1918 november 11 -én (vagyis éppen 99 éve) ért véget az első világháború, melyet az egy évszázaddal  ezelőtti korszak lakossága csak "nagy háborúként" emlegetett, és amely közel 10 millió halálos áldozattal járt. A küzdelem több évtizedes előzményekre tekint vissza, amikor a kontinens több nemzetközi konfliktus nyomán, két egymással szemben álló táborra szakadt.

Az egyik oldalon a gyarmatbirodalmakkal régóta rendelkező országok álltak: Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másikon a gyarmatosításból nagyrészt kimaradó államok, Németország, a Monarchia és Olaszország alkotott összefogást. Az utóbbiaknak akadtak ugyan gyarmataik, de a másik csoporthoz képest elenyésző mennyiségben. A brit-francia-orosz tábor már évszázadok óta birtokolt kiterjedt területeket a világ több kontinenség is, - például Anglia kezében volt India, Ausztrália és Nigéria, míg Franciaország rendelkezett Észak-Afrika, Madagaszkár és Indokína felett, Oroszország pedig Szibériát és Közép-Ázsiát igazgatta. Velük szemben a másik tábor országai csak késve kezdtek gyarmatosításba: Németország csak néhány értéktelen övezettel bírt (pl. Afrikában Kamerun, Namíbia volt a tulajdonában és néhány más kevéssé gazdag övezet), Olaszország Líbia megtartásával próbálkozott, a Monarchia pedig messze északon a jeges Ferenc József-föld kiaknázásával kellett, hogy beérje (illetve a kínai Tiencsin egyik városrészével, mely 1902 óta volt osztrák-magyar kézen)

A két csoport közt az 1880 -as évektől több konfliktus is éleződött: például a Balkán felosztása ügyében, aztán a Németországhoz került (de részben franciák lakta) Elzász-Lotaringia hovatartozása kérdésében, Marokkó gyarmatosítása miatt (a németek és a franciák is célul tűzték ki a megszerzését), a flottaépítési versengés okán (Anglia-Németország közt) és végül a gyarmatok újraelosztása kapcsán. Így 1882-ben létrejött a Hármasszövetség (Németország, Monarchia, Olaszország részvételével), 1904 -ben pedig az antant (Anglia, Franciaország, Oroszország összefogásával). A köztük lévő viszony 1914-re pattanásig feszült.

A háborút kirobbantó szikra, a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak a meggyilkolása volt a boszniai Szarajevóban, 1914 június 28 -án. Ausztria ultimátumban követelte, hogy saját emberei vizsgálhassák ki a gyilkosságot Szerbiában, de a belgrádi kormány erre nemet mondott, mire a Monarchia hadat üzent antant-barát Szerbiának.

Az eseményeket ekkor már semmi nem állíthatta meg: a két szövetség országai sorra üzentek hadat egymásnak, miközben egy jelentős átrendeződés is megindult. A korábban a Hármasszövetséghez tartozó Olaszország és Románia átállt az antant hatalmakhoz, míg Bulgária és Törökország a német-osztrák szövetségnek fogadott hűséget. (Később a háború második szakaszában zajlik majd a második nagy átrendeződés, amikor Oroszország - az ott zajló forradalom és bolsevik államcsíny miatt - kilép a háborúból, az USA pedig belép 1917 április 6-án.)

A harcok és frontok

Az első világháborúban öt front alakult ki: nyugati front (nagyrészt Belgium - Észak-Franciaország területén), a keleti front (Oroszország - Németország, illetve  Monarchia közt), az Olasz front (az Isonzó folyónál, a Monarchiával szemben), a Balkáni-front (Szerbiában, majd Törökországban) és a mezopotámiai front (a mai Irak területén, ahol az angolok támadtak az Oszmán Birodalomra). 

A harci események két, jól elhatárolható szakaszra bontották a háborút: az első szakasz az 1914 ősze és 1916 vége közti éveket, míg a második az 1917 -es év kezdete és az 1918 novemberi vég közti időszakot ölelte fel. A fordulópontot az orosz kilépés és amerikai belépés mellett Ferenc József halála és a Monarchia gazdasági kimerülése jelentette. A háború második felében, főleg az amerikai katonák nyugat-európai megjelenésével és az osztrák-magyar meggyengüléssel az antant egyre inkább fölénybe került és 1918 -ra várhatóvá vált vereségük is. Ha az egyes frontok főbb csatáit, hadműveleteit nézzük, akkor a háború első felében a legfontosabb színteret a nyugati front jelentette.

A németek 1914 augusztus 4 -én, az akkor már elhunyt Alfred von Schlieffen tábornok villámháborús tervei alapján indították támadásukat Belgiumon keresztül, közvetlenül Párizst megcélozva. A franciák azonban a főváros előtt 25 km-el képesek voltak megállítani az offenzívát, mégpedig a Marne folyónál (Marne-i csata). A szemben álló seregek közt megindult a másik bekerítését célzó hadműveletek egész sora, ami végül egészen a tengerig nyújtotta a frontvonalat és állóháborút eredményezett. Mind a németek, mind a franciák, angolok lövészárkokat ástak, melyekből aztán váltakozó sikerekkel rohamoztak, óriási véráldozatok árán. Az 1916 -os év hozta a nyugati front legnagyobb csatáit: a Somme folyónál és Verdun mellett. A két összecsapás nyomán több, mint egy millió katona maradt holtan a csatatéren (a két oldalon összesen).

A keleti fronton a cári csapatok már 1914 nyarán nagy erőkkel támadták Németországot, ám augusztus végén és szeptemberben Erich Ludendorff tábornok bravúros győzelmeket aratott Tannenbergnél és a Mazúri tavaknál (Poroszországban). Az 1915 -ös év a keleti fronton a gorlicei áttöréssel német-osztrák sikerekkel indult - bár Przemysl váránál óriási veszteségeket szenvedtek - 1916 -ban az oroszok nagy támadása, a Bruszilov-offenzíva újra visszaszorította a Hármasszövetség csapatait. 

Az olasz fronton az Isonzó folyó mentén alakult ki állóháború, a Balkánon pedig a Monarchia indított a vártnál keservesebb de végül győzelemmel záruló támadást Szerbia lerohanására. A front itt 1915 -ben áthelyeződött Törökországba, amikor az antant erők Gallipolinál partra-szállva, a szorosoknál (Dardanellák) akartak stratégiai  bázisokat szerezni.

A kísérlet végül kudarccal zárult: a törökök visszaverték az angol támadást, így a front visszahelyeződött a Balkánra, és az antant a görögországi Thesszalonikiből kiindulva kezdte meg offenzíváját észak felé. (Ez a támadás érte el hazánk déli határait 1918-ra.)

A háború 1917 -re fordulópontjához érkezett: Oroszország - ahol a cári hatalmat megdöntötték és a bolsevikok kezébe került az ország vezetése - megkötötte a Breszt-litovszki békét (1918 március 3.), majd egy hónappal később, 1917 április 6 -án belépett az USA és megkezdte katonái átszállítását a nyugati frontra. A háború ekkor már teljes erővel zajlott a tengereken is: Dánia partjainál, Jütland mellett 1916 júniusában döntetlen-közeli tengeri csatát vívott Anglia és Németország, majd 1917 februárjában kezdetét vette a korlátlan búvárhajó háború.

A frontokon számtalan újdonság is megjelent (az ipari forradalom nyomán), például az első harckocsik (Little Willie az angoloknál) harci célokra használt repülőgép, a géppuska, a páncélvonat, a harci gáz (mustárgáz), az aknák bevetése, a csatahajók alkalmazása a tengereken, a kézigránát és például a lángszóró.    

 A háborút megelőző évtizedek iparfejlődése és említett találmányai létrehozták a XX. századi hadiipart, melynek termékei sokszorosára növelték a pusztítást az ellenség soraiban. Az első harckocsik ugyan még kevéssé befolyásolták a frontok alakulását, de a harci repülők, a géppuskák, kézigránátok és a harci gáz tömegmészárlásokká változtatta például a Somme -i csatateret. (Harci gáztól szenvedett szem sérülést a Somme -i csatában az akkoriban még csak 27 éves Adolf Hitler is, egyszerű tizedesként.)

Az új hadiipari eszközöket megelőzve a harcok igazi főszereplői természetesen az emberek voltak. A német csapatok főparancsnoka Paul von Hindenburg afféle nemzeti hős lett, miként jobbkeze Erich von Ludendorf is. Az antant csapatok körében, a francia Ferdinand Foch főparancsnok szerzett népszerűséget a nyugati fronton és Franchet d'Esperay a Balkánon. Az orosz csapatoknál Alekszej Bruszilov tábornok neve volt a legismertebb. Ami a Monarchia katonai vezetőit illeti: Franz Conrad von Hötzendorf és Arthur Arz Straussenburg neve kiemelendő, akik az osztrák-magyar haderő vezérkari főnökei voltak (előbbi 1917-ig, utóbbi a háború utolsó évében).

A háború vége

A németek összeomlása a nyugati fronton 1918 augusztus 8-án következett be (németek fekete napja), amikor Amiens közelében az angol-amerikai erők átszakították a frontvonalat. A Balkánon a bolgárok kilépésével, az olasz fronton pedig a piavei ellentámadással következett be az osztrák-magyar erők összeomlása. Következtek a fegyverszünetek: 1918 november 3 -án, Padovában IV. Károly követei írták alá a fegyvernyugvást, a nyugati fronton pedig november 11 -én egy vasúti kocsiban, a Compiegne melletti erdőben következett be a német kapituláció. Ezzel véget ért a 10 millió halálos áldozattal járó első világháború. A Párizs környéki békekötések 5 vesztes országra szabtak súlyos büntetéseket (területvesztések, jóvátételek, haderő-csökkentések): Németországra (versailles-i béke), Ausztriára (Saint-Germain -i béke), Bulgáriára (Neuilly -i béke), Magyarországra (trianoni béke) és Törökországra (sevres -i, majd lausanne -i béke). 

November 11 az értelmetlen vérontásra való emlékezés napja, az első világháború lezárulásának évfordulója és a történelem egyik kiemelkedő dátuma. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

 *** 

A hazai történész-terminológia az 1917 -es év novemberében (pravoszlav időszámítás szerint októberben) lezajlott oroszországi eseményeket, - konkrétan a Lenin vezette bolsevikok hatalomátvételét - már jó ideje nem tartja forradalomnak (és a középiskolai tankönyvekben sem így szerepel szerencsére), pedig évtizedeken keresztül "nagy októberi szocialista forradalomként" tanították, így még napjainkban is generációk gondolnak forradalomként azokra az eseményekre. Pedig valójában államcsíny, vagy más néven puccs volt csupán.

Trockij, Lenin, Kamenyev az 1917 -es puccs főszervezői

Az 1917-es esztendőben persze volt valódi forradalom is a cári Oroszországban, mégpedig március 12 -én (a pravoszlav naptár szerint február 27 -én), amikor a nép megdöntötte II. Miklós cár uralmát és ideiglenes kormányt hozott létre. (A 4 hónapig működő átmeneti kormányt Georgij Lvov herceg vezette, akit formailag még maga a cár nevezett ki). A forradalom Oroszország-szerte tömeges megmozdulásokkal zajlott, a nép egy emberként akarta a változást. A cárt őrizetbe vették és mintegy 7 hónapra egy többpárti, átmeneti rendszer jött létre Oroszországban. Ez az új, polgári jellegű hatalmi struktúra azonban nem tudta kezelni az általános nyomort és az első világháborús kudarcokat, még az újonnan létrejövő, Kerenszkij-kormány megalakulása után sem. Közben megerősödtek a - hol külföldön, hogy Oroszországban bujkáló - Lenin vezette bolsevikok és hatalomátvételre készültek. Az országszerte működő szovjetekben (tanácsokban) egyre nagyobb befolyást szereztek Lenin emberei. 

November 7 -én volt 100 éve annak, hogy 1917 -ben ezen a napon a jól felkészített és felfegyverzett bolsevik csoportok rajtaütésszerűen elfoglalták a moszkvai és szentpétervári középületeket, köztük a Néva parti Téli Palotát is. Ez utóbbi esemény november 7-én este zajlott, így az erről későbbiekben bemutatott nappali képek mind a marxista történetírás hamisítványai voltak; többnyire az 1905 -ös forradalom képei közül kiválogatva.

Egyébként is alig készült kép az egész puccsról, így később, amikor Sztálinék heroikus és idealizált "népi küzdelemként" igyekeztek beállítani az eseményeket, forradalommá magasztalva november 7-i államcsínyüket, kétségbeesetten kerestek megfelelő fotókat, majd nem találva ilyeneket, nekikezdtek a "tömegképek gyártásának". Ezek a beállítások, festmények, archív felvételek hősi pozíciókban mutatják Lenint, aki óriási tömegek előtt beszél, ám valójában évekkel későbbi (vagy éppen korábbi) jeleneteket mutatnak, illetve kitalált helyzeteket "örökítenek meg". [Lásd alábbi kép]

Lenin beszédet tart Moszkvában, 1919-ben (foto: Keystone/Getty Images)

Az egész november hetedikei eseménysor valójában államcsíny volt, vagyis NEM széles tömegek harcaként zajlott - ahogyan ez egy forradalom esetén történt volna - hanem bizonyos fegyveres csoportok ügyes taktikai bevetéseként lett megszervezve előre egyeztetett hatalmi központok (városházák, kikötők, kormányközpontok) ellen. A puccs napjának lezárását a szentpétervári Szmolnijban megtartott szovjetkongresszus jelentette, melyen kihirdették a hatalomváltást egy új szovjetkormány megalakulását és az első rendeleteket (földosztást, békekötést) a kommunista diktatúra szellemében.

Az ekkor 47 éves Vlagyimir Iljics Lenin (eredeti nevén: Vlagyimir Iljics Uljanov) már 22 éve politizált, mégpedig Európa-szerte ismert marxistaként, 1903 óta pedig mint a bolsevik párt vezetője. (A bolsevik kifejezés egyébként az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903 -as kettészakadásakor jött létre, amikor a Lenin vezette többség - azaz bolsinsztvo - önálló pártot alapított; elkülönülve a szociáldemokrata, mensinsztvo-kisebbségi mensevikektől.) Lenin eredetileg jogásznak tanult, ügyvéd lett, majd alig 25 évesen a marxizmus tanulmányozásába és terjesztésébe kezdett - amiért egy évet töltött szibériai száműzetésben - nem sokkal később pedig megnősült (felesége: Nagyezsda Krupszkaja) és könyv írásba kezdett (címe: "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban"), illetve újságírásba fogott. Utóbbi tevékenységét 1900 -tól a főleg Nyugat-Európában megjelenő Iszkra (Szikra) című lap megalapításával "élte ki". Természetesen tagja volt az oroszországi szociáldemokrata pártnak (1903 -tól pártvezér), de inkább Európa nagyvárosaiban tartózkodott (sokat utazva). Az 1905 -ös orosz forradalomban még nem volt komoly szerepe (bár ekkor egy időre hazatért Oroszországba), később Finnországban és Párizsban élt. A francia fővárosban (1910 körül) lett afféle hivatalos - azaz felesége előtt sem titkolt - szeretője Inessa Armand, francia kommunista mozgalmár, aki idővel a bolsevik pártban is segítő harcostársává vált (1920 -ban bekövetkező haláláig támogatta Lenint, Oroszországban is).

Végül Lenin az első világháború alatt Svájcban telepedett le, az 1917-es forradalom hírére innen utazott vonattal - Németországon keresztül - Pétervárra, majd 7 hónappal később ő vezette a bolsevik államcsínyt az ideiglenes, Kerenszkij kormány megdöntésére. (Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij miniszterelnök egyébként a Téli Palotából előbb Finnországba, majd onnan Londonba menekült. 1970-ben hunyt el az Egyesült Államokban.)

A bolsevik hatalomátvételt követő időkben Lenin a szentpétervári Szmolnijban rendezte be irodáját, innen irányította a Népbiztosok Tanácsának megalakulását, a Vörös Hadsereg és Cseka (politikai rendőrség) létrehozását, majd Moszkva lett a központ.

Megindult Szovjet-Oroszország teljes átalakítása (egypárt-rendszer, államosítás, kommunista-alkotmány ... stb) és az új berendezkedést szimbolizáló "Szovjetunió" megnevezés bevezetése (1922). Lenin kiléptette hazáját a még ekkoriban javában tartó első világháborúból (Breszt-litovszki béke - 1918 március 3.) és figyelmét a kezdődő polgárháborúra összpontosította. A régi, cári berendezkedést továbbra is fenntartani akaró tábornokok (Kolcsak, Jugyenyics, Gyenyikin) ugyanis nem fogadták el a bolsevik államcsínyt és harcot kezdtek Leninék ellen. A küzdelem 1917 és 1921 közt zajlott, kezdetben váltakozó, majd egyre inkább bolsevik sikerekkel. A harcok alatt végezték ki, 1918 július 16-án a cári családot Jekatyerinburgban (5 gyermekükkel együtt).

Lenin közvetlen környezetét ekkoriban Trockij, Zinovjev, Kamenyev és Buharin adta, de egyre feljebb emelkedett egy 44 éves grúz fiatalember is, Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén: Ioszeb Dzsugasvili). Aztán a polgárháború véget ért, a Vörös Hadsereg sorra felszámolta a "fehérek" csapattesteit. (A Volga menti Caricin városa, ahol a polgárháborúban Sztálin szervezte meg a kommunisták ellenállását, felvette a Sztálingrád nevet, melyet hivatalosan 1925 -ben jegyeztek be.) A párton belül pedig a kegyvesztettek félreállításával 1924 januárjára Sztálin lett az egyedüli komolyabb befolyású vezető Lenin oldalán. Amikor aztán Lenin ágynak esett, Sztálin senkit sem engedett a közelébe, nehogy az utolsó napokban egy másik kommunista "harcostársra" ruházza a hatalmat. 

A bolsevik hatalomátvétel vezetője Lenin, végül 1924 január 21-én halt meg. A teljhatalom Sztálin kezébe vándorolt, aki megkezdte a történelem meghamisítását, azaz bolsevik-marxista szemléletű átírását. Ekkortól a kommunisták 1917 novemberi puccsát hősi forradalomként kezelték és az 1905 -ös forradalomból vett fényképekkel illusztrálták. Megjelent a "nagy októberi szocialista forradalom" kifejezés, melyet kötelező volt használni az oktatásban is. Később, amikor a második világháború végén szovjet csapatok szállták meg Kelet-Európát és mindenhol a kommunista berendezkedést erőltették az itt élő népekre, a sztálini történelem-hamisítást kötelezően kellett átvennie a lengyeleknek, cseheknek, magyaroknak, románoknak és bolgároknak is. 

A világtörténelem azonban 1989 -ben új fordulatot vett: november 9 -én megkezdődött a berlini fal lebontása, véget ért a hidegháború és Gorbacsov hozzájárult a rendszerváltásokhoz. Aztán 1991 karácsonyán felbomlott a Szovjetunió is, lehetővé vált a marxista történelem-szemlélet kiigazítása: a bolsevikok 1917 októberi államcsínyét végre már nem kellett "hős forradalomként" ünnepelni (és tanítani), hiszen valójában tényleg nem az volt. 

Egy államcsíny, vagy puccs zajlott azon a bizonyos napon, mely hihetetlen nyomort, éhinséget és diktatúrát hozott az oroszoknak, majd némi konszolidációt követően a Szovjetunió nagyhatalommá válását és a rendszer kiterjesztését Kelet-Európára. Ennek 100. évfordulója inkább elrettentésként jeleníti meg az 1917-es eseményeket, egy történelmi zsákutca kezdetének bemutatásával.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

 ***

Magyarországot ezer éves történelme során, az utolsó száz esztendőt leszámítva királyok igazgatták Szent Istvántól kezdődően az Árpád-ház uralkodóin, az Anjoukon, Jagellókon, Habsburgokon és más királyok - Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás - során keresztül egészen 1918 -ig, amikor a utolsó magyar király is távozott a trónról. Érdemes visszatekintenünk IV. Károlyra: miként élte életét az az ember, aki utolsóként viselhette fején a Szent Koronát?

Károly főherceg 29 éves volt, amikor nagyapjának testvére, Ferenc József császár, 1916 november 21 –én, 86 évesen elhalálozott. A Habsburgok birodalma és benne Magyarország ekkor az első világháború kellős közepének harcait vívta, mégpedig Európa több frontján is. Válságos idők voltak: a katonák a frontokon véreztek, míg otthon a nincstelenségtől szenvedett a lakosság. A Monarchiának sürgősen új uralkodóra volt szüksége, hogy a dinasztia erős kézben összpontosítsa hatalmát és megüzenje a világnak: képes a háború folytatására.

Az utódlást illetően, Károly főherceg neve merült fel először, hiszen Ferenc József fia, Rudolf főherceg még 1889 –ben elhalálozott (öngyilkos lett), a császár egyik unokaöccse, Ferenc Ferdinánd merénylet áldozata lett Szarajevóban (1914 június 28 -án), másik unokaöccse Ottó Ferenc József pedig (Károly apja) 1906 –ban hunyt el szifiliszben. Így egyszerűen nem maradt más szóba jöhető örökös, mint a későbbi IV. Károly (Habsburg uralkodóként I. Károly).

A gyenge fizikumú, de kiemelkedően művelt, több nyelven beszélő (pl. angolul és magyarul is tudó) nagyon szigorú vallásosságban nevelkedett, világlátott (Európát beutazott) és katonaviselt fiatalember ekkor már túl volt a családalapításon. Feleségével, a Bourbon-házból származó, Zita pármai hercegnővel – a korszakban szokatlan módon – szerelmi kapcsolat után kötötte össze életét 1911 október 21 –én. A párnak Károly trónra lépésekor már négy gyermeke volt (Ottó, Etelka, Róbert, Félix).

IV. Károly és Zita hercegnő esküvője a korszak legnagyobb eseményei közé tartozott. A lakodalmi ünnepségekre a gyönyörű Schwarzau kastélyban került sor (Alsó-Ausztriában) és részt vett rajta a császár, illetve számtalan európai előkelőség is. Ferenc József nászajándékként egy kivételesen szép és értékes gyémántdiadémot ajándékozott az alig 19 éves menyasszonynak. A pár szerette egymást és boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Zita királyné házastársi és gyermeknevelői teendőin túl aktívan részt vett a kormányzásban is, gyakran tárgyalt bizonyos ügyekben a miniszterekkel, birodalmi vezetőkkel. Közben a gyermekeket szigorú vallásos neveltetésben részesítették.

A koronázásra 1916 december 30 –án került sor Budapesten, a Mátyás-templomban. Szokatlan módon - és először a Habsburg-magyar közös történelemben - nem az osztrák, hanem a magyar himnuszt hallhatták a résztvevők. Az ünnepi szertartáson magyar királynévá koronázták Zita főhercegnőt.

Az új osztrák-magyar uralkodó nagyon nehéz időkben ülhetett a trónra, hiszen 1916 végére a háború már teljesen kimerítette birodalmát és komolyan kellett foglalkoznia egy esetleges különbéke gondolatával. Ám a lehetőséget elmulasztotta, - részben mert az antant nem szorgalmazta túlságosan ezt a lépést, részben pedig mert saját diplomatái, főleg az őt eláruló Czernin külügyminiszter megakadályozták a véghezvitelét. Ám kiemelendő: IV. Károly szinte mindent elkövetett a békéért, józan és megegyezést kereső hozzáállását még a háború utáni brit-francia diplomácia is elismerte. A különbéke esélye azonban 1918 -ra elszállt, maradt a keserves vereség és annak minden borzalmas következménye. 

A Monarchia elvesztette a háborút - 1918 november 3 -án aláírták a padovai fegyverszünet - majd szétesett  a birodalom, aminek egyértelmű jeleként 1918. november 12-én az Osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés kikiáltotta az Osztrák Köztársaságot. Előtte való nap IV. Károlynak alá kellett írnia nyilatkozatát a trónról való lemondásáról. Hasonló nyilatkozatot kellett aláírnia november 13 –án is (Eckartsaui nyilatkozat) uralkodói jogainak magyarországi lemondásáról.

Hazánk 1918 november 16 –án, független, önálló köztársaság lett. IV. Károlynak nem volt más választása, mint a visszavonulás. A koronájától megfosztott fiatalember Svájcba vonult vissza.

Ám a magyar politikai helyzet úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság és az ellenforradalom hónapjai után megerősödtek a királypárti hangok és számos magyar arisztokrata - például a köztudottan legitimista ifjabb Andrássy Gyula gróf (a korábbi miniszterelnök fia) - követelni kezdte az utolsó törvényes uralkodó visszatérését. A hangok elhallatszottak IV. Károlyig is, aki örömmel és tettre készen vállalkozott a magyar trón elfoglalására.

Első hatalomátvételi kísérletére - mely első királypuccs néven vonult be történelmünkbe - 1921 tavaszán kerül sor, amikor IV. Károly svájci kastélyából Budapestre repült, ahol Horthyval találkozott. A békés hangvételű megbeszélésen a kormányzó elutasította a király trónra lépését, tekintettel a nemzetközi helyzetre és az antant ezen lépést tiltó utasítására. IV. Károly azonban a megbeszélést követően nem hagyta el az országot, csupán Szombathelyre távozott, ahol már várták hívei és a mellé állt magyar katonák. Támogatóit látva, Károlyon újra optimizmus vett erőt és ezúttal levélben szólította fel Horthyt, hogy tegye lehetővé trónra lépését. A kormányzó azonban újra elutasította a királyt és ezúttal antant katonákat küldött IV. Károly határon kívül "segítésére". A király akkor még óvakodott az erőszaktól, így végül békésen tért vissza svájci birtokaira. 

A királyi pár és mögöttük, középen Rakovszky István

A második visszatérési kísérletre fél évvel később, 1921 október 20 -án került sor. Ezen a napon IV. Károly és felesége repülővel Dénesfára érkeztek, ahol azonnal találkoztak legfőbb támogatójukkal, a nyugat-magyarországi felkelés egyik vezetőjével, Ostenburg-Moravek Gyula őrnaggyal. A magyar katonatiszt egy egész csendőr-zászlóaljat sorakoztatott fel a király fogadására. A katonai egységet másnap Sopronban "gárda vadászezreddé" nyilvánították, Ostenburg-Moravek Gyula pedig megkapta a királytól az ezredesi rendfokozatot. Közben csatlakozott hozzájuk Lehár Antal ezredes is (Lehár Ferenc zeneszerző öccse), illetve Rakovszky István, aki korábban (1921 júliusáig) a nemzetgyűlés elnöke volt. Lehár az összesen 6 ezer fős királyi haderő élére állhatott, Rakovszkyt pedig IV. Károly kinevezte Magyarország miniszterelnökévé. Ezzel egyidejűleg árnyékkormány alakult, melyet számos egyházi főméltóság és a magyar arisztokrácia jelentős része is támogatott. (Legitimistaként volt ismert gróf Teleki Pál miniszterelnök is, akinek éppen emiatt kellett lemondania 1921 április 14-én.)

Misézés a vonat mellett, útban Budára, 1921 október 22 -én

A hatalomátvételre készülő királyi pár ezt követően, saját seregével vonaton indult Budára. Közben október 22-én Horthy Miklós hűségre szólította fel a magyar hadsereget. A kormányzó félelme nem volt alaptalan, a magyar katonák nagyobbik része ugyanis nehezen lett volna harcra bírható Magyarország utolsó királya ellen. A kialakult furcsa helyzetet végül Gömbös Gyula oldotta meg, aki megbízható és kormányhű polgári lakosokból, fiatalokból, egyetemistákból szervezett hadsereget a királyi csapatok megállítására. A részben reguláris erőkből, részben egyszerű egyetemistákból álló szedett-vetett "hadsereg" október 22-én harcra készen indult a nyugatról érkező "királyi vonat" elé. 

A budaörsi csata október 23 -án hajnalban kezdődött, amikor a kormányhű erők első százada tűz alá vette a Buda felé közeledő vonatot. A vonatról leszálló királypártiak Ostenburg-Moravek Gyula vezetésével felvették a harcot a fiatalokkal, miközben elfoglalták Budafokot. Ám a Nagy Pál altábornagy vezette horthysta alakulatok létszámfölényüket kihasználva október 24 -ére körbekerítették a királypártiakat. A IV. Károlyhoz hű parancsnokok azonban el akarták kerülni a vérontást és az első 16 halálos áldozat után felhagytak az egyetemisták lemészárlásával. Elhatározták, hogy megvárják a király parancsait. (Érdemes megjegyezni, hogy bár a sokkal képzettebb királyi csapatok győzhettek volna Budaörsnél, ám csak nagy vérontás árán, ami ráadásul hiábavaló lett volna, a Budánál már ekkor felsorakozó jóval nagyobb reguláris magyar hadsereg miatt.)

IV. Károly fő támogató: Ostenburg-Moravek Gyula, ifjabb Andrássy Gyula és Rakovszky István

IV. Károly megdöbbenve konstatálta az összecsapás hírét, mert lelke mélyén úgy hitte: csapatai előtt és közeledésének hírére sorra átáll majd minden magyar katonai egység. (Ami egyébként részben meg is valósult, hiszen két napos utazása során több magyar településen is csatlakoztak erőihez magyar honvédek.) Végül mikor megtudta, hogy erőit bekerítették, és Horthy komoly reguláris csapatokat vont össze Buda előtt, parancsot adott a visszavonulásra. A visszavonulásból azonban lefegyverzés lett, csapatai megadták magukat. Az uralkodó október 25 -én került a kormányerők kezére, akik a tatai Esterházy-kastélyba vitték, házi-őrizetbe. Másnap Horthy úgy döntött: a tihanyi apátság jól védhető termeiben szállásolja el a királyi párt, amíg az antant nem dönt sorsukról. 

IV. Károly és Zita királyné csak pár napot "vendégeskedett" Tihanyban, október 31 -én, Lord Selby ezredes vezetésével antant tisztek vitték őket az aszófői vasútállomásra, majd onnan vasúton Bajára. Itt már várta őket egy brit hadihajó, a Glowworm, melyre november elsején átszállva a Dunán hajóztak le egészen a vaskapuig.

Az utolsó magyar király és felesége, Zita királyné

Az út később a Fekete-tengeren folytatódott a Cardiff hadihajón, mely egyenesen Madeirára szállította a királyi családot. A legvégső uticélt, a Portugáliához tartozó gyönyörű szigetcsoport legszebb városát, Funchal -t, 1921 november 19 -én érték el, ami után megkezdődött IV. Károly száműzetése. Közben Magyarországon, 1921 november 6-án - történelmünk során negyedszer (1620, 1707 és 1849 után) - az országgyűlés kimondta a Habsburg-Ház trónfosztását, és megszületett az ezt rögzítő 1921/XLVII törvénycikk.  

A Glowworm Baján, IV. Károly hajóraszállásával / a kép forrása: Johann Eilingsfeld kapitány fotóhagyatéka/

Az ifjú, alig 34 éves uralkodó száműzetése azonban nem nyúlt hosszúra, ugyanis szervezetét alig fél évve Madeirára való érkezése után megtámadta a Spanyolnátha kórokozója. IV. Károly, az utolsó magyar király 1922 április elsején hunyt el Funchalban, a Quinta do Monte-villában. Egy gyászoló özvegyet és nyolc (!) gyermeket hagyott hátra. Boldoggá avatására 2004 október 3-án került sor a Vatikánban, II. János Pál pápa által. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

 ***

Földünkön több település is "versenyezhet" a világ legősibb települése "címért", mely települések nagy része ma már nem lakott - csak régészeti területként és műemlék együttesként látogatható - viszont néhány esetben még napjainkban is városi élet folyik az ódon falak között. A legelső városok 5-10 ezer évvel ezelőtt létesültek, az őskor végén és az ókor kezdetén. Legtöbbjük spontán alakult ki fontos útvonalak, kikötők, bányák, folyami átkelőhelyek, jó adottságú, földrajzi pontok mentén, jellemzően az emberi civilizáció bölcsőjének tekintett Közel-Keleten, Mezopotámiában és Fönícia partjain. 

De nézzük sorban - a fenti térképet is felhasználva - mely városokról is van szó, melyek voltak a legősibbek Földünkön:

12. Babilon. Krisztus előtt 2500 óta lakott település, a mai Irak területén. Ma már nem létező település, de hosszú évszázadokon keresztül Babilon volt az emberiség legfontosabb városa. Az Óbabiloni Birodalom Krisztus előtt 1728 és 1600 közt virágzott. Jelentős uralkodója Hammurapi, a világ első, megmaradt törvénykönyvéről híres, mely egy diorit oszlopon maradt fenn. Híresek voltak Babilon falai és a lenyűgöző Istár-kapu, mely a város második virágzása idején épült, az Újbabiloni Birodalom korában, Krisztus előtt 600 körül. Itt volt az ókori kelet egyik legnagyobb vallását közvetítő Marduk-papságnak is a központja.

11. Mohendzsodaro. Krisztus előtt 2500 körül épült az Indus folyó partján, az Arab-tengertől kb ezer kilométerre, mely ma Pakisztánhoz tartozik. A települést a híres ókor Indus-völgyi civilizáció, vagy Harappá-kultúra népe hozta létre. A város utcái megdöbbentően fejlett geometriai érzékkel lettek megtervezve és az eredetileg 5 km hosszú, 6 méter magas, helyenként tornyokkal megerősített ősi városfal is bámulatos. A település ma már nem lakott és gazdag látnivalót nyújtanak romjai.

10. Trója. Krisztus előtt 3000 óta, azaz 5 évezrede lakott település a törökországi Trója városa, ahol napjainkban is élnek emberek. A város neve ma: Truva. Trója egykoron legendásan hatalmas falai hosszú évszázadokon keresztül álltak ellen minden támadónak és Agamemnón görög serege is csak csellel tudta bevenni. Az ókori Trója sokak számára erről a bizonyos háborúról ismert, mely a Krisztus előtt 1200 körül zajlott. Ebben a harcban a mitológia szerint a mükénei görögök egy faló segítségével jutottak a várba. Ezt a történetet írta meg Homérosz is az Íliászban. Trója ősi romjai máig tartogatnak meglepetéseket.

9. Szidón. Kr.e. 3500 -ban már létezett Szidón városa a mai Libanon déli részén, mely az ókori időktől Fönícia egyik legjelentősebb és leggazdagabb kereskedővárosa volt. A kezdetektől magas szintű üveggyártás és arany-ezüst művesség jellemezte. Szidón a Bibliában is többször szerepel. Ma virágzó arab város, körülbelül 200 ezer lakossal. 

8. Szúza. Kr.e. 4000 körül jött létre az ókori Elam, később Perzsia, ma Irán virágzó városa a Perzsa-öböl közelében. Története kezdetén Elam fővárosaként Babilónia legfőbb riválisa volt a sumérek lakta területeken. Később ugyan az asszírok lerombolták, a perzsák idején újra felemelkedett és a hatalmassá váló Perzsa Birodalom fővárosává vált. Innen indult a Föld első kövezett országútja a ma már Törökországhoz tartozó Szardeisz híres kikötőjéhez. (Az út 2700 km hosszan haladt.) Ma már nem lakják. 

7. Damaszkusz. Szintén Krisztus előtt 4000 körülire tehető a szíriai Damaszkusz városának alapítása. Az ókori kelet nagy birodalmai egymással versenyezve akarták meghódítani a gazdag városállamot, mely hol Egyiptom, hogy Mitanni, hol a Hettita Állam igazgatása alá tartozott. A középkor nagy részében az arabok majd oszmánok igazgatták, miközben világszerte híressé vált acélgyártása. A damaszkuszi kardokat mindenütt sokra tartották. Damaszkusz, ma Szíria fővárosa, ahol 1,7 millió ember él.

6. Aleppo. Krisztus előtt 5000 óta virágzó város a szíriai Aleppo. A települést eleinte az amoriták lakták, jelentős kereskedőállammá téve a várost környékével együtt. Később hettita, majd perzsa, makedón, római végül bizánci és oszmán fennhatóság alá került. Mindvégig jelentős település maradt, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal és helyi kézműves iparral. Napjainkban a szíriai polgárháború jelentősen lerombolta házait és visszavetette az 1,8 milliós nagyváros fejlődését.

5. Athén. Krisztus előtt 5000 óta Európa legjelentősebb városai közt említhető a Pallasz Athéné istennőről elnevezett görög település. A Hellasz fénykorában, Krisztus előtti VI. és IV. század közt a Föld vezető kulturális, kereskedelmi és tudományos központja volt. az athéni Akropolisz a világ egyik legismertebb fellegvára. Ma Görögország fővárosa, ahol a teljes agglomerációban három millió ember él.

4. Büblosz. Krisztus előtt 5000 óta létező föníciai település a mai Libanonban. Neve az ógörög biblion, egyiptomi biblosz könyvek-papírok szóból ered, mely arra utál, hogy az ókori kelet nagyvárosaiba innen szállították az írásra használt papiruszt. Egy időben a világ legforgalmasabb kikötőjét birtokolta. Ma, Libanon egyik jelentős városa 30 km távolságra a fővárostól, Bejrúttól. 

3. Uruk. Krisztus előtt 6000 óta lakott település a mai Irak területén fekvő, egykori sumér városállam. Uruk Kr.e. 3000 -ben már 50 ezer lakossal és 11 kilométernyi városfallal büszkélkedett az Eufrátesz partján. Az Ábrahám mondakör szerint Ábrahám Krisztus előtt 1800 körül, innen indulva ment Kánaánba az első sémi (zsidó) közösségeket megalapítani. A világtörténelem első írott anyaga, a Gilgames-eposz is Urukhoz köthető, itt uralkodott ugyanis a történet főhőse, Gilgames király. Krisztus előtt 3000 -től Krisztus előtt 1739 -ig (amikor először rombolták le a babilóniaiak) vezető szerepet betöltő fontos sumér városállam volt. 

2. Catal Hüyük. Krisztus előtt 7500 -ra teszik az ősi törökországi romváros alapítását. Alig ezer évvel később, már 5000 lakosa volt, mára rendkívül gazdag régészeti területként tartják számon. Lakói az ókor kezdetének rejtélyes népei közé tartoztak, akik földet műveltek, háziasított állatokat tartottak és vadásztak, szentélyeket, szobrokat, domborműveket hagyva maguk után.

1. Jerikó. A világtörténelem legrégibb városát valamikor Krisztus előtt 9-10 ezer körül hozhatták létre, Jeruzsálemtől 35 kilométerrel északkeletre, a Jordán folyótól 8 km -el nyugatra. Mintegy 250 méterrel a tengerszint alatt fekszik, ami egyben a Föld legmélyebb lakott településévé teszi. Első lakóiról keveset tudunk, valamiféle pre kánaáni népesség lehetett. Az emberiség itt emelt először falakat, melyek egy része még ma is látható (5,75 m magasságú). Jerikó megszületését elsősorban kedvező fekvésének köszönhette, hiszen itt cserélt gazdát a Holt-tengertől érkező só, szurok és a Földközi-tenger felől érkező türkiz, porceláncsiga illetve obszidián. Mindezeken túl a Jordán folyón való átkelés is itt valósulhatott meg legkönnyebben. Kr.e 2300 körül lakói már amoriták. Később, Kr.e. 1200 körül a betelepülő első zsidó csoportok Józsué vezetésével lerombolták Jerikó falait és elfoglalták a települést (legalábbis a Biblia szerint). A várost ezután már zsidók építették újjá.

Jézus korában már virágzó kereskedelmi központ lett. A várost a perzsák idején újra lerombolták és elnéptelenedésnek indult. A VII. században arab lakosság telepedett le Jerikó környékén. A XIX - XX. században az arab lakosság száma megnövekedett és Izrael megalakulását követően fontos plaesztin várossá vált. Ma Palesztina része, mintegy 23 ezer lakossal. 

Természetesen az ősi, több ezer éves városok sora folytatható - itt van például a törökországi Göbekli Tepe, az egyiptomi Memphis, a Közel-keleti Jeruzsálem, a Krétán fekvő, Knósszosz és a görögországi Argos illetve Mükéne - komoly feladat a történészek és régészek számára annak megállapítása, hogy ezek az egykoron lakott területek, mikor váltak valódi városokká. Az emberiség legrégibb településeinek kutatása még ma is rejt új felfedezéseket és a történész szakma egyik legizgalmasabb kihívását jelenti.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

Tele vannak manapság a hírek a spanyolországi Katalóniával, melyről valójában nem sokat tudunk és amelynek történelme - legalábbis az átlag magyar polgár számára - kicsit az ismeretlenség ködébe veszik. Nézzük tehát, melyek a legfontosabb dolgok, melyeket illik és érdemes is tudni erről a tartományról?

• Fekvése: Spanyolország ÉK -i része, a francia határ mentén
• Területe: 32 114 km2
• Lakosságszáma: 7,5 millió fő
• Központja: Barcelona városa, 1,6 millió lakossal
• Legmagasabb pontja: 2910 m (Puigmal d'Err)
• GDP: 200 milliárd € (27 ezer/fő), Magyarországé: 119 milliárd € (12 ezer/fő) 

És most nézzük Katalónia történelmét, mely egészen a VI. századig nyúlik vissza. A területen a Nyugat-Római Birodalom bukását követően germán eredetű gót törzsek telepedtek meg és alapítottak saját államot Amalarik (507-531) vezetésével. Az állam központja, a délen fekvő Sevilla volt és a Gothalonia (Katalonia, Catalunya) nevet viselte. A gót uralom 200 éven keresztül állt fenn. Ez időszak alatt a lakosság római rítusú kereszténnyé vált. A 700 körüli évekre az ország polgárháborús helyzetbe került, mely alatt - a zűrzavart és trónharcokat kihasználva - Afrika felől, a Gibraltáron keresztül arabok törtek az országba és 711 -ben a Jerez de la Frontera melletti csatában legyőzték a félsziget haderejét. Ezzel kezdetét vette az arab uralom korszaka, mely Katalónia esetében majdnem egy teljes évszázadon keresztül, egészen 801 -ig tartott. (Hispánia többi része felett még hosszú évszázadokig uralkodtak az arabok.) Katalóniát 801 -ben az északról érkező, hódító frankok szerezték meg, így Barcelona környéke 801 -től 847 -ig a Frank Birodalomhoz tartozott. Később, 847 -ben a város grófja, I. Wilfred (Szőrös Wilfred) csapataival elűzte a frankokat. (Wilfred az angol nyelvű történeti terminológiában egyébként Wilfred the Hairy néven szerepel.) Ez a hősies harc megteremtette a független, középkori Katalóniát.

Egy katalán legenda szerint a tartomány zászlajának kialakulása is Wilfredhez kötődik, ugyanis a városért folyó csatában a gróf arany páncélt viselt, ám  mikor súlyosan megsérült és sebének vérzését próbálták elállítani, vércsíkok jelentek meg arany mellvértjén. Mintegy három évszázaddal később, 1159 -re az arany mezőben megjelenő négy piros sáv (csík) Katalónia "hivatalos" zászlaja és jelképe lett. A zászló "Senyera estelada" (azaz csillagozott zászló) mai, végső formáját 1918 -ban nyerte el, amikor a katalánok a spanyolokkal küzdő (vagyis hozzájuk hasonló helyzetben lévő) kubai szabadságharcok iránti szolidaritásból egy csillagot helyeztek el zászlajukon (mely csillag pontosan ugyanúgy szerepel a kubai zászlón is). Az estelada egyébként 1906 -ban már jelen volt Katalónia szimbólum-rendszerében. A gót és arab időkben egyébként kialakult Katalónia saját nyelve is. 

Wilfred hozta tehát létre a független Barcelonai Grófságot, (Katalónia magját) melynek 878 és 897 közt első uralkodója is ő lett. Az ország trónján fia, majd leszármazottai követték, létrehozva az Urgell-házat. Ezt az időszakot, 878 és 1137 közt a szuverenitás jellemezte. Idővel azonban Katalónia újra egy közeli nagyhatalom függésébe került: 1137 -ben IV. Rajmund Berengár, barcelonai uralkodó feleségül vette a szomszédos spanyol királyság, Aragónia királynőjét, Petronilát, mely lépés a két állam egyesülését is jelentette.

A létrejövő új állam hódításokba kezdett és megszerezte például Dél-Itáliát, melynek szigetei - Korzika, Szicília, Szardínia - is a birtokába kerültek. Aragónia sikereiben nagy szerepet játszott, a már ekkor is gazdagnak számító Katalónia (és annak központja, a virágzásnak induló Barcelona)

I. Wilfred a katalán történelem legnagyobb alakja (szobor Barcelonában)

Katalónia történetében fontos fordulópontot jelentett az egységes Spanyol Királyság megszületése 1479 -ben, ami egy dinasztikus házasságkötéssel valósult meg: II. Aragóniai Ferdinánd feleségül vette a Kasztília királynőjét, I. Izabellát. Ezzel az Aragónia részét képező Katalónia is Spanyolország részévé vált, a madridi (kasztíliai) királyi központ irányítása alá kerülve. Az erős és hatalmas Spanyol Állam idővel magába olvasztott minden hispán területet, majd kiűzte a mórok - arabok maradékát is és nekikezdett a gyarmatosításoknak (Amerika megszerzésének) is. 

Katalónia a madridi uralom alatt fokozatosan elvesztette önálló arculatát, betiltották saját nyelvének és jelképeinek (zászlajának) használatát. A katalánok már a XVII. századtól lázadások sorában tiltakoztak a spanyol elnyomás ellen. (A legnagyobb ilyen felkelés 1640 és 1652 közt zajlott, IV. Fülöp hatalmas adói miatt.) Komolyabb javulást csak a XX. század hozott: 1977 -ben a madridi kormány autonómiát adott a területnek és engedélyezte saját helyi (barcelonai) kormány és parlament működését. (Legelső kormányfő: Josep Tarradellas)

kép forrása: morpheusz.blog.hu

Katalónia teljes függetlenedésének törekvése 1977 után rendszeresen felbukkanó téma lett Barcelonában, ám Madrid erről hallani sem akarta, tekintve, hogy a terület Spanyolország legfejlettebb tartományává vált. 2014 november 9 -én a katalán lakosság először szavazott a függetlenségről és 85% -ban a Spanyolországtól való elszakadást támogatták. Később, a 2015 -ös helyi választásokat a függetlenségi pártok nyerték meg, majd 2016 -ban Carles Puigdemont kijelentette: mindent megtesz egy függetlenséget legitimáló népszavazásért. 2017 október 1-én Madrid heves tiltakozása ellenére a katalánok megszavazták a tartomány önállóságát, melyet október 27 -én a katalán parlament egyoldalúan ki is kiáltott. 

A lépés felbolygatta az Európai Unió országait, több országban megerősödtek a területi autonómiát követelő hangok, például Észak-Itáliában, Skóciában és Székelyföldön. Katalónia viszont nehéz idők elé néz, szinte egyáltalán nem számíthat külső segítségre. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

A halloween sokszor tévesen XX. századi (és tipikusan amerikai) hóbortként jelenik meg egyes véleményekben, holott egy nagyon ősi, egészen az ókorig visszanyúló európai szokásról van szó, melyet a  mindenszentek és halottak napjától eltérő dátumon tartanak. Halloween: október 31 -én, a mindenszentek november 1-én, a halottak napja pedig november 2 -án tartandó. A források szerint az első halloween ünnepeket a kelták tartották, mégpedig a Krisztus előtti időkben. A druida papok (druidák) úgy gondolták, hogy az évnek ezen a napján a halottak az élők között járnak-kelnek. Ez a nap a tél kezdetével Samhain -kor indult, amikor a napisten a halál és sötétség istenének fogságába kerül és összehívja a halottak szellemeit. 

Később a kelta területek egy része Észak-Gallia és Britannia meghódításával római fennhatóság alá került, így ez az ünnep integrálódott a birodalmi ünnepek közé. A különleges nap a "mindenszentek napját megelőző este" magyarázattal rögzült az európai szokásrendbe, így az angol szóhasználatban "All Hallows Eve" azaz "mindenszentek előestéje" nevet kapta.

Sokáig főként csak az angolszász területek ünnepelték, majd elterjedt az egész világon, mégpedig a töklámpás készítésének szokásával együtt. Ez utóbbi egy régi ír legendára támaszkodik, melyben egy részeges kovács (Jack O'Lantern) rászedte az ördögöt, amikor az érte jött, hogy magával vigye. A kovács azzal ugratta, hogy ő tudja  a módját annak, hogy rávegye: örökre egy fán maradjon. Az ördög nem hitt neki és felmászott egy fára, mire a kovács egy keresztet vésett a fa törzsébe. Az ördög nem mert lemászni. Végül miután megígérte a kovácsnak, hogy nem viszi magával és nem is jön vissza többé kísérteni, lejöhetett. Később, mikor a kovács meghalt, lelke újra találkozott az ördöggel. A kovács lelkét ugyanis nem fogadta be a menny. Az ördög azonban szintén nem akarta a pokolba invitálni, így lámpásnak egy örökké égő fadarabot adott neki, hogy lelke visszataláljon az élők közé. A kovács lelke az égő fadarabot egy kivájt répába tette és azóta is bolyong pokol és menny között. Később a legenda Amerikába érve módosult: ott már répa helyett tökbe helyezték a lámpást. Azóta az angol nyelvű országokban a Halloween összekapcsolódik a tökfaragással és a kivájt tökökbe helyezett mécsesek szokásával. 

A november elsején tartandó mindenszentek ünnepét (Festum Omnium Sanctorum) a 4. században még a pünkösd utáni első vasárnap tartották, majd a VIII. században helyeződött át november elsejére. 741-ben III. Gergely pápa elismerte egyházi létjogosultságát. Később Jámbor Lajos frank uralkodó, Nagy Károly fia és a Frank Birodalom nagy hatalmú császára 835 -ben a IV. Gergely pápa engedélyével "hivatalos" egyházi ünneppé nyilvánította az alkalmat. Innentől fokozatosan szokássá vált ezen a napon az üdvözült lelkekről való megemlékezés. 

A november másodikára eső "halottak napja" (Commemoratio Omnium Defunctorum) története 998-ra nyúlik vissza, amikor az akkoriban nagy hírű cluny apátságban Szent Odiló főapát bevezette a halottakról való megemlékezés szokását. Eleinte a bencés rendházak ülték az ünnepet, majd a XIV. századtól az egész katolikus anyaszentegyház átvette. Ekkor az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő lelkekért imádkozunk. Szokás a gyertya-gyújtás, az ünnepi mise és a sírok meglátogatása, rendbetétele. /További érdekességek: Történelmi blog/

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

Blogunk önálló oldala: www.jegyzettar.hu

Október 26 –án lejár annak az 1992 –ben meghozott döntésnek a határideje, mely az akkoriban hatályát vesztett titkosítási törvényhez egy kitételt „illesztett”, miszerint a Kennedy-aktákat 25 esztendőre titkosítani kell, vagyis 2017 október 26 –ig zárolás alá kerülnek. (Eredetileg, 1964-ben 75 évről szólt a titkosítás.) Jelenleg ott tartunk, hogy a dátum hamarosan elérkezik, így Donald Trump amerikai elnöknek döntenie kell: hallgat a CIA vezetőire – főleg annak első emberére Mike Pompeo igazgatóra – és újabb 25 évre titkosítja az aktákat, vagy engedélyezi minden irat nyilvánossá tételét. (A végső döntésről a világ a washingtoni Nemzeti Levéltár honlapjáról értesülhet majd.)

Trump mérlegelni kénytelen: ha nyilvánosságra hozza az iratokat – melyek valószínűleg nem festenek éppen hízelgő képet a CIA, az FBI és a hadsereg 1963 –as működéséről, de - növelni tudja nem éppen fényes elnöki népszerűségét, vagy újabb titkosítást rendel el és akkor megőrizheti az említett szervezetek segítő támogatását (és megúszhatja a talán évekig húzódó kellemetlen vizsgálatokat is a Kennedy ügyben). Döntésében valószínűleg az is szerepet játszik, hogy ha kiderülnének a három betűs kormányszervek (CIA, FBI) esetleges korabeli hibái és napvilágra kerülne, hogy mekkora túl-hatalmuk volt a 60 –as években, akkor igazolva lenne régi vesszőparipája, miszerint elődeit (az USA korábbi elnökeit) árnyékhatalomként rángatták az említett testületek. 

Trump egyelőre hezitál: október 21 –én egyik tweetjében lehetségesnek nevezte a titkosítás feloldását (vagyis azt, hogy ne legyen meghosszabbítva a titkosítás) de hozzátette, akkor hozza meg végső döntését, ha újabb információk kerülnek birtokába és azokat kellően megvizsgálta. 

Milyen újdonság lehet a titkosított aktákban? 

A Kennedy merényletről jelenleg titkosként kezelt irathalmaz a Washington Post szerint 3100 dokumentumból áll, mely összesen legalább 20 – 30 ezer oldalt tesz ki. Ezek többsége CIA által 40-50 éve készített dokumentum (de akadnak a 90-es évekből megmaradt iratok is köztük). Az anyaghalmaz egy kisebbik része FBI dokumentum és nem csekély az igazságügy minisztérium által készített írtmennyiség sem. 

Ami az esetleges, napvilágra kerülő újdonságokat illeti: a hivatalos szervek leginkább attól tartanak, hogy felháborodást okozhat a CIA, FBI, Pentagon és más kormányszervek korabeli működése. Ezzel kapcsolatban három variáció képzelhető el: 

• 1.) A CIA, FBI és a Pentagon bizonyos vezetői hibák sorozatát követték el Oswald megfigyelése során, így komoly felelősség terheli őket a gyilkossággal kapcsolatban. 
• 2.) A CIA, FBI és a Pentagon vezetői nem csupán hibákat követtek el az ügyben, de egyenesen TUDTAK is a készülő merényletről, csak éppen valamilyen okból nem tettek ellene semmit (vagy nem vették komolyan a fenyegetést, vagy tudatosan maradtak passzívak). 
• 3.) A CIA, FBI és Pentagon bizonyos vezetői aktív részesei, mondhatni megrendelői - végrehajtói voltak Kennedy-merényletnek - szorosan együttműködve bizonyos „politikai - nagyhatalmi körökkel” és Johnos alelnökkel – így a merénylet utáni eltussolás (bizonyíték-eltüntetés, tanúvallomás meghamisítás) is a lelkükön szárad. (Ez a verzió Oswaldot csupán bábnak és kirakatba tehető baleknak tartja.) 

A három lehetőségből a harmadik már az összeesküvés-elméletek területére visz bennünket. Ezekből pedig bőven akad a merénylettel összefüggésben. 

Mi történhetett 1963 –ban, a merénylet napján? 

1963 november 22-én, déli 12 óra 30 perckor Dallasban, (az Elm streeten) lépésben haladó (nyitott tetejű) elnöki limuzinban utazó John Fitzgerald Kennedyt, az Egyesült Államok 35. elnökét három lövés érte, melyek olyan súlyos sérüléseket okoztak számára, hogy azokba pár perccel később belehalt. 

Kennedy meggyilkolása felforgatta nem csak Amerikát, de az egész világot. A CBS News amerikai hírtelevízió népszerű riportere, Walter Cronkite elcsukló hangon, megdöbbent arckifejezéssel és látható megrendültséggel közölte a világgal Kennedy halálhírét. Amerika az eseménnyel elvesztette ártatlanságát vélekedtek sokan. A tömegek már a merénylet napján mondogatták: „végül csak elintézték a mocskok”. Mindenki azonnal tudni vélte ugyanis, hogy az alig 46 éves és nagy népszerűségnek örvendő Kennedy összeesküvés áldozata lett. De miért is gondolt mindenki azonnal erre? 

Kennedy mindig is sikeres ember volt: ír származású, katolikus családja nagy ívű karriert készített elő számára, melyet a Harvardon kezdett meg, amikor 1940-ben diplomát szerzett nemzetközi kapcsolatok szakon. Elhelyezkedését ugyan a kirobbanó második világháború pár évre akadályozta – hiszen katonaként (századosi rendfokozatban) részt kellett vennie benne -  de leszerelése után 8 évvel, 1953 –tól a szenátus tagja lehetett, ami fényesebb jövőt vetített elő számára, mint az üzleti élet. A demokrata pártot „erősítette” és gyorsan a párt legfelsőbb köreibe emelkedett. Ekkor kötött házasságot a gyönyörű Jacqueline Bouvier –vel, akitől 1957 és 1963 közt két fia és egy lánya is született. Hamarosan a politikai élet álompárja lettek, különösen miután Kennedy a legfiatalabb megválasztott elnökként 1961 január 20 –án családjával együtt beköltözhetett a Fehér Házba. (Választási győzelme hihetetlenül szoros volt, alig 0,2% -kal tudta csak legyőzni nagy riválisát, a republikánus Richard Nixont.) 

Az emberek szerették az elnöki párt, nem tudtak Kennedy számtalan egészségügyi problémájáról (például súlyos gerincproblémáiról, melyek komoly fájdalmakat okoztak számára, és amelyek miatt fűzőt volt kénytelen viselni) és nem tudtak nőügyeiről sem (például Marilyn Monroe –hoz fűződő viszonyáról). Mindezek dacára Kennedy elnöksége összességében sikeres volt: politikája támogatta az egyszerű embereket, kibővítette az egészségügyi ellátásba bevonható tömegek körét, szívügye volt az oktatás fejlesztése és a faji megkülönböztetések eltörlése. Ezeken túl elhárította az 1962-es kubai rakétaválságot (meggátolva egy újabb világháború kirobbanását) és elindította az Apollo űrprogramot. 

Mindezek ellenére rengeteg ellenséget is szerzett magának, elsősorban a Kuba elleni háború elmaradását soha meg nem bocsájtó tábornoki kar körében és az akkoriban kezdődő vietnami háború tervbe vett felfüggesztését ellenző CIA vezetők közt. Kennedy ugyanis valóban békére törekedett a Szovjetunióval, békére törekedett Vietnamban és békére törekedett Kuba kapcsán is. Ez a hozzáállás pedig temérdek helyen tette ellenséggé: gyűlölték a fegyvergyárosok (akik dollár milliárdoktól eshettek el a vietnami háborúhoz elengedhetetlen megrendelések elmaradása esetén) és gyűlölték a katonai vezetők, CIA parancsnokok is. 

Azon a bizonyos napon Dallasban, Kennedy halálát követően, az elnöki repülőn egy új elnök, Lyndon B. Johnson tette le az esküt, [lásd a lenti képet] aki mindenben követte a hadsereg és a CIA vezetőinek tanácsait. A probléma megoldódott: az USA a háború útjára lépett: 1964 –re a Vietnamban állomásozó amerikai katonák száma elérte a 20 ezret. A háborús megrendelések akadálytalanul folytak, a fegyver-lobbi megkapta hőn áhított bevételeit, a tábornokok háborújukat, a CIA pedig a nemzetközi elhidegülés folytatódását. 

Johnson esküt tesz a merénylet után

A merénylet után 82 perccel elfogták a tettest is, egy Lee Harvey Oswald nevű, 24 éves New Orleansi kommunistát, aki mint kiderült a korábbi években még a Szovjetunióban is élt egy ideig. Oswald a vizsgálat szerint egyedül készült fel a merényletre, melyet a tankönyvtár 5. emeletének egyik ablakából követett el egy Carcano márkájú, 6,5 mm-es, forgó-tolózáras 1891/38 –as típusszámú gyalogsági karabéllyal.

A rendőrség őrizetbe vette Oswaldot, de alapos kihallgatása érthetetlen okokból egyre húzódott (ez volt az egyik legelső furcsaság az ügyben). Végül két nappal később, november 24-én délelőtt a dallasi rendőrség alagsorában, átszállítása közben egy magányos férfi lelőtte Oswaldot a sajtó képviselői előtt. A tettes: Jacob Leon Rubinstein (ismertebb nevén: Jack Ruby) egyszerű bártulajdonos volt. 

A vizsgálat és "eltussolás" 

A frissen kinevezett Johnson a Legfelsőbb Bíróság elnökét, Earl Warrent bízta meg az ügy kivizsgálásával. A Warren Bizottság 10 hónapon keresztül foglalkozott a merénylet felderítésével (1963 december 5 - 1964 szeptember 24.) de végül 889 oldalas jelentésében csak megismételni tudta azt, amit az első híradások is közzétettek, nevezetesen, hogy Oswald egyedül tervelte ki és hajtotta végre a merényletet, feltételezhetően politikai meggyőződésből, mint ahogyan Jack Ruby is társak nélkül ölte meg Oswaldot. 

Oswald és Jack Ruby

A közvélemény ellenérzésekkel fogadta a vizsgálat végeredményét Amerika szerte. Alig akadt olyan, aki elhitte volna, hogy Oswald egymaga hajtotta végre az akciót. Egymás után jelentek meg a különböző összeesküvés-elméletek:

• 1.) Fidel Castro kubai, kommunista forradalmár ölette meg Kennedyt
• 2.) A szovjet KGB bérgyilkosai végeztek az amerikai elnökkel
• 3.) Az amerikai maffia ölette meg Kennedyt, amiért fellépett ellenük
• 4.) Johnson és a CIA végeztette ki, a tábornoki kar és a fegyvergyárosok támogatásával
• 5.) Későbbi elképzelés volt, hogy egy testőr vagy a sofőr végzett az elnökkel 

Ekkor még a negyedik verziónak aránylag kevés híve akadt, inkább a maffia és Castro neve fordult elő többször a teória-gyártók publikációiban. A sok kétely miatt, 1967 -ben, vagyis 4 évvel a merénylet után egy Jim Garrison nevű, New Orleansi kerületi ügyész magánakcióba kezdve nyomozást indított az ügyben.  Ő volt az első, aki komolyabban tanulmányozni kezdte Abraham Zapruder helyszínen készített és voltaképp teljesen véletlenül felvett 26 másodperces videóját. Garrison vizsgálódásai végén (1969) semmit nem tudott bizonyítani, de két fontos dolgot határozottan kijelentett:

• 1. A merényletet 3-4 profi lövész hajtotta végre (valószínűleg jól képzett katonai mesterlövészek) és Oswald csak bűnbaknak kellett, hogy lezárható legyen a vizsgálat.
• 2. Három férfi biztosan részt vett az akcióban, mégpedig a CIA -vel szorosan összedolgozva:  Clay Shaw üzletember, David Ferrie zsoldos, Guy Banister, FBI ügynök. 

Az említett három ember közül kettő váratlanul és elég rejtélyes módon elhunyt (még 1964 -ben és 1967 -ben), a harmadikra, Clay Shaw -ra viszont az égvilágon semmit nem lehetett rábizonyítani. Garrison kétségbeesett módon próbálta bizonyítani Shaw bűnösségét, de inkább nevetségessé kezdett válni. A hivatalos szervek egyébként is mindent megtettek a New Orleansi ügyész lejáratására. 

Később, 1967 és 1991 közt (amikor megjelent Oliver Stone nagy sikerű filmje a merényletről JFK címmel, újra felelevenítve a témát) a Kennedy-ügy boncolgatása valóságos "nemzeti sporttá" vált. Könyvek, tanulmányok tucatjai jelentek meg a témában. A Warren Bizottság után, 1976 -ban újabb parlamenti bizottság foglalkozott ezúttal két évig az üggyel. Majd jöttek az "önjelölt" kutatók, két jogász, akik meglehetősen terjedelmes és alaposnak tűnő tanulmányban foglalkoztak a merénylettel: 1993 -ban Gerald Posner Case Closed (Lezárt ügy) című művében, majd 2007 -ben Vincent Bugliosi egy 1600 oldalas könyvben (Reclaiming History. New York, 2007., Norton). Mindkét munka  a hivatalos verziót fogalmazta meg újra, végső következtetésként. Később, jött 2011 -ben a National Geographic mely szintén készített egy részletes anyagot (ezúttal dokumentumfilmet) a merényletről "JFK: The Lost Bullet" címmel, Max Holland vezetésével, szintén az Oswald féle elképzelést megismételve. Mindezen nagyszerű munkák dacára az emberek többsége - köztük e sorok írója is - kétkedő maradt az Oswald-elképzeléssel kapcsolatban. Végül 2013 -ban megjelent Bill O'Reilly és Martin Dugard könyve, melynek címe: Kennedy - A gyilkosság, mely véget vetett az amerikai Camelotnak és kifejezetten nyitott módon viszonyult a merénylethez, egyáltalán nem az "Oswald a magányos merénylő" teória mellett foglalva állás.

Gyanús körülmények

• Gyanús és hihetetlen például, hogy miként tudott a korábban katonaként köztudottan gyenge lő-eredményeket felmutató Oswald alig 5,6 másodperc alatt három olyan lövést leadni (81 méter távolságból) melyek kioldhatták Kennedy életét. Mellesleg ezt a "bravúrt" egyetlen lövész sem tudta azóta sem utána csinálni. (Van olyan elképzelés is, hogy a Zapruder film "kikockázásával" kijött 5,6 másodperc valójában 10 másodperc volt, ám így sem sokkal hihetőbb Oswald állítólagos "mutatványa".) 
• Gyanús, hogy a merénylet utáni vizsgálatok többször figyelmen kívül hagyták azokat a szemtanúi vallomásokat, melyek nem három, hanem hat lövésről számoltak be, melyek ráadásul több irányból érkeztek (például a füves dombról is).
• Gyanús a gyilkosság szemtanúinak sorra történő, hirtelen elhalálozása, a merénylet utáni években (furcsa autó-balesetekben, váratlan szívrohamokban, rejtélyes betegségekben) mint ahogyan gyanús a két, Garrison-vizsgálatban szereplő tanú néhány éven belüli halála is.
• Gyanús a Kennedy boncolásáról készült első, hiteles boncolási jegyzőkönyv érthetetlen és azonnali elégetése. (Vajon miért kellett ezeket olyan sietve eltüntetni?)
• Gyanús Oswald merénylet utáni kihallgatásának napokig történő halogatása is, mely addig tartott, amíg meg nem ölték az állítólagos merénylőt.
• Gyanús, hogy miként tudott Jack Ruby töltött pisztollyal olyan közel jutni a 70 rendőr által őrzött Oswaldhoz, hogy simán lelőhesse.
• Gyanús, hogy maga Jack Ruby is meghalt 3 évvel Oswald után a börtönben (állítólag egy rák miatt szükségessé váló műtét utáni tüdőembóliában)
• Gyanús, hogy a merénylet idején a biztonsági szolgálat milyen gyatra alapossággal végezte munkáját, sőt szinte egyáltalán nem figyelt az elnök védelmére
• Gyanús az alapos helyszínelés elmaradása a lövedékek megfelelő azonosítása.
• Gyanús Oswald ujjlenyomatainak - a puskán állítólag rögzített nyomainak - levételi módja.
• Gyanús, hogy a Warren Bizottságban helyet kapott a CIA korábban éppen Kennedy által leváltott igazgatója, Allen Welsh Dulles is, aki ha érintett volt a merényletben, tökéletes "helyzeteben" lehetett bármilyen bizonyíték eltüntetéséhez vagy vallomás manipulálásához. (Magyarán: ha a CIA benne volt, simán el is tussolhatta a valódi történéseket, hiszen Dulles a bizottság tagjaként bármit megtehetett.)
• Gyanús, hogy a Kennedyvel kezdetektől rossz viszonyban lévő (és az elnök által leváltásra "ítélt") FBI igazgató, John Edgar Hoover a merénylet napjától mennyire hevesen tiltakozott az összeesküvés elképzelése ellen. Furcsa módon még a komolyabb vizsgálatok lezárulása előtt nagy elánnal tiltakozott még a gondolat ellen is.

A gyilkos lövések

Mindezek persze csak gyanús tényezők, de nem biztos, hogy jelentenek bármit is. Például azt, hogy Kennedyt a hidegháború enyhítését megakadályozni akaró és a vietnami konfliktus elmélyítésében érdeket körök ölették meg, a CIA -val összejátszva. A felsorolt gyanús körülmények azt sem jelentik, hogy 1963 november 22 -én déli 12 óra 30 perckor legalább három operatív mesterlövész egység tartózkodott volna a merénylet helyszínén, akik több irányból tüzeltek az elnökre, majd tűntek el villámgyorsan, hogy a rendőrség aztán a gondosan odaküldött "eszményi merénylőt", Oswaldot vehesse őrizetbe. A gyanús tényezők nem jelentik, hogy a gyilkosságot a CIA vezetői a hadsereg 1-2 tábornokával tervezték meg és hajtatták végre, profi katonákkal, akiket szinte azonnal likvidáltak. Nem bizonyítják, hogy Oswaldot is és Rubyt is a CIA manipulálta, előbbit, hogy gyanús utazásokat tegyen a Szovjetunióba és Mexikóba (és feltűnő módon, postán rendeljen puskát, mely lépésekkel tovább erősithette az "ideális merénylő" képét) utóbbit pedig, hogy megölje Oswaldot.

Mindez lehet akár kitaláció is, bizonyítékok továbbra sincsenek. De talán előbb-utóbb lesznek, például, ha Trump elnök megnyittatja azokat a bizonyos aktákat. Meglátjuk (vagy nem).

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

Nagyon jó, ha egy film leköti a gondolatainkat, elrepít bennünket a maga saját világába és izgalmakat, humort, sőt érdekességeket tud nyújtani számunkra. A lényeg a katarzis vagy egy azt megközelítő hatás. Ugyanakkor az is számít, hogy feltöltődjünk és ne lemerüljünk a film végére. Ha ilyen szempontból nézzük a legismertebb alkotásokat egy könnyed nyolcas lista alakul ki. 

8. Dave (1993)

Ivan Reitman a nagy vígjátékkészítő, aki többek közt a "Hat nap hét éjszaka", az "Ikrek" és az "Ovizsaru" atyja is volt, egy nagyon szórakoztató filmmel lepte meg rajongóit 1993 -ban.

A darab - mely kezdetben közepes, majd egyre nagyobb sikert aratott (Magyarországon is) - Kevin Kline és az Alien filmek sztárja, Ripley hadnagy, azaz Sigourney Weaver főszereplésével egy furcsa sztorit jelenít meg, mely a Fehér Házban játszódik. Humoros, érdekes, felszabadító kis bugyutaság, mely garantáltan kikapcsolja az embert, miközben még pozitív energiákkal is feltölti. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik szeretik a 90-es évek filmjeit és mindazokat a darabokat, amelyek meghaladják a "Norbit" szerű "vígjátékokat".

7. Dutyi dili (Stir crazy - 1980)

Valójában egy óriási klasszikus Sidney Poitier börtönös vígjátéka 1980 -ból, Gene Wilderrel és Richard Pryorral. A szinkron Szakácsi Sándor és Sztankay István révén fergeteges lett és persze az egész film óriási.

Sokszor nézhető, valódi kikapcsolódást adó, feltöltő, eredeti komédia, nagyon jó színészekkel és kacagtató jelenetekkel. Alig voltam 7-8 éves, mikor először láttam moziban a szüleimmel és azóta is nagy kedvencem. A "csak semmi szarság" jeleneten emlékszem minden alkalommal felszabadultam tudtam nevetni, ahányszor csak láttam. Generációk szerették a nagy komikus párost, akik sajnos már nincsenek közöttünk (Pryor még 2005 -ben, Wilder pedig tavaly, azaz 2016 -ban hunyt el). A Dutyi dili a legjobb filmjük, mindenkinek ajánlom, kortól, nemtől, felfogástól függetlenül.

6. Csak egy kis pánik (Analyze This - 1999)

Ha volna vígjáték, amit egy világvégén fekvő erdő közepén álló házba magammal vinnék, hogy néha megnézzek, akkor az a "Csak egy kis pánik" lenne. Az is igaz, hogy Robert de Niro a legnagyobb kedvenceim egyike (és nem elsősorban a Keresztapa miatt), fantasztikus színésznek tartom. A Csak egy kis pánik, a vígjátékokra "szakosodott", Szellemirtós Harold Ramis legjobb rendezése, ami persze csakis de Niro és Billy Cristal játékával együtt olyan ütős, hogy az ember ezerszer is meg tudja nézni.

A pszichológiai problémákkal, szorongással küzdő maffiavezér és az őt "kezelő" pszichiáter párosa megunhatatlan sztori, amit ráadásul a második rész még überelni is tudott. A 2002 -es "Még egy kis pánik" ugyanis legalább olyan jó, mint az első epizód.

5. Kelly hősei (Kelly's Heroes - 1970)

Egy hihetetlenül szórakoztató második világháborús vígjáték, eredeti poénokkal, nagy sztárokkal (Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland) és "behalós" dumákkal, melyek bár 1970 -ben íródtak, ma is ugyanúgy élvezetesek. A Kelly hőseit minimum 20 alkalommal láttam, egyes párbeszédeit már fejből is tudom és minden alkalommal jó kedvre derít ahányszor csak megnézem.

A sztori szokatlan módon, vicces oldaláról közelíti meg a második világháborút, hiszen egy front mögött álló, náci aranyat rejtő francia bank kirablásra készülő amerikai egység akcióját mutatja be. A címben szereplő Kelly -t, Clint Eastwood alakítja és ő is az egész bevetés kitalálója. A vége természetesen happy end, 144 percnyi tökéletes kikapcsolódás után. 

4. Lovagregény (A Knight' Tale - 2001)

A Lovagregény történelmi témát feldolgozó film, ami már önmagában ezért is eleve közel áll a szívemhez. A középkori Angliában vagyunk, Geoffrey Chaucer (1343 - 1400) korában, amikor a nemes urak lovagi tornákon mérik össze harci tudásukat. Ezek a viadalok akkora népszerűségnek és látványosságnak számítanak akkoriban, mint manapság a BL döntők, így egy-egy híresebb és sikeresebb lovag valóságős hőssé válik a nép szemében. Így történik ez a főszereplő Williammel is, akit az azóta már elhunyt Heath Ledger (Joker a Sötét lovagban) alakít.

Jó a történet, szenzációs a Queen zenéje a sztorihoz, látványosak a ruhák, lovagi páncélok és nevettetőek a párbeszédek, poénok is. Meseszerű beállítással izgulhatunk egy paraszti sorból csalással kiemelkedni próbáló fiúnak, aki lovagnak adja ki magát. Ha megnézzük a filmet, garantált kikapcsolódást kapunk és feltöltődést 132 percben.

3. Francia csók (French Kiss - 1995)

 A Star Wars forgatókönyv-író Lawrence Kasdan 1995 -ös vígjátékát Meg Ryan és Kevin Kline játéka teszi igazán élvezetessé. A sztori egy elhagyott nő és egy ügyeskedő, ám jó lelkű francia "vagány" párosáról szól, melyben a féltékenységre épülő bosszúból egy valódi szerelem lesz, kacagtató jelenetek és ügyetlenkedések sora után. A forgatás idején Meg Ryan még csak 34 éves volt, így a rá annyira jellemző kislányos báj még maradéktalanul érezhető játékában. (Csakúgy, mint a két évvel később készült, ugyancsak fantasztikus "Meglesni és megszeretni" illetve a 2001 -es Kate és Leopold című filmjeinél, melyeknek egyébként szintén a listán lenne a helyük.)

A Francia csók egy romantikus vígjáték, érdekes sztorival, csetlő-botló idétlenkedéssel, remek színészekkel. Élvezetes kikapcsolódás mindenkinek.

2. Kéjjel nappal (Knight and Day - 2010)

Egyesek szerint Tom Cruise -- szigorúan szakmai alapon -- nem tekinthető jó színésznek és magánéleti dolgai miatt (szcientológia, válása ... stb) emberként sem éppen egy példakép. Én mégis szeretem a filmjeit és igenis jó színésznek tartom, szakmai elvárások és szcientológia-mánia ide vagy oda. A Kéjjel nappal című filmje például egy nagyon lendületes, izgalmas, akciókkal teli vígjáték, remek jelenetekkel. A rendezőt, James Mangoldot (Logan, Azonosság, Kate és Leopold) a 30 legjobb rendező közé tettem egy korábbi posztomban, mert óriási érzékkel nyúl témáihoz és zseniálisan vezeti filmjei cselekményeit is.

A Kéjjel nappal főszereplője, Roy Miller egy bravúrosan dolgozó kormányügynök, aki egy korrupt másik ügynököt leplez le, miközben szédületes akciók során át menti meg az egészbe véletlenül csöppenő June Evans (Cameron Diaz) életét. Jó sztori, élvezetes párbeszédek, káprázatos akciók. Ezen a filmen nem lehet unatkozni.

1. Szerelem a Fehér Házban (The American President - 1995)

Vagy százszor láttam, de számomra megunhatatlan Anette Bening - Michael Douglas - Martin Sheen hármasa, amihez Michael J. Fox is hozzátesz egy tőle szokatlan karaktert megformálva. Rob Reiner egyik legjobb rendezése 1995 -ben sikert aratott és még most is 7 pont közelében van az IMDb -n.

Valójában az egész egy habkönnyű limonádé, ami ugyanakkor stílusos formában, élvezetes kivitelben és szerethető karakterekkel enged a nézőknek bepillantást a White House sajátos belső világába. A történet Clinton elnöksége idején játszódik, de a bemutatóra még az 1998 -as Lewinsky botrány előtt került sor, így nem lett "áthallásos" az egész. Élvezetes kikapcsolódást nyújt ez is, főleg a romantika kedvelőinek.

Az 1944 –es esztendő nyarára és őszére nagyot fordult a második világháború menete: az orosz csapatok jórészt kiűzték a Szovjetunió területéről a németeket (csak a Baltikum maradt még a Wehrmacht kezén), sőt megindult a Lengyelországban állomásozó német erők megtámadása is. Eközben – 1944 nyarán - Európa másik felén, (Franciaországban) partra szállt 2 millió angol-amerikai katona, akik óriási tempóban kezdték visszaszorítani Hitler csapatait. A szövetségesek képesek voltak alig 3 hónap alatt kiűzni a németeket Franciaországból, majd szeptember 11 -én Triernél elérték a német határt is. Ebben a helyzetben Hitler több szövetségese is felismerte: a háború végső vesztesei a fasiszta államok lesznek. Olaszország még 1943-ban, Románia 1944 augusztusában lépett ki a harcokból.

Ami hazánkat illeti: a szovjetek feltartóztathatatlanul törtek át Románián és 1944 szeptember 23 –án elérték az első magyar várost, Makót is. Magyarország kormányzója, Horthy Miklós döntő lépésre szánta el magát: lemondatta a németbarát miniszterelnököt, Sztójayt és helyére a szövetségesekhez való közeledéssel megbízott Lakatos Gézát ültette. E döntésnek köszönhetően egyébként átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár.

Horthy elhatározta: kilépteti hazánkat a háborúból és fegyverszünetet köt Sztálinnal. Közvetlen parancsával 1944 szeptember 28 –án el is indult Moszkvába a Faragho Gábor vezérezredes vezette előzetes fegyverszüneti bizottság. A delegáció alig 10 nappal később, 1944 október 8-án fogadta el a szovjetek fegyverszüneti feltételeit (hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé), így október 11-én Moszkvában ünnepélyesen aláírásra került a szovjet-magyar fegyverszüneti egyezmény.

Alig négy nappal a fontos dokumentum aláírása után, 1944 október 15-én a kormányzói egy szokatlan hadparancs beolvasásával jelentette be Magyarország kilépését a háborúból. Idézet Horthy Miklós kormányzó 1944 október 15 -én megjelent proklamációjából (Magyar Távirati Iroda - 1944 október 15.):

„ … Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette … Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük … Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani. A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.”

A kiugrási kísérlet azonban a magyar hadsereg nyilas és németbarát tisztjeinek ellenállásán szinte azonnal elbukott, hiszen az egyes katonai parancsnokok egyszerűen nem vettek tudomást a fegyvernyugvási parancsról és nem továbbították azt a frontalakulatokhoz. A kiugrás kudarcában az is jelentős szerepet játszott, hogy egy nyilas puccskísérletről szerzett információk alapján annak időpontját az eredetileg tervezett október 20-áról 15-re helyezték át. Idő hiányában így a szükséges előkészítést végrehajtani nem lehetett. 

A kormányzó parancsa és rádióban közreadott nyilatkozata azonban így is bizonytalanságot teremtett az országban, így a németek Horthy azonnali megtörésére készültek, hogy visszavonassák vele deklarációját.

A Gestapo 1944 október 15-én elrabolta Horthy életben lévő kisebbik fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállította. (A kormányzó idősebbik fia, Horthy István két évvel korábban, 1942 augusztus 20 –án halt meg, repülő-balesetben.) A kormányzó megtört: október 16-án visszavonta parancsait és lemondott. A hatalom német utasításra a magyar nácik és nyilasok kezébe került:  Szálasi Ferenc nemzetvezetőként tehetett esküt, mint Magyarország új vezetője.

Horthy fiai: Miklós (1907-1993) és István (1904-1942)

Másnap Horthyt családjával együtt a németországi Hirschbergbe internálták, miközben idehaza Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon

„Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló volt kormányzója…”.

Szálasi hatalomra kerülésével kezdetét vette a nyilasok 170 napos rémuralma Magyarországon, mely a budapesti zsidóság üldözésével, a kimerült ország végső erőforrásainak kiszolgáltatásával még egy utolsó nagy erőpróba elé állította a már egyébként is kivérzett magyarságot.

Szálasi esküt tesz

A kormányzói családot a meghiúsult kiugrási kísérlet után a németek foglyul ejtették, és a bajorországi Weilheim közelében található Hirschberg kastélyba internálták. A szögesdróttal körbezárt kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt sétáikon kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak, még a Vöröskereszt levelét sem bocsátották rendelkezésükre. 1944 decemberétől ellátásuk egyre rosszabb lett. A kormányzó és családja gyakorlatilag éhezett. A fogságban 1945. január 3-án önként csatlakozott a kormányzói családhoz a kormányzó öccse, Horthy Jenő, aki be tudott csempészni rádiót is a kastélyba, így tudomásuk volt a külvilág eseményeiről. 1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyt a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban nem hajtották végre (Oberführer Klein „elmulasztotta” a parancs teljesítését), az amerikai csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt. Horthy Miklós amerikai fogságba került. A háborús bűnösök nürnbergi perében eleinte vádlottként tervezték kihallgatni a kormányzót, ám Sztálin közbelépett és kiemelte, hogy mivel Horthy 1944 októberében hajlandó volt fegyverszünetet kötni, sőt küldöttei alá is írták erről a megállapodást Moszkvában, nem lehet háborús bűnösként kezelni. Végül az idős magyar kormányzó csupán tanúként vett részt a nürnbergi perben, de annak lezárultával nem térhetett haza és életét száműzetésben kellett töltenie, Portugáliában.

A meghiúsult kiugrási kísérletet követően hazánk még közel fél évig állt harcban, egészen 1945 áprilisáig, mely időszak alatt tízezrek haltak meg a teljesen értelmetlen összecsapásokban, bombázásokban és nélkülözésben.

 Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

Nem szerepel a történelem tankönyvekben, de 1952 tavaszán Sztálin és Rákosi Mátyás parancsára Magyarország déli határai mentén meglehetősen komoly erődrendszer építésébe kezdtek az ÁVH emberei. A munka titkos szervezésben egy éven keresztül folyt szakadatlanul, óriási költségek felemésztésével, hatalmas mennyiségű építőanyag felhasználásával. A végeredmény 1953 márciusára: egy 630 km hosszan - Körmendtől - Nagylakig  - húzódó a jugoszláv-magyar határt követő, betonbunkerekből és lőállásokból összetevődő erődvonal lett, mely összesen 270 zászlóalj, közel 100 ezer katona befogadását tette lehetővé. A térségben élő lakosság egy részét kitelepítették a védvonal nyomvonalából. Ám ekkor az építkezés hirtelen abbamaradt, a katonákat nem helyezték el a bunkerekben, az egész építmény félbehagyottan és a kíváncsi szemek elől elrejtve, érintetlenül került az enyészet útjára. Felmerül a kérdés: kik és miért készítették a hiábavalónak tűnő erődrendszert, mely napjainkra történész körökben a magyar Maginot-vonal néven híresült el?

/forrás: Bunkermúzeum.hu/

Az erődvonal elkészítésének hátterében az 1945 után kialakult sajátos világpolitikai helyzet állt, mely Európát a hidegháború pattanásig feszült légkörében egy szovjet és egy nyugati (vagyis Amerika barát) övezetre osztotta. A két területet a vasfüggöny választotta el egymástól, melynek egyik oldalán kommunista, egypárti diktatúrák helyezkedtek el Sztálin uralma alatt, a másikon pedig az USA által vezetett nyugati országok éltek a piacgazdaság és több-párt rendszer szabadságát élvezve. Az 1950 -es évek elején Magyarország a sztálini övezetbe tartozott, Rákosi Mátyás diktatúrája alatt szenvedve. Tőlünk délre viszont a Joszip Broz - ismertebb nevén Tito - vezette Jugoszlávia különleges státuszban élte mindennapjait. Sajátos helyzetét az adta, hogy bár kommunista berendezkedést követett, nem tartozott Sztálin uralma alá, mivel a háború alatt önmagát tudta felszabadítani. A jugoszláv partizánok képesek voltak szovjet segítség nélkül is kiűzni a németeket saját területeikről, így a harcok után önállóan dönthettek országuk berendezkedéséről. Tito saját szabályai szerint vezette tehát népét, számtalan téren ellenállva Sztálin utasításainak, amivel a keleti tömbben kiérdemelte a "nyugat láncos kutyája" gúnynevet.

Tito 1959 -ben

A szovjet - jugoszláv viszony aztán 1949 -re válságba jutott és végletekig kiélezetté vált. Ebben a feszült helyzetben Rákosi pozíciója is törékennyé vált, így a magyar diktátor - bizonyítva hűségét Sztálin felé - koholt vádak alapján sietve kivégeztette Rajk Lászlót (Tito kémjének titulálva az egykori külügyminisztert). Rákosi ezzel a lépéssel akarta demonstrálni, hogy mennyire ellensége ő is Jugoszláviának és mennyire elkötelezett híve Sztálinnak. (A magyar diktátor szégyenletes bűne 1956 -ra a magyar nép számára is világossá vált és bár az orosz vezetés 1956 nyarán eltávolította az országból, az ellene felfokozódó indulatok 56 októberének végén százezreket mozgósítottak az utcákra.) 

Az 1950/51 -es esztendők már-már háborús viszonyokat idéztek: Sztálin úgy vélte, hogy Tito akár arra is képes lehet, hogy a nyugat oldalára álljon és délről támadja meg a keleti tömb országait, elsőként Magyarországot. Megszületett tehát a döntés: erődrendszert kell építeni hazánk déli határai mentén, hogy felfogja a jugoszláv hadsereg és a NATO esetleges összehangolt támadását. (A Jugoszláviától való félelem nem volt teljesen alaptalan, Tito ugyanis ekkoriban Európa egyik legnagyobb és legütőképesebb haderejét birtokolta, 600 ezer katonával.)

Az erődvonal 630 km hosszú lett, amivel túlszárnyalta a két világháború közt (1927 és 1932 közt) megépített Maginot-vonalat is, mely "csupán" 350 km hosszan választotta el egymástól a franciákat és németeket. A magyarországi erődrendszer persze szerényebb felszereltséget tudott felmutatni, ám így is 7 milliárd forintba került (mai áron ez több ezer milliárd lenne) és jórészt kölcsönökből finanszírozták. Ugyanakkor a védvonalat alkotó objektumok minősége megdöbbentően gyatra lett. Ennek oka abban keresendő, hogy az ÁVH politikai foglyokat alkalmazott az építkezéseken, akik egyáltalán nem értettek a szakipari munkákhoz és persze elkötelezettségük alacsony szintje is eleve mérsékelt precizitást "borítékolt" (nagyon is érthető módon). A kialakított helyiségek így többnyire beáztak, a folyosók sok helyen beomlottak, az ajtók nem csukódtak és ezer sebből vérzett mindenhol a végeredmény. Bár születtek géppuska-, és ágyú állások, lőszertárak, betonbunkerek, lő-tornyok, árokrendszerek is, a magyar néphadsereg soha nem vette birtokba az egyes véd-szakaszokat, mert Sztálin halálakor leállították az egész projektet. A határtól néhol csak pár kilométerre, máshol 10-15 ezer méter távolságra kanyargó védvonal 1953 március 5 -én, Sztálin halálának napján elhagyatottan állt. 

Az 1953 -as esztendő új időket hozott: Sztálin halála után fél évnyi hatalmi harcot követően Nyikita Hruscsov került a Szovjetunió élére és megkezdte a közeledést Tito felé. A két ország rendezte kapcsolatait, a magyarországi erődvonal így feleslegessé vált, a frissen elkészült bunkereket magukra hagyták. (1955 -ig azért a határrendészet "gondozta" az építményeket, sőt költöttek is kisebb-nagyobb fejlesztésekre, ám 1955 után végképp magára maradtak a védművek.) Azóta az enyészet útján tovább romolva ezek az objektumok egy letűnt korszak furcsa "emlékműveivé" váltak. A beton lőállások, pincék, folyosók, géppuska állások látogathatóak, szokatlan elhelyezkedésük magyarázata azonban sok esetben még a helyiek számára sem világos. Ugyanakkor érdekes tudomásul venni: 64 évvel ezelőtt déli határszakaszunkon egy európai mércével is jelentős erődrendszer állt, melynek sorsa kezdetektől megpecsételődött és története jórészt mindvégig az ismeretlenségbe burkolódzott. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!