A leghosszabb nap (1962) - film a normandiai partraszállásról [73.]

2020. január 04. 22:02 - Harmath Árpád Péter

[A film linkje]

A karácsonyi ünnepek alatt döntöttem úgy, hogy miután megleptem magamat egy új könyvvel - John Keegan, 2019-ben kiadott "A második világháború" című művével (Jaffa Kiadó) - megnézem (kamaszkorom óta most először újra), a pontosan három órás "Leghosszabb nap" című háborús filmet is, mely az 1944 június 6-án kezdődő normandiai partraszállás történetét mutatja be. Döntésemhez a könyv mellett az is hozzájárult, hogy a világtörténelem leghíresebb és legnagyobb volumenű partraszállásáról már többször is írtam (például itt és itt is). Bevackoltam tehát magam kedvenc kanapém mélyére és a család nyugovóra térése után (mert őket nem nagyon érdekelte a non-stop háborús téma) nekiláttam a maratoni házi-mozizásnak. Megvallom: kicsit tartottam attól, hogy Ken Annakin rendezése (Cornelius Ryan 1955-ös regénye alapján) nem fog majd annyira lekötni, hogy élvezzem a szokatlanul hosszú játékidőt, dacára John Wayne, Henry Fonda, Sean Connery, Richard Burton és Robert Mitchum zseniális játékának (és Maurica Jarre zenéjének). Meglepetésemre azonban óriásit tévedtem: a film az első percétől az utolsóig élvezetes volt. Végül a 180 perc lejártával konstatálni tudtam magamban: vannak még időt álló, örök értéket jelentő, tartós minőségű dolgok az életben.

a_leghosszabb_nap.jpg

John Wayne, aki a filmben Benjamin H. Vandervoort alezredest alakítja

Az 1962-es háborús dráma kronologikus rendben haladva, az előzményektől a végkifejletig eljutva mutatja be a második világháború kulcsfontosságú és fordulópontot jelentő eseményét. Megismerjük a főbb karaktereket: német oldalon Gerd von Rundstedt, Erwin Rommel és Günter Blumentritt tábornagyokat, amerikai és angol részről pedig a legfontosabb szövetséges vezetőket: Eisenhower és Montgomery mellett Robert Haines és Theodore Roosevelt tábornokokat (utóbbi az akkoriban hivatalban lévő amerikai elnök ötöd-unokaöccse és az 1909-ben leköszönt elnöknek pedig elsőszülött fia volt). Itt jegyezném meg érdekességként, hogy az Eisenhowert alakító Henry Grace annyira hasonlít az akkoriban még élő (de már visszavonult), 72 éves egykori főparancsnokra (és elnökre), mintha Ike személyesen ugrott volna be a forgatásokra, pár jelenetre.

normandia1.jpg

Eredeti felvétel, Robert Capa képe a normandiai partraszállásról

A film bemutatja a szervezés nehézségeit, a közel 3 milliós Angliában állomásozó szövetséges haderő katonáiban munkáló türelmetlenséget és a hadművelet előkészítésének problémáit. Míg az angol-amerikai tábornokok számára a fő kihívást az jelentette, hogy megfelelő időpontot találjanak a partraszálláshoz (mely az időjárás szempontjából is ideális) illetve titokban tartsák annak helyét (sőt elterelő akciókkal vezessék félre a Wehrmacht vezetőit), addig a német oldalon pont a várható amerikai invázió partot-érésének helye adta fel a leckét.

normandia2.jpg

Az angolok május végétől folyamatosan a meteorológiai előrejelzéseket lesték és egyre-másra halogatták a partraszállás dátumát a mindenhol csak "D day" néven emlegetett eseményt. Közben mindent elkövettek, hogy a németek azt higgyék: a La Manche csatorna legkeskenyebb részénél, Calais térségében lesz majd az átkelés. A megtévesztés érdekében még gumiból készült (felfújható) "tankokat" és funér-lemezekből készült katonai felszereléseket is elhelyeztek Dover közelében, hogy a német hírszerzés azt az információt továbbítsa Hitlernek, hogy a calais -i célterület közelében, Dovernél történik a brit-amerikai csapat-összevonás. Később, a konkrét hadművelet megkezdésekor pedig ejtőernyős babákat dobtak le messze a valódi partraszállási övezetektől, hogy a Wehrmacht oda küldje katonáit (és még véletlenül se Normandiába).

A németek eközben az 1942 óta folyamatosan építgetett (és bővített) "Atlanti fal" erejében bíztak és élénk vitákat folytattak arról, hogy Calais, vagy Normandia lesz e végül a szövetséges partraszállás várható helyszíne. [Az "A" vagy "B" helyszín dilemmája látható a lenti térképen]

normandia_map.jpg

Az Atlanti fal egy erődrendszer volt a messze északi Norvégiától egészen a déli Spanyolországig húzódva, végig a tengerpartokon. Ami a vitát illeti: Hitler bevette az angol-amerikai félrevezetést és Rundstedt tábornaggyal együtt Calais közelébe várta a hadműveletet. Velük szemben a fiatalosabb felfogású és a szövetségeseket sokkal jobban ismerő Erwin Rommel átlátta az angolok szándékait (kiismerhette őket Afrikában) és kitartott azon álláspontja mellett, hogy Normandia lesz a partraszállás helyszíne. A Führer nem hallgatott azonban rá. Ez volt Hitler első számú nagy hibája. A másodikat a kései és rossz reagálás jelentette: a partraszállás megindulásakor ugyanis a Führert sokáig nem lehetett elérni (épp aludt), így a német páncélosok Normandiába vezénylése is jelentős késedelmet szenvedett. (Más nem merte kiadni a tartalék-páncélos erők mozgósítására vonatkozó parancsot.) A szövetségesek egyszerűen nem értették, hogy a partraszállás első 24 órájában - amikor csapataik a leginkább kiszolgáltatott helyzetben voltak - miért nem jelentek meg a Wehrmacht harckocsijai. A dolog hátterében a Hitler által kialakított, "egy kézben összpontosuló parancsrendszer" állt, mely közvetlen a Führer kezébe tette a legmagasabb szintű parancsok kiadásának jogát.

normandia_terkep.jpg

A partraszállás 1944 június hatodikán indult meg: megelőzésként azonban ejtőernyős egységeket dobtak le Normandiában, hogy azok diverzáns feladatokat hajtsanak végre, azaz hidakat, reptereket, kulcsfontosságú, stratégiai pontokat foglaljanak el. Ugyancsak a megelőző hadműveletek részeként juttattak dzsippeket és kisebb járműveket a célterületre, hogy később ezek az egységek "fogadják" az első partraszállókat. Maga a partraszállás június 6-án reggel 7-kor kezdődött: esős, viharos időben (később az időjárás sokat javult), komoly tüzérségi előkészítést követően (amikor a csatahajók "megsorozták" a partvonalat).

A partotéréshez 5 partszakaszt jelöltek ki: Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword, melyek mindegyikére egy-egy gyalogos-hadosztályt irányítottak. (Két amerikait, két angolt és egy kanadait.) A partraszállás első napján összesen 170 ezer szövetséges katona lépett európai földre, 6-7% -os veszteséggel (10 500 elesett katonát veszítve). A legtöbb haláleset a legelső hullámnál történt, azoknak a katonáknak a körében, akik legelőször léptek partra és akiket rögtön tűzzel árasztottak el a parton elhelyezett német bunkerek géppuska-fészkei.

A Leghosszabb nap látványos átélhetőséggel mutatja meg az angol-amerikai katonák félelmeit és hihetetlen bátorságát is a normandiai partokon, miközben láthatjuk azt is, ahogyan a német parancsnokság nehézkesen és hitetlenkedve reagál az eseményekre. Mind Rundstedt, mind Rommel összetörten vették tudomásul a partraszállás hatalmas volumenét és gyors sikerét. A partraszállási zónák közül az Omaha-part volt a legkevésbé sikeres: itt végül Norman Cota dandártábornok hősies helytállásának volt köszönhető az áttörés. A filmben Robert Mitchum alakította a tábornokot. [lásd lenti kép]

normandia6.jpg

A film érdekessége, hogy több legendást tisztet is kiemel, akiknek tetteit hírneves színészekkel jelenít meg: Vandervoort alezredest például, - aki rögtön a partraszálláskor megsérül a bokáján, de később a parton vívott városi harcokban összefogja embereit (akik egy kordén húzzák - vonják bevetési területről bevetési területre) - a legendás John Wayne alakítja, Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök fiát, Roosevelt dandártábornokot pedig Henry Fonda játssza a filmben. Ugyanakkor a hétköznapi katonák köréből is láthatunk sorsokat, nagyszerű színészek tolmácsolásában: Richard Burton például egy egyszerű repülőtisztet, Sean Connery pedig egy "sima" gyalogost alakít.

A film nagy pozitívuma, hogy mind a szövetséges, mind a német oldalt elénk tárja, a tisztek-katonák, tábornokok tetteivel és reakcióival együtt. Szintén kiemelendőek a harci jelenetek, a realistán bemutatott katonai összecsapások, tűzharcok, melyek révén szinte mi nézők is ott vagyunk a katonákkal a tűz alatt tartott tengerparton és később a városok utcáin is a fedezékek mögött.

A Leghosszabb nap cselekménye a partraszállás napjának délutánjáig megy el: erre az időre ugyanis a partraszálló szövetséges katonák sorra elfoglalják a híres "Atlanti fal" partmenti német bunkereit és birtokba veszik a normandiai tengerpart közel 100-150 kilométeres szakaszát. Győzelmük teljes, hősiességüknek köszönhetően az amerikai és angol hadsereg megkezdheti Franciaország, majd egész Nyugat-Európa felszabadítását. 

normandia5.jpg

A valós történelmi események 1944 június 6 után még 50 napig kötődtek Normandiához, hiszen ennyi ideig tartott a tartomány teljes megszállása. Ezt az 50 napot Eisenhower - a szövetséges csapatok főparancsnoka - "hídfőcsatáknak időszakának" nevezte. Közben az amerikai katonák Angliából történő áthajózása is folytatódott: 1944 nyarának végéig közel 2,8 millió angol, amerikai, kanadai és francia katona érkezett Normandián keresztül Franciaországba. Ekkorra már Dél-Franciaországban is sikeres partraszálltak a szövetségesek (Dragoon hadművelet).

A Leghosszabb nap a történelmi hűséget megtartva, ugyanakkor átélhetően és izgalmasan mutatja be a világtörténelem legnagyobb szabású hadműveletét. Világos képet kapunk a tábornokok döntéseinek háttereiről, (mindkét oldalon) ugyanakkor az első sorokban küszködő, tűzharcokat vívó egyszerű közlegények helyzetét is átérezhetjük. Bár a filmet 1962-ben készítették, még most, 58 évvel később is valódi filmélményt nyújt. Bátran nézzük meg tehát újra (vagy először, ha még nem láttuk) és szerezzünk magunknak egy jó estét történelemmel, háborús izgalmakkal, - John Wayne, Henry Fonda és Robert Mitchum "társaságában" - ahogyan azt én is tettem az ünnepek alatt (a legkevésbé sem megbánva)!

 Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzettar_also_konyvek.jpg

2020.01.04.22:02

6 komment

Az 1956-os események emlékére [72.]

2019. október 23. 12:01 - Harmath Árpád Péter

1956 őszén, egészen pontosan október 23 és november 11 közt forradalom és szabadságharc zajlott hazánkban. A magyarok megelégelték Rákosi Mátyás kommunista diktatúráját, a szovjet katonai megszállást, az ÁVH teljhatalmát, a koncepciós pereket, a sajtó-, és szólásszabadság sárba tiprását, a nemzeti jelképek lecserélését, a nyomort, az erőszakos államosításokat és a földek elvételét.

1956_zaszlo.jpg

A lakosság szabadságra vágyott és arra, hogy szabadon tudjon boldogulni, gazdálkodni, kereskedni vagy éppen külföldre utazni (amikor kedve tartja). A magyar lakosság le akarta rázni magáról a gyűlölt személyi kultuszt és az állandó rettegést, amit az országot „ideiglenesen” megszállva tartó szovjet csapatok támogatásával tartott fenn Rákosi Mátyás és bandája.

Elsőként a fiatalok, pontosabban az egyetemisták léptek: 1956 október 16-án megalakult a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége), melynek már a hatalomtól független jellege is egyedülálló volt, ám tagjai október 22-én 16 pontos követeléslistával tiltakoztak a Rákosi-rendszer működése ellen. Ebben szerepelt a szovjet hadsereg kivonulásának, Nagy Imre kormányfői kinevezésének, többpárti szabad választások megtartásának, szabadságjogok biztosításának, a magyar nemzeti szimbólumok szabad használatának, Rákosi bíróság elé rendelésének, és a bérek rendezésének követelése is.

1_54forr1956.jpgAz egyetemisták a lengyelek küzdelme melletti szolidaritás kifejezéseként október 23-ra tüntetést szerveztek a budai Bem József térre, ahol az 1848/49-es események lengyel származású hősének szobra áll.

A tüntetés a Petőfi szobornál folytatódott, ahol Sinkovits Imre szavalta el a Nemzeti dalt. Innentől az események spontán módon folytatódtak és alakultak forradalommá.

Az utcákra sereglő pesti tömeg - nagyjából 200 ezer ember - a parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte a kormány élére. "Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!" A kérdés persze felvetődik: miért épp Nagy Imre? A válasz pedig: mert az 50-es évek első felében, de főleg 53-55 közt ő volt Rákosi ellenpólusa a pártvezetésben; az az ember volt, aki 1953 nyarán miniszterelnökként leállította az erőszakos téeszesítéseket, visszaszorította az ÁVH -t és felfüggesztette a koncepciós pereket. A pestiek pedig emlékeztek rá. Tudták és remélték: ha újra ő veszi át a dolgok irányítását, élhetőbb hely lesz Magyarország. Nagy Imre ekkor még, október 23-án nem gondolt arra, hogy egy forradalom élére álljon. A reformkommunistából csak a harcok alatt lesz majd valódi demokrata.

nagyimre_rakosi_1954.jpg

Nagy Imre és Rákosi Mátyás a forradalom kirobbanása előtt két és fél évvel, egy szakszervezeti ülésen

A forradalmi események a parlament után előbb a népligeti Sztálin szobor ledöntésével (és a Blahára vontatásával) illetve este a Bródy Sándor utcai rádió elfoglalásával folytatódtak. Itt dördültek el az első lövések, amikor a ávós fegyveresek az utcán tolongó emberek közé lőttek. Azért a rádió a kezükre került és beolvashatták a MEFESZ 16 pontját. (Benne a szovjetek kivonulásának és a többpárt rendszer bevezetésének követeléseivel.)

1_55forr1956sztalinszobor.jpg

Másnap megkezdődött az egyes felkelő csoportok megszerveződése, amikor Hruscsov elrendelte a Pest környéki laktanyák páncélosainak Budapestre vonását. Kialakult Budán a Széna-téri csoport, melynek élén október 26-tól az 59 éves Szabó János (Szabó bácsi) teherautó sofőr állt (Ekrem Kemál és Bán Róbert helyettesekkel), illetve létrejött a Corvin-köz csapata, a szabadságharc legjelentősebb ellenálló csoportosulása, Iván Kovács László, majd Pongrátz Gergely vezetésével.

A különítmények fegyvereket zsákmányoltak és barikádokat emeltek, melyekhez néhol a Déli pályaudvarról hoztak vasúti kocsikat. Megkezdődött a Molotov-koktélok gyártása, melyeket aztán a szűkebb utcák emeletes házainak ablakaiból dobáltak a T-34 es szovjet harckocsikra és az először itt bevetésre kerülő, legújabb T-54-es tankokra. A forradalmárok nagy része tizenéves volt - a Széna téri csoportnál a közeli ipari tanuló iskola növendéke -, sok munkás, értelmiségi és hazafi, akik a "pesti srácok" összefoglaló nevet használva 56 valódi hősei lettek. Mert harcoltak, mert nem adták fel és mert közülük 3300-an életüket adták a túlerővel vívott harcban a szabadságért. 

szena_ter.jpg

Széna tér (1956)

Október 25-én pedig a Gerő vezette kommunista rendszer elkövette a legnagyobb aljasságát: a parlament elé sereglő, békésen tüntető tömegbe lövetett a tetőkön megbújó ávósaival. Fiatalok, nők, idősek estek el az aljas és gyáva támadásban. A parlament előtti lövöldözést és tömeggyilkosságokat illetően (melyek "véres csütörtök" néven vonultak be a magyar történelembe) a mai napig nem tudják a történészek, hogy kinek a parancsára kezdődött az egész és pontosan hány áldozatot követelt a vérengzés. A legvalószínűbbnek az tűnik, és ezt erősíti meg Eörsi László is. (Forrás: Varga László, A magányos tömeg 1950–1956.), hogy az első sorozatok a Földművelődésügyi Minisztérium padlásteréből érkezhettek a tömegre, mégpedig Gosztonyi Péter hadtörténész szerint a kommunista vezetést kiszolgáló "Partizánszövetség" nevű szervezet (volt ávósok) gépfegyvereiből. Ezt követően pedig a helyszínen tartózkodó KGB főparancsnok, Ivan Szerov adhatott tűzparancsot a harckocsik és lövészek pusztító sortüzeire. A végeredményt illetően 80 és 1000 közti becslések is megjelentek már az áldozatok számát illetően. (A legvalószínűbb, hogy minimum 100 körüli lehetett a téren elhunytak száma.) Bővebben: Origo (Elter Tamás cikke - 2016.10.25.)

1_51otvenhat.jpg

A hihetetlen gonoszság és kegyetlenség hatására még nagyobb gyűlölet támadt az emberekben. Másnap a forradalom oldalára állt a Kilián laktanya és Maléter Pál ezredes is. Moszkva ekkor kezdte igazán komolyan venni a magyar forradalmat. Úgy tűnt ugyanis, hogy a magyar hadsereg egy része, köztük vezérkari tisztek is a forradalmárok oldalára állnak. Október 27-én Hruscsov átmenetileg meghátrált: hozzájárult egy koalíciós kormány felállításához, benne kisgazda politikusokkal, majd leváltotta Rákosi cinkosának számító Gerőt is, a helyére pedig az ekkor még reformkommunistának számító, 44 éves Kádár János került. Ezen a ponton úgy tűnt: a forradalom győzhet.

Ám a nemzetközi események nagyon megváltoztak. A világ ekkor már nem Pestre figyelt, hanem Egyiptomra, ahol Gamal Nasszer szovjetbarát politikájának új lépéseként államosította a Szuezi-csatornát és felkészült a lépése ellen tiltakozó és országára támadó angol, francia izraeli erők visszaverésére. Hruscsov pedig az asztalra csapott és ultimátumban követelte a nyugattól: vagy békén hagyják a Moszkva vezette keleti tömb érdekszféráját Magyarországon és Egyiptomban, vagy lángba borítja a világot. A harmadik világháború veszélyétől megrettenő nyugati hatalmak pedig lemondtak az egyiptomi és magyarországi események befolyásolásáról, ami által Hruscsov mindkét helyen szabad kezet kapott.

hruscsov_konyev_szerov.jpg

A szabadságharc leverésében kulcsszerepet játszó három személy: Hruscsov (szovjet vezető), Konyev (hadsereg parancsnok) és Szerov (KGB vezér)

 Közben Pesten a mit sem sejtő Nagy Imre kormány hozzálátott a szabad Magyarország megteremtéséhez: bevezették a több párt rendszert (9 párt alakult meg újra), feloszlatták a gyűlölt ÁVH -t, elrendelték a téeszesítések végleges leállítását és újra lehetővé tették a nemzeti jelképek használatát. A folyamat megkoronázásaként, november 1-én Nagy Imre hivatalosan is bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és hazánk innentől semleges nemzetközi státuszát. Ugyanakkor kértük az ENSZ Bt védelmét. Kérésünk azonban ekkor már süket fülekre talált, a Hruscsovi ultimátum lehetetlenné tette a nyugat segítségnyújtását. Magyarország magára maradt a hatalmas Szovjetunió elleni harcában. 

Az oroszok megkezdték a magyar szabadságharc leverését célzó Forgószél hadművelet előkészítését, melynek levezénylését a Varsói Szerződés főparancsnokára, Ivan Konyev marsallra bíztak. (Konyev volt ekkor a "sztár tábornok" a szovjeteknél, megközelítve Zsukov népszerűségét annak fénykorában.) Közben az oroszok időt akartak nyerni és taktikázni kezdtek: azzal hitegették Nagy Imrééket, hogy tárgyalni akarnak velük. Miközben november 3-án átalakult a Nagy Imre kormány, Maléter Pál hadügyminiszter elindult küldöttségével Tökölre, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a szovjet parancsnokokkal. Tárgyalás helyett azonban letartóztatták és börtönbe vetették. (Nem is akárki tartóztatta le: személyesen Ivan Szerov, a KGB vezetője volt az.) Maléter eltűnése volt az első jele annak, hogy iszonyú erejű megtorlás következik.

1_56forr1956tankok.jpg

Kádárt november 1-én megkeresték a szovjetek és Münnich Ferenccel együtt (aki afféle "tartalék játékos" lett, ha Kádár ellenállna) Moszkvába vitték. Itt Kádár Hruscsov oldalára állt és elvállalta a "rend teremtő" szerepét a levert szabadságharc utáni Magyarországon. November 3-án Ungváron személyesen is találkozott Hruscsovval majd innen már a támadó orosz csapatok nyomában tért vissza Magyarországra, egészen pontosan Szolnokra, ahol rádión keresztül jelentette be az általa vezetett új, "törvényes" szovjetbarát vezetés felállását (és a szabadságharc leverését)

A Forgószél hadművelet november 4-én, hajnalban megindulva semmit nem bízott a véletlenre: óriási páncélos erőkkel söpört végig az országon (2 ezer harckocsival és 60 ezer katonával érkezve) alig pár nap alatt felszámolva mindenhol az ellenállást, ledöntve a barikádokat, megsemmisítve az ellenálló csoportokat. November 7 után, már csak néhány helyen akadt ellenállás, majd november 11-ére mindenhol elhallgattak a fegyverek. (A szovjetek Zsukov jelentése szerint 669 főt vesztettek és több tucat harckocsit.) A harcok után a hatalom egy időre a pufajkás alakulatok (pártemberek) kezébe került, mert a hivatalos magyar haderőben és rendőrségben ekkor még nem bíztak meg az oroszok.

Nagy Imre még a parlamentből közzétett egy rádiónyilatkozatot arról, hogy a törvényes magyar kormányt és a szuverén Magyarországot támadás érte, majd a jugoszláv nagykövetségre menekült. Ugyancsak egy nagykövetségre (az USA nagykövetségére) távozott, az 1948-ban letartóztatott, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, majd a forradalom alatt kiszabadított Mindszenty József, esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás is, aki 1945 és 1948 közt annyiszor emelte fel szavát a kommunisták jogtiprásai ellen. Nagy Imrét később tárgyalások ígéretével kicsalták (ebben nagy szerepe volt Kádárnak), majd azonnal letartóztatták.

1_57forr1956nagyimreper.jpg

A megtorlás kegyetlen volt és alapos. Először Nagy Imrééket ítélték halálra. Szalay Imre főügyész halálbüntetést kért Vida Ferenc főbírótól, majd az ítéletet Nagy Imrén kívül, Maléter Pálon és Gimes Miklóson 1958 június 16-án hajnalban hajtottak végre. A továbbiakban még 229 embert végeztek ki, köztük a Széni téri parancsnokot (Szabó bácsit) 1957 január 19-én és a Corvin köziek első parancsnokát: Iván Kovács Lászlót (1957 december 30-án). Körülbelül 20 ezer forradalmár került börtönbe, és 170 ezer ember menekült külföldre a diktatúra bosszúja elől. (Köztük Pongrátz Gergely is a Corvin köziek utolsó parancsnoka.) A Kádár-rendszer egészen 1963-ig foglalkozott az ötvenhatosokkal, majd közkegyelmet hirdetett. (Ekkor szabadult ki Göncz Árpád és Bibó István is)

Az 1956-os forradalom és szabadságharcot  az akkori világ legnagyobb katonai hatalma verte le. Csak a túlerő tudott győzni a magyar hazafiság felett. Emlékezzünk ma hőseinkre és köszönjük meg nekik, hogy a legtöbbet áldozták a magyar szabadságért: az életüket!

Harmat Árpád Péter 

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

/Mennyből az angyal - Márai Sándor/

 Felhasznált irodalom:

  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Romsics Ignác (szerk): Magyar történeti szöveggyűjtemény II. 1914-1999. Osiris Kiadó, Budapest, 2000
  • Ember Judit: Menedék-jog 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989)
  • Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (vál., szerk., és a bevezető szöveget írta (Bp., 1989)
  • Kopácsi Sándor: Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per. Budapest, 1985.

jegyzettar_also_konyvek.jpg

7 komment

Krevai unió: a lengyel - litván nagyhatalom kora [71.]

2019. augusztus 14. 14:43 - Harmath Árpád Péter

A középkori Európa egyik legnagyobb és legerősebb állama egy szövetségkötés révén alakult ki, a kontinens keleti részén, Krevai unió néven, éppen ma 634 éve. A lengyelek és litvánok 1385-ben döntöttek az egyesülésről, átrajzolva Európa nagyhatalmi viszonyait. A történelmi oktatásában méltatlanul keveset emlegetett szerződés előzményei a korszak érdekes összefüggéseire világítanak rá.

lengyel_unio.jpg

A lengyelek ősei (polánok, viszlyánok, pomeránok, mazóvok, goplánok, lendzianok, mazurok, szlezánok) a IX. században telepedtek le a mai Lengyelország területein. I. Mieszko (960-992) egyesítette a törzseket, megalapította a Piast-házat és népével együtt felvette a kereszténységet. Fia Vitéz Boleszláv (ur.: 992-1025) kiterjesztette a Lengyel Királyság határait és megalapította a gnieznoi érsekséget. Ezt követően viharos évtizedek következtek (1025-1041), a lengyel állam történetében: anarchiába süllyedt, belső megosztottság illetve német és cseh támadások érték. A bajokon csak Vitéz Boleszláv unokája, I. Kázmér tudott úrrá lenni 1041 körül, mégpedig III. Henrik német-római császár segítségével. A Lengyel Királyság fővárosává ideiglenesen azt a Krakkót tette, mely addig sikeresen megúszta a külső támadásokat.

A XI. században újabb viharos idők következtek: trónharcok, testvár-háborúk osztották meg az országot (Zbigniew – III. Ferdeszájú Boleszláv küzdelmei), mely végül 8-10 kisebb fejedelemségre esett szét (pl.: Mazóvia, Szilézia, Kis-Lengyelország, Nagy-Lengyelország, Pomeránia, Kujávia). Ez volt a „területi széttagoltság kora” 1138 és 1300 között. Ebben a korszakban telepedett meg a lengyelek szomszédságában a Német Lovagrend (mely később súlyos konfliktusokba keveredett a Lengyel Királysággal) és ezekben az években zajlottak a tatárok elleni harcok is (1241).

nemet_lovagrend.jpg

Végül 1300-ban Lokietek Ulászló kujáviai (Közép-lengyelországi) fejedelem rendet és egységet teremtett kiűzte II. Vencel cseh király csapatait, majd 1320-ban lengyel királlyá koronáztatta magát. Ezzel közel másfél évszázad után újra lett Lengyelországnak koronás fője. Ugyan ez az új lengyel állam sokkal kisebb volt, mint az 1000 és 1138 között (I. Mieszkó és III. Boleszláv uralkodási ideje közt) - hiszen nem tartalmazta északon Pomerániát, keleten Mazóviát, nyugaton pedig Pomerániát - mégis csak önálló királyságként „működhetett”. (Mazóvia önálló állam volt, Sziléziát a csehek birtokolták, Pomerániát pedig részben a brandenburgiak, részben a Német Lovagrend).

A Krevai Unió megszületése (1385)

Közben Kelet-Európában egy hatalmi átrendeződés zajlott: a Baltikum partjain élő litvánok erős államot hoztak létre a XIII. század közepén (Mindaugas fejedelem alatt), mely állam képes volt magát megvédeni mind az 1230-ban kialakuló új államtól (a Német Lovagrendtől), mind pedig a tatároktól és oroszoktól. Később Gediminas, nagyfejedelemséggé tette Litvániát és 1316 illetve 1341 között egészen a Fekete-tengerig terjesztette ki határait (legyőzve a kijevi fejedelem hadait). Ezzel új nagyhatalom született Európában, melynek fővárosa 1322-től Vilnius lett.

kazmer.jpg

III. Kázmér, lengyel király

Lokietek Ulászló fia, III. Kázmér, aki 1333-ban lépett trónra, felismerte egy esetleges lengyel-litván unió előnyeit és egy ilyen módon létrejövő új birodalom hatalmas lehetőségeit. Tudatos bel-, és külpolitikával készítette elő tervét: egy olyan virágzó Lengyel Birodalom megszületését, mely – a litván egyesülésnek köszönhetően - keleten egészen a Dnyeperen túli vidékekig és Szmolenszkig, délen a Fekete-tengerig északon a Balti-tengerig, nyugaton pedig Sziléziáig nyújtózik. Bár Kázmér nem érhette meg ennek az álomnak a beteljesülését, óriási lépéseket tett azért, hogy utódai megvalósíthassák.

Kázmér megerősítette országát: létrehozta az országos irányító szerveket, a kancelláriát és a szejm vagy országgyűlés szervezetét illetve megalapította Lengyelország első egyetemét is Krakkóban. Ország építő tevékenysége 1359-ben hódításokkal is kiegészült: államához csatolta Halicsot. Érdemei közé tartozik még a lengyel jogrend írásba rögzítése, kővárak építtetése illetve egységes pénz a groszt (garas) bevezetése a Lengyel Királyságban. Bár Nagy Kázmér 1370-ben elhunyt - és vele kihalt a 963 óta hatalmon lévő Piast-dinasztia – az Anjou-házból származó (és Magyarországon uralkodó) Károly Róberttel megkötött alkuja értelmében a lengyel trónon unokaöccse, Anjou Nagy Lajos követhette, aki Nagy Kázmér nővérének (Erzsébetnek) és Károly Róbertnek volt a fia.

Nagy Lajosnak viszont nem született fia, így halála után egyik lánya, Hedvig került a lengyel trónra. Ekkor érkezett el az a történelmi pillanat, melyet Kázmér annyira várt: lehetőség adódott a virágzó és hatalmas litván állammal való szövetségre. 1385 augusztus 14-én Kreva városában (Litvániában) a lengyel és litván küldöttségek tagjai aláírták az úgynevezett Krevai Unió dokumentumát, mely egyetlen hatalmas államban egyesítette a Lengyel Királyságot és a Litván Nagyfejedelemséget. A szerződés rendelkezett arról is, hogy a 12 esztendős Hedvig (Jadviga) hivatalos házasságra lépjen a 29 éves Jogaila (Jagello) litván nagyfejedelemmel (akinek családja, a Jagelló dinasztia a Gediminas-ház oldalága volt). Az unió révén a litvánok vállalták a kereszténység (katolicizmus) felvételét és fejedelmük (Jogaila) II. Ulászló néven történő lengyel királlyá koronázását (felesége mellett társuralkodóként). Jogaila 1386 március 4-től egészen 1434 június 1-ig uralkodott a lengyel-litván állam felett (eleinte, 1399-ig feleségével közösen). Vele kezdődött meg a lengyel történelem Jagelló korszakának két évszázada (1572-ig), mely a lengyel állam virágzását hozta.

grunwald_1.jpg

A grünwaldi csata (1410)

A lengyel-litván unió első nagy próbatétele 1410-ben következett el, amikor háborúba keveredett a Német Lovagrend államával. A korszak egyik legnagyobb összecsapásában, a grünwaldi csatában, 1410 július 15-én a lengyelek és litvánok legyőzték a lovagrend csapatait (annak dacára, hogy azokat brandenburgi seregek is segítették). A lengyelek 30-32 ezer katonával, a lovagrend csapatai pedig 27-29 ezer harcossal vonultak fel a hadszíntérre. Az egyértelmű lengyel diadal - mely a világtörténelem legnagyobb csatái közé is bekerült - Európa-szerte megnövelte a lengyel állam presztizsét. Később, 1454 és 1466 közt egy újabb háború zajlott a lengyelek és a lovagrend között, megint csak lengyel győzelemmel. (A háborúkat az 1. és 2. thorni béke zárta le 1411-ben és 1466-ban.) A sikeres lengyel-litván együttműködést 1569-ben a lublini unió újra megerősítette (nemzetközösséggé váltak). Ami a Német Lovagrend államát illeti: 1525-ben eltűnt a térképekről, kisebbik része Porosz Hercegség néven működött tovább (és 1618-ban Brandenburghoz került), másik része pedig (a későbbi észt lett terület) átalakult a Livóniai Kardtestvérek államává, majd Kurlandi Hercegséggé, mely 1583-ban felosztva, svéd és lengyel, végül 1721-től orosz birtokká vált. (A lovagrend Németországba települt.)

Hanyatlás korszaka

Lengyelország fénykora először a Jagelló-dinasztia kihalásával tört meg 1572-ben, amikortól a lengyel nemesség fokozatos túlhatalmának kora kezdődött (Pacta Conventa – 1573). A lengyel nagyhatalom utolsó fellángolására Báthory István lengyel uralkodóvá koronázása után került sor. Az összesen 11 évig (1586-ig) hatalmon lévő Báthory alatt a lengyelek legyőzték az oroszokat a livóniai háborúban (1558-1583). Később viszont a lassú hanyatlás következett, a „lengyel nemesi köztársaság” válságba került: a szejm csak teljes egyetértésben hozhatott törvényt (ami szinte soha nem volt), az éppen aktuális királynak pedig szinte semmihez sem volt joga. A lengyel állam szinte működésképtelenné vált és az állandó széthúzás válságában élte mindennapjait.

A belső bajokhoz külpolitikai kudarcok társultak: II. János Kázmér alatt (1648-1668) Ukrajnában kozák felkelés kezdődött Bogdan Hmelnickij kozák hetman vezetésével, mégpedig 1648-1655 között. Az orosz cárság az ukrán lázadókat támogatta, az etnikai-vallási azonosság miatt, akárcsak a Krími tatár kánság. (A felkelésről Henryk Sienkiewitz írt regényt 1884-ben, melyből 1999-ben készült kitűnő lengyel történelmi film, Tűzzal-vassal címmel.) A konfliktus végül orosz-lengyel háborúvá fajult (1654-1667), melyben Alekszej (Romanov) cár aratott diadalt és az Andruszovoi békében Szmolenszk városát, illetve a Dnyeperen túli ukrán területeket elvehette Lengyelországtól. A háború alatt Svédország is támadta a lengyel államot - az 1655--1660 közti északi háború részeként, mely párhuzamosan zajlott a lengyel-orosz háborúval - és szintén jelentős területeket vett el Lengyelországtól. (Az északi háborúban a svédek egyeduralmat akartak elérni a Baltikumban, így a lengyelek mellett az oroszokkal és dánokkal is harcban álltak.)

lengyelorszag_18szazad.jpg

A XVIII. század a térségben az Orosz Birodalom megerősödését és nagyhatalommá válását hozta. Az északi háborúban (1700-1721) Nagy Péter cár legyőzte a svédeket, így országa vitathatatlan módon Kelet-Európa vezető monarchiájává változott. A lengyel állam innentől kezdve egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe került az Orosz Birodalom irányába.

A későbbiekben (1721-1772 közt) az orosz uralkodók mind jobban beavatkoztak a lengyel belügyekbe. A XVIII. század utolsó harmadára a lengyel állam végzetesen meggyengült, így 1772 és 1795 közt a környező nagyhatalmak - kihasználva a lengyel állam belső széthúzásait és működésképtelenségét – felosztották az országot.

lengyel_felosztasok.jpg

Lengyelország felosztásai: a vörös részek az oroszokhoz, a kék részek Ausztriához, a sárga részek Poroszországhoz kerültek

A hanyatlás kora kitartott a Napóleoni háborúk alatt is és csak a XX. századra ért véget a lengyelek számára. Ugyanakkor fontos kiemelni: a Lengyel Királyság hosszú virágkora – 1385 és 1572 között - sikerekben gazdag időkkel ajándékozta meg Európa egyik legerősebb akkori államát. Ez a bizonyos virágkor pedig a Krevai Unióval vette kezdetét, éppen ma 634 éve.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzettar_also_konyvek.jpg

2019.08.14.(14:33)   

12 komment

Sir Winston Churchill történelmi szerepe [70.]

2019. május 12. 10:18 - Harmath Árpád Péter

Sir Winston Churchill egyike a történelem legismertebb és legtöbbet idézett nagy alakjainak. Történelmi szerepe 1908 -tól kezdődően előbb Nagy-Britannia politikájában, majd 1940-től már az egész világ históriájában meghatározónak tekinthető. Keménykalapos, elegánsan öltözött, de testes alakja, állandó szivarozása, "V" betűt (a győzelem jelét) formázó kéztartása és örökösen idézhető, szállóigékké lett mondatainak sokasága emlékezetessé teszik őt az utókor számára.

churchill01.jpg

Churchillt sokan Hitler legfőbb legyőzőjének, mások a Brit Birodalom utolsó nagy alakjának, megint mások a XX. század legmeghatározóbb politikusának tartják. Ami tény: a második világháború kirobbanásakor ő rázta fel Angliát abból a passzivitásból és kormányzati letargiából, melybe 1937 és 1940 közt elődje, Neville Chamberlain taszította a szigetországot és amely beletörődő módon hagyta Adolf Hitler európai terjeszkedését és agresszióját. Elsősorban neki volt köszönhető Anglia kitartása a legnehezebb időkben (1940 májusa és decembere között), illetve a háború későbbi éveiben is. Kiváló szónok volt, eltökélt hazafi és sokoldalú polihisztor. Gyönyörűen festett (750 képet készített), kiválóan írt (számtalan könyv fűződik nevéhez, 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott), emellett történészkedett, értett a hadviseléshez és bejárta az egész világot.

Sok időt töltött kenti birtokán, Chartwellben (itt előszeretettel építgette, egyszerű kőműves munkával saját kezűleg a házát), szerette feleségét (Clementine Hoziert), akit 1908-ban vett nőül és imádta öt gyermekét is.

churchill_lanyaval.jpg

Churchill kőműveskedik chartwelli házában, Sarah lányával 1928-ban

Nagyon szeretett szivarozni, valósággal vedelte a jó minőségű whiskyt és szinte minden érdekelte, ami a világban történik. Megvetette és veszélyesnek tartotta a politikai szélsőségeket: a nácizmust és a kommunizmust. Ugyanakkor ambivalens személyiségét bizonyítja, hogy miközben élvezte az élet apróbb örömeit, egész életében vissza-visszatért hozzá a depresszió (amit egyszerűen csak "fekete kutyájának" nevezett). Erős szervezete volt, de így is érték egészségügyi traumák: 1941 decemberében szívrohamot, 1953-ban agyvérzést kapott, egyszer pedig (1931 végén, New-Yorkban) elütötte egy autó.

Fiatal korától kezdve érdekelte a politika: első képviselői mandátumát még a konzervatív pártban szerezte, majd 20 évig volt liberális (amikor Angliában is liberális kormányok váltották egymást 1905 és 1922 között), végül 1925-től haláláig visszatért a konzervatívokhoz és ennek a pártnak a "színeiben" lett miniszterelnök is, két ciklusban.

brit_miniszterelnokok.jpg

Sir Winston Churchill kivételes, de megosztó személyiség volt, aki egy egész nemzetet segített át a világtörténelem legtragikusabb időszakán. Mivel 1953-ban elnyerte a térdszalagrend lovagja címet, innentől kijárt neki a sir (szőr) megszólítás is. Életútja az emberi történelem egy jelentős szeletét mutatja meg számunkra.

Churchill útja a politika világába

Churchill életének bemutatásakor kihagyhatatlan megemlíteni és előrebocsátani azt, amire ő maga is nagyon büszke volt: származására, pontosabban rokoni kapcsolatára a brit történelem egyik legnagyobb alakjával, John Churchill herceggel. Az említett úriember az 1701 és 1714 közt zajló Spanyol örökösödési háborúban a brit hadsereg főparancsnokaként harcolt a franciák ellen. Legnagyobb diadalát a korszak egyik legnagyobb összecsapásában aratta a höchstadt -i csatában (1704 augusztus 13-án). Itt 50 ezres seregével (osztrák csapatokkal kiegészülve) tönkreverte a francia-bajor haderőt, megfordítva az egész háború menetét. Nevezetes őséről Churchill könyvet is írt.

Nagyrészt családja hagyományai előtt meghajolva, de részben említett felmenője miatt is már fiatalon a katonai pályát választotta. Alig 21 évesen már huszár alhadnagy lett belőle, majd tisztként beutazta az egész Brit Birodalmat (és egyben az egész világot). Némi plusz anyagi juttatásért hadi-tudósitásokat is készitett, mellyel a fogalmazás, írás, retorika területén is korán komoly tapasztalatokat szerzett.

fiatal_churchill.jpg

A 21 éves Churchill, 1895-ben, huszártiszti ruhában

Szolgált Kubában (1895-ben), ahol megszerette a szivarozást, majd huzamosabb időt töltött az indiai Bombay -ben, aztán harcolt Pakisztánban a pastuk ellen (a malakandi csatában), majd Szudánban és 1899/1900 -ban Dél-Afrikában. Az utóbbi helyszínen vett részt a búr háborúban, mely során még hadifogságba is került (de sikeresen megszökött).

Először 25 évesen, 1899 -ben fordult a politika felé: amikor indult a parlamenti választásokon. Ekkor még vesztett ugyan, de egy évvel később, 1900-ban már konzervatívként az alsóház tagja lehetett (mint Oldham képviselője). Alig négy évvel később, 1904-ben a liberálisok felé fordulva pártot váltott, majd újabb két évvel később államtitkári kinevezést kapott. Innentől egyre feljebb és feljebb ívelt politikai karrierje.

Miniszter, katona, képviselő

Miután 1906-ban megjelent első könyve -- melyet egyébként édesapjáról írt -- elnyerte Asquith miniszterelnök bizalmát és 1908 -ban kereskedelmi miniszterként a brit kormány tagja lett. Két évvel később, 1910 -ben belügyminiszter, majd az Admiralitás Első Lordja (a brit királyi tengerészet feje). Később Lloyd George kormányában, 1917 -től hadfelszerelési, majd hadügyminiszter és légügyi miniszter. Ekkor úgy tűnt számára, hogy karrierje csúcsára ért. Azonban ezekben az években érte egyik legnagyobb kudarca is: egyike volt ugyanis a katasztrófával végződő Gallipoli partraszállás megtervezőinek. Később a hadművelet kudarcát az ő nyakába varrták.

churchill_1900.jpg

Churchill 1900-ban, alig 26 évesen (Library of Congress / Wikimedia Commons)

Az első világháború alatt, megtépázott katonai hírnevének helyreállítása érdekében szárazföldi alakulatokhoz kérte magát és a nyugati fronton egyszerű zászlóalj parancsnokként szolgált (őrnagyi, majd alezredesi rendfokozatban). A háború után szakított a liberálisokkal, 1924-ben független képviselő lett (Epping képviselője), majd 1925 -től már a konzervatívok embere. Elnyeri Stanley Baldwin bizalmát, aki pénzügyminiszterré teszi (1925-1929). Életében a következő fordulatot az 1929 -es év hozza: ekkor a konzervatívok bukásával ő is "pályaszélre" kerül. A munkáspárt uralma alatt (1929-1935) a könyveinek, a festésnek és egyéb hobbijainak élt. A politikai számkivetettségből 1938 -ban lépett újra a hatalom fókuszába, amikor a konzervatív párt harcias szárnyának élére állva, szembe helyezkedett a mind népszerűtlenebb Neville Chamberlain -nel. A második világháború küszöbén, 1939-ben újra ő lett az Admiralitás Első Lordja (mint ahogyan az első világháborúban is ő viselte ezt a tisztséget).

Anglia miniszterelnöke

Az 1940 -es esztendő és a rengeteg háborús hír végzetesen kiélezte a politikai viszonyokat Angliában. A Hitleri német hadsereg 1939 szeptemberében lerohanta Lengyelországot, majd 1940 tavaszán Dániát és Norvégiát, illetve a Benelux államokat (Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot). 1940 május 10-én pedig az első német katonák francia földre léptek. Az angol képviselők pánikba estek: Írország kivételével az összes környező ország német kézre került, így várható volt Anglia megszállása is.

Chamberlaint egyre kevesebben tartották alkalmasnak az ország vezetésére, VI. György és a konzervatívok Lord Edward Halifax (külügyminiszter) kormányfői kinevezését sürgették. Ám a parlament ellenzéki képviselői (liberálisok és munkáspártiak) akik elfogadták a nagykoalíciót (vagyis a konzervatívokkal közös kormányzást) csak olyan jelöltet támogattak, akinek múltjában nem csak kizárólag konzervatív karrier látható. A feltételeknek az akkoriban már 66 éves Churchill felelt meg leginkább, hiszen korábban, 1904 és 1924 közt liberális kormányokban szolgálta a királyságot. Így végül 1940 május 10-én Winston Churchill lehetett Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.

churchill_felesegevel.jpg

Churchill feleségével (1940 június)

Nem volt könnyű dolga: el kellett érnie, hogy a Chamberlain és Halifax vezette "egyezkedés-pártiak" ne csináljanak ostobaságot és ne vegyék rá a törvényhozást a Hitlerrel való egyezkedésre (melynek Anglia biztosan vesztese lett volna). Amellett fel kellett szítania a britek harci kedvét is, hogy a korábbi passzív apátiát lelkesedés váltsa fel és az angolok harcba induljanak szigetük védelméért. A rádióban elmondott szenvedélyes szónoklatainak és az alsó házban előadott hihetetlen beszédeinek hatására azért lassan megváltozott a helyzet: Nagy-Britannia végre késznek mutatkozott a harcra

" ...harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat..." /részlet Winston Churchill, 1940. június 4-én, a brit alsóházban elmondott beszédéből/

Churchillnek hatalmas szerepe volt a Hitler ellen kialakuló szövetséges összefogás megszületésében, az Atlanti Charta létrejöttében. Összesen 12 alkalommal vett részt nagy konferenciákon más országok vezetőivel és a háború alatt 100 ezer kilométert utazott. Napi kapcsolatban állt az Európában harcoló brit csapatok főparancsnokával, Bernard Law Montgomeryvel és 1944 nyarától (a normandiai partraszállástól) az amerikaiak vezetőjével, Eisenhowerrel is. Tárgyalt, utazott, intézkedett fáradhatatlanul, amíg végre nem fordult a kocka és a szövetségesek 1945 májusára le nem győzték a nácikat.

churchill_hatodik_gyorgy.jpg

Churchill a király (VI. György) oldalán, 1945-ben

A legsötétebb óra

Joe Wright 2017-ben készített, de a magyar mozikban csak 2018 januárjában bemutatott életrajzi drámája történet-hűen mutatja be Churchill egy hónapját, mégpedig 1940 tavaszán. Láthatjuk miniszterelnökké válását, harcait saját pártjával és küzdelmét két riválisával: Chamberlainnel és Halifax lorddal. Vele vagyunk a legveszélyesebb napokban: 1940 májusának végén, amikor egyszerre aggódott a Dunkerque partjain reked több százezer angol katona sorsáért és Angliáért, melynek német elözönlésére akkoriban bármely nap lehetett számítani. Aztán felülkerekedik a bajokon és megmenti a brit katonákat. Az ő ötlete volt ugyanis, hogy a lakosság hajóin menekítsék át a harcosokat a csatorna túlpartjára. Ez volt a híres dinamó hadművelet, melyről Christopher Nolan készített látványos filmet 2017-ben. [Aki még nem látta a filmet, az ugorja át az itt következő spoileres részt.]

dunkirk.jpg

Churchillt a Legsötétebb órában Gary Oldman alakítja, mégpedig zseniálisan. Játékát 2018-ban Oscar díjjal jutalmazták. Noha sokat kellett maszkírozni rajta, hiszen valós testsúlya közelében sem volt Churchill elhízott alkatának, azért ügyesen oldották meg "átalakítását". A filmben óriási pozitívum, hogy kiemeli Churchill 1940 tavaszán véghez vitt küzdelmét belső riválisaival szemben, akik minden módon akadályozták miniszterelnöki sikerességében. Külön említésre méltó, ahogyan a Legsötétebb óra bemutatja VI. György és Churchill sajátos viszonyát. A különleges módon trónra került uralkodó (aki testvére botrányos lemondását követően lett király) eleinte nem kedvelte Churchillt, sőt nem is bízott benne. Ám amikor megtudta, hogy a parlamentben csak ő tart ki a Hitlerrel való harc mellett, megváltozott róla a véleménye. A film egyik jelenetében VI. György kíséret nélkül, hétköznapi ruhában keresi fel Churchillt saját otthonában. Beszélgetnek és békét, illetve egyezséget kötnek egymással, kölcsönös támogatást ígérve a másiknak.

legsotetebb_ora.jpg

Jelenet, "A legsötétebb óra" című filmből

A film másik csúcspontja Churchill metrós kalandja, amikor a miniszterelnök egy nap kipróbálja a londoni metrót (minden kíséret és felhajtás nélkül). Persze mindenki felismeri, ő pedig két megálló közt nagyot beszélget az egyik kocsi utasaival (akik nem győznek csodálkozni). A jelenet végén Churchill úgy érkezik a parlamentbe, hogy megfordítja az alsóház letargikus hangulatát, az egyszerű emberektől kapott elszántsággal felvértezve. A filmben hallhatjuk Churchill híres beszédeit is, melyek akaratlanul is lelkesedéssel töltenek el bennünket.

churchill_eisenhower.jpg

Churchill és a szövetséges csapatok főparancsnoka: Eisenhower

Churchill élete 1945 után

A háború végén, a britek a világ nagy meglepetésére nem választották újra Churchillt, mert csak háborús időkre alkalmas kormányfőnek tartották. Helyette egyetlen ciklusra Clement Attlee lett Nagy-Britannia új prime ministere. Ám Churchill nem vonult vissza a politikától. A brit parlamentben 1945 után is sokat számított véleménye. 1946 március 5-én, az amerikai Fulton városában elmondott híres beszédét tekintik ma is a hidegháború kezdetének. Jellemző, hogy mennyire figyelt a világ szavaira és mennyire mérvadó volt mindaz, amit mondott. (Egy egész korszak kezdetét kötik mondataihoz.)

winston_churchill.jpg

Népszerűsége 1950-ben újra kormányfői székhez juttatta Churchillt: 1951 és 1955 közt másodszor is Anglia miniszterelnöke lehetett. Ez az új ciklus azonban már megterhelte idős szervezetét: 1953-ban, 79 évesen agyvérzést kapott, majd 1955-ben fizikai és szellemi állapotára hivatkozva végleg visszavonult a politikától. A halál 90 évesen, 1965 január 24-én érte. A XX. század egyik legnagyobb politikusa és történelmi személyisége volt.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzettar_also_konyvek.jpg

2019.05.12.(10:18)   

25 komment

A 2019-es történelem érettségi megoldásokkal [69.]

2019. május 08. 14:41 - Harmath Árpád Péter

Nagyon könnyű volt az idei középszintű történelem érettségi írásbeli része. Aki józan, logikus gondolkodással fogott a feladatokhoz és erőssége volt a szövegértés, az különösebb erőlködés nélkül is elérhetett akár 80-90% -ot is. Ugyanakkor akadtak beugratós, többféle módon is értelmezhető feladatok. A legfőbb probléma még mindig a merev ragaszkodás a "forrásközpontú történelem-oktatást" mindenek fölé helyező és a szövegértést (nem pedig a valós tudást) mérő feladattípusokhoz. [Erről bővebben a történelemtanárok blogon] Íme a 2019-es történelem írásbeli érettségi, megoldásokkal:

1b.JPG

 

2.JPG

3.JPG

4.JPG

5.JPG

6.JPG

7.JPG

8.JPG

9.JPG

 

10b.JPG11.JPG

12.JPG

Eszé feladatok:

13. Középkori uradalom, az uradalmi földek három típusa

A középkori uradalmak a korai középkor Európájának a nyugati részén jöttek létre a népvándorlás megrázkódtatásai és a Római Birodalom bukása (476) után és jellemzően a X. századra alakultak ki azok a szabályok, amelyek a hosszú távú működésének kereteit biztosították. A középkori uradalom tulajdonosa a földbirtokos (Ribaude úrnő), aki saját kezelésű földdel (majorság) rendelkezett. Ezen a területen az uradalom jobbágyainak ingyenmunkát, robotot kellett végezniük. A földesúr (úrnő) a tulajdonában lévő földek másik részét a jobbágyoknak (akik a falu lakosai) használatba adja, amiért termény és/vagy pénzjáradékkal tartoznak számára, valamint időszakonként ajándékokkal kedveskednek neki. Emellett a közös használatú földekre vonatkozó szabályokat is a földesúr alkotja meg, jelen esetben úgy, hogy egyeztetést folytatott az uradalmi közösség tagjaival. A közös használatú földeket (pl. halastó, legelő) a földbirtokos és a jobbágyok a megalkotott szabályok szerint használhatják.

14. A sztálini propaganda és ideológiai háttere

A Szovjetunióban az 1920-as évek végétől Sztálin totalitárius diktatúrát alakított ki. Az egyszemélyi hatalomgyakorlás, az erőszakszervezetek visszaélései, a szabadságjogok hiánya mellett a sztálini rendszer fontos jellemzője volt a kommunista eszme kizárólagossága, az ateizmus és a materializmus elvének egyoldalú terjesztése. A kulturális élet a filmgyártástól a színházi előadásokig az újságok és a könyvek kiadásán át, teljes ellenőrzés alatt működött: a rendszer kritikusait üldözte és terrorizálta, a támogatókat jutalmazta. A művészeknek a szocialista realizmus szellemében kellett alkotniuk, ábrázolva a szocializmus építését, az elkötelezettséget és az erőt, amit a munkásosztály képviselői kifejtenek (metróépítő munkás). A képen is látható, hogy a nők ábrázolásában a művészek a társadalmi egyenlőséget jelenítik meg, általában idealizált formában. Ezek az alkotásokra jellemző a precíz, pontos ábrázolás, a szépség megjelenítése, de ez is csak a propaganda egyik eszköze. A propaganda célja a rendszer népszerűsítése, idealizálása és a vezér személyi kultuszának erősítése. A sztálini propaganda révén a történelmet meghamisították, a tényeket elferdítették. A politikai oktatásokon azt hangsúlyozták, hogy a Szovjetunióban jobban élnek, mint a kapitalista országokban és megszűnt a kizsákmányolás, az emberek pedig boldogan dolgoznak az ideális társadalom, a kommunizmus felépítésén.

15. Szent István egyházszervező tevékenysége

A Kárpát-medencében letelepedett magyar törzsek vezetője Géza fejedelem (972-997) még pogány isteneknek áldozott, de már felvette a keresztény hitet is, fiát Vajkot pedig megkeresztelte (István) és a német területekről érkező keresztény papok által neveltette. A neveltetés során Adalbert prágai püspök és társai megtanították a tudományokra és a latin nyelvre is a trónörököst. Istvánnal szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány, aki a pogány értékrendet képviselte és a keleti kereszténységgel állt kapcsolatban. István utóddá jelölésével Géza a Nyugat-Európában elterjedt öröklési rendet, a primogenitúrát és a nyugati kereszténységet választja. Ebben az időben a Kárpát-medence a nyugati és a keleti kereszténység határterületén helyezkedett el. Hogy Koppány harca esélytelen legyen, arról Géza gondoskodott: a somogyi területeken jelölte ki szálláshelyét és körbevette fejedelmi erősségekkel. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom. István II. Szilveszter pápától kért koronát, és 1000-ben megkoronázták Esztergomban. Az ifjú király a hatalma  megszilárdításáért további harcokat vívott (az erdélyi Gyula és Ajtony legyőzése), így az egész Kárpát-medence urává vált. A legyőzött törzsfők, nemzetségfők földjeinek nagy része közvetlenül az ő kezébe került. Az egyházszervező tevékenységének célja a királyi hatalom megerősítése az egyház támogatásával, illetve a keresztény Európához kötődés a nép megmaradása érdekében. Tevékenysége során 10 püspökséget alapított (esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, váci, bihari és gyulafehérvári) közülük először Esztergom érseki rangot kapott, amivel megakadályozta, hogy  magyar egyház német érsek fennhatósága alá kerüljön. Az egyházszervezet megerősítése érdekében földeket adományozott, illetve törvényeket hozott a hit megerősítésére (10 falu építsen egy templomot, vasárnaponként kötelező a templomba járás, kivéve akik a tüzet őrzik, törvényszegőket megbünteti életkor szerint, figyelni kell az istentisztelet alatt). Az egyház működésének biztosítása érdekében bevezette a tizedet: a termény egytizedét be kell szolgáltatni az egyház számára. A magyar társadalom ekkor átmenetet képzett a törzsi-nemzetiségi és a feudális között, István célja pedig a feudális társadalmi rend megszilárdítása, amelyben fontos szerepet tölt be a katolikus egyház. A magyar katolikus egyház felépítése: élén az esztergomi érsek, majd a püspökök, akik az egyházmegyék élén állnak, alattuk az esperesek, majd a plébánosok. Emellett káptalanokat is alapított, amelyek hiteles helyekként is működtek, illetve a szerzetesek letelepedését is támogatta: újabb bencések érkeztek, akik már Pannonhalmán és Pécsváradon alapítottak kolostoraikat. Uralkodásának végére sikerült elterjesztenie és elfogadtatnia a kereszténységet, azokat pedig akik a pogány hit mellett álltak, keményen megbüntette (Vazul).

Az egyházszervező tevékenység révén a magyar király biztosította külpolitikai függetlenségét, belpolitikailag pedig megerősítette hatalmát, hiszen legyőzte vetélytársait és a keresztény hitet követő új hatalmi elitet emelt fel, amelynek segítségével utódjai is biztosítani tudták az ország függetlenségét, illetve a keresztény törvények szerinti működését.

16. A trianoni béke gazdasági és népességre vonatkozó következményei:

A Magyarországgal kötött trianoni béke (1920. jún. 4.) szerves részét képezte a versailles-i békerendszernek. A békét Simonyi Semadam Sándor kormánya írta alá, majd lemondott. A győztesek (antant) újraszabták Európa térképét, s mesterséges határok mellett Magyarország új létfeltételek közé kényszerült. A történelmi Magyarország területe 282 ezer km2-ről (Horvátország nélkül) 93 ezer km2-re, lakossága 18 millió főről 7,6 millió főre csökkent. Hozzávetőleg 3,3 millió magyar került a szomszédos országokhoz. Etnikailag az új ország szinte homogén arculatot mutatott: a lakosság 89%-a vallotta magát magyarnak (1920), 97%-a magyarul beszélt. A nemzetiségi problémák szinte teljesen eltűntek, ugyanakkor a határon túlra került magyarság helyzete ellehetetlenült. A kialakuló gazdasági-társadalmi válság azonban hosszú időre meghatározta hazánk sorsát. Magyarország nyersanyagbázisa jó részét elvesztette, az állatállomány, az erdők, bányák, termőföldek, kőolaj és az infrastruktúra (vasút, közutak) nagy része a szomszédos országokhoz került. Az Osztrák-Magyar Monarchiához méretezett ipari kapacitás nyersanyag nélkül maradt: a gépgyártás 82%-a megmaradt, a vasérctermelésnek azonban csak a 11%-a.

Foglalkoztatási gondok keletkeztek: a gazdaság már nem volt képes felszívni a falusi munkaerőt, az áttelepülők (főleg értelmiségiek, tisztviselők) lakás és állás nélkül maradtak, növelve a hajléktalanok számát. Az elcsatolt területekről áttelepülők a pályaudvarokon, vagonlakásokban laktak lehetetlen körülmények között. Mintegy 300.000 áttelepülő magyarról kellett gondoskodni, az amúgy is lakáshiánnyal küzdő országnak. A vagonlakók ellátását szinte ellehetetlenítette a szénhiány, amivel az ország 1918 óta folyamatosan küszködött. A városi lakosság felajánlásai, hozzájárulásai és segítsége nélkül még szörnyűbb lett volna a helyzet. A gazdasági helyzetet nehezítette a katonai megszállás, a nemzeti vagyon elrablása (csehek, románok, szerbek) és a Kisantant gazdasági blokádja és a hazánkra rótt jóvátétel is. A megmaradt városok jelentős része az ország peremére szorult, elvágták őket gazdasági hátterüktől (Miskolc, Szeged), megszűnt az egységes Kárpát-medencére szabott piac és a közlekedés Budapest centrikus lett.

A kormányon lévő politikai vezetés (Horthy kormányzó és az általa kinevezett kormányok) és az ellenzék sem tudta elfogadni a trianoni békét. A különbség abban mutatkozott közöttük, hogy a kormányon lévő keresztény-nemzeti pártok a Szent Istváni birodalmat akarták visszaszerezni, míg a liberális-szociáldemokrata ellenzék az etnikai határok elve (Wilson) alapján vizsgálta volna felül a békét. Az állandó felülvizsgálat szándéka (revízió) tovább rontotta a szomszédos országokkal meglévő rossz viszonyt (Kisantant). Történelmi, kulturális, gazdasági, etnikai és földrajzi érvekre hivatkozva folyamatossá vált a revíziós propaganda, mely nem vette figyelembe a realitásokat: minden területet (nem magyarok lakta területeket is) visszakövetelt. A Horthy-korszak a sérült nemzettudat sajátos ellensúlyozására törekedett. A közvélemény számára szintén elfogadhatatlan volt a béke, ami egy máig feldolgozatlan traumát okozott. Magyarországon gyászoltak az emberek, az újságok gyászkeretes cikkeket jelentettek meg, olyan pályázatok jelentek meg, amik a magyar nép reakcióját közvetítik a politika felé. Új jelmondatok és imák születtek. Az egyik ilyen jelmondat: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”.

alsolec.jpg

Szólj hozzá!

A hidegháború nagyobb, fegyveres konfliktusai [68.]

2019. április 23. 08:49 - Harmath Árpád Péter

A hidegháború az emberiség történetének sajátos korszaka volt a második világháborút követő évtizedekben, amikor az akkori világ két, nukleáris szuperhatalma (az USA és a Szovjetunió) illetve szövetségi rendszereik egymással rivalizálva, egy tényleges világháború kirobbanásának veszélyével fenyegették Földünket. A korszak pontos behatárolása még ma sem egységes. A legelterjedtebb és általunk is támogatott vélemény szerint a hidegháború kezdete Winston Churchill fultoni beszédéhez köthető, mely 1946 március 5-én hangzott el az Egyesült Államokban. A korszak végét tekintve két álláspont létezik: az egyik a berlini fal leomlásához kapcsolja a hidegháború végét, mely így az 1989 november 9-es dátumot veszi alapul, a másik történész-vélemény a viszont Szovjetunió felbomlásához kapcsolja a korszak lezárulását, mely 1991 december 25.

hideghaboru.jpg

Maga a korszak, konfliktusait tekintve három területen hozott komoly ellentéteket: az egyik a fegyverkezési verseny volt, a második az úgynevezett "harmadik világ" háborúiban öltött testet (melyekben a két nagy katonai tömb is mindig jelen volt), a harmadik pedig a gazdasági, kulturális és hírszerzési versengésben nyilvánult meg. A hidegháború tanulmányozásakor tehát érdemes ezekre fókuszálnunk. Jelen posztban leginkább a második tényezőre, vagyis a rivalizáló nagy katonai tömbökön kívül álló országok háborúira összpontosítva. A fegyverkezési verseny egyébként elsősorban a stratégiai, csapásmérő eszközökre irányult: mint az atomfegyverek -- melyekkel legelőször az USA rendelkezett (1945 óta), majd a Szovjetunió (1949-től) -- és ide sorolandóan a vadászgépek, csatahajók, tengeralattjárók, harci helikopterek ... stb, másodlagosan pedig a hagyományos fegyverek (harckocsik, ágyúk, kézifegyverek). A kémvilág hidegháborús működéséről -- mely ebben a posztunkban került kifejtésre -- még ma sem tudunk mindent: de annyi bizonyos, hogy mind a CIA, mind a KGB kémek tucatjait építette be a másik fél katonai-polgári döntéshozó testületeibe.

Most pedig a hidegháborús időszak, vagyis az 1946 és 1991 közti évek fegyveres harcaival folytatnánk. Ezek közül 5 nagyobb és 5 kisebb emelhető ki. Rövid bemutatásuk segít megérteni az egész korszakot.

Időrendben első helyen a koreai háború áll, mely 1950 és 1953 között először korbácsolta fel a szemben álló katonai táborok közti feszültséget. A konfliktus okozója a második világháború utáni sajátos helyzet volt, melyben a félsziget északi részén a japánokat kiűző kínai-szovjet csapatok kommunista berendezkedést valósítottak meg, míg délen -- ahol amerikaiak harcoltak a japánok ellen -- megmaradt a nyugati mintájú, kapitalista rendszer.

korea_map.jpg

Az északi Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, melynek vezetése a Kim család kezébe került -- 1950 nyarán indított támadást dél ellen, hogy egyesítse a félszigetet. Csapataik egészen Puszanig szorították vissza a délieket, ekkor azonban a kommunizmusból nem kérő Dél-Korea, váratlan amerikai segítséget kapott: a 8. amerikai hadsereg illetve Douglas MacArthur tábornok megfordították a háború menetét. A nagyarányú ellentámadás egészen a kínai határig nyomta vissza a kommunistákat, amikor viszont Kína egy közel fél milliós haderővel megállította őket, majd óriási tartalékok bevetésével a félsziget közepéig verte vissza az amerikai csapatokat. Végül 1953 nyarán megszületett a panmindzsoni fegyverszünet, melyet máig nem követett békekötés.

A második nagy hidegháborús konfliktus a "Szuezi - magyar válság" néven lett ismert, mivel egyszerre és egy időben zajlott az egyiptomi fegyveres harc és az 1956-os magyar forradalom (illetve szabadságharc). Gamal Nasser 1956 júniusában került Egyiptom élére és szovjetbarát-politikájával, illetve a nyugati hatalmak  -- főleg Franciaország és Anglia -- számára fontos Szuezi-csatorna államosításával azonnal elérte a nagyhatalmak közti ellenségeskedést. A brit flotta rögtön Egyiptom partjaihoz hajózott és Izrael is megindította páncélosait Nasser ellen. Közben Budapesten is fellángolt a forradalom és a tömegek a szovjetek távozását követelték. Nyikita Hruscsov ekkor ultimátum-szerűen követelte, hogy a nyugati hatalmak vonják vissza beavatkozási szándékukat a két szovjet érdekszféra: Egyiptom és Magyarország tekintetében. A kettős válság végül szovjet fölénnyel zárult: Nasser 1970-ig maradt a helyén, hazánkban pedig Ivan Konyev tábornok sajnos leverte a szabadságharcot (a NATO tétlensége mellett).

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus a berlini fal kapcsán robbant ki 1961-ben, amikor Walter Ulbricht NDK vezető és Hruscsov, szovjet első titkár elrendelték Nyugat-Berlin fallal történő körül vételét, mégpedig az állandó átszökések megakadályozása céljából.

berlini_fal.jpg

Az összesen 156 kilométer hosszú kerítés-rendszert 1961 augusztus 13-án kezdték el megépíteni, és "csak" 65% -a volt tényleges fal, a többi részén őrtornyokkal ellátott szögesdrót akadályokból tevődött össze (38 km hosszan vizi határvonallal). A berlini fal mintegy 28 éven keresztül állt, egészen 1989 november 9-ig, mely időszak alatt 5 ezer embernek sikerült az átszöknie rajta és 483 esetben végződött halállal a határsértés. 

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus "kubai rakétaválság" néven vonult be a történelembe. Az 1962 október 16 és 28 közt zajló nemzetközi krízis hátterében Kuba különleges státusza húzódott. A Magyarország méretű kis sziget -- mely az USA partjaitól csupán 200 km -re fekszik a Karib tengeren -- Fidel Castro mozgalma és forradalma nyomán lett 1959 -ben szovjet-barát, kommunista rendszerré.  

kubai_raketav2.jpg

Kuba 1962 őszén hozzájárulását adta ahhoz, hogy a szovjetek rakétákat telepítsenek területére. Ezt azonban az amerikai kémrepülőgépek hamar felfedezték és John F. Kennedy illetve a Fehér Ház fenyegetésként értékelték a háborús lépést. A Pentagon azonnali riadót fújt, az amerikai flotta pedig rögtön a kubai partokhoz hajózott, ahol farkasszemet nézett a szovjet cirkálókkal. Kialakult egy amerikai blokád a szigetország körül és levegőben lógott a szovjet illetve amerikai hadihajók közti összecsapás.

kubai_raketavalsag.jpg

A pattanásig feszült helyzetben karnyújtásnyi közelségbe került a harmadik világháború és egy nukleáris katasztrófa. Végül a felek, Hruscsov és Kennedy megállapodtak: a szovjetek visszavonják rakétáikat, ha Amerika sem telepít rakétákat Törökországba és forródrót létesül a szuperhatalmak vezető között. Az elemzők és történészek máig a kubai rakétaválságot tekintik a hidegháború "legforróbb" történelmi pillanatának, amikor az emberiség legközelebb állt egy egész világot fenyegető atomháború kirobbanásához.

ensz_okt25.jpg

Adlai Stevenson az ENSZ Bt elé tárja a fényképes bizonyítékokat a kubai szovjet rakétákról

Az ötödik és egyben legnagyobb hidegháborús válságot a Vietnámi háború jelentette 1955 és 1975 között. A hosszú harc előzményét a XIX. századi francia gyarmatosítás jelentette, mely Franciaország birtokává tette az indokínai országot. Később, a második világháborúban átmenetileg Japán megszállás alá került a terület, majd 1945-ben visszatértek a franciák. Ekkor azonban a vietnámiak már szuverenitásra vágytak és kikiáltották önállóságukat. Háború kezdődött tehát a franciák és a vietnámiak közt, melyet 1954-re, a Dien Bien Phu -i csata után a vietnámiak nyertek meg. A francia kivonulást követően Vietnam északi részén a Kínából érkező kommunizmus vert gyökeret, míg délen a kapitalista berendezkedés maradt meg. A kétféle Vietnam 1955-ben háborúban bonyolódott egymással, melybe 1960-tól egyre fokozódó mértékben az Egyesült Államok is beavatkozott. Először katonai megfigyelőknek és tanácsadóknak álcázott amerikai erőket, majd komplett reguláris csapategységeket küldtek Vietnámba, hogy támogassák a délieket.

vietnam.jpg

A Vietkong és Ho Si Minh azonban kitartottak és a rengeteg katonai vereség dacára is nagy veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. A háború csúcspontján, 1968-ban közel 600 ezer amerikai katona harcolt Indokínában. Az északiak parancsnoka Nguyen Giáp tökélyre fejlesztette gerilla harcot, míg William Westmoreland tábornok (az amerikai csapatok főparancsnoka) nem alkalmazhatott tömegpusztító fegyvereket a nemzetközi nyomás miatt. Mindezeken túl, az északi katonákat és a VIETKONG csapatokat segítették az erdős terepviszonyok is, az alagutak (melyeken gyorsan tudtak teljes egységeket eltüntetni a föld alá) illetve a Ho Si Minh ösvény, melyen a szomszédos Laosz felől tudtak utánpótlást juttatni a délre. A vietnámi háborúban fordulatot hozott az úgynevezett Tét-offenzíva (1968 január 30 és március 3 között), amikor az északiak nagy és általános támadást indítottak déli célpontok ellen, 70 ezer katona bevetésével (többek közt a korábbi főváros Hué megszerzéséért). Bár az amerikai hadsereg kivédte a támadást és katonai szempontból győzött, a veszteségek akkorák voltak (hozzávetőlegesen 4-5 ezer amerikai esett el), hogy odahaza óriási tüntetéssorozat kezdődött a háború befejezéséért.

vietnam_tet_offenziva.jpg

Végül a háborút így az amerikai közvélemény döntötte el: a tüntetések elérték, hogy Johnson nem indult az elnökválasztáson, az új vezető, Nixon pedig rákényszerült a béketárgyalások megkezdésére. Az USA -már 1969-től csökkentette vietnámi csapatai létszámát, majd 1973-ra minden katonáját kivonta és aláírta a békét Észak-Vietnámmal. A háború innentől már csak észak és dél között folytatódott, majd 1975-re a déliek is feladták a harcot. Vietnám egésze a kommunisták kezébe került. A háborúban összesen 58 220 amerikai esett el (1960 és 1973 között).

A hatodik hidegháborús konfliktust a szovjetek afganisztáni háborúja jelentette 1979 és 1989 között. Az egykori szovjet határok mentén elterülő Afganisztánban egészen 1973-ig egy konszolidált monarchikus rendszer volt a jellemző, Mohammed Zahír király 40 éves uralkodása alatt. Ám ekkor egy forradalom köztársasággá változtatta a Közép-ázsiai államot és 5 évre Mohammed Daoud Khan került az elnöki székbe. A belső feszültségek az ő idején törtek felszínre a színes etnikai képet mutató, muszlim országban. Aztán 1978-ban szovjet támogatással egy kommunista puccs révén Nur Muhammad Taraki kaparintotta meg a hatalmat. Vele szemben azonban egy erős iszlám ellenállás alakult ki, Hafizullah Amin vezetésével, mely a kommunisták elűzését tervezte. (link) Válaszul Leonyid Iljics Brezsnyev a szovjet érdekek védelmében elrendelte Afganisztán orosz megszállását. A szovjet támadás 40 ezer fővel indult meg és leginkább a főváros, Kabul megszerzését célozta. A mudzsáhidok (muszlim felkelők "isten harcosai") azonban erős ellenállást fejtettek ki a hatalmas hegyekkel és barlangokkal szabdalt országban, a 4 legfőbb etnikum közül (pastuk, tadzsikok, hazarák, üzbégek) leginkább a pastukra támaszkodva.

afganistan.jpg

1985-re a szovjetek 120 ezerre voltak kénytelenek növelni afganisztáni erőik létszámát, de vereségük így sem volt elkerülhető. Miközben a CIA több módon (fegyverrel, pénzzel kiképzőkkel) támogatta a muszlim felkelőket (köztük egyébként Oszama bin Laden egységét is), a szovjet vezetés a kivonulásról döntött. Erre végül 1989 elején került sor. A Szovjetunió 16 ezres veszteséget könyvelhetett el a 10 éves háború végére. 

Hetedik konfliktus: az iráni túszdráma volt 1980-ban. A krízis előzményeként ki kell emelni, hogy Iránban egészen 1978-ig nyugatbarát rendszer működött, Reza Pahlavi sah vezetésével. Ám 1979 elején kirobbant az iráni forradalom, mely előzte az uralkodót és Khomeini ajatollah, Amerika-ellenes, iszlamista berendezkedést teremtett az országban. 1979 április elsején kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot, mely elvetett minden nyugati vívmányt és visszatért a muszlim hagyományok tiszteletéhez. Az új iráni államvezetés erőteljesen USA ellenes politikába kezdett, így országszerte Amerika-ellenes tüntetések zajlottak. Végül 1979 november 4-én a teheráni tömeg megrohamozta és elfoglalta az Egyesült Államok iráni nagykövetségét és külügyminisztériumát is. Mintegy 50 amerikai férfi és két nő lett túszként az irániak foglya. A túszokat 444 napon keresztül tartották fogva, miközben, Khomeini azt követelte Jimmy Carter amerikai elnöktől (1980 február 23-án), hogy a túszokért cserébe adja át Iránnak a az Amerikába menekült sahot. (A túszok kimentését célzó "Saskarom hadművelet" 1980 április 24-én kudarcba fulladt.)

irani_tuszok.jpg

Végül a válság 1981 január 20-án oldódott meg, miután algériai közvetítéssel zajló hosszú tárgyalásokat követően Washington és Teherán egyezséget kötött: az irániak elengedik az 52 túszt, ha cserébe az USA hozzáférhetővé teszi az Amerikában befagyasztott iráni betéteket (11 milliárd dollár értékben). A túszokat Reagan elnök beiktatásának napján bocsátották szabadon.

Nyolcadik hidegháborús konfliktus: Falkland szigeteki háború (1982) [link] A Dél-Amerika partjaitól 483 kilométerre fekvő, (Atlanti-Óceánon található) és nagyjából három magyar megyével azonos alapterületű, Falkland szigeteket 1592-ben John Davis angol hajós fedezte fel, ám Angliát egészen 1765-ig nem igazán érdekelte a szigetcsoport. Ekkor viszont állandó telepet létesítettek rajta, nagyjából a franciákkal egyidőben. A francia kolóniát aztán 1767-ben a spanyolok kapták meg. Végül 1776 és 1811 közt mindkét ország felszámolta telepeit a szigeteken. Időközben, 1816-ban létrejött Argentína (a Spanyol Birodalomból kiszakadva) és 1823 illetve 1831 között bálnavadász telepeket létesített Falklandon. Ezeket azonban az USA nyomására megszüntették. Következett az 1833 -as esztendő és a britek visszatértek: újjáépítették kolóniájukat és brit betelepülőket hoztak a szigetekre. Csakhogy ekkor már Argentína is magának követelte a szigetcsoportot, mégpedig az 1823 és 1831 közti jogaira hivatkozva. A Falkland-szigetek 2000 fős brit lakossága egészen 1982-ig angol fennhatóság alatt élte mindennapjait. Azonban az 1980-as évek elejére Argentínában egy népszerűségi problémákkal küzdő kormányzat került hatalomra (Leopoldo Galtieri katonai diktatúrája), mely a valós gazdasági bajokról a Falkland-szigetek elfoglalásával akarta elterelni a lakosság figyelmét. Az argentin támadás (Rosario-hadművelet) 1982 április 2-án kezdődött egy 500 fős partraszálló egység bevetésével, a nagyjából 100 brit katonából álló helyi védelem legyőzésére. Stanley, a főváros egyetlen nap alatt elesett.

falkland_war.jpg

Az angol ellentámadás 1982 május 2-án indult meg, amikor a HMS Conqueror elnevezésű brit atom-tengeralattjáró elsüllyesztette az argentin Belgrano cirkálót, 320 argentin tengerész halálát okozva. Az angol légitámadás május 4-én, a legközelebbi angol szigetről, Ascencionról indult meg, bombázások formájában. Válaszul az argentinok egy vadászbombázóról kilőtt rakétával elsüllyesztették a brit Sheffield rombolót, majd a tenger fenekére küldtek egy szállítóhajót és végül még egy angol rombolót is (a HMS Coventryt). Az angolok a Falkland szigetekhez irányították szinte az egész flottájukat, mely 13 ezer km -t tett meg az Egyesült Királyság partjaitól. Következett a brit partraszállás, 1982 május 21-én 4000 emberrel és a háború egyetlen nagy szárazföldi csatája Goose Greennél (1982 május 28-29), ahol 17 brit és 50 argentin katona vesztette életét. Az angol győzelem után következett egy két hetes időszak, amikor a britek Stanley környékét és magát a főváros ostromolták. Végül 1982 június 14-én az argentin csapatok parancsnoka, Mario Menendez tábornok 10 ezer katonájával együtt letette a fegyvert. Az alig két és fél hónapig tartó "kis háborúban" 649 argentin és 258 brit katona esett el. Anglia győzött tehát (megtarthatta a Falkland-szigeteket), de a világot meglepte, hogy a Föld elvben 5. legerősebb hadseregével rendelkező nagyhatalma mennyire nehezen tudta csak kiharcolni a győzelmet. (A háború rávilágított a brit hadsereg gyengeségeire, problémáira.) [A világ legerősebb hadseregeiről, partnerblogunk írásában olvashat.]

Kilencedik konfliktus: Grenadai invázió (1983) A fél Budapest alapterületű (100 ezer lakosú), parányi Grenada szigete, mely a Karibi szigetvilágban található, először spanyol, majd francia, végül 1763-tól angol gyarmatterületként létezett. Függetlenségét csak 1974-ben vívta ki, amikor elszakadhatott az Egyesült Királyságtól. A belső bajok, 1976-ban kezdődtek, amikor a választások eredményét nem ismerte el az ellenzék és előbb egy mérsékeltebb, majd egy radikális (kommunistának tartott) mozgalom vette kezébe az irányítást diktatúra formájában.

grenada.jpg

A szigetország 1979-ben a káosz szélére került. Négy évvel később, 1983 -ban Ronald Reagan, a vietnámi háború óta először amerikai katonai egységek bevetésére adott parancsot az USA területén kívül, Grenadában. Az ok, Amerika félelme volt attól, hogy a sziget szovjet-kubai befolyás alá kerül. 1983 október 26 -án tehát amerikai katonák szálltak partra a szigeten és verték le a forradalmi erőket.

A hidegháború időszakának fegyveres konfliktusai közül -- az 1950 és 1983 közti időszakot alapul véve -- ennek a 9 konfliktusnak a bemutatását választottuk. A folytatásban az 1979-es nicaraguai forradalom (és az 1986-os Irangate), az 1989-es panamai invázió, az 1993-as szomáliai beavatkozás és az 1991-es, illetve 2003-as öbölháborúk kerülnek majd sorra (érdeklődés esetén).

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzettar_also_konyvek.jpg

2019.04.23.(08:48)  

8 komment

Rejtő Jenő, a légiós- és ponyvaregények koronázatlan királya [67.]

2019. március 30. 12:27 - Harmath Árpád Péter

Éppen 114 évvel ezelőtt, 1905 március 29 -én született a magyar ponyva- és légiós regényírás legnagyobb alakja, Reich Jenő, aki íróként a Rejtő Jenő nevet használta (melyre egyébként hivatalosan soha nem változtatta meg a nevét). Különleges ember volt, bámulatos memóriával, iszonyatos munkabírással, egészen egyedi és utánozhatatlan humorral illetve valami olyan elképesztő tehetséggel megáldva -- a különböző szürreálisan vicces karakterek megteremtésében -- hogy még csak hasonló stílusú íróról sem tud máig sem az irodalomtörténet. Utánozhatatlan és megismételhetetlen volt minden, amit csinált.

rejto_jeno1.jpg

Rejtő rövid, alig 37 évig tartó élete önmagában is különlegességnek számít: volt színész, ökölvívó, focista, újságíró, kabarészerző, regényíró, József Attila és Karinthy Frigyes jóbarátja, beutazta Európát és megjárta második világháború sújtotta Ukrajnát is. Sajnos a halál is itt érte (pontosabban Oroszországban) 1943 január elsején (munkaszolgálatosként). Rengetegen ismerték, nagyon sokan szerették és százezrek olvasták. Rövid élete során megszámlálhatatlanul sok karaktert ismert meg, így regényeiben fel tudta használni élettapasztalatait.

Harmadik gyermekként született Budapesten (1905 március 29-én) és az Izabella tér 5 szám alatt (egy első emeleti lakásban) töltötte gyermekkorát. Két gyermekkori barátjához -- Buttola Edéhez és Nádasi Lászlóhoz --egész életére meghatározó, szoros kapcsolat fűzte. Tizenévesen leginkább a foci és a színház iránti rajongás kötötte össze a három fiatalt, majd Rejtő az ökölvívás felé fordulva némileg "kilógott" a sorból. Rózsa Jenő hatására (aki harmadik barátként lett meghatározó életében) rendszeresen bokszolt, mígnem Székely József edző egy alkalommal (edzés közben) el nem törte orrát. 

rejto_jeno3.jpg

Sziklai Jenővel (középen) és Buttola Edével

Alig 19 évesen döntötte el, hogy kipróbálja a színművészetet is és 1924 -től Rákosi Szidi színésziskolájába kezdett járni. Sajnos hamar kiderült azonban, hogy nincs kiemelkedő tehetsége a színészethez. Új érdeklődési területet választott tehát, mégpedig az írást. Azonban hogy valódi élményekből tudjon "táplálkozni" az írás során, előbb európai körutazásra indult és 1928 illetve 1930 közt (alig 23-25 évesen) bejárta szinte egész Európát. Útvonala: Berlin - Hamburg - Svájc - Prága - Bécs - Törökország - Ausztria volt, majd elvetődött Párizsba is. Bár csupán három hónapot töltött a francia fővárosban (1930 tavaszán), ez a negyed esztendő volt legmeghatározóbb egész későbbi életére nézve. Utazásai során rendszerint szegényes körülmények közt élt és különböző fizikai munkákat vállalva tartotta el magát. De a lényeg számára az élmények, tapasztalatok begyűjtése volt ekkoriban és persze a világ megismerése. Közben elsajátította a francia nyelvet és megismerte a francia kultúrát.

Párizs után következett Marseilles (számtalan regényének helyszíne), majd Korzika és Észak-Afrika. Bár óriási vita van jelenleg is (főleg életrajzírói körében) arról, hogy Rejtő valóban járt e Afrikában (és belépett e a francia idegenlégióba), teljesen nem zárható ki annak lehetősége, hogy számtalan idegenlégiós regényéhez, saját élményekből táplálkozva gyűjtött tapasztalatokat. E sorok írójaként én máig töretlenül hiszek abban, hogy igenis megfordult a légióban, még, ha rövid időre is. Olyan szemléletesen és részletesen mutatja be ugyanis a Szaharát és az idegenlégió szokásait (a katonák életmódját), hogy mindezt csak személyes élményekből meríthette. Afrikából aztán Nizzán, Genován és Trieszten keresztül tért haza 1930 nyarán Pestre.

rejto6.jpg

Rejtő a Balatonon, családjával

Rejtő Jenő igazi sikerkorszaka 1932 -ben vette kezdetét, amikor Pesten kabarészerzőként kezdett dolgozni. Előtte, 1930 és 1932 közti átmeneti években kisebb fővárosi újságoknál dolgozott havi 40 pengős éhbérért, amit francia nyelvoktatással egészített ki. (De így is nyomorgott.) Ám 1932-ben végre felragyogott szerencse-csillaga, miután összefutott régi barátjával, Nádasi Lászlóval és az kabaréírásra biztatta. Első közös művük, a Gengszeridill című rövidke bohózat 1932 őszén óriási sikert aratott. A korszak két leghíresebb színésze, Salamon Béla és Kabos Gyula számtalan bohózat "forgatókönyvét" köszönhették Rejtőnek. A 30-as évek első felében Rejtő gyakorlatilag Pest első számú kabaré-, operett-, és bohózat írójává lépett elő, aki több színháznak, mulatónak is dolgozott. Műveit Salamon Béla és Kabos mellett a Latabár fivérek is játszották. Rejtő 1935-re már havi 2000 pengőt keresett, ami tízszerese volt a korszak egyik leghíresebb slágerében megfogalmazott szlogennek: "... havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel". (Rozsnyai Sándor - Vadnay László szerzeménye)

A regényírás csak 1936 -tól került Rejtő életének középpontjába, amikor összefutott a Nova Kiadó tulajdonosának, Müller Dávidnak az unokaöccsével, Müller Györggyel, akit régről, még a bokszoló korszakából ismert. Rejtő Jenő 1936 és 1942 közt folyamatosan írta kitűnőbbnél, kitűnőbb regényeit, melyek sorra arattak hatalmas sikereket országszerte. Legelső regénye a Pokol zsoldosai címet kapta (1936-ban), majd következett a Menni vagy meghalni (1937), Csontbrigád (1938), A fehér folt (1938), Az elveszett cirkáló (1938), A láthatatlan légió (1939), A vesztegzár a Grand Hotelben (1939), A szőke ciklon (1939). Legtermékenyebb évei az 1940, 1941-es esztendők voltak, ekkor születtek legjobb regényei, mint Az elátkozott part (1940), A három testőr Afrikában (1940), A tizennégy karátos autó (1940), Piszkos Fred a kapitány (1940), Az ellopott futár (1941).

rejto_jeno4.jpg

Rejtő egyik törzshelye, az Abbázia

Műveit P. Howard néven írta, de vadnyugati témájú regényeinél a Gibson Lavery írói álnevet használta. Ilyen western témájú regénye a Nincs kegyelem, A tigrisvér, a Nevada szelleme, a Pokol hegyei között és a Texas Bill, a fenegyerek. Nem tudni sajnos, hogy a Howard és Lavery neveket honnan "szedte" és miért pont ezeket választotta, de tény, hogy a 30-as évek Magyarországán általános szokás volt, hogy a ponyvaregények szerzői, különböző jól hangzó angol írói álneveket használjanak.

Ami Rejtő 30-as évekbeli életmódját illeti: a kicsapongás és folytonos munka (vagyis írás) jellemezte. Törzshelye a Japán Kávéház volt (Andrássy út 45.), ahol napjai legnagyobb részét töltötte (szinte reggeltől estig). Itt írt, reggelizett, kávézott, ebédelt, römizett és beszélgetett barátaival. Közben lóversenyekre járt, szerencsejátékra költött, ivott, cigarettázott, éjszakázott, mulatott. Sokat járt a Bucsinszky-klubba (kaszinóba) is, ahol Harmath Imre szerzőtársával rendszerint reggelig rulettezett vagy kártyázott, sokszor hatalmas pénzeket veszítve.

rejto8.jpg

Nyaranta a Balatonra járt, ahol különböző panziókban töltött pár napot, néha egy-egy operett megírása kedvéért a Budai Színkör tagjaival, néha egyedül, vagy családjával. Ilyenkor fürdött, napozott, strandolt. Volt olyan alkalom is, hogy Karinthy Frigyessel nyaralt Siófokon a Vitéz Panzióban. Rejtő kitűnő kapcsolatokat ápolt a korszak hírességeivel: jó barátságban állt például József Attilával, Kellér Andorral, Salamon Bélával, Csortos Gyulával (az 1931-es fekete-fehér film, a Hyppolit a lakáj főszereplőjével). Jó viszony fűzte a Latabár-testvérekhez és Kabos Gyulához is. A színház és filmvilághoz ezer szállal kötődött, ő írta például az "Aki mer, az nyer" című színdarabot is, melyet 1934-től több, mint 150 alkalommal adtak elő Honthy Hanna főszereplésével. A 30-as években összesen egyébként 100 kabaréjelenetet, librettót, színdarabot és bohózatot írt.

rejto_jeno2.jpg

Rejtő a korszak legismertebb "sztárjaival": Karinthyval és Salamon Bélával

Saját tulajdonú lakása soha nem volt Rejtőnek, de jelentős jövedelme révén könnyedén ki tudta fizetni különböző szállodákban. hotelekben lévő szobáit és egyéb albérleteit. Ami nőkhöz fűződő kapcsolatát illeti: Rejtő nem nagyon szánt időt arra, hogy nőkkel ismerkedjen: két feleségét is úgy ismerte meg, hogy előtte gépírónőként alkalmazta őket. Az első házasságát 1935-ben kötötte (Boros Rózsikával), a másodikat pedig 1937-ben (Gábor Magdolnával). Gyermek sajnos egyik kapcsolatból sem született. Megszállott módon éjszaka írt, gyakran 20-24 órán keresztül ébren maradva, alvás nélkül. Ehhez rengeteg kávét ivott és aktedront szedett. Mai szóhasználattal élve: Rejtő két végén égette a gyertyát. Harmadik gépírónője, Kovács Magda így emlékezett közös munkájukra:

" ... Én a folyamatos diktálásra emlékszem, soha nem szakított félbe, és nem állt le korrigálni. Nem jegyzetelt előre, a szerkezet és a hős benne élt. Miután elkészültem, átvette tőlem az anyagot, és elkezdte stilizálni a szöveget. Másnap visszakaptam a kéziratot, majdnem mindegyik oldal össze volt firkálva, de úgy, hogy néhány flekken csak két-három olvasható so maradt. ... Munka közben rengeteg feketét ivott, ezért nem tudott aludni. A töméntelen sok kávé megártott neki. Lefekvés előtt altatókat szedett, de így is panaszkodott, hogy össze-vissza álmodik, nyugtalanok az éjszakái. Mindig hajszolta magát, és általában nagyon ideges volt. Főleg akkor gurult be, ha munka közben véletlenül közbeszóltam, és ezzel leállítottam a diktálás áradatát. Persze előfordult, hogy "fékezett", ilyenkor rám nézett és megkérdezte: "Tetszik ez a rész?" Vagy: "Elég mulatságos?" Mindig csak az őszinte véleményemre volt kíváncsi."

Sajátos életmódjának egy idegrendszeri probléma lett az eredménye: 1939 -ben két hónapra a Jávor utcai (Lipót mezei) idegszanatórium lakója lett. Közben szakított a Nova Kiadóval (mert a tulaj egyre többször húzott ki teljes részeket műveiből) és a Csillag Kiadóval, majd a Auróra Kiadóval végül pedig Soóky Margit Kiadójával dolgozott.

rejto_jeno5.jpg

Rejtő számára a végzetet a második világháború, a nyilas-mozgalom, a terjedő antiszemitizmus illetve nácizmus hozta el. Egy nyilas folyóirat ugyanis 1942 október 9-én zsidó származását kezdte firtatni, miközben felvetette, hogy miként írogathat szabadon és miért nem kapott még munkaszolgálatos behívót. A cikknek meglett a hatása: Rejtőt 1942 november 27-én a nagykátai gyűjtőhelyre hívták (hivatalos utasítással), majd a 101/19-es munkaszolgálatos század tagjaként Ukrajnába vitték. Az ekkor már legyengült szervezetű Rejtő Oroszországban hullacipelés közben betegedett meg a flekktífusztól. A halál 38. születésnapja előtt 3 hónappal, 1943 január elsején érte az oroszországi Jevdakovo település határában.

rejto_konyvek.jpg

Rejtő Jenővel egy egészen kivételes embert vesztett a magyar ponyva- és szépirodalom, nem beszélve a kabaré és operett világáról. Írásait eddig még soha, senki nem tudta utánozni (bár akadtak kísérletek), mint ahogyan történeteinek megfilmesítése sem hozott eddig sikert. Mindennek oka, az egészen sajátos humora, utánozhatatlan jellem és helyzet komikuma, illetve egyedi karakter-teremtése.

Legjobb regényeit -- mint például személyes kedvenceimet: "Az elátkozott part" -ot, annak folytatását "A három testőr Afrikában" -t, illetve "A Piszkos Fred a kapitány" -t, a "A megkerült cirkáló" -t és a "Járőr a Szaharában" -t -- tucatszor is el lehet olvasni, mindig megnevettetnek bennünket. És mi lehet nagyobb érdem, vagy felemelőbb siker, mint jókedvre deríteni milliókat, éppen úgy, ahogyan Rejtő Jenő tette: zseniális eredetiséggel.

Harmat Árpád Péter

Rejtő idézetek:

  • Tévedni emberi dolog, de kínos.
  • A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
  • Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.
  • Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
  • Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat.
  • Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.
  • Hiába titkolod múltadat: a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú
  • Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják
  • A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, akkor az sem baj, ha nincs semmi értelme.
  • Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.
  • Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe.
  • Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
  • Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.
  • Akik a legnagyobb mesterektől tanulnak bölcsen gondolkozni, azoknak általában a legritkább esetben jut az eszükbe olyasvalami, aminek hasznát vehetik.
  • Az nevet utoljára, aki először üt

Felhasznált anyag:

Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója. Életregény [LINK], Hámori Tibor: Rejtő Jenő rejtélyes élete. Zrínyi Nyomda Rt, Budapest, 1999.

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.03.30.(12:28) 

19 komment

Öt érdekesség Napóleonról, melyeket talán nem tudtál [66.]

2019. február 12. 20:08 - Harmath Árpád Péter

Bonaparte Napóleon, a világtörténelem egyik legismertebb alakjaként és az emberiség több évezredes históriájának egyik legfontosabb szereplőjeként emelkedett bolygónk legjelentősebb államférfijainak, uralkodóinak és hadvezéreinek sorába. Mindhárom volt ugyanis egyszerre, sőt számtalan "városi legenda" alapján ezernyi történet főhőse. Elterjedt nézet volt például alacsony termete is (melyről egy komplexust is elneveztek), holott orvosa, Francois Antommarchi pontosan lemérte és le is jegyezte a hajdani császár testmagasságát (Napóleon halála után) épp 169 cm -t rögzítve naplójába. Ez több volt a korabeli férfi átlagtermetnél, noha daliás törzstisztjei és tábornokai között (akik közt bőven akadt 180 - 190 centis is) tényleg alacsonynak tűnhetett. 

napoleon1.jpg

Néhány évvel ezelőtt a The Guardian nevű brit lap, érdekes cikket jelentetett meg, mely egy korábbi internetes felmérésre alapozva publikálta, hogy a megkérdezettek (több, mint egy millióan) mely történelmi alakokat tartják a világtörténelem legfontosabbjainak. A lista élére maga Jézus került, ám a második helyezett már Napóleon lett (harmadik egyébként Mohamed, negyedik: Shakespeare, ötödik pedig Lincoln). A végeredmény azt tükrözi, hogy napjainkban a világ minden táján kiemelt jelentőséggel tekintenek Bonaparte Napóleon életére és történelmi szerepére. Bár a hazai történelemtanításban is helyet kap (nem túl jelentőset, hisz a 46 leckéből álló tizedikes középiskolai tankönyvben egyetlen lecke foglalkozik csak vele) több érdekesség is megemlíthető vele kapcsolatban. Ezek közül jelen poszt ötöt emel ki:

1. Bonaparte Napóleon mindig is katonának készült és alig 16 évesen már hadnagy lett. 

Napóleon családja olasz ősökkel rendelkezett, akik az itáliai Toszkánából települtek Korzika szigetére. Napóleon már itt látta meg a napvilágot 1769 augusztus 15-én, Ajaccio városában. Bár a sziget Franciaország birtoka volt, a korzikaiakat afféle külterületi idegenekként kezelték ekkoriban az "igazi francia" lakosok. Ezért is volt különleges és ritka dolog, hogy az ifjú Napóleon mégis bekerülhetett a királyság legrangosabb katonai tiszti-iskolájába, a párizsi École Militaire akadémiába. Napóleon itt tette le a tiszti vizsgát (mint tüzér) 1785 szeptemberében, nem sokkal 16. születésnapja után. A későbbiekben nagy lendülettel indult tiszti karrierje: az időközben kirobbanó nagy francia forradalom alatt, 1792-ben (alig 23 évesen) már kapitány, 1793-ban pedig dandártábornok lett (az akkortájt még csak "nyiladozó" tüzérségi fegyvernem szakértője).

napoleon3.jpg

Napóleon az Arcolei hídnál /Antoine-Jean Gros festménye/ 

2. Katonai karrierjének fordulópontja: egy tüntetés véres leverése volt

Bár Napóleon tiszti karrierje gyorsan indult és a legkisebb tábornoki rendfokozatot (a dandártábornokit) hamar el is érte, itt megtorpant előrejutása. 1795-ben Napóleon "névtelen" tisztként mérföldekre volt attól, hogy a több tucat rangban felette álló, jóval idősebb és tapasztaltabb tábornokot beelőzve, Franciaország első számú katonai vezetője legyen. Ám a történelmi vakszerencse mégis úgy hozta, hogy bizonyíthatott: alig 27 évesen, 1796 tavaszán Paul Barras, a direktórium vezetője az itáliai francia hadsereg vezetőjének nevezte ki. Az áttörés mögött egy érdekes esemény állt. Amikor Napóleon karrierje elakadása feletti bánatában épp Párizs utcáit és szalonjait járta, elnyerte a befolyásos Mademe Tallien támogatását, aki beajánlotta őt Barrasnak. A forradalmi Franciaországot ekkoriban vezető Barras azonban előbb próba elé állította a fiatalembert és megbízta egy éppen akkoriban kibontakozó royalista felkelés leverésével (Párizsban). Napóleon erélyesen lépett fel és kiállta a próbát: katonáival szétkergette a királypárti lázadókat (kartácstűzzel közéjük lövetve). Innentől Barras már bízott Napóleonban és kinevezte őt az itáliai hadszíntér parancsnokává. Ezzel sok-sok francia tábornokot előzött be és végre bizonyíthatta különleges képességeit is az Észak-Itáliai hegyvidéken. Karrierje innentől már valóban meredeken emelkedett.

napoleon2.jpg

Vasily Ivanovich Sternberg képe

3. A csata, amire élete alkonyán a legbüszkébb volt: Austerlitz

Napóleon 1799-ben került hatalomra (ekkor kergette szét katonáival az 500-ak tanácsát), majd öt évvel később, 1804 december 2-án koronázta császárrá saját magát. Innentől számítva 10 éven keresztül uralta Franciaországot és egész Európát. Első lemondására 1814 április 6-án került sor Párizs közelében, Fontainebleau -ben (marsalljai követelésére). Az angolok, poroszok és osztrákok Elba szigetére száműzték, de innen még 100 napra képes volt visszatérni a hatalomba. Végül a waterlooi csatában 1815 június 18-án győzték le végleg és a távoli Szent Ilona szigetére száműzték (angol őrizet alatt tartva haláláig). Napóleon mintegy 68 csatát vívott élete során, melyek közül alig néhányat vesztett el csupán (szám szerint nyolcat). Élete alkonyán, visszaemlékezéseiben azonban egyetlen nagy csatát emelt ki, melyet több alkalommal is élete legnagyobb diadalának nevezett. Ez az austerlitz -i csata volt (a három császár csatája), melyet 1805 december 2-án vívott meg Ausztria és Oroszország egyesített seregeivel szemben, a mai Csehország területén, Austerlitz mellett. Az összecsapásban 68 ezres sereggel győzte le a közel 90 ezres koalíciós haderőt, térdre kényszerítve az egész Habsburg Birodalmat.

austerlitz.jpg

4.  Napóleont 4 nőhöz fűzte komolyabb kapcsolat

Napóleon első szerelmi kapcsolata egészen fiatalon Desirée Clary -hez fűzte. A csinos hölgy egy marseillesi selyemkereskedő lánya volt aki alig 14 évesen (1791-ben) ismerte meg Napóleont és egy évvel idősebb bátyját, Josephet. A szenvedélyesnek induló viszony néhány év után hirtelen ért véget, amikor Napóleon 1795 őszén, Párizsban megismerte élete legfontosabb nőjét, Josephine de Beauharnais -t. A befolyásos özvegyet -- aki egyébként 6 évvel volt idősebb a későbbi császárnál és a jakobinusok által kivégzett férjétől két gyermeket nevelt -- 1796 március 8-án vette feleségül. Bár házasságuk viharosan alakult és 1809-ben válással végződött, Napóleon számára egészen haláláig a legjelentősebb kapcsolatot jelentette. Utolsó szavainak egyike is a Josephine volt. A válásra egyébként politikai okokból került sor: a császár valódi uralkodói dinasztiát akart alapítani, melyhez királyi vérből származó feleség és utód kellett. Josephine egyikkel sem tudott szolgálni: nem tudta fiú gyerekkel megajándékozni Napóleont és nem is származott uralkodói dinasztiából. A politikailag megfelelő feleség végül II. Ferenc császár lánya, a 18 éves Mária Lujza lett, akit 1810 március 11-én vett nőül. (Az osztrák főhercegnő 1 éven belül fiúval ajándékozta meg.) Végül Napóleon negyedik fontos kapcsolata egy alig 20 éves, gyönyörű, szőke és kék szemű, ámde férjezett, lengyel grófnőhöz fűzte, akit Marie Walewskának hívtak.

josephine.jpg

Josephine Beauharnais

A Napóleon csapatai miatt hazáját féltő grófnő, a lengyel nemesek biztatására került közelebbi kapcsolatba a francia császárral abban bízva, hogy így kedvezőbb státuszt érhet el Lengyelország számára. A végig titokban tartott szeretői viszony egy fiúgyermek születését hozta, aki sokkal később III. Napóleon diplomatája lett. Walewska és Napóleon kapcsolata 1810-ig tartott, amikor a császár több évnyi külföldi tartózkodás után hazaköltözött Párizsba. Bár a lengyel grófnő ide is vele tartott, a francia fővárosban szakítottak egymással. 

5. A történelemben Napóleon néven három császár is uralkodott

A történelem iránt érdeklődők többsége hajlamos megfeledkezni arról, hogy az 1804-ben megkoronázott Bonaparte Napóleon mellett még két másik Napóleon nevű császár is uralta Franciaországot: az egyik a Mária Lujzától született fiúgyermek volt (akit a köznyelv Edmund Rostand nyomán csak "Sasfióknak" hívott), a másik pedig unokaöccse, III. Napóleon, aki 18 éven keresztül ült a trónon (mint Franciaország utolsó császára). Ami fiát illeti: hivatalosan csupán 15 napig volt császár (1815 június 22 és július 7 között), miután édesapja lemondott a javára, császári címéről. A törékeny egészségű ifjú, mindössze 21 évet élt és 1832-ben hunyt el édesanyja családjának körében, Bécs városában. 

A Sasfiók életének egyik különös fejezete 1828/29-es esztendőkhöz kapcsolódik, amikor az akkoriban csak 18 éves (de jóképű) Napóleon-örökös az ausztriai Bad Ischl -ben tartózkodott, elhatalmasodó tüdőbetegsége kezelése céljából. Itt találkozott a 23 éves Zsófia főhercegnével, akibe a korabeli bécsi pletykák szerint azonnal beleszeretett. (A Wittelsbach hercegnő épp termékenységi kúrán vett részt a fürdővárosban). A szerelmesek románca nem tartott sokáig, a Sasfiók 3 évvel később meghalt, Zsófia pedig visszatért Bécsbe, ahol hamarosan (1832-ben és 1833-ban) két fiúnak adott életet. Az egyik gyermeket Ferenc Józsefnek hívták. Bár a történészek soha nem tudták bebizonyítani, máig elterjedt vélemény, hogy Ferenc József és bátyja (Ferdinánd Miksa) valójában a Sasfióktól születtek, így mindketten a nagy Napóleon unokái. Ami az elképzelés mellett szól: Ferenc József vonásai nem viselik magukon a tipikus Habsburg jegyeket. Ami ellene szól: Zsófia főhercegné egész későbbi életében merevségéről és konzervatív életfelfogásáról volt híres, ami nem engedte volna, hogy megcsalja férjét, Ferenc Károly főherceget (plusz valóban nincs semmi bizonyíték a románcra és annak kiteljesedésére).

sasfiok.jpg

Napóleon fia, a Sasfiók /Moritz Daffinger festménye/

A nagy Napóleon unokaöccse (Lajos nevű fivérének fia) 1808-ban született, majd 1848 decemberében egyszerű parlamenti választásokon szerezte meg a köztársasági elnöki tisztséget. Ezt követően államcsíny segítségével szerezte meg a teljhatalmat (1851-ben), végül ő is császár lett: 1852 december 2-án, pontosan azon a napon, amikor híres nagybátyja is megkoronáztatta magát (és mely dátum az austerlitzi csatának is a napja). Ellentmondásos uralkodása egészen 1870-ig tartott, amikor a poroszokkal vívott háború nyomán német fogságba került és lemondásra kényszerült. Angliába menekült, majd 1873-ban hunyt el. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.02.12.(20:08) 

8 komment

Öt érdekesség a berlini falról [65.]

2018. december 12. 13:17 - Harmath Árpád Péter

A berlini fal a hidegháború "terméke", sőt szimbóluma volt 28 éven keresztül, 1961 és 1989 között. Érdekes már kialakulásának története is. A második világháború végén a hitleri Német Birodalom keleti részeit szovjet-, nyugati övezeteit pedig amerikai-angol-francia csapatok szállták meg. A főváros, Berlin a keleti részbe esett, ám a nagyhatalmak külön egyezséget kötöttek felosztásáról: zónákra tagolták (lásd lenti térképet) melyek közül a nyugati részek pár éven belül egyesültek. Néhány évvel a háború vége után Berlin már csak két részre tagolódott: egy szovjetek uralta keleti és egy nyugati hatalmak által segített nyugati részre.

berlin1.jpg

Ami az érdekességeket illeti, 5 különleges tény érdemel kiemelést:

1. A berlini fal megépítésének célja a keleti övezetből nyugatra történő tömeges átvándorlások megakadályozása volt. Érthető is valamelyest a szovjetek kezdeményezése, ha ismerjük azt a döbbenetes adatot, mely szerint 1949 és 1961 között mintegy 3 millió keletnémet polgár vándorolt a Berlinen keresztül nyugatra. A folyamat mind a keletnémet államot, mind az egész keleti tömböt kínos helyzetbe hozta, hiszen a két rendszer hidegháborús versenyében a nyugati államok jobb életminőségét mutatta (tömegek választották önként a nyugati "imperializmust" a "munkáshatalom" helyett).

2. A fal megépítése a szovjetek engedélyével (valójában utasítására), Walter Ulbricht NDK vezető (pártfőtitkár) döntése nyomán, 1961 augusztus 13 -án kezdődött meg hajnalban, mégpedig az NDK munkásőrség és kelet-német néphadsereg különböző egységeinek közreműködésével (sok helyen helyi szakipari munkások igénybevételével). Összesen 15 ezer fő kezdett a munkának, mely az első napokban csak szögesdrót kerítések felhúzását jelentette (két méteres magassággal) és csak két nappal később (augusztus 15-én) indult meg a betonelemekből álló valódi fal megépítése. Az összesen 156 km hosszú kerítésrendszernek csak egy része volt valódi fal (65% -a), több szakaszon őrtornyokkal ellátott szögesdrót akadály húzódott (38 km hosszan vízi határvonallal). Az egész objektum-rendszer 1989 november 9 -ig állt.

berlini_fal.JPG

3. A fal áldozatai: A berlini fal 28 éves fennállása alatt ezrek próbáltak meg rajta átjutni. A német hatóságok nyilvántartásai szerint körülbelül 5 ezer főnek sikerült is. Eközben viszont voltak halálesetek is, sokaknak életébe került a szökés megpróbálása. A Berlini Fal Múzeum adatai szerint 483 ember halálát okozta a szökés: egy részüket agyonlőtték az NDK határőrei, egy részük vízbe fúlt és egy kis részük pedig az elfogás után öngyilkos lett. A határőrök nyílt tűzparanccsal lőhettek bárkire a falnál, sőt jutalom és kitüntetés várt azokra a kelet-német katonákra, akik határsértőket (falmászókat) tudtak lelőni. Az utolsó embert 1989 február 6-án lőtték agyon a falnál (neve: Chris Gueffroy, alig volt 20 éves). A 483 -as számot sokan vitatják: Jochen Staadt a Freie Universitat munkatársa például úgy véli "csak" 136 igazolt haláleset bizonyítható a berlini fallal összefüggésben.

4. A nyulak elszaporodása: Mivel a berlini kerítésrendszer dupla védvonalat jelentett, azaz két kerítés húzódott, a kettő közt afféle "holt tér" alakult ki. Itt háborítatlanság uralkodott, ami kedvezett a nyulak elszaporodásának. Egyes becslések szerint a 80-as évekre vagy ezer mezei nyúlt élt a kerítések közti területeken. A fal lebontásakor ezek az állatok komoly problémát jelentettek a város számára.

5. Checkpoint Charlie: A berlini falon voltak legális átkelőpontok is, mindössze tizenkettő. A legjelentősebbnek az amerikaiak azt a nevet adták, hogy Checkpoint Charlie. A Charlie az amerikai hadseregben a "c" azonosítására szolgáló név, ami ebben az esetben az "A" és "B" jelű átkelőktől való megkülönböztetést szolgálta. A checkpoint = ellenőrző pont, így a teljes név: "C ellenőrzőpont". A Friedrichjstraße és a Zimmerstraße kereszteződése közelében állt, egészen 1990 június 22 -ig, amikor az itt kialakított őrbódét és védvonalat lebontották.

berlini_fal_cpoint.JPG

A Checkpoint Charlie 1961 -ben

A Checkpoint Charlie leghíresebb szökési esete 1962 augusztus 17 -én történt, amikor két fiatal próbálkozott Nyugat Berlinbe átjutni: Peter Fechter és Helmut Kulbeik. Kőművesek voltak, akik az átkelőponthoz közeli műhelyükből ugrottak ki az ablakon a senki földjére. Kulbeik át tudott mászni a falon, viszont Fechter súlyos lövést kapott a csípőjébe. Visszazuhant, de a keleti zóna határőrei nem mentek érte. Közel egy órán át haldoklott a senki földjén, mire elvérzett. Az esetet sokan látták a nyugati oldalról is.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2018.12.12.(13:17)

9 komment

A walesi bárdok uralkodója: I. Edward [64.]

2018. október 22. 13:48 - Harmath Árpád Péter

elso_edward.jpgI. Edward angol uralkodó a francia gyökerekkel rendelkező - és II. Henrik országlásával hatalomra kerülő - Anjou-Plantagenet dinasztia ötödik királyaként, 1272 és 1307 közt uralkodott a középkori Anglia trónján. Magas termetű (közel 190 centis), keménykezű, szigorú, sőt kegyetlen uralkodó volt, akire főleg hódításai, Skócia időleges és Wales végleges leigázása miatt emlékszik az utókor és aki a "Nyakigláb Edward" gúnynevet örökölte népétől (akkoriban szokatlanul hosszú termete miatt). [Uralkodásáról később bővebben esik majd szó.]

Arany Jánost 1857 -ban ihlette meg I. Edward alakja, hiszen ekkoriban írta meg egyik leghíresebb költeményét A walesi bárdokat, mely azóta is kötelező tananyag az iskolában. Jómagam 33 éve tanultam meg és ma is emlékszem egyes versszakaira. Arany János 1857-ben, a magyarországi neoabszolutizmus korában (a Bach-korszakban) írta meg a verset, amikor nyolc évvel a szabadságharc leverése és az aradi vértanúk kivégzése után Ausztria elnyomásától szenvedett hazánk. Nem ülésezhetett országgyűlésünk, felfüggesztették a vármegyék működését  és diktátumokkal, pátensekkel kényszerítettek ránk minden bécsi akaratot. Ebben az időszakban a magyar nemesség (illetve értelmiség) Deák Ferenc köré tömörülve, a passzív ellenállás eszközét választva dacolt Ferenc József hatalmával. Arany János pedig párhuzamot látott a Wales tartományát meghódító és elnyomó I. Edward alakja és a Magyarországot uraló Ferenc József császár diktatúrája között. Hisz mindketten idegen tartományok ellenállását törték meg, mindketten szabadságszeretők szavát hallgattatták el: I. Edward a walesi bárdok (költők) megölésével, Ferenc József pedig a 13 bátor aradi vértanú elhallgattatásával.

,,Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

arany_janos.jpgA párhuzam valóban érdekes, bár történész szemmel természetesen sántít kicsit. Itt érdemes megjegyezni: nem minden irodalmár és történész ért egyet azzal, hogy Arany János 1857-ben írta volna meg, kifejezetten Ferenc Józsefnek szánt fricsakaként a Walesi bárdokat. Hász-Fehér Katalin például 2014 -es tanulmányában erősen kétségbe vonja ezt az elképzelést.

Mindenesetre tény, hogy A walesi bárdok a magyar irodalom-oktatásban kiemelt helyet kap már évtizedek óta és ma kislányommal biflázzuk a 31 versszakot, hihetetlen elszántsággal (néha-néha már-már feladva a végtelen hosszú költeményt látva). [Szigorúan zárójelben azért megjegyezném: a magam részéről feleslegesnek érzem, hogy a magyar tanárok ma is kőkeményen bemagoltatják a hatodikos gyerekekkel mind a 31 versszakot, amikor inkább az egész értelmét lenne jobb "átadniuk" mondjuk az első néhány versszak felmondatásával, mely biztosan többet is érne a végeláthatatlan biflázásnál.] De nézzük, miről is volt híres történelmi szempontból I. Edward és országlása?

I. Edward nagyapja és apja is (Földnélküli János majd III. Henrik) az uralkodásba beleszólást követelő nemesség lázongásaitól "szenvedett". Mindkettejük ellen nagyon komoly nemesi felkelések zajlottak, melyek János király esetében a Magna Charta Libertatum (angol Aranybulla), III. Henriknél pedig az angol parlament kialakulását eredményezték. Mire I. Edward 33 évesen, 1272 -ben a trónra került (koronázása csak 1274-ben történt), Angliában már meghonosodott a parlament intézménye és megkerülhetetlenné vált a nemesek bevonása a kormányzásba. Mindezek dacára önfejű határozottsággal kezdett az uralkodásba, rögtön hódításokkal foglalkozva. Egyik első célpontja az Angliával szomszédos Wales lett. 

edward.jpg

A fél Dunántúl nagyságú Wales az 1066 -os normann támadásig (amikor Hódító Vilmos normann herceg megszerezte az angol trónt) teljes önállóságot élvezett. Később, a normann időkben ez az önállóság erősen "megkopott" és a walesi hercegek elismerték az angol uralkodókat, felettük állóknak. I. Edward idejére azonban a határvidéki angol lordok már Wales különállásának teljes felszámolását követelték. Erről azonban Llywelyn gwynnedi herceg, (Llywelyn ap Gruffudd) Wales ura, hallani sem akart. Llywelyn azonban nem volt népszerű vezető saját hazájában (még tulajdon öccse sem támogatta és inkább Angliába menekült előle). I. Edward először 1277 nyarán támadta meg Walest, egy 15 ezres sereggel és a tartomány szinte azonnal behódolt. Llywelyn megtarthatta hercegi címét, de be kellett hódolnia Edwardnak.

edward_csata.jpg

Öt évvel később azonban, 1282 -ben Wales fellázadt az angol elnyomás ellen, mert Edward saját törvényeit erőltette a tartományra. Ekkor már a walesiek felsorakoztak korábban nem kedvelt hercegük, Llywelyn mögé és együtt, egységben kezdtek szabadságharcot az angolokkal. A minden eldöntő csatára 1282 december 11 -én, Builth Wells közelében került sor. Az Orewin Bridge -i csata néven elhíresült ütközetben, a Wye folyó hídja mellett I. Edward nagy győzelmet aratott a wales -i csapatok felett, mégpedig a híres angol íjászok és a legendás angol nehézlovasság egyidejű bevetésével. Llywelyn, walesi herceget a csatában megölték, fejét pedig Londonba vitték és közszemlére helyezték egy karóra tűzve. A csatát követően Wales örökre elvesztette függetlenségét és végleg az angolok uralma alá került. 

wales_bardok.jpg

Bárdok, azaz költő-dalnokok 

Ami az Arany János által megírt walesi bárdok történetét illeti, az csupán egy monda, történeti bizonysága nincs. A monda szerint I. Edward Wales legyőzése után a helyi költők, dalnokok (bárdok) dicsőítő költeményeit várta Montgomery várában, ám azok megtagadták ezt tőle. Bosszúból a kegyetlen király egytől egyik kivégeztette őket. Mintegy 500 walesi költő vállalta inkább a halált, mint hogy dicsőítse a Walest meghódító angol királyt. A történetről Arany János valószínűleg Thomas Grey (1716-1771) angol költő, 1757-ben írt ódájából (The Bard) értesülhetett, melyet a nagykőrösi gimnázium tanári könyvtárából kölcsönzött ki (forrás: Maller Sándor - Neville Masterman: A homályból Irodalomtörténet 23/73 évf. 2. sz. 1992.) Grey egyébként egy bizonyos Sir John Wynn (1553-1627) walesi nemes, utókorra fennmaradt családtörténetében olvashatta az alaptörténetet (mely nem kizárt módon kitaláció csupán). [forrás: Maller-Neville 266.p.]

edward_terkep.jpg

Ami I. Edward uralkodását illeti: Walest 1282 -es meghódítását követően, még 25 évig maradt a trónon, egészen 1307 -ig. Sikeresen megvédelmezte Anglia birtokait Franciaországban, majd szemet vetett Skóciára is, melyet 1296 és 1306 közt szerzett meg, miközben véresen verte le William Wallace lázadását is. Edward halála után viszont Robert of Bruce skót főnemes visszaszerezte Skócia függetlenségét I. Edward fiától, II. Edwardtól. (A tartomány csak 1653 -ra került végleg angol uralom alá, Oliver Cromwell támadása nyomán). Ami I. Edward természetét illeti: a korabeli források szerint hirtelen haragú, határozott, kemény és kegyetlen ember volt. Hatalmas adókkal sanyargatta népét és elkobozta az angliai zsidók vagyonát, majd el is űzte őket országából. A csatákban viszont óriási katonai tehetségnek bizonyult: ütközeteit gondosan és ügyesen tervezte meg, erős innovativitással. Magánéletét illetően, két felesége volt, akiktől temérdek gyermeke született. Kasztíliai Eleonórától kilenc lánya és öt fia, Franciaországi Margittól két fia és egy lánya jött a világra. Mégis egyetlen életképes fiúra tudta hagyni a trónt: II. Edwardra, aki kudarcokkal teli, sőt tragédiával végződő országlással vonult be a brit történelembe. (Hatalma ellen nemesek egy csoportja lázadt fel, akik elfogták, majd 43 éves korában megölették Berkeley várában. Szinte semmiben sem hasonlított nagy hatalmú apjára)

montgomery_wales.jpg

A vár, ahol állítólag I. Edward 500 wales -i dalnokot végeztetett ki

A zsarnok és más népeket leigázó I. Edward alakja nem csupán az angol, de a magyar kultúra (irodalom és történelem) része is lett Arany János balladája nyomán, melyet azóta generációk sajátítanak el kis hazánkban. 

Harmat Árpád Péter

Források:

 

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2018.10.22.(13:48) 

4 komment
süti beállítások módosítása