A második mohácsi csataként elhíresült nagyharsányi csata 1687 augusztus 12 -én, az épp 161 évvel korábban  (és onnan 37 kilométernyi távolságban) megvívott "mohácsi vész" visszavágójaként került krónikánkban. Ez volt az az ütközet, melyben katonáink egy nagy nemzetközi erő részeként revansot vehettek a törökökön. De hogyan is kezdődött a harc?

A nagyharsányi csata, Bádeni Lajos és Lotaringiai Károly találkozása /Wilhelm Camphausen festménye/

A török uralom másfél évszázados magyarországi időszakát hosszú és kemény harcok zárták le, amikor az osztrákok vezette Szent Liga seregei 1683 -ban megkezdték az oszmánok kiűzését Magyarországról. A küzdelemben IV. Mehmed (ur.: 1648-1687) birodalma az összeomlás szélére került, I. Lipót (ur.: 1657-1705) pedig elszánta magát a török végleges elűzésére. A hatalmas, több, mint 80 ezres keresztény haderő gerincét főleg osztrák, bajor, szász és brandenburgi csapatok alkották, de olasz, francia spanyol, sőt svéd és angol erők is küzdöttek a nemzetközi koalícióban. Jelentős számban, mintegy 15 ezres sereggel csatlakoztak magyarok is az ország felszabadítására indult armadához. A sereget négy kiemelkedő, európai hírű hadvezér vezette: V. Károly lotharingiai herceg, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem, Savoyai Jenő herceg és Bádeni Lajos őrgróf.

Lotharingiai Károly

A Szent Liga katonai főparancsnoka, Lotharingiai Károly (Karl Leopold von Lothringen) volt a korabeli Európa legjelentősebb hadvezére. A tehetséges katonai stratéga Bécsben született 1643-ban. Eleinte egyházi pályára készült, de 20 évesen mégis inkább a katonai karriert választotta. Közben a társadalmi ranglétrán is a legmagasabb szintre emelkedett, amikor feleségül vette III. Ferdinánd császár lányát (Mihály, lengyel király özvegyét) Habsburg Eleonórát. A frigyből hat gyermek született. Hadvezérként 1664 augusztus elsején "debütált" a szentgotthárdi csatában. Később, 1671-ben tábornokként Thököly kurucserege ellen harcolt, majd 1674-ben a franciák ellen zajló háborúban vett részt. Az 1675-ös esztendő fontos volt életében, hiszen a birodalom főhadparancsoka lett és nagybátyja halála révén Lotharingia hercege. Állama gyakorlatban nem létezett, hisz a franciák kebelezték be, így kortársai "hercegség nélküli hercegnek" (le duc sans duché) nevezték. 1676-ben visszafoglalta a Rajna menti Philippsburgot, amiért ő lehetett Tirol és Elő-Ausztria helytartója. Katonai karrierje jelentős csúcspontját jelentette, hogy 1683 nyarán miután szétverte a Bécs felé támadó török sereg magyar segédhadait (Thököly kuruccsapatait), részt vett a dicsőséges kahlenbergi csatában (Bécs felmentése), majd október 21-én bevette Esztergomot.

Az előzmények

Miközben 1685 -ben megindult a Felvidék megtisztítása és Thököly kézre kerítése, a főerők Buda alá vonultak. Az ország legfontosabb várát 1686 szeptember 2-án 60 ezres haderő szabadította fel 78 napos ostromban. Abdurrahmán Abdi pasa az első sorokban harcolva vesztette életét. A nagy katonai sikert követően a bécsi Haditanács új, elsöprő erejű hadjáratról döntött, ezúttal a délvidék visszaszerzését megcélozva. A hadművelet szabályos harapófog akcióként lett megtervezve: miközben Lotharingiai Károly a keresztény seregek egyik részével közvetlenül az eszéki Dráva-hídhoz vonult, addig II. Miksa Emánuel Szolnokon keresztül tört a dunai Tisza torkolathoz, hogy aztán Siklós-Eszék között egyesüljön a főerőkkel. Az egyesült keresztény had így már 50 ezer főt számlált. A törökök is összevonták csapataikat: a bosnyák származású Szari Szulejmán pasa, aki 1685 november óra a Török Birodalom nagyvezíre címet is viselte - és a szultán teljes bizalmát is élvezte - 60 ezres hadat koncentrált Eszékhez.

A nagyharsányi csata

A nagyharsányi csatára 1687 augusztus 12 -én került sor. Lotharingiai Károly ravasz módon csapdába csalta a törököket, amikor utasítást adott Miksa Emánuelnek egy színlelt visszavonulásra és ezzel a Dráva túlpartjára csalogatta az oszmánokat. Szulejmán vérszemet is kapott és elhamarkodott támadásra adott parancsot, ám a bajorok állták a sarat. Közben a császári főerők Lotaringiai Károly vezetésével hadrendbe álltak a Szársomlyó-hegy lejtőjén és Rabutin tábornok, illetve Savoyai Jenő gyalogosainak rohama után a Karasica mocsaraiba szorított törökökre zúdultak. Teljes lett a káosz az oszmánok soraiban: a lovas szpáhik a mocsárba ragadtak, vagy lovaikról leszállni voltak kénytelenek, a janicsárok nagy részét meg a Dráva ragadta el menekülés közben. A törökök közül körülbelül 8 ezren estek el (vagy fulladtak meg), míg nagyjából 7 ezerre teszik a fogságba ejtett oszmánok számát. Eközben a keresztény sereg alig 600-700 főt vesztett. Az osztrák-bajor-magyar haderő teljes diadalt aratott, az osztrákok kezére került a török tábor gazdag hadianyag-készlete is: 72 ágyú, 10 mozsár és óriási mennyiségű kézigránát, bomba illetve kartács. Lotaringiai Károlyék kezére került még 7 ezer vágómarha, 6 ezer ló ezer teve és bivaly, továbbá az oszmán nagyvezír tábori pénztára is (nagyjából 5 millió forint értékben). A törökök megalázó vereséget szenvedtek, amiért a Mehmedet követő új szultán, II. Szulejmán fejét vette kudarcot vallott nagyvezírének. 

A gyors és nem várt győzelem után a keresztény sereg könnyedén elfoglalhatta volna Belgrádot is, ám ennek mikéntjéről és a diadalból elsőként részesülő parancsnok kilétéről képtelenek voltak megegyezni a legfőbb vezetők. Bár Belgrád bevétele így elmaradt, a nagyharsányi győzelemnek köszönhetően Szlavónia illetve a délvidék nagy része felszabadulhatott és a magyarság is elégtételként konstatálhatta: majdnem ugyanott, ahol a mohácsi csata is zajlott, végre revansot vehettünk a törökökön. 

Bár az oszmánok végső kiűzése még további 12 éven keresztül elhúzódott (a karlócai békéig - 1699), a nagyharsányi csata döntő jelentőséggel bírt a török erők megingását tekintve. Azon kevés összecsapásaink közé tartozott, mely sikert hozott számunkra és a győztes, keresztény seregben harcoló több ezer magyar katona révén némi lelki "kárpótlást" adott az 1526 augusztus 29 -én Mohácsnál elszenvedett vereségünkért.

Harmat Árpád Péter

2017.08.10.(17:10)