Amerikai különleges alakulatok [54.]

2018. március 13. 23:14 - Harmath Árpád Péter

A filmekből és híradókból több alkalommal is értesülhettünk arról, hogy az Egyesült Államok speciálisan képzett katonai alakulatokat alkalmaz ha hadszínterein vagy katonai beavatkozásokra kijelölt célországaiban érdekei úgy kívánják. Ezek az egységek időnként a figyelem kereszttüzébe kerülnek, mint például 1993 -ban Szomáliában (Black Hawk Down), vagy 2005 júliusában (amikor 19 amerikai katona vesztette életét egy speciális akcióban Afganisztán közepén) illetve 2011 májusában, amikor Oszáma bin Láden, hírhedt terrorista vezért likvidálta egy különleges csoport a pakisztáni Abbotábádban. De milyen alakulatok tartoznak a speciális erők kötelékébe? A leginkább ismert szervezetek közé hármat sorolhatunk: a US Rangers -t, a Deltos Force -t és a US Navy Seals -t.

US Rangers

Elnevezésük eredete egészen a XVII. századig nyúlik vissza, amikor Angliában a lordok, földesurak vadállományát jogtalanul pusztító orvvadászokat, tapasztalt, jól képzett fegyveresekkel fogták el, vagy ölették meg. Ők voltak az első rangerek (magyarul: vadőrök). Később, az amerikai kontinensen a XVIII. században, az indiánok ellen fellépő, vidéket járó csapatok is ezt az elnevezést kapták. Újabb egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a ranger kifejezés átértelmeződött és Texasban (1835-től) a vidéki területek biztonságáért felelős rendőri szerveket jelölte (és jelöli még ma is a legújabb, katonai megközelítés mellett). Végül a legújabb, XX. századi értelmezése a második világháborúban jött létre és különleges harctéri feladatokat végrehajtó katonai csoportot takart.

usa_rangers.jpg

Az első katonai ranger alakulatot Lucian Truscott ezredes hozta létre (1. Ranger zászlóalj) és 1943 folyamán Észak-Afrikában hajtott végre speciális feladatokat. Később, az 1950-53 közti koreai háborúban kerültek bevetésre, majd Amerika szinte minden háborújában. Idővel nagyon komoly elismerést szereztek maguknak, mivel óriási hatékonysággal és kis veszteséggel tudták megoldani feladataikat. A rangerek leginkább kivételes kiképzőprogramjuknak köszönhették mindig is sikereiket. A Georgia államban található (az alabamai határ közelében fekvő), vadregényes terepen elhelyezkedő, legendás Fort Benning kiképzőbázis, ahol 61 napon keresztül zajlik a rangerek kiképzése, embertelenül kemény megpróbáltatások közepette. Akik ezt a földi poklot kibírják, azok méltán kerülnek soraikba. Megtanulnak halál-pontosan lőni, közelharcot vívni, ejtőernyőzni, sziklafalakat megmászni, fegyvereiket másodpercek alatt szétszedni és összerakni és mindent kibírni. A rangerek egyik leghíresebb bevetése 1993 októberében zajlott Szomália fővárosában, Mogadishuban, ahol egy helyi hadurat (Mohamed Farrah Aidid) kellett volna elfogniuk. Az akció balul sikerült és a város lakossága a rangerek ellen fordult, akik közül 18-an vesztették életüket. Ugyanakkor a rangerek még így is megöltek ezer szomáliai fegyverest. A történetet a világhírű "Sólyom végveszélyben" című Ridley Scott film mutatja be. Összefoglalva: az amerikai rangerek kiemelkedő fizikai képességeikkel, elszántságukkal és óriási harctéri csapásmérő erejükkel emelkednek a világ katonai alakulatainak élmezőnyébe. 

Delta Force

First Special Forces Operational Detachment Delta 1977 -ben jött létre, Charles Beckwith ezredes közreműködésével, mégpedig kifejezetten terror ellenes akciók végrehajtása céljából. A szervezet létrehozását a 70-es években elszaporodó rengeteg terrorista bevetés (pl. a müncheni olimpián történtek, entebbei-ugandai művelet ... stb) indokolta. Az alakulat megteremtésével tehát a cél ezúttal nem a háborús (vagy polgárháborús) övezetekben harcoló katonai egységek megsegítése volt, hanem válsággócok-, és helyzetek gyors, minimális kárral és áldozattal járó azonnal feloldása, illetve túszok kimentése és fenyegetett objektumok felmentése lett. 

usa_delta1.jpg

A Delta Force működése teljesen titkos, de annyit azért lehet tudni, hogy mindig megjelennek a Föld azon háborús vagy polgárháborús övezeteiben, illetve terroristák által veszélyeztetett pontjain, ahol az amerikai életeket fenyeget életveszély, vagy amerika érdekek sérülhetnek. Ennek megfelelően a Delta Force egységeit bevetették az 1977 után hidegháborús konfliktusokban, így például a guatemalai polgárháborúban (1960-1996), a libanoni polgárháború (1975-1990), a szovjetek afganisztáni háborújában (1979-1989), az iráni forradalomban (1979), az angolai polgárháborúban (1975-2002), a nicaraguai forradalomban (1979), a salvadori polgárháborúban (1979-1992), a grenadai invázióban (1983), a burmai 8888 -as felkelésben (1988), a panamai invázióban (1989), a Délszláv-háborúkban (1991-1999), az iraki háborúkban (1991, 2003) és a szomáliai beavatkozásban (1993).

usa_delta2.jpg

A felsorolt és közismert fegyveres konfliktusok mellett a Delta Force -t szinte bizonyosan alkalmazták a kolumbiai drogkartell elleni háborúban, csak úgy, mint a Közel-Kelet konfliktusainál. Érintettségük feltételezhető szinte minden komolyabb válsághelyzetben, de vélhetően még a hírszerzési feladatokban is. A deltások kiképzése legalább olyan kemény és jóval hosszabb, mint a rangereké. Már a felvételi szint elérése is kemény feladat és csupán a katonaként szolgálók 15% -a képes rá. Ezt követi Fort Bragg (Észak-Karolina) vagy Camp Dawson (Nyugat-Virginia) pokla, ahol 19 hét a kiképzési idő. Az összes létező kézifegyver használatát megtanulják, miközben a közelharcot és mesterlövész feladatokat is elsajátítják. Mindezeken túl, légidesztantos - vízalatti  és szárazföldi szimulációs (három éltű) kiképzést is kapnak. Makett városban gyakorolják épületek elfoglalását és túszok kiszabadítását napi 15-16 órában. Összefoglalva a deltások sokoldalúságukkal, gyors problémamegoldó képességeikkel és a közelharc, precíziós lövészet illetve különleges helyzetek (épület elfoglalások, túszmentések) kigyakorlott tapasztaltságával emelkednek magasan az átlag katonai alakulatok fölé.

US Navy SEAL

Az amerikai haditengerészet kötelékébe tartozó szervezetnek már az elnevezése is beszédes: hiszen jelzi, hogy tagjai tengeren (sea), levegőben (air) és szárazföldön (land) is magas hatásfokkal vethetőek be. A kifejezéseket összeolvasva a SEAL, azaz fóka szót kapjuk, mai a haditengerészek szimbóluma, szinte az USA első flottájának megalakulása óta (1775). A Navy Seal büszke, összetartó és jól szervezett csapat, mely a második világháború óta védelmezi az Egyesült Államok érdekeit. Első alakulatai (Underwater Demolition Team) 1942-ben jöttek létre egy saját kiképző iskolával Fort Pierce -ben (Florida) és eleinte legfőbb küldetésük a fontos partraszállások előtti felderítés volt. A háború után, John F. Kennedy elnök idején jött létre a mai értelemben vett SEAL, mégpedig Willaim H. Hamilton korvettkapitány (őrnagy) közreműködésével.

usa_navyseals.jpg

A hidegháború éveiben a Seal óriási fejlődésen ment keresztül és kialakult saját kiképző-programja, mely az eddig említett másik két szervezet programjánál is keményebb próbatételek elé állítja a jelentkezőket. (Ha valaki látta Demi Moore főszereplésével a G.I.Jane című filmet, ott láthatott néhány életképet a kiképzés szörnyűségeiről.) Az alap-program 21 hetes és a lemorzsolódás 80-85% -os, vagyis 100 jelentkezőből alig 15-20 katona tudja csupán végigcsinálni (de voltak olyan csoportok is, ahol 96-97% volt a kiesők aránya). Akik kibírják az alapkiképzés során a nap nap utáni, összességében több órás terepfutásokat (tengerparton erdőben, sárban), az állandó terepgyakorlatokat, ezerszám végzett felüléseket, fekvőtámaszokat, sok mérföldes tengeri úszásokat és meneteléseket (többnyire napi 16-18 órában), azok kiérdemlik annak kiváltságát, hogy részt vehetnek az érdemi kiképzésben is, ami a legsokoldalúbbak közé tartozik.

A Seal érdemi kiképzése közel 7 hónapos. Amíg egy jelentkezőből valódi Seal válik a következő kiképzési szakaszokon kell átesnie ebben a bizonyos 7 hónapban: túlélési kiképzés (SERE), ejtőernyős tanfolyam, minősítő kiképzés (SQT). Az említett három közül az SQT kiképzés a legszigorúbb, mert itt már elméleti oktatás is zajlik, írásbeli vizsgával. A program része: egészségügyi oktatás, rádiós gyakorlás, tájékozódási terepkiképzés, lőgyakorlat, céllövészet - harci lövészet (M-4 gépkarabéllyal, M-14 automata puskával, közelharc (CQD), szárazföldi hadviselés, tengeri és légi hadviselés, hideg időjárási kiképzés (Alaszkában). Az egészet egy teljes év után egy zárógyakorlat, majd avatás zárja a még mindig programban maradott kevesekkel. A felavatottak ugyan megkapják a Seal szigonyt (egyenruhájukra), de első éles bevetésükig még több erőpróbán, kiképzésen kell átesniük (immár igazi Seals kommandósokként). 

usa_oneil.jpg

A SEAL egység, mely kivégezte Bin Ladent (bal szélen a gyilkos lövést leadó)

A US Navy Seals egyik legemlékezetesebb bevetése a "Neptun lándzsája" fedőnevű akció volt 2011 május másodikán, amikor egy "Naval Special Warfare Development Group" csoport (röviden: DevGru vagy SEAL Team Six, ST6) két UH-60 Black Hawk helikopterrel felszállva az Arab tengeren állomásozó USS Carl Vinson anyahajóról, berepült a pakisztáni Abbotábád városába és megtámadta Oszáma Bin Láden hirhedt terrorista vezér villáját. Az alig 40 perces akcióban fejbe lőtték a célszemélyt (a halálos lövést Robert O'Neil főtörzsőrmester adta le), majd az egyik helikoptert hátrahagyva (mely meghibásodott) távoztak. A holttestet az amerikai repülőgép hordozóra vitték és DNS azonosítást követően muszlim szokások szerint a tengerbe temették. Az akcióról színvonalas és érdekes filmet készítettek, 2012-ben "A Bin Láden hajsza" - Zero Dark Thirty" címmel. (A film bemutatja azt a hosszú évekig tartó nyomozást is, mely a terrorvezér rejtekhelyének megtalálása előtt zajlott.)

A Seals másik híres bevetéséről szintén készült film, mégpedig 2013-ban, a címe: A túlélő. Ez az akció a "Vörös szárnyak hadművelet" keretében zajlott 2005 júniusában, amikor egy néhány fős Seals felderítő-egységet dobtak le Kelet-Afganisztánban, hogy ott megkeressenek egy hírhedt tálib vezetőt (Ahmad Shah), majd jelentsék helyzetét és bevárják a második hullámban érkező csapásmérő erőket, akik végeznek a célszeméllyel és kíséretével. Az akció azonban balul sült el, a felderítőket korán felfedezték és a hadművelet tragédiába torkollott, csak egyetlen ember élte túl: Marcus Luttrell altiszt. A US Navy Seals ebben a bevetésben szenvedte el eddigi legnagyobb veszteségét: 24 óra alatt 19 tengerészgyalogost. 

A különleges alakulatok a mai napig fontos részét képezik az amerikai fegyveres erőknek. Az elmúlt évtizedekben sok tucatnyi éles akcióban bizonyították rátermettségüket és különleges képességeiket. Napjainkban az amerikai filmipar révén titokzatos és legendás misztikum övezi az ezekben a különítményekben szolgálókat, sok esetben egyáltalán nem érdemtelenül. Ugyanakkor a világ számtalan hadseregében szolgálnak speciális egységek, ilyen az orosz Specnaz (спецназ), a brit SAS (Special Air Service), az izraeli Sayeret Matkal és a Francia Idegenlégió. Róluk bővebben, talán legközelebb írunk.

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

***

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr613737422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista. 2018.03.14. 08:52:00

Érdekes, hogy a Bin Laden akcióban miért Seal csapatot és nem a Deltát alkalmazták, mikor a precíziós műveletek, túszejtések, likvidálások inkább az ő profiljuk, mint a tengerészgyalogosoké. De talán azzal kalkuláltak, hogy keményebb lesz az ellenállás és elhúzódhat a harc, vagy azzal, hogy Afganisztán - Pakisztán eleve a Seal területe. Mindenesetre a két szervezet bevetési protokollja közt elég nehéz meghúzni a határt.

Insomnus 2018.03.14. 16:26:18

@Intercessor: ... az sem kizárt, hogy 2011 óta a Seal beelőzte a Deltát.

Editor_ 2018.03.14. 16:26:26

Az biztos, hogy gyakorlottság, éles bevetési tapasztalat és világismeret terén az amcsik az elsők, mert egyetlen más különleges alakulat sem csinál annyi külhoni bevetést, mint az amerikaiak.

Bloodscalp 2018.03.14. 16:26:28

A Rangerek nem speciális egység.

Solo_ 2018.03.14. 16:34:04

@Bloodscalp: DE

A "Zöldsapkások", a "Rangerek", a "Delta Force" és az "Éjszakai Lesvadászok" (Nightstalkers) az amerikai szárazföldi haderőnél szolgálnak (hadsereg), ám a Navy Seal a haditengerészet egysége. Ősi ellentét és rivalizálás van köztük.

Periodista. 2018.03.14. 16:43:19

@Captain Amerika: Én azt olvastam különböző amerikai oldalakon, hogy a Seal és a Delta régóta riválisai egymásnak (meg úgy általában a hadsereg és a haditengerészet is rivalizálnak az USA -ban). De ami a lényeg, hogy a Delta teljes titoktartás mellett "dolgozik" a kifejezetten rázós feladatokat kapva. Rendszerint piszkos ügyeket oldanak meg a világ különböző pontjain (pl. likvidálások, emberrablások ... stb) néha tússzabadítások ... stb. Ezeknél a bevetéseknél a titkosság a lényeg és alkalmazásaik rendszerint kis létszámú, precíziós akciók, afféle "tőr hegye" kivitelben. Ezzel szemben a Seal sokkal nyíltabban működik (kevésbé titkosan), bevetéseik többsége ismert a nyilvánosság előtt, még ha utólag is és lényegesen nagyobb csapásméréssel, illetve létszámmal dolgoznak.

Insomnus 2018.03.14. 16:48:56

@Intercessor: én is kábé így tudom, éppen azért meglepő, hogy Bin Laden elfogására és likvidálására nem Delta egységet küldtek, hanem seal srácokat. Az ilyesfajta, gyors, kis létszámú, agyonlövős bevetés tipikusan inkább Delta feladat.

Fritz Gerlich 2018.03.14. 16:59:29

@Scriptorius: Az amerikai különleges alakulatok két fő erőssége: a gyakorlottság, vagyis a magas számú éles bevetés és a felszerelés, amelyik a legjobb, legmodernebb és a legtöbb innovációval ellátott az egész világon. Vannak olyan delta csoportok, amelyeknél egy - egy emberen a felszerelés több értéke több mint 100 ezer dollár (pl. golyóálló ruha, éjjellátó szemüveg, két-három maroklőfegyver, automata puska, kés, drótvágó eszköz, gázmaszk, hordozható mini számítógép (kijelző az alkaron), kommunikátor, távollátó berendezés, infra-kamera és sorolhatnánk még). Kevés ország akad, aki ennyi pénzt tud költeni egyetlen katona felszerelésére.

Shish Yakoo 2018.03.14. 16:59:39

Vajon mi az anyjuk pustohányos forcsokját keresnek ezek az embernyuvasztó szuperbanditák idegen szuverén országok területén?

Master. 2018.03.14. 17:05:25

@Shish Yakoo: ... ne légy naiv. Az orosz specnaz alakulatok Ukrajnában kavarják a szart, a francia idegenlégió Afrikában van rendszeresen bevetve, az izraeliek a Közel-Keleten működnek, az iráni forradalmi gárda meg Libanonban dolgozik. Ma már minden jelentősebb nagyhatalom külföldön biztosítja érdekeit.

tommybravo 2018.03.14. 17:52:00

@Shish Yakoo: Van az a régi mondás, hogy "a legjobb védekezés a támadás".

Editor_ 2018.03.14. 17:52:01

@Fritz Gerlich: mondjuk szerintem az izraeli, francia és brit különleges egységek felszerelésének szintje sem marad el sokban az amerikaiakétól, sőt az orosz GRU különítményeknek is nagyon komoly cuccaik vannak. De az igaz, hogy senki nem küld külső országokba annyi katonát mint az USA. Jelenleg harcolnak amerikaiak Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Afrika 4-5 pontján (pl. Líbiában tutira) és mindezeken túl ott vannak a Latin-Amerikai veszélyzónákban is (pl. a mexikói drogmaffiák környékén).

Sean MacTíre 2018.03.14. 20:10:42

@Scriptorius: a penz hatalom. Az nem rossz, ha magadnak nyomtathatod a penzedet, es mindenhol elfogadjak. Ezert van 13 anyahajokotelekuk is, es senki mas a kozelebe se jon ennek a haderonek.

al Dajjal 2018.03.14. 20:12:32

@Captain America.: Valószínűleg nagyobb ellenállásra számítottak. Komoly testőrségre, s nem fegyveres családtagokra.

chepunk 2018.03.14. 20:12:41

@Scriptorius: Az orosz megfelelőik pedig az összes volt szovjet tagköztársaságban a volt összes VSz tagországban, ja meg mostanában megint Londonban, most polónium helyett épp idegmérgeztek...

wartburg1963 2018.03.14. 20:12:59

Van azért abban valami báj, amikor egy ilyen klassz military cikk elolvasása után, egy szuverén ország területén "vélhetően" az oroszok által (May szavai) elkövetett titkos akciót más ország belügyeibe való durva beavatkozásnak értékel felháborodva a teljes demokratikus és szabad mainstream nyugati média. Ugyanakkor a cikkbéli fijjug szakmányban és magától értetődő természetességgel teszik ezt, több nagyságrenndel nagyobb tétben, volumenben. S nem "vélhetően", hanem pár hónap múlva már látjuk is youtube-on a mobilkamerás videót a büszkén feszítő kommandósról, aki lelőtte/felakasztotta a"célszemélyt". Namost vagy-vagy, kéremszépen... Double standard.

proletair · http://lemil.blog.hu 2018.03.14. 20:13:46

Ha azt vesszük alapul, hogy az amerikai fegyveres erőknél mindenki különleges, aki megszolgálta a "Special Forces" tab-ot, akkor azt kell hogy mondjam, hogy a cikkben ezekből nagyon kevés lett felsorolva, a "Green berets" például fájóan hiányzik. De ott vannak még a légierő Pararescue egységei, a Combat Control, a Combat Weathermen csapatok, de van még jópár. Izraelnek is annyi különleges alakulata van, hogy Jordánt lehet velük rekeszteni. A francia idegenlégió viszont nem számít különlegesnek.

Insomnus 2018.03.14. 20:30:46

@al Dajjal: ... pedig Bin Laden villájában komoly testőrség is volt, legalább egy tucat ember, automata fegyverekkel. A Seal osztag mindet elintézte. Az egész akció 40 perc volt csupán.

Sequoyah 2018.03.14. 22:12:17

@Sean MacTíre: Penzt nyomtatni barki tud, de a repulo hordozokat nem penzbol epitik, hanem vasbol es tudasbol. Van egy brutalisan eros gazdasaguk amibol telik nekik akkora flottara, hogy a tobbi egyutt sem verne le egykonnyen.
Es igen, a brutalisan eros gazdasag az nyilvan elony, ehhez nem is fer ketseg.

Sequoyah 2018.03.14. 22:12:38

@wartburg1963: Azert van kulonbseg akozott, hogy bekes es stabil orszagban tortenik ez a bevetes, vagy egy haborus ovezetben.
Es most nem arrol beszelek, hogy miert van ott haborus ovezet, vagy miert vannak ok ott a haborus ovezetben. De teny, hogy az OSSZES fenti pelda eseten haborus tersegben es/vagy haborut viselo felek ellen tortent a bevetes. Amit te emlegetsz, az pedig egy bekes, demokratikus orszag, ahol egy bekesen elo emberre tamadtak.
Elkepeszto kulonbseg van a ketto kozott.

Lehet egyet nem erteni az amerikai akciokkal, de hogy az oroszok barmiben is jobbak lennenek naluk az nagy alszentseg...

Master. 2018.03.14. 22:36:24

@wartburg1963: Azért van némi különbség a között, hogy Putyin bérgyilkosokat küld Angliába politikai ellenfelei megölésére és a között, hogy amerikai kommandósok terroristákat fognak el Lözel-Keleti országok kiképzőbázisain.

Editor_ 2018.03.14. 22:36:26

@Sean MacTíre: Azért ez nem ilyen egyszerű. Amerika a hadserege súlypontját az anyahajó kötelékeire helyezi, mert egyrészt nagyon nyitott, hosszú, támadható partvonalai vannak, két óceán felől is, másrészt szereti "előredobni" harcállásait ellenfelei közelébe és mindenhol jelen lenni a világon. Mindezek miatt EZT a fegyvernemet fejleszti.

Oroszország más stratégiát követ: nem közelíthető meg könnyen óceánok felől (leningrádi partjaihoz és a Krímhez is szorosokon keresztül vezet a tengeri út, vagyis nehezen lephető meg anyahajókkal), így náluk a súlypontot nem a repülőgéphordozók jelentik, hanem az atomtengeralattjárók, harci helikopterek, robotrepülőgépek, vadászok és harckocsik. De nagyon intenzíven fegyverkeznek és az említett fegyvernemekben élvonalbelinek számítanak. Úgyhogy nem annyira egyoldalú a helyzet, ahogyan beállítod.

xclusiv 2018.03.15. 09:48:48

@Intercessor: A SEAL az Navy és nem Marines. Az egy másik branch.

xclusiv 2018.03.15. 09:51:08

@Scriptorius: háttöö....
Szerintem a Navy az a force projection. Az USA-nak valóban vannak szép nagy tengerpartjai, csak az a ciki, hogy azon kereszült megtámadni nem nagyon lehet, mert ehhez vagy az Atlanti, vagy a Csendes Óceánt kellene átszelni. Titokban.

Az oroszok pedig élvonalbelinek számítanak szinte mindenben. A legtöbb dologban a 3. világhoz képest, pár dologban azért kb. amerikai szinten vannak. Az ICBM témában pl. jók, bár az amik 50 éves rakétáikkal is pont annyira tudják elpusztítani az oroszokat, mint a másik irányban.
Vadászból MIG-31 remek, de az a 80-as évek technológiája, és valójában nem más, mint a 60-as évekbeli 25-ös továbbfejlesztése. Ettől még komoly rendszer, de egy dologra lett tervezve: nagy hatótávolságú vadász: kint a prérin (tajgán) elindítják, gyorsan és magasan repül, és elindítja a rakétáit. Magic.
Lopakodó témában (és szinte minden másban is) kb. 20 év a lemaradásuk az amikkal szemben. Ott a PAK-FA, amit elküldtek túrázni egy veszélytelen helyre, politikai okokból. De nincs hajtóműve, nincs fegyverzete, nincs hadrendbe állítva, és gyakorlatilag maga a gép sincs, csak max. tucatnyi prototípus. Az amik pár lopakodón már túl vannak, és pl. az F22 hadrendbe is van állítva vagy 2 évtizede, használták is.

Burgermeister 2018.03.15. 09:51:20

@Captain America.: komoly testorseg, ezt azert gondold at, annyit is ertek!

Periodista. 2018.03.15. 10:50:14

@xclusiv: ... figyelj, mond neked vakamit az a szókapcsolat, hogy "Navy SEALs"? Nem ütött még szöget a fejedben, hogy ez a két szó, mit keres folyton egymás mellett? És hogy miért használnak a Seal ben haditengerészeti rendfokozatokat és egyenruhát? Meg hogy amikor a Seal túlélő Marcus Luttrellt kitüntette Bush, miért viselt matrózos haditengerést egyenruhát? Lésd itt: cdn.blog.hu/je/jegyzettar/image/luttrell.jpg
Elárulom: a Seals a haditengerészeten BELÜL működik!

Editor_ 2018.03.15. 10:55:31

@xclusiv: A hosszú óceáni tengerpartok biztonsági kockázatot jelentenek az USA számára, amit csak repülőgép hordozókkal lehet biztosítani.

Ami az orosz hadsereget illeti: nagyon rádférne hogy frissítsd ezen a téren haditechnikai tájákozottságodat, ugyanis nagyon le vagy maradva. Legalább két tucatnyi újdonságot fejlesztettek az utóbbi években, szinte minden fegyvernemben, és ezeknek fele már hadrendben állt.

Insomnus 2018.03.15. 11:01:37

@xclusiv: A SEALs a haditengerészethez tartozik, haver.

@Burgermeister: ugye nem hiszed, hogy a 2011 május másodiki rajtaütésen csupa nagybácsi, meg unokaöccs alkotta Bin Laden testőrségét? Segítek: Al-Kaida testőrök őrizék, olyan 20-30 katona. De egyszerűen jobbak voltak náluk a SEALs fiúk. Ennyi.

xclusiv 2018.03.15. 12:55:11

@Intercessor: figyelj öreg, ezt az arcoskodást nyugodtan félreteheted.

Az lapon az első komment első mondata ez: "Érdekes, hogy a Bin Laden akcióban miért Seal csapatot és nem a Deltát alkalmazták, mikor a precíziós műveletek, túszejtések, likvidálások inkább az ő profiljuk, mint a tengerészgyalogosoké."

Szóval nem én kevertem ide a tengerészgyalogosokat, hanem te, ugyanis azt a kommentet te írtad. Amivel nincsen baj, tévedni emberi dolog, én is szoktam néha hülyeséget írni...

jegyzettar.blog.hu/2018/03/13/amerikai_kulonleges_alakulatok_142?full_commentlist=1#c34797530

Periodista. 2018.03.15. 12:58:46

@xclusiv: nem arcoskodtam és amit írtam, az pontos. A tengerészgyalogságot a seal szinonimájaként használtam. Ez a mondatom teljesen stimmel: "Érdekes, hogy a Bin Laden akcióban miért Seal csapatot és nem a Deltát alkalmazták, mikor a precíziós műveletek, túszejtések, likvidálások inkább az ő profiljuk, mint a tengerészgyalogosoké."

Ez azt jelenti, hogy Bin Laden elfogását logikusabb lett volna a Deltára bízni, mint a tengerészgyalogságra, azon belül is a Seal -re. Vagy gond van a szinonima kifejezés értelmezésével és a szemantikával?

Fritz Gerlich 2018.03.15. 14:29:17

@Intercessor: @xclusiv: .... igazából picit pontosítani érdemes a dolgot: mind a Navy Seals, mind a tengerészgyalogság az amerikai haditengerészet része. Mindkét szervezet vezetése a haditengerészeti miniszter kezében összpontosul, aki jelenleg (2017 augusztus 3 óta): Richard V. Spencer.

A Haditengerészet vezetőjének jelent a Különleges Erők Parancsnoksága (Naval Special Warfare Command), mely a Seals egységeket vezeti és nekik jelent a tengerészgyalogság vezérkara is. Tehát amolyan mellérendelt a viszony köztük. De tegyük azért hozzá, hogy a Navy Seals tagjai majdnem mindig a tengerészgyalogságtól jönnek, tehát voltaképp tengerészgyalogosok!!!

Sequoyah 2018.03.15. 15:00:56

@xclusiv: Az oroszok pont azt csinaljak, amit tipikusan a szegeny, de nagyratoro allamok szoktak. Azon fegyvereit fejleszti, amik olcsoak, de az arukhoz kepest hatekonyak. Haborut nem lehet veluk nyerni, de azert sok kart tudnak okozni.
Ezek koze tartozik az informatikau hadviseles, es a propaganda, amik filleresek, es megis nagy karokat okoznak.
Konvencionalis fegyverek kozul inkabb csak 1-1 olcsobb tipus felfejlesztesere fekszenek ra, pl egy harckocsit, vagy egy raketavedelmi rendszert nem olyan draga kifejleszteni, mint egy barmilyen hajot, es inkabb tudas, mint tokeigenyes. Es mindennek latszik is az eredmenye, hajok teren sehogy sem allnak, repulok teren botladoznak, de az olcsobb fegyvertipusok teren valoban vannak vilagszinvonalu eszkozeik.

Periodista. 2018.03.15. 15:05:27

@Fritz Gerlich: én ezt elfogadom, kábé egyet is értek vele. A tengerészgyalogság legjobbjait szoktak átvenni a Navy SEALs.

éntudumalegjobban 2018.03.15. 15:05:33

@Scriptorius: Hát azért sztem a franciákat meg lehetne kérdezni erről a témáról.

Greg36 2018.03.15. 20:16:56

@Intercessor: A SEAL jelentkezés alapfelvétele, hogy az illető a Navy vagy a Coast Guard állományában legyen, nem a Marinesnél. A Marinesnek ott van a MARSOC. (Marine Raider Rgt.)

Periodista. 2018.03.15. 20:28:35

@Greg36: igen ám, de a Marines (tengerészgyalogság) a NAVY (haditengerészet) része. Tehát aki tengerészgyalogos, az egyben a Navy -nak is tagja. A Seal -be meg leginkább tengerészgyalogosokat várnak, nem matrózokat az biztos. :-)

Fortress_ 2018.03.15. 20:37:44

A Navy Seals tagja volt a híres, Irakban szolgáló precíziós mesterlövész, Chris Kyle is. Összesen 255 halálos találata volt 2000 és 2009 közt.

Greg36 2018.03.16. 15:47:59

@Intercessor: Értem amúgy, hogy mit mondasz, és miért mondod, de a jogi háttér nem ez. Jelenleg így néz ki: USN: Elnök->Védelmi miniszer (civil)->Haditengerészeti államtitkár(miniszterhelyettes) (civil)->Haditengerészet főparancsnoka (katona, USN, admirális); USMC: Elnök->Védelmi miniszer (civil)->Haditengerészeti államtitkár(miniszterhelyettes) (civil)-> Tengerészgyalogság főparancsnoka (katona, USMC, tábornok). A Te forgatókönyved szerint viszont így nézne ki: Elnök->Védelmi miniszer (civil)->Haditengerészeti államtitkár(miniszterhelyettes) (civil)->Haditengerészet főparancsnoka (katona, USN, admirális)->Tengerészgyalogság főparancsonka (USMC, tábornok), de nem így néz ki. Richardson admirális nem parancsol közvetlenül Neller tábornoknak, meg nem egy haderőnem tagjai.
Egy kis történelmi háttér: az USA-nak 1947-ig nem volt olyan minisztériuma, ami az összes haderőnem fölött rendelkezett volna. Volt a DoW, ami felelt az USA szárazföldi területéért, és alá tartozott az US Army, meg háború esetén az összes állami milícia, illetve a DoN, ami a tengeri műveletekért felelt. Amikor (kevéssé meglepő módon, hisz a USMC már akkor is az egyik legjobb, állandóan létező haderőnem volt, ami már akkor is a legtöbb háborút vívta) a DoW rá akarta tenni a kezét a USMC-re, és hozzácsapni az Armyhez, akkor a kongresszus (némi politikai megfontolásból) úgy döntött, hogy ezt nem hagyja. Viszont valahová tartozniuk kellett, és teljesen logikus, és természtes volt, hogy az a DoN legyen. Ugyanaz a törvény viszont, ami arról rendelkezett, hogy az USMC a DoN alá tartozik, kimondta, hogy a USMC független, és a USN és USArmy-val egyenragú, attól elkülönült haderőnem, amit a DoN fennhatósága alá tartozik, és bár a USN-nel dolgozik együtt, nem része annak. Közben a DoW szétvált DoA-ra és DoAF-re (ami egy csúnya történet volt) és utána mindhármat beolvasztották a DoD alá. Ettől még a DoD-nek négy önálló és független fegyveres ereje van: USArmy, USMC, USAF és USN.
Hogy egy párhuzamot mondjak: a katasztrófavédelem tűzoltói és a rendőrség rendőrei, bár mindkettő egyenruhát hordanak, gyakran dolgoznak együtt és ugyanúgy a BM alá tartoznak, (amit épp egy volt rendőr vezet), de ettől még nem részei egymásnak, és nem kompatibilisek. Ahogy a USN és az USMC-sem.

Greg36 2018.03.16. 15:48:12

@Intercessor: Nem, nem része. A Dept. of Navy része mindkettő (ahogy a CG is), de ettől még nem az alárendeltje a Navynak. A Dept. of Navy =/= US NAVY (Ezt innen Mo-ból nehéz megérteni). A Navy személyi állományába nem számít bele a Marines, és fordítva. A Navy parancsnoka egy admirális, a Marinesé egy tábornok. Egy államtitkári szint a legalsó, (egy politikai/adminisztrációs szint) ahol összefonódnak. A Marinesnek külön légiereje van, külön egységei, külön kiképzése, külön egyenruhája, parancsnoka és rendfokozati rendszere. A Navy és a Marines között minimális az átjárás. Annyira minimális, hogy bár a Navy adja a Marines szanitéceit és tábori lelkészeit, még a Marines egységekbe beosztott Navy katonák is megtartják a saját Navy rendfokozatukat.
A Navy SEALsbe (és a DEVGRU-ba) nem jelentkezhetnek a Marines tagjai. Amelyik bőrnyakú úgy dönt, hogy a speciális műveletekben akarja kiélni magát, azt az MRR-be (a tengerészgyalogság saját, SEALnak megfelelő) csoportjába fogják küldeni.

Periodista. 2018.03.16. 15:55:06

@Greg36: nem értünk egyet. A Navy felettes parancsnoksága (Naval Special Warfare Command) és a tengerészgyalogság mellérendelt viszonyban vannak egymással (közel azonos szint) és mindkettő a haditengerészeti főparancsnokság alá tartozik.

Ami meg a tengerészgyalogság és a Seal kapcsolatát illeti: unokanővérem férje (mindketten az USA -ban élnek) a tengerészgyalogságban szolgált és ONNAN lépett át a Seals -be, ahogyan szinte minden alakulatbeli társa.

Periodista. 2018.03.16. 16:05:03

@Greg36: ... bár azt elfogadom, hogy a tengerészgyalogság talán nem a haditengerészeti főparancsnok, hanem a haditengerészetet vezető államtitkár (vagy miniszter) alá tartozik közvetlenül. Ebben nem vagyok biztos, utána kellene néznem. Lehetséges, hogy ebben igazad van.
süti beállítások módosítása