1848 március 15. a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb napja volt. Jelentőségét és hatásait számtalan írás taglalta már, ám valódi főszereplőiről - Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emberi oldaláról, szerepéről - nem mindig esik elég szó. Pedig rajtuk múlt szinte minden: a 45 éves jogászon, újságírón és országgyűlési képviselőn, illetve a 25 éves költőn. Egyikük Pozsonyban, a nemesi ellenzék vezéreként, az országgyűlésen kényszerítette ki a változást, másikuk pedig Pesten, a tömegek előtt beszélve és verseivel hatott az emberekre.

Mondhatnánk: az "érdemi munkát" Kossuth végezte, hiszen ő volt az, aki 1848 márciusában, a korábbi évek (reformkor) vívmányaira, Széchenyi, Kölcsey, Wesselényi munkásságára, gondolataira alapozva összefoglalta legfőbb követeléseinket: a feudalizmusból történő továbblépés és a Habsburg Birodalmon belüli nemzeti önrendelkezés legfontosabb feltételeit. Ő ismertette először a Pesti Hírlap hasábjain a jobbágyfelszabadítás végrehajtásának, a feudális törvények (9-ed, 10-ed, robot, ősiség) eltörlésének fontosságát, a közteherviselés, sajtószabadság bevezetésének nélkülözhetetlenségét és a magyar országgyűlésnek felelő, saját kormány felállításának jelentőségét. Összefogta a változást akarókat és erős, nemzeti mozgalmat teremtett.

Ugyanakkor Petőfi is kellett a nép megszólításához. Gyönyörű versei, fiatalos lendülete, mindenkit magával ragadó tenni akarása illetve a márciusi ifjak összefogása nélkül a forradalom és szabadságharc eszméje nem éghetett volna olyan fokon, hogy szembe tudjunk szállni Ausztriával. De mit is tett pontosan Kossuth és Petőfi legnagyobb nemzeti ünnepünk napján, 1848 március 15 -én?

A nagy napon Pozsonyban, az ország fővárosában, az országgyűlés helyszínén és Pesten, hazánk legjelentősebb nagyvárosában párhuzamosan zajlottak az események. Miközben a reggeli órákban Pesten a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban gyülekeztek (ahová Petőfiék, Vasvári Pállal együtt Jókai lakásáról érkeztek meg) Sükei Károly már 500 fős tömeg előtt kiabálta szét a négy nappal korábban, Irinyi József tollából megszületett 12 pontot. Eközben 180 kilométerrel távolabb, Pozsonyban Kossuth Lajosék épp Bécsbe készültek, hogy a császár elé terjesszék a március 3-án megalkotott felirati javaslatot. A felirat szinte minden fontos követelésünket tartalmazta, így 72 képviselővel (köztük Széchenyi gróffal) vitték ünnepélyesen, gőzhajón Bécsbe.

Pesten kitört a forradalom, Petőfi így írt erről:

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt."

Tízezres tömeg vonult tehát a Pilvaxtól az Egyetemhez, ahol az emberek lelkesen fogadták a 12 pontot és Petőfi két nappal korábban írt versét, a Nemzeti Dalt, a forradalom eszméje kétségkívül magas lángra kapott. Petőfi így emlékezett:

"A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmaradt. … [Aznap] elmondtam először az ifjak kávéházában, azután a szeminárium terén... végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a hatvani utcában”

Gyönyörű, harcra buzdító versének legszebb sorai mindenkit meggyőztek a küzdelem szükségszerűségéről:

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A pesti forradalmi tömeg "állomásai" a következők voltak: Landerer-Hackenast nyomda (a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatása), délután: Nemzeti Múzeum (ahol a közhiedelemmel ellentétben Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Dalt, csupán rövid lelkesítő beszédet mondott a lépcsősor bal oldali párkányán állva), majd következett a Pesti Városháza (petíció átadása a városvezetőknek), budai Helytartótanács  a várban (a 12 pont átadása), József kaszárnya (Táncsics kiszabadítása, akinek hintóját a tömeg húzta Pestre). Később, az esti órákban a Nemzeti Színház lett az események záró-helyszíne és a Bánk Bán előadása. Itt Jókai a színpadról jelenti be a forradalom győzelmét.

Minderről így írt Petőfi naplójában:

"... Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."

És mit csinált eközben Kossuth? Hatalmas kísérettel (72 fős küldöttséggel) ért Bécsbe, ahol ekkor ugyancsak forradalmi hangulat tombolt. Kossuthot ünnepelve fogadták a bécsiek, de V. Ferdinánd elé csak másnap járulhatott. A császár március 16-án fogadta a magyarokat, majd ünnepélyesen átvette a feliratot. Aznap este az államtanács Lajos főherceg elnökletével (Ferenc Károly főherceggel, Windisch-Gratz herceggel, Hartig államminiszterrel és Mailáth Antallal) hosszasan tárgyalta a magyarok ügyét. Végül nem kis részben a forradalmi hangulatnak köszönhetően elfogadták a követeléseket, bár Batthyányi miniszterelnöki kinevezéséhez, csak nagy nehezen, másnap járultak hozzá (István nádor rábeszélésére). Kossuthék hazatérhettek, a forradalom csak ekkor, ezzel a pillanattal győzött igazából. Széchenyi István gróf nyilvánosan is elismerte Kossut érdemeit, így fogalmazott:

„…Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok!”

1848 március 15. arcai: Jókai, Petőfi, Kossuth és Széchenyi

A követelések nyomán megszülettek ugyan az áprilisi törvények, ám 1848 nyarán a bécsi, császári udvar meggondolta magát és mégis inkább szembefordult a magyar alkotmányossággal. Kitört a szabadságharc, melyben Kossuth és Petőfi újra külön utakra lépett: egyikük a frissen szerveződő magyar honvédség vezetésében vett rész (az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként), majd magyar kormányzóként, másikuk küzdelemre buzdító, gyönyörű verseivel s harcoló csapatok nyomában haladva szolgálta a hazát.

Bem tábornok őrnagyi rendfokozatot adományozott a költőnek, mert azt remélte, hogy ezzel a magas ranggal távol tarthatja majd a harcok sűrűjétől. Igyekezete azonban sajnos hiábavaló volt, Petőfi részt akart venni a csatákban annak ellenére, hogy 1848 decemberében kisfia született, akit feleségével, Szendrey Júliával, Zoltánnak neveztek el. Élete legutolsó versét (melynek címe: Szörnyű idő), a békési Mezőberényben írta meg, 1849 július 17-én, alig két héttel halála előtt:

"Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak? S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyászdolgokat Beszélni, mint valának? 

S ha elbeszéli úgy, amint Megértük ezeket mi mind: Akad-e majd, Ki ennyi bajt Higgyen, hogy ez történet? És e beszédet nem veszi Egy őrült, rémülésteli, zavart ész meséjének?"

Közben az új császár, az alig 18 éves Ferenc József kijátszotta utolsó aduját és a győzelemre álló magyar seregek ellen az óriási túlerőben lévő orosz csapatokat hívta segítségül. Petőfi a végső harcokban esett el, az erdélyi Segesvárnál (Bem József csapatában), Kossuth pedig az utolsó napokban menekült külföldre. Mindketten a szabadságért és hazájukért küzdöttek, mert hittek abban, hogy a magyarság jobb sorsa érdemes, amiért nem nagy ár feláldozni akár életüket is. Petőfi valóban életét adta mindezért, Kossuth pedig soha többé nem térhetett vissza hazájába.

Március 15. valójában két fantasztikus ember öröksége: Kossuth Lajos és Petőfi Sándor munkásságának, elszántságának és sok ezer magyar katona küzdeni akarásának eszmei emlékműve, mélyen a magyar szívekben eltemetve örök időkre.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

***