Az emberiség története során rengeteg monumentális és lenyűgöző építmény készült, melyek egy része a mai napig is fennmaradt. Ilyenek az egyiptomi piramisok, a kínai nagy fal és például a Húsvét szigeten található óriási szobrok is. Kiemelkedik azonban a különleges építmények sorából a legrégebbi: az Angliában található, 5100 éves Stonehenge. A kutatók többsége ma úgy véli, hogy a Dél-Angliában, Salisbury városától 13 km –re (Londontól 138 km –re nyugatra) fekvő, hatalmas kőtömbökből álló építményt jóval a piramisok kora előtt emelték. (Becslések szerint legalább 400-500 évvel korábban.) A pontos datálás azonban ma sem egyértelmű, főleg mivel a kutatók szerint legalább három szakaszban és több, mint ezer esztendőn keresztül készült (nagyjából Kr.e. 3100 és Kr.e. 1900 közt).

Ami az építmény megjelenését illeti, négy kő-kör alkotja: egy külső kör, ahol az alkotóelemek tetején felfektetett vízszintes kövek is megfigyelhetőek (eredeti állapotukban tökéletes kört formázva a magasban), egy befelé következő második kör, sokkal kisebb alkotóelemekből (a híres kék kövekből), majd az öt kapu kialakítású óriáskő és végül a legbelső kör ismét kisebb kék kövekből. (Legbelül van az oltár kő.) Lejjebb látható rajzunkon piros karikákkal jeleztük a köröket. Mindez egyébként napjainkban alig vehető észre az 5 ezer éves állapotromlás miatt.

Stonehenge tehát kör alakban elrendezett óriási kövek halmaza, melyben a legkülső kör (Sarsen circle) homokkő egységei 4,8 méter magasak, a legnagyobb hármas kövek 7-8 méteresek, a 2. és 4. kör kék kövei pedig 2-3 méteresek 4 tonna körüliek. A harmadik körben két részleges patkóalakzat állt, amelyek közül a külsőt, öt homokkő trilithon (két kő, rajtuk egy vízszintes harmadik), a belsőt pedig 19 megmunkált kék kő alkotta. A trilitek Stoneheng legnagyobb (és legrégebbi) kövei, egyenként 40-50 tonnásak, magasságuk pedig 8,18 méter és 7,62 méter között van. [forrás 1] Az óriás trilithon (Greath Trilithon) 10 méter körüli. [forrás 2]

Mike Pitts régész-kutató szerint a Stonhenge középpontjától 75 méterre, a sugárút mellett álló Sarokkő (Heel Stone) a hely legrégibb köve (Kr.e. 3100 körül tehették mai helyére). A tudós 60 tonnára becsüli súlyát (mások 35-40 tonnát valószínűsítenek), magassága 4,9 méter. Ez a kő jelöli a pontot, ahol a nap felkel és ahol a horizont alá bukik a napfordulók alkalmával, ha a szertartásokon megjelentek a körön belül helyezkednek el.

Érdekesség, hogy a legkülső kör kövein körben vízszintesen felfektetett kövek pontos illesztésekkel, úgynevezett hornyos-csapolásokkal voltak egymáshoz passzítva, hogy esetleges elmozdulásukat megakadályozzák. Ezek kialakításai, a vájatok és az abba illeszkedő kiemelkedések ma is felfedezhetőek.

Mivel az építmény 20 kilométeres környékén szinte csak tökéletes síkság található, az építőknek jelentős távolságokból kellett a helyszínre vinniük a gigantikus köveket. Ez önmagában lenyűgöző tény, ha belegondolunk, hiszen ne feledjük: az ókor kezdetén vagyunk, a fémből készült szerszámok és szállítóeszközök feltalálása előtt. (Az első kerekes járművek, szekerek ábrázolásai 5500 évesek, de mezopotámiai eredetűek.) Ma a tudósok úgy vélik, hogy a Stonehenge külső körében található riolitokat (kék köveket) 250 km –ről, a Walesben található Preseli hegységből hozták a helyszínre.

A mai állapot és egy rekonstrukciós animáció a korabeli megjelenésről

Robert Ixes (Leicesteri Egyetem) és Richard Bevins (Walesi Múzeum) úgy vélik a kövek pontos lelőhelye a Pembrokeshire –i grófság északi része, a rhos-y-felin –i lelőhely. (A belső kör köveit lényegesen közelebbről, alig 32 kilométerről, Malborough Downsból szállították Salisbury közelébe.) Ami a szállítás módját illeti: az egyik álláspont szerint a köveket kézi erővel, fa görgőkkel (rönkök segítségével) szállították Milford Havenbe (százak, talán ezrek megfeszített munkájával), ahonnan aztán már tengeren vitték tovább; míg a másik elmélet azt feltételezi, hogy az előretörő gleccserek eleve félútig elgörgették a legnagyobb köveket is.

Stonehenge első említése egyébként 1130-ra, I. Henrik korára tehető, amikor egy bizonyos Henry of Huntingdon nevű udvari történész írt róla egy értekezésében. Azóta rengeteg kutató foglalkozott vele, a terület tulajdonjoga pedig állandóan változott. Végül utolsó tulajdonosa, egy bizonyos Cecil Chubb 1918 október 26-án az angol államnak adományozta (tettéért később a királynő lovaggá ütötte a nagyvonalú milliomost). Az első tudományos vizsgálatokat a XIX. század második felében végezték Stonhenge kövein. A kutatók közt ott volt Charles Darwin is, aki az 1880-as években felhívta a figyelmet arra, hogy a kövek fokozódó megdőléséért a talajban élő földigiliszták a felelősek. Sokkal később 1977-ben Stonhenge –t megnyitották a nagyközönség előtt is. A leleteket megrohamozók ekkor még akár fel is mászhattak a hatalmas kövekre (ma már ez szigorúan tilos, sőt akár csak megérinteni sem engedik a riolitokat.) Alig 9 évvel később az UNESCO felvette a helyet a világ kulturális örökségének jegyzékébe.

Stonehenge köveinek lenyűgöző méretei

Az építmény rendeletetéséről sokan értekeztek már, de a mai napig nincs pontosan tisztázva, hogy a korabeli társadalmak miért fektettek ennyi munkát és erőfeszítést, (ráadásul ilyen hosszú időn keresztül) a hely kiépítésébe és fenntartásába. A korszak, vagyis a Kriszrus előtti III. - IV. évezred - ami egyébként az írásbeliség megjelenésének is csak kezdete - még mindig a történettudomány "fehér foltja", kevéssé feltárt időszaka. (Főleg ha nem az egyiptomi, föníciai és mezopotámiai területeket vizsgáljuk.) A korabeli hitvilág, szokások és életmód nagyrészt az elméletek ködébe vesznek.

Stonehenge -nek a leginkább általános vélekedés szerint hármas kihasználtsága volt: egyrészt a tavaszi és őszi napfordulókat különleges szertartásokkal ülhették meg itt a korabeli emberek, amit bizonyít az építmény tájolása is, hiszen az említett napokon a felkelő nap sugara pontosan a kör közepén lévő Oltárkövet világítja meg. Lásd fenti képünket, melyen a sárga vonal mutatja a nap fény irányát a heel stone és a slaughter (mészáros) kövek közt haladva, egészen az oltárkőig. A második funkciót a hely szent jellege adhatta, hiszen feltételezések szerint ezrek, sőt tízezrek jöhettek ide gyógyulást remélve a kék kövektől. A harmadik cél, amit Stonhenge szolgált, vallási szertartások és a brit szigeteken élő korabeli törzsek egyesítését szolgáló összejövetelek megtartása lehetett. Időről időre nagyszabású gyűléseket, lakomákat tartottak itt. Minderre számtalan régészeti lelet utal. De a fő kérdés: hogy miért pont ott alakították ki az egész komplexumot és mitől gondolták éppen azt a helyet szentnek, a mai napig foglalkoztatja a tudósokat.

Mindenesetre Stonehenge környéke is nagy tömegek látogatására utal, hiszen a köveket egy tökéletes kör alakú gödör is körülveszi, 100 méteres átmérővel, kézi eszközökkel kialakítva. (Micsoda munka lehetett.). Ezen túlmenően pedig egy három kilométer hosszú, legalább 4 ezer éves út is vezet a kövekhez (Stonehenge Avenue), az Avon folyótól. Feltételezések szerint az úton ezrek zarándokoltak a kövekhez, ahol a szertartásokat tartották.

Stonehenge (függő kő) még biztosan sokáig foglalkoztatja a modern tudomány és történész-társadalom szakembereit, miként annyi más érdekes múltból megmaradt építmény is. Az elkövetkezőkben blogunk további ősi építményekkel tervez foglalkozni, melyekhez némi közvéleménykutatás segítségül szolgálhat az alábbiakban.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

*** 

2018.05.22.(19:32)