Trump megbocsáthatatlan bűne [22.]

2017. augusztus 24. 14:44 - Harmath Árpád Péter

Talán nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: az USA eddigi 45 elnöke közül nem éppen a legtehetségesebb ül jelenleg a Fehér Ház elnöki székében. Sőt, egyesek szerint Donald Trump a legkevésbé hozzáértő és a világnak legtöbbet ártó elnök, aki valaha szerephez jutott Amerikában. Erről sem pro, sem kontra nem szeretnék nyilatkozni, bár hajlok elfogadására, mégpedig Trump egyetlen döntése miatt, melyet 2017 június elsején hozott meg. Ezen a napon Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok kilép a nemzetközi klímavédelmi egyezményből (mely a kiotói egyezményt felváltva jött létre a világ 159 országának összefogásában) és hangsúlyozta: az USA nem támogatja tovább egyetlen dollárral sem a globális klímavédelem ügyét, illetve a Zöld Klíma Alap nevű szervezet működését. A bejelentés minden józan gondolkodású, felelős és gyermekei, unokái jövőjét fontosnak tartó embert meglepett és felháborított szerte a világban. De nézzük miért is tragikus ez a lépés és miért akkora emberiség (és nem emberiesség) elleni bűn, Trump részéről?

trump.jpg

Az emberiség néhány évtizede érzékelte, hogy a korábban több évszázad, sőt évezred alatt lezajló éghajlatváltozást eredményező globális folyamatok felgyorsultak. Az üvegházhatás miatt robbanásszerűvé vált az általános felmelegedés. Üvegházhatás az a folyamat, amikor a Napból érkező rövid hullámhosszú, nagy energiájú sugárzás ugyan eléri a földfelszínt, melegítve azt, ám az innen kilépő hosszú hullámú, alacsony energiájú sugárzás már nem tud távozni a világűrbe, mert az üvegházhatású gázok elnyelik. Mivel az atmoszférában maradnak és visszasugározzák az infravörös sugárzást a Földfelszínre, melegítik a Föld klímáját. Minél magasabb tehát a három legkárosabb üvegházhatású gáz - széndioxid, metán és dinitrogén-oxid - mennyisége a bolygó légkörében, annál gyorsabb a felmelegedés és radikálisabb az éghajlatváltozás.

Az üvegházhatás okozói

Az említett káros gázok nagyrészt emberi tevékenység nyomán szaporodnak fel a légkörben: például a fosszilis tüzelőanyagok (földgáz, kőolaj, kőszén) elégetésével működő erőművek révén nagy mennyiségű széndioxid (CO2) kerül az atmoszférába (ez az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz). Ilyen erőművek legnagyobb számban Kínában működnek. [A témához kapcsolódik: "Klímahiszti vagy valós veszély"]

Óriási bajt okoz a dinitrogén-oxid (N2O) is, mely a műtrágyák, hőerőművek és közlekedés révén kerül a légkörbe és a metán (CH4), mely a mezőgazdaság, hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés miatt jut bolygónk levegőrétegeibe. A hagyományos, elavult erőművek, közlekedés, szarvasmarha-tartás, iparosodás együttesen felelősek az üvegházhatásért. A felmelegedés miatt a bolygó jégsapkái olvadásnak indulnak, ami megváltoztatja az óceánok édes és sós vizű arányának értékét, ami pedig a fontos, éghajlatot meghatározó tengeri áramlatokat befolyásolják (ilyen az Európát "melegítő" Golf áramlat is). Amellett az olvadás megemeli a tengerszintet is, fenyegetve számtalan országban és szigeten a tengerpartokon élő lakosságot. Az általános felmelegedés hatással van a csapadék eloszlására, elsivatagosodásra, a gyakori viharokra és az időjárási anomáliák állandósulására. Bolygónk a felmelegedés növekedésével óriási problémákat okozhat és tízmilliókat, idővel százmilliókat fenyegethet.

A Föld kiemelkedő tudósai, éghajlat-kutatói, szakemberei a 80-as és 90 -es évek óta folyamatosan figyelmeztetik a világ vezetőit arra, hogy az emberiségnek cselekednie kell, mert bolygónk egyre veszélyesebb helyzetben van és egy globális katasztrófa felé tart. A 10 legnagyobb CO2 kibocsátó ország vezetői napjainkra belátták: a tudósoknak igazuk van. (A 10 legnagyobb légszennyező, csökken sorrendben: Kína, USA, India, Oroszország, Japán, Németország, Kanada, Dél-Korea, Irán, Egyesült Királyság.) A világ vezető tenni akartak a javulásért, gyermekeik, unokáink jövőjéért. Jelenleg úgy tűnik egyetlen nagy hatalmú ember áll ellen a Föld megmentéséért folytatott törekvéseknek: Donald Trump. Pedig éppen az általa vezetett ország a második legnagyobb légszennyező.

Az emberiség változtatni kész szervezetei

A Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény (Accord de Paris) 2016 áprilisában született ugyan, de 1992 -ig nyúlik története. 25 évvel ezelőtt ugyanis Rio de Janeiróban 188 ország képviselői gyűltek össze, hogy megvitassák bolygónk egyre romló éghajlati helyzetét, globális környezeti, időjárási problémáit. A megbeszélés, mely az ENSZ égisze alatt zajlott egy keretegyezmény megszületésével zárult. Ennek neve: United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC (ENSZ, Éghajlatváltozási Keretegyezmény). A konferencia után 35 ország azonnal aláírta (köztünk hazánk is). Az egyezmény három kötelezettséget tartalmazott: az üvegházhatást okozó gázok káros, ökoszisztémát rontó hatásának elismerését, az említett gázok koncentrációjának stabilizálását és a megfigyelés, kutatás folyamatosságát. Ez volt akkor a minimum, amit a Föld megtehetett azért, hogy földünk élhető maradjon. Az UNFCCC tagországok (köztük az USA és Nyugat-Európa államai azt is elhatározták, hogy a továbbiakban rendszeresen megtartott konferenciákon hangolják össze feladataikat és működésüket. 

Az UNFCCC harmadik, 1997 -es konferenciáján született meg a kiotói jegyzőkönyv, melynek döntései 2005 február 16 -án léptek életbe. Az aláírók vállalták, hogy az 1990 -es bázisévhez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az egyezmény 2008 és 2012 közti időszakra vonatkozott, ám 2012 decemberében a dohai konferencia 2020 -ig terjedően meghosszabbította a célok teljesítését. Következett a 2016 -os esztendő, amikor április 22 -én Párizsban ültek össze az ENSZ tagországok képviselői, hogy a Föld általános klímaváltozásairól tárgyaljanak. Ekkor már 195 ország írta alá a megszülető megállapodást, mely a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény nevet kapta. Ebben a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 1,5-2 fok alatt tartása, új, környezetbarát technológiák fejlesztése és a pénzáramlások következetessé tétele is szerepelt, a korábbi, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésén túl.

Trump bűne

Az emberiség történelmében mindig akadtak olyanok, akik háborúk kirobbantásával, népirtásokkal, forradalmak, mozgalmak leverésével százezrek, vagy milliók halálért voltak felelősek. Napjainkban és az elkövetkező 50 évben azonban már nem kell ennyire drasztikusnak lennie egy vezetőnek ahhoz, hogy milliók haláláért legyen felelős. Elegendő ehhez az, amit ma Donald Trump tesz: a bevétel, a profit, illetve a rövid-távú célok érdekében tétlen maradni a bolygó haldoklása közben. Az elkövetkező nemzedékek a ma születendő gyermekek alighanem elsősorban azért fogják majd az iskolában tanulni Trump nevét mert ő volt az a vezető, aki elkövette az első bolygó elleni bűnt, anélkül, hogy háborút vagy más erőszakos eseményt kezdeményezett volna.

Az USA rengeteget tehetne a Föld megmentéséért: alternatív energiahordozók alkalmazásán, új technológiák bevezetésén, a hagyományos, (szennyező) erőművek bezárásán dolgozva a világ legerősebb gazdaságú országaként megmenthetné a bolygót. Nem a távoli Marsra való átköltözéssel kellene foglalkoznunk, hanem az emberi faj bölcsőjének megmentésével. Azért, hogy unkáink, dédunokáink is élni tudjanak. Most még talán elérhető mindez. ... Ha nem egy beszűkült látókörű, felelőtlen nagyvállalkozó ülne a világ legjelentősebb országának elnöki székében.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztok!

jegyzet_tcikkek.jpg

2017.08.24.14:45 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr4312776190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magányos Farkas_ 2017.08.24. 15:08:19

A felmelegedés, még a néhány fokos változás is a növénykultúrák termésátlagaiban negatív hatásokat okozhat. Ez nagyon komoly probléma, mivel rengeteg országba az élelmezés csak néhány monokultúrás haszonnövényre épül. Ha ezek termései elmaradnak, milliók éhezhetnek. Amellett kiszámították, hogy a jégsapkák olvadásával hány száz millió ember lakhelye kerül 40-50 éven belül víz alá. Szinte eltűnik például Banglades, ahol egyedül 160 millió ember él. Trumpot globális bűnökért kellene felelősségre vonni. Egy új jogi kategória kialakítására volna szükség.

Történelemtanár_ 2017.08.24. 18:23:33

Trump azért bűnös mert bár sokat tehetne a javulásért - ehhez minden lehetősége adott - jelentősen javíthatna a Föld helyzetén és mégsem teszi, holott éppen saját országa az egyik fő felelőse a kialakult helyzetnek. Ráadásul nem csak hogy passzív, de a már meglévő helyzeten is ront azzal, hogy kilépteti országát egy működő összefogásból. Ha egész hátralévő ciklusában nem árt senkinek, sőt csak adakozik (ami persze nyilván kizárt) EZT akkor sem tudná jóvátenni.

Periodista. 2017.08.24. 19:14:29

@Simao Sabrosa: Trump magát a klíma-problémát is tagadja. Az egész jelenséget, magát. Becsapja az embereket és azt mondja nekik: ez az egész csak kitaláció.

Recensens 2017.08.24. 19:14:52

Trump egy gazember.
Röviden, tömören, cifrázás nélkül.

Singerkém 2017.08.24. 19:15:16

Szerintem a bolygót nem kell félteni. Ha az ember kihalt, 30-300 éven belül regenerálja önmagát, oszt kész. A Föld nem haldoklik.

Az ember is csak egy faj, amelyik kialakult, felszaporodott és majd kihal (vagy nem teljesen, de gyakorlatilag) - aztán kezdődhet minden elölről. Persze emiatt nem kell aggódnom, mert ez is többszáz éves folyamat. Szóval kit érdekel? Én pl. max. a dédszüleimre emlékszem vissza, az ükszüleimről a nevükön és születési dátumokon kívül semmilyen információm sincs, akkor mit aggódjak azon, hogy 5-6-9 generáció múlva problémák lesznek (ha lesznek)?

Dr. Nagy László 2017.08.24. 19:22:58

@Singerkém: Végül is igaz. Mit érdekel az minket, ha lakhatatlanná válik a bolygó és milliók maradnak élelem nélkül. MI leéljük az életünket, a többi meg nem számít. Jogos.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.24. 19:23:03

Nem csak Trump bűne, hanem annak a sok idiótának is, aki megválasztotta. (ideértve
a republikánus bandát is)

Singerkém 2017.08.24. 21:13:46

@Dr. Nagy László: Féltheted a bolygót, de akkor is tönkre fog menni. Méregzöld megoldásokkal is csak pár százalékkal fog csökkenni a kibocsátás, és ugyanaz lesz a vége. Kurva sokan vagyunk erre a kis bolygóra és mindenki jó életet akar autóval, telefonnal, fűtéssel, klímával, így a szennyezés akkor is növekedni fog, bármit csinálsz. Szóval kár a gőzért.

Sequoyah 2017.08.24. 21:20:03

@Simao Sabrosa: A legfajobb nekem az, hogy az egvilagon semmi szuksege nem volt erre. Az egyezmeny semmifele kotelezettseget nem rott ra. Megtehette volna, hogy csendben nem tesz a klimaert semmit, de ehelyett latvanyosan bele kellett rugnia egyet a klimaugybe.
Eselyt sem ad az orszaganak hogy ha esetleg netalan megis a klimakutatoknak lett volna igazuk. Pedig ez az esely ingyen lett volna...

Scriptor. 2017.08.24. 21:27:25

Trump földig hajolt a TŐKE előtt! Nem törődött az emberiség jövőjével. Sőt az emberiséggel szembeni bűncselekménynek tartom az USA kilépését, amelyet 2017. augusztus 3-án be is nyújtott. Szeretném, az az USA élére egy olyan elnök kerülne rövid időn belül, aki az emberiség érdekét fontosabbnak tartja, a TŐKE érdekénél!
Felelőútlen gondolkodású emberek hozzászólásokat is lehet itt olvasni, akik nem törődnek a FÖLDÜNK sorsával. Ez mélyen elszomorít!

Jager_ 2017.08.25. 00:03:58

Trump egyértelmű gazdasági érdekekért feladta a világ érdekeit, rövidtávon gondolkodva és teljesen felelőtlenül.

Macropus Rufus 2017.08.30. 11:38:29

okés. Trump a hibás. De azért nézzetek már körül a világban! Mondjuk az USA le szarja a klíma egyezményt. 300millió embert nem érdekel. Ez a Föld lakosságának kevesebb mint 5%-a! Csak Kínában és Indiában több mint 2.5milliárd ember lakik akik szintén magasról tesznek a klímaváltozásra... Szóval Trump egy hülye, ez tény. De nem a jenkiken múlik az, hogy mi lesz Föld sorsa a jövőben. Viszont most mindenki köpködhet rá, mert ő kilépett valahonnan.

Solo_ 2019.06.27. 12:02:28

@Macropus Rufus: Erről csak annyit, hogy a klímagondok felét épp a 300 milliós USA okozza!
süti beállítások módosítása