A Föld 5 legveszélyesebb övezete [27.]

2017. augusztus 29. 18:26 - Harmath Árpád Péter

Bolygónkon rengeteg a válságban lévő térség, ahol polgárháborúk, fegyveres küzdelmek, bandaháborúk, drogháborúk vagy egyéb veszélyes tevékenységek zajlanak, miközben gyakorlatilag nincs központi irányítás, nincsenek törvényességet biztosító hivatalos szervek és az anarchikus állapotok miatt az odautazó turisták vagy munkavállalók folyamatos életveszélynek vannak kitéve. Ilyen válságövezetből a World Economic Forum vagy tucatnyit tart nyilván. Ezek közül az 5 legveszélyesebb, kimondottan kerülendő utazási célpont. Nézzük őket sorban, a lenti WEF térkép alapján, melyen fekete csillagok jelölik az említett övezeteket:

veszelyes_5ovezetek.jpg

A megjelölt területek NEM komplett országok, hanem határokon átívelő térségek, a válság-okok ugyanis többnyire nem követik az országok politikai körvonalait.

1. Szíriai polgárháború. A veszélyességi listán első helyen kell említeni napjainkban a Közel-Kelet bizonyos területeit, főleg a Szíria - Irak övezetet, ahol jelenleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen folyik háború a környező országok, USA, Oroszország illetve a Kurd Autonóm Régió részvételével. Az IS által birtokolt sivatagi területeken az európaiak állandó veszélynek vannak kitéve a vallásháború miatt, míg a harcok színterein a fegyveres összecsapások miatt életveszélyes tartózkodni. Szíriában és Irakban egyébként számtalan fegyveres csoport harcol egymással, hiszen a szíriai diktátor, Bassár el-Aszad ellen is folyik egy felkelés.

sziria.jpg

Küzdenek egymással síiták és szunniták is, ráadásul a nagyhatalmak is más-más csoportokat támogatnak. (Oroszország Aszadot segíti, aki cserébe szavatolja a tengerparti orosz katonai bázisok, kikötők használatát a számukra, az USA pedig inkább a mérsékelt felkelők mellett áll. A szomszédos Törökország elsősorban a kurdokat tekinti ellenfelének.) 

2. Jemen - Szomália. A második legveszélyesebb övezet az Afrika szarvát és az Arab félsziget déli területeit felölelő régió, mely leginkább Szomáliát és "felette" Jement "fedi le". A Közel-Kelet legszegényebb országában, Jemenben 2014 szeptembere óta zajlik polgárháború, mégpedig a síita vallású húszi lázadok és a szunnita kormányzat között. A jemeni kormányt támogatja a szomszédos Szaúd-Arábia (elég jelentős katonai erők bevetésével), illetve a szunnita többségű arab koalíció is. A felkelők oldalán a sítia államok vezetője, Irán áll, számtalan módon segítve a húszikat. Jelenleg az ország káoszban és folyamatos harcokban éli mindennapjait. Jemen partjaival szemben, onnan délre - az Ádeni-öböl túloldalán - fekszik Szomáliföld és Szomália.

jemen.jpg

Ez az Afrika szarvának is nevezett terület, ahol gyakorlatilag hadurak kezében van minden hatalom. A part menti vizeket kalózok uralják (modern fegyverekkel), az etiópiai hegyekig terjedő szárazföldi régiókban pedig szinte egyáltalán nincs törvényes hatalmi rend, minden erőforrás, fegyver és befolyás a különböző fegyveres csoportoké.       

3. Nigéria. A Föld harmadik számú legveszélyesebb övezete Afrika legnépesebb országában található, annak is északi részén. Ezen a területen ugyanis olyan muszlim fegyveresek kezében van a hatalom, melyek emberrablásokkal, erőszakos akciókkal, tömeges mészárlásokkal szereznek maguknak pénzt, területeket, "híveket" és katonákat. A legveszélyesebb ilyen csoport neve: Boko Haram (jelentése hausza - arab nyelven: "nyugatosodás bűn") fegyvereseik 2015 januárjában Baga városa környékén 10 ezer embert mészároltak le. Jelenleg az Iszlám Állam "fiókszervezeteként" működnek és uralják Nigéria északi részét. Ebben a régióban gyakorlatilag életveszélyes tartózkodni leginkább a muszlim csoportok, terroristák és fegyveresek állandó jelenléte miatt.

nigeria.jpg

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az ENSZ szerint humanitárius katasztrófa felé tart az övezet a krónikus élelmiszerhiány miatt. A közel 185 millió lakosú Nigéria északi fele (több százezer km2 -en) jelenleg a Föld egyik legveszélyesebb területe.

4. Afganisztán - Pakisztán - Kasmír. Földünk negyedik legveszélyesebb területe: az iráni afgán határtól a kasmíri hegyekig terjed, felölelve Afganisztán egészét, Pakisztán északi részét és kasmíri indiai határvidéket. Afganisztánban 1996 és 2001 közt szinte korlátlan hatalommal bírtak a dzsihadista tálibok (arabul talib=diák), majd a 2001 -es WTC tornyok elleni merényletet követően az USA megtámadta az országot. Bár az amerikaiak 2001 -ben, majd  az azt követő években jelentős sikereket értek el és a főváros, Kabul is a kezükre került - sőt képesek voltak hatalomra segíteni egy helyi, demokratikus működésű politikai erőt is - a tálibok délre húzódva erőt gyűjtöttek és 2006 óta újra fenyegetik az ország északi részét. Jelenleg Afganisztánban 9-10 ezer amerikai katona szolgál, akik próbálják fenntartani a stabilitást és birtokolni a korábbi években megszerzett illetve pacifikált vidékeket, ugyanakkor a tálib mozgalom állandó akciókkal támadja őket.

afganisztan.jpg

Az új amerikai elnök, Donald Trump hajlandónak mutatkozik az afganisztáni csapatok létszámának megemelésére. Fokozza a terület problémáit, hogy a tálibok jelentős pakisztáni kapcsolatrendszerrel is rendelkeznek és a közeli Kasmírban háborús állapotok vannak a több évtizedes pakisztáni - indiai határviták miatt. 

5. Kolumbia - Venezuela. Az ötödik leginkább veszélyes övezet Dél-Amerikában található, egészen pontosan Kolumbiában és a válságba került Venezuelában. Kolumbia nagyvárosaiban napjainkban szervezett módon zajlik az élet, nincs jele semmiféle anarchiának vagy háborúnak. Ám az ország bizonyos részeit továbbra is kábítószeres kereskedelemmel foglalkozó fegyveres csoportok uralják. Bár sok évtized után a drogkartellek uralmát sikeresen megtörte a kormányzat, Kolumbia még mindig veszélyes helynek számít. Sok az emberrablás és a gyilkosság. A szomszédos Venezuelában 2013 áprilisában lett elnök Nicolás Maduro, nem sokkal a korábbi elnök, Hugo Chávez halálát követően. (Maduró, Chavez külügyminisztere és alelnöke volt.)

venezuela.jpg

Ám három éve tiltakozások, majd tüntetések kezdődtek Maduro hatalma és módszerei ellen, elsősorban a gazdasági válság, korrupció illetve külpolitika (a Kolumbiával elmélyülő válság) miatt. Jelenleg mind Kolumbia, mind Venezuela veszélyes területnek számít, a drogbandák, fegyveres csoportok és a bizonytalan politikai helyzet miatt.  

Eddig a lista: 5 terület bolygónkon, melyek kiemelten veszélyesek az ott folyó háborúk, polgárháborús helyzetek, bizonytalanságok, bandaháborúk miatt. Az ENSZ és a nagyhatalmak számára az elkövetkező években fontos cél kell legyen ezeknek a válsággócoknak a felszámolása. Kimaradt a felsorolásból még számtalan veszélyzóna, így például Egyiptom, Közép-Amerika (Honduras, Salvador, Guatemala), Líbia, Kelet-Ukrajna, illetve bizonyos egyéb afrikai övezetek. Közülük emelkedik ki Dél-Szudán, egy 2011 -ben létrejött (Szudánból kiszakadt) új ország, ahol 2013 óta zajlik polgárháború, mégpedig hatalmi, politikai és vallási ellentétek miatt. A 4 éves harcok eddigi eredménye: közel 350 ezer halálos áldozat.

Harmat Árpád Péter

jegyzet_tcikkek.jpg

2017.08.29.18:27.     

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr7612787938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főszerkesztő. 2017.08.29. 23:34:49

A mexikói és guatemalai, illetve salvadori drogkartellek is iszonyat kemény félelmet tartanak fenn Latin-Amerikában. Egyes területeken egy gringó max néhány órát marad életben, ha arrafelé flangál. Aztán ott van még Líbia, az ISIS által uralt partszakasz, no meg Thaiföld belseje (kábítószer övezet) és a Fülöp-szigetek vidéke. De a legfontosabbak valóban: Szíria, Jemen, Nigéria, Afganisztán (részben a kábszer miatt is) és Venezuela-Kolumbia.

Harmath Árpád Péter 2017.08.30. 08:05:56

@Intercessor: igen, a Rio Grandétól délre szinte minden Latin-amerikai ország rejt veszélyeket a fehér európaiak és észak-amerikaiak számára. Líbia is jogos, meg is lett említve a poszt végén.

DEFCON 2017.08.30. 08:10:00

@Harmath Árpád Péter: Palesztínát, főleg a gázai régiót is be lehetne sorolni a legveszélyesebb helyek közé.

Kontraband 2017.08.30. 11:31:56

Ha 10-es listát állítanánk, akkor Egyiptom is bele kellene venni, illetve a tőle délre fekvő Szudánt, melyek teljesen instabil övezetek. A frissen, pár éve (2011-ben) létrejött Dél-Szudánban még ma is alig van közbiztonság és törvényes rend. Erősek a vallási alapon szerveződő milíciák és bármit megtehetnek.

Főszerkesztő. 2017.08.30. 14:03:19

@Kontraband: Igen, Dél-Szudán. Afganisztán méretű, de csak 12 millióan lakják. Gyakorlatilag 4 éve szakadatlan ott a polgárháború az elnök, Salva Kiir és törzse (dinka), illetve a korábbi alelnök, Riek Machar és törzse (nuer) között. Hatalmi, politikai, etnikai sőt még vallási széthúzás is van ott egyszerre.

bkkzol 2017.08.30. 15:18:41

Kolumbiába-Venezuelában is vannak muszimok???

Harmath Árpád Péter 2017.08.30. 15:21:00

@bkkzol: igen, de csak nagyon csekély számban

HgGina 2017.08.31. 10:04:08

A bejelölt rész már évek óta de facto független Szomáliföld. A régi összetákolt Nagy-Szomália ma legbiztonságosabb része. A veszélyes terület a Punföldtől délre lévő Szomália. És vajmi kevés köze van a jemeni bizonytalansághoz.

Harmath Árpád Péter 2017.08.31. 11:14:08

@HgGina: Szomália több részre szakadt, ez a posztban is benn van, hiszen említésre kerül mind Szomáliföld, mind Szomália. A térkép-részlet az előbbi területéig emeli ki a bekerített részt, de ez csak egy illusztráció, nem azt jelenti, hogy a ma is Szomália néven létező terület NE tartozna az övezetbe. Ami meg Szomália biztonságát illeti: senki nem állította, hogy "vajmi köze" is lenne Jemenhez. Egyszerűen csak ugyanannak az övezetnek a részei.