Nagyon könnyű volt az idei középszintű történelem érettségi írásbeli része. Aki józan, logikus gondolkodással fogott a feladatokhoz és erőssége volt a szövegértés, az különösebb erőlködés nélkül is elérhetett akár 80-90% -ot is. Ugyanakkor akadtak beugratós, többféle módon is értelmezhető feladatok. A legfőbb probléma még mindig a merev ragaszkodás a "forrásközpontú történelem-oktatást" mindenek fölé helyező és a szövegértést (nem pedig a valós tudást) mérő feladattípusokhoz. [Erről bővebben a történelemtanárok blogon] Íme a 2019-es történelem írásbeli érettségi, megoldásokkal:

Eszé feladatok:

13. Középkori uradalom, az uradalmi földek három típusa

A középkori uradalmak a korai középkor Európájának a nyugati részén jöttek létre a népvándorlás megrázkódtatásai és a Római Birodalom bukása (476) után és jellemzően a X. századra alakultak ki azok a szabályok, amelyek a hosszú távú működésének kereteit biztosították. A középkori uradalom tulajdonosa a földbirtokos (Ribaude úrnő), aki saját kezelésű földdel (majorság) rendelkezett. Ezen a területen az uradalom jobbágyainak ingyenmunkát, robotot kellett végezniük. A földesúr (úrnő) a tulajdonában lévő földek másik részét a jobbágyoknak (akik a falu lakosai) használatba adja, amiért termény és/vagy pénzjáradékkal tartoznak számára, valamint időszakonként ajándékokkal kedveskednek neki. Emellett a közös használatú földekre vonatkozó szabályokat is a földesúr alkotja meg, jelen esetben úgy, hogy egyeztetést folytatott az uradalmi közösség tagjaival. A közös használatú földeket (pl. halastó, legelő) a földbirtokos és a jobbágyok a megalkotott szabályok szerint használhatják.

14. A sztálini propaganda és ideológiai háttere

A Szovjetunióban az 1920-as évek végétől Sztálin totalitárius diktatúrát alakított ki. Az egyszemélyi hatalomgyakorlás, az erőszakszervezetek visszaélései, a szabadságjogok hiánya mellett a sztálini rendszer fontos jellemzője volt a kommunista eszme kizárólagossága, az ateizmus és a materializmus elvének egyoldalú terjesztése. A kulturális élet a filmgyártástól a színházi előadásokig az újságok és a könyvek kiadásán át, teljes ellenőrzés alatt működött: a rendszer kritikusait üldözte és terrorizálta, a támogatókat jutalmazta. A művészeknek a szocialista realizmus szellemében kellett alkotniuk, ábrázolva a szocializmus építését, az elkötelezettséget és az erőt, amit a munkásosztály képviselői kifejtenek (metróépítő munkás). A képen is látható, hogy a nők ábrázolásában a művészek a társadalmi egyenlőséget jelenítik meg, általában idealizált formában. Ezek az alkotásokra jellemző a precíz, pontos ábrázolás, a szépség megjelenítése, de ez is csak a propaganda egyik eszköze. A propaganda célja a rendszer népszerűsítése, idealizálása és a vezér személyi kultuszának erősítése. A sztálini propaganda révén a történelmet meghamisították, a tényeket elferdítették. A politikai oktatásokon azt hangsúlyozták, hogy a Szovjetunióban jobban élnek, mint a kapitalista országokban és megszűnt a kizsákmányolás, az emberek pedig boldogan dolgoznak az ideális társadalom, a kommunizmus felépítésén.

15. Szent István egyházszervező tevékenysége

A Kárpát-medencében letelepedett magyar törzsek vezetője Géza fejedelem (972-997) még pogány isteneknek áldozott, de már felvette a keresztény hitet is, fiát Vajkot pedig megkeresztelte (István) és a német területekről érkező keresztény papok által neveltette. A neveltetés során Adalbert prágai püspök és társai megtanították a tudományokra és a latin nyelvre is a trónörököst. Istvánnal szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány, aki a pogány értékrendet képviselte és a keleti kereszténységgel állt kapcsolatban. István utóddá jelölésével Géza a Nyugat-Európában elterjedt öröklési rendet, a primogenitúrát és a nyugati kereszténységet választja. Ebben az időben a Kárpát-medence a nyugati és a keleti kereszténység határterületén helyezkedett el. Hogy Koppány harca esélytelen legyen, arról Géza gondoskodott: a somogyi területeken jelölte ki szálláshelyét és körbevette fejedelmi erősségekkel. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom. István II. Szilveszter pápától kért koronát, és 1000-ben megkoronázták Esztergomban. Az ifjú király a hatalma  megszilárdításáért további harcokat vívott (az erdélyi Gyula és Ajtony legyőzése), így az egész Kárpát-medence urává vált. A legyőzött törzsfők, nemzetségfők földjeinek nagy része közvetlenül az ő kezébe került. Az egyházszervező tevékenységének célja a királyi hatalom megerősítése az egyház támogatásával, illetve a keresztény Európához kötődés a nép megmaradása érdekében. Tevékenysége során 10 püspökséget alapított (esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, váci, bihari és gyulafehérvári) közülük először Esztergom érseki rangot kapott, amivel megakadályozta, hogy  magyar egyház német érsek fennhatósága alá kerüljön. Az egyházszervezet megerősítése érdekében földeket adományozott, illetve törvényeket hozott a hit megerősítésére (10 falu építsen egy templomot, vasárnaponként kötelező a templomba járás, kivéve akik a tüzet őrzik, törvényszegőket megbünteti életkor szerint, figyelni kell az istentisztelet alatt). Az egyház működésének biztosítása érdekében bevezette a tizedet: a termény egytizedét be kell szolgáltatni az egyház számára. A magyar társadalom ekkor átmenetet képzett a törzsi-nemzetiségi és a feudális között, István célja pedig a feudális társadalmi rend megszilárdítása, amelyben fontos szerepet tölt be a katolikus egyház. A magyar katolikus egyház felépítése: élén az esztergomi érsek, majd a püspökök, akik az egyházmegyék élén állnak, alattuk az esperesek, majd a plébánosok. Emellett káptalanokat is alapított, amelyek hiteles helyekként is működtek, illetve a szerzetesek letelepedését is támogatta: újabb bencések érkeztek, akik már Pannonhalmán és Pécsváradon alapítottak kolostoraikat. Uralkodásának végére sikerült elterjesztenie és elfogadtatnia a kereszténységet, azokat pedig akik a pogány hit mellett álltak, keményen megbüntette (Vazul).

Az egyházszervező tevékenység révén a magyar király biztosította külpolitikai függetlenségét, belpolitikailag pedig megerősítette hatalmát, hiszen legyőzte vetélytársait és a keresztény hitet követő új hatalmi elitet emelt fel, amelynek segítségével utódjai is biztosítani tudták az ország függetlenségét, illetve a keresztény törvények szerinti működését.

16. A trianoni béke gazdasági és népességre vonatkozó következményei:

A Magyarországgal kötött trianoni béke (1920. jún. 4.) szerves részét képezte a versailles-i békerendszernek. A békét Simonyi Semadam Sándor kormánya írta alá, majd lemondott. A győztesek (antant) újraszabták Európa térképét, s mesterséges határok mellett Magyarország új létfeltételek közé kényszerült. A történelmi Magyarország területe 282 ezer km²-ről (Horvátország nélkül) 93 ezer km²-re, lakossága 18 millió főről 7,6 millió főre csökkent. Hozzávetőleg 3,3 millió magyar került a szomszédos országokhoz. Etnikailag az új ország szinte homogén arculatot mutatott: a lakosság 89%-a vallotta magát magyarnak (1920), 97%-a magyarul beszélt. A nemzetiségi problémák szinte teljesen eltűntek, ugyanakkor a határon túlra került magyarság helyzete ellehetetlenült. A kialakuló gazdasági-társadalmi válság azonban hosszú időre meghatározta hazánk sorsát. Magyarország nyersanyagbázisa jó részét elvesztette, az állatállomány, az erdők, bányák, termőföldek, kőolaj és az infrastruktúra (vasút, közutak) nagy része a szomszédos országokhoz került. Az Osztrák-Magyar Monarchiához méretezett ipari kapacitás nyersanyag nélkül maradt: a gépgyártás 82%-a megmaradt, a vasérctermelésnek azonban csak a 11%-a.

Foglalkoztatási gondok keletkeztek: a gazdaság már nem volt képes felszívni a falusi munkaerőt, az áttelepülők (főleg értelmiségiek, tisztviselők) lakás és állás nélkül maradtak, növelve a hajléktalanok számát. Az elcsatolt területekről áttelepülők a pályaudvarokon, vagonlakásokban laktak lehetetlen körülmények között. Mintegy 300.000 áttelepülő magyarról kellett gondoskodni, az amúgy is lakáshiánnyal küzdő országnak. A vagonlakók ellátását szinte ellehetetlenítette a szénhiány, amivel az ország 1918 óta folyamatosan küszködött. A városi lakosság felajánlásai, hozzájárulásai és segítsége nélkül még szörnyűbb lett volna a helyzet. A gazdasági helyzetet nehezítette a katonai megszállás, a nemzeti vagyon elrablása (csehek, románok, szerbek) és a Kisantant gazdasági blokádja és a hazánkra rótt jóvátétel is. A megmaradt városok jelentős része az ország peremére szorult, elvágták őket gazdasági hátterüktől (Miskolc, Szeged), megszűnt az egységes Kárpát-medencére szabott piac és a közlekedés Budapest centrikus lett.

A kormányon lévő politikai vezetés (Horthy kormányzó és az általa kinevezett kormányok) és az ellenzék sem tudta elfogadni a trianoni békét. A különbség abban mutatkozott közöttük, hogy a kormányon lévő keresztény-nemzeti pártok a Szent Istváni birodalmat akarták visszaszerezni, míg a liberális-szociáldemokrata ellenzék az etnikai határok elve (Wilson) alapján vizsgálta volna felül a békét. Az állandó felülvizsgálat szándéka (revízió) tovább rontotta a szomszédos országokkal meglévő rossz viszonyt (Kisantant). Történelmi, kulturális, gazdasági, etnikai és földrajzi érvekre hivatkozva folyamatossá vált a revíziós propaganda, mely nem vette figyelembe a realitásokat: minden területet (nem magyarok lakta területeket is) visszakövetelt. A Horthy-korszak a sérült nemzettudat sajátos ellensúlyozására törekedett. A közvélemény számára szintén elfogadhatatlan volt a béke, ami egy máig feldolgozatlan traumát okozott. Magyarországon gyászoltak az emberek, az újságok gyászkeretes cikkeket jelentettek meg, olyan pályázatok jelentek meg, amik a magyar nép reakcióját közvetítik a politika felé. Új jelmondatok és imák születtek. Az egyik ilyen jelmondat: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”.