Nemrégiben (2018 február 10-én) jelent meg az Archaeological and Anthropological Sciences nevű szakfolyóiratban egy érdekes cikk a 2013 –ban feltárt (és azóta vizsgálatoknak alávetett) budapesti királysírról, mely a Mátyás-templomban található és a kutatók szerint III Béla illetve Chatillon Anna királyné földi maradványait tartalmazza. Az összefoglaló szerint egy nemzetközi kutatócsoport és a magyarországi Országos Onkológiai Intézet tudósai közösen vizsgálták meg – mégpedig archeogenetikai szempontból - III. Béla csontjait. A kormányzati támogatással folyó kutatásba bevonták a göttingeni labort is, így egy meglehetősen komoly tudományos végeredmény született a napokban, melyről Kásler Miklós (az intézet vezetője) tett érdekes bejelentést a sajtónak.

III. Béla és felesége (Anna királyné) sírja a Mátyás-templomban

Ami a vizsgált III. Bélát illeti: a Szent István idején külföldre menekült, majd onnan hazatérve 1061-ben trónra került I. Béla királyunk szépunokája volt és 1148-ban született Esztergomban. Apja II. Géza magyar uralkodó, anyja pedig Eufrozina, kijevi hercegnő volt. Egy Bizánccal kötött politikai alku nyomán került alig 15 évesen a konstantinápolyi császár-udvarba, ahol hét éven keresztül élt. A gyermektelen I. Manuel császár fiának és örökösének tekintette, ám amikor saját fia megszületett, az ifjú magyar herceget visszaküldte Magyarországra. Béla távozása Bizáncból dicsőséges volt, hiszen Manuel 1170 -ben még a császárné féltestvérét  Chatillon Anna antiochiai hercegnőt is feleségül adta hozzá. Odahaza és a fennmaradt írásokban "görög Bélaként" emlegették, a bizánci udvarban megszerzett görög műveltsége okán. Az 1172-ben megkezdett, 24 éven keresztül tartó országlása alatt bevezette a törvények, fontos államügyek oklevelek és nyilvántartások írásban rögzítését, melyhez megteremtette a kancelláriát is. Az ő idején lett magyar királyi szimbólum a kettős-kereszt és nyerte el végső formáját a Szent Korona (a görög korona és a felső latin koronarész ekkor történő összeszerelésével). III. Béla uralkodása alatt zajlott I. László szentté avatása és lett az udvar jegyzője a rejtélyes P mester (P dictus magister) azaz Anonymus.

Uralkodásának második felében III. Béla szerezte vissza Bizánctól a korábban birtokolt dalmát területeket (és űzte el Zára alól a velencei seregeket). A trónon fiai: I. Imre és II. András követték. III. Béla jelentős, művelt és bölcs királyunk volt, egyetlen komolyabb negatívumaként csak a túl sok birtokadományozás említhető meg. Egy alkalommal, 1193-ban például egy egész királyi vármegyét (Modrust) adományozott el egy hívének, Vegliai Bertalannak. Mégis, III. Bélára az Árpád-kor egyik legjelentősebb uralkodójaként emlékezhetünk. 

Visszatérve III. Béla nem régiben vizsgált maradványaira: a neves magyar onkológus - Kásler Miklós - arról adott hírt, hogy III. Béla DNS –ét sikeres genetikai elemzésnek tudták alávetni, melynek során az Árpád-ház apai ágának „Y” kromoszómás vizsgálata is megtörtént. A végeredmény szerint az Árpád-házi királyok apai ágának genetikai profilja az eurázsiai "R1a" haplotípusba tartozik. Ez a „felfedezés” első hallásra egy Közép-ázsiai és nem urali, (azaz NEM finnugor) leszármazást valószínűsít, ám jobban megvizsgálva a kérdést kiderül: az „R1a” a leggyakoribb haplotípus nem csak a szláv, török, dravida és indoiráni népeknél, de még a finnugor népességben is. Így nézve, már korántsem akkora horderejű a bejelentés, hiszen minden ellenkező irányú beállítás ellenére nem bizonyítja, hogy ne lenne közünk a finnugor népekhez (pedig Kásler Miklós ezt "sugallta", kijelentéseivel). 

A finnugor származástól való elhatárolódás egyébként régi törekvés már Magyarországon és mögötte jól érezhetően ott van, hogy népünk egy része nem akar semmiféle közösséget vállalni a finnekkel, akik mellesleg Európa egyik legmagasabb fejlettségi szintjén álló, jól működő, sőt kifejezetten jólétinek tekinthető államát hozták létre kontinensünk északi részén. A finnugor rokonságot elvetők sokkal inkább kötődnének a türk gyökerekkel rendelkező – jelenleg muszlim vallású – Közép-ázsiai kazakokhoz, vagy más sztyeppei etnikumokhoz (akik ma a Kína és Ukrajna közti vidékeken élnek nagy elmaradottságban). Ugyanakkor nagyon is elképzelhető, hogy nekik van igazuk, csak éppen NEM a napokban megjelent bejelentés alapján lehet ezt bizonyítani.

Hogy mi szól a Közép-ázsiai, türk, vagy akár Távol-keleti leszármazásunk mellett? Elsősorban a magyarság külső megjelenése, antropológiája és genetikája. Hogy mi szól az urali – finnugor gyökerek mellett? A nyelvi örökség, a finnugor népek nyelvével való hasonlóság, melyet Reguly Antal az 1840-es években több éves kutatómunkával (és az urali területek bejárásával) tárt a nyilvánosság elé. [A témában ajánljuk társblogunk cikkét: "Dr. Nagy László: Hun és finnugor ősök kérdése a magyar történelemben".]

A kérdés ma sem eldöntött vagy bizonyított. Honfoglaló törzseink elnevezései csupán két törzs esetében mutatnak finnugor kapcsolatokat (ezek a Nyék és a Megyer), a többi esetében a türkös etimológia a valószínűbb és szokásaink, hagyományaink is inkább ezt az irányt erősítik. Ennek megfelelően könnyen elképzelhető egy "vegyes végeredmény" is, azaz ősi törzseink egy részének finnugor, más törzseinknek pedig türk eredete.

A végső, igazi bizonyítás azonban még mindig hátra van. Ez a legfrissebb, napokban tett bejelentés csupán azt erősíti meg, hogy nemzeti királydinasztiánk férfi ága a kontinens egyik leggyakoribb, eurázsiai génállomány-csoporttípusába tartozik. Talán a tudományos genetika későbbi továbbfejlődése hoz még számunkra bizonyítékokat legtávolabbi őseink kilétéről, mely hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a magyarságot. 

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Magyarok a Kárpát-medencében (História Könyvek, 1988.; ISBN 9632722043)
• Draskóczy István: A magyar nép története 1526-ig (IKVA Kiadó, 1990.; ISBN 963776013X)
• Kolozsi Ádám: Megvan az Árpád-ház DNS -e, a kutató szerint az Árpád-ház nem finnugor eredetű. Index, 2018.02.22.

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

***