A hidegháború nagyobb, fegyveres konfliktusai [68.]

2019. április 23. 08:49 - Harmath Árpád Péter

A hidegháború az emberiség történetének sajátos korszaka volt a második világháborút követő évtizedekben, amikor az akkori világ két, nukleáris szuperhatalma (az USA és a Szovjetunió) illetve szövetségi rendszereik egymással rivalizálva, egy tényleges világháború kirobbanásának veszélyével fenyegették Földünket. A korszak pontos behatárolása még ma sem egységes. A legelterjedtebb és általunk is támogatott vélemény szerint a hidegháború kezdete Winston Churchill fultoni beszédéhez köthető, mely 1946 március 5-én hangzott el az Egyesült Államokban. A korszak végét tekintve két álláspont létezik: az egyik a berlini fal leomlásához kapcsolja a hidegháború végét, mely így az 1989 november 9-es dátumot veszi alapul, a másik történész-vélemény a viszont Szovjetunió felbomlásához kapcsolja a korszak lezárulását, mely 1991 december 25.

hideghaboru.jpg

Maga a korszak, konfliktusait tekintve három területen hozott komoly ellentéteket: az egyik a fegyverkezési verseny volt, a második az úgynevezett "harmadik világ" háborúiban öltött testet (melyekben a két nagy katonai tömb is mindig jelen volt), a harmadik pedig a gazdasági, kulturális és hírszerzési versengésben nyilvánult meg. A hidegháború tanulmányozásakor tehát érdemes ezekre fókuszálnunk. Jelen posztban leginkább a második tényezőre, vagyis a rivalizáló nagy katonai tömbökön kívül álló országok háborúira összpontosítva. A fegyverkezési verseny egyébként elsősorban a stratégiai, csapásmérő eszközökre irányult: mint az atomfegyverek -- melyekkel legelőször az USA rendelkezett (1945 óta), majd a Szovjetunió (1949-től) -- és ide sorolandóan a vadászgépek, csatahajók, tengeralattjárók, harci helikopterek ... stb, másodlagosan pedig a hagyományos fegyverek (harckocsik, ágyúk, kézifegyverek). A kémvilág hidegháborús működéséről -- mely ebben a posztunkban került kifejtésre -- még ma sem tudunk mindent: de annyi bizonyos, hogy mind a CIA, mind a KGB kémek tucatjait építette be a másik fél katonai-polgári döntéshozó testületeibe.

Most pedig a hidegháborús időszak, vagyis az 1946 és 1991 közti évek fegyveres harcaival folytatnánk. Ezek közül 5 nagyobb és 5 kisebb emelhető ki. Rövid bemutatásuk segít megérteni az egész korszakot.

Időrendben első helyen a koreai háború áll, mely 1950 és 1953 között először korbácsolta fel a szemben álló katonai táborok közti feszültséget. A konfliktus okozója a második világháború utáni sajátos helyzet volt, melyben a félsziget északi részén a japánokat kiűző kínai-szovjet csapatok kommunista berendezkedést valósítottak meg, míg délen -- ahol amerikaiak harcoltak a japánok ellen -- megmaradt a nyugati mintájú, kapitalista rendszer.

korea_map.jpg

Az északi Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, melynek vezetése a Kim család kezébe került -- 1950 nyarán indított támadást dél ellen, hogy egyesítse a félszigetet. Csapataik egészen Puszanig szorították vissza a délieket, ekkor azonban a kommunizmusból nem kérő Dél-Korea, váratlan amerikai segítséget kapott: a 8. amerikai hadsereg illetve Douglas MacArthur tábornok megfordították a háború menetét. A nagyarányú ellentámadás egészen a kínai határig nyomta vissza a kommunistákat, amikor viszont Kína egy közel fél milliós haderővel megállította őket, majd óriási tartalékok bevetésével a félsziget közepéig verte vissza az amerikai csapatokat. Végül 1953 nyarán megszületett a panmindzsoni fegyverszünet, melyet máig nem követett békekötés.

A második nagy hidegháborús konfliktus a "Szuezi - magyar válság" néven lett ismert, mivel egyszerre és egy időben zajlott az egyiptomi fegyveres harc és az 1956-os magyar forradalom (illetve szabadságharc). Gamal Nasser 1956 júniusában került Egyiptom élére és szovjetbarát-politikájával, illetve a nyugati hatalmak  -- főleg Franciaország és Anglia -- számára fontos Szuezi-csatorna államosításával azonnal elérte a nagyhatalmak közti ellenségeskedést. A brit flotta rögtön Egyiptom partjaihoz hajózott és Izrael is megindította páncélosait Nasser ellen. Közben Budapesten is fellángolt a forradalom és a tömegek a szovjetek távozását követelték. Nyikita Hruscsov ekkor ultimátum-szerűen követelte, hogy a nyugati hatalmak vonják vissza beavatkozási szándékukat a két szovjet érdekszféra: Egyiptom és Magyarország tekintetében. A kettős válság végül szovjet fölénnyel zárult: Nasser 1970-ig maradt a helyén, hazánkban pedig Ivan Konyev tábornok sajnos leverte a szabadságharcot (a NATO tétlensége mellett).

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus a berlini fal kapcsán robbant ki 1961-ben, amikor Walter Ulbricht NDK vezető és Hruscsov, szovjet első titkár elrendelték Nyugat-Berlin fallal történő körül vételét, mégpedig az állandó átszökések megakadályozása céljából.

berlini_fal.jpg

Az összesen 156 kilométer hosszú kerítés-rendszert 1961 augusztus 13-án kezdték el megépíteni, és "csak" 65% -a volt tényleges fal, a többi részén őrtornyokkal ellátott szögesdrót akadályokból tevődött össze (38 km hosszan vizi határvonallal). A berlini fal mintegy 28 éven keresztül állt, egészen 1989 november 9-ig, mely időszak alatt 5 ezer embernek sikerült az átszöknie rajta és 483 esetben végződött halállal a határsértés. 

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus "kubai rakétaválság" néven vonult be a történelembe. Az 1962 október 16 és 28 közt zajló nemzetközi krízis hátterében Kuba különleges státusza húzódott. A Magyarország méretű kis sziget -- mely az USA partjaitól csupán 200 km -re fekszik a Karib tengeren -- Fidel Castro mozgalma és forradalma nyomán lett 1959 -ben szovjet-barát, kommunista rendszerré.  

kubai_raketav2.jpg

Kuba 1962 őszén hozzájárulását adta ahhoz, hogy a szovjetek rakétákat telepítsenek területére. Ezt azonban az amerikai kémrepülőgépek hamar felfedezték és John F. Kennedy illetve a Fehér Ház fenyegetésként értékelték a háborús lépést. A Pentagon azonnali riadót fújt, az amerikai flotta pedig rögtön a kubai partokhoz hajózott, ahol farkasszemet nézett a szovjet cirkálókkal. Kialakult egy amerikai blokád a szigetország körül és levegőben lógott a szovjet illetve amerikai hadihajók közti összecsapás.

kubai_raketavalsag.jpg

A pattanásig feszült helyzetben karnyújtásnyi közelségbe került a harmadik világháború és egy nukleáris katasztrófa. Végül a felek, Hruscsov és Kennedy megállapodtak: a szovjetek visszavonják rakétáikat, ha Amerika sem telepít rakétákat Törökországba és forródrót létesül a szuperhatalmak vezető között. Az elemzők és történészek máig a kubai rakétaválságot tekintik a hidegháború "legforróbb" történelmi pillanatának, amikor az emberiség legközelebb állt egy egész világot fenyegető atomháború kirobbanásához.

ensz_okt25.jpg

Adlai Stevenson az ENSZ Bt elé tárja a fényképes bizonyítékokat a kubai szovjet rakétákról

Az ötödik és egyben legnagyobb hidegháborús válságot a Vietnámi háború jelentette 1955 és 1975 között. A hosszú harc előzményét a XIX. századi francia gyarmatosítás jelentette, mely Franciaország birtokává tette az indokínai országot. Később, a második világháborúban átmenetileg Japán megszállás alá került a terület, majd 1945-ben visszatértek a franciák. Ekkor azonban a vietnámiak már szuverenitásra vágytak és kikiáltották önállóságukat. Háború kezdődött tehát a franciák és a vietnámiak közt, melyet 1954-re, a Dien Bien Phu -i csata után a vietnámiak nyertek meg. A francia kivonulást követően Vietnam északi részén a Kínából érkező kommunizmus vert gyökeret, míg délen a kapitalista berendezkedés maradt meg. A kétféle Vietnam 1955-ben háborúban bonyolódott egymással, melybe 1960-tól egyre fokozódó mértékben az Egyesült Államok is beavatkozott. Először katonai megfigyelőknek és tanácsadóknak álcázott amerikai erőket, majd komplett reguláris csapategységeket küldtek Vietnámba, hogy támogassák a délieket.

vietnam.jpg

A Vietkong és Ho Si Minh azonban kitartottak és a rengeteg katonai vereség dacára is nagy veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. A háború csúcspontján, 1968-ban közel 600 ezer amerikai katona harcolt Indokínában. Az északiak parancsnoka Nguyen Giáp tökélyre fejlesztette gerilla harcot, míg William Westmoreland tábornok (az amerikai csapatok főparancsnoka) nem alkalmazhatott tömegpusztító fegyvereket a nemzetközi nyomás miatt. Mindezeken túl, az északi katonákat és a VIETKONG csapatokat segítették az erdős terepviszonyok is, az alagutak (melyeken gyorsan tudtak teljes egységeket eltüntetni a föld alá) illetve a Ho Si Minh ösvény, melyen a szomszédos Laosz felől tudtak utánpótlást juttatni a délre. A vietnámi háborúban fordulatot hozott az úgynevezett Tét-offenzíva (1968 január 30 és március 3 között), amikor az északiak nagy és általános támadást indítottak déli célpontok ellen, 70 ezer katona bevetésével (többek közt a korábbi főváros Hué megszerzéséért). Bár az amerikai hadsereg kivédte a támadást és katonai szempontból győzött, a veszteségek akkorák voltak (hozzávetőlegesen 4-5 ezer amerikai esett el), hogy odahaza óriási tüntetéssorozat kezdődött a háború befejezéséért.

vietnam_tet_offenziva.jpg

Végül a háborút így az amerikai közvélemény döntötte el: a tüntetések elérték, hogy Johnson nem indult az elnökválasztáson, az új vezető, Nixon pedig rákényszerült a béketárgyalások megkezdésére. Az USA -már 1969-től csökkentette vietnámi csapatai létszámát, majd 1973-ra minden katonáját kivonta és aláírta a békét Észak-Vietnámmal. A háború innentől már csak észak és dél között folytatódott, majd 1975-re a déliek is feladták a harcot. Vietnám egésze a kommunisták kezébe került. A háborúban összesen 58 220 amerikai esett el (1960 és 1973 között).

A hatodik hidegháborús konfliktust a szovjetek afganisztáni háborúja jelentette 1979 és 1989 között. Az egykori szovjet határok mentén elterülő Afganisztánban egészen 1973-ig egy konszolidált monarchikus rendszer volt a jellemző, Mohammed Zahír király 40 éves uralkodása alatt. Ám ekkor egy forradalom köztársasággá változtatta a Közép-ázsiai államot és 5 évre Mohammed Daoud Khan került az elnöki székbe. A belső feszültségek az ő idején törtek felszínre a színes etnikai képet mutató, muszlim országban. Aztán 1978-ban szovjet támogatással egy kommunista puccs révén Nur Muhammad Taraki kaparintotta meg a hatalmat. Vele szemben azonban egy erős iszlám ellenállás alakult ki, Hafizullah Amin vezetésével, mely a kommunisták elűzését tervezte. (link) Válaszul Leonyid Iljics Brezsnyev a szovjet érdekek védelmében elrendelte Afganisztán orosz megszállását. A szovjet támadás 40 ezer fővel indult meg és leginkább a főváros, Kabul megszerzését célozta. A mudzsáhidok (muszlim felkelők "isten harcosai") azonban erős ellenállást fejtettek ki a hatalmas hegyekkel és barlangokkal szabdalt országban, a 4 legfőbb etnikum közül (pastuk, tadzsikok, hazarák, üzbégek) leginkább a pastukra támaszkodva.

afganistan.jpg

1985-re a szovjetek 120 ezerre voltak kénytelenek növelni afganisztáni erőik létszámát, de vereségük így sem volt elkerülhető. Miközben a CIA több módon (fegyverrel, pénzzel kiképzőkkel) támogatta a muszlim felkelőket (köztük egyébként Oszama bin Laden egységét is), a szovjet vezetés a kivonulásról döntött. Erre végül 1989 elején került sor. A Szovjetunió 16 ezres veszteséget könyvelhetett el a 10 éves háború végére. 

Hetedik konfliktus: az iráni túszdráma volt 1980-ban. A krízis előzményeként ki kell emelni, hogy Iránban egészen 1978-ig nyugatbarát rendszer működött, Reza Pahlavi sah vezetésével. Ám 1979 elején kirobbant az iráni forradalom, mely előzte az uralkodót és Khomeini ajatollah, Amerika-ellenes, iszlamista berendezkedést teremtett az országban. 1979 április elsején kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot, mely elvetett minden nyugati vívmányt és visszatért a muszlim hagyományok tiszteletéhez. Az új iráni államvezetés erőteljesen USA ellenes politikába kezdett, így országszerte Amerika-ellenes tüntetések zajlottak. Végül 1979 november 4-én a teheráni tömeg megrohamozta és elfoglalta az Egyesült Államok iráni nagykövetségét és külügyminisztériumát is. Mintegy 50 amerikai férfi és két nő lett túszként az irániak foglya. A túszokat 444 napon keresztül tartották fogva, miközben, Khomeini azt követelte Jimmy Carter amerikai elnöktől (1980 február 23-án), hogy a túszokért cserébe adja át Iránnak a az Amerikába menekült sahot. (A túszok kimentését célzó "Saskarom hadművelet" 1980 április 24-én kudarcba fulladt.)

irani_tuszok.jpg

Végül a válság 1981 január 20-án oldódott meg, miután algériai közvetítéssel zajló hosszú tárgyalásokat követően Washington és Teherán egyezséget kötött: az irániak elengedik az 52 túszt, ha cserébe az USA hozzáférhetővé teszi az Amerikában befagyasztott iráni betéteket (11 milliárd dollár értékben). A túszokat Reagan elnök beiktatásának napján bocsátották szabadon.

Nyolcadik hidegháborús konfliktus: Falkland szigeteki háború (1982) [link] A Dél-Amerika partjaitól 483 kilométerre fekvő, (Atlanti-Óceánon található) és nagyjából három magyar megyével azonos alapterületű, Falkland szigeteket 1592-ben John Davis angol hajós fedezte fel, ám Angliát egészen 1765-ig nem igazán érdekelte a szigetcsoport. Ekkor viszont állandó telepet létesítettek rajta, nagyjából a franciákkal egyidőben. A francia kolóniát aztán 1767-ben a spanyolok kapták meg. Végül 1776 és 1811 közt mindkét ország felszámolta telepeit a szigeteken. Időközben, 1816-ban létrejött Argentína (a Spanyol Birodalomból kiszakadva) és 1823 illetve 1831 között bálnavadász telepeket létesített Falklandon. Ezeket azonban az USA nyomására megszüntették. Következett az 1833 -as esztendő és a britek visszatértek: újjáépítették kolóniájukat és brit betelepülőket hoztak a szigetekre. Csakhogy ekkor már Argentína is magának követelte a szigetcsoportot, mégpedig az 1823 és 1831 közti jogaira hivatkozva. A Falkland-szigetek 2000 fős brit lakossága egészen 1982-ig angol fennhatóság alatt élte mindennapjait. Azonban az 1980-as évek elejére Argentínában egy népszerűségi problémákkal küzdő kormányzat került hatalomra (Leopoldo Galtieri katonai diktatúrája), mely a valós gazdasági bajokról a Falkland-szigetek elfoglalásával akarta elterelni a lakosság figyelmét. Az argentin támadás (Rosario-hadművelet) 1982 április 2-án kezdődött egy 500 fős partraszálló egység bevetésével, a nagyjából 100 brit katonából álló helyi védelem legyőzésére. Stanley, a főváros egyetlen nap alatt elesett.

falkland_war.jpg

Az angol ellentámadás 1982 május 2-án indult meg, amikor a HMS Conqueror elnevezésű brit atom-tengeralattjáró elsüllyesztette az argentin Belgrano cirkálót, 320 argentin tengerész halálát okozva. Az angol légitámadás május 4-én, a legközelebbi angol szigetről, Ascencionról indult meg, bombázások formájában. Válaszul az argentinok egy vadászbombázóról kilőtt rakétával elsüllyesztették a brit Sheffield rombolót, majd a tenger fenekére küldtek egy szállítóhajót és végül még egy angol rombolót is (a HMS Coventryt). Az angolok a Falkland szigetekhez irányították szinte az egész flottájukat, mely 13 ezer km -t tett meg az Egyesült Királyság partjaitól. Következett a brit partraszállás, 1982 május 21-én 4000 emberrel és a háború egyetlen nagy szárazföldi csatája Goose Greennél (1982 május 28-29), ahol 17 brit és 50 argentin katona vesztette életét. Az angol győzelem után következett egy két hetes időszak, amikor a britek Stanley környékét és magát a főváros ostromolták. Végül 1982 június 14-én az argentin csapatok parancsnoka, Mario Menendez tábornok 10 ezer katonájával együtt letette a fegyvert. Az alig két és fél hónapig tartó "kis háborúban" 649 argentin és 258 brit katona esett el. Anglia győzött tehát (megtarthatta a Falkland-szigeteket), de a világot meglepte, hogy a Föld elvben 5. legerősebb hadseregével rendelkező nagyhatalma mennyire nehezen tudta csak kiharcolni a győzelmet. (A háború rávilágított a brit hadsereg gyengeségeire, problémáira.) [A világ legerősebb hadseregeiről, partnerblogunk írásában olvashat.]

Kilencedik konfliktus: Grenadai invázió (1983) A fél Budapest alapterületű (100 ezer lakosú), parányi Grenada szigete, mely a Karibi szigetvilágban található, először spanyol, majd francia, végül 1763-tól angol gyarmatterületként létezett. Függetlenségét csak 1974-ben vívta ki, amikor elszakadhatott az Egyesült Királyságtól. A belső bajok, 1976-ban kezdődtek, amikor a választások eredményét nem ismerte el az ellenzék és előbb egy mérsékeltebb, majd egy radikális (kommunistának tartott) mozgalom vette kezébe az irányítást diktatúra formájában.

grenada.jpg

A szigetország 1979-ben a káosz szélére került. Négy évvel később, 1983 -ban Ronald Reagan, a vietnámi háború óta először amerikai katonai egységek bevetésére adott parancsot az USA területén kívül, Grenadában. Az ok, Amerika félelme volt attól, hogy a sziget szovjet-kubai befolyás alá kerül. 1983 október 26 -án tehát amerikai katonák szálltak partra a szigeten és verték le a forradalmi erőket.

A hidegháború időszakának fegyveres konfliktusai közül -- az 1950 és 1983 közti időszakot alapul véve -- ennek a 9 konfliktusnak a bemutatását választottuk. A folytatásban az 1979-es nicaraguai forradalom (és az 1986-os Irangate), az 1989-es panamai invázió, az 1993-as szomáliai beavatkozás és az 1991-es, illetve 2003-as öbölháborúk kerülnek majd sorra (érdeklődés esetén).

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.04.23.(08:48)  

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr1814774724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Equalizer. 2019.04.23. 10:29:27

A posztban leírt 9 háború közül a vietnámi volt a legdurvább, utána pedig az afganisztáni. Az egyik háború az USA, a másik pedig a Szovjetunió nagy agressziójaként lett kudarc. Mindkettő esetében ki kellett ugyanis vonulniuk. Bebizonyosodott, hogy tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül még a szuperhatalmak sem tudnak minden esetben győzni.

Pour le Mérite 2019.04.23. 10:43:58

A kubai rakétaválság során 13 napig a világ sorsa két emberen múlott: Kennedyn és Hruscsovon. Aztán amikor a veszély elhárult, mindkettejüknek vége lett: Kennedy lelövette saját CIA szervezete (és katonai vezetése) 1963 november 22-én, Hruscsovot pedig leváltotta saját pártja 1964 október 14-én.

gigabursch 2019.04.24. 10:19:02

Hruscsov cipőkalapálós jelenetét az ENSZ-ből illett volna belinkelni.
:-)

Egyébként én igényt tartok a folytatásra.

Periodista. 2019.04.24. 10:44:28

A 9 hidegháborús konfliktusból kettő is meglepetéssel és az esélytelen győzelmével zárult: Vietnam és Afganisztán esetében. A Falkland-szigeteki háborúban is majdnem meglepetés született, a britek csak azért tudtak győzni, mert odavezényelték anyahajóikat, a Invincible és a Hermes repülőgép-hordozókat. Ha azok nincsenek, bukják a háborút.

Alick 2019.04.24. 18:15:57

Castro eredetileg a szovjet rendszert is imperialistának tartotta, csak miután kapott egy nehezen visszautasítható és kedvező elvtársi ajánlatot, belátta hogy az USA közelsége miatt szüksége lesz egy nagy patrónusra.

Kard 2019.04.24. 18:16:30

@Periodista.: Ha kiskutya nem szarna meg szétpukanna :). Azért vannak repülőgép hordozóik (nem anyahajó), hogy használják :)
Ez adja az USA haditengerészetének is a gerincét.

Periodista. 2019.04.24. 18:22:01

@Kard: Azért az megvan, hogy 2010 és 2018 közt nem volt a briteknek egy laposa sem? Ha akkor tör ki a Falkland háború, akkor bukják.

A másik: ha egy nagyhatalom anyahajók nélkül nem tud győzni, akkor igencsak kérdéses ütőereje.

gigabursch 2019.05.12. 13:26:28

@Periodista.:
Főleg amikor a repülőgéphordozó nagyhatalom marha büszke arra, hogy 300 tmf sugárig ő a fasza gyerek (AÁE Gerard Ford CVN), majd amikor a ruszkik szó szerint biszbasz rombolókról 1500 tmf távolságból küldenek ki sikeresen rakétáka, át tökön paszulyon (fél Kaukázus) Szíriába, akkor jön a nagy csend és megszakad a hájpolás.
Ráadásul a rakéták csak nyomokban voltak rajta a radarképeken.

gigabursch 2019.05.13. 08:04:08

Jó dolog az előzetes moderáció.
Főleg, ha három hétig tart...