A legjobb James Bond filmek [26.]

2017. augusztus 28. 15:18 - Harmath Árpád Péter

Éppen a napokban (augusztus 24 -én) volt évfordulója annak, hogy 1989 -ben a rendszerváltás időszakában - a hidegháború lezárulásának egyik sajátos jeleként - végre Magyarországon is bemutatásra kerülhetett egy James Bond film, mégpedig "A magányos ügynök". A James Bond "őrület" a nemzetközi politikai helyzet miatt - és mert  a főszereplő karaktere a több évtizeden keresztül ellenségként kezelt NATO egyik legfontosabb tagjának Nagy-Britanniának volt az ügynöke - csak több évtizedes késéssel jelenhetett meg hazánkban. A legelső Bond film (Dr. No) bemutatója után 26 évvel mégis nagy sikert aratott Magyarországon a legendás sorozat 16. fejezete, később pedig sorra láthattunk a mára 24 részesre bővült franchise összes epizódját. Nézzük, melyek voltak ezek és közülük mi volt a 10 legjobb címe?

bond.jpg

A lista előtt egy cseppnyi visszatekintést célszerű tenni. A magyar rajongók a 80-as évek végén szembesülhettek azzal, hogy őfelsége titkos-ügynökét többen is alakították már: elsőként Sean Connery, aki 1962 és 1971 közt összesen hat alkalommal játszotta a figurát (Dr. No, Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Tűzgolyó, Csak kétszer élsz, Gyémántok az örökkévalóságnak), majd következett egyetlen rész erejéig George Lazenby (Őfelsége titkosszolgálatában) és Roger Moore, aki 1973 és 1985 között 7 epizódban is Bond bőrébe bújhatott (Élni és halni hagyni, Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem, Holdkelte, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta). Aztán jött a hidegháború lezárulásának korszaka, amikor két epizód erejéig Timothy Dalton alakította a népszerű figurát 1987-ben és 1989-ben (Halálos rémületben, A magányos ügynök). Határozott fellépésű Bond volt, de valami mégis hiányzott játékából, így a 90-es években a brit filmipar lázasan keresett megfelelőbb színészt a sorozat folytatására. Ekkor bukkantak az akkortájt 42 éves Pierce Brosnanra, aki tökéletes választásnak tűnt. Az ír születésű, 186 centis jóképű színész sármos, magas, sportos, erőteljes, de mégis elegáns megjelenésével újra Sean Connery alakításainak színvonalára emelte a figurát. Kiváló részek készültek 1995 és 2002 között: Aranyszem (1995), A holnap markában (1997), A világ nem elég (1999), Halj meg máskor (2002). Ám 2002 -re  Brosnan kiöregedett Bond szerepéből, betöltötte a 49-et, így a producerek - Barbara Broccoli és Michael G. Wilson - új színész után néztek. Következett a Craig korszak. Daniel Craig 2006 -ban, a Casino Royal forgatásakor csak 38 volt és kiemelkedően jó kondiban találta a felkérés. Meggyőző alakítást nyújtott, bár vele a figura inkább a "kommandós - akciósztár" irányába tolódott el, miközben elfelejtődött Brosnan "elegáns ügynök" megjelenési formája. A Craig-időszak filmjei: Casino Royale (2006), A quantum csendje (2008), Skyfall (2012) és Spectre szélsőséges minőséget produkáltak: kettő bűn-rossz lett (A quantum csendje, Spectre) kettő pedig kiemelkedően jó (Casino Royale, Skyfall).

james_bond.jpg

Átfogóan szemlélve és értékelve a 24 eddig elkészült Bond filmet, három korszakot lehet felfedezni: az első a kezdeteket jelentette és Connery illetve Moore alakításait, melyekben a figura és a film is inkább krimi volt és klasszikus kémtörténet. Mai szemmel nézve lassabb tempójú, szerényebb látványvilágú és egyszerűbb alkotások készültek ekkoriban.  Az első 14 rész , 1962 és 1985 között ebbe a csoportba tehető, bár az utolsó négy már árnyalatnyi változást mutatott 1977 után (A kém, aki szeretett engem, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta) hiszen érezhető törekvésként jelent meg a mozgalmasság, a több akció és a figura modernizálása. Aztán jött a második korszak: Timothy Daltonnal és Pierce Brosnannal, 1987 és 2002 közt, amikor felgyorsult ugyan az egyes epizódok tempója és Bond sokkal több akciójelenetben is vett részt, mégis megőrizte eredeti eleganciáját illetve a célok (pl. a világ megmentése) grandiózus nagyvonalúságát. Megmaradtak a klasszikus Bond-panelek - a nők elcsábítása, a különleges kütyük-szerkezetek bevetése, az Aston Martin, a vodka-martini (felrázva nem keverve) - miközben maga a főhős modern és lendületes módon ötvözte a kommandós és kém képességeit. Ez volt a figura legsikeresebb korszaka. A harmadik időszakot Craig jelentette: Bond alakja érezhetően "átbillent" a kommandós irányba, minimalizálódott az elegancia, eltűntek a Bond-panelek és a küzdelem céljai sem követték már a nagyvonalúságot, a főhős mind gyakrabban szállt harcba "piszlicsáré" ügyekért. (Mint a Quantum csendjében Bolíviai vízkészlete.) És most nézzük a listát.

Az eddig elkészült Bond filmek

  • 25.) 007 Nincs idő meghalni (Daniel Craig, 2021) => IMDb: 7,3
  • 24.) James Bond Spectre (Daniel Craig, 2015) => IMDb: 7,0
  • 23.)  Skyfall (Daniel Craig, 2012) => IMDb: 7,8
  • 22.) A quantum csendje (Daniel Craig, 2008) => IMDb: 6,7
  • 21.) Casino Royale (Daniel Craig, 2006) => IMDb: 8,0
  • ----------------- Craig korszak ------------------
  • 20.) Halj meg máskor (Pierce Brosnan, 2002) => IMDb: 6,1
  • 19.) A világ nem elég (Pierce Brosnan, 1999) => IMDb: 6,4
  • 18.) A holnap markában (Pierce Brosnan, 1997) => IMDb: 6,5
  • 17.) Aranyszem (Pierce Brosnan, 1995) => IMDb: 7,2
  • 16.) A magányos ügynök (Timothy Dalton, 1989) => IMDb: 6,6
  • 15.) Halálos rémületben (Timothy Dalton, 1987) => IMDb: 6,7
  • ----------------- Dalton - Brosnan korszak ------------------
  • 14.) Halálvágta (Roger Moore, 1985) => IMDb: 6,3
  • 13.)  Polipka (Roger Moore, 1983) => 6,6
  • 12.) Szigorúna bizalmas (Roger Moore, 1981) 6,8
  • 11.) Holdkelte (Roger Moore, 1979) => 6,3
  • 10.) A kém, aki szerett engem (Roger Moore, 1977) 7,1
  • 9.) Az aranypisztolyos férfi (Roger Moore, 1974) 6,8
  • 8.) Élni és halni hagyni (Roger Moore, 1973) => 6,8
  • ----------------------- Roger Moore korszak ----------------------
  • 7.) Gyémántok az örörkkévalóságnak (Sean Connery, 1971) 6,7
  • 6.) Őfelsége titkosszolgálatában (George Lazenby, 1969) 6,8
  • 5.) Csak kétszer élsz (Sean Connery, 1967) => 6,9
  • 4.) Tűzgolyó (Sean Connery, 1965) => 7,0
  • 3.) Goldfinger (Sean Connery, 1964) => 7,8
  • 2.) Oroszországból szeretettel (Sean Connery, 1963) 7,5
  • 1.) Dr. No (Sean Connery, 1962) => 7,3

A 10 legjobb James Bond film

  • 10. James Bond: Dr. No 1962. A legelső rész. Rendező: Terence Young, főszerepben: Sean Connery, Bond-girl: Ursula Andress. A film valósággal berobbant a mozgókép világába, óriási sikert aratva világszerte. Ian Fleming a figura szülőatyja maga sem gondolta, hogy egy több, mint 50 évig népszerű kultuszt teremt a filmmel. Connery népszerű lett, Ursula Andress pedig legendás bikinis jelenetével (mely 62-ben unikumnak számított) a korszak szex-ikonjává lépett elő. A siker megalapozta a folytatásokat.
  • 9. Goldfinger 1964. A harmadik epizód. Rendező: Guy Hamilton, főszerepben: Sean Connery, Bond -girl: Honor Blackman, főgonosz: Gert Fröbe. Ebben a fejezetben több az izgalom, a helyszín és az akció is, sőt lendületesebb a sztori maga, mint előtte a Dr. No és az Oroszországból szeretettel című részeknél. A jelenetek látványosabbak, bár mai szemmel kicsit túl "egyszerű" a kivitelezés. A Goldfinger óriási sikert aratott 64-ben és máig sokan akadnak, akik három legjobb Bond film közé sorolják. Nálunk a kilencedik.       
  • 8. Halálos rémületben 1987. (The Living Daylights) Rendező: John Glen, főszerepben: Timothy Dalton, Bond-girl: Maryam D'Abo, főgonosz: Jeroen Krabbé. Ízig-vérig hidegháborús történet, ahol Bond fő célpontja egy renegát szovjet tábornok. A nyomozásban egy gyönyörű cseh csellistalány (Marya,m D'Abo) is segíti őfelsége titkos-ügynökét,  akivel még az oroszok uralta Afganisztánba is eljutnak. John Glen mesterien fokozza a feszültséget, számtalan akció-dús jelenettel "fűszerezve" a pörgős kémfilmet.
  • 7. A kém, aki szeretett engem 1977. (The Spy, Who Loved Me) Rendező: Lewis Gilbert, főszerepben: Roger Moore, Bond-girl: Barbara Bach, főgonosz: Curd Jürgens. A hidegháborús megbékélés jegyében a szexi orosz ügynök (Barbara Bach) és a nyugatiak legjobbja (Mr. Bond) együtt, kéz a kézben nyomoznak a világháborút kirobbantani akaró milliárdos, Carl Stromberg után. A film bővelkedik a látványos jelenetekben, egzotikus helyszínekben és akciókban, vízen, levegőben, szárazföldön.  
  • 6. A világ nem elég 1999. (The World is Not Enough) Rendező: Michael Apted, főszerepben: Pierce Bronsnan, Bond girl: Sophie Marceau és Denise Richards, főgonosz: Robert Carlyle. Két gyönyörű nő is szerepel ebben az igazán fordulatos Bond-epizódban és szinte elbűvölik a nézőket. A cselekmény jól kitalált: a helyszínek különlegesek, az akciók nagyon látványosak. A Brosnant kínzószékben fojtogató Marceau, az atléta-trikós Denise Richards és a gázcsőben száguldozós jelenet különleges élménnyé teszik a filmet.   
  • 5. Casino Royal 2006. Rendező: Martin Campbell, főszerepben: Daniel Craig, Bond-girl: Eva Green és Caterina Murino, főgonosz: Mads Mikkelsen. Stílusos, elegáns, izgalmas és akció-dús, négy jelző, melyek nagyon jó leírják a legjobb Craig-filmet. Az Eva Green - Daniel Craig párbeszédek élvezetesen sziporkázóak, Caterina Murino a legszebb valaha volt Bond-girl (csak sajnos túl rövidke a szerepe), Bond újraélesztése pedig a legelképesztőbb scene, amit a franchise -ban eddig mutattak. Jó a sztori, színvonalasak az akciók, tetszetősek a kártya-jelenetek és oda teszi magát Craig is.    
  • 4. Halj meg máskor 2002. (Die Another Day) Rendező: Lee Tamahori, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Halle Berry és Rosamund Pike, főgonosz: Toby Stephens. Ez az az epizód, melyben Brosnan utoljára alakította Bondot, ennek megfelelően rendhagyó is a cselekmény: például Bond itt először lesz fogoly (Koreában), és "M" itt először nem becsüli szinte semmire. Ugyanakkor iszonyú sok a látványos jelenet és Halle Berry jelenléte fantasztikus. Jó a történet és Madonna zenéje is sokat dob a filmen.
  • 3. A holnap markában 1997. (Tomorrow Never Dies) Rendező: Roger Spottiswoode, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Teri Hatcher és Michelle Yeoh, főgonosz: Jonathan Pryce. Érdekes a történet, Brosnan pedig 44 évesen még éppen jó formában van ahhoz, hogy sportos eleganciáját "megcsillogtassa". A gonosz média-mágnás elleni hajsza során lenyűgöző autós és motoros üldözéseket láthatunk, melyet egyszerre humoros és frappáns szövegek tarkítanak. A harmadik helyezés a stílus, lendület, látvány hármasa miatt indokolt.
  • 2. A magányos ügynök 1989. (Licence to Kill) Rendező: John Glen, főszerepben: Timothy Dalton, Bond-girl: Carey Lowell és Talisa Soto, főgonosz: Robert Davi. Listánk ezüstérmese az az epizód, melyet posztunk elején is említettünk: a fejezet, mely a rendszerváltás idején, először került Magyarországra. Kiváló a rendezés és mesterien adagolt az izgalom illetve fordulatosság kettőse. A Sanchez nevű drogbáró ellen, Bond személyes hadjáratot folytat, miután legjobb barátja feleségét öleti meg a maffiavezér. Gyönyörűek a helyszínek a hölgyek (Carey Lowell és Talisa Soto), színvonalasak az akciók.     
  • 1. Aranyszem 1995. (Golden Eye) Rendező: Martin Campbell, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Izabella Scorupco és Famke Jansse, főgonosz: Sean Bean. Listánkon az aranyérem az Aranyszemé. Ez Brosnan legjobb filmje és a Bond-sorozat legszínvonalasabb alkotása. A sztori éppen annyi fordulatot és meglepetést tartogat, amennyi még hiteles, az akciójelenetek lenyűgözőek, a tankos üldözés Oroszországban páratlan és Izabella Scorupco a második legszebb Bond-girl. A nyitó-jelenet székhez szegező és később is megmarad a lendület, a filmet szabályosan végig izgulja az ember.

A lista persze folytatható, hiszen a 24 eddig elkészült epizód közt számtalan remekmű akad, például az Oroszországból szeretettel, a Tűzgolyó, a Polipka, vagy a Csak kétszer élsz (és a Skyfall sem rossz). De nyilván ízlés kérdése is, hogy ki mit tart emlékezetesnek.

A 10 legszebb Bond girl

Katerina Murino az első (Casino Royal), a második Izabella Scorupco (Aranyszem), aztán jön a bronzérmes Denise Richards (A világ nem elég), negyedik Teri Hatcher (A holnap markában) ötödik: Carey Lowell (A magányos ügynök), hatodik Rosemund Pike (Halj meg máskor) hetedik: Halle Berry (szintén: Hajl meg máskor) nyolcadik: Tanya Roberts (Halálvágta), kilencedik: Bérénice Marlohe (Skyfall) tizedik: Claudine Auger (Tűzgolyó).

***     jegyzet_tcikkek.jpg

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr3212784830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fortress_ 2017.08.28. 19:28:05

A Polipka és a Gyémántok az örökkévalóságnak is nagyon jó Bond filmek. Az előbbi 1983-as, utóbbi 1971 -es. Még lassabb, komótosabb tempóban mutatják a sztorikat így a mai fiatalos lendülethez, gyors akciókhoz szokott nézők számára kissé unalmasnak tűnhetnek, de Bond filmeket nézni amúgy is kicsit időutazás feeling.

talgaby 2017.08.28. 20:59:36

Ez az első olyan általam látott Bond-lista, ahol a Lazenby-film lemaradt. Meg talán a második, ami beleteszi a top 10-be a Die Another Day-t. Bár érdekes látni, hogy van rajtam kívül is valaki, aki nagyra tartja a két Dalton-féle Bondot. :)

Harmath Árpád Péter 2017.08.28. 21:01:21

@talgaby: köszi :-) ... amúgy igen, most tényleg: ...Lazenby, mint Bond? Brrrrr ... hát nem jött be.

Jager_ 2017.08.28. 21:06:02

@Harmath Árpád Péter: David Lazenby? Lapaj parasztpofa :-) Nem Bondnak való.

Történelemtanár_ 2017.08.28. 21:19:58

Szerintem a Casino Royal a legjobb Bond film, aztán az Octopussy a régiek közül. Mindkettőt többször is megnéztem. Talán harmadik lenne az Aranyszem. Tetszett benne a fordulatosság.

Recensens 2017.08.28. 21:20:01

Persze minden ízlés kérdése. Sokan imádják Craiget, nagy a rajongótábora, pedig a Quantum és a Spectre kritikán aluliak. (Bár ez a készítők, rendezők és főleg a forgatókönyvek hibája is). Sokan szeretik Brosnan is, viszont alig akad, aki Daltont favorizálná. Pedig szerintem is jól csinálta. A magányos ügynök pörgős film, én nagyon szerettem és láttam vagy tucatszor.

Edwest 2017.08.28. 21:43:26

@Mountain Dew: George Lazenby
Amúgy nekem az A kém, aki szeretett engem a nagy favoritom a Cápa nevű bérgyilkos miatt. :)

Brail Kast 2017.08.28. 22:33:23

Nálam a Skyfall áll az első helyen.

Kőnig Tibor 2017.08.28. 22:34:03

Az IMDb így rangsorolja a filmeket:
1. Casino Royale (2006) - 8,0
2. Goldfinger (1964) - 7,8,
Skyfall (2012) - 7,8
4. From Russia with Love (1963) - 7,5
5. Dr. No (1962) - 7,3
6. GoldenEye (1995) - 7,2
7. The Spy Who Loved Me (1977) - 7,1
8. Thunderball (1965) - 7,0
9. You Only Live Twice (1967) - 6,9
10. On Her Majesty's Secret Service (1969) - 6,8
Live and Let Die (1973) - 6,8,
The Man with the Golden Gun (1974) - 6,8,
For Your Eyes Only (1982) - 6,8

Ez a lista számomra reálisabb, bár a végén lévő Roger Moore-filmeket én is elcserélném a Timothy Daltonnal készültekre. Érdekes, hogy a filmek osztályzata nem túl magas, a tíz legmagasabbra értékelt Hitchcock-mű például 8,7 és 8,1 közötti pontszámot kapott.

Ha az egyes főszereplők IMDb-osztályzatait átlagoljuk, ez a sorrend:
1. Daniel Craig - 7,47
2. Sean Connery - 7,20
3. George Lazenby - 6,80
4. Roger Moore - 6,67
5. Timothy Dalton - 6,67
6. Pierce Brosnan - 6,55

Daltont itt Lazenby elé tenném. Brosnan szerintem is "overrated". Persze ízlések és pofonok... :-)

arturdent 2017.08.28. 22:34:11

Nekem Craig már túl steril, hiányzik az elegancia, minden az akció. A régi filmek sokkal elegánsabbak voltak, de persze ma már ez nem divat.

Harmath Árpád Péter 2017.08.28. 22:37:25

@Kőnig Tibor: igen, valóban ez a sorrend az IMDb -n, de szerintünk a Skyfall, az Oroszországból szeretettel és a Tűzgolyó nagyon túlpontozott, akárcsak a Lazenby film. És az meg egyértelmű, hogy Brosnan a legjobb Bond. Nem is kérdés. :-)

Magányos Farkas_ 2017.08.28. 22:53:49

@Kőnig Tibor: Az IMDb szavazóközönsége a világ teljes fim-nézőinek csak bizonyos százalékát fedi le. Azonkívül rengeteg az ellenvélemény. Itt is más a sorrend én meg egy harmadik variációt csinálnék.

Kőnig Tibor 2017.08.28. 23:13:59

@Harmath Árpád Péter: Vallásháború a láthatáron. :-)

Két James Bond-szerepfelfogás van: a szellemes és közben rettenetesen szexista Connery-Moore-Brosnan vonal, illetve a kemény Connery(-Lazenby)-Dalton-Craig vonal. (Igen, Connerynek mindkét oldalon vannak érdemei.) Nekem (és tőlem természetesen teljesen függetlenül néhány százezer IMDb-szavazónak) inkább az utóbbi jön be. De egyikkel sincs semmi baj.

Harmath Árpád Péter 2017.08.28. 23:23:48

@Kőnig Tibor: ezzel azért nem nagyon értek egyet. Mitől "szexistább" Brosnan mondjuk Daltonnál? Egyáltalán milyen alapon kell az egyik csoportot szexistábbnak tartani a másiknál? Craig miért nem szexista. Egy kigyúrt macsó a fickó. Ha már két csoportot csinálunk, szerintem realistább úgy, hogy elegáns, értelmes Bondok és erőszakos, kigyúrt, kommandós karakterek. Előbbibe tenném Brosnant, Roger Moore -t és Conneryt, utóbbiba Craig -et. Dalton mindkettőben lehet.

Ami az IMDb és Rotten listáidat illeti, ide citálhatsz ilyeneket, de azokból is lejön azért, hogy az első 10-ben vannak Brosnan filmek. Az IMDb -n például a Golden Eye 6. vagyis a 24 valaha készült Bond filmből csak 5 előzi meg. Ezt nem nevezném kudarcnak, vagy érdektelenségnek. És a Rottenen is a 10 legjobb Bond filmből kettő Brosnan film.

Magányos Farkas_ 2017.08.28. 23:29:13

@Kőnig Tibor: Érdemes figyelembe venni (bár nem értem miért), de egyetérteni szerintem semmiképpen sem kötelező azzal, hogy az IMDb -n mondjuk a Goldfinger és a Dr No elöl van, ezen a listán meg kicsit hátrébb (de mindkettőnél benne vannak ezek a filmek az első 10-ben). Szerintem szarfűrészelés, amit csinálsz azzal, hogy ide másolgatod a Rotten és IMDb listáit, melyek egyébként annyira nem térnek el ettől.

Kőnig Tibor 2017.08.28. 23:29:22

De persze mindenki olyan sorrendben nézi a James Bond-filmeket, amilyenben akarja. Jó mozizást, és kösz a cikket!

Harmath Árpád Péter 2017.08.28. 23:30:24

@Kőnig Tibor: Így van. Ízlések és pofonok. :-) Kösz, hogy benéztél! :-)

Recensens 2017.08.28. 23:41:35

Érdekes, hogy sok helyen (IMDb, Rotten) vannak elájulva az olyan régi szaroktól, mint a Dr. No és a Goldfinger. Mondjuk az első 10-be éppen bekerülhet egy-két ilyen őskövület (mint itt, ebben a listában is) mégpedig tiszteletből az elődök felé, de első 3-4 be tenni őket, őrültség volna. Hogy miért? Mert iszonyú elavult, régi és unalmas vackok, csiga lassú tempóval, elcsépelt helyzetekkel, idejétmúlt szövegekkel. Azért. Szerintem egyébként megvan az oka annak, hogy az IMDb -n és a Rottenen elöl vannak, mégpedig, hogy olyan régóta lehet már rájuk szavazni, hogy összegyűlt a sok voks. :-) Amellett sok lehet az idősebb voksoló, meg a sznob, aki azt hiszi kötelező hogy neki is tetszen a Dr. No is meg a Goldfinger is meg az Oroszországból szeretettel is, mert hát mindenkinek tetszenek, vagyis ha neki meg nem, akkor az ultragáz és csakis vele lehet a baj. Baromság. A többségnek, a ma 50 alattiaknak tutira nem jönnek be. Régiek, elavultak, gyengék.

Jager_ 2017.08.29. 00:04:14

@Inceptio: ... szerintem, aki a Dr. No vagy a Goldfinger megtekintése közben lerágja körmeit az izgalomtól, az vagy még életében nem látott jó filmet, vagy nettó 80 feletti és már attól is beszédül, ha elsütnek egy pisztolyt. :-))))

Harmath Árpád Péter 2017.08.29. 00:09:59

@Mountain Dew: az biztos, hogy türelem kell a régi Bond filmekhez. Lassú autók (max 100-al mennek), nyugis jelenetek, kevés akció, maradi dumák, régies öltözetek, lájtos bunyók, konzervatív öltözetű nők és ma már szinte nevetséges effektek. Hogy mégis népszerűek, az talán attól lehet, hogy vannak, akik szeretik felidézni a 60-as éveket (isten tudja miért). Az akkori stílus lehet érdekes számukra. Mást én sem nagyon tudok elképzelni. Nálunk azért került a 9. és 10. helyre két nagyon régi darab, mert ezek voltak a legelsők, a Bond karakter "kialakítói".

Control_ 2017.08.29. 01:26:05

@Kőnig Tibor: Ahogy elnézem az IMDb listáját, amit ide másoltál, feltűnik nekem, hogy az Aranyszem (Golden Eye) meglehetősen jól szerepel rajta! Elég előkelő helyen van. Pedig abban Brosnan alakítja Bondot. Akkor mégis csak szeretik a filmrajongók? Sőt, ha első hat helyezésnél az 1990 utáni (újabb) részeket nézed, akkor csak a Skyfall és a Casino Royal előzik be. Az azért nagyon jó eredmény.

mbond 2017.08.29. 01:27:10

Nagyon jó kis összefoglaló, nyilván szubjektív, de sok szempontból osztható listával. A Dalton filmeket kifejezetten imádtam, örülök, hogy nem a "kötelező" fikázással találkozom. Emlékszem, hogy a videotékás The Living Daylights közben leesett állal tapadtunk a tvre. (és másoltuk azonnal kazit és vittük a családban). Craig más. Értem én, hogy Bond, meg ilyesmi, de nálam valahogy a 20. résszel lezárul a klasszikus korszak.

A cikkel kapcsolatban két apró kiegészítést, korrekciót engedj meg. Az első moziban bemutatott film A kém, aki szeretett engem volt. Pár hónappal megelőzte az aktuális Licence to killt. Brosnan pedig már korábban is, Moore után szóba került, csak a Remington Steelt forgatta hosszasan. Abban volt is egy "Bond" epizód.

He57u57 2017.08.29. 09:08:34

Nekem Craig olyan, mint James Bond KGBs főellensége. Teljesen tökéletes orosz fizimiskája van.

Periodista. 2017.08.29. 10:24:12

@He57u57: igen. Craig hamarabb elmenne orosznak mint angolnak.

BéLóg 2017.08.29. 19:04:25

Casino Royale. E.
Ennek a filmnek volt egy "előzménye", azonos címmel, David Nivennel. Az bukás lett, bár meg lehet nézni.

És nem vagyok nyelvtannáci.
(A Cordon Bleu sem Gordon Blue.)

Fortress 2017.08.30. 21:50:43

Nnna, megnéztem újra a George Lazenbyvel játszatott 1969-es részt, melynek címe: 007-Őfelsége titkosszolgálatában (On Her Majesty's Secret Service). Azért néztem meg újra, mert több helyen benne van az első 3-4 ben és itt is felmerült ez az epizód.@talgaby:
Egyszerűen LAPOS. Unalmas, lájtos, halvány, gyenge és a világon semmi extra nincs benne. Olyan mint egy sótlan leves. Nem értem, hogyan tarthatják kiemelkedőnek?? Sosem fogom megérteni.

Harper. 2018.05.08. 08:15:09

Brosnan és Conerry. Ők még igazi Bond figurák voltak. Esetleg még Dalton.
süti beállítások módosítása