Az USA története nem szűkölködik botrányokban, ami kiváltképpen igaz a XX. századra. A leginkább fajsúlyos ügyek közül ezúttal hármat emelnék ki, melyek az évszázad második felében meglehetősen nagy port kavartak, sőt az egyik ilyen botrány máig egyedülálló módon egy hivatalban lévő elnök lemondását eredményezte. De nézzük sorban, milyen történések miatt volt hangos az amerikai média, az elmúlt 50 évben? (Előrebocsátom: az 1963 -as Kennedy -merényletet nem sorolom a "botrányok" közé, hiszen sokkal inkább az összeesküvések és merényletek témakörében a helye.) 

Időrendben első az 1972 nyarán kirobbant Watergate-botrány volt, melyet a The Washington Post két újságírójának (Bob Woodward és Carl Bernstein) a leleplező cikke indított el, mégpedig 1972 júniusában. A két fiatal és lelkes oknyomozó publicista cikke egy furcsa betörésről szólt, melyet a Demokrata Párt washingtoni székházának egyik irodájában követtek el, az úgynevezett Watergate épületben. A behatolók lehallgató készülékeket helyeztek el Larry O'Brian demokrata pártelnök - vagyis Nixon riválisa - irodájában. A cikk kiemelte, hogy a helyszínen letartóztatott 5 gyanúsítottról több furcsaság is kiderült, például az, hogy különös kapcsolatokkal rendelkeztek a CIA -val és a Republikánus Párttal. Nem sokkal az cikk megjelenése után, az ügy kiszivárogtatásában és részletekbe menő ismertetésében, (sőt bizonyítékok adásában) komoly segítséget nyújtott egy rejtélyes bennfentes, aki csak "mély toroknak" (Deep Throat) nevezte magát. (Az eset után 33 évvel derült ki, hogy az informátor Mark Felt volt, az FBI második embere.) Mivel 1972 őszére az egész história a nyilvánosság egyre nagyobb felháborodásával találkozott, mondhatni országos botránnyá dagadt, 1973 elején végre bírósági vizsgálat indult. A nyomozás és a meghallgatások sora 1973 végén már olyan magnófelvételek ügyében zajlott, melyek tisztázhatták, hogy pontosan mely politikusok és vezetők tudtak a betörésről. Ám ekkor Nixon közbelépett és akadályozni kezdte a felvételek átadását. Ekkor már a gyanú kifejezetten az elnök személyére vetült, pláne, mikor kiderült az is, hogy 72 -es kampányán törvénytelen módon finanszírozta. Végül Nixon kénytelen volt átadni a felvételeket, melyek alapján kiderült: igenis tudott a demokrata pártszékházba történő betörésről és a lehallgató készülékek elhelyezéséről, sőt ő maga adott minderre parancsot. Lemondására 1974 augusztus 8-án került sor. A botrány annyiban egyedülálló, hogy az USA eddigi 45 elnöke közül egyedül ő kényszerült lemondásra. 

Az USA XX. századi történelmének időben második nagy botrányára 1986 -ban került sor és az Irangate nevet kapta, mivel egy Iránnal kapcsolatos ügy miatt kezdődött. A történet előzményei az 50 évvel korábbi Nicaraguába vezetnek, ahol az 1930-as évek elején egy bizonyos Augusto Cesar Sandino vezetésével zajlott felkelés, az Észak-Amerikai befolyás ellen. (Sandino volt Nicaragua Kossuth Lajosa) Bár Sandinot 1934-ben megölték, mozgalma továbbra is fennmaradt, követőit pedig sandinistáknak hívták. Közben Nicaraguában 1937-ben egy Anastasio Somoza nevű jobboldali diktátor kaparintotta meg a hatalmat és elérte, hogy az egészen 1956 -ig nyúló elnöksége után fiai kövessék a hatalomban: előbb Luis Somoza Debayle, majd 1974 és 1979 közt Anastasio Somoza Debayle. Ám ekkor, 1979 -ben, fordulat következett: az időközben baloldalivá váló sandinisták átvették a hatalmat és elűzték az utolsó Somozát a diktátori székből. Következett egy kommunista hatásokat mutató uralom az országban, melyet a hidegháború kellős közepén az USA kifejezetten rossz szemmel nézett.

A lényeg csak most következik: Nicaraguában egy ellenforradalmi csoportosulás alakult Kontrák néven (contrarrevolucionarios), melyet Amerika minden eszközzel támogatni kezdett. (Amerika garanciát látott bennük arra nézve, hogy Nicaraguában - vagyis közel déli határaihoz - megszűnjön egy USA -ra veszélyes kommunista hatalom.) Polgárháború vette tehát kezdetét a sandinisták és kontrák közt, melybe Amerika egyre jobban beavatkozott. A beavatkozás azonban nagy költségeket igényelt, melyeket a CIA titkos üzletekkel kezdett finanszírozni, Reagan elnök tudtával és a Kongresszus megkerülésével. A pénz nagyobbik részét az épp Irakkal háborúzó Iránnak eladott fegyverek bevételeiből teremtették elő, másik részét pedig egy Panamán keresztül folyó drogcsempészetből. Az egész ügy három kulcsembere: John Poindexter nemzetbiztonsági főtanácsadó, Oliver North alezredes (tengerészgyalogos) és Manuel Noriega panamai elnök volt. A fegyvereladásokból származó pénz és a drogból származó bevétel mind North alezredes és Noriega elnök segítségével jutott el a nicaraguai kontrákhoz. Az ügyre csak 1986 novemberében derült fény, amikor Nicaragua elnöke már a sandinista Daniel Ortega volt. A harcias Ortega nem habozott nemzetközi bírósághoz fordulni azzal a váddal, hogy az USA beavatkozik országa belügyeibe. Válaszul maga az USA is kénytelen volt vizsgálatot indítani, melyben Poindextert és North alezredest elítélték (igen enyhe büntetéssel), ám Reagan "megúszta" a felelősségre vonást. (1989 -ben George Bush váltotta az elnöki székben.) A botrány azért sokáig éreztette hatását és Amerika hosszú hónapokig csak erről beszélt. Nagyon vékony hajszálon és a hidegháború lezárásnak kényes nemzetközi folyamatain múlott csupán Reagan elnök sorsa (vagyis az, hogy nem kellett végül lemondania).

Az időben harmadik botrány 1998 -ra nyúlik vissza, amikor az USA elnöke már Wiliam J. Clinton volt. Ezúttal nem lehallgatási ügy, vagy fegyvereladás volt az, ami felborzolta Amerika-szerte a kedélyeket, hanem egy egyszerű szexbotrány, melyet máig úgy emlegetnek, hogy Monica Lewinsky ügy.  A botrányt ezúttal is (hasonlóan a Watergate-ügyhöz) a The Washington Post egyik cikke indította el, amikor 1998 január 21 -én megírta, hogy Clinton elnök szexuális viszonyt folytat a Fehér Házban egy 25 éves női alkalmazottal. A cikket óriási érdeklődés és felháborodás kísérte, illetve Clinton elnök azonnali cáfolata: "I did not have sexual relations with that woman". Lewinsky kisasszony akkor már 3 éve dolgozott a Fehér Házban, pszichológus diplomával, gyakornokként. Az ügy kipattanásakor bevallotta a viszonyt és azt állította, hogy összesen 9 alkalommal  "volt együtt" az elnökkel (akinek mellesleg családja volt: felesége és egy 18 éves lánya).

Amikor mind több vallomás és bizonyíték került elő a viszonyról, Clintont már az igazságszolgáltatás félrevezetésével is megvádolták. Ekkor az elnök megtört és elismerte a szexuális kapcsolatot. (A részletek kiderülése után kezdték az Ovális Irodást Orális Irodaként emlegetni a média show műsoraiban.) Az egész viszony feltárult szinte minden "mocskos" részlet nyilvánosságra került. Végül Clinton megúszta felmentését, a lakosság nagyobbik része - a közvélemény-kutatások szerint legalábbis - elfogadta őszinte bocsánatkérését és megbánását. Mindenesetre nála is csak egy vékony hajszálon múlott az elnöki székből való távozás elmaradása. Az amerikaiak és sokan a világban a botránytól függetlenül az USA öt legjobb elnöke közé sorolják Clintont.

Természetesen több botrány is volt az elmúlt 50 évben az USA -ban, a posztban említettek csak a legkirívóbb eseteket taglalják. A Watergate-botrány, az Irangete és a Lewinsky-ügy mind hosszú hónapokra, sőt évekre adtak beszédtémát az amerikai lakosságnak.  

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

2017.09.30.(00:16)