A legsúlyosabb terrortámadások 2000 óta [16.]

2017. augusztus 18. 14:59 - Harmath Árpád Péter

A világ folyamatos terrorfenyegetettségben él, ami különösen 2000 óta szinte mindennapos tragédiák, robbantások, késelések, géppisztolyos támadások, illetve halálos gázolások formájában feltűnő, hiszen ezek az akciók állandó rettegésben tartják a lakosságot. A legsúlyosabb akciókat áttekintve kirajzolódik előttünk egy félelmetes összkép, a halálos áldozatok sokkolóan magas számával.

terror.jpg

A 2016 -os nizzai és 2017 -es barcelonai gázolók furgonjai

A 2004-es évben a spanyol fővárosban, Madridban zajlott súlyos és tragikus következményekkel járó vonattámadás, melyet egy Al-Kaidához közel álló csoport hajtott végre. Az akcióban összesen 191 –en ember lelte halálát. Az áldozatok között teljes családok is voltak. A merénylők összesen 13 bombát robbantottak fel, különböző vonatokon. Következett 2005 és London. Július 7 –én ugyanis pakisztáni és jamaicai merénylők három bombát robbantottak fel az angol főváros bizonyos metrószerelvényein és egy negyedik bombát egy emeletes buszon. Összesen 56 ember lelte értelmetlen halálát a támadásokban. Némi "kihagyás" után, - mely idő alatt kisebb terrortámadások történtek - a 2011-es év hozott  újabb tömegkatasztrófát. Ezúttal egy neonáci merénylő követett el tömeggyilkosságokat, mégpedig a norvég fővárosban, Oslóban. 2011 július 22-én egy Anders Behring Breivik nevű magányos merénylő bombával (Osló belvárosában), majd gépfegyverrel egy közeli szigeten mészárolt le 77 embert. A támadót elfogták, ma börtönbüntetését tölti.

A 2015 –ös esztendő újabb súlyos megrázkódtatásokat hozott Európa számára. Január 7-én a párizsi Charlie Hebdo nevű lap szerkesztőségére csaptak le terroristák, akik Kalasnyikovokkal ütöttek a szerintük Iszlám vallás gúnyoló újság irodáján. A lövöldözésben összesen 20 ember halt meg. Az eset Európa-szerte óriási felháborodást váltott ki. A célpontok köre 2015-ben kibővült és Oroszországra is kiterjedt: október 31-én Egyiptom felett ugyanis egy orosz repülőgépen történt bombamerénylet, melyben 224-en haltak meg. (Az áldozatszámot tekintve ez volt az egyik legsúlyosabb terrortámadás 2000 óta.)

Következett az év novembere és a második számú legsúlyosabb tragédia, mégpedig Párizsban, melyet a dzsihadisták a „bűn városaként” emlegettek. Az Iszlám Állam 2015 november 13-án a francia főváros több pontján vetette be embereit, akik géppisztolyokkal és robbanó töltetetekkel összesen 130 embert mészároltak le. A legtöbben, 89-en a Bataclan rendezvényházban vesztették életüket, az Eagles of Death Metal koncertjén, ahol 3 géppisztolyos merénylő 10 percen keresztül, megállás nélkül tüzelt az 1500 fős, fiatalokból álló tömegre.

Következet a 2016 március 22-i brüsszeli támadás, mely 32 áldozatot követelt. Az akció során három bomba robbant: kettő a brüsszeli repülőtéren egy harmadik pedig a Maelbeek metróállomáson, az Európai Parlament közvetlen közelében. A támadást itt is az Iszlám Állam vállalta magára.

Folytatva a sort: Törökországban a 2016 –os év során 15 súlyos merénylet történt, ezek közül a három legtragikusabbat emelném ki: Augusztus 21-én 56 halott (köztük 34 gyerek), a kurd Gaziantep városában, a szír határtól 50 km-re egy lakodalomban önmagát robbantotta fel egy ISIS terrorista; június 28-án az isztambuli reptéren zajlott lövöldözés és több robbantás, mely 45 ember halálát okozta, végül március 13 –án gépkocsiba rejtett bomba robbant Ankara belvárosában, 37 életet kioltva (az akciót kurdok követték el). Törökország első vonalba került a terrorizmus elleni küzdelemben, részint a magas arányú kurd lakosság miatt, részint a közeli szír határnak köszönhetően, melynek túloldalán az ISIS foglalt el fontos harcálláspontokat.

terrortamadasok.jpg

Az USA sem maradt ki a súlyos merényletek sorából: 2016 júniusában Orlandóban (USA, Florida) gyilkolt le 50 ártatlan embert egy arab származású merénylő, bizonyos Omar Mateen. Később az akciót az ISIS vállalta magára. Később, 2016 július 14-én a franciaországi Nizzában történt tragédia, amikor egy 31 éves tunéziai férfi egy bérelt teherautóval hajtott a tömegbe, 84 embert meggyilkolva. 

Következett 2016 decembere, amikor Németország fővárosában, Berlinben egy pakisztáni menekült egy kamionnal hajtott a karácsonyi vásár alkalmából „összeverődött” tömegbe, 12 ártatlan ember halálát okozva. A 2017 –es éve sem hozott enyhülést a terrorveszély terén, hiszen már március 22 –én Londonban egy iszlamista, ISIS –nek dolgozó merénylő (Khalid Masood) terepjáróval gázolt halálra 3 embert, majd késelt meg egy negyediket a Westminster hídon. A eset sokkolta Angliát és az egész világot. Alig több, mint két hónappal később, 2017 június 3-án újra Londonban csaptak le a terroristák, amikor a London Bridgen a járókelők közé hajtottak, majd a környék éttermeiben 8 ember késeltek halálra. Közben május 22 –én Manchesterben egy koncerten történt tragédia: Araina Grande koncertjén 22 fiatal halt meg egy Iszlám Állam által végrehajtott robbantásban.

Idén augusztus 17 –én a spanyolországi Barcelonában csapott le az ISIS, amikor egy merénylő a La Rambla sétálóutcán 13 ember gázolt halálra. Az eset azóta is az újságok címoldalán szerepel. A terror miatt szinte minden európai nagyváros fenyegetésben él, mert nem tudni, hogy hol és mikor csap le újra az ISIS vagy más terrorcsoport. Súlyosbítja a helyzetet két tényező is: az egyik a migráció fokozódása, a másik pedig az Iszlám Állam várható végső harca (és összeomlása), mely végső, elkeseredett akciókra ösztönözheti a szervezetet.

Harmat Árpád Péter

jegyzet_tcikkek.jpg

2017.08.18.15:00

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr2712759780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jager_ 2017.08.18. 20:34:11

Engem a Bataclan elleni, 2015 november 13 -i terrortámadás akasztott ki legjobban. Három pasas géppisztolyokkal tüzel tizenéves bulizókra folyamatosan, 10-15 percen keresztül és csak akkor állnak meg, amikor tárat cserélnek?! Hihetetlen, elképesztő, felfoghatatlan!

Harmath Árpád Péter 2017.08.18. 21:36:35

@Mountain Dew: igen, borzalmas volt. Rám a nizzai gázolás egyébként jobban hatott, a 84 halottal. Hogyan képes valaki perceken át emberekre ráhúzni a kormányt és sorra elütni szerencsétleneket egymás után. Nőket, gyerekeket, fiatalokat, öregeket, családokat. Nem ember az ilyen.

Harmath Árpád Péter 2017.08.18. 23:38:15

@Mountain Dew: igen. Soha nem fogom tudni megérteni.

2017.08.19. 15:50:32

Ezeket a támadásokat talán úgy lehetne megelőzni, ha statáriumot hirdetnének az elkövetőkre. Rögtönítélő bíróság, halálbüntetés. /Ott is, ahol egyébként nincs halálbüntetés/.
A vallási fanatizmust meg úgy lehetne talán kikapcsolni a terrortámadásra vállalkozók fejében, ha az iszlám valláshoz értő emberek megvizsgálnák, hogy mivel rettenthetik el a merénylőket.
Én nem vagyok iszlám szakértő, de el tudom képzelni, hogy ha nyilvánosságra kerülne, hogy a terrortámadásért megölt emberek testét nem adják ki a családnak, hanem szervdonorként fogják használni /ezek többnyire fiatal férfiak, akik alkalmasak lehetnek ilyesmire/, a maradékon pedig orvos tanhallgatók tanulnak boncolni, feltételezhetően megcsappanna a kedv a terror támadások végrehajtására. Talán nem lenne vonzó a számukra, hogy a biztos haláluk után a szívük, májuk, veséjük, hasnyálmirigyük, bőrük, ereik, inaik, szaruhártyájuk, csontszöveteik, stb. keresztényekben, és hitetlenekben élnek majd tovább, az ő életüket mentik majd meg a szerveikkel. Kicsit salamoni, de talán hatásos lenne.
Ha az ő őrületüket nem tudjuk kezelni, az rettenetes világot hoz Európára. Minél előbb el kellene kezdeni elvenni a kedvüket valahogy /akár úgy is, ahogyan írtam, ha ez működhet/ a terror cselekmények elkövetésétől. A fejekben kellene sorompót építeni okosan, ez az utcai sorompóknál is hatásosabb lehetne.

2017.08.19. 15:50:57

A terroristák tulajdonképpen segítenek nekünk, tevékenységük pozitív hatással van Európa jövőjére. Kicsit meghökkentő, de elmagyarázom. Ha nem lenne terrorizmus, csak bevándorlás, akkor az emberek nagy részének nem érné el az ingerküszöbét az iszlám terjedése, csak amikor már késő. Ahogy ezzel most is sokan riogatnak, de legtöbben csak legyintenek rá. Az iszlám győzni fog, mert a matematika és a biológia mellettük van. Többet szülnek és így terjeszkednek. A terroristák pont akadályozzák ebben őket, mert a robbantásokkal felhívják a figyelmet rájuk és miattuk egyre több ember szavaz a szélsőségesekre, akik a migránsok ellen vannak. És szerencsére összemossák a migráns és a terrorista fogalmát. Bár a halottak hozzátartozóit ez nem vigasztalja, de nem volt hiábavaló a haláluk. Ők a háború vétlen áldozatai, akik halálukkal összefogást hoznak a migráció ellen. A halálukon való felháborodás olyan törvények meghozását segíti elő, amelyek nélkül a migrácó és az iszlám térhódítása elleni küzdelem reménytelen lenne.
Sajnos olyan a helyzet, hogy örülnünk kell a terrorista támadásoknak, bármennyire morbidan is hangzik. Minél gyakoribbak és véresebbek lesznek, annál hamarabb érik a célt. De ha célt érnek és az európai vezetés meghozza a törvényeket, az sem lesz könnyű a hétköznapi ember számára. Olyan Európa lesz az, ami kicsit a náci Németországra fog emlékeztetni. Az emberek egy részének korlátozzák az emberi jogait, másodrendű lényekké válnak.

Exploiter 2017.08.20. 10:09:50

@funivia:

Ezeket a támadásokat csak olyan szintű megfigyeléssel és diszkriminációval lehetne megelőzni, ami csak egy totális rendőrállamban lehetséges. De akkor meg minek?
Ahol sokan vannak, ott már késő, nincs jó megoldás. Elcseszték.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2017.08.20. 10:09:58

Szerintem ezeknek nincs köze valláshoz, csak ebbe a bőrbe próbálják bújtatni. Valami máson dolgoznak, a félelemkeltés működik...
süti beállítások módosítása