Húsz évvel ezelőtt, 2000 augusztus 12-én (helyi idő szerint 11 óra 28 perckor) döbbenetes katasztrófa történt az észak-európai Barrents tengeren: egy hadgyakorlat közben (a partoktól alig 140 km-re): váratlanul robbanások rázták meg a világ legnagyobb és legmodernebb atommeghajtású tengeralattjáróját az orosz K-141 Kurszk robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjárót. A detonációt követően a Kurszk a tengerfenékre süllyedt, mintegy 108 méter mélyre és 118 matróz illetve tiszt sírjává változott.

A hajó kapitánya Gennagyij Liacsin azonnal meghalt, de akadtak a robbanásnak túlélői is, akik Dimitrij Kolesznyikov hadnagy vezetésével a tengeralattjáró farokrészéhez közeli 9-es rekeszben gyűltek össze (a hátsó vészkijárat közelében). Ma sem tudni, hogy a robbanásokat túlélő 23 tengerész - akik az első napokban még kalapácsütésekkel jelezték, hogy életben vannak - pontosan hány napig tartott ki a mélyben, csak az bizonyos, hogy a 8 nappal később helyszínre érkező és a hajótestbe bejutó brit mélytengeri búvárok már csak holtestjeiket találták meg. 

Gennagyij Liacsin kapitány és a robbanást túlélők vezetője: Kolesznyikov hadnagy

A Kolesznyikov hadnagy zsebében talált feljegyzésekből tudjuk, hogy az utolsó pillanatig reménykedtek kimentésükben. A Kurszk tragédiájának híre bejárta az egész világot, mindenhol megdöbbenést okozva. Szinte azonnal két kérdést vetődött fel mindenkiben:

A válaszokat illetően ma is csak teóriák léteznek, melyek közül az egyik egy érdekes és izgalmas filmben öntött testet 2018-ban, Thomas Vinterberg rendezésében. Mielőtt azonban a filmről beszélnénk, érdemes a körülményekről is ejteni pár szót. A tragédia kapcsán ugyanis rengeteg összeesküvés-elmélet látott napvilágot (egy öngyilkos merénylő csinálta, aki valahogyan a legénység közé keveredett, egy amerikai tengeralattjáró lőtte ki, egy NATO hajóval ütközött ... stb) mely elképzeléseket a szerencsétlenség idejének nemzetközi biztonságpolitikai helyzete "szülte". Ekkoriban ugyanis (2000 nyarán) Oroszország az alig 8 hónappal korábban hatalomra került Vlagyimir Putyin irányítása alatt nagyhatalmi politikába és fegyveres erejének növelésébe kezdett. Az ország viszonya a NATO -val újra ellenséges és rivális jelleget öltött, melyben a különböző hadiipari fejlesztések is szerepet kaptak. 

Oroszország az 1994-ben vízre bocsátott Kurszk atom-tengeralattjáróval erő-egyensúlyi helyzetre törekedett és bizonyítani akarta a világ számára, hogy továbbra is katonai nagyhatalomként kell tekinteni rá. A Kurszk különleges adottságokkal rendelkező hajóként féltve őrzött hadititok volt a nyugati hatalmak előtt. Mindezt azért fontos kiemelni, mert a Kurszk váratlan tragédiája után az orosz hadsereg számára presztízs kérdéssé vált, hogy semmi ne derüljön ki a hajó gyengeségeiről, különleges képességeiről (pl álcázás, tűzerő, stb) és az esetleges mulasztásokról. Nagyjából ez lett a fő oka annak, hogy 8 napon keresztül halogatták a mentéshez felajánlott nyugati segítség elfogadását, mely idő alatt a 23 orosz tengerész mind megfulladt a hajótestben.

Putyin a tragédia áldozatainak rokonaival

Hogy mitől volt különleges a Kurszk? Először is szokatlan méreteit érdemes kiemelni: hossz: 154 méter, szélesség: 18,2 méter, magasság: 9 méter, vízkiszorítás: 16 400 tonna. A Kurszk volt az Antyej vagy Oscar II. osztály legjobbja, az Északi flotta büszkesége (a Nagy Péter csatacirkáló mellett). Másodrészt erős védelme, nikkel-króm-acél borítása, harmadrészt felfegyverzettsége (robot-repülőgépek, manőverező szárnyas-bombák és hagyományos torpedók), végül negyedrészt szokatlan végsebessége (59 km/h) tették különlegessé. (Most nem beszélve az állítólagos nehéz-észlelhetőségi képességről.)

A tragédia napján a Kurszknak hatástalanított torpedókkal kellett volna megtámadnia a Nagy Péter csatacirkálót (az orosz flotta legütőképesebb hajóját) a Kola félsziget partjainál, a Barrents tengeren [lásd lenti térképet, a katasztrófa pontos helyéről].

Azonban az első torpedók kilövése után a hajó orrában lévő új típusú torpedók melegedni kezdtek, majd 100-250 kg TNT erejével felrobbantak. Mintegy 135 másodperccel később egy második, sokkal nagyobb (3-7 ezer kg TNT erejével felérő) robbanás következett (újabb torpedók detonációja miatt), melyben a legénység 80%-a életét vesztette, a Kurszk pedig a 108 méter mély tengerfenékre süllyedt. Alig 23 matróz maradt csupán életben, akik a bevezetőben már említett módon a 9-es rekeszben (a tengeralattjáró farokrészében) gyűltek össze [lásd a lenti képen a 3-as számmal jelölt  pirossal keretezett részt].

A szerencsétlenségről szóló, Thomas Vinterberg rendezte 2018-as belga-luxemburgi akció-dráma emberi szemszögből láttatja az eseményeket. Ott vagyunk a matrózokkal és tisztekkel az indulás előtti összejövetelen, megismerjük életvidám természetüket és munkájukra büszke hozzáállásukat, mellyel a dicső északi flottát és hazájukat szolgálják. A központi karaktert Matthias Schoenaerts alakítja. Ő az az orosz tiszt, aki a valóságban a legvégsőkig kitartott, maga köré gyűjtve a robbanások túlélőit (Dimitrij Kolesznyikov hadnagy). A film az ő szemén keresztül mutatja be a Kurszk kifutását, majd a robbanásokat és az azt követő zűrzavart is. A fiatal tiszt nem veszti el fejét, menti a menthetőt és tartja a lelket társaiban is. Megszervezi a munkát: a víz kiszivattyúzását, a hangjelzések leadását a kereső-mentő csapatnak és az életfeltételek biztosítását. Azonban az órák és napok múlásával fogy a reményük: a mentés nem indul meg, a vízszint pedig egyre emelkedik.

A film másik történetszála a katasztrófa utáni reakciókat mutatja be: az áldozatok családtagjainak kétségbeesését, az orosz katonai szervek tehetetlenségét és a NATO-vezetők segítség-nyújtási próbálkozásait. Egyértelművé válik, hogy az oroszok számára első az eltussolás és a katonai titkok védelme, míg a hajótestbe rekedt túlélők kimentése csak másodlagos fontosságú. Putyin és a flotta legfelsőbb vezetése elsősorban arra koncentrálnak, hogy megőrizzék a Kurszk titkát, vagyis ne engedjék, hogy a NATO szakértői egyetlen pillantást is vessenek a tengerfenéken pihenő Kurszkra. Emiatt nem fogadják el időben, a nyugatról felajánlott technikai-műszaki segítséget és nem tájékoztatják az áldozatok családtagjait illetve a közvéleményt sem a katasztrófa részleteiről. Pedig a segítségre nagyon is szükségük lenne a mentéshez, hiszen saját mentőhajójuk képtelen rácsatlakozni a Kurszkra. Látjuk, ahogyan számtalanszor leküldik mentőhajójukat, mely elavult, rozsdás és rossz minőségű és bár mindannyiszor reményt keltenek a Kurszkban rekedt katonákban, valójában pár nap után feladják a sikeres mentést.

Az oroszok 8 teljes nap után egyeznek csak bele a nyugati segítségbe, de addigra a 23 robbanást túlélő orosz tengerész már mind megfullad. Az áldozatok hozzátartozói a flotta vezetését okolják (joggal), aminek leginkább felkavaró megnyilvánulása az a jelenet, melyben a meghalt tengerészek fiai nem fogadják el a részvétnyilvánító orosz tengernagy (alakítója: Max von Sydow) kéznyújtását. Remek alakítást nyújt Matthias Schoenaerts, a feleségét játszó Léa Seydoux és a NATO segítséget közvetítő tengernagy szerepében Colin Firth is. A záróhangulat a Csernobil című 5 részes minisorozat megtekintése után érzettekre hasonlít: az eltussolás fontosabb, mint az emberélet.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

2020.08.02.12:48