Nem szerepel a történelem tankönyvekben, de 1952 tavaszán Sztálin és Rákosi Mátyás parancsára Magyarország déli határai mentén meglehetősen komoly erődrendszer építésébe kezdtek az ÁVH emberei. A munka titkos szervezésben egy éven keresztül folyt szakadatlanul, óriási költségek felemésztésével, hatalmas mennyiségű építőanyag felhasználásával. A végeredmény 1953 márciusára: egy 630 km hosszan - Körmendtől - Nagylakig  - húzódó a jugoszláv-magyar határt követő, betonbunkerekből és lőállásokból összetevődő erődvonal lett, mely összesen 270 zászlóalj, közel 100 ezer katona befogadását tette lehetővé. A térségben élő lakosság egy részét kitelepítették a védvonal nyomvonalából. Ám ekkor az építkezés hirtelen abbamaradt, a katonákat nem helyezték el a bunkerekben, az egész építmény félbehagyottan és a kíváncsi szemek elől elrejtve, érintetlenül került az enyészet útjára. Felmerül a kérdés: kik és miért készítették a hiábavalónak tűnő erődrendszert, mely napjainkra történész körökben a magyar Maginot-vonal néven híresült el?

/forrás: Bunkermúzeum.hu/

Az erődvonal elkészítésének hátterében az 1945 után kialakult sajátos világpolitikai helyzet állt, mely Európát a hidegháború pattanásig feszült légkörében egy szovjet és egy nyugati (vagyis Amerika barát) övezetre osztotta. A két területet a vasfüggöny választotta el egymástól, melynek egyik oldalán kommunista, egypárti diktatúrák helyezkedtek el Sztálin uralma alatt, a másikon pedig az USA által vezetett nyugati országok éltek a piacgazdaság és több-párt rendszer szabadságát élvezve. Az 1950 -es évek elején Magyarország a sztálini övezetbe tartozott, Rákosi Mátyás diktatúrája alatt szenvedve. Tőlünk délre viszont a Joszip Broz - ismertebb nevén Tito - vezette Jugoszlávia különleges státuszban élte mindennapjait. Sajátos helyzetét az adta, hogy bár kommunista berendezkedést követett, nem tartozott Sztálin uralma alá, mivel a háború alatt önmagát tudta felszabadítani. A jugoszláv partizánok képesek voltak szovjet segítség nélkül is kiűzni a németeket saját területeikről, így a harcok után önállóan dönthettek országuk berendezkedéséről. Tito saját szabályai szerint vezette tehát népét, számtalan téren ellenállva Sztálin utasításainak, amivel a keleti tömbben kiérdemelte a "nyugat láncos kutyája" gúnynevet.

Tito 1959 -ben

A szovjet - jugoszláv viszony aztán 1949 -re válságba jutott és végletekig kiélezetté vált. Ebben a feszült helyzetben Rákosi pozíciója is törékennyé vált, így a magyar diktátor - bizonyítva hűségét Sztálin felé - koholt vádak alapján sietve kivégeztette Rajk Lászlót (Tito kémjének titulálva az egykori külügyminisztert). Rákosi ezzel a lépéssel akarta demonstrálni, hogy mennyire ellensége ő is Jugoszláviának és mennyire elkötelezett híve Sztálinnak. (A magyar diktátor szégyenletes bűne 1956 -ra a magyar nép számára is világossá vált és bár az orosz vezetés 1956 nyarán eltávolította az országból, az ellene felfokozódó indulatok 56 októberének végén százezreket mozgósítottak az utcákra.) 

Az 1950/51 -es esztendők már-már háborús viszonyokat idéztek: Sztálin úgy vélte, hogy Tito akár arra is képes lehet, hogy a nyugat oldalára álljon és délről támadja meg a keleti tömb országait, elsőként Magyarországot. Megszületett tehát a döntés: erődrendszert kell építeni hazánk déli határai mentén, hogy felfogja a jugoszláv hadsereg és a NATO esetleges összehangolt támadását. (A Jugoszláviától való félelem nem volt teljesen alaptalan, Tito ugyanis ekkoriban Európa egyik legnagyobb és legütőképesebb haderejét birtokolta, 600 ezer katonával.)

Az erődvonal 630 km hosszú lett, amivel túlszárnyalta a két világháború közt (1927 és 1932 közt) megépített Maginot-vonalat is, mely "csupán" 350 km hosszan választotta el egymástól a franciákat és németeket. A magyarországi erődrendszer persze szerényebb felszereltséget tudott felmutatni, ám így is 7 milliárd forintba került (mai áron ez több ezer milliárd lenne) és jórészt kölcsönökből finanszírozták. Ugyanakkor a védvonalat alkotó objektumok minősége megdöbbentően gyatra lett. Ennek oka abban keresendő, hogy az ÁVH politikai foglyokat alkalmazott az építkezéseken, akik egyáltalán nem értettek a szakipari munkákhoz és persze elkötelezettségük alacsony szintje is eleve mérsékelt precizitást "borítékolt" (nagyon is érthető módon). A kialakított helyiségek így többnyire beáztak, a folyosók sok helyen beomlottak, az ajtók nem csukódtak és ezer sebből vérzett mindenhol a végeredmény. Bár születtek géppuska-, és ágyú állások, lőszertárak, betonbunkerek, lő-tornyok, árokrendszerek is, a magyar néphadsereg soha nem vette birtokba az egyes véd-szakaszokat, mert Sztálin halálakor leállították az egész projektet. A határtól néhol csak pár kilométerre, máshol 10-15 ezer méter távolságra kanyargó védvonal 1953 március 5 -én, Sztálin halálának napján elhagyatottan állt. 

Az 1953 -as esztendő új időket hozott: Sztálin halála után fél évnyi hatalmi harcot követően Nyikita Hruscsov került a Szovjetunió élére és megkezdte a közeledést Tito felé. A két ország rendezte kapcsolatait, a magyarországi erődvonal így feleslegessé vált, a frissen elkészült bunkereket magukra hagyták. (1955 -ig azért a határrendészet "gondozta" az építményeket, sőt költöttek is kisebb-nagyobb fejlesztésekre, ám 1955 után végképp magára maradtak a védművek.) Azóta az enyészet útján tovább romolva ezek az objektumok egy letűnt korszak furcsa "emlékműveivé" váltak. A beton lőállások, pincék, folyosók, géppuska állások látogathatóak, szokatlan elhelyezkedésük magyarázata azonban sok esetben még a helyiek számára sem világos. Ugyanakkor érdekes tudomásul venni: 64 évvel ezelőtt déli határszakaszunkon egy európai mércével is jelentős erődrendszer állt, melynek sorsa kezdetektől megpecsételődött és története jórészt mindvégig az ismeretlenségbe burkolódzott. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

Az USA története nem szűkölködik botrányokban, ami kiváltképpen igaz a XX. századra. A leginkább fajsúlyos ügyek közül ezúttal hármat emelnék ki, melyek az évszázad második felében meglehetősen nagy port kavartak, sőt az egyik ilyen botrány máig egyedülálló módon egy hivatalban lévő elnök lemondását eredményezte. De nézzük sorban, milyen történések miatt volt hangos az amerikai média, az elmúlt 50 évben? (Előrebocsátom: az 1963 -as Kennedy -merényletet nem sorolom a "botrányok" közé, hiszen sokkal inkább az összeesküvések és merényletek témakörében a helye.) 

Időrendben első az 1972 nyarán kirobbant Watergate-botrány volt, melyet a The Washington Post két újságírójának (Bob Woodward és Carl Bernstein) a leleplező cikke indított el, mégpedig 1972 júniusában. A két fiatal és lelkes oknyomozó publicista cikke egy furcsa betörésről szólt, melyet a Demokrata Párt washingtoni székházának egyik irodájában követtek el, az úgynevezett Watergate épületben. A behatolók lehallgató készülékeket helyeztek el Larry O'Brian demokrata pártelnök - vagyis Nixon riválisa - irodájában. A cikk kiemelte, hogy a helyszínen letartóztatott 5 gyanúsítottról több furcsaság is kiderült, például az, hogy különös kapcsolatokkal rendelkeztek a CIA -val és a Republikánus Párttal. Nem sokkal az cikk megjelenése után, az ügy kiszivárogtatásában és részletekbe menő ismertetésében, (sőt bizonyítékok adásában) komoly segítséget nyújtott egy rejtélyes bennfentes, aki csak "mély toroknak" (Deep Throat) nevezte magát. (Az eset után 33 évvel derült ki, hogy az informátor Mark Felt volt, az FBI második embere.) Mivel 1972 őszére az egész história a nyilvánosság egyre nagyobb felháborodásával találkozott, mondhatni országos botránnyá dagadt, 1973 elején végre bírósági vizsgálat indult. A nyomozás és a meghallgatások sora 1973 végén már olyan magnófelvételek ügyében zajlott, melyek tisztázhatták, hogy pontosan mely politikusok és vezetők tudtak a betörésről. Ám ekkor Nixon közbelépett és akadályozni kezdte a felvételek átadását. Ekkor már a gyanú kifejezetten az elnök személyére vetült, pláne, mikor kiderült az is, hogy 72 -es kampányán törvénytelen módon finanszírozta. Végül Nixon kénytelen volt átadni a felvételeket, melyek alapján kiderült: igenis tudott a demokrata pártszékházba történő betörésről és a lehallgató készülékek elhelyezéséről, sőt ő maga adott minderre parancsot. Lemondására 1974 augusztus 8-án került sor. A botrány annyiban egyedülálló, hogy az USA eddigi 45 elnöke közül egyedül ő kényszerült lemondásra. 

Az USA XX. századi történelmének időben második nagy botrányára 1986 -ban került sor és az Irangate nevet kapta, mivel egy Iránnal kapcsolatos ügy miatt kezdődött. A történet előzményei az 50 évvel korábbi Nicaraguába vezetnek, ahol az 1930-as évek elején egy bizonyos Augusto Cesar Sandino vezetésével zajlott felkelés, az Észak-Amerikai befolyás ellen. (Sandino volt Nicaragua Kossuth Lajosa) Bár Sandinot 1934-ben megölték, mozgalma továbbra is fennmaradt, követőit pedig sandinistáknak hívták. Közben Nicaraguában 1937-ben egy Anastasio Somoza nevű jobboldali diktátor kaparintotta meg a hatalmat és elérte, hogy az egészen 1956 -ig nyúló elnöksége után fiai kövessék a hatalomban: előbb Luis Somoza Debayle, majd 1974 és 1979 közt Anastasio Somoza Debayle. Ám ekkor, 1979 -ben, fordulat következett: az időközben baloldalivá váló sandinisták átvették a hatalmat és elűzték az utolsó Somozát a diktátori székből. Következett egy kommunista hatásokat mutató uralom az országban, melyet a hidegháború kellős közepén az USA kifejezetten rossz szemmel nézett.

A lényeg csak most következik: Nicaraguában egy ellenforradalmi csoportosulás alakult Kontrák néven (contrarrevolucionarios), melyet Amerika minden eszközzel támogatni kezdett. (Amerika garanciát látott bennük arra nézve, hogy Nicaraguában - vagyis közel déli határaihoz - megszűnjön egy USA -ra veszélyes kommunista hatalom.) Polgárháború vette tehát kezdetét a sandinisták és kontrák közt, melybe Amerika egyre jobban beavatkozott. A beavatkozás azonban nagy költségeket igényelt, melyeket a CIA titkos üzletekkel kezdett finanszírozni, Reagan elnök tudtával és a Kongresszus megkerülésével. A pénz nagyobbik részét az épp Irakkal háborúzó Iránnak eladott fegyverek bevételeiből teremtették elő, másik részét pedig egy Panamán keresztül folyó drogcsempészetből. Az egész ügy három kulcsembere: John Poindexter nemzetbiztonsági főtanácsadó, Oliver North alezredes (tengerészgyalogos) és Manuel Noriega panamai elnök volt. A fegyvereladásokból származó pénz és a drogból származó bevétel mind North alezredes és Noriega elnök segítségével jutott el a nicaraguai kontrákhoz. Az ügyre csak 1986 novemberében derült fény, amikor Nicaragua elnöke már a sandinista Daniel Ortega volt. A harcias Ortega nem habozott nemzetközi bírósághoz fordulni azzal a váddal, hogy az USA beavatkozik országa belügyeibe. Válaszul maga az USA is kénytelen volt vizsgálatot indítani, melyben Poindextert és North alezredest elítélték (igen enyhe büntetéssel), ám Reagan "megúszta" a felelősségre vonást. (1989 -ben George Bush váltotta az elnöki székben.) A botrány azért sokáig éreztette hatását és Amerika hosszú hónapokig csak erről beszélt. Nagyon vékony hajszálon és a hidegháború lezárásnak kényes nemzetközi folyamatain múlott csupán Reagan elnök sorsa (vagyis az, hogy nem kellett végül lemondania).

Az időben harmadik botrány 1998 -ra nyúlik vissza, amikor az USA elnöke már Wiliam J. Clinton volt. Ezúttal nem lehallgatási ügy, vagy fegyvereladás volt az, ami felborzolta Amerika-szerte a kedélyeket, hanem egy egyszerű szexbotrány, melyet máig úgy emlegetnek, hogy Monica Lewinsky ügy.  A botrányt ezúttal is (hasonlóan a Watergate-ügyhöz) a The Washington Post egyik cikke indította el, amikor 1998 január 21 -én megírta, hogy Clinton elnök szexuális viszonyt folytat a Fehér Házban egy 25 éves női alkalmazottal. A cikket óriási érdeklődés és felháborodás kísérte, illetve Clinton elnök azonnali cáfolata: "I did not have sexual relations with that woman". Lewinsky kisasszony akkor már 3 éve dolgozott a Fehér Házban, pszichológus diplomával, gyakornokként. Az ügy kipattanásakor bevallotta a viszonyt és azt állította, hogy összesen 9 alkalommal  "volt együtt" az elnökkel (akinek mellesleg családja volt: felesége és egy 18 éves lánya).

Amikor mind több vallomás és bizonyíték került elő a viszonyról, Clintont már az igazságszolgáltatás félrevezetésével is megvádolták. Ekkor az elnök megtört és elismerte a szexuális kapcsolatot. (A részletek kiderülése után kezdték az Ovális Irodást Orális Irodaként emlegetni a média show műsoraiban.) Az egész viszony feltárult szinte minden "mocskos" részlet nyilvánosságra került. Végül Clinton megúszta felmentését, a lakosság nagyobbik része - a közvélemény-kutatások szerint legalábbis - elfogadta őszinte bocsánatkérését és megbánását. Mindenesetre nála is csak egy vékony hajszálon múlott az elnöki székből való távozás elmaradása. Az amerikaiak és sokan a világban a botránytól függetlenül az USA öt legjobb elnöke közé sorolják Clintont.

Természetesen több botrány is volt az elmúlt 50 évben az USA -ban, a posztban említettek csak a legkirívóbb eseteket taglalják. A Watergate-botrány, az Irangete és a Lewinsky-ügy mind hosszú hónapokra, sőt évekre adtak beszédtémát az amerikai lakosságnak.  

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

2017.09.30.(00:16)

Több felmérés illetve közvélemény-kutatás szerint is az emberek többsége ma úgy gondolja, hogy hazánk történelmének az egyik legnagyobb történelmi alakja és legjelentősebb uralkodója Hunyadi Mátyás volt, akinek országlása idején, 1458 és 1490 között a Magyar Királyság virágkorát élte. Kétségtelen, hogy Mátyás a XV. századi Európa egyik legsikeresebb koronás főjeként óriási jövedelmekkel rendelkezett, - birtokolta a jól termelő hazai aranybányák bevételeit (mely bányák majd a Hunyadiak kora után ürülnek csak ki) és jelentős adóival tele kincstárat tudhatott magáénak a kontinens egyik legütőképesebb zsoldos hadseregét fenntartva. Emellett Mátyás még hódításokat is indított: megszerezte Morvaországot, sőt egy időre Bécset is, európai nagyhatalommá téve országát. Eközben Mátyás féken tartotta a déli határokat fenyegető törököket és stabil, erős királysággá változtatta Magyarországot. Halálát követően hazánk válságba került, majd a török prédája lett, három részre szakadva.

Mátyás (Spányik Kornél festménye, 1930)

Az utókor tehát nosztalgiával emlegette mindig is nevét, hiszen uralkodása az utolsó olyan korszakkal azonosult, melyben a Magyar Királyság még erős, európai nagyhatalomként virágozhatott. Ugyanakkor több érdekesség is árnyalja a valós összképet. Lássunk ezek közül ötöt: 

1. Mátyás származása

Máig vitatott, hogy Mátyás családja milyen eredetű volt, vagyis apjának, Hunyadi Jánosnak a felmenői mely etnikum szülötteiként váltak Havasalföld jeles dinasztiájává (kenézeivé). Hunyadi János ugyanis Havasalföldről érkezett a Magyar Királyságba, vagyis apja Vajk és nagyapja Serbe olyan területeken éltek (és születtek), ahol román, tatár, kun, úz és besenyő népesség alkotta a többséget. Rásonyi László (1899-1984) nyelvész és történész a Hunyadiak kun származása mellett tör lándzsát:

"a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből."

Rásonyi professzor álláspontját azonban nem mindenki osztja. Sokan inkább a család román származását látják bizonyítottnak. Kubinyi András magyar történész (1929-2007) például egyértelműen románnak tekinti Mátyás családját, ahogy fogalmaz:

" ... a Hunyadi-család román eredetű volt. Erre utalnak az általuk használt keresztnevek, de először a későbbi kormányzót is Hunyadi Oláh Jánosnak hívták, később pedig külföldön „Walachia fehér lovagja” néven emlegették. ... Az azonban már bizonytalan, hogy Serbe fia Vajk milyen társadalmi rétegből és honnan jött." 

Mátyás felmenőit illetően a kun vagy besenyő származás a valószínűbb, hiszen családjának eredeti származási területén abban az időszakban  inkább ezek az etnikumok éltek legnagyobb arányban, számos esetben elérve a legjelentősebb vezéri címeket. Havasalföld bojár és kenéz családjai (előkelői) a XIII. és XIV. században még egyáltalán nem a románok soraiból kerültek ki, hanem inkább a kun, úz illetve besenyő nemzettségekből. (Ráadásul a Vajk név etimológiája sem román, ahogyan Rásonyi professzor is kiemeli.)

A XVI. században élt Heltai Gáspár egy merőben más eshetőséget is felvet, amikor krónikájában azt állítja, hogy Mátyás valójában Luxemburgi Zsigmond unokája volt. Heltai szerint Mátyás apja, Hunyadi János az uralkodó törvénytelen fiaként született, amikor a "nőfaló" Zsigmond császár kapcsolatba lépett Morzsinai Erzsébettel akit aztán hozzáadott Serbe fia Vajkhoz. (Így próbálta megmenteni őt a megszégyenüléstől és apát biztosítani születendő gyermekének.) A történetet részben alátámasztja Hunyadi János fantasztikus karrierje és felemelkedése, mely valóban meglehetősen ritkának mondható és nehezen magyarázható a korszak viszonyai között. Ugyanakkor semmilyen más forrás nem támasztja alá Hunyadi János édesanyjának és Zsigmond császárnak a kapcsolatát.

2. Drakula és Mátyás kapcsolata

Mátyás életének egyik érdekessége, hogy sajátos kapcsolatban állt Havasalföld egykori fejedelmével, Vlad Tepessel, más néven Drakula gróffal (vagy Karóbahúzó Vladdal), aki a Besarab család sarjaként uralta az akkoriban török függésbe kerülő Havasalföldet. A Drǎculea, vagy Dracul (azaz sárkány) nevet igazából apja kapta meg legelőször még 1431 -ben, amikor felvételt nyert a Luxemburg Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendbe. (A dracul a modern román nyelvben ördögöt jelent, de Vlad korában sárkányt és démont is jelentett. Latinul a sárkány draco.) Drakula - nevezzük innentől Vlad Tepesnek - 1456-ben lett először Havasalföld fejedelme és elhatározta: nem engedi országát török uralom alá kerülni. Szembeszállt tehát az oszmánokkal és kegyetlen megtorlásaival kiérdemelte, hogy szörnyetegként emlegessék (egy alkalommal 20 ezer törököt húzott karóba, valóságos karó-erdővé változtatva egy egész domboldalt). Később 1460 -ban Vlad Tepes szövetségre lépett Mátyással a török ellen, ám idővel a kapcsolat megromlott és a magyar király a visegrádi vártömlöcbe záratta a havasalföldi fejedelmet. Vlad Tepes későbbi sorsa már kérdéses, az egyik verzió szerint Mátyás átadta a törököknek, akik karóba húzták, míg egy másik elképzelés szerint Mátyás elengedte és a török legyőzte egy csatában, Havasalföldön.

3. Mátyás népszerűsége 

Bár a bevezetőben is említett módon az utókor sokra tartotta és tisztelte Mátyást, saját korában nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Megválasztását két tényezőnek köszönhette: egyrészt a nép azt gondolta, hogy majd apja, a törökverő Hunyadi János nyomdokain haladva elűzi határainktól a törököket, másrészt a nemesség vezetői feltételezték róla, hogy fiatal kora miatt könnyen irányítható lesz, így helyette uralkodhatnak majd. Egyik sem jött be: Mátyás - apjával ellentétben - nem a törökökkel szembeni harcnak szentelte életét (inkább a cseh trón megszerzése és a Német-Római császári cím birtoklása érdekelte) és egyáltalán nem bizonyult könnyen irányíthatónak sem, sőt éppen hogy kizárta döntéseiből a magyar nemességet. Mindezek miatt a magyar nemesek gyűlölték Mátyást és a nép is utálta, mert amellett, hogy csak minimális számú hadjáratot vezetett az oszmánok ellen, óriási adókat vetette ki a népre. Sem Mátyás előtt, sem utána nem voltak akkora adók a Magyar Királyságban, mint az ifjú Hunyadi idején. Összességében a közrendűek, jobbágyok és nemesek sem szerették Mátyást és saját korában kifejezetten népszerűtlennek bizonyult. Több összeesküvés is szerveződött hatalma megdöntésére, melyeket sorra meghiúsított. Szembe fordult vele egykori nevelője, Vitéz János, esztergomi érsek is, illetve annak unokaöccse, Janus Pannonius, amiiért Mátyás mindkettejük ellen fellépett: egyiküket felügyelet alá helyezte, másikukat elüldözte. 

4. Mátyás és a nők

Mátyás nem volt szerencsés a nők terén: két házassági kapcsolata és egy élettársi viszonya volt, több "kaland" mellett, ám törvényes örökös nélkül. Első házasságát Podjebrád Katalinnal kötötte 1463 május elsején, Budán, egy csehekkel "nyélbe ütött" politikai alku nyomán. A kapcsolatból ugyan született egy gyermek, ám csecsemőként meg is halt, sőt az édesanya is gyermekágyi lázban. Így Mátyás, alig egy évnyi házasság után, 1464 -ben özvegy lett. Második feleségét, Aragóniai Beatrixot 13 évvel később, 1476 december 22 -én vette nőül, szintén Budán. Ez a frigy már tartósnak bizonyult, ám életképes, törvényes utódot ez sem eredményezett. A két házasság közti időszakban, egészen pontosan 1470 -ben volt Mátyásnak egy "félhivatalos" élettársi kapcsolata (ágyasa) is, mégpedig egy bécsi polgárlánnyal, bizonyos Edelpeck Borbálával. Az akkoriban még húszas éveiben járó pár Bécsben, III. Frigyes táncmulatságán ismerkedett meg egymással. Feltételezhetően azonnal egymásba szerettek és a kor szokásaival mit sem törődve  - mely szokások kifejezetten ellenezték, sőt tiltották egy nemes (pláne király), illetve egy alacsony sorból származó, közrendű személy bensőséges kapcsolatát - Budára költöztek és évekig együtt éltek. Eközben született meg Mátyás egyetlen életképes, ám törvénytelen gyermeke: Corvin János, 1473 április 2-án. (A Hunyadi család címerében szereplő holló, latinul corvus "alapján" kapta vezetéknevét.)

Beatrix, Katalin és Mátyás egyetlen fia: Corvin János

A gyermeket azonban nem a királyi várban nevelték fel, hanem édesanyja mellett, egy besztercebányai rezidencián cseperedett (mely rezidenciát Borbála Mátyástól kapta). Aztán Mátyás megkötötte második házasságát és a szeretői kapcsolat végleg megszakadt. Ugyanakkor a második frigyből sem lett gyermek, így 1479-ben Mátyás törvényes fiának ismerte el Corvin Jánost. Mátyás mindent megtett annak érdekében, hogy fiát halála után, az ország nemesei új uralkodójuknak ismerjék el, ám akarata nem érvényesült: elhalálozását követően Corvin Jánossal kiegyeztek és az ország új királyának II. Jagello Ulászlót választották.         

5. Mátyás halála 

Mint annyi más királyunknak, Mátyásnak a halála sem ismert pontosan. Annyi tudható, hogy 1490 április 4-én (alig több, mint egy hónappal 47. születésnapja után) bécsi kastélyában egy hosszadalmas virágvasárnapi szertartást követően fügét rendelt lakosztályába, hogy amíg a királynővel elköltendő étkezésre vár, elűzze éhségét valamivel. Ám a füge állott és poshadt volt, mire Mátyás haragra lobbant, halántékához kapott és összeesett. Később magához tért, de félrebeszélt és fájdalomra panaszkodva ágynak esett. Két nappal később, április 6-án érte a halál. A beszámolókból leszűrhető tünetek alapján halálát okozhatta agyvérzés de mérgezés is. Mindkét eshetőségnek meg van a maga indoklása. Az agyvérzés vagy szélütés mellett szólnak idegrendszeri tünetei (a félrebeszélés is), illetve az a tény, hogy a 47 éves uralkodó állandóan vöröses arca magas vérnyomásra utal.  A mérgezés sem zárható ki, a füge evést követő gyors rosszullét miatt. (Ebben az esetben Beatrix neve is felmerülhet lehetséges elkövetőként, hiszen tudvalevő volt rossz viszonyuk és hogy korábban, fiatalon Beatrix állítólag meggyilkolta egyik nápolyi szeretőjét - még a Mátyással kötött házassága előtt.) Idegenkezűségre azonban nincs bizonyíték, így a szélütés vagy agyvérzés a legvalószínűbb halál ok.   

Hunyadi Mátyás az egyik legnagyobb királyunk volt, még akkor is, ha ez a kép sokkal árnyaltabb, mint amennyire azt idealizálja a mai közgondolkodás. Uralkodása alatt utoljára volt európai nagyhatalom hazánk. 

Harmat Árpád Péter 

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

2017.09.23.13:04. 

A híradásokban már hosszú ideje fordul elő rendszeresen Észak-Korea és annak diktátora Kim Dzsongun, aki atomprogramjával, nukleáris fegyvereivel és kísérleti atomrobbantásaival állandó fenyegetésben tartja két szomszédját: Dél-Koreát és Japánt, sőt közvetett módon az USA -t és az egész világot is. Legutóbb, szeptember harmadikán egy becslések szerint 160 kilotonnás atom-, vagy hidrogén bombát robbantott fel (felszín alatt). Összehasonlításul: Hirosimára 15 kilotonnás, Nagaszakira pedig 21 kilotonnás bombát dobtak az amerikaiak 1945 augusztus 6-án és 9-én. 

A különböző kutatóállomások más-más erejűre becsülik a szeptemberi robbantás hatóerejét. A legelső mérésekből még 100 kilotonnára következtettek, majd az amerikaiak valószínűsíteni kezdték, hogy valójában 250 kilotonna lehetett. Végül a 160 kilotonnában maradt a legtöbb szakértő. (Az USA és Oroszország egyébként 20-50 megatonna közti - azaz 20-50 ezer kilotonnás bombákat is robbantott már. A Szovjetuniónál a rekord a "Cár-bomba" volt, mely 50 megatonnás erővel robbant 1961 október 30-án, Novaja Zemlja felett, az amerikaiaknál pedig a Castle Bravo a csúcs, mely 15 megatonnás pusztító detonációt csinált 1954 március 1-jén a Csendes-óceáni Marshall-szigeteken. Ez 60 -szor volt nagyobb az Észak-koreaiak szeptemberi bombájánál.)

A 25 millió lakosú (120 ezer km2-es) Észak-Koreában erős kommunista diktatúra van, szinte mindenki katonai szolgálatot lát el (így vagy úgy) ami miatt a világ egyik legnagyobb létszámú hadserege áll a diktátor, Kim Dzsong rendelkezésére. (Létszám terén az 5. legnagyobb a Földön.) Ugyanakkor nagy kérdés, hogy meddig megy el fenyegetéseivel és hová fajulhat a válság. Érdemes visszatekintenünk a kezdetekre: hogyan alakult ki a két Korea háborús konfliktusa?

Kim Dzsogun, katonái közt

Korea történelme 

A Távol-keleten fekvő, Kína és Japán közé ékelődött, hazánknál két és félszer nagyobb Koreai-félszigeten a Krisztus utáni 7. században jött létre először egy Kínától elkülönülő önálló állam. Korea középkori történelmét két dinasztia határozta meg: a Korjol és a Csoszon dinasztia. Az előbbiről kapta nevét az ország, az utóbbi pedig 500 éven keresztül uralta a félszigetet, egészen 1910 –ig. Bezárkózó, világtól elzárt kultúra virágzott Koreában, melyet időről időre kínai vagy japán támadások értek. Végül 1910-ben a világhatalommá válás útjára lépő Japán véglegesen annektálta a félszigetet, azaz saját közigazgatási területének nyilvánította. A második világháború alatt azonban (1943-ban) a Japán ellen hadat viselő szövetségesek (USA, Anglia, Szovjetunió) kinyilvánították, hogy: Koreának vissza kell kapnia 1910 előtti teljes függetlenségét.

A koreai háború (1950-1953)  

A második világháború alatt függetlenné váló Koreát 1945 –ben két nagyhatalom seregei szállták meg (a japánok elűzése közben): az északi részeket szovjetek csapatok, a félsziget déli részét pedig amerikaiak birtokolták. Ilyen módon már ekkor, 1945 nyarán kialakult Korea kettéosztottsága, amit a potsdami értekezlet foglalt írásba, amikor rögzítette, hogy a 38. szélességi körtől északra szovjet, délre pedig amerikai megszállási övezet jön létre. Később, 1948 májusában az amerikaiak által ellenőrzött délen, demokratikus választásokat tartottak és megalakult Dél-Korea első kormánya Li Szin Man vezetésével. (Li Szin Man 1960-ig volt Dél-Korea elnöke). Közben északon Kim Ir Szen kikiáltotta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, mely a szovjet mintájú kommunista egypártrendszer és diktatúra útján kezdte meg fennállását, személyi kultusszal övezve első vezetőjét. Kim Ir Szen közel fél évszázadon keresztül, 1948 –tól egészen 1994 –ig vezette Észak-Koreát.  

A két frissen megalakult Korea közt a kezdetektől feszült volt a viszony. A háború elkerülhetetlennek látszott, főleg miután 1949 júniusában az amerikaiak kivonták csapataikat a félszigetről. Ekkor Kim Ir Szen megszerezte Kína és a sztálini Szovjetunió támogatását ahhoz, hogy megtámadja délt és kommunista vezetés mellett egyesítse Koreát. Mao Ce-tung konkrét katonai segítséget is ígért, Sztálin viszont „csak” technikai, ipari és „tanácsadói” támogatást tervezett adni. A harcok 1950 június 25 –én kezdődtek, amikor az északi hadsereg katonái átlépték a határt és megindultak Szöul felé.  

kép forrása: hvg.hu

Szöul nagyon hamar elesett, mire az ENSZ Bt elítélte az agressziót és segítséget ígért a délnek. Az amerikaiak június 27-én Truman elnök utasítására jelentős erőket irányítottak Koreába, mely erők (főleg a 8. hadsereg) Puszanból kiindulva – és a félsziget középső részein Incshon közelében partra szállva (az északiak hátába kerülve) - visszaszorították a kommunista csapatokat. Az ellentámadásban a főszerepet a második világháború hőse, Douglas MacArthur tábornok játszotta. Válaszul Kína is katonákat küldött az északiak támogatására (kezdetben nem túl nagy számban). Az erőviszonyok kiegyenlítetté váltak, de 1950 szeptemberére az amerikaiak vissza tudták foglalni Szöult, majd átcsaptak északra és októberben bevették Phenjant is. Később az amerikai offenzíva tovább folytatódott és egy ponton már a kínai határt is elérte. Ezekben a hadműveletekben angol, ausztrál és új-zelandi katonák is részt vettek (a nemzetközösségi hadosztályt alkotva). A nagy déli offenzívára válaszul Kína fokozta erőinek nagyságát és 450 ezerre növelte Koreában harcoló hadserege létszámát (miközben másik félmillió katonáját vonta a határra). Ez a hatalmas haderő  egyesülve a megmaradt 70 ezres északi hadsereggel újra megfordította a hadi-helyzetet és a nagyon keskeny legészakabb zónákba szorult északi csapatokra támaszkodva megkezdték az amerikaiak fokozatos visszaszorítását. Az alábbi térképen a háború 4 legfőbb stádiumát láthatjuk: a kiinduló állapotot, majd az északiak támadását (piros színnel), a nagy amerikai ellentámadást (kékkel jelölve) és a végső, mai állapotot, mely a kiinduló helyzethez hasonló..

Az amerikai katonák a rossz utánpótlási körülmények miatt nélkülözések közepette, a hideggel és az éhséggel küzdve kényszerültek a visszavonulásra. Végül 1950 december 6 -án a kínai és északi csapatok visszafoglalták Phenjant. Ezt követően 1951 elején már Szöul birtoklásáért folyt a harc, melyet az ENSZ csapatok 1951 március 15 -én szereztek meg. Az 1951 -es esztendő tavaszán (április-májusban) aztán a kínaiak több nagy offenzívát is indítottak dél felé, melyek sorra kifulladtak. Az év második felében már tárgyalások zajlottak a harc beszüntetéséről, de bizonyos, hadifoglyokat érintő kérdésekben nem tudtak megegyezni, így végül folytatódott a háború. Közben MacArthur többször is felvetette az atomfegyverek bevetésének javaslatát. 

1952 -re a frontvonalak nagyjából az eredeti határvonalnál, a 38. szélességi kör mentén merevedtek meg és a  harcokban a legfőbb kezdeményező fél többnyire Kína maradt. Délen az ENSZ csapatok erős védőállásokat építettek ki és az USA légiereje fölénybe került a félsziget fölött. Aztán 1953 márciusában meghalt Sztálin és utódja Hruscsov már inkább a megegyezés gondolatát támogatta Koreában. Végül megindultak a panmindzsoni tárgyalások. A fegyverszüneti egyezmény 1953 július 27 -én lépett érvénybe és a 38. szélességi fok mentén rögzítette a két Korea határát. Ettől északra és délre 2-2 kilométeres övezet alkotja (ma is) a demilitarizált övezetet, melyet lezártak és ahol egyik fél sem állomásoztathat katonai alakulatokat vagy fegyvereket. Mivel a határvonal jelenleg is alig 30 km -re húzódik a 10 millió lakosú (elővárosokkal együtt 25 milliós) Dél-koreai fővárostól, Szöultól, rendkívül sebezhetőnek tekinthető (miként az 52 milliós Dél-Korea egésze is). Emiatt napjainkban 37 ezres amerikai haderő állomásozik délen, saját védelmi rakétarendszerrel (THAAD), hogy megakadályozzon egy váratlan északi agressziót.   

Ami a háborús veszteségeket illeti: a kommunista oldalon több mint 600 ezren, az Amerika vezette összefogásban pedig 170 ezren vesztették életüket. (Az USA 33 ezer, Dél-Korea 138 ezer, Anglia ezer halottat könyvelt el, míg Kína 400 ezer embert, Észak-Koreaának pedig 215 ezer katonája esett el.) A polgári áldozatok száma milliósra tehető. A háború után északon a Szovjetunió és Kína által támogatott kommunista diktatúra meggyökeresedett, délen pedig kezdetben diktatúrák váltották ugyan egymást, de idővel, az USA segítségével óriási gazdasági fejlődés kezdődött. Az 1990 -es évekre Dél-Korea már a világ legerősebb gazdaságai közé került.

Napjaink

Békekötés 1953 óta nincs a két Korea között, csupán fegyverszünet, melyet észak többször felfüggesztett már.  Kim Ir Szen egészen 1994 -ig vezette Észak-Koreát, majd következett fia, Kim Dzsong Il az ország élén, aki 2011 decemberéig uralta a kommunista államot. Végül 2011 óta az unoka, Kim Dzsong Un lett Észak-Korea első embere, személyi kultusz és maradéktalan diktatúra közepette. (A család a "Kim" vezetéknevet használja, hiszen Koreában - miként nálunk is- a vezetéknév van elől.) Az idén 33 éves Észak-koreai diktátor nagy erőkkel fejleszti atomfegyvereit, melyekkel már képes csapást mérni Dél-Korea és Japán mellett a legtöbb ázsiai országra, illetve Csendes-óceáni szigetre is, köztük az amerikai haditengerészeti és vadászgép támaszpontként működő Guam szigetére. (A Hvaszong-12 -es rakétákkal mindez lehetséges.) Kim Dzsongun erőt akar felmutatni és elérni azt, hogy az USA ne merje kétségbe vonni állama legitimitását illetve féljen megtámadni Észak-Koreát. Bár az USA nem tervez ilyesmit, könnyen lehet, hogy éppen a sok erődemonstráló atomkísérlet miatt szerveződik majd nemzetközi összefogás a világbékére nagyon is veszélyes diktátor ellen.    

Harmat Árpád Péter 

2017.09.17.(00:20)

A magyar történelemben gyakran bukkantak fel olyan hősök, vezérek, harcosok vagy katonák, akik bár külföldön születtek és más nemzetek fiai voltak, mégis jelentős hatást gyakoroltak országunk történelmére. Ilyen volt az Itáliában született, olasz származású Filippo Scolari, vagy ismertebb nevén: Ozorai Pipó is, aki történelmünk méltatlanul kevéssé ismert nagy alakja. Hogy miért maradt fenn neve a halála óta eltelt közel 600 év dacára? Mert ő volt a "Zsigmond-kor" egyik legnagyobb végvári alakja. Hatalma csúcsán hét királyi vármegye, az uralkodói váruradalmak egynegyede és a Duna-menti végvárak többsége tartozott közvetlen irányítása alá. Ő építette újjá a Szörény és Nándorfehérvár közti erősségek nagy részét és védte hazánkat, nem egyszer legendás hadjáratokkal. És mellesleg megtanította a hadtudományokra az ifjú Hunyadi Jánost is. De honnan került magyar földre Ozorai Pipó és milyen módon emelkedett a magyar zászlós nagyurak legfelsőbb köreibe.

Ozorai Pipó (Andre del Castagno műve)

Ozorai Pipó 1368-ban láttam meg a napvilágot Filippo di Staphano Scolari néven, az itáliai Firenzében. Családja régi, befolyásos firenzei famíliának számított és kicsiny, de kezdetben jól jövedelmező birtokrendszerrel rendelkezett Tizzanóban és Vicchiomaggióban. Az ifjú Filippo már 20 évesen többre vágyott a családi kisbirtokok igazgatásánál, főleg mert a família földjei egyre kevésbé tudták biztosítani a főúri életmód hátterét. Pipó tehát korán elhatározta, hogy német területeken próbál meg hírnevet és vagyont szerezni magának. Számításai azonban nem váltak be így inkább az Anjou időkben jelentős kereskedelmi központtá fejlődött Budára települt. Budán egy "földije" bizonyos Lucca Pecchia szolgálatába állt, mint kereskedő-segéd. Itt ismerkedett meg a nagy hatalmú esztergomi érsek, Kanizsai János testvérével, Kanizsai Miklós tárnokmesterrel. Fliippo ekkoriban, 1390 táján még csak 28 éves volt, de a korabeli leírások szerint gyors észjárású, több nyelven beszélő, művelt és jó képességű ember hírében állott, így az ország tárnokmestere (pénzügyminisztere) nagy lehetőségeket látott benne. Kanizsai Miklós tehát alkalmazásába vette Pipót és próbaképp simontornyai vára vezetésével bízta meg. Az olasz fiatalember jól helyt állt a várnagyi "munkakörben" és még magyarul is megtanult.

Pipó ravaszságát és ambiciózus beállítottságát mutatja, hogy karrierje emelkedését nem csak a Kanizsai családra alapozta, hanem egy számára nagyon előnyös házasságkötésre is, amikor 1399 -ben feleségül vette a gazdag magyar birtokos, Ozorai András lányát, Borbálát. (Nevében ekkor jelent meg az "ozorai" nemesi név.) Ekkor már Zsigmond király is felfigyelt az ifjú olaszra és megbízta előbb a felvidéki aranybányák igazgatásával, majd a királyi sókamarák ispánságával. Mindkét beosztás jelentős befolyással járt, ám nem emelte Pipót a legnagyobb magyar főurak közé. Erre a lépésre egy Zsigmond elleni összeesküvést követően került sor, amikor Pipó bölcs előrelátással nem a  lázadók - vagyis a Kanizsaiak és a nádor (Bebek Detre) - mellé állt, hanem a törvényes uralkodót, Zsigmondot támogatta. Pipó az összeesküvés alatt a királyhű Szécsi Miklós veszprémi várában tartózkodott, amivel kivívta Zsigmond bizalmát. A felkelőkkel való tárgyalásokra már őt kérte fel az uralkodó, majd az összeesküvés végső felszámolását is ő vezette.

Jutalma nem maradt el, Zsigmond az ország legbefolyásosabb főurai közé emelte: több ispáni és báni címet is megkapott, sőt királyi földek illetve várak sokaságát kormányozhatta. Ozorai Pipó 1404 őszén először a temesi ispán címet kapta meg, amivel együtt járt Csanád, Arad, Krassó és Keve megyék igazgatási joga is. Öt évvel később jogköre kibővült a zarándi ispánsággal, majd 1408-ban már Fejér megye ispánja is ő lett. Hatalma csúcsára 1408-ban érkezett, amikor kinevezték az ország főkincstartójának (pénzügyminiszterének) és egyúttal megkapta a szörényi bán címét is. Ezzel a délvidék szinte teljhatalmú ura és az ország első embereinek egyike lett. Befolyását jól mutatja, hogy neve az 1408 -ban alakuló, királyt támogató Sárkányos-rend alapítói közt is megtalálható. 

Ozorai Pipó várkastélya napjainkban

Pipó fényűző rezidenciát emelhetett tolnai birtokközpontjában is, ahol egy alkalommal magát Zsigmondot is vendégül látta és ahol a ferenceseknek is kolostort építtetett, óriási várkastélya közelébe. Ugyanakkor az is tény, hogy a sok fényűzés dacára személyes magánvagyona nem érte el a korszak leggazdagabb és mindent összeharácsoló, telhetetlen főuraiét (Garaiak, Cilleiek). Ozorai Pipó befolyása és hatalma Zsigmondtól eredt és a királyi uradalmak igazgatásában, nem pedig a magánbirtokok halmozásában nyilvánult meg.

Végvárak "nagyura" 

Pipó jó célra használta Zsigmondtól kapott hatalmát. Elhatározta ugyanis, hogy elősegíti a terjeszkedő oszmánok elleni védelmet szolgáló al-dunai végvári vonal megteremtését és fejlesztését. Húsz éven keresztül , 1406 és 1426 közt, gyakorlatilag haláláig "dolgozott" a Duna-menti, déli végvárak megerősítésén, Szörényvár és Nándorfehérvár között. Munkásságának hála, 1426 -ra a délvidéken egy rendkívül komoly erődrendszer oltalmazta a Magyar Királyságot. Ez a déli végvárrendszer kerek száz esztendőn keresztül, 1426 és 1526 közt, egészen a mohácsi csatáig állt ellen a törökök támadásainak. (Bár az 1520 -as, 1521 -es támadások megkezdték a védvonal szétzilálását.) Maga Pipó 1404 és 1426 közt legalább tucatnyi alkalommal vezetett hadjáratot a törökök ellen (18 csata megvívásával) - mégpedig a balkáni török területeken -  így az oszmánok halála évére, már babonás félelemmel emlegették nevét. 1404 és 1410 közt például 5 hadjáratot vezetett Boszniában és Szerbiában, majd 1411/13 -ban Velence legyőzésére vezette Zsigmond hadait, végül 1421 -ben a husziták ellen vonult, 1423 és 1426 közt pedig három havasalföldi hadjáratot is irányított. 

Zsigmond idővel más hadszíntereken is "bevetette" Pipót, például a husziták (Jan Zizka) ellen, ám ezeken a cseh, itáliai és német "frontokon" már sokkal kevésebb alkalommal tudott diadalokat aratni. Élete utolsó éveiben - miután Zsigmond egyházi tárgyalásai alkalmával diplomataként is fontos megbízatásokat látott el - Szerbia és Havasalföld ügyeivel foglalkozott. Ezekben az években került környezetébe egy alig 16-17 éves, ám lelkes és erőteljes alkatú fiatalember, akit apródként készített fel a hadtudományokra. Az ifjút Hunyadi Jánosnak hívták és nagy tisztelettel tekintett mesterére, Ozorai Pipóra. A későbbi magyar kormányzó az itáliai vezér mellett kezdett megismerkedni a hadászat, bajvívás, várvédelem és ostrom rejtelmeivel. (Hunyadi későbbi tanítója Lazarevics István lett.)

Pipó 1425 után már csak a délvidékre koncentrált, Galambóc váránál például, a Duna túlpartján (1426 nyarán) még nagy győzelmet aratott az oszmánokon. Élete utolsó évében egy nagy, Havasalföld elleni támadásra készült, hogy az ottani Zsigmond-barát vajdát támogassa, ám egészsége megroppant és 1426 karácsonyán Lippán váratlanul, alig 58 évesen elhalálozott.    

Milyen ember lehetett Pipó? Külsejéről egy festmény és egy leírás, természetéről pedig egy forrás ad támpontot. A festményt a firenzei Andrea del Castagno készítette és jelenleg a firenzei Sant' Apollonia Múzeumban látható. Ezen a képen Pipó tetterős, harcias megjelenésű, parancsoló kisugárzású férfi. Jelleméről életrajz írójától, Jacopo di Poggió  -tól maradt fenn egy forrás: 

" ... Oly szívélyes volt és közvetlen, hogy barátai gyakran a szemére is hányták: nem ügyel eléggé a méltóságára. Házát királyi pompával rendezte be, minden aranytól-ezüsttől csillogott benne. Cselédeit úgy kordában tartotta, hogy erényük bárkinek például szolgálhatott. Szabad idejében, már amennyire a háborúk fáradalmai után maradt, pihenésül leginkább vadászni járt. ...” 

Ozorai Pipó egyike volt hazánk legnagyobb alakjainak. Bár Itáliából származott, megtanult magyarul, felvette a magyar szokásokat és a Magyar Királyság legvitézebb nagyurainak egyikévé vált. Mivel gyermekei fiatalon meghaltak, sajnos nem tudott Magyarországon dinasztiát alapítani. Tisztelete saját hazájába is elért, ahol Pippo Spano -ként (Pipo Ispánként) is emlegették. Földi maradványait a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték örök nyugalomra.   

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

2017.09.11.(19:05)

Napjaink történelem oktatásában a korszakok kérdése (sajnos) már nem számít súlyponti kérdésnek, sőt konszenzus sincs a szakemberek, kutatók és tanárok közt az egyes korszakhatárok megállapítását illetően. Mégis fontos dolog és jelentőségének vissza kell térnie a közoktatásba.  De miért is van szükség a korszakolásra? Nos, mert szisztematizálja a történelmet, áttekinthetőbbé teszi az emberiség históriáját (az írásbeliség megjelenése óta eltelt 6 évezredet) és végül segíti az eligazodást a tendenciák, folyamatok, szellemi áramlatok kérdéseiben is. Persze felvetődik a kérdés: mi az, hogy történelmi korszak? Nos, olyan időszak, melynek jellemzői, folyamatai, törvényszerűségei, eseményei és tendenciái nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymással (több rendezőelv mentén) és így megkülönböztetik  az adott korszakot a megelőző és követő időszakoktól. 

A korszakokat illetően a szakaszhatárok a döntőek, vagyis annak eldöntése, hogy hol - mely eseményhez kötve - húzzuk meg egy-egy történelmi korszak határát. Az általam preferált és szakmailag leginkább indokolható korszakolás a következő (az egyes nyílszakaszok hossza nincs arányosítva a jelölt időszak hosszával):   

Ha a szakaszhatárokra, vagyis a korszakok közti váltásokra fókuszálunk, akkor 4 időpont szorul magyarázatra, ezek a következők: Kr.e. 3500, Kr.u. 476, 1492 és 1900. Nézzük tehát ezeket. A Krisztus előtt 3500 (mely nem annyira egy konkrét év, mint inkább becsült időpont) az írásbeliség megjelenését jelöli és az őskor végét, illetve az ókor kezdetét "hozta". Hogy miért tekintjük kiemelt szakaszhatárnak? Mert innentől az emberi civilizációk fejlődése új lendületet vett és az utókor nagyságrendekkel több információt szerezhetett a régmúlt idők történéseiről. Az ókori kelet frissen kialakuló városállamai, a sumér városok (pl. Úr, Uruk, Babilon), az egyiptomi települések, a föníciai városállamok, Trója és Kréta lakott területei használni kezdték az írásbeliséget, lejegyezték közösségeik eseményeit, törvényeit, háborúit. Amellett felhasználták írni tudásukat a gazdálkodásukban, vallásukban, jogrendszerükben és adóügyeikben is. Krisztus előtt 3000 és 3500 körül tehát  valami új kezdődött, lezárult az őskor és kezdetét vette az ókor.

Az őskor és ókor közt felmerülhetne indokolt korszakhatárként a Krisztus előtt 10 ezer is, hiszen - a Föld bizonyos régióiban - ekkor teljesedett ki az úgynevezett neolit forradalom, amikor az ember a korábbi halászó-vadászó életmódról áttért a letelepedett életmódra, állandó településeket emelt és gazdálkodni kezdett, háziasítva a számára szükséges állatfajokat. Fontos, lényeges, szakmailag is elfogadható korszakhatár lenne, ... csakhogy ez egy elnyújtott, hosszú folyamat volt, nem köthető igazából egyetlen évhez (vagy akár évtizedhez). Erre a célra az írásbeliség megjelenése alkalmasabb, mert lényegesen szűkebb időintervallumot mutat.   

A következő korszakhatár: Kr.u. 476, amikor a hajdanán nagy és erős, szinte az egész európai kultúrát felölelő Római Birodalom fontos államszervezete, a Nyugat-Római Birodalom felbomlott. Ez az év valóban lényeges időszakokat választott el, hiszen innentől kontinensünkön új államok kezébe került a kezdeményezés, átalakult az uralkodó értékrend, megváltoztak a "játékszabályok" és kezdetét vette a középkorra jellemző hatalmi struktúra primátusa. Természetesen itt sem egyik napról a másikra zajlott minden (vasárnap még ókor volt, hétfőn már középkor lett), hanem fokozatosan, ám mégis volt egy év, amikor mindez kezdetét vette. A középkor - melyet a nyugat európai terminológia többesszámban "közép koroknak" nevez ("middle ages") a hűbériségre, a földbirtok és születési előjog alapú státuszra illetve a kereszténységre (az egyházi és világi hatalom duális uralmára) támaszkodott, zárójelbe téve az ókori értékeket, eszményeket. Az az igazság, hogy 476 -nak, korszakhatárként nincs alternatívája a történettudományban.   

A következő korszakhatár 1492, Amerika felfedezése. Kolumbusz Kristóf az új kontinens földjére lépett ebben az évben és bár haláláig nem tudta, hogy egy addig ismeretlen földet fedezett fel (azt hitte Indiában járt útjai során) tettével elindított egy folyamatot, mely dominószerű hatásként rombolta le a középkor kohéziós elemeit, egy teljesen új struktúra felállását lehetővé téve. Ez lett az újkor. Az 1492-es korszakhatárt szokták leginkább vitatni a történészek, megemlítve lehetséges alternatívaként: 1453 (Bizánc eleste), 1485 -öt (Bosworthi csata), 1517 (reformáció kezdete), 1642 (angol polgárháború kezdete), 1688 (az első alkotmányos monarchia megszületése), 1789 (a nagy francia forradalom kirobbanása). Bár a hat lehetséges és itt említett dátum mindegyike indokolható bizonyos érvekkel, nem adnak magyarázatot az 1492 után közvetlenül elinduló változásokra, melyek együttesen hoztak a világ számára egy új korszakot. Átalakult a világkereskedelem, népességrobbanás kezdődött, árforradalom zajlott, új gondolkodás jelent meg, megváltoztak az ideák, új életmód - életvitel honosodott meg. Ennek az óriási változáshalmaznak lettek aztán kivetülései azok az események, melyeket sokan önálló korszakhatárnak hisznek, mint a könyvnyomtatás megjelenése, a reformáció, vagy a polgári forradalmak kirobbanása Angliában és Franciaországban. Valójában az eredő Amerika felfedezése, az általános európai világkép kitárulása, a másként gondolkodás  kezdete (vagyis az 1492-es esztendő környéke).     

Az utolsó nagy korszakhatár 1900, a XX. század kezdete. Az egyetlen mérföldkő, melyhez nem társul konkrét  történelmi esemény. Ennek a dátumnak komoly vetélytársa az 1914-es és 1918-as esztendő, az I. világháború kezdete és vége. Hiba lenne azonban a háborúhoz kötnünk a változásokat, hiszen az első nagy világégés kirobbanásának okrendszere éppen a századforduló eseményeiben, jelenségeiben gyökeredzik. A háború kiváltó okain túllépve, kijelenthető, hogy ugyanolyan átfogó változáshalmaz jellemzi az 1900 környéki éveket, mint az újkor kezdetén az 1492 -es esztendőt. Megváltozik az életmód, a közgondolkodás a tudomány és a 100 évvel korábban elindult ipari forradalom hatásainak "lecsapódása" is bekövetkezik. 

Zárásul kiemelném: bár a korszakhatárokat mindig egy-egy évhez kötjük, valójában évtizedeket fednek le. A korok használata komoly segítséget jelent a történelemtanulásban és ugyan igaz, hogy a történelem egy folyamat, - melynek szakaszokra bontása csak bizonyos önkényes rendezőelvekkel lehetséges - mégis megvilágítják az emberi fejlődés mozgatórugóit és törvényszerűségeit, áttekinthetővé téve históriánkat. 

Harmat Árpád Péter    

2017.09.10.15:05

A magyar történelem különleges részét képezte a törökökkel szembeni védekezés legfontosabb elemének, a déli végvár-rendszernek a XV. századi kiépítése. Az erődítmények láncolata egy évszázadon keresztül oltalmazta országunkat a mai Szerbia, Bosznia és Horvátország területein kanyarogva. Érdemes megismernünk a legendás "védvonal" történetét. 

Szendrő és Galambóc vára a délvidéken

Luxemburgi Zsigmond 1387-ben, - Nagy Lajos királyunk fiú utód nélküli halála miatt kialakult viszályt és trónharcot követően - került a Magyar Királyság trónjára (Lajos egyik lányának, Máriának a férjeként) és a belső problémák kihívásai után rögtön a külügyekkel, elsősorban a határainkat fenyegető Török Birodalommal kellett foglalkoznia. Az oszmánok ugyanis Nagy Lajos óta fenyegették a Délvidéket, majd 1396 –ban Nikápolynál I. Bajezid szultán nagy győzelmet aratott a Zsigmond vezette összeurópai keresztény seregek felett. A keresztény országok megrettentek a vereség utáni veszélyes helyzeten és várták a muszlim csapatok Európát elözönlő hadait. Ám ekkor a történelmi szerencse (vagy sors) közbelépett: egy bizonyos Timur Lenk, a „szamarkandi nagy emír” – egy újjáéledő, Közép-ázsiai mongol birodalom vezetője - megtámadta kelet felől a Török Birodalmat és 1402 –ben, a középkor egyik legnagyobb és legvéresebb csatájában (Ankara mellett) ronggyá verte az oszmánokat.

Az ankarai csatát követően I. Bajezid szultán a mongolok fogja lett és a törökök Európát lerohanó terve évtizedekre elhalasztódott. Ez volt Zsigmond és Magyarország nagy szerencséje, hiszen az ilyen módon „megnyert” évtizedek alatt az ország és uralkodója nekiláthattak a déli végvárrendszer megépítésének. Közben mindenki abban bízott, hogy Európa legjelentősebb várvonalát kialakítva távol tarthatjuk majd Magyarhontól (és Európától) a közben újra megerősödő oszmánokat.

A XV. század elejére valóban nagy szükség is lett a védvonalra, hiszen az oszmánok már 1427 -ben újra próbálkoztak - igaz ekkor még nem átfogó támadással, hanem ravaszsággal - török kézre került ugyanis a Duna-parti Galambóc vára. Zsigmond mindent elkövetett a folyó túlpartján álló erődítmény visszaszerzéséért, de 1428 -as nagy ostromával sem tudta visszafoglalni. (Sőt maga is majdnem török fogságba esett a várért folytatott harcban.) A magyar történelemben egyébként itt - Galambóc ostrománál - vetettek be először (dokumentáltan) tüzérséget, vagyis ágyúkat. A fontos vár eleste figyelmeztető jel volt: sürgősen meg kell kezdeni egy olajozottan működő déli végvárrendszer megteremtését, melynek Szörényvártól kiindulva a Duna vonalát, majd Nándorfehérvártól a Szávát kell követnie egészen a Boszna folyóig, majd onnan a hegyeken át az Adriáig. A haladék - amit Timur Lenktől "kaptunk" és ami egészen 1456 -ig biztosította, hogy az oszmánok inkább újbóli megerősödésükre koncentráljanak - elegendőnek tűnt a várvonal létrehozására.

A feladathoz Zsigmondnak előbb a pénzt és a törvényességet kellett megteremtenie, így 1435-ben kiadta a „honvédelemről szóló királyi dekrétumot“ mely egyrészt minden birtok esetében 33 jobbágytelek után előírta a nemesek számára egy felszerelt lovas íjász kiállítását a királyi haderőbe, másrészt utasítást adott a déli végvárrendszer létrehozására. A jogszabály rögzítette, hogy egy külső támadás esetén a déli magyar területek főpapjai és ispánjai kötelesek hadba vonulni bandériumaikkal együtt. A törvény szerint a későn érkezők (vagy idő előtt távozók) javaikat vesztik kötelességük lemulasztásáért.

Természetesen várak már sok évszázada álltak a déli területeken, ám egyesek közt túl nagy távolságok voltak – ezek közé néhol új erősségeket kellett emelni (hogy az egymásnak való vészjelzés működni tudjon) – és meg kellett oldani egységes irányításukat, összehangoltságukat, hadvezetésüket és valódi lánckét való működésüket is. Ez a folyamat indult el 1435 –ben Zsigmond utasítására. Az első végvári vonal Szörény várától és Orsovából indult ki, majd fontos eleme volt Nándorfehérvár, Szabács, illetve Szrebrenik, Banja Luka, majd a boszniai területeken Jajca és Knin illetve Klissza-Szkardona vára. A második védvonal (mely néhány évtizeddel később épült ki) a Temesvár – Lugos – Karánsebes – Szerémség – Dubica – Krupa – Otosác – Zengg vonalon húzódott. A nagyobb várak köré korábban szerveződött bánságokat megerősítették (pl. Macsói bánság, Szrebreniki bánság, Jajcai bánság), sőt Zsigmond idején, majd az őt következő uralkodók alatt újabb határvédelmi területeket, övezeteket alakítottak ki (pl. nándorfehérvári bánság 1430-1521 közt). 

A végvári vonal (forrás: Wikipédia)

A végvárak feletti vezetést gyakran egyszerű sorból felemelkedő, tehetséges katonai vezetők látták el a király nevében. A várak török támadás esetén egyszerre fogadták be a hozzájuk tartozó vidék, oszmánok elől menekülő lakosságát (és állatállományát) és állták útját a támadó oszmán hadnak, miközben jelezték is (futárokkal) a szomszédos váraknak a veszélyt. A vészjelzés aztán végigterjedt az egész végvárvonalon, mire mindenhol megtörtént a lakosok várakba menekítése, majd a megtámadott erődnek küldött katonai segítség útnak indítása.

A végvári élet külön életformát jelentett: a várkapitány élet-halál ura volt, a hétköznapok szigorú szabályok szerint zajlottak, a katonaságnak állandóan gyakorlatoznia kellett, miközben a várfalak és védművek (bástyák, várkapuk) állapotát is folyamatosan ellenőrizték és szükség szerint javították. Az őrséget nagyon komolyan vették, a várkaput egy pillanat alatt zárni kellett, ha roham veszélye fenyegetett. A várak alatt gyakran zajlottak bajvívások, melyek a korabeli világban afféle különleges sporteseménynek számítottak, hiszen az ellenfél területéről is érkeztek „bajnokok”. Akadtak legendás harcosok is, akik sok párviadalt tudtak megnyerni. Ilyen volt például Nádasdy Ferenc báró, vagy Thury György kanizsai várkapitány illetve Dózsa György is, az 1514-es parasztfelkelés későbbi vezére. A déli végvárak nagy harcosai, vitézei és a vezetői közé tartozott például Ozorai Pipó (1408-1426 közt szörényi bán), Újlaki Miklós (1438-1473 közt macsói bán, közben Erdélyi vajda is: 1441-1458), Tallóci Matkó (1435-1445 szlavón-horvát bán), Lazarevics István szerb despota (1426-1427 Zsigmond hűbérese délen).

Nándorfehérvár (ma: Belgrád) vára

A Zsigmond korában már részben elkészült, majd később folytatott déli végvárrendszer 1435 –től egészen 1521 –ig képes volt ellenállni a törököknek. A közel egy évszázad alatt magyar hősök, végvári vitézek oltalmazták hazánkat a déli veszélytől. A Hunyadiak számtalan esetben még támadó hadjáratokat is vezettek az Oszmán Birodalom területére. Ilyen volt Hunyadi János híres "hosszú hadjárata" 1443/44 -ben a mai Bulgáriában. Majd a század közepén és végén az utolsó nagyobb magyar sikerek következtek: Hunyadi János diadala Nándorfehérvár megvédésével (1456-ban), Kinizsi Pál győzelme Kenyérmezőnél (Erdélyben 1479 -ben), Jajca visszavétele (Boszniában, 1463 -ban).  Ám ezt követően a XVI. századra nagyot változott minden: miközben a Magyar Királyság a belső széthúzás és számtalan válság miatt jelentősen meggyengült, az Oszmán Birodalom virágkorához érkezett és ereje teljében egy erőskezű szultán hatalma alatt a korabeli világ legerősebb hadseregét hozta létre.

Nagy Szulejmán 1521 –ben megindította számunkra végzetes és éveken át tartó támadássorozatát a déli magyar várak ellen. Ekkor esett el Szabács, Nándorfehérvár, majd 1524-ben Szörényvár is, a déli védvonal három kulcsfontosságú erődítménye. A déli végvárrendszer ezzel összeomlott, az ország tárva – nyitva állt a egy nagy török támadás előtt. Végül 1526 augusztus 29 –én az ország belsejébe zúduló oszmán sereg Mohács mellett döntő győzelmet aratott a magyarokon és 1541 -re elfoglalta az ország középső területeit.

A mohácsi katasztrófa után a Zsigmondi végvári vonal áthelyeződött az ország belsejébe, innentől a Dunántúlon, a Balaton déli partvonalán, északon a nógrádi várak során át, keleten az Alföldön, illetve Erdély határvonalán haladt le délre, egészen a Dunáig. A legfőbb várakat: Kanizsa, Komárom, Eger, Temesvár adta.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztok!

2017.09.03.00:55

Bolygónkon rengeteg a válságban lévő térség, ahol polgárháborúk, fegyveres küzdelmek, bandaháborúk, drogháborúk vagy egyéb veszélyes tevékenységek zajlanak, miközben gyakorlatilag nincs központi irányítás, nincsenek törvényességet biztosító hivatalos szervek és az anarchikus állapotok miatt az odautazó turisták vagy munkavállalók folyamatos életveszélynek vannak kitéve. Ilyen válságövezetből a World Economic Forum vagy tucatnyit tart nyilván. Ezek közül az 5 legveszélyesebb, kimondottan kerülendő utazási célpont. Nézzük őket sorban, a lenti WEF térkép alapján, melyen fekete csillagok jelölik az említett övezeteket:

A megjelölt területek NEM komplett országok, hanem határokon átívelő térségek, a válság-okok ugyanis többnyire nem követik az országok politikai körvonalait.

1. Szíriai polgárháború. A veszélyességi listán első helyen kell említeni napjainkban a Közel-Kelet bizonyos területeit, főleg a Szíria - Irak övezetet, ahol jelenleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen folyik háború a környező országok, USA, Oroszország illetve a Kurd Autonóm Régió részvételével. Az IS által birtokolt sivatagi területeken az európaiak állandó veszélynek vannak kitéve a vallásháború miatt, míg a harcok színterein a fegyveres összecsapások miatt életveszélyes tartózkodni. Szíriában és Irakban egyébként számtalan fegyveres csoport harcol egymással, hiszen a szíriai diktátor, Bassár el-Aszad ellen is folyik egy felkelés.

Küzdenek egymással síiták és szunniták is, ráadásul a nagyhatalmak is más-más csoportokat támogatnak. (Oroszország Aszadot segíti, aki cserébe szavatolja a tengerparti orosz katonai bázisok, kikötők használatát a számukra, az USA pedig inkább a mérsékelt felkelők mellett áll. A szomszédos Törökország elsősorban a kurdokat tekinti ellenfelének.) 

2. Jemen - Szomália. A második legveszélyesebb övezet az Afrika szarvát és az Arab félsziget déli területeit felölelő régió, mely leginkább Szomáliát és "felette" Jement "fedi le". A Közel-Kelet legszegényebb országában, Jemenben 2014 szeptembere óta zajlik polgárháború, mégpedig a síita vallású húszi lázadok és a szunnita kormányzat között. A jemeni kormányt támogatja a szomszédos Szaúd-Arábia (elég jelentős katonai erők bevetésével), illetve a szunnita többségű arab koalíció is. A felkelők oldalán a sítia államok vezetője, Irán áll, számtalan módon segítve a húszikat. Jelenleg az ország káoszban és folyamatos harcokban éli mindennapjait. Jemen partjaival szemben, onnan délre - az Ádeni-öböl túloldalán - fekszik Szomáliföld és Szomália.

Ez az Afrika szarvának is nevezett terület, ahol gyakorlatilag hadurak kezében van minden hatalom. A part menti vizeket kalózok uralják (modern fegyverekkel), az etiópiai hegyekig terjedő szárazföldi régiókban pedig szinte egyáltalán nincs törvényes hatalmi rend, minden erőforrás, fegyver és befolyás a különböző fegyveres csoportoké.       

3. Nigéria. A Föld harmadik számú legveszélyesebb övezete Afrika legnépesebb országában található, annak is északi részén. Ezen a területen ugyanis olyan muszlim fegyveresek kezében van a hatalom, melyek emberrablásokkal, erőszakos akciókkal, tömeges mészárlásokkal szereznek maguknak pénzt, területeket, "híveket" és katonákat. A legveszélyesebb ilyen csoport neve: Boko Haram (jelentése hausza - arab nyelven: "nyugatosodás bűn") fegyvereseik 2015 januárjában Baga városa környékén 10 ezer embert mészároltak le. Jelenleg az Iszlám Állam "fiókszervezeteként" működnek és uralják Nigéria északi részét. Ebben a régióban gyakorlatilag életveszélyes tartózkodni leginkább a muszlim csoportok, terroristák és fegyveresek állandó jelenléte miatt.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az ENSZ szerint humanitárius katasztrófa felé tart az övezet a krónikus élelmiszerhiány miatt. A közel 185 millió lakosú Nigéria északi fele (több százezer km2 -en) jelenleg a Föld egyik legveszélyesebb területe.

4. Afganisztán - Pakisztán - Kasmír. Földünk negyedik legveszélyesebb területe: az iráni afgán határtól a kasmíri hegyekig terjed, felölelve Afganisztán egészét, Pakisztán északi részét és kasmíri indiai határvidéket. Afganisztánban 1996 és 2001 közt szinte korlátlan hatalommal bírtak a dzsihadista tálibok (arabul talib=diák), majd a 2001 -es WTC tornyok elleni merényletet követően az USA megtámadta az országot. Bár az amerikaiak 2001 -ben, majd  az azt követő években jelentős sikereket értek el és a főváros, Kabul is a kezükre került - sőt képesek voltak hatalomra segíteni egy helyi, demokratikus működésű politikai erőt is - a tálibok délre húzódva erőt gyűjtöttek és 2006 óta újra fenyegetik az ország északi részét. Jelenleg Afganisztánban 9-10 ezer amerikai katona szolgál, akik próbálják fenntartani a stabilitást és birtokolni a korábbi években megszerzett illetve pacifikált vidékeket, ugyanakkor a tálib mozgalom állandó akciókkal támadja őket.

Az új amerikai elnök, Donald Trump hajlandónak mutatkozik az afganisztáni csapatok létszámának megemelésére. Fokozza a terület problémáit, hogy a tálibok jelentős pakisztáni kapcsolatrendszerrel is rendelkeznek és a közeli Kasmírban háborús állapotok vannak a több évtizedes pakisztáni - indiai határviták miatt. 

5. Kolumbia - Venezuela. Az ötödik leginkább veszélyes övezet Dél-Amerikában található, egészen pontosan Kolumbiában és a válságba került Venezuelában. Kolumbia nagyvárosaiban napjainkban szervezett módon zajlik az élet, nincs jele semmiféle anarchiának vagy háborúnak. Ám az ország bizonyos részeit továbbra is kábítószeres kereskedelemmel foglalkozó fegyveres csoportok uralják. Bár sok évtized után a drogkartellek uralmát sikeresen megtörte a kormányzat, Kolumbia még mindig veszélyes helynek számít. Sok az emberrablás és a gyilkosság. A szomszédos Venezuelában 2013 áprilisában lett elnök Nicolás Maduro, nem sokkal a korábbi elnök, Hugo Chávez halálát követően. (Maduró, Chavez külügyminisztere és alelnöke volt.)

Ám három éve tiltakozások, majd tüntetések kezdődtek Maduro hatalma és módszerei ellen, elsősorban a gazdasági válság, korrupció illetve külpolitika (a Kolumbiával elmélyülő válság) miatt. Jelenleg mind Kolumbia, mind Venezuela veszélyes területnek számít, a drogbandák, fegyveres csoportok és a bizonytalan politikai helyzet miatt.  

Eddig a lista: 5 terület bolygónkon, melyek kiemelten veszélyesek az ott folyó háborúk, polgárháborús helyzetek, bizonytalanságok, bandaháborúk miatt. Az ENSZ és a nagyhatalmak számára az elkövetkező években fontos cél kell legyen ezeknek a válsággócoknak a felszámolása. Kimaradt a felsorolásból még számtalan veszélyzóna, így például Egyiptom, Közép-Amerika (Honduras, Salvador, Guatemala), Líbia, Kelet-Ukrajna, illetve bizonyos egyéb afrikai övezetek. Közülük emelkedik ki Dél-Szudán, egy 2011 -ben létrejött (Szudánból kiszakadt) új ország, ahol 2013 óta zajlik polgárháború, mégpedig hatalmi, politikai és vallási ellentétek miatt. A 4 éves harcok eddigi eredménye: közel 350 ezer halálos áldozat.

Harmat Árpád Péter

2017.08.29.18:27.     

Éppen a napokban (augusztus 24 -én) volt évfordulója annak, hogy 1989 -ben a rendszerváltás időszakában - a hidegháború lezárulásának egyik sajátos jeleként - végre Magyarországon is bemutatásra kerülhetett egy James Bond film, mégpedig "A magányos ügynök". A James Bond "őrület" a nemzetközi politikai helyzet miatt - és mert  a főszereplő karaktere a több évtizeden keresztül ellenségként kezelt NATO egyik legfontosabb tagjának Nagy-Britanniának volt az ügynöke - csak több évtizedes késéssel jelenhetett meg hazánkban. A legelső Bond film (Dr. No) bemutatója után 26 évvel mégis nagy sikert aratott Magyarországon a legendás sorozat 16. fejezete, később pedig sorra láthattunk a mára 24 részesre bővült franchise összes epizódját. Nézzük, melyek voltak ezek és közülük mi volt a 10 legjobb címe?

A lista előtt egy cseppnyi visszatekintést célszerű tenni. A magyar rajongók a 80-as évek végén szembesülhettek azzal, hogy őfelsége titkos-ügynökét többen is alakították már: elsőként Sean Connery, aki 1962 és 1971 közt összesen hat alkalommal játszotta a figurát (Dr. No, Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Tűzgolyó, Csak kétszer élsz, Gyémántok az örökkévalóságnak), majd következett egyetlen rész erejéig George Lazenby (Őfelsége titkosszolgálatában) és Roger Moore, aki 1973 és 1985 között 7 epizódban is Bond bőrébe bújhatott (Élni és halni hagyni, Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem, Holdkelte, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta). Aztán jött a hidegháború lezárulásának korszaka, amikor két epizód erejéig Timothy Dalton alakította a népszerű figurát 1987-ben és 1989-ben (Halálos rémületben, A magányos ügynök). Határozott fellépésű Bond volt, de valami mégis hiányzott játékából, így a 90-es években a brit filmipar lázasan keresett megfelelőbb színészt a sorozat folytatására. Ekkor bukkantak az akkortájt 42 éves Pierce Brosnanra, aki tökéletes választásnak tűnt. Az ír születésű, 186 centis jóképű színész sármos, magas, sportos, erőteljes, de mégis elegáns megjelenésével újra Sean Connery alakításainak színvonalára emelte a figurát. Kiváló részek készültek 1995 és 2002 között: Aranyszem (1995), A holnap markában (1997), A világ nem elég (1999), Halj meg máskor (2002). Ám 2002 -re  Brosnan kiöregedett Bond szerepéből, betöltötte a 49-et, így a producerek - Barbara Broccoli és Michael G. Wilson - új színész után néztek. Következett a Craig korszak. Daniel Craig 2006 -ban, a Casino Royal forgatásakor csak 38 volt és kiemelkedően jó kondiban találta a felkérés. Meggyőző alakítást nyújtott, bár vele a figura inkább a "kommandós - akciósztár" irányába tolódott el, miközben elfelejtődött Brosnan "elegáns ügynök" megjelenési formája. A Craig-időszak filmjei: Casino Royale (2006), A quantum csendje (2008), Skyfall (2012) és Spectre szélsőséges minőséget produkáltak: kettő bűn-rossz lett (A quantum csendje, Spectre) kettő pedig kiemelkedően jó (Casino Royale, Skyfall).

Átfogóan szemlélve és értékelve a 24 eddig elkészült Bond filmet, három korszakot lehet felfedezni: az első a kezdeteket jelentette és Connery illetve Moore alakításait, melyekben a figura és a film is inkább krimi volt és klasszikus kémtörténet. Mai szemmel nézve lassabb tempójú, szerényebb látványvilágú és egyszerűbb alkotások készültek ekkoriban.  Az első 14 rész , 1962 és 1985 között ebbe a csoportba tehető, bár az utolsó négy már árnyalatnyi változást mutatott 1977 után (A kém, aki szeretett engem, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta) hiszen érezhető törekvésként jelent meg a mozgalmasság, a több akció és a figura modernizálása. Aztán jött a második korszak: Timothy Daltonnal és Pierce Brosnannal, 1987 és 2002 közt, amikor felgyorsult ugyan az egyes epizódok tempója és Bond sokkal több akciójelenetben is vett részt, mégis megőrizte eredeti eleganciáját illetve a célok (pl. a világ megmentése) grandiózus nagyvonalúságát. Megmaradtak a klasszikus Bond-panelek - a nők elcsábítása, a különleges kütyük-szerkezetek bevetése, az Aston Martin, a vodka-martini (felrázva nem keverve) - miközben maga a főhős modern és lendületes módon ötvözte a kommandós és kém képességeit. Ez volt a figura legsikeresebb korszaka. A harmadik időszakot Craig jelentette: Bond alakja érezhetően "átbillent" a kommandós irányba, minimalizálódott az elegancia, eltűntek a Bond-panelek és a küzdelem céljai sem követték már a nagyvonalúságot, a főhős mind gyakrabban szállt harcba "piszlicsáré" ügyekért. (Mint a Quantum csendjében Bolíviai vízkészlete.) És most nézzük a listát.

Az eddig elkészült Bond filmek

• 25.) 007 Nincs idő meghalni (Daniel Craig, 2021) => IMDb: 7,3
• 24.) James Bond Spectre (Daniel Craig, 2015) => IMDb: 7,0
• 23.)  Skyfall (Daniel Craig, 2012) => IMDb: 7,8
• 22.) A quantum csendje (Daniel Craig, 2008) => IMDb: 6,7
• 21.) Casino Royale (Daniel Craig, 2006) => IMDb: 8,0
• ----------------- Craig korszak ------------------
• 20.) Halj meg máskor (Pierce Brosnan, 2002) => IMDb: 6,1
• 19.) A világ nem elég (Pierce Brosnan, 1999) => IMDb: 6,4
• 18.) A holnap markában (Pierce Brosnan, 1997) => IMDb: 6,5
• 17.) Aranyszem (Pierce Brosnan, 1995) => IMDb: 7,2
• 16.) A magányos ügynök (Timothy Dalton, 1989) => IMDb: 6,6
• 15.) Halálos rémületben (Timothy Dalton, 1987) => IMDb: 6,7
• ----------------- Dalton - Brosnan korszak ------------------
• 14.) Halálvágta (Roger Moore, 1985) => IMDb: 6,3
• 13.)  Polipka (Roger Moore, 1983) => 6,6
• 12.) Szigorúna bizalmas (Roger Moore, 1981) 6,8
• 11.) Holdkelte (Roger Moore, 1979) => 6,3
• 10.) A kém, aki szerett engem (Roger Moore, 1977) 7,1
• 9.) Az aranypisztolyos férfi (Roger Moore, 1974) 6,8
• 8.) Élni és halni hagyni (Roger Moore, 1973) => 6,8
• ----------------------- Roger Moore korszak ----------------------
• 7.) Gyémántok az örörkkévalóságnak (Sean Connery, 1971) 6,7
• 6.) Őfelsége titkosszolgálatában (George Lazenby, 1969) 6,8
• 5.) Csak kétszer élsz (Sean Connery, 1967) => 6,9
• 4.) Tűzgolyó (Sean Connery, 1965) => 7,0
• 3.) Goldfinger (Sean Connery, 1964) => 7,8
• 2.) Oroszországból szeretettel (Sean Connery, 1963) 7,5
• 1.) Dr. No (Sean Connery, 1962) => 7,3

A 10 legjobb James Bond film

• 10. James Bond: Dr. No 1962. A legelső rész. Rendező: Terence Young, főszerepben: Sean Connery, Bond-girl: Ursula Andress. A film valósággal berobbant a mozgókép világába, óriási sikert aratva világszerte. Ian Fleming a figura szülőatyja maga sem gondolta, hogy egy több, mint 50 évig népszerű kultuszt teremt a filmmel. Connery népszerű lett, Ursula Andress pedig legendás bikinis jelenetével (mely 62-ben unikumnak számított) a korszak szex-ikonjává lépett elő. A siker megalapozta a folytatásokat.
• 9. Goldfinger 1964. A harmadik epizód. Rendező: Guy Hamilton, főszerepben: Sean Connery, Bond -girl: Honor Blackman, főgonosz: Gert Fröbe. Ebben a fejezetben több az izgalom, a helyszín és az akció is, sőt lendületesebb a sztori maga, mint előtte a Dr. No és az Oroszországból szeretettel című részeknél. A jelenetek látványosabbak, bár mai szemmel kicsit túl "egyszerű" a kivitelezés. A Goldfinger óriási sikert aratott 64-ben és máig sokan akadnak, akik három legjobb Bond film közé sorolják. Nálunk a kilencedik.       
• 8. Halálos rémületben 1987. (The Living Daylights) Rendező: John Glen, főszerepben: Timothy Dalton, Bond-girl: Maryam D'Abo, főgonosz: Jeroen Krabbé. Ízig-vérig hidegháborús történet, ahol Bond fő célpontja egy renegát szovjet tábornok. A nyomozásban egy gyönyörű cseh csellistalány (Marya,m D'Abo) is segíti őfelsége titkos-ügynökét,  akivel még az oroszok uralta Afganisztánba is eljutnak. John Glen mesterien fokozza a feszültséget, számtalan akció-dús jelenettel "fűszerezve" a pörgős kémfilmet.
• 7. A kém, aki szeretett engem 1977. (The Spy, Who Loved Me) Rendező: Lewis Gilbert, főszerepben: Roger Moore, Bond-girl: Barbara Bach, főgonosz: Curd Jürgens. A hidegháborús megbékélés jegyében a szexi orosz ügynök (Barbara Bach) és a nyugatiak legjobbja (Mr. Bond) együtt, kéz a kézben nyomoznak a világháborút kirobbantani akaró milliárdos, Carl Stromberg után. A film bővelkedik a látványos jelenetekben, egzotikus helyszínekben és akciókban, vízen, levegőben, szárazföldön.  
• 6. A világ nem elég 1999. (The World is Not Enough) Rendező: Michael Apted, főszerepben: Pierce Bronsnan, Bond girl: Sophie Marceau és Denise Richards, főgonosz: Robert Carlyle. Két gyönyörű nő is szerepel ebben az igazán fordulatos Bond-epizódban és szinte elbűvölik a nézőket. A cselekmény jól kitalált: a helyszínek különlegesek, az akciók nagyon látványosak. A Brosnant kínzószékben fojtogató Marceau, az atléta-trikós Denise Richards és a gázcsőben száguldozós jelenet különleges élménnyé teszik a filmet.   
• 5. Casino Royal 2006. Rendező: Martin Campbell, főszerepben: Daniel Craig, Bond-girl: Eva Green és Caterina Murino, főgonosz: Mads Mikkelsen. Stílusos, elegáns, izgalmas és akció-dús, négy jelző, melyek nagyon jó leírják a legjobb Craig-filmet. Az Eva Green - Daniel Craig párbeszédek élvezetesen sziporkázóak, Caterina Murino a legszebb valaha volt Bond-girl (csak sajnos túl rövidke a szerepe), Bond újraélesztése pedig a legelképesztőbb scene, amit a franchise -ban eddig mutattak. Jó a sztori, színvonalasak az akciók, tetszetősek a kártya-jelenetek és oda teszi magát Craig is.    
• 4. Halj meg máskor 2002. (Die Another Day) Rendező: Lee Tamahori, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Halle Berry és Rosamund Pike, főgonosz: Toby Stephens. Ez az az epizód, melyben Brosnan utoljára alakította Bondot, ennek megfelelően rendhagyó is a cselekmény: például Bond itt először lesz fogoly (Koreában), és "M" itt először nem becsüli szinte semmire. Ugyanakkor iszonyú sok a látványos jelenet és Halle Berry jelenléte fantasztikus. Jó a történet és Madonna zenéje is sokat dob a filmen.
• 3. A holnap markában 1997. (Tomorrow Never Dies) Rendező: Roger Spottiswoode, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Teri Hatcher és Michelle Yeoh, főgonosz: Jonathan Pryce. Érdekes a történet, Brosnan pedig 44 évesen még éppen jó formában van ahhoz, hogy sportos eleganciáját "megcsillogtassa". A gonosz média-mágnás elleni hajsza során lenyűgöző autós és motoros üldözéseket láthatunk, melyet egyszerre humoros és frappáns szövegek tarkítanak. A harmadik helyezés a stílus, lendület, látvány hármasa miatt indokolt.
• 2. A magányos ügynök 1989. (Licence to Kill) Rendező: John Glen, főszerepben: Timothy Dalton, Bond-girl: Carey Lowell és Talisa Soto, főgonosz: Robert Davi. Listánk ezüstérmese az az epizód, melyet posztunk elején is említettünk: a fejezet, mely a rendszerváltás idején, először került Magyarországra. Kiváló a rendezés és mesterien adagolt az izgalom illetve fordulatosság kettőse. A Sanchez nevű drogbáró ellen, Bond személyes hadjáratot folytat, miután legjobb barátja feleségét öleti meg a maffiavezér. Gyönyörűek a helyszínek a hölgyek (Carey Lowell és Talisa Soto), színvonalasak az akciók.     
• 1. Aranyszem 1995. (Golden Eye) Rendező: Martin Campbell, főszerepben: Pierce Brosnan, Bond-girl: Izabella Scorupco és Famke Jansse, főgonosz: Sean Bean. Listánkon az aranyérem az Aranyszemé. Ez Brosnan legjobb filmje és a Bond-sorozat legszínvonalasabb alkotása. A sztori éppen annyi fordulatot és meglepetést tartogat, amennyi még hiteles, az akciójelenetek lenyűgözőek, a tankos üldözés Oroszországban páratlan és Izabella Scorupco a második legszebb Bond-girl. A nyitó-jelenet székhez szegező és később is megmarad a lendület, a filmet szabályosan végig izgulja az ember.

A lista persze folytatható, hiszen a 24 eddig elkészült epizód közt számtalan remekmű akad, például az Oroszországból szeretettel, a Tűzgolyó, a Polipka, vagy a Csak kétszer élsz (és a Skyfall sem rossz). De nyilván ízlés kérdése is, hogy ki mit tart emlékezetesnek.

A 10 legszebb Bond girl

Katerina Murino az első (Casino Royal), a második Izabella Scorupco (Aranyszem), aztán jön a bronzérmes Denise Richards (A világ nem elég), negyedik Teri Hatcher (A holnap markában) ötödik: Carey Lowell (A magányos ügynök), hatodik Rosemund Pike (Halj meg máskor) hetedik: Halle Berry (szintén: Hajl meg máskor) nyolcadik: Tanya Roberts (Halálvágta), kilencedik: Bérénice Marlohe (Skyfall) tizedik: Claudine Auger (Tűzgolyó).

***     

Sokakat érdekelnek a "leg -ek", vagyis azok a dolgok, amelyek egyedülállóak és mondjuk a legnagyobbak a világon. Hajók terén például különleges a helyzet, hiszen a leghatalmasabb úszó alkalmatosságok egészen elképesztő úszó városokként üzemelnek a világ óceánjain. Három kategóriában érdemes vizsgálódni: a tankerek-szállítóhajók, a katonai repülőgép hordozók és az óceánjárók csoportjaiban. Posztomban a Föld legnagyobb, hadászati célra készített hajóját, úszó szállítójárművét és óceánjáróját szeretném röviden bemutatni.

Nézzük a három közül a legnagyobbat: ez a fenti képen látható, elképesztő méretű Prelude, melyet a Shell mamut-vállalata készített Ausztráliában és egy úszó földgáz-feldolgozó-kitermelő üzemként működik. Hossza (most tessék megkapaszkodni) 488 méter (!), szélessége 74 méter, magassága 105 méter (!), vízkiszorítása pedig 600 ezer tonna. Jelenleg, 2017 -ben a legnagyobb emberkéz alkotta úszó alkalmatosság a földgolyón. A hajó építője, a Samsung Heavy Industries. A megépítés helyszíne: Geoje hajógyár, Dél-Korea. Jelenlegi feladata Ausztráliától északnyugatra lehorgonyozva évi 5,3 millió tonna földgáz bányászata az óceán alatti gázmezőkből.

A Prelude jócskán hosszabb a másik három gigantikus szállítóhajónál: a Seawise Giant -nál, mely egy olajszállító szuper-tanker, és 458 méter hosszú (ma már nem üzemel),  az Emma Maersk -nél, mely egy 397 méteres konténerhajó és jelenleg a legnagyobb ebben a kategóriában, illetve a CMA CGM Marco Polo -nál, mely rekordszámú, 16 ezer konténert tud szállítani és 396 méter hosszú. (Ezek igazi szállítóhajók, a Prelude inkább "bányahajó".)

Közülük a Dániában készült Maersk emelkedik ki, mert az aktívan üzemelő konténerhajók közül, ma ő a legnagyobb a Földön, hossz, szélesség és egyéb méretadatok tekintetében. A lenti képet elnézve, a parton álló emberekhez és kisebb hajókhoz viszonyítva tűnnek fel leginkább elképesztő méretei.

Ami az emberek szállítására alkalmas óceánjárókat illet, a legnagyobb neve: Harmony of the Seas, mely tényleg egy úszó város benyomását keltei. A francia készítésű hajó hossza: 362 méter, szélessége: 47 méter, magassága 18 emelet és közel 8500 embert tud egyszerre szállítani (ebből 2100 fő a személyzet). Sebessége 43 km/h és fedélzetein éttermek, sportpályák, játékkaszinók, medencék is helyet kapnak, számtalan más, luxust szolgáló helyiséggel (pl. mozikkal, színházakkal, wellness központokkal) együtt.

Ami a repülőgéphordozó anyahajókat illeti, a legnagyobb USS Gerald R. Ford, mely nem régiben állt hadrendbe az Egyesült Államok haditengerészetében, a maga 337 méteres hosszúságával, 78 méteres szélességével, 76 méteres magasságával és 112 ezer tonnás vízkiszorításával. A Fordon két atomreaktor működteti a meghajtást, mely akár 56 km/h sebességgel is képes "tolni" az óriási hajótestet. Legénysége 4660 fő és 75 harci repülő indítására, fogadására, szállítására képes. Építési költsége mintegy 13 milliárd dollár volt.

Óriási méretei mellett az USS Ford kiemelkedő harcértékkel, fegyverzettel és gyors haladási sebességgel tűnik ki az USA többi repülőgép-hordozója és hadihajója közül. Legyártásával a Nimitz hordozók után, új hajóosztály született a virginiai Newportban.

A posztban megemlített óriáshajók, megdöbbentő méreteikkel szinte sokkolják az embert. Méltóságteljesek, gigantikusak és az emberi értelem, technológiai tudás, tudomány, illetve fejlettség megtestesülései.

Harmat Árpád Péter

2017.08.26.18:40