Lezajlott a 2026-os történelem érettségi is. Mint minden évben ezúttal is közzéteszem a megoldásokkal együtt, az Eduline megjelenést felhasználva de saját észrevételekkel ellátva feladatonként. Összességében a rövid-válaszos részt egy közepesen nehéz feladatsornak lehet minősíteni (az elmúlt évekhez viszonyítva) mert sok helyen akadtak félteérthető feladatrészek. Ugyanakkor az esszé-feladatok könnyűek voltak. Összesítve viszont jelest érő pontszámot elérni bizony nem volt könnyű.

Az ókor évről évre lesz egyre kevésbé kiemelt téma a középszintű történelemoktatásban (sajnos), ma már a tanmenetekben egyáltalán nem szerepelnek például a görög-perzsa háborúk vagy a teljes római történelem. Ugyanez a tendencia érvényesül az érettségiknél is: az ókor többnyire csak kulturális formájában jelenik meg, épületek formájában. Az első feladat nem volt nehéz, a görög oszlopfők, a híres római vízvezeték könnyen felismerhető. 

Gondos tanulmányozás után könnyen megoldható volt a 2-es feladat, a legelső a pápa természetesen ezt valószínűleg minden diák tudja. Utána viszont gondot okozhatott a diákoknak, hogy kinézzék az ábrából, hogy a 2-es jelű egyházi vezetőnek alárendeltjei a 3-as jelűek. A 2-es jelű az érsek, a 3-as jelűek püspökök alattuk pedig a betűjelzés nélküli plébánosok helyezkednek el. A d) jelű feladatrész egyértelmű: az apátságok külön ágon kapcsolódtak a pápához, ezt a gyerekeknek is megtanítjuk.  

Nem találom nehéznek a 3-as feladatot, hiszen a pozsonyi csata, Munkács és Etelköz behatárolása nem nagy kihívás azoknak, akik forgattak tanulmányaik során történelmi térképeket vagy most a feladatsor kitöltése közben kikeresték a helyszíneket. Ugyancsak egyszerű feladat időrendbe tenni ezeket az eseményeket (Etelköz, Munkács, pozsonyi csata).

Küzdelmes 4 pont lehetett a diákok számára a 4-es feladat megoldása, melyben XVI és XVII. századi karukatúrákat kellett értelmezniük. Egyedüli egyértelmű csak a b) jelű, hiszen a karikatúra alatt ott van egy évszám (1508) vagyis tudható, hogy reformáció előtti. Ám a feladat többi része erősen szubjektív megoldásokat is jelenthet szerintem. 

Kimondottan könnyű feladat volt az 5-ös sorszámú. A váras kép elemzése csak józan logikát igényelt, Zrínyi Miklós pedig könnyen beazonosítható mint Szigetvár hőse és azt is mindig tanítjuk, hogy az ostrom alatt Szulejmán is meghalt sátrában.

Nem mondanám könnyűnek a 6-os feladatot, mert a három igaz állításnál a felkínált lehetőségek könnyen félreérthetőek. Az ideológia pedig igencsak ravasz. Vélhetően a nacianlizmusra gondolhattak a feladat-készítők.

Ami a 7-es feladatot illeti: itt is vegyes a kép. Az eleje könnyen kitalálható a szerb és a horvát (hiszen megtanítjuk a diákoknak, hogy melyik nemzetiségnél mi a jellemző vallás). Ugyanakkor a folytatás nem könnyű: kacsingat az emelt elvárások felé az asszimiláció, urbanizáció fogalma, legalábbis az ilyen formában való felismerése.

Szövegértési és logikai feladat volt a 8-as, ahol egy adathalmaz és egy kép értelmezése után kellett a rossz válaszok között helyes megállapításokat találni. Nem mondanám könnyűnek, mert bizony több helyesnek tűnő válasz is akad. A legvégén a "tervgazdálkodás" fogalom kitalálása viszont nem volt nehéz, hiszen gazdasági rendszert mást nem nagyon tanultak (az egyéb tanult fogalmak pedig mint az egypárt-rendszer, kommunizmus .. stb nem gazdaságiak). 

Könnyű volt ám egy ponttal könnyen bukós lehetett a 9-es feladat. A deportálás és gettó nagyon könnyen kiválasztható és a végén az is egyszerű, hogy a magyarországi zsidók elszállításában bizony aktívan közreműködtek a magyar hatóságok. Ám a legelső képet szerintem könnyen félre lehetett érteni, hiszen a malenkij robot is eszünkbe juthat a munkaszolgálat helyett. Arra is vihettek el ugyanis 1945-ben frontról hazatérő katonákat. 

Nem volt túl egyértelmű a 10-es feladat sem, mert több jó válasz is beugorhatott a tanulóknak. Például a sas keletnémet fejét etető orosz jelképezheti éppen a 4-es pontot is vagyis azt, hogy a Szovjetunió támogatja a saját befolyási övezetét (hiszen eteti azt a fejet, amelyik felé hajlik). Már persze ha élelmet ad a sasnak, ami viszont nehezen vehető ki (bár lehet, hogy a diákok kinyomtatott példányát jobban látszik, hogy mit tesz a sas szájába). 

Nagyon időigényes volt a 11-es feladat, bár rá lehetett jönni a megoldásokra. A 3T elvét taníthuk a diákoknak, ahogyan az "osztályharc" kifejezést is. 

Könnyen eltéveszthetőnek találtam a 12-es feladatot. A legelső könnyű volt, hiszen az a kitétel hogy "ők az egyedüliek akik nem rendelkeznek anyaországgal" kizárja, hogy ne a cigányságra gondoljunk. Viszont a második feladatrész, mely a szlovákokra (régiesen tótokra) vonatkozott már nem annyira egyértelmű főleg, hogy szarvasi és békéscsabai szorványnépességet is megemlít, összezavarva ezzel a tanulókat. A c) részt a "szociális probléma" kitétel elárulja, egyértelműsíti hogy megint csak a cigány népességről van szó, az utolsó viszont megint csak problémás, hisz egyedül a "szórványos elhelyezkedés" utal a németségre (és talán az, hogy a második legnépesebb nemzetiségnek nevezi őket). 

RÖVID ESSZÉK

A középkori városok a XI. században (T1) Nyugat Európában (T2) jelentős gazdasági és társadalmi átalakuláson estek át, mert a mezőgazdasági termelés megnövekedése szélesebb munkamegosztást (K1) eredményezett. A városok a kedvező földrajzi környezetben jöttek létre (folyótorkolatok, kikötésre alkalmas helyek, hegyvidék és síkság találkozása stb) a lakosaik pedig elsősorban a kereskedelemmel és a kézművességgel (K1) foglalkoztak. Az azonos szakmához tartozó városi kézművesek érdekvédelmi szervezete a céh (E1), amelynek célja a tagok védelme a céhen kívüliektől, akiket kontároknak (K2) nevezünk. Célja a verseny korlátozása (F1), amit úgy érnek el, hogy szabályozzák a termék minőségét (F1), valamint az előállítható mennyiséget is (F1). A céhek szabályzatait a mesterek együtt alkotják és a céhtagoknak azokat kötelező betartani (E1). Szigorú vallási és erkölcsi közösségként működtek (E1). A céheket hierarchikus szervezeti rend jellemzi (E2), a mesterek munkáját a legények segítik, akik egy mesterremek készítésével válhatnak önálló mesterré, illetve az inasok, akik pedig a szakmát tanulják a céhmester (K1) segítségével. A céhek a városi rend és biztonság segítői, részt vettek a városi önkormányzat (communia) munkájában (E2), valamint a város védelmében. Utóbbi megjelenik az egyes városok falszakaszainak nevében (pl. Kovácsok bástyája). (E2)

Németország az első világháború (1914-18) (T1) vesztese volt és a versailles-i békeszerződés (K1) 1919-ben területeinek 1/8-tól valamint gyarmataitól is megfosztotta.  Az 1933 január 30-án  hatalomra került Adolf Hitler célja az elvesztett területek visszaszerzése volt, első lépésként pedig a német nyelvű területek egyesítését tűzte ki célul (F1). A nemzetiszocialista törekvéseket a Mein Kampf-ban (F1) foglalta össze Hitler, és a német nyelvű területek egyesítése után a következő cél az európai vezető szerep (F1), majd a világhatalmi státus. 1938-ra már a  versailles-i szerződés több pontját is megszegte (fegyverkezés, Rajna vidék remilitarizálása stb.) és a nyugati demokráciák (K1) felé újabb  kényelmetlen követelésekkel állt elő. 1938 elején követelte, hogy Ausztriában az osztrák nácik kerüljenek hatalomba, amit az osztrák kormány egy népszavazás megszervezésével próbált elodázni (E1). A Wehrmacht (K2) március 12-én bevonult Ausztriába, és ezzel megvalósult az Anschluss (K2), aminek tilalma szintén szerepelt a békeszerződésben (E1). Ezzel megkezdődött Németország területi gyarapodása (E1), aminek következő lépése a Szudéta vidék (T2) megszerzése volt az 1938 szeptember végén zajló Müncheni értekezleten (E2). Ezen a tanácskozáson Németország mellett Olaszország (Mussolini), Franciaország és Anglia vett részt (E2) és a nyugati államok jóváhagyták Németország területi gyarapodását, mert nem akartak nyíltan szembe fordulni az egyre erősebben fegyverkező Harmadik Birodalommal (E2).

HOSSZÚ ESSZÉK

1301-ben fiú utód nélkül elhunyt III. András magyar király, és vele kihalt az Árpád-ház férfi ága (T1). Az ezt követő zűrzavaros időszakot (1301-1308) interregnumnak K2  nevezzük. A magyar trónért három, az Árpád-házzal leányági rokonságban álló dinasztia kezdett vetélkedni, akik közül az egyik a nápolyi Anjou családból származó Károly Róbert. Őt egyértelmű támogatásról biztosította (F1) a pápa, aki a király nélküli időszako kétségbeejtőnek tartja, mivel nem érvényesül a központi hatalom (F1 és a vallás által táplált belső rend (F1). Károly Róbert  csekély hazai támogatottsággal rendelkezett, de a küzdelemből mégis ő került ki győztesen. Többször megkoronázták (1301, 1308, 1310), mire végül törvényesen elfoglalhatta a magyar trónt.

A XIII. század végén  és a XIV. század elején a tartományurak (oligarchák) hatalma jelentős volt. Egyesek hatalmukat egész országrészekre kiterjesztették, és azok felett királyi jogokat gyakoroltak ( pénzverés, hadsereg), ezért kiskirályoknak-oligarcháknak is nevezzük őket. Legjelentősebbek a Csákok (ÉNY Magyarország), Kőszegiek (Dunántúl) , Abák (ÉK Magyarország) (T2) stb. voltak. Károly Róbert csak fokozatosan, a tartományúri befolyás felszámolásával tudott a korona mellé királyi hatalmat is szerezni (E1). A bárók elleni harcban a főpapságra, a nemességre és a városi polgárságára támaszkodhatott. Az összefogásra képtelen ellenfeleit ígéretekkel és engedményekkel nyerte meg, vagy fegyveres erővel törte meg. Ennek első állomása az 1312-ben lezajlott rozgonyi csata (T1) volt, amelyben legyőzte Aba Amadé fiait, és a Csák Máté által segítségükre küldött csapatokat. A királyi hatalom megerősítéséért folyó küzdelmek egészen 1321-ig elhúzódtak, amikor is Csák Máté meghalt, így utolsóként az ő birtokai is a király fennhatósága alá kerültek (E1). Ezt követően Károly hatalma már a teljes országterületre kiterjedt, az udvartartás visszaköltözhetett Visegrádra (T2).

A kiskirályok bukásával területeik újra beolvadtak a királyi birtokállományba, amelyből az uralkodó jelentős adományokkal jutalmazta támogatóit (F2). Legfontosabb híveit a legfőbb országos méltóságokba (nádor, erdélyi vajda, horvát bán, országbíró, tárnokmester stb.) emelte.(F2)  Ekkor emelkedtek fel a Szécsényiek, Drugethek, Laczfiak, Garaiak, Bebekek, Újlakiak stb. A király hatalmának legfőbb bázisát a tartományuraktól elvett várak és a hozzájuk tartozó uradalmak alkották, amelyeket honorként (hivatalként) az ország fő tisztségviselőire bízott (E1). Ezek a tisztviselők feltétlken hívei lettek F2). A király a tisztséggel együtt a honort (K2) is bármikor visszavonhatta, így az nem válhatott a magánvagyon részévé.

Szükségesnek látta az ország gazdaságának megreformálását, amelyben legfőbb tanácsadója, Nekcsei Demeter tárnokmester (K2) (a királyi jövedelmeket kezelő hivatal vezetője) segítette (E2).

A tartományuraktól visszavett területek a királyi birtokállományt gazdagították, de ez hamar semmivé vált a nagyarányú adományozások miatt.(E2) Következményeként jelentősen csökkentek a királyi birtokokból származó jövedelmek, ezért át kellett térni a regálékon (K2) alapuló gazdaságpolitikára (K1).

A királyi hatalom anyagi alapját a regálé jövedelmek (minden olyan államkincstárt illető jövedelem, amit királyi jogon szedtek) biztosították (E2). Magyarország területe rendkívül gazdag volt nemesfémekben, ezért a király támogatta új bányák nyitását, valamint külföldről bányászokat is telepített az országba. A régi gyakorlat szerint minden bánya tulajdonosa a király volt, így ha valamelyik földesúr a birtokán érclelőhelyet talált és nyitott, akkor a területet megfelelő kárpótlás ellenében át kellett engednie az uralkodónak (F3). A fejlődésben érdekelt Károly Róbert megreformálta az urburát (a kitermelt ércek után a királynak fizetett illeték, az arany egytizede, az ezüst egynyolcada), és hogy ebben érdekeltté tegye a földbirtokosokat, megtarthatták a bányákat a területtel együtt, sőt az urbura egyharmadát is átengedte nekik (F3). Mindez jelentős változással járt a bányászat, különösen a magyarországi nemesfémkitermelés szempontjából (az évi aranytermelés 2-2,5 tonna) (F3).

Károly Róbert a gazdasági reformok végrehajtása céljából kibővítette az ország pénzügyi szervezetét, létrehozva az állami jövedelmeket behajtó és kezelő kamarákat (E3). A kamarák élén a kamaraispánok álltak, a kamaraispánok felett, pedig a tárnokmester. A bányák teljes nemesfémhozamát a kamarák vásárolták fel az általuk megszabott áron.

Megreformálták a pénzverést, a firenzei fiorino mintájára értékálló aranyforintot és ezüstdénár került bevezetésre. Az értékálló pénz (K1) megjelenése miatt a korábban szokásos évenkénti pénzbeváltás megszűnt (E3), így a kincstár elesett egyik fontos bevételi forrásától a kamara haszna nevű illetéktől, amelyet az újonnan bevezetett kapuadóval pótoltak. Ezt minden olyan kapu (porta) után fizetni kellett, amelyen egy szénásszekér befért, ezért portális adónak is nevezték. Összege évi 18 dénár volt, és a jobbágyok fizették.

A király új vámrendszert (K1) alakított ki, a korábbi tételeket egységesítve létrehozta a huszad és a harmincadvámot (E3). Az országhatáron át kivitt vagy behozott áruk értékének huszadát, vagy harmincadát kellett vámként befizetni. Gazdasági reformjaival Károly Róbert gazdag kincstárat és erős királyi hatalmat örökített tovább fiára I. Lajosra (1342-1382).

Magyarország a második világháború befejezése (1945) (T1) után a szovjet megszállási zónához tartozott és a SZEB (K2) segítségével a Szovjetunió (T2) vezetője, Sztálin közvetlenül beleszólhatott a politikai folyamatokba. 1947-48 folyamán a kékcédulás választások után megkezdődött az ellenzéki pártok felszámolása, majd megvalósult az ország  szovjetizálása is, aminek forntos lépése volt 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) (K2) létrehozása az SZDP és a MKP összeolvadásával. Az új párt létrehozásával megvalósult az egypártrendszer (K2), a párt programja kommunista (K1) program volt, a vezetők többsége az MKP-ból került ki. Az MDP főtitkára Rákosi Mátyás lett.

Az 1949. augusztus 20-án elfogadott “sztálini alkotmány” rögzítette: “munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje”. Az államforma (K1) a népköztársaság lett. Az állam élén az Elnöki Tanács állott, és annak elnöke törvényerejű rendeleteivel még a látszatparlamentet is kiiktatta. Létrehozták a tanácsokat (K1), amik nem önkormányzati, hanem a központi akaratot végrehajtó szervek voltak.

Rákosi Mátyást (1892-1971) “Sztálin legjobb magyar tanítványának” tartották. Sztálinéhoz hasonló személyi kultuszt (K2) épített ki (E2). Tudta, hogy hatalma Moszkva akaratától függ, ezért teljesítette, sőt túlteljesítette a szovjet elvárásokat (E2). Mögötte a második ember, Gerő Ernő a gazdasági területet irányította, Farkas Mihály a hadsereget és a rendőrséget, Révai József az ideológiát és a kultúrát (E2).

A rendszer ideológiájának (K1) az alapja az osztályok közötti ellentét volt, miszerint a kizsákmányoló osztályok (K1) elleni harcot a megsemmisítésig kell folytatni (F1). A proletáriátus feladata a burzsuázia felszámolása és a kulákság elleni harc és ez Rákosi fontos küldetésének számított (F1). A párt folyamatosan riogatott  az ellenséggel, amely alapvetően a Horthy rendszerhez kötődő csoportokból állt (F1), de bizonyítani kellett azt is, hogy az ellenség a pártba is beférkőzött, így 1949. szeptemberében Rajk Lászlót és társait halálra ítélték, kémkedés és más “népellenes” bűntettek vádjával. Mindezt koncepciós perek (K2) segítségével valósították meg, amelyek lefolytatását az ÁVH segítette az anyaggyűjtéseivel. Gyakori módszer volt a fekete autó megjelenése, a hatóság váratlan becsöngetésétől pedig mindenki rettegett (csengőfrász). Akit nem ítéltek halálra az börtönbe is kerülhetett, vagy büntetőtáborba (Recsk) (T2).

A Rákosi rendszer támasza az ÁVH volt (E3), ami önálló hatóságként tevékenykedett, törvények felett állt (E3), Rákosi akaratát valósította meg, élén Péter Gáborral (E3). Az ÁVH, a rendőrség és az Ügyészség segítségével kb. 600.000 ember ellen indultak eljárások, a rendszer az egész társadalmat félelemben, terrorban tartotta. (F2). A Belügyminisztérium besúgó hálózatot működtetett (F2) és a hálózatnak joga volt megsérteni az alapvető emberi jogokat, így az emberek magánéletéről is gyűjtöttek információkat (F2).

Megkezdődtek a kitelepítések, létrejöttek az internálótáborok. A kitelepítések azokat érintették, akik az állami vezetők szerint az előző rendszer haszonélvezői voltak (F3). Számukra kényszerintézkedésként új lakhelyet jelöltek ki (F3), megfosztva ezzel őket a társadalmi kapcsolataiktól, egyúttal megbüntetve a vélt vagy valós rendszerellenességüket (F3).

A  kommunista ideológia vallásellenességgel párosult, komoly cenzúrát működtetett és csak azok a művészeti alkotások érvényesülhettek, amelyek a rendszert szolgálták. A jelszó: „aki nincs velünk, az ellenünk” mutatja, hogy a közömbösök ellen is fel kell lépnie a pártnak, illetve a párt öklének, az ÁVH-nak. , 

1950. januárjában megindult az első ötéves terv, melynek irreális tervmutatói (“a határ a csillagos ég”) igen megnehezítették a munkásság életkörülményeit. Súlyos aránytalanság mutatkozott az ipar szerkezetében a nehézipar és a hadiipar javára. A fogyasztási cikkek, a könnyűipari termékek mennyisége, minősége elmaradt a lakossági igényektől. A kisipar és a kereskedelem gyakorlatilag elsorvadt, 1952-ben bizonyos cikkekre jegyrendszert kellet bevezetni. kollektivizálás (cél: a parasztság megtörése)

1950-51ben előtérbe került a kollektivizálás, amit a parasztság adóinak emelése, beszolgáltatás mennyiségének növelése, a padlássöprés (elvették a vetőmagot), valamint a kuláknak nyilvánítás (gazdag paraszt) jellemzett. Így próbálták felszámolni a magángazdaságokat és elősegíteni a téeszesítést TSZ=termelőszövetkezet.

A rendszer működése 1953 március 5 (T1) után (Sztálin halála)  felülvizsgálat alá került és az SZKP részéről felelősségre vonták Rákosi, majd, Nagy Imrét ültették a helyébe.

HIVATALOS MEGOLDÁSOK: Május 7. reggel 8:00

Harmat Árpád (történelemtanár)

• [Eduline - rövidválaszos]
• [Eduline - rövid esszék]
• [Eduline - hosszú esszék]