Spárta ókori történelme során mindvégig katonaállamként létezett, mely évszázadokon keresztül legyőzhetetlenségével tűnt ki a korabeli hellén világ poliszai közül. Harcosai fegyelmezett, jól felszerelt, egyszerre mozgó, korszerű eszközökkel ellátott és testi erőben kiemelkedő katonák voltak, akik egész életüket a háborúskodásnak, az edzésnek illetve harci tudásuk fejlesztésének szentelték. Ilyen módon tökéletes harcosokká (szinte harci "gépekké") váltak, akik megdöbbentően jól bírták a testi igénybevételeket, fájdalmakat, a menetelést és a párharcokat. A spártaiakat az egész korabeli világ félve tisztelte évszázadokon keresztül. Érdemes tehát közelebbről is megismernünk ezt a szokatlanul szűkszavú és csak a küzdelemnek élő népet.

Spárta városát a Hellas déli területeihez tartozó Peloponnészosz félszigeten alapították meg a dórok, mégpedig a Krisztus előtti X. században, valamikor 950 - 1000 körül. Az északról érkező, harcias dórok - akik a görögség egyik csoportját alkották a iónok, aiolok és akhájok mellett - gyakorlatilag lemészárolták a Spárta környékén élő akhájokat, majd a túlélőket hatalmuk alá kényszerítették és létrehozták saját államukat. Ilyen módon egy furcsa duális társadalomszerkezet alakult ki már Spárta alapításakor, a katonáskodó urak (dórok) és az alávetett, őket kiszolgáló elnyomottak (akhájok) részvételével. Az utóbbi réteg tagjait nevezték később helótáknak.

A Spárta környéki területeken idővel négy további, dórok lakta város jött létre, melyek a központtal együtt alkották Lakedaimón államát. Így a spártaiak önmagukat lakedaimóninak nevezték, ezt volt hivatva jelezni, harci pajzsaikra festett lambda betű is. Spárta történetében fontos fordulópontot jelentett Lükurgosz uralkodása, aki a Krisztus előtti 8. században valamikor 750 körül megalkotta a katonaállam évszázadokig érvényben lévő alkotmányát, hatalommegosztási rendszerét és az azonos méretű földparcellákra épülő egyenlőség elvét.

Az említett alaptörvény a legfelső hatalmat négy testület közt osztotta meg, vagyis a két király (egyik szakrális vezető, a másik a hadsereg feje), a népgyűlés (apella, ekklészia), az ephoroszok tanácsa és a vének tanácsa (gerúszia) vezették Spártát. A testületek egyúttal egymást is ellenőrizték: a felügyelők (ephoroszok) öten voltak, évente kerültek megválasztásra, a népgyűlés által és szinte minden fontos államügybe beleszólásuk lehetett. Az ephoroszok még a királyokat is leválthatták. A népgyűlés választotta meg a tisztségviselőket, a királyok vezették a hadsereget és a népet, a vének tanácsa pedig a legfontosabb kérdésekben adott, figyelmen kívül nem hagyható tanácsokat a többi "szereplőnek". 

A spártaiak élete egészen sajátosan zajlott: a gyermekek csak 7 éves korukig nevelkedtek otthon (családjaik körében) majd egészen 30 éves korukig az állam vette kézbe nevelésüket, tanításukat végül katonaként való foglalkoztatásukat. A harmincadik életévük betöltését követően - szolgálatukat letudva - végre leszerelhettek, majd saját családot alapíthattak és a népgyűlés tanácskozásain is részt vehettek. A spártai kamaszok tanítása meglehetősen egyoldalúan történt: főleg a testi edzésekre, harcra, a fegyverek használatára és a hadtudományokra épült, másodsorban a spártai szokások, hagyományok, vallási ismeretek elsajátítását célozta. Az oktatás anyagát csak a legkisebb részben képezték az elméleti tudományok. A spártai fiatallal szemben három fő elvárás fogalmazódott meg: 1. legyen bátor, erős, a harcban profi 2. ismerje és kövesse a spártai hagyományokat, vallási szokásokat 3. engedelmeskedjék a spártai alkotmánynak, a törvények szellemének és Spárta vezetőinek. A spártai ifjak a Krüpteia vallási ünnep alkalmával kerültek "beavatásra". Ekkor bizonyíthatták, hogy elég bátrak és erősek, hiszen életben tudnak maradni egyetlen fegyverrel is a "vadonban" (elhagyott vidékeken) és képesek megölni egy felnőtt helótát. Ha a feladatot teljesítették teljesértékű spártai katonává váltak.

A spártai férfiak élete tehát az állandó edzés, gyakorlatozás és háborúzás jegyében telt, ami részint az állam berendezkedéséből fakadt, hiszen a lakosság kétharmadát az elnyomott, jogfosztott helóták alkották, akiket "féken kellett tartani", részint a spártai állam állandó háborúiban gyökerezett, melyeket a városállam a környező településekkel - például Argosszal, Árkádiával, Messzénével - szemben vívott. Mivel a spártai férfiak katonáskodtak, az élelem-termelés, gazdálkodás, kézműveskedés (illetve korlátozott kereskedelem) a helótákra és a partokon, városokban élő perioikoszokra (körüllakókra) maradt, akiknek a megtermelt javak jelentős részét át kellett adniuk a spártaiaknak. 

A spártai harcmodor a hoplita nehéz-gyalogosokra épült, akik többnyire phalanxba rendeződve küzdöttek. Legfőbb fegyverzetüket a pajzs, a kétélű, egyenes kard és a lándzsa alkotta. A phalanxban többnyire 50 hoplita gyalogos állt szorosan egymás mellett, 7-8 sor mélységben, miközben minden katona a bal karján lévő pajzzsal védte magát és szomszédját. Támadásnál a sorok előrenyújtották lándzsáikat, így pajzsokból és lándzsákból álló "páncélos sündisznó alakzat" tartott az ellenség felé. Bár a spártaiak alkalmaztak lovas egységeket is, a főszerepet a csaták többségében a gyalogság játszotta. 

Ami a spártai háborúkat és történelmet illeti, három szakaszra osztható Spárta krónikája: az első évszázadokban a katonaállam főleg a Peloponnészosz félszigeten való egyeduralom megszerzéséért indított hadjáratokat (messzénai háborúk, argoszi háború), a második szakaszban a fő rivális Athén felé indultak katonai akciók és háborúk, a harmadik szakaszban pedig a hanyatlás következett, a makedónok és rómaiak felbukkanásával. 

Krisztus előtt 550 -re Spárta nagyjából már uralta félszigetét és létrehozta a Peloponnészoszi-szövetséget, melybe szinte minden környező államot belekényszerített. Később következtek a perzsa háborúk, melyekben Spárta komoly szerepet játszott, főleg a 480 -as thermopülei csatában.

A híres ütközet előtt a görögség abban állapodott meg, hogy a hatalmas túlerőben érkező perzsa hadat a Thermopülai szorosnál állítják majd meg, ha pedig a a megállítás nem sikerülne, akkor Athén lakosságát a környező szigetekre menekítik, a főerő pedig az Iszthmoszi szoros mögé vonul vissza. A terv végrehajtására 7-8 ezres görög had gyűlt össze, melynek felét peloponnészosziak, főleg spártaiak adták, míg másik felében főként athéni, thébai, lokriszi, phókiszi és egyéb városállamokból érkező katonák készültek az összecsapásra. Mivel azonban egy helybéli elárulta a perzsáknak, hogy milyen módon kerülhető meg a szoros, a hellén vezetők úgy döntöttek, hogy kimenekítik a fősereget, amíg 300 önmagát feláldozó bátor spártai feltartóztatja a túlerőt. A feladatra Leonidasz spártai király vállalkozott, 300 legjobb harcosával. A terv bevált: bár a 300 hős spártai mind egy szálig elesett, a görög sereg megmenekült és a Szalamiszi tengeri csatában győzelmet aratott a perzsákon. Egy évvel később pedig a a 479 -es plataiai csatában a görögség megint csak a spártaiaknak köszönhetően kerekedett felül - mégpedig Pauszaniasz vezetésével - a perzsákon.

A későbbiekben Spárta legfőbb ellenfele Athén lett. Krisztus előtt 431 és 404 között, 30 éven keresztül zajlott a háború a két városállam és szövetségi rendszereik között. A hosszú küzdelem Spárta diadalával ért véget. A katonaállam ezzel hatalma csúcsára ért, az egész korabeli világ elismerte megkérdőjelezhetetlen katonai erejét, elsőbbségét és legyőzhetetlenségét. Innentől 33 éven keresztül Spárta egyeduralma és dominanciája határozta meg a hellén világ életét.

Spárta fénykora azonban a IV. században véget ért, megkezdődött egy lassú hanyatlás, melynek első jeleként Thébai városállama váratlan és meglepő győzelmet aratott csapatai felett a leuktrai csatában (Kr.e. 371). A thébai-boiót sereget Epameinóndasz vezette. A diadallal rövid időre Thébai lett a hellén világ vezető polisza, majd felemelkedett Makedónia és többek közt Spártát is legyőzve átvette a görögség feletti uralmat. Végül a római terjeszkedés a Krisztus előtti 2. század közepén teljesen háttérbe szorította a hajdan legyőzhetetlen görög katonaállamot. Spárta lassan eltűnt a történelem színpadáról.

A címben megfogalmazott kérdésre - a poszt alapján - választ megfogalmazva, kijelenthetjük: Spárta valóban évszázadokon keresztül volt szinte legyőzhetetlen, mely idő alatt a katonaállam neve egyenlő volt a bátorsággal, a legyőzhetetlenséggel és a vad, harciassággal. Egykoron az egész ismert világ rettegett tőlük, hiszen a spártai hadsereg legendás sikerekkel vett részt háborúiban. Csatáikban győztek, mert fegyelmezetten, fájdalmat, megfutamodást nem ismerve, megbonthatatlan egységet alkotva harcoltak, mégpedig kitűnő fegyverekkel, a korszak harcmodorát, a phalanxot tökélyre fejlesztve. Gyakorlatilag Lükurgosz korától, azaz a Kr.e. VIII. századtól egészen a IV. század első harmadáig - vagyis 400 éven keresztül - alig akadt valódi ellenfelük. Győztek, mert egyéni küzdelmeikben erőt és profizmust mutattak és mert akkoriban (és talán azóta sem) volt másik olyan hadsereg a Földgolyón, mely annyi alázattal, igyekezettel és összetartással háborúzott volna, mint a spártaiak.  

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztjain!

2017.08.21.(00:05)