Magyarországot ezer éves történelme során, az utolsó száz esztendőt leszámítva királyok igazgatták Szent Istvántól kezdődően az Árpád-ház uralkodóin, az Anjoukon, Jagellókon, Habsburgokon és más királyok - Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás - során keresztül egészen 1918 -ig, amikor a utolsó magyar király is távozott a trónról. Érdemes visszatekintenünk IV. Károlyra: miként élte életét az az ember, aki utolsóként viselhette fején a Szent Koronát?
Károly főherceg 29 éves volt, amikor nagyapjának testvére, Ferenc József császár, 1916 november 21 –én, 86 évesen elhalálozott. A Habsburgok birodalma és benne Magyarország ekkor az első világháború kellős közepének harcait vívta, mégpedig Európa több frontján is. Válságos idők voltak: a katonák a frontokon véreztek, míg otthon a nincstelenségtől szenvedett a lakosság. A Monarchiának sürgősen új uralkodóra volt szüksége, hogy a dinasztia erős kézben összpontosítsa hatalmát és megüzenje a világnak: képes a háború folytatására.
Az utódlást illetően, Károly főherceg neve merült fel először, hiszen Ferenc József fia, Rudolf főherceg még 1889 –ben elhalálozott (öngyilkos lett), a császár egyik unokaöccse, Ferenc Ferdinánd merénylet áldozata lett Szarajevóban (1914 június 28 -án), másik unokaöccse Ottó Ferenc József pedig (Károly apja) 1906 –ban hunyt el szifiliszben. Így egyszerűen nem maradt más szóba jöhető örökös, mint a későbbi IV. Károly (Habsburg uralkodóként I. Károly).
A gyenge fizikumú, de kiemelkedően művelt, több nyelven beszélő (pl. angolul és magyarul is tudó) nagyon szigorú vallásosságban nevelkedett, világlátott (Európát beutazott) és katonaviselt fiatalember ekkor már túl volt a családalapításon. Feleségével, a Bourbon-házból származó, Zita pármai hercegnővel – a korszakban szokatlan módon – szerelmi kapcsolat után kötötte össze életét 1911 október 21 –én. A párnak Károly trónra lépésekor már négy gyermeke volt (Ottó, Etelka, Róbert, Félix).
IV. Károly és Zita hercegnő esküvője a korszak legnagyobb eseményei közé tartozott. A lakodalmi ünnepségekre a gyönyörű Schwarzau kastélyban került sor (Alsó-Ausztriában) és részt vett rajta a császár, illetve számtalan európai előkelőség is. Ferenc József nászajándékként egy kivételesen szép és értékes gyémántdiadémot ajándékozott az alig 19 éves menyasszonynak. A pár szerette egymást és boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Zita királyné házastársi és gyermeknevelői teendőin túl aktívan részt vett a kormányzásban is, gyakran tárgyalt bizonyos ügyekben a miniszterekkel, birodalmi vezetőkkel. Közben a gyermekeket szigorú vallásos neveltetésben részesítették.
A koronázásra 1916 december 30 –án került sor Budapesten, a Mátyás-templomban. Szokatlan módon - és először a Habsburg-magyar közös történelemben - nem az osztrák, hanem a magyar himnuszt hallhatták a résztvevők. Az ünnepi szertartáson magyar királynévá koronázták Zita főhercegnőt.
Az új osztrák-magyar uralkodó nagyon nehéz időkben ülhetett a trónra, hiszen 1916 végére a háború már teljesen kimerítette birodalmát és komolyan kellett foglalkoznia egy esetleges különbéke gondolatával. Ám a lehetőséget elmulasztotta, - részben mert az antant nem szorgalmazta túlságosan ezt a lépést, részben pedig mert saját diplomatái, főleg az őt eláruló Czernin külügyminiszter megakadályozták a véghezvitelét. Ám kiemelendő: IV. Károly szinte mindent elkövetett a békéért, józan és megegyezést kereső hozzáállását még a háború utáni brit-francia diplomácia is elismerte. A különbéke esélye azonban 1918 -ra elszállt, maradt a keserves vereség és annak minden borzalmas következménye.
A Monarchia elvesztette a háborút - 1918 november 3 -án aláírták a padovai fegyverszünet - majd szétesett a birodalom, aminek egyértelmű jeleként 1918. november 12-én az Osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés kikiáltotta az Osztrák Köztársaságot. Előtte való nap IV. Károlynak alá kellett írnia nyilatkozatát a trónról való lemondásáról. Hasonló nyilatkozatot kellett aláírnia november 13 –án is (Eckartsaui nyilatkozat) uralkodói jogainak magyarországi lemondásáról.
„ … Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok, és már eleve elismerem azt a döntést, melylyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.”
Hazánk 1918 november 16 –án, független, önálló köztársaság lett. IV. Károlynak nem volt más választása, mint a visszavonulás. A koronájától megfosztott fiatalember Svájcba vonult vissza.
Ám a magyar politikai helyzet úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság és az ellenforradalom hónapjai után megerősödtek a királypárti hangok és számos magyar arisztokrata - például a köztudottan legitimista ifjabb Andrássy Gyula gróf (a korábbi miniszterelnök fia) - követelni kezdte az utolsó törvényes uralkodó visszatérését. A hangok elhallatszottak IV. Károlyig is, aki örömmel és tettre készen vállalkozott a magyar trón elfoglalására.
Első hatalomátvételi kísérletére - mely első királypuccs néven vonult be történelmünkbe - 1921 tavaszán kerül sor, amikor IV. Károly svájci kastélyából Budapestre repült, ahol Horthyval találkozott. A békés hangvételű megbeszélésen a kormányzó elutasította a király trónra lépését, tekintettel a nemzetközi helyzetre és az antant ezen lépést tiltó utasítására. IV. Károly azonban a megbeszélést követően nem hagyta el az országot, csupán Szombathelyre távozott, ahol már várták hívei és a mellé állt magyar katonák. Támogatóit látva, Károlyon újra optimizmus vett erőt és ezúttal levélben szólította fel Horthyt, hogy tegye lehetővé trónra lépését. A kormányzó azonban újra elutasította a királyt és ezúttal antant katonákat küldött IV. Károly határon kívül "segítésére". A király akkor még óvakodott az erőszaktól, így végül békésen tért vissza svájci birtokaira.
A királyi pár és mögöttük, középen Rakovszky István
A második visszatérési kísérletre fél évvel később, 1921 október 20 -án került sor. Ezen a napon IV. Károly és felesége repülővel Dénesfára érkeztek, ahol azonnal találkoztak legfőbb támogatójukkal, a nyugat-magyarországi felkelés egyik vezetőjével, Ostenburg-Moravek Gyula őrnaggyal. A magyar katonatiszt egy egész csendőr-zászlóaljat sorakoztatott fel a király fogadására. A katonai egységet másnap Sopronban "gárda vadászezreddé" nyilvánították, Ostenburg-Moravek Gyula pedig megkapta a királytól az ezredesi rendfokozatot. Közben csatlakozott hozzájuk Lehár Antal ezredes is (Lehár Ferenc zeneszerző öccse), illetve Rakovszky István, aki korábban (1921 júliusáig) a nemzetgyűlés elnöke volt. Lehár az összesen 6 ezer fős királyi haderő élére állhatott, Rakovszkyt pedig IV. Károly kinevezte Magyarország miniszterelnökévé. Ezzel egyidejűleg árnyékkormány alakult, melyet számos egyházi főméltóság és a magyar arisztokrácia jelentős része is támogatott. (Legitimistaként volt ismert gróf Teleki Pál miniszterelnök is, akinek éppen emiatt kellett lemondania 1921 április 14-én.)
Misézés a vonat mellett, útban Budára, 1921 október 22 -én
A hatalomátvételre készülő királyi pár ezt követően, saját seregével vonaton indult Budára. Közben október 22-én Horthy Miklós hűségre szólította fel a magyar hadsereget. A kormányzó félelme nem volt alaptalan, a magyar katonák nagyobbik része ugyanis nehezen lett volna harcra bírható Magyarország utolsó királya ellen. A kialakult furcsa helyzetet végül Gömbös Gyula oldotta meg, aki megbízható és kormányhű polgári lakosokból, fiatalokból, egyetemistákból szervezett hadsereget a királyi csapatok megállítására. A részben reguláris erőkből, részben egyszerű egyetemistákból álló szedett-vetett "hadsereg" október 22-én harcra készen indult a nyugatról érkező "királyi vonat" elé.
A budaörsi csata október 23 -án hajnalban kezdődött, amikor a kormányhű erők első százada tűz alá vette a Buda felé közeledő vonatot. A vonatról leszálló királypártiak Ostenburg-Moravek Gyula vezetésével felvették a harcot a fiatalokkal, miközben elfoglalták Budafokot. Ám a Nagy Pál altábornagy vezette horthysta alakulatok létszámfölényüket kihasználva október 24 -ére körbekerítették a királypártiakat. A IV. Károlyhoz hű parancsnokok azonban el akarták kerülni a vérontást és az első 16 halálos áldozat után felhagytak az egyetemisták lemészárlásával. Elhatározták, hogy megvárják a király parancsait. (Érdemes megjegyezni, hogy bár a sokkal képzettebb királyi csapatok győzhettek volna Budaörsnél, ám csak nagy vérontás árán, ami ráadásul hiábavaló lett volna, a Budánál már ekkor felsorakozó jóval nagyobb reguláris magyar hadsereg miatt.)
IV. Károly fő támogató: Ostenburg-Moravek Gyula, ifjabb Andrássy Gyula és Rakovszky István
IV. Károly megdöbbenve konstatálta az összecsapás hírét, mert lelke mélyén úgy hitte: csapatai előtt és közeledésének hírére sorra átáll majd minden magyar katonai egység. (Ami egyébként részben meg is valósult, hiszen két napos utazása során több magyar településen is csatlakoztak erőihez magyar honvédek.) Végül mikor megtudta, hogy erőit bekerítették, és Horthy komoly reguláris csapatokat vont össze Buda előtt, parancsot adott a visszavonulásra. A visszavonulásból azonban lefegyverzés lett, csapatai megadták magukat. Az uralkodó október 25 -én került a kormányerők kezére, akik a tatai Esterházy-kastélyba vitték, házi-őrizetbe. Másnap Horthy úgy döntött: a tihanyi apátság jól védhető termeiben szállásolja el a királyi párt, amíg az antant nem dönt sorsukról.
IV. Károly és Zita királyné csak pár napot "vendégeskedett" Tihanyban, október 31 -én, Lord Selby ezredes vezetésével antant tisztek vitték őket az aszófői vasútállomásra, majd onnan vasúton Bajára. Itt már várta őket egy brit hadihajó, a Glowworm, melyre november elsején átszállva a Dunán hajóztak le egészen a vaskapuig.
Az utolsó magyar király és felesége, Zita királyné
Az út később a Fekete-tengeren folytatódott a Cardiff hadihajón, mely egyenesen Madeirára szállította a királyi családot. A legvégső uticélt, a Portugáliához tartozó gyönyörű szigetcsoport legszebb városát, Funchal -t, 1921 november 19 -én érték el, ami után megkezdődött IV. Károly száműzetése. Közben Magyarországon, 1921 november 6-án - történelmünk során negyedszer (1620, 1707 és 1849 után) - az országgyűlés kimondta a Habsburg-Ház trónfosztását, és megszületett az ezt rögzítő 1921/XLVII törvénycikk.
A Glowworm Baján, IV. Károly hajóraszállásával / a kép forrása: Johann Eilingsfeld kapitány fotóhagyatéka/
Az ifjú, alig 34 éves uralkodó száműzetése azonban nem nyúlt hosszúra, ugyanis szervezetét alig fél évve Madeirára való érkezése után megtámadta a Spanyolnátha kórokozója. IV. Károly, az utolsó magyar király 1922 április elsején hunyt el Funchalban, a Quinta do Monte-villában. Egy gyászoló özvegyet és nyolc (!) gyermeket hagyott hátra. Boldoggá avatására 2004 október 3-án került sor a Vatikánban, II. János Pál pápa által.
Harmat Árpád Péter
Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!
***