Május 15-én volt a 80 éves háború lezárulásának, az 1648 -as münsteri béke aláírásának évfordulója. A világtörténelem tele volt hosszú háborúkkal, ilyennek tekinthető az Anglia és Franciaország közti 100 éves háború (mely valójában 116 évig tartott, 1337 és 1453 között), vagy a 30 éves háború (1618-1648) német területeken a Habsburg császári hatalom ellen, illetve Magyarországon a 15 éves háború (a török ellen folyt, keresztény összefogásban 1591 és 1606 között). A hosszú háborúk sorából kiemelkedik a Németalföldön zajló 80 éves háború, mely a területet birtokló Spanyol Birodalom ellen, mint szabadságharc kezdődött 1568-ban és tartott egészen 1648-ig. Ez tekinthető a kora újkor leghosszabb háborújának. Felvetődik a kérdés: hogyan került Németalföld spanyol kézre és miért kellett ellenük szabadságharcot vívnia a hollandoknak (ráadásul 80 éven keresztül)?

XVI. századi festmény, holland spanyol csapatok összecsapásáról

Németalföld (melyen napjainkban nagyrészt Hollandia, Belgium és Luxemburg osztozik) a történelmi Burgundia egyik tartományaként került a Habsburgok kezébe, amikor Habsburg Miksa 1477-ben feleségül vette Burgundi Máriát, Merész Károly, burgundiai uralkodó lányát. Később az egyre erősebb befolyással rendelkező dinasztia megszerezte – ugyancsak egy szerencsés házassággal, mégpedig I. Fülöp és Aragóniai Johanna 1496-ban történő frigyre lépésével - a spanyol trónt is. A kettős területgyarapodást követően, 1556 –ban a Habsburg család két ágra szakadt: az egyik – V. Károly testvére, Ferdinánd és leszármazottai - a Német-Római császári trónt kapták, míg a másik ág (V. Károly fia, II. Fülöp és utódai) a Spanyol Birodalmat. Ezzel Németalföld a spanyol Habsburgok és Spanyolország birtoka lett. 

Nem is lehetett volna Spanyolországtól jobban különböző birtoka a spanyoloknak: Németalföldön túlnyomórészt protestánsok éltek, míg spanyol honban a katolikusok voltak teljes többségben, Németalföldön ekkoriban már a polgári, városias életforma volt a jellemző, jelentős feldolgozóiparral, míg Madrid és környéke erős feudalizmusban élte mindennapjait, egy központosított és abszolutista rendszerben. Az ellentét kezdetektől érezhető volt annak dacára, hogy magát Németalföldet nem lehetett politikailag egységes államalakulatnak tekinteni, hiszen önálló hercegségek, grófságok, tartományok laza halmaza volt inkább. Délen (mai Belgiumban), Flandria, Brabant, Artois, Hainaut és Limburg ... stb tartományokban inkább katolikus többségű, vallon földműves társadalom alakult ki, míg északon (mai Hollandiában), pl. Holland, Zeeland, Utrecht, Geldern és Friesland területein protestáns fríz és flamand kereskedők, hajósok, városlakók, iparosok éltek. Az egész heterogén térséget a 17 németalföldi tartományt a Staaten Generale, azaz a Tartományi Gyűlés fogta össze.

Németalföld a XVI. század közepén már Európa legfejlettebb régiói közé tartozott, nagy távolságokra indított hajózó, felfedező vállalkozásokat, virágzott ipara (gyapjúfeldolgozás), nagyvárosokká fejlődtek települései (Amszterdam, Hága, Antwerpen, Gent) és szinte egész Nyugat-Európával kereskedelmi kapcsolatban állt. A nagy hatalmú spanyol király, II. Fülöp - a terület ura - érthető módon részesülni akart ebből a gazdagságból, (és hatalmas pénzforgalomból) így Németalföldet egyre intenzívebb módon adóztatta, sőt az 1550-es 1560-as években már a tartomány mindennapi életébe is beleszólt. Bigott katolicizmusa és abszolutista beállítottsága nem tűrte ugyanis Németalföld kálvinista többségűvé válását, és egyre erősebb önigazgatási igényének kiteljesedését.  Az újhitűek üldözése szinte az egész németalföldi lakosságot sújtotta.

Fülöp elsősorban keménykezű helytartói útján próbálta elérni Németalföld vallási egységesítését és önrendelkezési törekvéseinek megakadályozását. A spanyol uralkodó teljes bizalmát élvező Antoine de Granvelle miniszter az erőszakot leszámítva, szinte mindent elkövetett a tartomány megregulázásáért, ám a helyi flamand előkelők, Orániai Vilmos, Lamoral van Egmont és Horne grófja (Philippe de Montmorency) sikeresen gáncsolták el központosító törekvéseit (később el is űzték Brüsszelből). II. Fülöp ekkor már bosszút esküdött és 1559-ben Németalföldi helytartóvá tette féltestvérét, V. Károly törvénytelen leányát, Pármai Margitot, majd 1565-ben bevezette az inkvizíciót (teljhatalmú egyházi bíróságok eljárásai). Margit 1567-ig maradt hivatalban, de ezen időszak alatt teljesen elmérgesítette viszonyát a hollandokkal. Amikor például 1566-ban a helyi evangélikusok katolikus ellenes, képromboló mozgalmat indítottak (Hondschote városából kiindulva), melyet Orániai Vilmosék "szép szóval" próbáltak lecsillapítani és helyette 400 helyi nemes által aláírt kérvényben kezdeményezni az ellenreformáció mérséklését (és az inkvizíció felfüggesztését), Margit lekoldusozta a flamand küldötteket, vérig sértve ezzel a helyi nemességet. A degradáló kijelentés hátterében egyébként az a tény állt, hogy a holland főnemesek öltözködése (arisztokrata felmenőik dacára) a kálvinizmus polgári hétköznapiságát mutatta és dísztelen egyszerűségével nagyon elütött a katolikus spanyol grandok előkelő eleganciájától. 

II. Fülöp 1568-ben Alvarez de Toledót, a véreskezű Alba hercegét küldte Németalföldre úgymond "rendet tenni". A herceg rögtön neki is látott feladatának és 1568 június 5-én egyszerűen lefejeztette Egmont és Horne grófokat Brüsszel főterén. Ezt követően pedig további 8 ezer ellenállónak tartott flamandot végeztek ki parancsára. A helyzet végzetesen elfajult és most már a helyi flamand, holland, vallon népesség teljes összefogását hozta, parasztok, polgárok, nemesek spanyol ellenes szövetségét megteremtve. 

A rettegett spanyol helytartó: Alba hercege (Alvarez de Toledo) Tiziano festményén

Pármai Margit sértése nyomán a koldus, azaz geaux jelző a szabadságharc egyik szimbóluma lett. Alba pedig hadsereget vetett be a felkelők ellen, majd fokozta az inkvizíciót és növelte az adókat. A szabadságharc tehát 1572-ben kemény háborúvá változott. A Leiden városáért folyó csatában (1573-1574) már mindkét oldalon 10-15 ezres seregek csaptak össze, ám a legyőzhetetlennek tartott spanyol hadsereg itt már komoly vereséget szenvedett. A fontos ütközetet követően II. Fülöp haza hívta Albát és tárgyalásokat kezdett a két legerősebb kálvinista tartománnyal, Hollandiával és Zeelanddal. A megbeszélések azonban gyorsan megfeneklettek, így 1576-ban létrejött a spanyol ellenes Genti szövetség, melyben déli katolikus vallon és északi kálvinista flamand tartományok is összefogtak II. Fülöp ellen.

A spanyol király ekkor már türelmetlenné vált és féltestvérét, a lepantói csatában diadalt aratott, nemzeti hőssé vált hadvezérét, Don Juan de Austriát nevezte ki németalföldi helytartónak. Vele szemben a korábban német területekre menekült Orániai Vilmos vette fel a harcot, ám a  déli tartományok már nem vállalták az egyre pusztítóbb küzdelmet és 1579-ben megteremtve a katolikus Arrasi Uniót, kiegyeztek Fülöppel. A háború azonban folytatódott, az északi, flamand-holland  lázadók 1580-ben új szövetséget teremtettek Utrechti Unió néven. Ekkor már megint új helytartó - Pármai Margit óta már a negyedik - irányította a spanyol seregeket: Alessandro Farnese (Pármai Margit fia), egészen haláláig, azaz 1592-ig.

A harc 1581 után némileg mérséklődött, a flamand tartományok Hollandia vezetésével 1581-ben egyoldalúan önállóvá nyilvánították magukat, létrejött a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága (tagjai: Holland, Zeeland, Utrecht, Gelderland, Friesland, Overijssel, Groningen). Az új államot a hágai általános rendi gyűlés vezette. Közben 1584-ben a spanyolok meggyilkoltatták Orániai Vilmost (fia, Móric herceg állt helyére) a gyalázatos merénylet hatására Anglia komoly katonai segítséggel kezdte támogatni a hollandokat. Nem mellesleg 1588 -ban szétverték a partjaikat támadó, legendás spanyol armadát (a korabeli világ legnagyobb tengeri hajóflottáját). Ekkoriban, 1600-ban Európa népességadatai szerint, a 8,5 milliós Spanyol Királyság (a gyarmatain élő 22 milliós népesség nélkül is) fölényben volt, az 5,5 milliós Anglia és a 1,5 milliós Hollandia szerényebb lakosságszámával szemben.

Az 1590 -es évektől 1648-ig Hollandia folyamatos háborúban állt Spanyolországgal, de tényleges harcok már csak hosszabb-rövidebb megszakításokkal, kisebb összecsapások formájában zajlottak. Jelentős volt Móric (Prince Maurice) nieuwpoorti győzelme Dunkirk közelében 1600 -ban, amivel bizonyította, hogy Hollandia akár a déli, vallon területek megszerzésére is képes lehet. Spanyolország 1609-ben átmeneti békekötésre kényszerült, mely végül 1621-ig tartott. A harcok az 1620 -as években kiújultak, de most már Móric öccse, Frigyes Henrik herceg vezette a hollandokat. Innentől már egyre többször vesztettek a spanyolok. 

Móric herceg a nieuwpoorti csatában. Pauwels van Hillegaert olajfestménye.

Közben Hollandia óriási fejlődésnek indult és saját gyarmatosító utakat indított többek közt Ázsiába. 1602-ben jött létre a holland gyarmatosításokat koordináló Holland Kelet-Indiai Társaság, mely 1619-ben (Jakarta megalapítása) megkezdte Ausztroázsia, ma Indonézia gyarmatosítását. A 80 éves háború utolsó nagy spanyol támadása 1639-ben, tengeren indult 77 hajóval, ám a downsi tengeri csatában a IV. Fülöp flottája óriási vereséget szenvedett. (Ezzel véget is ért Spanyolország tengeri nagyhatalmi kora.) A holland flotta pedig XVII. század közepére a világ élvonalába került.

A spanyol - holland harcok alatt, 1618 és 1648 közt zajlott a 30 éves háború, melyben a német fejedelmek dán, svéd, majd francia segítséggel küzdöttek az osztrák Habsburgokkal. Az európai háború végére Hollandia önállóságának és széleskörű elismerésének ügye is nemzetközi szintre emelkedett. Az 1648-as a vesztfáliai békerendezés Németalföld kérdését is rendezte: Münsterben Spanyolországnak (és a Habsburgoknak) el kellett ismernie a független Hollandiát. Nyolcvan évnyi háborús és diplomáciai küzdelem zárult le ekkor.

Harmat Árpád Péter 

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

*** 

2018.05.16.(11:50)