A keresztes háborúk a XI. században indultak meg a Szentföldre, mégpedig a pápa (II. Orbán) 1095 -ös felhívása és a clermont -i zsinat döntése nyomán. Az európai nemesség birtokszerzési lehetőséget, a parasztság feloldozást, a főpapság és a pápa pedig a kereszténység terjeszkedését remélte a muszlim kezekben lévő Szentföld visszafoglalásától. A harcolni kész tömegek - nemesek, lovagok, zsoldosok, parasztok, polgárok - Európa bizonyos útvonalain haladva kezdték meg zarándoklataikat Jeruzsálem felé, ahol a szeldzsuk törökök és arabok tartották kezükben a bibliai területek legfőbb helyszíneit, többek közt Názáret, Betlehem és Jeruzsálem városait.

A csapatokat Nyugat-európai főnemesek, tartományurak vezették: Bouillon Gottfried, lotaringiai őrgróf, tarantói I. Bohemund herceg, II. Róbert herceg (flamand-földről) és IV. Rajmund toulousi gróf. Az első nagy hadjárat átütő sikert aratott: 1099 július 15 -én, több, mint 5 hetes ostromot követően keresztény kézre került Jeruzsálem. A Szentföldön európai mintájú, keresztény államok alakultak, melyek a XIII. századig fennmaradtak, miközben a területen megalakuló lovagrendek biztosították a várak, városok közti útvonalakat, a többségben lévő muszlimok támadásaival szemben. (Híres és befolyásos volt például a Német Lovagrend és a Templomos Lovagrend.) A híres Jeruzsálemi királyságot kezdetben Bouillon Gottfried vezette, majd leszármazottai következtek (Boulogne-ház), illetve az Anjouk, végül a Hohenstaufok és a Lusignan-ház. 

A keresztesek uralma a Szentföldön először 1187 -ben ingott meg, amikor Szaladin, egyiptomi szultán egyesítve a térség muszlim harcosait, a hattini csatát követően visszafoglalta Jeruzsálemet. Ezt követően az európai uralkodók, a pápa támogatásával újabb és újabb keresztes hadjáratok kezdeményezésével próbálták visszaszerezni a várost, teljesen sikertelenül.

A szentföldi keresztény uralom fokról-fokra szorult vissza, végül 1291 -ben már csak Akkon erődje maradt a kezükben, majd az is elesett. Lezárult egy korszak, a keresztes háborúk korszaka.

Ugyanakkor fontos kiemelni: a keresztes háborúk két évszázada kultúrák találkozását hozta, az európai és ázsiai civilizációk, szokásrendszer, tudomány kölcsönhatását, mely mindkét terület számára virágzó kereskedelmi kapcsolatokat eredményezett. Európa megismerte a mesés keleti termékeket, például az ízletes ázsiai fűszereket és rizst, találkozott a porcelán, üveg, selyem és puskapor "csodájával", megtanulta ezek előállítását és eljutott területeire az ázsiai tudomány számtalan vívmánya, például az alkímia, arab számok, szélmalmok, iránytű .. stb használata.  

Európa a keresztes háborúk küszöbén

Virágzásnak indult a levantei kereskedelmi útvonal, melyen Indiából és Kínából kiindulva érkeztek a karavánok a szentföldi partokra, ahonnan genovai, velencei hajók vitték tovább a termékeket Dél-Európa nagy kikötőibe (majd onnan tovább mindenfelé a kontinensen). A középkori Európa megismerte a ruhafestés technológiáját (bíborcsiga), a színes ruhák viselésének előnyeit, az ételek ízesítését (ázsiai fűszerek), a porcelán és üveg termékek használatát, a puskapor, iránytű praktikusságát. Később azonban, a XIV. században egy új birodalom jött létre a területen, az oszmánok állama, mely akadályozta, vámolta és fosztogatta a levantei karavánokat, miközben kalózai révén sorra támadta meg az ázsiai kereskedelemben fontos genovai, velencei hajókat. Innentől a kereskedelem akadozni kellett, így szükségessé vált új útvonalak felfedezése, melyek kikerülve a Török Birodalmat, továbbra is biztosítani tudták az indiai és kínai termékek Európába jutását. Ezzel megkezdődött a nagy földrajzi felfedezések korszaka, a XV. század végén. 

Kolumbusz az Újvilág földjére lép /forrás: Library of Congress/

A nagy földrajzi felfedezések Amerika megismerését hozták: Kolumbusz Kristóf 1492 -es híres útja után a spanyol conquistadorok gyarmatosították az amerikai kontinens nagy részét Cortez, Pizarro és Alvarado vezérletével, mégpedig a Rio Grandétól egészen a Tűzföldig. Mexikó területét Hernán Cortes, Közép-Amerika többi részét Pedro de Alvarado, a perui Cuzco központtal működő Inka Birodalmat pedig Franciso Pizarro foglalta el, mégpedig tűzfegyverekkel, 1518 és 1533 között. Az azték, maja és inka államok legyőzését követően alkirályságok alakultak a kontinensen: elsőként 1535 -ben Új-Spanyolország (Mexikó és Közép-Amerika), majd 1543 -ban a Perui Alkirályság (Peru, Chile), végül: Új-Granada (a későbbi Venezuela, Kolumbia területén) és a  La Plata Alkirályság (a későbbi Argentínában). Majd megjelentek a portugálok is, létrehozva a Brazilia Alkirályságot.

Európa megint teljesen új kultúrákkal került kölcsönhatásba, mégpedig az amerikai indián civilizációkkal. Megint új termékek kerültek Európába, újabb áttörést hozva a kontinens fejlődésében. Az európaiak megismerték a kukoricát, paprikát, paradicsomot, kakaót, kávét, dohányt és az azték, maja, inka kultúra vívmányait, a csillagászat, matematika, orvoslás, naptárak, építészet prekolumbián eredményeit. A világkereskedelem súlypontja így az Európa - Ázsia közti viszonyrendszer helyett átkerült az Európa - Amerika - Afrika hármasának sajátos "vérkeringésébe". Miközben az amerikai népek átvették a hódítók vallását és nyelvét (katolicizmus és spanyol-portugál nyelvek terjedése), Európa jelentős cikkekkel gazdagodott. 

Az európai kultúra, tudomány és társadalom fejlődésében, a XII. században megkezdődő és a keresztes háborúk nyomán meginduló, majd a nagy földrajzi felfedezésekben folytatódó "világra nyitás" folyamata ugyan hódítás és terjeszkedés céljából vette kezdetét, ám közben fejlődést, haladást hozott kontinensünk számára, mégpedig a kultúrák találkozása nyomán.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztok!

Talán nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: az USA eddigi 45 elnöke közül nem éppen a legtehetségesebb ül jelenleg a Fehér Ház elnöki székében. Sőt, egyesek szerint Donald Trump a legkevésbé hozzáértő és a világnak legtöbbet ártó elnök, aki valaha szerephez jutott Amerikában. Erről sem pro, sem kontra nem szeretnék nyilatkozni, bár hajlok elfogadására, mégpedig Trump egyetlen döntése miatt, melyet 2017 június elsején hozott meg. Ezen a napon Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok kilép a nemzetközi klímavédelmi egyezményből (mely a kiotói egyezményt felváltva jött létre a világ 159 országának összefogásában) és hangsúlyozta: az USA nem támogatja tovább egyetlen dollárral sem a globális klímavédelem ügyét, illetve a Zöld Klíma Alap nevű szervezet működését. A bejelentés minden józan gondolkodású, felelős és gyermekei, unokái jövőjét fontosnak tartó embert meglepett és felháborított szerte a világban. De nézzük miért is tragikus ez a lépés és miért akkora emberiség (és nem emberiesség) elleni bűn, Trump részéről?

Az emberiség néhány évtizede érzékelte, hogy a korábban több évszázad, sőt évezred alatt lezajló éghajlatváltozást eredményező globális folyamatok felgyorsultak. Az üvegházhatás miatt robbanásszerűvé vált az általános felmelegedés. Üvegházhatás az a folyamat, amikor a Napból érkező rövid hullámhosszú, nagy energiájú sugárzás ugyan eléri a földfelszínt, melegítve azt, ám az innen kilépő hosszú hullámú, alacsony energiájú sugárzás már nem tud távozni a világűrbe, mert az üvegházhatású gázok elnyelik. Mivel az atmoszférában maradnak és visszasugározzák az infravörös sugárzást a Földfelszínre, melegítik a Föld klímáját. Minél magasabb tehát a három legkárosabb üvegházhatású gáz - széndioxid, metán és dinitrogén-oxid - mennyisége a bolygó légkörében, annál gyorsabb a felmelegedés és radikálisabb az éghajlatváltozás.

Az üvegházhatás okozói

Az említett káros gázok nagyrészt emberi tevékenység nyomán szaporodnak fel a légkörben: például a fosszilis tüzelőanyagok (földgáz, kőolaj, kőszén) elégetésével működő erőművek révén nagy mennyiségű széndioxid (CO2) kerül az atmoszférába (ez az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz). Ilyen erőművek legnagyobb számban Kínában működnek. [A témához kapcsolódik: "Klímahiszti vagy valós veszély"]

Óriási bajt okoz a dinitrogén-oxid (N2O) is, mely a műtrágyák, hőerőművek és közlekedés révén kerül a légkörbe és a metán (CH4), mely a mezőgazdaság, hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés miatt jut bolygónk levegőrétegeibe. A hagyományos, elavult erőművek, közlekedés, szarvasmarha-tartás, iparosodás együttesen felelősek az üvegházhatásért. A felmelegedés miatt a bolygó jégsapkái olvadásnak indulnak, ami megváltoztatja az óceánok édes és sós vizű arányának értékét, ami pedig a fontos, éghajlatot meghatározó tengeri áramlatokat befolyásolják (ilyen az Európát "melegítő" Golf áramlat is). Amellett az olvadás megemeli a tengerszintet is, fenyegetve számtalan országban és szigeten a tengerpartokon élő lakosságot. Az általános felmelegedés hatással van a csapadék eloszlására, elsivatagosodásra, a gyakori viharokra és az időjárási anomáliák állandósulására. Bolygónk a felmelegedés növekedésével óriási problémákat okozhat és tízmilliókat, idővel százmilliókat fenyegethet.

A Föld kiemelkedő tudósai, éghajlat-kutatói, szakemberei a 80-as és 90 -es évek óta folyamatosan figyelmeztetik a világ vezetőit arra, hogy az emberiségnek cselekednie kell, mert bolygónk egyre veszélyesebb helyzetben van és egy globális katasztrófa felé tart. A 10 legnagyobb CO2 kibocsátó ország vezetői napjainkra belátták: a tudósoknak igazuk van. (A 10 legnagyobb légszennyező, csökken sorrendben: Kína, USA, India, Oroszország, Japán, Németország, Kanada, Dél-Korea, Irán, Egyesült Királyság.) A világ vezető tenni akartak a javulásért, gyermekeik, unokáink jövőjéért. Jelenleg úgy tűnik egyetlen nagy hatalmú ember áll ellen a Föld megmentéséért folytatott törekvéseknek: Donald Trump. Pedig éppen az általa vezetett ország a második legnagyobb légszennyező.

Az emberiség változtatni kész szervezetei

A Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény (Accord de Paris) 2016 áprilisában született ugyan, de 1992 -ig nyúlik története. 25 évvel ezelőtt ugyanis Rio de Janeiróban 188 ország képviselői gyűltek össze, hogy megvitassák bolygónk egyre romló éghajlati helyzetét, globális környezeti, időjárási problémáit. A megbeszélés, mely az ENSZ égisze alatt zajlott egy keretegyezmény megszületésével zárult. Ennek neve: United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC (ENSZ, Éghajlatváltozási Keretegyezmény). A konferencia után 35 ország azonnal aláírta (köztünk hazánk is). Az egyezmény három kötelezettséget tartalmazott: az üvegházhatást okozó gázok káros, ökoszisztémát rontó hatásának elismerését, az említett gázok koncentrációjának stabilizálását és a megfigyelés, kutatás folyamatosságát. Ez volt akkor a minimum, amit a Föld megtehetett azért, hogy földünk élhető maradjon. Az UNFCCC tagországok (köztük az USA és Nyugat-Európa államai azt is elhatározták, hogy a továbbiakban rendszeresen megtartott konferenciákon hangolják össze feladataikat és működésüket. 

Az UNFCCC harmadik, 1997 -es konferenciáján született meg a kiotói jegyzőkönyv, melynek döntései 2005 február 16 -án léptek életbe. Az aláírók vállalták, hogy az 1990 -es bázisévhez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az egyezmény 2008 és 2012 közti időszakra vonatkozott, ám 2012 decemberében a dohai konferencia 2020 -ig terjedően meghosszabbította a célok teljesítését. Következett a 2016 -os esztendő, amikor április 22 -én Párizsban ültek össze az ENSZ tagországok képviselői, hogy a Föld általános klímaváltozásairól tárgyaljanak. Ekkor már 195 ország írta alá a megszülető megállapodást, mely a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény nevet kapta. Ebben a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 1,5-2 fok alatt tartása, új, környezetbarát technológiák fejlesztése és a pénzáramlások következetessé tétele is szerepelt, a korábbi, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésén túl.

Trump bűne

Az emberiség történelmében mindig akadtak olyanok, akik háborúk kirobbantásával, népirtásokkal, forradalmak, mozgalmak leverésével százezrek, vagy milliók halálért voltak felelősek. Napjainkban és az elkövetkező 50 évben azonban már nem kell ennyire drasztikusnak lennie egy vezetőnek ahhoz, hogy milliók haláláért legyen felelős. Elegendő ehhez az, amit ma Donald Trump tesz: a bevétel, a profit, illetve a rövid-távú célok érdekében tétlen maradni a bolygó haldoklása közben. Az elkövetkező nemzedékek a ma születendő gyermekek alighanem elsősorban azért fogják majd az iskolában tanulni Trump nevét mert ő volt az a vezető, aki elkövette az első bolygó elleni bűnt, anélkül, hogy háborút vagy más erőszakos eseményt kezdeményezett volna.

Az USA rengeteget tehetne a Föld megmentéséért: alternatív energiahordozók alkalmazásán, új technológiák bevezetésén, a hagyományos, (szennyező) erőművek bezárásán dolgozva a világ legerősebb gazdaságú országaként megmenthetné a bolygót. Nem a távoli Marsra való átköltözéssel kellene foglalkoznunk, hanem az emberi faj bölcsőjének megmentésével. Azért, hogy unkáink, dédunokáink is élni tudjanak. Most még talán elérhető mindez. ... Ha nem egy beszűkült látókörű, felelőtlen nagyvállalkozó ülne a világ legjelentősebb országának elnöki székében.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztok!

2017.08.24.14:45 

A magyar történelem két nagy alakja - Kossuth Lajos (1802-1894) és gróf Széchenyi István (1791-1860) - közt a kezdetektől sajátos viszony alakult ki, melyet ráadásul az egyes időszakokban különböző nexus jellemzett. Eleinte Kossuth a legnagyobb tisztelet "hangján" közelített a nála 11 évvel idősebb és országosan elismert főnemeshez, később egyenrangú felekként folytatták szellemi "párbajaikat" kulcsfontosságú, országos kérdésekben (a nyilvánosság előtt, országos lapok hasábjain és saját könyveik lapjain). Idővel más-más politikai utakra léptek, végül közösen vitték révbe országunkat és lettek minisztertársak ugyanabban a kormányban. Értékes és történelmünkben fontos emberek voltak mindketten - az 1830 és 1848 közti reformkor legkiemelkedőbb "szereplői" - akiknek hasonlóságait és különbözőségeit különleges élmény megismerni.

Mielőtt különbözőségeikről ejtenénk szót, érdemes kiemelnünk alapjaiban mindketten ugyanazt akarták, mégpedig Magyarország felemelését, modernizálását, bizonyos fokú önrendelkezésének kialakítását és a feudális viszonyok eltörlését. Egy Nyugat-európai mintájú alkotmányos rendszer bevezetésére vágytak, vagyis egy Ausztriához laza szálakkal kötődő, szabad, modern Magyarországra ahol nincs jobbágyság, ahol senki nem áll személyi függés alatt, ahol nincsenek nemesi kiváltságok (származásra épülő adómentesség), ellenben szabad a sajtó és a magyarok saját nyelvükön, önállóan működő parlamenttel vezethetik saját országukat. Jó szándék és a viszonyok, körülmények javításának terve vezérelte őket. Hazafiak voltak, művelt értelmiségiek, önzetlen "nagy emberek", a korszak legnagyobb "államférfiai".

Kossuth egyszerű, köznemesi család sarja volt, Széchenyi az ország második leggazdagabb és legelőkelőbb főrendi dinasztiájába született. (Az első az Esterházy család volt.) Kossuth egy monoki családi házzal és némi földbirtokkal rendelkezett csupán, Széchenyinek 90 ezer holdja, több kastélya, faluja, illetve több száz szolgája, cselédje volt. Kossuth csak hírből ismerte a bécsi burg és a császári központ életét, Széchényi bejelentés (audiencia-kérelem) nélkül járulhatott bármikor a császár elé, és néha együtt reggelizett Metternich kancellárral. (Amellett saját lakása is volt a bécsi vár közelében.) Kossuth jogi egyetemet kellet, hogy elvégezzen az érvényesüléséhez, Széchenyi a főnemesek önművelő módján képezte önmagát. Kossuth értett az egyszerű emberek nyelvén, Széchenyi az arisztokraták szokatlan és cirkalmas módján fogalmazott, mely nehezebben talált utat a hétköznapi lakosok szívéhez. Kossuth vérbeli újságíró volt, aki bármikor tudott frappáns cikkeket "kanyarítani", Széchenyi "fajsúlyos" és terjedelmes írások, teljes könyvek megírásával fejezte ki újító gondolatait. Amikor Kossuth és Széchenyi nyilvánosan vitáztak és Kossuth a "Hivatás" című cikkében kritizálta a magyar arisztokráciát, Széchenyi egy egész könyv megírásával válaszolt (1841-ben) melynek a "Kelet népe" címet adta. Ami a nyelveket illeti: Kossuth elsősorban magyarul, másodsorban németül beszélt, Széchenyi éppen fordítva. (Ugyanakkor mindketten jól tudtak angolul és latinul, Széchenyi még franciául is beszélt.) 

A Lánchíd 1850 -ben

Széchenyi István 1825 -ben nagyvonalú és mindenkit meglepő felajánlásával (az MTA létrehozására felkínált vagyonnal), majd 1830 -ban Hitel című, gondolatébresztő és óriási hatású művével lett országosan ismert reformer. Kossuth jogi diplomájának megszerzése után, hosszú és küzdelmes éveket követően, publicisztikáival tudta kivívni az elismertséget. Az első reform-országgyűlésen Kossuth még csak felszólalási jog nélküli követ volt, majd írásaival, a Pesti Hírlapban megjelenő cikkeivel vált az ellenzék markáns alakjává. Míg Széchenyi arisztokrata származása miatt "alapból" tagja lehetett a felsőháznak, addig Kossuthnak komoly erőfeszítések árán sikerült csak elérnie az alsóházi képviselőséget. Mindezek dacára a legfontosabb, 1847 őszén kezdődő reform-országgyűlésen mindketten az alsóházi képviselőségért indultak a választásokon. (Széchenyi tudta: az érdemi munka úgyis ott zajlik majd, nem a felsőházban.)

A véleménykülönbségek

Kossuth Lajos és Széchenyi gróf alapvetően négy kérdésben különböztek nagyon egymástól. Az első a reformkor elindításában és a változások kezdeményezésében főszerepet játszó társadalmi rétegről szólt. Míg Kossuth a magyar liberális köznemességet tartotta legalkalmasabbnak az átalakulás végrehajtására, addig Széchenyi szerint erre a hazai arisztokrácia volt a legmegfelelőbb. A második véleménykülönbség a megújulás területeit érintette: Kossuth először akarta a társadalmi változásokat (pl. ősiség, jobbágyság eltörlését, vagyis jobbágyfelszabadítást, a feudális rend eltörlését) és csak ezt követően a gazdaság átalakítását, addig Széchenyi éppen fordítva tartotta helyesnek: előbb a gazdaság működésének megváltoztatását és csak után a társadalmi reformokat. A két kiemelkedő ellenzéki vezető közti harmadik vita a császárhoz való viszonyról szólt: míg Széchenyi hitt abban, hogy a császár meggyőzhető és Ausztria békés módon is beleegyezhet az átalakulásba, addig Kossuth tisztában volt azzal, hogy a békés megegyezés teljesen kizárt és csak harccal vívható ki az új magyar berendezkedés illetve alkotmány. Végül a negyedik vita köztük a nemzetiségekről szólt: Kossuth azt gondolta, az átalakulásért és modernizációért cserébe a nemzetiségek (vagyis az országban élő szlovákok, horvátok, románok, szerbek) önként elfogadják majd az asszimilációt, viszont Széchenyi tudta: a magyaroknak engedniük kellene a nemzetiségeknek, ha működőképes államot akarnak, benne magyarságot támogató nemzetiségekkel. A történelem idővel bebizonyította: a 4 kérdésből három esetében Kossuth látta reálisabban a helyzetet. A nemzetiségeket illetően viszont tévedett. 

A reformkori Pest utcaképe

A szabadságharc és az azt követő időszak bebizonyították, hogy Széchenyi István gróf nemzetiségekkel kapcsolatos felfogása és gondolkodása  sokkal célravezetőbb lett volna a magyarság számára, Kossuth lekezelő és a többi etnikumot háttérbe szorító nemzetiségi politikájánál.

Különböző sorsok

A reformkor részben az országgyűléseken zajló vitákról szólt, részben Kossuth cikkeiről (a Pesti Hírlapban), melyek a nép számára közérthetően is elmagyarázták a legfőbb törekvéseket. Ugyanakkor a korszak a Kossuth - Széchenyi vitáktól is hangos volt, melyek az említett 4 kérdés mellett még számos más ügyben (pl. közlekedés-fejlesztés) megmutatkoztak. Végül az európai "népek tavasza" illetve a bécsi és pesti forradalmak meghátrálásra késztették a Habsburgokat és 1848 márciusára és áprilisára győzött Kossuth törekvése. Megalakulhatott a Batthyány-kormány, melyben Kossuth pénzügyminiszter, Széchenyi pedig közlekedési miniszter lehetett. Egy rövid időre mindketten elégedetten vehették tudomásul, hogy beért munkájuk gyümölcse: Széchenyi befejezhette programját - Lánchíd-építése, a balatoni-dunai hajózás fejlesztése, Kereskedelmi Bank alapítása, Tisza szabályozása - Kossuth pedig hozzáláthatott a nemzeti önrendelkezés kialakításához. Ám ekkor, 1848 nyarán újra változott a helyzet: a bécsi vezetés úrrá lett a forradalmi hullámon és megkezdte a visszarendeződés politikáját (nincs több engedmény, ellenünk lázítják a nemzetiségeket, szoros császári vezetés alá rendelik Magyarországot)

Ausztria és Magyarország 1848 szeptemberére végzetesen szembekerült egymással, a fegyveres harc küszöbön állt. Széchenyi ezt a feszültséget nem bírta már elviselni. Szembe kellett néznie a ténnyel, hogy a magyarok a császár ellen fognak harcolni és a békés út végleg lehetetlenné vált. Idegrendszere meggyengült, depresszióba esett, majd összeroppant. Miközben Kossuth hatalma és befolyása csúcsára érve az ország első embere lett, majd a szabadságharc élére állt, Széchenyi gróf a döblingi szanatóriumba került. A két kiváló hazafi két teljesen eltérő útra lépett: Kossuth 1849 -ben kormányzó lett, majd a vereséget követően emigrációba kényszerült, Széchenyi pedig hol világos, hol sötét időszakaiban a világtól elvonult élte életét. A neoabszolutizmus idején még mindketten egyszer "megvillantak": Széchenyi 1859-ben "Ein Blick" című brilliáns röpiratában bírálta és gúnyolta ki Ausztria elnyomását, Kossuth pedig európai támogatást próbált szerezni a harc újrakezdéséhez. 

Végül Széchenyi 1860 április 8-án öngyilkosságot követett el, Kossuth pedig Torinóban letelepedve és magas kort megélve, 1894 -ben halt meg. Eltérő típusú és természetű egyéniségek voltak: Széchenyit a lassabban megszülető, megfontoltabb gondolatok jellemezték, hosszú eszmefuttatásokban kifejeződve, gazdasági - gyakorlati érdeklődéssel és a tekintély elfogadásának igényével, Kossuth viszont lendületesebb, fiatalosabb egyéniségként a hevesebb, érzelem-gazdag, patetikus megnyilvánulások embere volt. Széchenyinek elévülhetetlen érdeme a reformkor "elindítása" és országfejlesztő tevékenysége, míg Kossuth harcias fellépésével és a Habsburgokkal vívott küzdelmével az ország kiemelkedő vezetője lehetett. Mindketten kivételes emberek voltak, történelmünk legnagyobb alakjai. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztok!

2017.08.23.17:22

Nem véletlenül tartották mindig is nagyra a történelem során az úgynevezett "klasszikus műveltséget", és volt évszázadokon keresztül az értelem, műveltség, tájékozottság fokmérője a latin tudás, illetve az ókori hellén és római írók, költők, művészek műveinek, életének ismerete. Napjainkra ez az elvárás-rendszer jelentősen "megkopott", de nagyon sok területen - pl. orvostudomány, jogtudomány, történelem, filozófia, művészettörténet, bölcsészet, nyelvészet - még ma is fontos a latin kifejezésekben való jártasság.

Az említetteken túl, számtalan latin mondás és kifejezés az általános műveltségbe is "beépült", gyakran kerül elő könyvekben, publikációkban, vagy a média közléseiben. Tehát "in medias res" - azaz a dolgok közepébe vágva - nézzük, hogy a teljesség igénye nélkül, melyek manapság a legfontosabb és legtöbbet használt latin kifejezések, melyeket gyakran látunk, olvasunk, de nem mindig tudjuk jelentésüket.

• Ab ovo - kezdetektől (a tojástól indulva)
• Ad hoc - csak úgy (szó szerint: ehhez), hirtelen bekövetkező, eseti dolog, ötlet, megoldás, esemény
• Anakronizmus - időszerűtlenség, az adott korhoz képest elavult (görög eredetű)
• Attribútum - ismertető jel, állandó tulajdonság (valakihez szorosan hozzátartozó jellemző)
• Axioma - általános alaptétel (görög eredetű)
• Casus belli - a háború ürügye, háborús ok
• Corpus iuris - jogszabályok gyűjteménye
• Corpus delicti - bűntárgy, bűnjel
• Cum laude - dícsérettel (egyetemeken a kiemelkedő teljesítmény), magna / summa cum laude - nagy / legnagyobb dícsérettel
• De facto - tényszerűen, a tények felől nézve, gyakorlatilag
• De jure - jogilag, jogi értelemben
• Deus ex machina - isteni beavatkozás ("Isten a gépből")
• Ex lex - törvény által nem szabályozott viszony vagy állapot
• Ex officio - hivatalból, kötelességből
• Et cetera - és a többi
• Eufémizmus - a durva, sértő közlések megszépítő átfogalmazása (görög eredetű)
• Habeas Corpus - elővezetést elrendelő végzés (angol jogelv)
• In memoriam - emlékére, emlékezésül
• Ipso facto - a tényből következően
• In vitro - az üvegben (amikor a kísérlet élő szervezeten kívül történik)
• Kurrens - folyamatban lévő (currens = folyó, jelenlegi)
• Liberum arbitrium - szabad akarat
• Marginális - mellékes (marginalis = lapszéli)
• Mea culpa - én vétkem (valamilyen hiba beismerése, miséken bűnbánat)
• Modus vivendi - ideiglenes megállapodás, megoldás a békés egymás mellett élésre
• Mutatis mutandis - a szükséges változtatásokkal
• Non plus ultra - felülmúlhatatlan dolog
• Nomen est omen - nevében a sorsa (a név előjel)
• Nota bene - jól jegyezd meg (figyelem felhívása)
• Persona non grata - nemkívánatos személy
• Poeta doctus - tanult költő (olyan költő, akinek művei megértéséhez magas műveltség szükséges)
• Post hoc - utána, miatta (ok-okozati összefüggés feltételezése az időrend alapján)
• Primus inter pares - első az egyenlők között
• Professor emeritus - egyetemek által adományozott cím, nyugállományba vonuló egyetemi tanároknak
• Sic - így, ilyen módon, sic erat scriptum - ez vala írva (az idézett szövegben lévő hibás rész az eredetiben is így szerepel)
• Status quo - fennálló állapot (adott, jelenbeli állapot fenntartása)
• Sub rosa - a rózsa alatt. Az ókorban a rózsa a hallgatás jelképe volt; így értelmezése: bizalmasan közölni
• Sui generis - egyedi dolog, egyedi jellemzőkkel rendelkező
• Urbi et orbi - a városnak és a világnak
• Vis maior - előre nem látható körülmény (pl. természeti katasztrófa)

Eddig a lista, mely 40 elemből áll. Nem közmondások, nem latin bölcsességek, vagy szólások, hanem gyakran használt kifejezések. A latin közmondásokról másik posztunkban írunk majd. 

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztjain!

2017.08.22.10:25

Spárta ókori történelme során mindvégig katonaállamként létezett, mely évszázadokon keresztül legyőzhetetlenségével tűnt ki a korabeli hellén világ poliszai közül. Harcosai fegyelmezett, jól felszerelt, egyszerre mozgó, korszerű eszközökkel ellátott és testi erőben kiemelkedő katonák voltak, akik egész életüket a háborúskodásnak, az edzésnek illetve harci tudásuk fejlesztésének szentelték. Ilyen módon tökéletes harcosokká (szinte harci "gépekké") váltak, akik megdöbbentően jól bírták a testi igénybevételeket, fájdalmakat, a menetelést és a párharcokat. A spártaiakat az egész korabeli világ félve tisztelte évszázadokon keresztül. Érdemes tehát közelebbről is megismernünk ezt a szokatlanul szűkszavú és csak a küzdelemnek élő népet.

Spárta városát a Hellas déli területeihez tartozó Peloponnészosz félszigeten alapították meg a dórok, mégpedig a Krisztus előtti X. században, valamikor 950 - 1000 körül. Az északról érkező, harcias dórok - akik a görögség egyik csoportját alkották a iónok, aiolok és akhájok mellett - gyakorlatilag lemészárolták a Spárta környékén élő akhájokat, majd a túlélőket hatalmuk alá kényszerítették és létrehozták saját államukat. Ilyen módon egy furcsa duális társadalomszerkezet alakult ki már Spárta alapításakor, a katonáskodó urak (dórok) és az alávetett, őket kiszolgáló elnyomottak (akhájok) részvételével. Az utóbbi réteg tagjait nevezték később helótáknak.

A Spárta környéki területeken idővel négy további, dórok lakta város jött létre, melyek a központtal együtt alkották Lakedaimón államát. Így a spártaiak önmagukat lakedaimóninak nevezték, ezt volt hivatva jelezni, harci pajzsaikra festett lambda betű is. Spárta történetében fontos fordulópontot jelentett Lükurgosz uralkodása, aki a Krisztus előtti 8. században valamikor 750 körül megalkotta a katonaállam évszázadokig érvényben lévő alkotmányát, hatalommegosztási rendszerét és az azonos méretű földparcellákra épülő egyenlőség elvét.

Az említett alaptörvény a legfelső hatalmat négy testület közt osztotta meg, vagyis a két király (egyik szakrális vezető, a másik a hadsereg feje), a népgyűlés (apella, ekklészia), az ephoroszok tanácsa és a vének tanácsa (gerúszia) vezették Spártát. A testületek egyúttal egymást is ellenőrizték: a felügyelők (ephoroszok) öten voltak, évente kerültek megválasztásra, a népgyűlés által és szinte minden fontos államügybe beleszólásuk lehetett. Az ephoroszok még a királyokat is leválthatták. A népgyűlés választotta meg a tisztségviselőket, a királyok vezették a hadsereget és a népet, a vének tanácsa pedig a legfontosabb kérdésekben adott, figyelmen kívül nem hagyható tanácsokat a többi "szereplőnek". 

A spártaiak élete egészen sajátosan zajlott: a gyermekek csak 7 éves korukig nevelkedtek otthon (családjaik körében) majd egészen 30 éves korukig az állam vette kézbe nevelésüket, tanításukat végül katonaként való foglalkoztatásukat. A harmincadik életévük betöltését követően - szolgálatukat letudva - végre leszerelhettek, majd saját családot alapíthattak és a népgyűlés tanácskozásain is részt vehettek. A spártai kamaszok tanítása meglehetősen egyoldalúan történt: főleg a testi edzésekre, harcra, a fegyverek használatára és a hadtudományokra épült, másodsorban a spártai szokások, hagyományok, vallási ismeretek elsajátítását célozta. Az oktatás anyagát csak a legkisebb részben képezték az elméleti tudományok. A spártai fiatallal szemben három fő elvárás fogalmazódott meg: 1. legyen bátor, erős, a harcban profi 2. ismerje és kövesse a spártai hagyományokat, vallási szokásokat 3. engedelmeskedjék a spártai alkotmánynak, a törvények szellemének és Spárta vezetőinek. A spártai ifjak a Krüpteia vallási ünnep alkalmával kerültek "beavatásra". Ekkor bizonyíthatták, hogy elég bátrak és erősek, hiszen életben tudnak maradni egyetlen fegyverrel is a "vadonban" (elhagyott vidékeken) és képesek megölni egy felnőtt helótát. Ha a feladatot teljesítették teljesértékű spártai katonává váltak.

A spártai férfiak élete tehát az állandó edzés, gyakorlatozás és háborúzás jegyében telt, ami részint az állam berendezkedéséből fakadt, hiszen a lakosság kétharmadát az elnyomott, jogfosztott helóták alkották, akiket "féken kellett tartani", részint a spártai állam állandó háborúiban gyökerezett, melyeket a városállam a környező településekkel - például Argosszal, Árkádiával, Messzénével - szemben vívott. Mivel a spártai férfiak katonáskodtak, az élelem-termelés, gazdálkodás, kézműveskedés (illetve korlátozott kereskedelem) a helótákra és a partokon, városokban élő perioikoszokra (körüllakókra) maradt, akiknek a megtermelt javak jelentős részét át kellett adniuk a spártaiaknak. 

A spártai harcmodor a hoplita nehéz-gyalogosokra épült, akik többnyire phalanxba rendeződve küzdöttek. Legfőbb fegyverzetüket a pajzs, a kétélű, egyenes kard és a lándzsa alkotta. A phalanxban többnyire 50 hoplita gyalogos állt szorosan egymás mellett, 7-8 sor mélységben, miközben minden katona a bal karján lévő pajzzsal védte magát és szomszédját. Támadásnál a sorok előrenyújtották lándzsáikat, így pajzsokból és lándzsákból álló "páncélos sündisznó alakzat" tartott az ellenség felé. Bár a spártaiak alkalmaztak lovas egységeket is, a főszerepet a csaták többségében a gyalogság játszotta. 

Ami a spártai háborúkat és történelmet illeti, három szakaszra osztható Spárta krónikája: az első évszázadokban a katonaállam főleg a Peloponnészosz félszigeten való egyeduralom megszerzéséért indított hadjáratokat (messzénai háborúk, argoszi háború), a második szakaszban a fő rivális Athén felé indultak katonai akciók és háborúk, a harmadik szakaszban pedig a hanyatlás következett, a makedónok és rómaiak felbukkanásával. 

Krisztus előtt 550 -re Spárta nagyjából már uralta félszigetét és létrehozta a Peloponnészoszi-szövetséget, melybe szinte minden környező államot belekényszerített. Később következtek a perzsa háborúk, melyekben Spárta komoly szerepet játszott, főleg a 480 -as thermopülei csatában.

A híres ütközet előtt a görögség abban állapodott meg, hogy a hatalmas túlerőben érkező perzsa hadat a Thermopülai szorosnál állítják majd meg, ha pedig a a megállítás nem sikerülne, akkor Athén lakosságát a környező szigetekre menekítik, a főerő pedig az Iszthmoszi szoros mögé vonul vissza. A terv végrehajtására 7-8 ezres görög had gyűlt össze, melynek felét peloponnészosziak, főleg spártaiak adták, míg másik felében főként athéni, thébai, lokriszi, phókiszi és egyéb városállamokból érkező katonák készültek az összecsapásra. Mivel azonban egy helybéli elárulta a perzsáknak, hogy milyen módon kerülhető meg a szoros, a hellén vezetők úgy döntöttek, hogy kimenekítik a fősereget, amíg 300 önmagát feláldozó bátor spártai feltartóztatja a túlerőt. A feladatra Leonidasz spártai király vállalkozott, 300 legjobb harcosával. A terv bevált: bár a 300 hős spártai mind egy szálig elesett, a görög sereg megmenekült és a Szalamiszi tengeri csatában győzelmet aratott a perzsákon. Egy évvel később pedig a a 479 -es plataiai csatában a görögség megint csak a spártaiaknak köszönhetően kerekedett felül - mégpedig Pauszaniasz vezetésével - a perzsákon.

A későbbiekben Spárta legfőbb ellenfele Athén lett. Krisztus előtt 431 és 404 között, 30 éven keresztül zajlott a háború a két városállam és szövetségi rendszereik között. A hosszú küzdelem Spárta diadalával ért véget. A katonaállam ezzel hatalma csúcsára ért, az egész korabeli világ elismerte megkérdőjelezhetetlen katonai erejét, elsőbbségét és legyőzhetetlenségét. Innentől 33 éven keresztül Spárta egyeduralma és dominanciája határozta meg a hellén világ életét.

Spárta fénykora azonban a IV. században véget ért, megkezdődött egy lassú hanyatlás, melynek első jeleként Thébai városállama váratlan és meglepő győzelmet aratott csapatai felett a leuktrai csatában (Kr.e. 371). A thébai-boiót sereget Epameinóndasz vezette. A diadallal rövid időre Thébai lett a hellén világ vezető polisza, majd felemelkedett Makedónia és többek közt Spártát is legyőzve átvette a görögség feletti uralmat. Végül a római terjeszkedés a Krisztus előtti 2. század közepén teljesen háttérbe szorította a hajdan legyőzhetetlen görög katonaállamot. Spárta lassan eltűnt a történelem színpadáról.

A címben megfogalmazott kérdésre - a poszt alapján - választ megfogalmazva, kijelenthetjük: Spárta valóban évszázadokon keresztül volt szinte legyőzhetetlen, mely idő alatt a katonaállam neve egyenlő volt a bátorsággal, a legyőzhetetlenséggel és a vad, harciassággal. Egykoron az egész ismert világ rettegett tőlük, hiszen a spártai hadsereg legendás sikerekkel vett részt háborúiban. Csatáikban győztek, mert fegyelmezetten, fájdalmat, megfutamodást nem ismerve, megbonthatatlan egységet alkotva harcoltak, mégpedig kitűnő fegyverekkel, a korszak harcmodorát, a phalanxot tökélyre fejlesztve. Gyakorlatilag Lükurgosz korától, azaz a Kr.e. VIII. századtól egészen a IV. század első harmadáig - vagyis 400 éven keresztül - alig akadt valódi ellenfelük. Győztek, mert egyéni küzdelmeikben erőt és profizmust mutattak és mert akkoriban (és talán azóta sem) volt másik olyan hadsereg a Földgolyón, mely annyi alázattal, igyekezettel és összetartással háborúzott volna, mint a spártaiak.  

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztjain!

2017.08.21.(00:05)

Vagyunk néhányan karóra mániások, akik bolondulunk egy - egy szép darabért és sokat gyönyörködünk a óraboltok kirakataiban sorakozó elegáns, sportos, minőségi példányokban. Kedvtelve nézegetjük az arányok, formák, színek, csillogó felületek és számlapok kidolgozottságát, időnként felsóhajtva: "de jól mutatna ez a csuklómon". Aztán néha a vágyak megvalósulnak és megvesszük a régóta kinézett darabot, úgy örülve neki, mint más egy új kocsinak, cipőnek vagy elektronikai kütyünek. Pedig a karórák "fénykora" sajnos letűnőben van, az új generációk már a mobiljukat nézegetik, ha a pontos időre kíváncsiak. Nem tudják, hogy ez nagyon nem ugyanaz, mert:

• - a karóra "öltöztet", elegáns megjelenés, méltóságot, választékosságot ad számunkra
• - egyéniségünk részévé válik és mivel mindig velünk van, életünknek, mindennapjainknak is részese lesz
• - egyedivé tehet bennünket, főleg egy-egy különösen szép és ritka darab
• - üzenetet ad rólunk a külvilág felé, megbízhatóságunkról, igényességünkről, ízlésünkről
• - állandó örömforrás lehet, ha időnként rá nézünk, ha tudjuk, mindig velünk van
• - kiegészítheti öltözékünket, kiemelve, feldobva viseletünk összbenyomását

Én gyakorlatilag kisgyermekkorom óta bolondulok a karórákért, szinte minden névnapomra, szülinapomra, vagy karácsonyra azt kértem, majd felnőttként azt is vettem magamnak. Mára egész kis készletem van és mindet imádom. A férfi karórák nálam 5 kategóriába sorolódnak:

• elegáns, bőrszíjas órák
• elegáns fémcsatos órák
• sportórák
• búvár órák
• menedzser típusú órák

A bőrszíjas darabok ingekhez passzolnak leginkább, a legszebbek egészen feldobják megjelenésünket. Az elegáns fémcsatos órák közt vannak szerintem a legszebb példányok, én ezeket James Bond óráknak is hívom, mert szinte minden öltözethez illenek, de öltönnyel a legszebbek. A sportórák nálam fémházasak és többségük kaucsuk szíjjal, ritkábban bőr szíjjal viselendő, a búvár órák pedig mindig műanyag házasak. A menedzser típusú órák egy nagy halmaz, melybe főleg digitális, vagy vegyes kijelzésű darabok  tartoznak.

Melyik típust mikor érdemes viselni? A bőrszíjas elegáns órák mindig jól mutatnak a kezünkön, de kánikulában, vagy szélsőséges időjárási viszony közt  kényelmetlen a viseletük, és többnyire sérülékenyek is (a karcolások, tönkretehetik szépségüket) így ezeket leginkább csak ideális körülmények közt érdemes hordani. A sportokhoz és kifejezetten a búvárórákat javaslom, mert tényleg szinte mindent kibírnak. A bőrszíjas sportórákkal kábé ugyanaz a helyzet, mint az első kategóriával, de ezeket lezser viselethez azért nagyon jó hordani. Az elegáns fémcsatos órák mindig, mindenkor mutatósak, de alkalmi öltözethez iszonyúan jól mutatnak. A menedzser órák a hétköznapok példányai, sokat tudnak, praktikusak, de nem "öltöztetnek", viszont hasznosak. 

Mi a helyzet az óramárkákkal? Mindenki másra esküszik, mindenkinek más a preferált márkája. Nekem a TOP 10-be a következők tartoznak, a leginkább kedvelttől a legkevésbé preferált felé haladva:

1. Omega
2. Tag Heuer
3. Tissot
4. Breitling
5. Longines
6. Seiko
7. Doxa
8. Certina
9. Festina
10. Citizen

A felsoroltak felső-közép kategóriás és csúcskategóriás márkák, de rögtön utánuk, előkelő helyen vannak még nálam a Pulsar, Lorus, Fossil darabok is. És van még vagy milliónyi óramárka a Rolextől a Patek Philippe és Jaeger-LeCoultre órákon át egészen a Hublot, Panerai és Cartier darabokig, iszonyúan széles választékot kínálva. 

Melyek a legszebbek? Nyilván ez nagyon szubjektív, mindenkinek más tetszik és mindenki más-más márkát preferál. Nézzünk, néhány kiemelkedő darabot, melyek szerintem valóban gyönyörűek:

Sztárok kedvence, Jason Statham és Brad Pitt óratípusa több filmben is, az itt következő Tag Heuer Carrera. Gyönyörű, elegáns, stílusos:

A Tissot elegáns, sportos és sportosan-elegáns kivitelben is készít nagyon szép karórákat, ezekre bizonyíték ez a két darab:

Az órák világában mindig is külön kategóriát képeztek a sportos Bretilingek. Íme két példány, ami ízelítőt ad, a márka különleges ízlés-, és forma világából: 

Akár az elegancia szinonimája is lehetne a Longines, olyan szép darabokat készít. Íme három darab, melyek a márka legjobbjai közül valók:

Végezetül a Seiko, mely aztán nagyon ért (és régóta) az órakészítéshez:

Zárásként néhány "hétköznapibb" elérhetőbb árú márka, melyeket könnyebb megvásárolni. Bizony, ezek között is akadnak nagyon szépek:

Ennyi ízelítőül. Egy picit a sportos órák felé "húz" a képválogatás tudom, de nem bírtam megtagadni egyéni ízlésemet és rajongásomat a sportosan elegáns órák felé. A "jegyzet" kategóriába ez is belefér nálunk a sok történelmi és kulturális téma mellé. :-)

2017.08.20.13:51

1083 augusztus 20 -án Szent László királyunk (ur.: 1077-1095) oltárra emeltette az akkor már 45 éve elhunyt I. István illetve Imre herceg és Szent Gellért földi maradványait a székesfehérvári Nagyboldogaszony bazilikában. Ezzel megkezdődött István szentté avatásának procedúrája. Augusztus 20., mint nevezetes, kiemelkedő történelmi nap, László révén került megjelölésre, amikor az István korában elterjedt augusztus 15. napot módosította. István idején ugyanis még augusztus 15 -én - vagyis Nagyboldogasszony ünnepén - emlékeztek meg államiságunk kialakulásáról, Máriáról, illetve új törvényeinket is ezen a napon iktatták ünnepélyesen, meglévő jogszabályaink közé.  

Berek Lajos szobrászművész alkotása, Kolozsváron

De mit is ünneplünk augusztus 20 -án, azon túl, hogy Szent László ekkor gondoskodott István szentté avatásáról? Ünnepeljük magát Istvánt, ünnepeljük tetteit, törvényeit, de leginkább történelmi szerepét és államalapításunkat. István és édesapja, Géza fejedelem ugyanis  egy olyan úton indította el népünket, mely az európai nemzetek közé való beilleszkedésünket, fennmaradásunkat és egy erős, terjeszkedni is képes, szuverén Magyar Királyság kialakulását célozta. A folyamat nem volt rövid és bár 1000 karácsonyán István esztergomi koronázásával kezdetét vette - mely aktus pápai és császári áldással szimbolikus módon európai befogadásunkat is jelentette - igencsak elhúzódott és egészen az István halála utáni időkig eltartott.

István bár uralkodása kezdetén elérte, hogy a kontinens legnagyobb urai elismerjék önállóságunkat és ne kérdőjelezzék meg a többi európai állammal való egyenjogúságunkat sem, a valódi átalakulás óriási nehézségek árán zajlott. A frissen megkoronázott, új magyar királynak ugyanis először el kellett érnie, hogy a korábbi, partikuláris hatalmi struktúrát - mely az egyes törzsi vezetőknek óriási önállóságot biztosított - felváltsa egy európai mintájú, központosított rendszer. Aztán Istvánnak ki kellett alakítania egy ugyancsak európai mintákat követő közigazgatást, melyben az uralkodói központból, szervezett csatornákon keresztül kellett hogy eljusson a királyi akarat az egyes vármegyékbe. A cél: a struktúra legtetején álló uralkodó hatalmának maradéktalan érvényesülése az állam minden pontján. (Ahogyan ez Európa középkori keresztény királyságaiban volt jellemző.) Harmadik feladatként Istvánnak gondoskodnia kellett a magyarság krisztianizációjáról, vagyis a nép megtéréséről, kereszténnyé válásáról. Végül István negyedik, talán legfontosabb lépése egy egyházi közigazgatást létrehozása kellett, hogy legyen, mégpedig püspökségekkel. Ennek a bizonyos egyházi közigazgatásnak magyarországi és nem külföldi érsekség alá kellett tartoznia, különben szuverenitásunk csak korlátozott lehetett volna. 

A felsorolt feladatok egy egész életre feladatokat adtak Istvánnak, így 38 éven keresztül tartó uralkodása alatt mindvégig lekötötték idejét és energiáját. Leszámolt ellenségeivel és hűségre kényszerítette a hatalmát megkérdőjelező, törzsi-önállóságukat féltő vezetőket. Legyőzte riválisát Koppányt, majd az erdélyi Gyulát, később Keánt illetve Ajtonyt - majd nyugati hittérítőket hívott és gondoskodott 8 magyar püspökség felállításáról. A legelső Veszprém volt, majd következett: az esztergomi, győri, pécsi, csanádi, váradi, egri, váci és gyulafehérvári püspökségek létrehozása. Az érseki központ Esztergom lett. István halála után alakult ki a 9. és 10. magyar püspökség a felvidéki Nyitra és a délvidéki Zágráb székhelyekkel. 

A világi közigazgatás, azaz vármegyerendszer megteremtése nagyon sok helyen ütközött a törzsfők ellenállásába, hiszen az akkor már évszázados Kárpát-medencei (és még régebbi sztyeppei) múltra visszatekintő nemzettségi-törzsi berendezkedést kellett, hogy felváltsa. Nem maradhatott fenn ugyanis a törzsi előkelők által országrésznyi területeket birtokló rendszer, mert az európai hatalmi minta ettől teljesen eltért. István tehát megkezdte a királyi vármegyék megalapítását és az ehhez a struktúrához illeszkedő hatalmi hierarchia kiépítését. Legfelül állt természetesen maga a király, alatta a nádor (helyettese), majd következtek az egyes vármegyék élén álló megyés-ispánok, akiknek négyes feladata: a bíráskodás, a királyi adó beszedés, a vármegye háborúba vezetése és a királyi utasítások kihirdetése lett. A törzsfőktől kisajátított földek királyi kézbe kerültek így István maga dönthetett az összes terület 70 százalékának sorsáról. Ezen földekből adományozhatott híveinek, akik aztán a hűbériség szabályai szerint kellett, hogy kövesség és szolgálják őt. 

István számára a magyarság áttérítése, keresztény életmódra, letelepedett gazdálkodásra való ösztönzése is óriási kihívás volt (és nagyon elhúzódott). Két törvénykönyvben is megpróbálta kényszeríteni népét a Nyugat-európai mintájú életmódra. Elrendelte ugyan a templomépítéseket, a kötelező misére járást, a papi tized fizetést, a földesúri jogok tiszteletben tartását, a tolvajlás, kóborlás büntetését, ám a lakosság többnyire - és nagyon sokáig - csak erőszak alkalmazásának hatására engedelmeskedett. (Még majdnem 100 évvel István koronázása után, Szent László idején is hozni kellett olyan törvényeket, melyek tiltották a kóborló, nem keresztényi életmódot.)

Közben István stabilizálta a viszonyokat: bevezette az ezüst dénárok alkalmazását, megszervezte az igazságszolgáltatást, a királyi haderő felállását, az uralkodói központ, Székesfehérvár "működését" és megvédte hazánkat a besenyőktől illetve II. Konrád 1030-ban megindult támadásától.

Szent István ezüst dénárja (forrás: Wikipédia)

Sajnos az utódlás kérdésében nem volt szerencsés: fia, Imre herceg fiatalon elhunyt, így leánytestvérének fia, Orseolo Péter követte a trónon. Szent István 1038 augusztus 15 -én hunyt el, feltételezhetően Esztergomban vagy Székesfehérváron. A hagyomány szerint halálos ágyán Magyarországot Szűz Máriának ajánlotta fel, amivel megszületett a Regnum Marianum és a hazánkban erős Mária kultusz.  

I. István királyunk halálával történelmünk egyik legnagyobb alakja távozott az élők sorából. Közel 40 évnyi munkásságának, kitartásának és céltudatos uralkodásának köszönhetően megszületett és megerősödött a Magyar Királyság, mely egyúttal Európa bástyája is lett. Augusztus 20-án ezt a sikert ünnepeljük illetve államalapításunkat, népünk talán legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét. (2831-2021.08.20.)

Harmat Árpád

2017.08.19.11:30

A világ folyamatos terrorfenyegetettségben él, ami különösen 2000 óta szinte mindennapos tragédiák, robbantások, késelések, géppisztolyos támadások, illetve halálos gázolások formájában feltűnő, hiszen ezek az akciók állandó rettegésben tartják a lakosságot. A legsúlyosabb akciókat áttekintve kirajzolódik előttünk egy félelmetes összkép, a halálos áldozatok sokkolóan magas számával.

A 2016 -os nizzai és 2017 -es barcelonai gázolók furgonjai

A 2004-es évben a spanyol fővárosban, Madridban zajlott súlyos és tragikus következményekkel járó vonattámadás, melyet egy Al-Kaidához közel álló csoport hajtott végre. Az akcióban összesen 191 –en ember lelte halálát. Az áldozatok között teljes családok is voltak. A merénylők összesen 13 bombát robbantottak fel, különböző vonatokon. Következett 2005 és London. Július 7 –én ugyanis pakisztáni és jamaicai merénylők három bombát robbantottak fel az angol főváros bizonyos metrószerelvényein és egy negyedik bombát egy emeletes buszon. Összesen 56 ember lelte értelmetlen halálát a támadásokban. Némi "kihagyás" után, - mely idő alatt kisebb terrortámadások történtek - a 2011-es év hozott  újabb tömegkatasztrófát. Ezúttal egy neonáci merénylő követett el tömeggyilkosságokat, mégpedig a norvég fővárosban, Oslóban. 2011 július 22-én egy Anders Behring Breivik nevű magányos merénylő bombával (Osló belvárosában), majd gépfegyverrel egy közeli szigeten mészárolt le 77 embert. A támadót elfogták, ma börtönbüntetését tölti.

A 2015 –ös esztendő újabb súlyos megrázkódtatásokat hozott Európa számára. Január 7-én a párizsi Charlie Hebdo nevű lap szerkesztőségére csaptak le terroristák, akik Kalasnyikovokkal ütöttek a szerintük Iszlám vallás gúnyoló újság irodáján. A lövöldözésben összesen 20 ember halt meg. Az eset Európa-szerte óriási felháborodást váltott ki. A célpontok köre 2015-ben kibővült és Oroszországra is kiterjedt: október 31-én Egyiptom felett ugyanis egy orosz repülőgépen történt bombamerénylet, melyben 224-en haltak meg. (Az áldozatszámot tekintve ez volt az egyik legsúlyosabb terrortámadás 2000 óta.)

Következett az év novembere és a második számú legsúlyosabb tragédia, mégpedig Párizsban, melyet a dzsihadisták a „bűn városaként” emlegettek. Az Iszlám Állam 2015 november 13-án a francia főváros több pontján vetette be embereit, akik géppisztolyokkal és robbanó töltetetekkel összesen 130 embert mészároltak le. A legtöbben, 89-en a Bataclan rendezvényházban vesztették életüket, az Eagles of Death Metal koncertjén, ahol 3 géppisztolyos merénylő 10 percen keresztül, megállás nélkül tüzelt az 1500 fős, fiatalokból álló tömegre.

Következet a 2016 március 22-i brüsszeli támadás, mely 32 áldozatot követelt. Az akció során három bomba robbant: kettő a brüsszeli repülőtéren egy harmadik pedig a Maelbeek metróállomáson, az Európai Parlament közvetlen közelében. A támadást itt is az Iszlám Állam vállalta magára.

Folytatva a sort: Törökországban a 2016 –os év során 15 súlyos merénylet történt, ezek közül a három legtragikusabbat emelném ki: Augusztus 21-én 56 halott (köztük 34 gyerek), a kurd Gaziantep városában, a szír határtól 50 km-re egy lakodalomban önmagát robbantotta fel egy ISIS terrorista; június 28-án az isztambuli reptéren zajlott lövöldözés és több robbantás, mely 45 ember halálát okozta, végül március 13 –án gépkocsiba rejtett bomba robbant Ankara belvárosában, 37 életet kioltva (az akciót kurdok követték el). Törökország első vonalba került a terrorizmus elleni küzdelemben, részint a magas arányú kurd lakosság miatt, részint a közeli szír határnak köszönhetően, melynek túloldalán az ISIS foglalt el fontos harcálláspontokat.

Az USA sem maradt ki a súlyos merényletek sorából: 2016 júniusában Orlandóban (USA, Florida) gyilkolt le 50 ártatlan embert egy arab származású merénylő, bizonyos Omar Mateen. Később az akciót az ISIS vállalta magára. Később, 2016 július 14-én a franciaországi Nizzában történt tragédia, amikor egy 31 éves tunéziai férfi egy bérelt teherautóval hajtott a tömegbe, 84 embert meggyilkolva. 

Következett 2016 decembere, amikor Németország fővárosában, Berlinben egy pakisztáni menekült egy kamionnal hajtott a karácsonyi vásár alkalmából „összeverődött” tömegbe, 12 ártatlan ember halálát okozva. A 2017 –es éve sem hozott enyhülést a terrorveszély terén, hiszen már március 22 –én Londonban egy iszlamista, ISIS –nek dolgozó merénylő (Khalid Masood) terepjáróval gázolt halálra 3 embert, majd késelt meg egy negyediket a Westminster hídon. A eset sokkolta Angliát és az egész világot. Alig több, mint két hónappal később, 2017 június 3-án újra Londonban csaptak le a terroristák, amikor a London Bridgen a járókelők közé hajtottak, majd a környék éttermeiben 8 ember késeltek halálra. Közben május 22 –én Manchesterben egy koncerten történt tragédia: Araina Grande koncertjén 22 fiatal halt meg egy Iszlám Állam által végrehajtott robbantásban.

Idén augusztus 17 –én a spanyolországi Barcelonában csapott le az ISIS, amikor egy merénylő a La Rambla sétálóutcán 13 ember gázolt halálra. Az eset azóta is az újságok címoldalán szerepel. A terror miatt szinte minden európai nagyváros fenyegetésben él, mert nem tudni, hogy hol és mikor csap le újra az ISIS vagy más terrorcsoport. Súlyosbítja a helyzetet két tényező is: az egyik a migráció fokozódása, a másik pedig az Iszlám Állam várható végső harca (és összeomlása), mely végső, elkeseredett akciókra ösztönözheti a szervezetet.

Harmat Árpád Péter

2017.08.18.15:00

A választójog demokratikus berendezkedésű országok esetén a politikai akarat érvényesítésének legfőbb módját jelenti, mely a parlament és helyi önkormányzatok (uniós testületek) képviselőinek, vezetőinek megválasztásához, illetve a népszavazásokon való részvételhez ad jogosultságot állampolgárainak. A választójog az elmúlt 170 esztendőben jelentős változásokon ment keresztül, érdemes végigtekintenünk a főbb "irányváltásokon".

A 48 -as szabadságharctól kezdődően az úgynevezett cenzus határozta meg, hogy ki vehet részt a választásokon. A cenzus lehetett műveltségi vagy vagyoni, illetve a kettőt ötvöző. A műveltségi cenzus, valamilyen iskolai végzettséghez kötötte a választójogot, a vagyoni cenzus pedig jövedelemhez, illetőleg birtokolt ingatlanhoz, földhöz (vagyonhoz) társította a választásokon való részvételt. 1848 és 1918 közt a cenzus mindigvégig megmaradt, majd 1918 -ban először történelmünkben átmenetileg megjelent az általános választójog is, mely nem írt el sem vagyoni, sem műveltségi kitételeket. Aztán következett a Horthy-kor, mely ismét bevezette a cenzust, főleg műveltségi előírásokkal. Végül 1945 -ben véglegesen (legalábbis napjainkig) bevezetésre került az általános választójog.

A választások történhettek nyílt és titkos voksolásokkal. Az előbbi esetében a választópolgár szavazata, vagyis politikai akaratnyilvánítása ismertté vált a hatóságok és a választást lebonyolító szervezetek előtt, míg utóbbi esetben a szavazó személyazonossága nem volt összefüggésbe hozható voksolásával (elfüggönyözött fülkében zajlott/zajlik.) Egészen 1918 -ig csak nyílt szavazás létezett, majd 1918 -ban megjelent a teljesen titkos voksolás, ami 1918 és 1945 közt részben titkosra változott és csak 1945 -ben lett újra bevezetve a teljesen titkos választójog. (A "részben titkos" választásnál a törvényhatósági városokban és Budapesten titkos, a vidéki választókörzetekben pedig nyílt voksolás zajlott.)

Ami a nőket illeti: Magyarországon a hölgyek csak 1919 novemberében kaptak (folyamatosan megmaradó) választójogot, ami nemzetközi viszonylatban "középmezőnynek" számít. Összehasonlításul az USA -ban 1920-, Németországban 1918-, Franciaországban 1945 -től voksolhatnak a nők.

A főbb választójogi törvények

A választójog módosításainak sorában a legelső lépést az 1848/V. választójogi törvény jelentette, ami a korábbi, 1,6 százalékról 8 százalékra bővítette a választásokon részt vehető állampolgárok körét. Bár érvényben tartotta a korábbi, főként nemeseknek megadott jogosultságokat, a választójogot kiterjesztette származástól függetlenül mindazokra a 20 feletti, Magyarországon született férfiakra, akik teljesíteni tudták a vagyoni cenzus előírásait. Ilyen cenzus volt a 100 Ft értékű fizetés, az 1/4 -ed jobbágytelek, a 300 ezüstforint értékű ház, melyek közül bármelyik megléte elegendő volt a választójog megállapításához. Kiegészítésül választójogot kaphatott az is, aki saját iparos műhellyel rendelkezett egy segéddel. Megfeleltek az előírásoknak az értelmiségiek, például jogászok, orvosok, lelkészek és MTA tagok is.

A dualizmus korának meghatározó választójogi törvénye volt az 1874/XXXIII. számú jogszabály, mely a vagyoni cenzust sokkal részletesebben szabályozta és főleg inkább az adóalapot vette figyelembe. A műveltségi cenzus is pontosabb meghatározásra került: a korábbiak mellett kiterjedt a tanárokra, mérnökökre, gyógyszerészekre, jegyzőkre is. Választójogot kaptak azok a kereskedők, gyárosok, kézművesek is, akik legalább 105 forint évi adóköteles jövedelemmel rendelkeztek. Volt tehát föld cenzus, házcenzus, adócenzus és műveltségi cenzus, melyek közül bármelyik megléte elegendő volt ahhoz, hogy valaki választójogot nyerjen. Közben 1902 októberében az országgyűlés átköltözött az akkoriban felépült új, Duna-parti Országházba. (Korábban a törvényhozás 1865 és 1902 között az Ybl palotában működött.)

Komoly változást hozott a választójog terén az 1918/I. néptörvény, mely először történelmünkben megállapította az általános és titkos választójogot. Ugyancsak újítást jelentett, hogy a korábbi, kétkamarás parlament helyett bevezetésre került az egykamarás törvényhozás, vagyis nem volt külön alsó és felsőház, hanem csak képviselőház működött. A Károlyi Mihály nevével "fémjelzett" polgári rendszer azonban nem volt hosszú életű, alig 3-4 hónap működött csupán. Jött a tanácsköztársaság, majd az ellenforradalom időszaka. Az 5985/1919 számú miniszterelnöki rendelet, mely megerősítette az általános és titkos választójogot, beemelte a feltételek közé a legalább 6 éves magyarországi állampolgárságot és a fél éve ugyanott élést, saját tulajdonú lakással (házzal). A jogszabály egyébként 20 helyett 24 évnél húzta meg a részvétel életkorát és a nők voksolását is lehetővé tette (megerősítve az 1918/I. néptörvényben a hölgyek számára először biztosított alapjogot).

Az 1922 -es esztendő újabb szabályozást hozott, megszületett a Bethleni korszak 2200/1922. számú miniszterelnöki rendelete, mely a műveltségi cenzust szofisztikálta: férfiak esetében az iskola 4 elemi osztályának elvégzését írta elő (24 éves életkorral, 10 éves magyar állampolgársággal, két éve ugyanazon településen történő lakhatással), ám nők esetében jelentős különbségeket tett: náluk 6 elemit és 30 éves kort írt elő. (Elegendő volt a 4 elemi is, ha a hölgy férjével együtt 3 vagy több gyermeket nevelt, vagy képes volt saját keresetéből fenntartania magát). Ez a jogszabály csak a nagyvárosokban (törvényhatósági településeken) írta elő a titkos szavazást, vidéken a nyílt voksolást tartotta érvényben. A rendeletet egyébként az 1925/XXVI. jogszabály emelte törvényi erőre. Ezt törvényt később kiegészítette az 1926/XXII. törvénycikk, mely újra bevezette az 1918 -ban átmenetileg megszüntetett kétkamarás parlamentet. Újra lett tehát felsőház, melynek tagjai lehettek az arisztokrata családok nagykorú férfi tagjai, az egyházi vezetők, a legfontosabb tisztségek-méltóságok viselői és Horthy Miklós személyes döntése alapján ide delegált méltóságok. 

Újabb fontos választójogi szabályozás 1938-ban következett, amikor megszületett az 1938/XIX. választójogi törvény, mely némi különbséget tett a lajstromos és egyéni választójog között. Mindkettőnél 6 elemihez kötötte a voksolásokon való részvételt, nőknél-férfiaknál egyaránt, de férfiak esetében ettől eltekintett, ha az illető tudott írni-olvasni és állandó foglalkozással rendelkező családfenntartó volt. (Nők esetében a lajstromos választójog esetében tekintett el a jogszabály a 6 elemitől, ha az írástudó hölgy 3 gyermeket nevelt és férje is rendelkezett választójoggal.) Mindezek mellett 26 és 30 évnél húzták meg a választásokon való részvétel határvonalát és továbbra is érvényben maradt a 10 éves magyar állampolgárság feltétele, illetve a 6 évnyi egy városban élés, lakástulajdonnal. 

Nagyon lényeges korszakhatárt hozott az 1945 -ös esztendő, amikor a parlament megszavazta az 1945/VIII. választójogi törvényt az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választójog bevezetéséről. Ez a jogszabály listás voksolást vezetett be azon 20. életévüket betöltött férfiak és nők számára, akik 1945 szeptember 1 -én Magyarország területén éltek és nem voltak elítéltek, elmebetegek, vagy háborús, esetleg szélsőjobboldali szervezetek tagjai. 

A kommunista korszak alatt, 1945 és 1989 között a választójog sajnos nem bírt valódi jelentőséggel, tekintve, hogy a rendszer nem a demokráciára épült, hanem a pártirányítás központi akaratára. Ezen változtatott 1989 -ben a rendszerváltás, mely újra demokratikus alapokra helyezte a választójogot. Megszületett az 1989/XXXI. és XXXIV. törvény, mely megszüntetett szinte minden korábbi kitételt vagy korlátozást és 18 évben állapította meg a választásokon való részvételt. (Ugyanakkor a szellemi gondnokság alatt állók és bíróság által közügyektől eltiltottak nyilván továbbra sem voksolhattak.)

Később, 2011 -ben újabb módosítás következett, megszületett a 2011. évi CCIII. törvény, mely ugyan alapvetően nem változtatta meg a választójog feltételrendszerét, de sok újdonságot vezetett be. Ezek közül a 4 legfontosabb: a parlament létszáma 386 -ról 199 -re változott, a választójogba bevonták a határon túli magyarokat is, egyfordulós lett a választás és a voksolók országos listára illetve egyéni jelöltekre szavazhattak (a korábbi területi lista + egyéni jelöltek helyett). 

Harmat Árpád Péter

2017.08.17.13:35 

Hat évszázaddal ezelőtt, 1410 július 15 -én II. Ulászló lengyel király és Vitold litván fejedelem egyesített, 35-40 ezres serege ütközött meg Ulrich von Jungingen 30-35 ezres német haderejével, mely a baltikumi Német Lovagrend államát védelmezte. A Német Lovagrend 1226 óta rendelkezett területekkel a Baltikumban, amikor I. Konrád mazóviai herceg hozzájárult térségbeli térítő tevékenységükhöz. A lovagok gyorsan berendezkedtek és egy szabályos, pápa által is támogatott államot hoztak létre több tízezer négyzetkilométeren. Befolyásuk terjeszkedésük azonban - főleg Livónia (Észtország, Lettország) megszerzése után - már a lengyel érdekeket sértette, így ellentéte alakult ki a két állam között.

A grünwaldi csata, Jan Matejko festménye

A lovagrend és Lengyelország viszálya akkor lett végzetes, amikor a lengyel állam és a szomszédos Litánia 1385 -ben perszonálunióban egyesültek egymással. A szövetség alapját, Hedvig lengyel királynő (Nagy Lajos lánya) és Jagelló litván fejedelem házassága jelentette mely egyúttal politikai alku is volt: Jagelló fejedelem népével együtt megkeresztelkedik és visszaszorítja a Német Lovagrendet, amiért cserében a lengyelek II. Ulászló néven királyuknak tekintik. A kialakuló új állam hatalmas volt, hiszen Litvánia akkoriban egészen Ukrajnáig terjedt.

A két ország háborúja az egyesülést követően már a levegőben lógott, hiszen Livóniát mindketten magukénak vallották. (Lakossága litván volt, de politikailag a lovagrend gyakorolt felette hatalmat.) A területen 1409-ben a litván lakosság fel is lázadt a lovagrend ellen. A felkelést előbb Litvánia, majd maga Lengyelország is támogatni kezdte, így kitört a háború. Ulrich von Jungingen (a Német Lovagrend nagymestere) egész Európából hívott lovagokat saját támogatására, II. Ulászló pedig Moldvából és az Aranyhorda területeiről várt segítő csapatokat. 

Európa országai a XIV. században

A háború fordulópontja akkor következett, amikor a lengyel-litván sereg váratlanul, késdöfés-szerűen a rend székhelye, Marienburg felé tört. A lovagrend serege előbb a Drewenz folyónál próbálta megállítani a támadókat, majd miután azok kitértek előlük, Tannenberg és Grünwald közt vetette meg a lábát. A kutatók véleménye megoszlik az egymásra támadó hadseregek létszámát illetően. A legszerényebb becslések 17 ezer főre teszik a lengyel katonák számát és 11 ezerre a németekét, míg a maximum adatok közel 40 ezres lengyel-litván és 30 ezres lovagrendi sereget emlegetnek. A legmagasabb történész-becslés Geoffrey Regan nevéhez fűződik, aki 50 ezer főre teszi a lengyelek, és 40 ezer körülire a németek számát.) 

A csata egyik érdekessége, hogy mivel Luxemburgi Zsigmond a Német Lovagrenddel szimpatizált néhány ezres magyar haderőt küldött a németek megsegítésére. Ezt a csapatot Striborici Stribor és Garai Miklós nádor vezették. A seregek fő erejét egyik oldalon a Német Lovagrend nehézlovassága, a másikon a lengyel könnyűlovasság alkotta. A csata előtt Jungingen két kardot küldött Ulászlónak, előrevetítve győzelmét. Az ütközet elején a litván lovasság színlelt megfutamodással maga után csalta a német nehézlovasokat, mégpedig a térség lazább talajú és mocsarasabb vidékei felé. Itt a lovagrend páncélos lovasai sorra a sárba ragadtak. Közben ugyan a csatatér központi részén a lovagrend felülkerekedett, a lengyel könnyűlovasok visszatértek és rázúdultak a német gyalogságra. Ekkor esett el a lovagrend nagymestere is, mire serege megfutamodásra kényszerült.

Súlyosbította a németek helyzetét, hogy közben saját táborukban lévő lengyel szolgálóik is fellázadtak ellenük és váratlan "felkelésük" során sokukat lemészárolták. A csata eldőlt: a lenygel-litván had óriási győzelmet aratott a Német Lovagrend felett. A harcot időlegesen lezáró thorni béke Livóniát a lengyeleknek adta. Emellett a szerződés súlyos jóvátétel fizetésére kötelezte a lovagrendi államot, továbbá elfogott lovagjai kiváltását is komoly pénzek megfizetéséhez kötötte. Ezek a szankciók idővel gazdaságilag is megingatták a Lovagrendet. A csata után még 56 évig maradt szuverén a lovagrendi állam, majd 1466 -ban a lengyel király vazallitásába került. 

A grünwaldi csata a középkor történelmének egyik legnagyobb és legfontosabb ütközete volt, mely átrajzolta a Baltikum befolyási övezeteinek térképét és nagyhatalmi pozícióba helyezte a 100 évvel később már virágkorát élő Lengyel Királyságot. 

Harmat Árpád Péter

2017.08.16.13:40