Krevai unió: a lengyel - litván nagyhatalom kora [71.]

2019. augusztus 14. 14:43 - Harmath Árpád Péter

A középkori Európa egyik legnagyobb és legerősebb állama egy szövetségkötés révén alakult ki, a kontinens keleti részén, Krevai unió néven, éppen ma 634 éve. A lengyelek és litvánok 1385-ben döntöttek az egyesülésről, átrajzolva Európa nagyhatalmi viszonyait. A történelmi oktatásában méltatlanul keveset emlegetett szerződés előzményei a korszak érdekes összefüggéseire világítanak rá.

lengyel_unio.jpg

A lengyelek ősei (polánok, viszlyánok, pomeránok, mazóvok, goplánok, lendzianok, mazurok, szlezánok) a IX. században telepedtek le a mai Lengyelország területein. I. Mieszko (960-992) egyesítette a törzseket, megalapította a Piast-házat és népével együtt felvette a kereszténységet. Fia Vitéz Boleszláv (ur.: 992-1025) kiterjesztette a Lengyel Királyság határait és megalapította a gnieznoi érsekséget. Ezt követően viharos évtizedek következtek (1025-1041), a lengyel állam történetében: anarchiába süllyedt, belső megosztottság illetve német és cseh támadások érték. A bajokon csak Vitéz Boleszláv unokája, I. Kázmér tudott úrrá lenni 1041 körül, mégpedig III. Henrik német-római császár segítségével. A Lengyel Királyság fővárosává ideiglenesen azt a Krakkót tette, mely addig sikeresen megúszta a külső támadásokat.

A XI. században újabb viharos idők következtek: trónharcok, testvár-háborúk osztották meg az országot (Zbigniew – III. Ferdeszájú Boleszláv küzdelmei), mely végül 8-10 kisebb fejedelemségre esett szét (pl.: Mazóvia, Szilézia, Kis-Lengyelország, Nagy-Lengyelország, Pomeránia, Kujávia). Ez volt a „területi széttagoltság kora” 1138 és 1300 között. Ebben a korszakban telepedett meg a lengyelek szomszédságában a Német Lovagrend (mely később súlyos konfliktusokba keveredett a Lengyel Királysággal) és ezekben az években zajlottak a tatárok elleni harcok is (1241).

nemet_lovagrend.jpg

Végül 1300-ban Lokietek Ulászló kujáviai (Közép-lengyelországi) fejedelem rendet és egységet teremtett kiűzte II. Vencel cseh király csapatait, majd 1320-ban lengyel királlyá koronáztatta magát. Ezzel közel másfél évszázad után újra lett Lengyelországnak koronás fője. Ugyan ez az új lengyel állam sokkal kisebb volt, mint az 1000 és 1138 között (I. Mieszkó és III. Boleszláv uralkodási ideje közt) - hiszen nem tartalmazta északon Pomerániát, keleten Mazóviát, nyugaton pedig Pomerániát - mégis csak önálló királyságként „működhetett”. (Mazóvia önálló állam volt, Sziléziát a csehek birtokolták, Pomerániát pedig részben a brandenburgiak, részben a Német Lovagrend).

A Krevai Unió megszületése (1385)

Közben Kelet-Európában egy hatalmi átrendeződés zajlott: a Baltikum partjain élő litvánok erős államot hoztak létre a XIII. század közepén (Mindaugas fejedelem alatt), mely állam képes volt magát megvédeni mind az 1230-ban kialakuló új államtól (a Német Lovagrendtől), mind pedig a tatároktól és oroszoktól. Később Gediminas, nagyfejedelemséggé tette Litvániát és 1316 illetve 1341 között egészen a Fekete-tengerig terjesztette ki határait (legyőzve a kijevi fejedelem hadait). Ezzel új nagyhatalom született Európában, melynek fővárosa 1322-től Vilnius lett.

kazmer.jpg

III. Kázmér, lengyel király

Lokietek Ulászló fia, III. Kázmér, aki 1333-ban lépett trónra, felismerte egy esetleges lengyel-litván unió előnyeit és egy ilyen módon létrejövő új birodalom hatalmas lehetőségeit. Tudatos bel-, és külpolitikával készítette elő tervét: egy olyan virágzó Lengyel Birodalom megszületését, mely – a litván egyesülésnek köszönhetően - keleten egészen a Dnyeperen túli vidékekig és Szmolenszkig, délen a Fekete-tengerig északon a Balti-tengerig, nyugaton pedig Sziléziáig nyújtózik. Bár Kázmér nem érhette meg ennek az álomnak a beteljesülését, óriási lépéseket tett azért, hogy utódai megvalósíthassák.

Kázmér megerősítette országát: létrehozta az országos irányító szerveket, a kancelláriát és a szejm vagy országgyűlés szervezetét illetve megalapította Lengyelország első egyetemét is Krakkóban. Ország építő tevékenysége 1359-ben hódításokkal is kiegészült: államához csatolta Halicsot. Érdemei közé tartozik még a lengyel jogrend írásba rögzítése, kővárak építtetése illetve egységes pénz a groszt (garas) bevezetése a Lengyel Királyságban. Bár Nagy Kázmér 1370-ben elhunyt - és vele kihalt a 963 óta hatalmon lévő Piast-dinasztia – az Anjou-házból származó (és Magyarországon uralkodó) Károly Róberttel megkötött alkuja értelmében a lengyel trónon unokaöccse, Anjou Nagy Lajos követhette, aki Nagy Kázmér nővérének (Erzsébetnek) és Károly Róbertnek volt a fia.

Nagy Lajosnak viszont nem született fia, így halála után egyik lánya, Hedvig került a lengyel trónra. Ekkor érkezett el az a történelmi pillanat, melyet Kázmér annyira várt: lehetőség adódott a virágzó és hatalmas litván állammal való szövetségre. 1385 augusztus 14-én Kreva városában (Litvániában) a lengyel és litván küldöttségek tagjai aláírták az úgynevezett Krevai Unió dokumentumát, mely egyetlen hatalmas államban egyesítette a Lengyel Királyságot és a Litván Nagyfejedelemséget. A szerződés rendelkezett arról is, hogy a 12 esztendős Hedvig (Jadviga) hivatalos házasságra lépjen a 29 éves Jogaila (Jagello) litván nagyfejedelemmel (akinek családja, a Jagelló dinasztia a Gediminas-ház oldalága volt). Az unió révén a litvánok vállalták a kereszténység (katolicizmus) felvételét és fejedelmük (Jogaila) II. Ulászló néven történő lengyel királlyá koronázását (felesége mellett társuralkodóként). Jogaila 1386 március 4-től egészen 1434 június 1-ig uralkodott a lengyel-litván állam felett (eleinte, 1399-ig feleségével közösen). Vele kezdődött meg a lengyel történelem Jagelló korszakának két évszázada (1572-ig), mely a lengyel állam virágzását hozta.

grunwald_1.jpg

A grünwaldi csata (1410)

A lengyel-litván unió első nagy próbatétele 1410-ben következett el, amikor háborúba keveredett a Német Lovagrend államával. A korszak egyik legnagyobb összecsapásában, a grünwaldi csatában, 1410 július 15-én a lengyelek és litvánok legyőzték a lovagrend csapatait (annak dacára, hogy azokat brandenburgi seregek is segítették). A lengyelek 30-32 ezer katonával, a lovagrend csapatai pedig 27-29 ezer harcossal vonultak fel a hadszíntérre. Az egyértelmű lengyel diadal - mely a világtörténelem legnagyobb csatái közé is bekerült - Európa-szerte megnövelte a lengyel állam presztizsét. Később, 1454 és 1466 közt egy újabb háború zajlott a lengyelek és a lovagrend között, megint csak lengyel győzelemmel. (A háborúkat az 1. és 2. thorni béke zárta le 1411-ben és 1466-ban.) A sikeres lengyel-litván együttműködést 1569-ben a lublini unió újra megerősítette (nemzetközösséggé váltak). Ami a Német Lovagrend államát illeti: 1525-ben eltűnt a térképekről, kisebbik része Porosz Hercegség néven működött tovább (és 1618-ban Brandenburghoz került), másik része pedig (a későbbi észt lett terület) átalakult a Livóniai Kardtestvérek államává, majd Kurlandi Hercegséggé, mely 1583-ban felosztva, svéd és lengyel, végül 1721-től orosz birtokká vált. (A lovagrend Németországba települt.)

Hanyatlás korszaka

Lengyelország fénykora először a Jagelló-dinasztia kihalásával tört meg 1572-ben, amikortól a lengyel nemesség fokozatos túlhatalmának kora kezdődött (Pacta Conventa – 1573). A lengyel nagyhatalom utolsó fellángolására Báthory István lengyel uralkodóvá koronázása után került sor. Az összesen 11 évig (1586-ig) hatalmon lévő Báthory alatt a lengyelek legyőzték az oroszokat a livóniai háborúban (1558-1583). Később viszont a lassú hanyatlás következett, a „lengyel nemesi köztársaság” válságba került: a szejm csak teljes egyetértésben hozhatott törvényt (ami szinte soha nem volt), az éppen aktuális királynak pedig szinte semmihez sem volt joga. A lengyel állam szinte működésképtelenné vált és az állandó széthúzás válságában élte mindennapjait.

A belső bajokhoz külpolitikai kudarcok társultak: II. János Kázmér alatt (1648-1668) Ukrajnában kozák felkelés kezdődött Bogdan Hmelnickij kozák hetman vezetésével, mégpedig 1648-1655 között. Az orosz cárság az ukrán lázadókat támogatta, az etnikai-vallási azonosság miatt, akárcsak a Krími tatár kánság. (A felkelésről Henryk Sienkiewitz írt regényt 1884-ben, melyből 1999-ben készült kitűnő lengyel történelmi film, Tűzzal-vassal címmel.) A konfliktus végül orosz-lengyel háborúvá fajult (1654-1667), melyben Alekszej (Romanov) cár aratott diadalt és az Andruszovoi békében Szmolenszk városát, illetve a Dnyeperen túli ukrán területeket elvehette Lengyelországtól. A háború alatt Svédország is támadta a lengyel államot - az 1655--1660 közti északi háború részeként, mely párhuzamosan zajlott a lengyel-orosz háborúval - és szintén jelentős területeket vett el Lengyelországtól. (Az északi háborúban a svédek egyeduralmat akartak elérni a Baltikumban, így a lengyelek mellett az oroszokkal és dánokkal is harcban álltak.)

lengyelorszag_18szazad.jpg

A XVIII. század a térségben az Orosz Birodalom megerősödését és nagyhatalommá válását hozta. Az északi háborúban (1700-1721) Nagy Péter cár legyőzte a svédeket, így országa vitathatatlan módon Kelet-Európa vezető monarchiájává változott. A lengyel állam innentől kezdve egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe került az Orosz Birodalom irányába.

A későbbiekben (1721-1772 közt) az orosz uralkodók mind jobban beavatkoztak a lengyel belügyekbe. A XVIII. század utolsó harmadára a lengyel állam végzetesen meggyengült, így 1772 és 1795 közt a környező nagyhatalmak - kihasználva a lengyel állam belső széthúzásait és működésképtelenségét – felosztották az országot.

lengyel_felosztasok.jpg

Lengyelország felosztásai: a vörös részek az oroszokhoz, a kék részek Ausztriához, a sárga részek Poroszországhoz kerültek

A hanyatlás kora kitartott a Napóleoni háborúk alatt is és csak a XX. századra ért véget a lengyelek számára. Ugyanakkor fontos kiemelni: a Lengyel Királyság hosszú virágkora – 1385 és 1572 között - sikerekben gazdag időkkel ajándékozta meg Európa egyik legerősebb akkori államát. Ez a bizonyos virágkor pedig a Krevai Unióval vette kezdetét, éppen ma 634 éve.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.08.14.(14:33)   

12 komment

Sir Winston Churchill történelmi szerepe [70.]

2019. május 12. 10:18 - Harmath Árpád Péter

Sir Winston Churchill egyike a történelem legismertebb és legtöbbet idézett nagy alakjainak. Történelmi szerepe 1908 -tól kezdődően előbb Nagy-Britannia politikájában, majd 1940-től már az egész világ históriájában meghatározónak tekinthető. Keménykalapos, elegánsan öltözött, de testes alakja, állandó szivarozása, "V" betűt (a győzelem jelét) formázó kéztartása és örökösen idézhető, szállóigékké lett mondatainak sokasága emlékezetessé teszik őt az utókor számára.

churchill01.jpg

Churchillt sokan Hitler legfőbb legyőzőjének, mások a Brit Birodalom utolsó nagy alakjának, megint mások a XX. század legmeghatározóbb politikusának tartják. Ami tény: a második világháború kirobbanásakor ő rázta fel Angliát abból a passzivitásból és kormányzati letargiából, melybe 1937 és 1940 közt elődje, Neville Chamberlain taszította a szigetországot és amely beletörődő módon hagyta Adolf Hitler európai terjeszkedését és agresszióját. Elsősorban neki volt köszönhető Anglia kitartása a legnehezebb időkben (1940 májusa és decembere között), illetve a háború későbbi éveiben is. Kiváló szónok volt, eltökélt hazafi és sokoldalú polihisztor. Gyönyörűen festett (750 képet készített), kiválóan írt (számtalan könyv fűződik nevéhez, 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott), emellett történészkedett, értett a hadviseléshez és bejárta az egész világot.

Sok időt töltött kenti birtokán, Chartwellben (itt előszeretettel építgette, egyszerű kőműves munkával saját kezűleg a házát), szerette feleségét (Clementine Hoziert), akit 1908-ban vett nőül és imádta öt gyermekét is.

churchill_lanyaval.jpg

Churchill kőműveskedik chartwelli házában, Sarah lányával 1928-ban

Nagyon szeretett szivarozni, valósággal vedelte a jó minőségű whiskyt és szinte minden érdekelte, ami a világban történik. Megvetette és veszélyesnek tartotta a politikai szélsőségeket: a nácizmust és a kommunizmust. Ugyanakkor ambivalens személyiségét bizonyítja, hogy miközben élvezte az élet apróbb örömeit, egész életében vissza-visszatért hozzá a depresszió (amit egyszerűen csak "fekete kutyájának" nevezett). Erős szervezete volt, de így is érték egészségügyi traumák: 1941 decemberében szívrohamot, 1953-ban agyvérzést kapott, egyszer pedig (1931 végén, New-Yorkban) elütötte egy autó.

Fiatal korától kezdve érdekelte a politika: első képviselői mandátumát még a konzervatív pártban szerezte, majd 20 évig volt liberális (amikor Angliában is liberális kormányok váltották egymást 1905 és 1922 között), végül 1925-től haláláig visszatért a konzervatívokhoz és ennek a pártnak a "színeiben" lett miniszterelnök is, két ciklusban.

brit_miniszterelnokok.jpg

Sir Winston Churchill kivételes, de megosztó személyiség volt, aki egy egész nemzetet segített át a világtörténelem legtragikusabb időszakán. Mivel 1953-ban elnyerte a térdszalagrend lovagja címet, innentől kijárt neki a sir (szőr) megszólítás is. Életútja az emberi történelem egy jelentős szeletét mutatja meg számunkra.

Churchill útja a politika világába

Churchill életének bemutatásakor kihagyhatatlan megemlíteni és előrebocsátani azt, amire ő maga is nagyon büszke volt: származására, pontosabban rokoni kapcsolatára a brit történelem egyik legnagyobb alakjával, John Churchill herceggel. Az említett úriember az 1701 és 1714 közt zajló Spanyol örökösödési háborúban a brit hadsereg főparancsnokaként harcolt a franciák ellen. Legnagyobb diadalát a korszak egyik legnagyobb összecsapásában aratta a höchstadt -i csatában (1704 augusztus 13-án). Itt 50 ezres seregével (osztrák csapatokkal kiegészülve) tönkreverte a francia-bajor haderőt, megfordítva az egész háború menetét. Nevezetes őséről Churchill könyvet is írt.

Nagyrészt családja hagyományai előtt meghajolva, de részben említett felmenője miatt is már fiatalon a katonai pályát választotta. Alig 21 évesen már huszár alhadnagy lett belőle, majd tisztként beutazta az egész Brit Birodalmat (és egyben az egész világot). Némi plusz anyagi juttatásért hadi-tudósitásokat is készitett, mellyel a fogalmazás, írás, retorika területén is korán komoly tapasztalatokat szerzett.

fiatal_churchill.jpg

A 21 éves Churchill, 1895-ben, huszártiszti ruhában

Szolgált Kubában (1895-ben), ahol megszerette a szivarozást, majd huzamosabb időt töltött az indiai Bombay -ben, aztán harcolt Pakisztánban a pastuk ellen (a malakandi csatában), majd Szudánban és 1899/1900 -ban Dél-Afrikában. Az utóbbi helyszínen vett részt a búr háborúban, mely során még hadifogságba is került (de sikeresen megszökött).

Először 25 évesen, 1899 -ben fordult a politika felé: amikor indult a parlamenti választásokon. Ekkor még vesztett ugyan, de egy évvel később, 1900-ban már konzervatívként az alsóház tagja lehetett (mint Oldham képviselője). Alig négy évvel később, 1904-ben a liberálisok felé fordulva pártot váltott, majd újabb két évvel később államtitkári kinevezést kapott. Innentől egyre feljebb és feljebb ívelt politikai karrierje.

Miniszter, katona, képviselő

Miután 1906-ban megjelent első könyve -- melyet egyébként édesapjáról írt -- elnyerte Asquith miniszterelnök bizalmát és 1908 -ban kereskedelmi miniszterként a brit kormány tagja lett. Két évvel később, 1910 -ben belügyminiszter, majd az Admiralitás Első Lordja (a brit királyi tengerészet feje). Később Lloyd George kormányában, 1917 -től hadfelszerelési, majd hadügyminiszter és légügyi miniszter. Ekkor úgy tűnt számára, hogy karrierje csúcsára ért. Azonban ezekben az években érte egyik legnagyobb kudarca is: egyike volt ugyanis a katasztrófával végződő Gallipoli partraszállás megtervezőinek. Később a hadművelet kudarcát az ő nyakába varrták.

churchill_1900.jpg

Churchill 1900-ban, alig 26 évesen (Library of Congress / Wikimedia Commons)

Az első világháború alatt, megtépázott katonai hírnevének helyreállítása érdekében szárazföldi alakulatokhoz kérte magát és a nyugati fronton egyszerű zászlóalj parancsnokként szolgált (őrnagyi, majd alezredesi rendfokozatban). A háború után szakított a liberálisokkal, 1924-ben független képviselő lett (Epping képviselője), majd 1925 -től már a konzervatívok embere. Elnyeri Stanley Baldwin bizalmát, aki pénzügyminiszterré teszi (1925-1929). Életében a következő fordulatot az 1929 -es év hozza: ekkor a konzervatívok bukásával ő is "pályaszélre" kerül. A munkáspárt uralma alatt (1929-1935) a könyveinek, a festésnek és egyéb hobbijainak élt. A politikai számkivetettségből 1938 -ban lépett újra a hatalom fókuszába, amikor a konzervatív párt harcias szárnyának élére állva, szembe helyezkedett a mind népszerűtlenebb Neville Chamberlain -nel. A második világháború küszöbén, 1939-ben újra ő lett az Admiralitás Első Lordja (mint ahogyan az első világháborúban is ő viselte ezt a tisztséget).

Anglia miniszterelnöke

Az 1940 -es esztendő és a rengeteg háborús hír végzetesen kiélezte a politikai viszonyokat Angliában. A Hitleri német hadsereg 1939 szeptemberében lerohanta Lengyelországot, majd 1940 tavaszán Dániát és Norvégiát, illetve a Benelux államokat (Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot). 1940 május 10-én pedig az első német katonák francia földre léptek. Az angol képviselők pánikba estek: Írország kivételével az összes környező ország német kézre került, így várható volt Anglia megszállása is.

Chamberlaint egyre kevesebben tartották alkalmasnak az ország vezetésére, VI. György és a konzervatívok Lord Edward Halifax (külügyminiszter) kormányfői kinevezését sürgették. Ám a parlament ellenzéki képviselői (liberálisok és munkáspártiak) akik elfogadták a nagykoalíciót (vagyis a konzervatívokkal közös kormányzást) csak olyan jelöltet támogattak, akinek múltjában nem csak kizárólag konzervatív karrier látható. A feltételeknek az akkoriban már 66 éves Churchill felelt meg leginkább, hiszen korábban, 1904 és 1924 közt liberális kormányokban szolgálta a királyságot. Így végül 1940 május 10-én Winston Churchill lehetett Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.

churchill_felesegevel.jpg

Churchill feleségével (1940 június)

Nem volt könnyű dolga: el kellett érnie, hogy a Chamberlain és Halifax vezette "egyezkedés-pártiak" ne csináljanak ostobaságot és ne vegyék rá a törvényhozást a Hitlerrel való egyezkedésre (melynek Anglia biztosan vesztese lett volna). Amellett fel kellett szítania a britek harci kedvét is, hogy a korábbi passzív apátiát lelkesedés váltsa fel és az angolok harcba induljanak szigetük védelméért. A rádióban elmondott szenvedélyes szónoklatainak és az alsó házban előadott hihetetlen beszédeinek hatására azért lassan megváltozott a helyzet: Nagy-Britannia végre késznek mutatkozott a harcra

" ...harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat..." /részlet Winston Churchill, 1940. június 4-én, a brit alsóházban elmondott beszédéből/

Churchillnek hatalmas szerepe volt a Hitler ellen kialakuló szövetséges összefogás megszületésében, az Atlanti Charta létrejöttében. Összesen 12 alkalommal vett részt nagy konferenciákon más országok vezetőivel és a háború alatt 100 ezer kilométert utazott. Napi kapcsolatban állt az Európában harcoló brit csapatok főparancsnokával, Bernard Law Montgomeryvel és 1944 nyarától (a normandiai partraszállástól) az amerikaiak vezetőjével, Eisenhowerrel is. Tárgyalt, utazott, intézkedett fáradhatatlanul, amíg végre nem fordult a kocka és a szövetségesek 1945 májusára le nem győzték a nácikat.

churchill_hatodik_gyorgy.jpg

Churchill a király (VI. György) oldalán, 1945-ben

A legsötétebb óra

Joe Wright 2017-ben készített, de a magyar mozikban csak 2018 januárjában bemutatott életrajzi drámája történet-hűen mutatja be Churchill egy hónapját, mégpedig 1940 tavaszán. Láthatjuk miniszterelnökké válását, harcait saját pártjával és küzdelmét két riválisával: Chamberlainnel és Halifax lorddal. Vele vagyunk a legveszélyesebb napokban: 1940 májusának végén, amikor egyszerre aggódott a Dunkerque partjain reked több százezer angol katona sorsáért és Angliáért, melynek német elözönlésére akkoriban bármely nap lehetett számítani. Aztán felülkerekedik a bajokon és megmenti a brit katonákat. Az ő ötlete volt ugyanis, hogy a lakosság hajóin menekítsék át a harcosokat a csatorna túlpartjára. Ez volt a híres dinamó hadművelet, melyről Christopher Nolan készített látványos filmet 2017-ben. [Aki még nem látta a filmet, az ugorja át az itt következő spoileres részt.]

dunkirk.jpg

Churchillt a Legsötétebb órában Gary Oldman alakítja, mégpedig zseniálisan. Játékát 2018-ban Oscar díjjal jutalmazták. Noha sokat kellett maszkírozni rajta, hiszen valós testsúlya közelében sem volt Churchill elhízott alkatának, azért ügyesen oldották meg "átalakítását". A filmben óriási pozitívum, hogy kiemeli Churchill 1940 tavaszán véghez vitt küzdelmét belső riválisaival szemben, akik minden módon akadályozták miniszterelnöki sikerességében. Külön említésre méltó, ahogyan a Legsötétebb óra bemutatja VI. György és Churchill sajátos viszonyát. A különleges módon trónra került uralkodó (aki testvére botrányos lemondását követően lett király) eleinte nem kedvelte Churchillt, sőt nem is bízott benne. Ám amikor megtudta, hogy a parlamentben csak ő tart ki a Hitlerrel való harc mellett, megváltozott róla a véleménye. A film egyik jelenetében VI. György kíséret nélkül, hétköznapi ruhában keresi fel Churchillt saját otthonában. Beszélgetnek és békét, illetve egyezséget kötnek egymással, kölcsönös támogatást ígérve a másiknak.

legsotetebb_ora.jpg

Jelenet, "A legsötétebb óra" című filmből

A film másik csúcspontja Churchill metrós kalandja, amikor a miniszterelnök egy nap kipróbálja a londoni metrót (minden kíséret és felhajtás nélkül). Persze mindenki felismeri, ő pedig két megálló közt nagyot beszélget az egyik kocsi utasaival (akik nem győznek csodálkozni). A jelenet végén Churchill úgy érkezik a parlamentbe, hogy megfordítja az alsóház letargikus hangulatát, az egyszerű emberektől kapott elszántsággal felvértezve. A filmben hallhatjuk Churchill híres beszédeit is, melyek akaratlanul is lelkesedéssel töltenek el bennünket.

churchill_eisenhower.jpg

Churchill és a szövetséges csapatok főparancsnoka: Eisenhower

Churchill élete 1945 után

A háború végén, a britek a világ nagy meglepetésére nem választották újra Churchillt, mert csak háborús időkre alkalmas kormányfőnek tartották. Helyette egyetlen ciklusra Clement Attlee lett Nagy-Britannia új prime ministere. Ám Churchill nem vonult vissza a politikától. A brit parlamentben 1945 után is sokat számított véleménye. 1946 március 5-én, az amerikai Fulton városában elmondott híres beszédét tekintik ma is a hidegháború kezdetének. Jellemző, hogy mennyire figyelt a világ szavaira és mennyire mérvadó volt mindaz, amit mondott. (Egy egész korszak kezdetét kötik mondataihoz.)

winston_churchill.jpg

Népszerűsége 1950-ben újra kormányfői székhez juttatta Churchillt: 1951 és 1955 közt másodszor is Anglia miniszterelnöke lehetett. Ez az új ciklus azonban már megterhelte idős szervezetét: 1953-ban, 79 évesen agyvérzést kapott, majd 1955-ben fizikai és szellemi állapotára hivatkozva végleg visszavonult a politikától. A halál 90 évesen, 1965 január 24-én érte. A XX. század egyik legnagyobb politikusa és történelmi személyisége volt.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.05.12.(10:18)   

25 komment

A 2019-es történelem érettségi megoldásokkal [69.]

2019. május 08. 14:41 - Harmath Árpád Péter

Nagyon könnyű volt az idei középszintű történelem érettségi írásbeli része. Aki józan, logikus gondolkodással fogott a feladatokhoz és erőssége volt a szövegértés, az különösebb erőlködés nélkül is elérhetett akár 80-90% -ot is. Ugyanakkor akadtak beugratós, többféle módon is értelmezhető feladatok. A legfőbb probléma még mindig a merev ragaszkodás a "forrásközpontú történelem-oktatást" mindenek fölé helyező és a szövegértést (nem pedig a valós tudást) mérő feladattípusokhoz. [Erről bővebben a történelemtanárok blogon] Íme a 2019-es történelem írásbeli érettségi, megoldásokkal:

1b.JPG

 

2.JPG

3.JPG

4.JPG

5.JPG

6.JPG

7.JPG

8.JPG

9.JPG

 

10b.JPG11.JPG

12.JPG

Eszé feladatok:

13. Középkori uradalom, az uradalmi földek három típusa

A középkori uradalmak a korai középkor Európájának a nyugati részén jöttek létre a népvándorlás megrázkódtatásai és a Római Birodalom bukása (476) után és jellemzően a X. századra alakultak ki azok a szabályok, amelyek a hosszú távú működésének kereteit biztosították. A középkori uradalom tulajdonosa a földbirtokos (Ribaude úrnő), aki saját kezelésű földdel (majorság) rendelkezett. Ezen a területen az uradalom jobbágyainak ingyenmunkát, robotot kellett végezniük. A földesúr (úrnő) a tulajdonában lévő földek másik részét a jobbágyoknak (akik a falu lakosai) használatba adja, amiért termény és/vagy pénzjáradékkal tartoznak számára, valamint időszakonként ajándékokkal kedveskednek neki. Emellett a közös használatú földekre vonatkozó szabályokat is a földesúr alkotja meg, jelen esetben úgy, hogy egyeztetést folytatott az uradalmi közösség tagjaival. A közös használatú földeket (pl. halastó, legelő) a földbirtokos és a jobbágyok a megalkotott szabályok szerint használhatják.

14. A sztálini propaganda és ideológiai háttere

A Szovjetunióban az 1920-as évek végétől Sztálin totalitárius diktatúrát alakított ki. Az egyszemélyi hatalomgyakorlás, az erőszakszervezetek visszaélései, a szabadságjogok hiánya mellett a sztálini rendszer fontos jellemzője volt a kommunista eszme kizárólagossága, az ateizmus és a materializmus elvének egyoldalú terjesztése. A kulturális élet a filmgyártástól a színházi előadásokig az újságok és a könyvek kiadásán át, teljes ellenőrzés alatt működött: a rendszer kritikusait üldözte és terrorizálta, a támogatókat jutalmazta. A művészeknek a szocialista realizmus szellemében kellett alkotniuk, ábrázolva a szocializmus építését, az elkötelezettséget és az erőt, amit a munkásosztály képviselői kifejtenek (metróépítő munkás). A képen is látható, hogy a nők ábrázolásában a művészek a társadalmi egyenlőséget jelenítik meg, általában idealizált formában. Ezek az alkotásokra jellemző a precíz, pontos ábrázolás, a szépség megjelenítése, de ez is csak a propaganda egyik eszköze. A propaganda célja a rendszer népszerűsítése, idealizálása és a vezér személyi kultuszának erősítése. A sztálini propaganda révén a történelmet meghamisították, a tényeket elferdítették. A politikai oktatásokon azt hangsúlyozták, hogy a Szovjetunióban jobban élnek, mint a kapitalista országokban és megszűnt a kizsákmányolás, az emberek pedig boldogan dolgoznak az ideális társadalom, a kommunizmus felépítésén.

15. Szent István egyházszervező tevékenysége

A Kárpát-medencében letelepedett magyar törzsek vezetője Géza fejedelem (972-997) még pogány isteneknek áldozott, de már felvette a keresztény hitet is, fiát Vajkot pedig megkeresztelte (István) és a német területekről érkező keresztény papok által neveltette. A neveltetés során Adalbert prágai püspök és társai megtanították a tudományokra és a latin nyelvre is a trónörököst. Istvánnal szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány, aki a pogány értékrendet képviselte és a keleti kereszténységgel állt kapcsolatban. István utóddá jelölésével Géza a Nyugat-Európában elterjedt öröklési rendet, a primogenitúrát és a nyugati kereszténységet választja. Ebben az időben a Kárpát-medence a nyugati és a keleti kereszténység határterületén helyezkedett el. Hogy Koppány harca esélytelen legyen, arról Géza gondoskodott: a somogyi területeken jelölte ki szálláshelyét és körbevette fejedelmi erősségekkel. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom. István II. Szilveszter pápától kért koronát, és 1000-ben megkoronázták Esztergomban. Az ifjú király a hatalma  megszilárdításáért további harcokat vívott (az erdélyi Gyula és Ajtony legyőzése), így az egész Kárpát-medence urává vált. A legyőzött törzsfők, nemzetségfők földjeinek nagy része közvetlenül az ő kezébe került. Az egyházszervező tevékenységének célja a királyi hatalom megerősítése az egyház támogatásával, illetve a keresztény Európához kötődés a nép megmaradása érdekében. Tevékenysége során 10 püspökséget alapított (esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, váci, bihari és gyulafehérvári) közülük először Esztergom érseki rangot kapott, amivel megakadályozta, hogy  magyar egyház német érsek fennhatósága alá kerüljön. Az egyházszervezet megerősítése érdekében földeket adományozott, illetve törvényeket hozott a hit megerősítésére (10 falu építsen egy templomot, vasárnaponként kötelező a templomba járás, kivéve akik a tüzet őrzik, törvényszegőket megbünteti életkor szerint, figyelni kell az istentisztelet alatt). Az egyház működésének biztosítása érdekében bevezette a tizedet: a termény egytizedét be kell szolgáltatni az egyház számára. A magyar társadalom ekkor átmenetet képzett a törzsi-nemzetiségi és a feudális között, István célja pedig a feudális társadalmi rend megszilárdítása, amelyben fontos szerepet tölt be a katolikus egyház. A magyar katolikus egyház felépítése: élén az esztergomi érsek, majd a püspökök, akik az egyházmegyék élén állnak, alattuk az esperesek, majd a plébánosok. Emellett káptalanokat is alapított, amelyek hiteles helyekként is működtek, illetve a szerzetesek letelepedését is támogatta: újabb bencések érkeztek, akik már Pannonhalmán és Pécsváradon alapítottak kolostoraikat. Uralkodásának végére sikerült elterjesztenie és elfogadtatnia a kereszténységet, azokat pedig akik a pogány hit mellett álltak, keményen megbüntette (Vazul).

Az egyházszervező tevékenység révén a magyar király biztosította külpolitikai függetlenségét, belpolitikailag pedig megerősítette hatalmát, hiszen legyőzte vetélytársait és a keresztény hitet követő új hatalmi elitet emelt fel, amelynek segítségével utódjai is biztosítani tudták az ország függetlenségét, illetve a keresztény törvények szerinti működését.

16. A trianoni béke gazdasági és népességre vonatkozó következményei:

A Magyarországgal kötött trianoni béke (1920. jún. 4.) szerves részét képezte a versailles-i békerendszernek. A békét Simonyi Semadam Sándor kormánya írta alá, majd lemondott. A győztesek (antant) újraszabták Európa térképét, s mesterséges határok mellett Magyarország új létfeltételek közé kényszerült. A történelmi Magyarország területe 282 ezer km2-ről (Horvátország nélkül) 93 ezer km2-re, lakossága 18 millió főről 7,6 millió főre csökkent. Hozzávetőleg 3,3 millió magyar került a szomszédos országokhoz. Etnikailag az új ország szinte homogén arculatot mutatott: a lakosság 89%-a vallotta magát magyarnak (1920), 97%-a magyarul beszélt. A nemzetiségi problémák szinte teljesen eltűntek, ugyanakkor a határon túlra került magyarság helyzete ellehetetlenült. A kialakuló gazdasági-társadalmi válság azonban hosszú időre meghatározta hazánk sorsát. Magyarország nyersanyagbázisa jó részét elvesztette, az állatállomány, az erdők, bányák, termőföldek, kőolaj és az infrastruktúra (vasút, közutak) nagy része a szomszédos országokhoz került. Az Osztrák-Magyar Monarchiához méretezett ipari kapacitás nyersanyag nélkül maradt: a gépgyártás 82%-a megmaradt, a vasérctermelésnek azonban csak a 11%-a.

Foglalkoztatási gondok keletkeztek: a gazdaság már nem volt képes felszívni a falusi munkaerőt, az áttelepülők (főleg értelmiségiek, tisztviselők) lakás és állás nélkül maradtak, növelve a hajléktalanok számát. Az elcsatolt területekről áttelepülők a pályaudvarokon, vagonlakásokban laktak lehetetlen körülmények között. Mintegy 300.000 áttelepülő magyarról kellett gondoskodni, az amúgy is lakáshiánnyal küzdő országnak. A vagonlakók ellátását szinte ellehetetlenítette a szénhiány, amivel az ország 1918 óta folyamatosan küszködött. A városi lakosság felajánlásai, hozzájárulásai és segítsége nélkül még szörnyűbb lett volna a helyzet. A gazdasági helyzetet nehezítette a katonai megszállás, a nemzeti vagyon elrablása (csehek, románok, szerbek) és a Kisantant gazdasági blokádja és a hazánkra rótt jóvátétel is. A megmaradt városok jelentős része az ország peremére szorult, elvágták őket gazdasági hátterüktől (Miskolc, Szeged), megszűnt az egységes Kárpát-medencére szabott piac és a közlekedés Budapest centrikus lett.

A kormányon lévő politikai vezetés (Horthy kormányzó és az általa kinevezett kormányok) és az ellenzék sem tudta elfogadni a trianoni békét. A különbség abban mutatkozott közöttük, hogy a kormányon lévő keresztény-nemzeti pártok a Szent Istváni birodalmat akarták visszaszerezni, míg a liberális-szociáldemokrata ellenzék az etnikai határok elve (Wilson) alapján vizsgálta volna felül a békét. Az állandó felülvizsgálat szándéka (revízió) tovább rontotta a szomszédos országokkal meglévő rossz viszonyt (Kisantant). Történelmi, kulturális, gazdasági, etnikai és földrajzi érvekre hivatkozva folyamatossá vált a revíziós propaganda, mely nem vette figyelembe a realitásokat: minden területet (nem magyarok lakta területeket is) visszakövetelt. A Horthy-korszak a sérült nemzettudat sajátos ellensúlyozására törekedett. A közvélemény számára szintén elfogadhatatlan volt a béke, ami egy máig feldolgozatlan traumát okozott. Magyarországon gyászoltak az emberek, az újságok gyászkeretes cikkeket jelentettek meg, olyan pályázatok jelentek meg, amik a magyar nép reakcióját közvetítik a politika felé. Új jelmondatok és imák születtek. Az egyik ilyen jelmondat: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”.

jegyzettar_blog.jpg

Szólj hozzá!

A hidegháború nagyobb, fegyveres konfliktusai [68.]

2019. április 23. 08:49 - Harmath Árpád Péter

A hidegháború az emberiség történetének sajátos korszaka volt a második világháborút követő évtizedekben, amikor az akkori világ két, nukleáris szuperhatalma (az USA és a Szovjetunió) illetve szövetségi rendszereik egymással rivalizálva, egy tényleges világháború kirobbanásának veszélyével fenyegették Földünket. A korszak pontos behatárolása még ma sem egységes. A legelterjedtebb és általunk is támogatott vélemény szerint a hidegháború kezdete Winston Churchill fultoni beszédéhez köthető, mely 1946 március 5-én hangzott el az Egyesült Államokban. A korszak végét tekintve két álláspont létezik: az egyik a berlini fal leomlásához kapcsolja a hidegháború végét, mely így az 1989 november 9-es dátumot veszi alapul, a másik történész-vélemény a viszont Szovjetunió felbomlásához kapcsolja a korszak lezárulását, mely 1991 december 25.

hideghaboru.jpg

Maga a korszak, konfliktusait tekintve három területen hozott komoly ellentéteket: az egyik a fegyverkezési verseny volt, a második az úgynevezett "harmadik világ" háborúiban öltött testet (melyekben a két nagy katonai tömb is mindig jelen volt), a harmadik pedig a gazdasági, kulturális és hírszerzési versengésben nyilvánult meg. A hidegháború tanulmányozásakor tehát érdemes ezekre fókuszálnunk. Jelen posztban leginkább a második tényezőre, vagyis a rivalizáló nagy katonai tömbökön kívül álló országok háborúira összpontosítva. A fegyverkezési verseny egyébként elsősorban a stratégiai, csapásmérő eszközökre irányult: mint az atomfegyverek -- melyekkel legelőször az USA rendelkezett (1945 óta), majd a Szovjetunió (1949-től) -- és ide sorolandóan a vadászgépek, csatahajók, tengeralattjárók, harci helikopterek ... stb, másodlagosan pedig a hagyományos fegyverek (harckocsik, ágyúk, kézifegyverek). A kémvilág hidegháborús működéséről -- mely ebben a posztunkban került kifejtésre -- még ma sem tudunk mindent: de annyi bizonyos, hogy mind a CIA, mind a KGB kémek tucatjait építette be a másik fél katonai-polgári döntéshozó testületeibe.

Most pedig a hidegháborús időszak, vagyis az 1946 és 1991 közti évek fegyveres harcaival folytatnánk. Ezek közül 5 nagyobb és 5 kisebb emelhető ki. Rövid bemutatásuk segít megérteni az egész korszakot.

Időrendben első helyen a koreai háború áll, mely 1950 és 1953 között először korbácsolta fel a szemben álló katonai táborok közti feszültséget. A konfliktus okozója a második világháború utáni sajátos helyzet volt, melyben a félsziget északi részén a japánokat kiűző kínai-szovjet csapatok kommunista berendezkedést valósítottak meg, míg délen -- ahol amerikaiak harcoltak a japánok ellen -- megmaradt a nyugati mintájú, kapitalista rendszer.

korea_map.jpg

Az északi Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, melynek vezetése a Kim család kezébe került -- 1950 nyarán indított támadást dél ellen, hogy egyesítse a félszigetet. Csapataik egészen Puszanig szorították vissza a délieket, ekkor azonban a kommunizmusból nem kérő Dél-Korea, váratlan amerikai segítséget kapott: a 8. amerikai hadsereg illetve Douglas MacArthur tábornok megfordították a háború menetét. A nagyarányú ellentámadás egészen a kínai határig nyomta vissza a kommunistákat, amikor viszont Kína egy közel fél milliós haderővel megállította őket, majd óriási tartalékok bevetésével a félsziget közepéig verte vissza az amerikai csapatokat. Végül 1953 nyarán megszületett a panmindzsoni fegyverszünet, melyet máig nem követett békekötés.

A második nagy hidegháborús konfliktus a "Szuezi - magyar válság" néven lett ismert, mivel egyszerre és egy időben zajlott az egyiptomi fegyveres harc és az 1956-os magyar forradalom (illetve szabadságharc). Gamal Nasser 1956 júniusában került Egyiptom élére és szovjetbarát-politikájával, illetve a nyugati hatalmak  -- főleg Franciaország és Anglia -- számára fontos Szuezi-csatorna államosításával azonnal elérte a nagyhatalmak közti ellenségeskedést. A brit flotta rögtön Egyiptom partjaihoz hajózott és Izrael is megindította páncélosait Nasser ellen. Közben Budapesten is fellángolt a forradalom és a tömegek a szovjetek távozását követelték. Nyikita Hruscsov ekkor ultimátum-szerűen követelte, hogy a nyugati hatalmak vonják vissza beavatkozási szándékukat a két szovjet érdekszféra: Egyiptom és Magyarország tekintetében. A kettős válság végül szovjet fölénnyel zárult: Nasser 1970-ig maradt a helyén, hazánkban pedig Ivan Konyev tábornok sajnos leverte a szabadságharcot (a NATO tétlensége mellett).

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus a berlini fal kapcsán robbant ki 1961-ben, amikor Walter Ulbricht NDK vezető és Hruscsov, szovjet első titkár elrendelték Nyugat-Berlin fallal történő körül vételét, mégpedig az állandó átszökések megakadályozása céljából.

berlini_fal.jpg

Az összesen 156 kilométer hosszú kerítés-rendszert 1961 augusztus 13-án kezdték el megépíteni, és "csak" 65% -a volt tényleges fal, a többi részén őrtornyokkal ellátott szögesdrót akadályokból tevődött össze (38 km hosszan vizi határvonallal). A berlini fal mintegy 28 éven keresztül állt, egészen 1989 november 9-ig, mely időszak alatt 5 ezer embernek sikerült az átszöknie rajta és 483 esetben végződött halállal a határsértés. 

A negyedik nagy hidegháborús konfliktus "kubai rakétaválság" néven vonult be a történelembe. Az 1962 október 16 és 28 közt zajló nemzetközi krízis hátterében Kuba különleges státusza húzódott. A Magyarország méretű kis sziget -- mely az USA partjaitól csupán 200 km -re fekszik a Karib tengeren -- Fidel Castro mozgalma és forradalma nyomán lett 1959 -ben szovjet-barát, kommunista rendszerré.  

kubai_raketav2.jpg

Kuba 1962 őszén hozzájárulását adta ahhoz, hogy a szovjetek rakétákat telepítsenek területére. Ezt azonban az amerikai kémrepülőgépek hamar felfedezték és John F. Kennedy illetve a Fehér Ház fenyegetésként értékelték a háborús lépést. A Pentagon azonnali riadót fújt, az amerikai flotta pedig rögtön a kubai partokhoz hajózott, ahol farkasszemet nézett a szovjet cirkálókkal. Kialakult egy amerikai blokád a szigetország körül és levegőben lógott a szovjet illetve amerikai hadihajók közti összecsapás.

kubai_raketavalsag.jpg

A pattanásig feszült helyzetben karnyújtásnyi közelségbe került a harmadik világháború és egy nukleáris katasztrófa. Végül a felek, Hruscsov és Kennedy megállapodtak: a szovjetek visszavonják rakétáikat, ha Amerika sem telepít rakétákat Törökországba és forródrót létesül a szuperhatalmak vezető között. Az elemzők és történészek máig a kubai rakétaválságot tekintik a hidegháború "legforróbb" történelmi pillanatának, amikor az emberiség legközelebb állt egy egész világot fenyegető atomháború kirobbanásához.

ensz_okt25.jpg

Adlai Stevenson az ENSZ Bt elé tárja a fényképes bizonyítékokat a kubai szovjet rakétákról

Az ötödik és egyben legnagyobb hidegháborús válságot a Vietnámi háború jelentette 1955 és 1975 között. A hosszú harc előzményét a XIX. századi francia gyarmatosítás jelentette, mely Franciaország birtokává tette az indokínai országot. Később, a második világháborúban átmenetileg Japán megszállás alá került a terület, majd 1945-ben visszatértek a franciák. Ekkor azonban a vietnámiak már szuverenitásra vágytak és kikiáltották önállóságukat. Háború kezdődött tehát a franciák és a vietnámiak közt, melyet 1954-re, a Dien Bien Phu -i csata után a vietnámiak nyertek meg. A francia kivonulást követően Vietnam északi részén a Kínából érkező kommunizmus vert gyökeret, míg délen a kapitalista berendezkedés maradt meg. A kétféle Vietnam 1955-ben háborúban bonyolódott egymással, melybe 1960-tól egyre fokozódó mértékben az Egyesült Államok is beavatkozott. Először katonai megfigyelőknek és tanácsadóknak álcázott amerikai erőket, majd komplett reguláris csapategységeket küldtek Vietnámba, hogy támogassák a délieket.

vietnam.jpg

A Vietkong és Ho Si Minh azonban kitartottak és a rengeteg katonai vereség dacára is nagy veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. A háború csúcspontján, 1968-ban közel 600 ezer amerikai katona harcolt Indokínában. Az északiak parancsnoka Nguyen Giáp tökélyre fejlesztette gerilla harcot, míg William Westmoreland tábornok (az amerikai csapatok főparancsnoka) nem alkalmazhatott tömegpusztító fegyvereket a nemzetközi nyomás miatt. Mindezeken túl, az északi katonákat és a VIETKONG csapatokat segítették az erdős terepviszonyok is, az alagutak (melyeken gyorsan tudtak teljes egységeket eltüntetni a föld alá) illetve a Ho Si Minh ösvény, melyen a szomszédos Laosz felől tudtak utánpótlást juttatni a délre. A vietnámi háborúban fordulatot hozott az úgynevezett Tét-offenzíva (1968 január 30 és március 3 között), amikor az északiak nagy és általános támadást indítottak déli célpontok ellen, 70 ezer katona bevetésével (többek közt a korábbi főváros Hué megszerzéséért). Bár az amerikai hadsereg kivédte a támadást és katonai szempontból győzött, a veszteségek akkorák voltak (hozzávetőlegesen 4-5 ezer amerikai esett el), hogy odahaza óriási tüntetéssorozat kezdődött a háború befejezéséért.

vietnam_tet_offenziva.jpg

Végül a háborút így az amerikai közvélemény döntötte el: a tüntetések elérték, hogy Johnson nem indult az elnökválasztáson, az új vezető, Nixon pedig rákényszerült a béketárgyalások megkezdésére. Az USA -már 1969-től csökkentette vietnámi csapatai létszámát, majd 1973-ra minden katonáját kivonta és aláírta a békét Észak-Vietnámmal. A háború innentől már csak észak és dél között folytatódott, majd 1975-re a déliek is feladták a harcot. Vietnám egésze a kommunisták kezébe került. A háborúban összesen 58 220 amerikai esett el (1960 és 1973 között).

A hatodik hidegháborús konfliktust a szovjetek afganisztáni háborúja jelentette 1979 és 1989 között. Az egykori szovjet határok mentén elterülő Afganisztánban egészen 1973-ig egy konszolidált monarchikus rendszer volt a jellemző, Mohammed Zahír király 40 éves uralkodása alatt. Ám ekkor egy forradalom köztársasággá változtatta a Közép-ázsiai államot és 5 évre Mohammed Daoud Khan került az elnöki székbe. A belső feszültségek az ő idején törtek felszínre a színes etnikai képet mutató, muszlim országban. Aztán 1978-ban szovjet támogatással egy kommunista puccs révén Nur Muhammad Taraki kaparintotta meg a hatalmat. Vele szemben azonban egy erős iszlám ellenállás alakult ki, Hafizullah Amin vezetésével, mely a kommunisták elűzését tervezte. (link) Válaszul Leonyid Iljics Brezsnyev a szovjet érdekek védelmében elrendelte Afganisztán orosz megszállását. A szovjet támadás 40 ezer fővel indult meg és leginkább a főváros, Kabul megszerzését célozta. A mudzsáhidok (muszlim felkelők "isten harcosai") azonban erős ellenállást fejtettek ki a hatalmas hegyekkel és barlangokkal szabdalt országban, a 4 legfőbb etnikum közül (pastuk, tadzsikok, hazarák, üzbégek) leginkább a pastukra támaszkodva.

afganistan.jpg

1985-re a szovjetek 120 ezerre voltak kénytelenek növelni afganisztáni erőik létszámát, de vereségük így sem volt elkerülhető. Miközben a CIA több módon (fegyverrel, pénzzel kiképzőkkel) támogatta a muszlim felkelőket (köztük egyébként Oszama bin Laden egységét is), a szovjet vezetés a kivonulásról döntött. Erre végül 1989 elején került sor. A Szovjetunió 16 ezres veszteséget könyvelhetett el a 10 éves háború végére. 

Hetedik konfliktus: az iráni túszdráma volt 1980-ban. A krízis előzményeként ki kell emelni, hogy Iránban egészen 1978-ig nyugatbarát rendszer működött, Reza Pahlavi sah vezetésével. Ám 1979 elején kirobbant az iráni forradalom, mely előzte az uralkodót és Khomeini ajatollah, Amerika-ellenes, iszlamista berendezkedést teremtett az országban. 1979 április elsején kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot, mely elvetett minden nyugati vívmányt és visszatért a muszlim hagyományok tiszteletéhez. Az új iráni államvezetés erőteljesen USA ellenes politikába kezdett, így országszerte Amerika-ellenes tüntetések zajlottak. Végül 1979 november 4-én a teheráni tömeg megrohamozta és elfoglalta az Egyesült Államok iráni nagykövetségét és külügyminisztériumát is. Mintegy 50 amerikai férfi és két nő lett túszként az irániak foglya. A túszokat 444 napon keresztül tartották fogva, miközben, Khomeini azt követelte Jimmy Carter amerikai elnöktől (1980 február 23-án), hogy a túszokért cserébe adja át Iránnak a az Amerikába menekült sahot. (A túszok kimentését célzó "Saskarom hadművelet" 1980 április 24-én kudarcba fulladt.)

irani_tuszok.jpg

Végül a válság 1981 január 20-án oldódott meg, miután algériai közvetítéssel zajló hosszú tárgyalásokat követően Washington és Teherán egyezséget kötött: az irániak elengedik az 52 túszt, ha cserébe az USA hozzáférhetővé teszi az Amerikában befagyasztott iráni betéteket (11 milliárd dollár értékben). A túszokat Reagan elnök beiktatásának napján bocsátották szabadon.

Nyolcadik hidegháborús konfliktus: Falkland szigeteki háború (1982) [link] A Dél-Amerika partjaitól 483 kilométerre fekvő, (Atlanti-Óceánon található) és nagyjából három magyar megyével azonos alapterületű, Falkland szigeteket 1592-ben John Davis angol hajós fedezte fel, ám Angliát egészen 1765-ig nem igazán érdekelte a szigetcsoport. Ekkor viszont állandó telepet létesítettek rajta, nagyjából a franciákkal egyidőben. A francia kolóniát aztán 1767-ben a spanyolok kapták meg. Végül 1776 és 1811 közt mindkét ország felszámolta telepeit a szigeteken. Időközben, 1816-ban létrejött Argentína (a Spanyol Birodalomból kiszakadva) és 1823 illetve 1831 között bálnavadász telepeket létesített Falklandon. Ezeket azonban az USA nyomására megszüntették. Következett az 1833 -as esztendő és a britek visszatértek: újjáépítették kolóniájukat és brit betelepülőket hoztak a szigetekre. Csakhogy ekkor már Argentína is magának követelte a szigetcsoportot, mégpedig az 1823 és 1831 közti jogaira hivatkozva. A Falkland-szigetek 2000 fős brit lakossága egészen 1982-ig angol fennhatóság alatt élte mindennapjait. Azonban az 1980-as évek elejére Argentínában egy népszerűségi problémákkal küzdő kormányzat került hatalomra (Leopoldo Galtieri katonai diktatúrája), mely a valós gazdasági bajokról a Falkland-szigetek elfoglalásával akarta elterelni a lakosság figyelmét. Az argentin támadás (Rosario-hadművelet) 1982 április 2-án kezdődött egy 500 fős partraszálló egység bevetésével, a nagyjából 100 brit katonából álló helyi védelem legyőzésére. Stanley, a főváros egyetlen nap alatt elesett.

falkland_war.jpg

Az angol ellentámadás 1982 május 2-án indult meg, amikor a HMS Conqueror elnevezésű brit atom-tengeralattjáró elsüllyesztette az argentin Belgrano cirkálót, 320 argentin tengerész halálát okozva. Az angol légitámadás május 4-én, a legközelebbi angol szigetről, Ascencionról indult meg, bombázások formájában. Válaszul az argentinok egy vadászbombázóról kilőtt rakétával elsüllyesztették a brit Sheffield rombolót, majd a tenger fenekére küldtek egy szállítóhajót és végül még egy angol rombolót is (a HMS Coventryt). Az angolok a Falkland szigetekhez irányították szinte az egész flottájukat, mely 13 ezer km -t tett meg az Egyesült Királyság partjaitól. Következett a brit partraszállás, 1982 május 21-én 4000 emberrel és a háború egyetlen nagy szárazföldi csatája Goose Greennél (1982 május 28-29), ahol 17 brit és 50 argentin katona vesztette életét. Az angol győzelem után következett egy két hetes időszak, amikor a britek Stanley környékét és magát a főváros ostromolták. Végül 1982 június 14-én az argentin csapatok parancsnoka, Mario Menendez tábornok 10 ezer katonájával együtt letette a fegyvert. Az alig két és fél hónapig tartó "kis háborúban" 649 argentin és 258 brit katona esett el. Anglia győzött tehát (megtarthatta a Falkland-szigeteket), de a világot meglepte, hogy a Föld elvben 5. legerősebb hadseregével rendelkező nagyhatalma mennyire nehezen tudta csak kiharcolni a győzelmet. (A háború rávilágított a brit hadsereg gyengeségeire, problémáira.) [A világ legerősebb hadseregeiről, partnerblogunk írásában olvashat.]

Kilencedik konfliktus: Grenadai invázió (1983) A fél Budapest alapterületű (100 ezer lakosú), parányi Grenada szigete, mely a Karibi szigetvilágban található, először spanyol, majd francia, végül 1763-tól angol gyarmatterületként létezett. Függetlenségét csak 1974-ben vívta ki, amikor elszakadhatott az Egyesült Királyságtól. A belső bajok, 1976-ban kezdődtek, amikor a választások eredményét nem ismerte el az ellenzék és előbb egy mérsékeltebb, majd egy radikális (kommunistának tartott) mozgalom vette kezébe az irányítást diktatúra formájában.

grenada.jpg

A szigetország 1979-ben a káosz szélére került. Négy évvel később, 1983 -ban Ronald Reagan, a vietnámi háború óta először amerikai katonai egységek bevetésére adott parancsot az USA területén kívül, Grenadában. Az ok, Amerika félelme volt attól, hogy a sziget szovjet-kubai befolyás alá kerül. 1983 október 26 -án tehát amerikai katonák szálltak partra a szigeten és verték le a forradalmi erőket.

A hidegháború időszakának fegyveres konfliktusai közül -- az 1950 és 1983 közti időszakot alapul véve -- ennek a 9 konfliktusnak a bemutatását választottuk. A folytatásban az 1979-es nicaraguai forradalom (és az 1986-os Irangate), az 1989-es panamai invázió, az 1993-as szomáliai beavatkozás és az 1991-es, illetve 2003-as öbölháborúk kerülnek majd sorra (érdeklődés esetén).

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.04.23.(08:48)  

8 komment

Rejtő Jenő, a légiós- és ponyvaregények koronázatlan királya [67.]

2019. március 30. 12:27 - Harmath Árpád Péter

Éppen 114 évvel ezelőtt, 1905 március 29 -én született a magyar ponyva- és légiós regényírás legnagyobb alakja, Reich Jenő, aki íróként a Rejtő Jenő nevet használta (melyre egyébként hivatalosan soha nem változtatta meg a nevét). Különleges ember volt, bámulatos memóriával, iszonyatos munkabírással, egészen egyedi és utánozhatatlan humorral illetve valami olyan elképesztő tehetséggel megáldva -- a különböző szürreálisan vicces karakterek megteremtésében -- hogy még csak hasonló stílusú íróról sem tud máig sem az irodalomtörténet. Utánozhatatlan és megismételhetetlen volt minden, amit csinált.

rejto_jeno1.jpg

Rejtő rövid, alig 37 évig tartó élete önmagában is különlegességnek számít: volt színész, ökölvívó, focista, újságíró, kabarészerző, regényíró, József Attila és Karinthy Frigyes jóbarátja, beutazta Európát és megjárta második világháború sújtotta Ukrajnát is. Sajnos a halál is itt érte (pontosabban Oroszországban) 1943 január elsején (munkaszolgálatosként). Rengetegen ismerték, nagyon sokan szerették és százezrek olvasták. Rövid élete során megszámlálhatatlanul sok karaktert ismert meg, így regényeiben fel tudta használni élettapasztalatait.

Harmadik gyermekként született Budapesten (1905 március 29-én) és az Izabella tér 5 szám alatt (egy első emeleti lakásban) töltötte gyermekkorát. Két gyermekkori barátjához -- Buttola Edéhez és Nádasi Lászlóhoz --egész életére meghatározó, szoros kapcsolat fűzte. Tizenévesen leginkább a foci és a színház iránti rajongás kötötte össze a három fiatalt, majd Rejtő az ökölvívás felé fordulva némileg "kilógott" a sorból. Rózsa Jenő hatására (aki harmadik barátként lett meghatározó életében) rendszeresen bokszolt, mígnem Székely József edző egy alkalommal (edzés közben) el nem törte orrát. 

rejto_jeno3.jpg

Sziklai Jenővel (középen) és Buttola Edével

Alig 19 évesen döntötte el, hogy kipróbálja a színművészetet is és 1924 -től Rákosi Szidi színésziskolájába kezdett járni. Sajnos hamar kiderült azonban, hogy nincs kiemelkedő tehetsége a színészethez. Új érdeklődési területet választott tehát, mégpedig az írást. Azonban hogy valódi élményekből tudjon "táplálkozni" az írás során, előbb európai körutazásra indult és 1928 illetve 1930 közt (alig 23-25 évesen) bejárta szinte egész Európát. Útvonala: Berlin - Hamburg - Svájc - Prága - Bécs - Törökország - Ausztria volt, majd elvetődött Párizsba is. Bár csupán három hónapot töltött a francia fővárosban (1930 tavaszán), ez a negyed esztendő volt legmeghatározóbb egész későbbi életére nézve. Utazásai során rendszerint szegényes körülmények közt élt és különböző fizikai munkákat vállalva tartotta el magát. De a lényeg számára az élmények, tapasztalatok begyűjtése volt ekkoriban és persze a világ megismerése. Közben elsajátította a francia nyelvet és megismerte a francia kultúrát.

Párizs után következett Marseilles (számtalan regényének helyszíne), majd Korzika és Észak-Afrika. Bár óriási vita van jelenleg is (főleg életrajzírói körében) arról, hogy Rejtő valóban járt e Afrikában (és belépett e a francia idegenlégióba), teljesen nem zárható ki annak lehetősége, hogy számtalan idegenlégiós regényéhez, saját élményekből táplálkozva gyűjtött tapasztalatokat. E sorok írójaként én máig töretlenül hiszek abban, hogy igenis megfordult a légióban, még, ha rövid időre is. Olyan szemléletesen és részletesen mutatja be ugyanis a Szaharát és az idegenlégió szokásait (a katonák életmódját), hogy mindezt csak személyes élményekből meríthette. Afrikából aztán Nizzán, Genován és Trieszten keresztül tért haza 1930 nyarán Pestre.

rejto6.jpg

Rejtő a Balatonon, családjával

Rejtő Jenő igazi sikerkorszaka 1932 -ben vette kezdetét, amikor Pesten kabarészerzőként kezdett dolgozni. Előtte, 1930 és 1932 közti átmeneti években kisebb fővárosi újságoknál dolgozott havi 40 pengős éhbérért, amit francia nyelvoktatással egészített ki. (De így is nyomorgott.) Ám 1932-ben végre felragyogott szerencse-csillaga, miután összefutott régi barátjával, Nádasi Lászlóval és az kabaréírásra biztatta. Első közös művük, a Gengszeridill című rövidke bohózat 1932 őszén óriási sikert aratott. A korszak két leghíresebb színésze, Salamon Béla és Kabos Gyula számtalan bohózat "forgatókönyvét" köszönhették Rejtőnek. A 30-as évek első felében Rejtő gyakorlatilag Pest első számú kabaré-, operett-, és bohózat írójává lépett elő, aki több színháznak, mulatónak is dolgozott. Műveit Salamon Béla és Kabos mellett a Latabár fivérek is játszották. Rejtő 1935-re már havi 2000 pengőt keresett, ami tízszerese volt a korszak egyik leghíresebb slágerében megfogalmazott szlogennek: "... havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel". (Rozsnyai Sándor - Vadnay László szerzeménye)

A regényírás csak 1936 -tól került Rejtő életének középpontjába, amikor összefutott a Nova Kiadó tulajdonosának, Müller Dávidnak az unokaöccsével, Müller Györggyel, akit régről, még a bokszoló korszakából ismert. Rejtő Jenő 1936 és 1942 közt folyamatosan írta kitűnőbbnél, kitűnőbb regényeit, melyek sorra arattak hatalmas sikereket országszerte. Legelső regénye a Pokol zsoldosai címet kapta (1936-ban), majd következett a Menni vagy meghalni (1937), Csontbrigád (1938), A fehér folt (1938), Az elveszett cirkáló (1938), A láthatatlan légió (1939), A vesztegzár a Grand Hotelben (1939), A szőke ciklon (1939). Legtermékenyebb évei az 1940, 1941-es esztendők voltak, ekkor születtek legjobb regényei, mint Az elátkozott part (1940), A három testőr Afrikában (1940), A tizennégy karátos autó (1940), Piszkos Fred a kapitány (1940), Az ellopott futár (1941).

rejto_jeno4.jpg

Rejtő egyik törzshelye, az Abbázia

Műveit P. Howard néven írta, de vadnyugati témájú regényeinél a Gibson Lavery írói álnevet használta. Ilyen western témájú regénye a Nincs kegyelem, A tigrisvér, a Nevada szelleme, a Pokol hegyei között és a Texas Bill, a fenegyerek. Nem tudni sajnos, hogy a Howard és Lavery neveket honnan "szedte" és miért pont ezeket választotta, de tény, hogy a 30-as évek Magyarországán általános szokás volt, hogy a ponyvaregények szerzői, különböző jól hangzó angol írói álneveket használjanak.

Ami Rejtő 30-as évekbeli életmódját illeti: a kicsapongás és folytonos munka (vagyis írás) jellemezte. Törzshelye a Japán Kávéház volt (Andrássy út 45.), ahol napjai legnagyobb részét töltötte (szinte reggeltől estig). Itt írt, reggelizett, kávézott, ebédelt, römizett és beszélgetett barátaival. Közben lóversenyekre járt, szerencsejátékra költött, ivott, cigarettázott, éjszakázott, mulatott. Sokat járt a Bucsinszky-klubba (kaszinóba) is, ahol Harmath Imre szerzőtársával rendszerint reggelig rulettezett vagy kártyázott, sokszor hatalmas pénzeket veszítve.

rejto8.jpg

Nyaranta a Balatonra járt, ahol különböző panziókban töltött pár napot, néha egy-egy operett megírása kedvéért a Budai Színkör tagjaival, néha egyedül, vagy családjával. Ilyenkor fürdött, napozott, strandolt. Volt olyan alkalom is, hogy Karinthy Frigyessel nyaralt Siófokon a Vitéz Panzióban. Rejtő kitűnő kapcsolatokat ápolt a korszak hírességeivel: jó barátságban állt például József Attilával, Kellér Andorral, Salamon Bélával, Csortos Gyulával (az 1931-es fekete-fehér film, a Hyppolit a lakáj főszereplőjével). Jó viszony fűzte a Latabár-testvérekhez és Kabos Gyulához is. A színház és filmvilághoz ezer szállal kötődött, ő írta például az "Aki mer, az nyer" című színdarabot is, melyet 1934-től több, mint 150 alkalommal adtak elő Honthy Hanna főszereplésével. A 30-as években összesen egyébként 100 kabaréjelenetet, librettót, színdarabot és bohózatot írt.

rejto_jeno2.jpg

Rejtő a korszak legismertebb "sztárjaival": Karinthyval és Salamon Bélával

Saját tulajdonú lakása soha nem volt Rejtőnek, de jelentős jövedelme révén könnyedén ki tudta fizetni különböző szállodákban. hotelekben lévő szobáit és egyéb albérleteit. Ami nőkhöz fűződő kapcsolatát illeti: Rejtő nem nagyon szánt időt arra, hogy nőkkel ismerkedjen: két feleségét is úgy ismerte meg, hogy előtte gépírónőként alkalmazta őket. Az első házasságát 1935-ben kötötte (Boros Rózsikával), a másodikat pedig 1937-ben (Gábor Magdolnával). Gyermek sajnos egyik kapcsolatból sem született. Megszállott módon éjszaka írt, gyakran 20-24 órán keresztül ébren maradva, alvás nélkül. Ehhez rengeteg kávét ivott és aktedront szedett. Mai szóhasználattal élve: Rejtő két végén égette a gyertyát. Harmadik gépírónője, Kovács Magda így emlékezett közös munkájukra:

" ... Én a folyamatos diktálásra emlékszem, soha nem szakított félbe, és nem állt le korrigálni. Nem jegyzetelt előre, a szerkezet és a hős benne élt. Miután elkészültem, átvette tőlem az anyagot, és elkezdte stilizálni a szöveget. Másnap visszakaptam a kéziratot, majdnem mindegyik oldal össze volt firkálva, de úgy, hogy néhány flekken csak két-három olvasható so maradt. ... Munka közben rengeteg feketét ivott, ezért nem tudott aludni. A töméntelen sok kávé megártott neki. Lefekvés előtt altatókat szedett, de így is panaszkodott, hogy össze-vissza álmodik, nyugtalanok az éjszakái. Mindig hajszolta magát, és általában nagyon ideges volt. Főleg akkor gurult be, ha munka közben véletlenül közbeszóltam, és ezzel leállítottam a diktálás áradatát. Persze előfordult, hogy "fékezett", ilyenkor rám nézett és megkérdezte: "Tetszik ez a rész?" Vagy: "Elég mulatságos?" Mindig csak az őszinte véleményemre volt kíváncsi."

Sajátos életmódjának egy idegrendszeri probléma lett az eredménye: 1939 -ben két hónapra a Jávor utcai (Lipót mezei) idegszanatórium lakója lett. Közben szakított a Nova Kiadóval (mert a tulaj egyre többször húzott ki teljes részeket műveiből) és a Csillag Kiadóval, majd a Auróra Kiadóval végül pedig Soóky Margit Kiadójával dolgozott.

rejto_jeno5.jpg

Rejtő számára a végzetet a második világháború, a nyilas-mozgalom, a terjedő antiszemitizmus illetve nácizmus hozta el. Egy nyilas folyóirat ugyanis 1942 október 9-én zsidó származását kezdte firtatni, miközben felvetette, hogy miként írogathat szabadon és miért nem kapott még munkaszolgálatos behívót. A cikknek meglett a hatása: Rejtőt 1942 november 27-én a nagykátai gyűjtőhelyre hívták (hivatalos utasítással), majd a 101/19-es munkaszolgálatos század tagjaként Ukrajnába vitték. Az ekkor már legyengült szervezetű Rejtő Oroszországban hullacipelés közben betegedett meg a flekktífusztól. A halál 38. születésnapja előtt 3 hónappal, 1943 január elsején érte az oroszországi Jevdakovo település határában.

rejto_konyvek.jpg

Rejtő Jenővel egy egészen kivételes embert vesztett a magyar ponyva- és szépirodalom, nem beszélve a kabaré és operett világáról. Írásait eddig még soha, senki nem tudta utánozni (bár akadtak kísérletek), mint ahogyan történeteinek megfilmesítése sem hozott eddig sikert. Mindennek oka, az egészen sajátos humora, utánozhatatlan jellem és helyzet komikuma, illetve egyedi karakter-teremtése.

Legjobb regényeit -- mint például személyes kedvenceimet: "Az elátkozott part" -ot, annak folytatását "A három testőr Afrikában" -t, illetve "A Piszkos Fred a kapitány" -t, a "A megkerült cirkáló" -t és a "Járőr a Szaharában" -t -- tucatszor is el lehet olvasni, mindig megnevettetnek bennünket. És mi lehet nagyobb érdem, vagy felemelőbb siker, mint jókedvre deríteni milliókat, éppen úgy, ahogyan Rejtő Jenő tette: zseniális eredetiséggel.

Harmat Árpád Péter

Rejtő idézetek:

  • Tévedni emberi dolog, de kínos.
  • A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
  • Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.
  • Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
  • Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat.
  • Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.
  • Hiába titkolod múltadat: a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú
  • Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják
  • A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, akkor az sem baj, ha nincs semmi értelme.
  • Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.
  • Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe.
  • Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
  • Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.
  • Akik a legnagyobb mesterektől tanulnak bölcsen gondolkozni, azoknak általában a legritkább esetben jut az eszükbe olyasvalami, aminek hasznát vehetik.
  • Az nevet utoljára, aki először üt

Felhasznált anyag:

Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója. Életregény [LINK], Hámori Tibor: Rejtő Jenő rejtélyes élete. Zrínyi Nyomda Rt, Budapest, 1999.

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.03.30.(12:28) 

19 komment

Öt érdekesség Napóleonról, melyeket talán nem tudtál [66.]

2019. február 12. 20:08 - Harmath Árpád Péter

Bonaparte Napóleon, a világtörténelem egyik legismertebb alakjaként és az emberiség több évezredes históriájának egyik legfontosabb szereplőjeként emelkedett bolygónk legjelentősebb államférfijainak, uralkodóinak és hadvezéreinek sorába. Mindhárom volt ugyanis egyszerre, sőt számtalan "városi legenda" alapján ezernyi történet főhőse. Elterjedt nézet volt például alacsony termete is (melyről egy komplexust is elneveztek), holott orvosa, Francois Antommarchi pontosan lemérte és le is jegyezte a hajdani császár testmagasságát (Napóleon halála után) épp 169 cm -t rögzítve naplójába. Ez több volt a korabeli férfi átlagtermetnél, noha daliás törzstisztjei és tábornokai között (akik közt bőven akadt 180 - 190 centis is) tényleg alacsonynak tűnhetett. 

napoleon1.jpg

Néhány évvel ezelőtt a The Guardian nevű brit lap, érdekes cikket jelentetett meg, mely egy korábbi internetes felmérésre alapozva publikálta, hogy a megkérdezettek (több, mint egy millióan) mely történelmi alakokat tartják a világtörténelem legfontosabbjainak. A lista élére maga Jézus került, ám a második helyezett már Napóleon lett (harmadik egyébként Mohamed, negyedik: Shakespeare, ötödik pedig Lincoln). A végeredmény azt tükrözi, hogy napjainkban a világ minden táján kiemelt jelentőséggel tekintenek Bonaparte Napóleon életére és történelmi szerepére. Bár a hazai történelemtanításban is helyet kap (nem túl jelentőset, hisz a 46 leckéből álló tizedikes középiskolai tankönyvben egyetlen lecke foglalkozik csak vele) több érdekesség is megemlíthető vele kapcsolatban. Ezek közül jelen poszt ötöt emel ki:

1. Bonaparte Napóleon mindig is katonának készült és alig 16 évesen már hadnagy lett. 

Napóleon családja olasz ősökkel rendelkezett, akik az itáliai Toszkánából települtek Korzika szigetére. Napóleon már itt látta meg a napvilágot 1769 augusztus 15-én, Ajaccio városában. Bár a sziget Franciaország birtoka volt, a korzikaiakat afféle külterületi idegenekként kezelték ekkoriban az "igazi francia" lakosok. Ezért is volt különleges és ritka dolog, hogy az ifjú Napóleon mégis bekerülhetett a királyság legrangosabb katonai tiszti-iskolájába, a párizsi École Militaire akadémiába. Napóleon itt tette le a tiszti vizsgát (mint tüzér) 1785 szeptemberében, nem sokkal 16. születésnapja után. A későbbiekben nagy lendülettel indult tiszti karrierje: az időközben kirobbanó nagy francia forradalom alatt, 1792-ben (alig 23 évesen) már kapitány, 1793-ban pedig dandártábornok lett (az akkortájt még csak "nyiladozó" tüzérségi fegyvernem szakértője).

napoleon3.jpg

Napóleon az Arcolei hídnál /Antoine-Jean Gros festménye/ 

2. Katonai karrierjének fordulópontja: egy tüntetés véres leverése volt

Bár Napóleon tiszti karrierje gyorsan indult és a legkisebb tábornoki rendfokozatot (a dandártábornokit) hamar el is érte, itt megtorpant előrejutása. 1795-ben Napóleon "névtelen" tisztként mérföldekre volt attól, hogy a több tucat rangban felette álló, jóval idősebb és tapasztaltabb tábornokot beelőzve, Franciaország első számú katonai vezetője legyen. Ám a történelmi vakszerencse mégis úgy hozta, hogy bizonyíthatott: alig 27 évesen, 1796 tavaszán Paul Barras, a direktórium vezetője az itáliai francia hadsereg vezetőjének nevezte ki. Az áttörés mögött egy érdekes esemény állt. Amikor Napóleon karrierje elakadása feletti bánatában épp Párizs utcáit és szalonjait járta, elnyerte a befolyásos Mademe Tallien támogatását, aki beajánlotta őt Barrasnak. A forradalmi Franciaországot ekkoriban vezető Barras azonban előbb próba elé állította a fiatalembert és megbízta egy éppen akkoriban kibontakozó royalista felkelés leverésével (Párizsban). Napóleon erélyesen lépett fel és kiállta a próbát: katonáival szétkergette a királypárti lázadókat (kartácstűzzel közéjük lövetve). Innentől Barras már bízott Napóleonban és kinevezte őt az itáliai hadszíntér parancsnokává. Ezzel sok-sok francia tábornokot előzött be és végre bizonyíthatta különleges képességeit is az Észak-Itáliai hegyvidéken. Karrierje innentől már valóban meredeken emelkedett.

napoleon2.jpg

Vasily Ivanovich Sternberg képe

3. A csata, amire élete alkonyán a legbüszkébb volt: Austerlitz

Napóleon 1799-ben került hatalomra (ekkor kergette szét katonáival az 500-ak tanácsát), majd öt évvel később, 1804 december 2-án koronázta császárrá saját magát. Innentől számítva 10 éven keresztül uralta Franciaországot és egész Európát. Első lemondására 1814 április 6-án került sor Párizs közelében, Fontainebleau -ben (marsalljai követelésére). Az angolok, poroszok és osztrákok Elba szigetére száműzték, de innen még 100 napra képes volt visszatérni a hatalomba. Végül a waterlooi csatában 1815 június 18-án győzték le végleg és a távoli Szent Ilona szigetére száműzték (angol őrizet alatt tartva haláláig). Napóleon mintegy 68 csatát vívott élete során, melyek közül alig néhányat vesztett el csupán (szám szerint nyolcat). Élete alkonyán, visszaemlékezéseiben azonban egyetlen nagy csatát emelt ki, melyet több alkalommal is élete legnagyobb diadalának nevezett. Ez az austerlitz -i csata volt (a három császár csatája), melyet 1805 december 2-án vívott meg Ausztria és Oroszország egyesített seregeivel szemben, a mai Csehország területén, Austerlitz mellett. Az összecsapásban 68 ezres sereggel győzte le a közel 90 ezres koalíciós haderőt, térdre kényszerítve az egész Habsburg Birodalmat.

austerlitz.jpg

4.  Napóleont 4 nőhöz fűzte komolyabb kapcsolat

Napóleon első szerelmi kapcsolata egészen fiatalon Desirée Clary -hez fűzte. A csinos hölgy egy marseillesi selyemkereskedő lánya volt aki alig 14 évesen (1791-ben) ismerte meg Napóleont és egy évvel idősebb bátyját, Josephet. A szenvedélyesnek induló viszony néhány év után hirtelen ért véget, amikor Napóleon 1795 őszén, Párizsban megismerte élete legfontosabb nőjét, Josephine de Beauharnais -t. A befolyásos özvegyet -- aki egyébként 6 évvel volt idősebb a későbbi császárnál és a jakobinusok által kivégzett férjétől két gyermeket nevelt -- 1796 március 8-án vette feleségül. Bár házasságuk viharosan alakult és 1809-ben válással végződött, Napóleon számára egészen haláláig a legjelentősebb kapcsolatot jelentette. Utolsó szavainak egyike is a Josephine volt. A válásra egyébként politikai okokból került sor: a császár valódi uralkodói dinasztiát akart alapítani, melyhez királyi vérből származó feleség és utód kellett. Josephine egyikkel sem tudott szolgálni: nem tudta fiú gyerekkel megajándékozni Napóleont és nem is származott uralkodói dinasztiából. A politikailag megfelelő feleség végül II. Ferenc császár lánya, a 18 éves Mária Lujza lett, akit 1810 március 11-én vett nőül. (Az osztrák főhercegnő 1 éven belül fiúval ajándékozta meg.) Végül Napóleon negyedik fontos kapcsolata egy alig 20 éves, gyönyörű, szőke és kék szemű, ámde férjezett, lengyel grófnőhöz fűzte, akit Marie Walewskának hívtak.

josephine.jpg

Josephine Beauharnais

A Napóleon csapatai miatt hazáját féltő grófnő, a lengyel nemesek biztatására került közelebbi kapcsolatba a francia császárral abban bízva, hogy így kedvezőbb státuszt érhet el Lengyelország számára. A végig titokban tartott szeretői viszony egy fiúgyermek születését hozta, aki sokkal később III. Napóleon diplomatája lett. Walewska és Napóleon kapcsolata 1810-ig tartott, amikor a császár több évnyi külföldi tartózkodás után hazaköltözött Párizsba. Bár a lengyel grófnő ide is vele tartott, a francia fővárosban szakítottak egymással. 

5. A történelemben Napóleon néven három császár is uralkodott

A történelem iránt érdeklődők többsége hajlamos megfeledkezni arról, hogy az 1804-ben megkoronázott Bonaparte Napóleon mellett még két másik Napóleon nevű császár is uralta Franciaországot: az egyik a Mária Lujzától született fiúgyermek volt (akit a köznyelv Edmund Rostand nyomán csak "Sasfióknak" hívott), a másik pedig unokaöccse, III. Napóleon, aki 18 éven keresztül ült a trónon (mint Franciaország utolsó császára). Ami fiát illeti: hivatalosan csupán 15 napig volt császár (1815 június 22 és július 7 között), miután édesapja lemondott a javára, császári címéről. A törékeny egészségű ifjú, mindössze 21 évet élt és 1832-ben hunyt el édesanyja családjának körében, Bécs városában. 

A Sasfiók életének egyik különös fejezete 1828/29-es esztendőkhöz kapcsolódik, amikor az akkoriban csak 18 éves (de jóképű) Napóleon-örökös az ausztriai Bad Ischl -ben tartózkodott, elhatalmasodó tüdőbetegsége kezelése céljából. Itt találkozott a 23 éves Zsófia főhercegnével, akibe a korabeli bécsi pletykák szerint azonnal beleszeretett. (A Wittelsbach hercegnő épp termékenységi kúrán vett részt a fürdővárosban). A szerelmesek románca nem tartott sokáig, a Sasfiók 3 évvel később meghalt, Zsófia pedig visszatért Bécsbe, ahol hamarosan (1832-ben és 1833-ban) két fiúnak adott életet. Az egyik gyermeket Ferenc Józsefnek hívták. Bár a történészek soha nem tudták bebizonyítani, máig elterjedt vélemény, hogy Ferenc József és bátyja (Ferdinánd Miksa) valójában a Sasfióktól születtek, így mindketten a nagy Napóleon unokái. Ami az elképzelés mellett szól: Ferenc József vonásai nem viselik magukon a tipikus Habsburg jegyeket. Ami ellene szól: Zsófia főhercegné egész későbbi életében merevségéről és konzervatív életfelfogásáról volt híres, ami nem engedte volna, hogy megcsalja férjét, Ferenc Károly főherceget (plusz valóban nincs semmi bizonyíték a románcra és annak kiteljesedésére).

sasfiok.jpg

Napóleon fia, a Sasfiók /Moritz Daffinger festménye/

A nagy Napóleon unokaöccse (Lajos nevű fivérének fia) 1808-ban született, majd 1848 decemberében egyszerű parlamenti választásokon szerezte meg a köztársasági elnöki tisztséget. Ezt követően államcsíny segítségével szerezte meg a teljhatalmat (1851-ben), végül ő is császár lett: 1852 december 2-án, pontosan azon a napon, amikor híres nagybátyja is megkoronáztatta magát (és mely dátum az austerlitzi csatának is a napja). Ellentmondásos uralkodása egészen 1870-ig tartott, amikor a poroszokkal vívott háború nyomán német fogságba került és lemondásra kényszerült. Angliába menekült, majd 1873-ban hunyt el. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2019.02.12.(20:08) 

8 komment

Öt érdekesség a berlini falról [65.]

2018. december 12. 13:17 - Harmath Árpád Péter

A berlini fal a hidegháború "terméke", sőt szimbóluma volt 28 éven keresztül, 1961 és 1989 között. Érdekes már kialakulásának története is. A második világháború végén a hitleri Német Birodalom keleti részeit szovjet-, nyugati övezeteit pedig amerikai-angol-francia csapatok szállták meg. A főváros, Berlin a keleti részbe esett, ám a nagyhatalmak külön egyezséget kötöttek felosztásáról: zónákra tagolták (lásd lenti térképet) melyek közül a nyugati részek pár éven belül egyesültek. Néhány évvel a háború vége után Berlin már csak két részre tagolódott: egy szovjetek uralta keleti és egy nyugati hatalmak által segített nyugati részre.

berlin1.jpg

Ami az érdekességeket illeti, 5 különleges tény érdemel kiemelést:

1. A berlini fal megépítésének célja a keleti övezetből nyugatra történő tömeges átvándorlások megakadályozása volt. Érthető is valamelyest a szovjetek kezdeményezése, ha ismerjük azt a döbbenetes adatot, mely szerint 1949 és 1961 között mintegy 3 millió keletnémet polgár vándorolt a Berlinen keresztül nyugatra. A folyamat mind a keletnémet államot, mind az egész keleti tömböt kínos helyzetbe hozta, hiszen a két rendszer hidegháborús versenyében a nyugati államok jobb életminőségét mutatta (tömegek választották önként a nyugati "imperializmust" a "munkáshatalom" helyett).

2. A fal megépítése a szovjetek engedélyével (valójában utasítására), Walter Ulbricht NDK vezető (pártfőtitkár) döntése nyomán, 1961 augusztus 13 -án kezdődött meg hajnalban, mégpedig az NDK munkásőrség és kelet-német néphadsereg különböző egységeinek közreműködésével (sok helyen helyi szakipari munkások igénybevételével). Összesen 15 ezer fő kezdett a munkának, mely az első napokban csak szögesdrót kerítések felhúzását jelentette (két méteres magassággal) és csak két nappal később (augusztus 15-én) indult meg a betonelemekből álló valódi fal megépítése. Az összesen 156 km hosszú kerítésrendszernek csak egy része volt valódi fal (65% -a), több szakaszon őrtornyokkal ellátott szögesdrót akadály húzódott (38 km hosszan vízi határvonallal). Az egész objektum-rendszer 1989 november 9 -ig állt.

berlini_fal.JPG

3. A fal áldozatai: A berlini fal 28 éves fennállása alatt ezrek próbáltak meg rajta átjutni. A német hatóságok nyilvántartásai szerint körülbelül 5 ezer főnek sikerült is. Eközben viszont voltak halálesetek is, sokaknak életébe került a szökés megpróbálása. A Berlini Fal Múzeum adatai szerint 483 ember halálát okozta a szökés: egy részüket agyonlőtték az NDK határőrei, egy részük vízbe fúlt és egy kis részük pedig az elfogás után öngyilkos lett. A határőrök nyílt tűzparanccsal lőhettek bárkire a falnál, sőt jutalom és kitüntetés várt azokra a kelet-német katonákra, akik határsértőket (falmászókat) tudtak lelőni. Az utolsó embert 1989 február 6-án lőtték agyon a falnál (neve: Chris Gueffroy, alig volt 20 éves). A 483 -as számot sokan vitatják: Jochen Staadt a Freie Universitat munkatársa például úgy véli "csak" 136 igazolt haláleset bizonyítható a berlini fallal összefüggésben.

4. A nyulak elszaporodása: Mivel a berlini kerítésrendszer dupla védvonalat jelentett, azaz két kerítés húzódott, a kettő közt afféle "holt tér" alakult ki. Itt háborítatlanság uralkodott, ami kedvezett a nyulak elszaporodásának. Egyes becslések szerint a 80-as évekre vagy ezer mezei nyúlt élt a kerítések közti területeken. A fal lebontásakor ezek az állatok komoly problémát jelentettek a város számára.

5. Checkpoint Charlie: A berlini falon voltak legális átkelőpontok is, mindössze tizenkettő. A legjelentősebbnek az amerikaiak azt a nevet adták, hogy Checkpoint Charlie. A Charlie az amerikai hadseregben a "c" azonosítására szolgáló név, ami ebben az esetben az "A" és "B" jelű átkelőktől való megkülönböztetést szolgálta. A checkpoint = ellenőrző pont, így a teljes név: "C ellenőrzőpont". A Friedrichjstraße és a Zimmerstraße kereszteződése közelében állt, egészen 1990 június 22 -ig, amikor az itt kialakított őrbódét és védvonalat lebontották.

berlini_fal_cpoint.JPG

A Checkpoint Charlie 1961 -ben

A Checkpoint Charlie leghíresebb szökési esete 1962 augusztus 17 -én történt, amikor két fiatal próbálkozott Nyugat Berlinbe átjutni: Peter Fechter és Helmut Kulbeik. Kőművesek voltak, akik az átkelőponthoz közeli műhelyükből ugrottak ki az ablakon a senki földjére. Kulbeik át tudott mászni a falon, viszont Fechter súlyos lövést kapott a csípőjébe. Visszazuhant, de a keleti zóna határőrei nem mentek érte. Közel egy órán át haldoklott a senki földjén, mire elvérzett. Az esetet sokan látták a nyugati oldalról is.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2018.12.12.(13:17)

9 komment

A walesi bárdok uralkodója: I. Edward [64.]

2018. október 22. 13:48 - Harmath Árpád Péter

elso_edward.jpgI. Edward angol uralkodó a francia gyökerekkel rendelkező - és II. Henrik országlásával hatalomra kerülő - Anjou-Plantagenet dinasztia ötödik királyaként, 1272 és 1307 közt uralkodott a középkori Anglia trónján. Magas termetű (közel 190 centis), keménykezű, szigorú, sőt kegyetlen uralkodó volt, akire főleg hódításai, Skócia időleges és Wales végleges leigázása miatt emlékszik az utókor és aki a "Nyakigláb Edward" gúnynevet örökölte népétől (akkoriban szokatlanul hosszú termete miatt). [Uralkodásáról később bővebben esik majd szó.]

Arany Jánost 1857 -ban ihlette meg I. Edward alakja, hiszen ekkoriban írta meg egyik leghíresebb költeményét A walesi bárdokat, mely azóta is kötelező tananyag az iskolában. Jómagam 33 éve tanultam meg és ma is emlékszem egyes versszakaira. Arany János 1857-ben, a magyarországi neoabszolutizmus korában (a Bach-korszakban) írta meg a verset, amikor nyolc évvel a szabadságharc leverése és az aradi vértanúk kivégzése után Ausztria elnyomásától szenvedett hazánk. Nem ülésezhetett országgyűlésünk, felfüggesztették a vármegyék működését  és diktátumokkal, pátensekkel kényszerítettek ránk minden bécsi akaratot. Ebben az időszakban a magyar nemesség (illetve értelmiség) Deák Ferenc köré tömörülve, a passzív ellenállás eszközét választva dacolt Ferenc József hatalmával. Arany János pedig párhuzamot látott a Wales tartományát meghódító és elnyomó I. Edward alakja és a Magyarországot uraló Ferenc József császár diktatúrája között. Hisz mindketten idegen tartományok ellenállását törték meg, mindketten szabadságszeretők szavát hallgattatták el: I. Edward a walesi bárdok (költők) megölésével, Ferenc József pedig a 13 bátor aradi vértanú elhallgattatásával.

,,Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

arany_janos.jpgA párhuzam valóban érdekes, bár történész szemmel természetesen sántít kicsit. Itt érdemes megjegyezni: nem minden irodalmár és történész ért egyet azzal, hogy Arany János 1857-ben írta volna meg, kifejezetten Ferenc Józsefnek szánt fricsakaként a Walesi bárdokat. Hász-Fehér Katalin például 2014 -es tanulmányában erősen kétségbe vonja ezt az elképzelést.

Mindenesetre tény, hogy A walesi bárdok a magyar irodalom-oktatásban kiemelt helyet kap már évtizedek óta és ma kislányommal biflázzuk a 31 versszakot, hihetetlen elszántsággal (néha-néha már-már feladva a végtelen hosszú költeményt látva). [Szigorúan zárójelben azért megjegyezném: a magam részéről feleslegesnek érzem, hogy a magyar tanárok ma is kőkeményen bemagoltatják a hatodikos gyerekekkel mind a 31 versszakot, amikor inkább az egész értelmét lenne jobb "átadniuk" mondjuk az első néhány versszak felmondatásával, mely biztosan többet is érne a végeláthatatlan biflázásnál.] De nézzük, miről is volt híres történelmi szempontból I. Edward és országlása?

I. Edward nagyapja és apja is (Földnélküli János majd III. Henrik) az uralkodásba beleszólást követelő nemesség lázongásaitól "szenvedett". Mindkettejük ellen nagyon komoly nemesi felkelések zajlottak, melyek János király esetében a Magna Charta Libertatum (angol Aranybulla), III. Henriknél pedig az angol parlament kialakulását eredményezték. Mire I. Edward 33 évesen, 1272 -ben a trónra került (koronázása csak 1274-ben történt), Angliában már meghonosodott a parlament intézménye és megkerülhetetlenné vált a nemesek bevonása a kormányzásba. Mindezek dacára önfejű határozottsággal kezdett az uralkodásba, rögtön hódításokkal foglalkozva. Egyik első célpontja az Angliával szomszédos Wales lett. 

edward.jpg

A fél Dunántúl nagyságú Wales az 1066 -os normann támadásig (amikor Hódító Vilmos normann herceg megszerezte az angol trónt) teljes önállóságot élvezett. Később, a normann időkben ez az önállóság erősen "megkopott" és a walesi hercegek elismerték az angol uralkodókat, felettük állóknak. I. Edward idejére azonban a határvidéki angol lordok már Wales különállásának teljes felszámolását követelték. Erről azonban Llywelyn gwynnedi herceg, (Llywelyn ap Gruffudd) Wales ura, hallani sem akart. Llywelyn azonban nem volt népszerű vezető saját hazájában (még tulajdon öccse sem támogatta és inkább Angliába menekült előle). I. Edward először 1277 nyarán támadta meg Walest, egy 15 ezres sereggel és a tartomány szinte azonnal behódolt. Llywelyn megtarthatta hercegi címét, de be kellett hódolnia Edwardnak.

edward_csata.jpg

Öt évvel később azonban, 1282 -ben Wales fellázadt az angol elnyomás ellen, mert Edward saját törvényeit erőltette a tartományra. Ekkor már a walesiek felsorakoztak korábban nem kedvelt hercegük, Llywelyn mögé és együtt, egységben kezdtek szabadságharcot az angolokkal. A minden eldöntő csatára 1282 december 11 -én, Builth Wells közelében került sor. Az Orewin Bridge -i csata néven elhíresült ütközetben, a Wye folyó hídja mellett I. Edward nagy győzelmet aratott a wales -i csapatok felett, mégpedig a híres angol íjászok és a legendás angol nehézlovasság egyidejű bevetésével. Llywelyn, walesi herceget a csatában megölték, fejét pedig Londonba vitték és közszemlére helyezték egy karóra tűzve. A csatát követően Wales örökre elvesztette függetlenségét és végleg az angolok uralma alá került. 

wales_bardok.jpg

Bárdok, azaz költő-dalnokok 

Ami az Arany János által megírt walesi bárdok történetét illeti, az csupán egy monda, történeti bizonysága nincs. A monda szerint I. Edward Wales legyőzése után a helyi költők, dalnokok (bárdok) dicsőítő költeményeit várta Montgomery várában, ám azok megtagadták ezt tőle. Bosszúból a kegyetlen király egytől egyik kivégeztette őket. Mintegy 500 walesi költő vállalta inkább a halált, mint hogy dicsőítse a Walest meghódító angol királyt. A történetről Arany János valószínűleg Thomas Grey (1716-1771) angol költő, 1757-ben írt ódájából (The Bard) értesülhetett, melyet a nagykőrösi gimnázium tanári könyvtárából kölcsönzött ki (forrás: Maller Sándor - Neville Masterman: A homályból Irodalomtörténet 23/73 évf. 2. sz. 1992.) Grey egyébként egy bizonyos Sir John Wynn (1553-1627) walesi nemes, utókorra fennmaradt családtörténetében olvashatta az alaptörténetet (mely nem kizárt módon kitaláció csupán). [forrás: Maller-Neville 266.p.]

edward_terkep.jpg

Ami I. Edward uralkodását illeti: Walest 1282 -es meghódítását követően, még 25 évig maradt a trónon, egészen 1307 -ig. Sikeresen megvédelmezte Anglia birtokait Franciaországban, majd szemet vetett Skóciára is, melyet 1296 és 1306 közt szerzett meg, miközben véresen verte le William Wallace lázadását is. Edward halála után viszont Robert of Bruce skót főnemes visszaszerezte Skócia függetlenségét I. Edward fiától, II. Edwardtól. (A tartomány csak 1653 -ra került végleg angol uralom alá, Oliver Cromwell támadása nyomán). Ami I. Edward természetét illeti: a korabeli források szerint hirtelen haragú, határozott, kemény és kegyetlen ember volt. Hatalmas adókkal sanyargatta népét és elkobozta az angliai zsidók vagyonát, majd el is űzte őket országából. A csatákban viszont óriási katonai tehetségnek bizonyult: ütközeteit gondosan és ügyesen tervezte meg, erős innovativitással. Magánéletét illetően, két felesége volt, akiktől temérdek gyermeke született. Kasztíliai Eleonórától kilenc lánya és öt fia, Franciaországi Margittól két fia és egy lánya jött a világra. Mégis egyetlen életképes fiúra tudta hagyni a trónt: II. Edwardra, aki kudarcokkal teli, sőt tragédiával végződő országlással vonult be a brit történelembe. (Hatalma ellen nemesek egy csoportja lázadt fel, akik elfogták, majd 43 éves korában megölették Berkeley várában. Szinte semmiben sem hasonlított nagy hatalmú apjára)

montgomery_wales.jpg

A vár, ahol állítólag I. Edward 500 wales -i dalnokot végeztetett ki

A zsarnok és más népeket leigázó I. Edward alakja nem csupán az angol, de a magyar kultúra (irodalom és történelem) része is lett Arany János balladája nyomán, melyet azóta generációk sajátítanak el kis hazánkban. 

Harmat Árpád Péter

Források:

 

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2018.10.22.(13:48) 

4 komment

A Húsvét-sziget kőszobrainak rejtélye [63.]

2018. június 02. 12:35 - Harmath Árpád Péter

A világtörténelem nagy rejtélyeinek sorában előkelő helyet foglalnak el a Húsvét sziget hatalmas, 5-10 méteres kőszobrai.  Vajon kik és hogyan emelhették ezeket és főleg milyen célból? A kérdések sokakat érdekelnek, erre  utal az is, hogy amikor előző posztomban - mely Stonehenge köveivel foglalkozott - megkérdeztem olvasóimat, hogy melyik máig fennmaradt ősi lelet történetéről szóljon következő írásom, a többség a rejtélyes moaikat választotta (holtversenyben az inka Machu Pichu romjaival). Nézzük tehát, mit tudunk a szobrokról és nekik helyt adó távoli szigetről?

moai1.jpg

Földünk egyik legrejtélyesebb helye, egyben a legeldugottabb is, hiszen a Csendes-óceánon található Húsvét sziget 3600 km –re fekszik a legközelebbi kontinentális szárazföldtől, a Dél-amerikai Chile partjaitól (mely ország egyben a sziget gazdája is 1888 óta). A legközelebbi lakott település (Adamstown, a Pitcairn szigeteken) mintegy 2092 km távolságban fekszik tőle. Bár hozzá kell tegyük: az említett településen is csak 56-an élnek (!), így igazából a 7 ezer lakosú Puerto Baquerizo Moreno a legközelebbi város, mégpedig a Galapagos szigeteken, 3474 km távolságban.

A Húsvét szigetet a  bennszülött lakosok nyelvén Rapa Nui-nak (a világ köldöke) hívják, a helyi hivatalos nyelven, vagyis spanyolul pedig Isla de Pascu a hely megnevezése. A húsvét kifejezés hátterében egyébként a sziget felfedezésének körülményei állnak: 1722-ben ugyanis a Holland Nyugat-Indiai Társaság expedíciójának vezetője Jacob Roggeveen kapitány éppen Húsvét vasárnapján fedezte fel.

husvet_sziget_terkep.jpg

A háromszög alakú kis sziget, nagyságát tekintve közel egyharmada Budapestnek, alig 164 km2 a területe. (Bp. 525 km2, Csepel sziget: 257 km2, a görögországi Kosz szigete: 287 km2). A sziget oldalai nagyjából 16, 18 és 22 km hosszúságúak. A háromszög csúcsai közelében vulkanikus hegyek (dombok) találhatóak: az 510 méteres Terevaka (ez a sziget legmagasabb pontja), a 460 méteres Poike és a 300 méteres Rano Kau. A szigetet valaha gazdag növénytakaró borította, rengeteg fával, azonban az elmúlt 3-4 évszázadban jelentős pusztulás következett be, így Rapa Nui mára fákban szegény és gyér növényvilággal rendelkező hellyé változott. A hőmérséklet egész évben 10 és 28 fok közti kellemes tartományban mozog (szubtrópusi az éghajlat). A lakosság jelenleg 5700 fő, akiknek 85 százaléka a Hanga Roa nevű fővárosban él (a nyugati parton).

husvetsziget_szobor_terkep.jpg

A sziget történetét illetően a kutatók polinéz betelepülést valószínűsítenek, mely már 2000 évvel ezelőtt megindulhatott. Idővel a sziget virágkorát élte és körülbelül a XIII. század közepén (az európai érett középkorban) kialakult a szoborépítők fejlett társadalma, akik létrehozták az óriási ember alakú kőszobrokat. A szigeten az 1200-as évek közepétől nagyjából 1680-ig jelentős népesség élhetett, a történészek szerint a XVI - XVII. századra 11-12 ezret is meghaladta a lakosságszám. Ekkor azonban – nagyjából 1680-1700 körül - katasztrófák sora következett: kimerültek a sziget erőforrásai (az összes fát kivágták ekkorra), a korábban együttműködő (a szobrokat közösen építő) helyi törzsek egymással szembefordultak, háborúk kezdődtek. Az óriás szobrokat ledöntötték, és megpróbálták tönkretenni (talán a sziget rosszra fordult sorsáért okolták saját építményeiket). Ekkor már a moaik imádatáról áttértek a "madárember kultuszra". (James Cook 1774-ben a szigeten kikötve, már arról számolt be, hogy a sziget lakói a Makemake kultuszt tisztelték, óriásszobraikat pedig ledöntötték.)

A lakosságszám az 1700-as években zuhanni kezdett, amit fokozott az is, hogy a megjelenő európaiak betegségeket hurcoltak be. Később, az 1800-as évek közepén perui rabszolga-kereskedők kötöttek ki a szigeten és rengeteg felnőtt férfit hurcoltak el Dél-amerikai ültetvényekre. 1877 –re a Húsvét sziget lakossága mindössze 111 főre csökkent, a hajdan virágzó kultúra sajnos végképp eltűnt.

moai3.jpg

Az ember alakú szobrok készítése, szerepe

A moaik nagyjából 1250 és 1650 közt 887 db óriási ember alakú szobrot faragtak ki a szigeten található vulkáni tufából - zömmel a 300 méter magas Rano Kau oldalából kibányászott kőzetekből - majd ezeket nagyobbrészt a partok mentén kiépített teraszokon helyezték el, többségükben a sziget belseje felé fordítva. Mindössze 7 db szobor néz a tengerre, a helyiek legendája szerint azért mert ezek jelképezik azt a hét szigetre érkező felderítőt, akiket az első király, Hotu Matua küldött előre, mielőtt maga is megérkezett. A szobrok közül 150 –et – valamilyen okból - nyakig a földbe ásták, a többi egész alakban látható. A különleges alakok meglehetősen aránytalanok, hiszen háromnyolcadukat a fej teszi ki.

A szobrok magassága jellemzően 3 és 10 méter között van (az átlag méret: 4,05 méter és 12,5 tonna), a legnagyobb, a „Paro” nevű fej tíz méternél is magasabb, és nyolcvan tonnát nyom. Volt kísérlet egy minden addiginál nagyobb gigantikus szobor elkészítésére is, mely 270 tonna tömegű és 20 méter magasságú lett volna, ám ezt az építés közben félbehagyták, mivel nem tudták volna megmozdítani és elszállítani.

moai2.jpg

A faragáshoz obszidián eszközöket alkalmaztak, a mozgatást pedig fából készült „szánokkal”, kötelekkel oldhatták meg, előkészített utakat létrehozva a vontatási nyomvonalon, egészen a szobrok végső helyéig. [De ez is egy érdekes elképzelés.] Százak – ezrek dolgozhattak a kő alakzatokon és azok vontatásán, sajátos népünnepélyként megélve a közös munkát. A szobrokat ugyancsak nagy munkával létrehozott mesterséges teraszokon, platformokon helyezték el (ezek voltak az „ahuk”). Az alakok egy részét később megkülönböztették – feltehetően magasabb rangot adományozva nekik – és fejükre sajátos koronát (pukaot) helyeztek el utólag (lágyabb, könnyebb kőzetekből kifaragva azokat). Egyes régészeti kutatások szerint a szobrok eredetileg színesek voltak (festéknyomok kerültek elő néhány moai környékén). Egyébként szinte minden alak tufából van, kivétel a Hoa Hakananai’a melyet érdekes módon, sokkal keményebb bazaltból faragtak ki. A 4 tonnás, két és fél méteres szobrot azonban 1868-ban a szigetre érkező brit hajósok Londonba vitték. (Ma a British Museumban látható.)

moai6.jpg

Érdemes megjegyezni: óriási kő-alakokat, fejformájú óriás monolitokat már kultúrák is készítettek (pl. Közép-Amerikában az olmékok), de ezek legnagyobb számban - főként kis területen koncentrálódva - csak a Húsvét szigeteken figyelhetőek meg. Az óriás kőszobrok mozgatásával több tudós is foglalkozott már, egyesek XX. századi analóg példákat kerestek. Ezek alapján [lásd a lenti képet] véghezvihető, akár 50-100 tonnás kövek mozgatása is, ha kellő számú ember, teherbíró kötél, fa görgő és ügyesség áll rendelkezésre.

oriaskovek_mozgatasa.jpg

Az indonéziai Nias-szigetén 1915-ben bennszülöttek mozgatnak egy több tonnás követ 

Hogy a rapanuik miért emelték a hatalmas ember alakú szobrokat, még ma is kérdéses a kutatók számára. Erről nem adnak sajnos támpontot a fennmaradt írásos emlékek sem, melyek máig megfejtetlen rongorongo írásjelekkel készültek. Legtöbben úgy vélik, hogy a kőszobrokat a rapanuik ősi vezetőik, régi nagy uralkodóik, talán isteneik számára emelték. Az ember-alakok faragóit különösen megbecsülték, hiszen amíg dolgoztak, addig főtt ételekkel és minden jóval ellátták őket. Feltételezik, hogy a szigetet lakó törzsek, törzs-szövetségek mind, saját szobrokat, szoborcsoportokat emeltek, melyek elhelyezkedése követte a felségterületeiket is. A rapanui társadalomban fontos szerepe lehetett a papoknak illetve a harcosok rétegének, illetve az egyes törzsek elkülönülő törvényeinek, szokásainak.

moai4.jpg

A Húsvét sziget történelmével, szobraival foglalkozó kutatók közül a legjelentősebbek közé tartozik Jo Anne Van Tilburg,  Thor Heyerdahl és Pavel Pavel cseh kutató. Akadtak azonban olyanok is, akik a tudományos fantasztikum területén próbáltak magyarázatot találni a szobrok kialakítására és rendeltetésére vonatkozóan (pl. Erich von Däniken). Az emberiséget a mai napig nagyon érdekli a szobrokat emelő rejtélyes társadalom és az is, hogy miként voltak képesek az emberfeletti teljesítményre. A Húsvét-szigetekre évente több tízezer turista látogat el, hogy közvetlen élményeket szerezzen a világtörténelem egyik legérdekesebb ember alkotta műveiről.

moai5.jpg

A gyönyörű panorámával rendelkező aprócska sziget a Csendes-óceán egyik különlegessége. Múltja és jelene is érdekessé teszi az európaiak számára. Remélem a poszt néhány olyan információt is nyújtani tudott az itteni, ősi kultúráról (és annak hihetetlen szobrairól) mely valóban újdonságot jelentett. A továbbiakban a Jegyzettár blog több, hasonló érdekességgel is foglalkozni szeretne, például legközelebb Machu Picchu ősi, inka romvárosával. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

2018.06.02.(12:35) 

18 komment

Az emberiség egyik legősibb és legrejtélyesebb építménye [62.]

2018. május 22. 19:31 - Harmath Árpád Péter

Az emberiség története során rengeteg monumentális és lenyűgöző építmény készült, melyek egy része a mai napig is fennmaradt. Ilyenek az egyiptomi piramisok, a kínai nagy fal és például a Húsvét szigeten található óriási szobrok is. Kiemelkedik azonban a különleges építmények sorából a legrégebbi: az Angliában található, 5100 éves Stonehenge. A kutatók többsége ma úgy véli, hogy a Dél-Angliában, Salisbury városától 13 km –re (Londontól 138 km –re nyugatra) fekvő, hatalmas kőtömbökből álló építményt jóval a piramisok kora előtt emelték. (Becslések szerint legalább 400-500 évvel korábban.) A pontos datálás azonban ma sem egyértelmű, főleg mivel a kutatók szerint legalább három szakaszban és több, mint ezer esztendőn keresztül készült (nagyjából Kr.e. 3100 és Kr.e. 1900 közt).

stonehenge1.jpg

Ami az építmény megjelenését illeti, négy kő-kör alkotja: egy külső kör, ahol az alkotóelemek tetején felfektetett vízszintes kövek is megfigyelhetőek (eredeti állapotukban tökéletes kört formázva a magasban), egy befelé következő második kör, sokkal kisebb alkotóelemekből (a híres kék kövekből), majd az öt kapu kialakítású óriáskő és végül a legbelső kör ismét kisebb kék kövekből. (Legbelül van az oltár kő.) Lejjebb látható rajzunkon piros karikákkal jeleztük a köröket. Mindez egyébként napjainkban alig vehető észre az 5 ezer éves állapotromlás miatt.

Stonehenge tehát kör alakban elrendezett óriási kövek halmaza, melyben a legkülső kör (Sarsen circle) homokkő egységei 4,8 méter magasak, a legnagyobb hármas kövek 7-8 méteresek, a 2. és 4. kör kék kövei pedig 2-3 méteresek 4 tonna körüliek. A harmadik körben két részleges patkóalakzat állt, amelyek közül a külsőt, öt homokkő trilithon (két kő, rajtuk egy vízszintes harmadik), a belsőt pedig 19 megmunkált kék kő alkotta. A trilitek Stoneheng legnagyobb (és legrégebbi) kövei, egyenként 40-50 tonnásak, magasságuk pedig 8,18 méter és 7,62 méter között van. [forrás 1] Az óriás trilithon (Greath Trilithon) 10 méter körüli. [forrás 2]

stonehenghe6.jpg

Mike Pitts régész-kutató szerint a Stonhenge középpontjától 75 méterre, a sugárút mellett álló Sarokkő (Heel Stone) a hely legrégibb köve (Kr.e. 3100 körül tehették mai helyére). A tudós 60 tonnára becsüli súlyát (mások 35-40 tonnát valószínűsítenek), magassága 4,9 méter. Ez a kő jelöli a pontot, ahol a nap felkel és ahol a horizont alá bukik a napfordulók alkalmával, ha a szertartásokon megjelentek a körön belül helyezkednek el.

Érdekesség, hogy a legkülső kör kövein körben vízszintesen felfektetett kövek pontos illesztésekkel, úgynevezett hornyos-csapolásokkal voltak egymáshoz passzítva, hogy esetleges elmozdulásukat megakadályozzák. Ezek kialakításai, a vájatok és az abba illeszkedő kiemelkedések ma is felfedezhetőek.

stonehenge_1.jpg

Mivel az építmény 20 kilométeres környékén szinte csak tökéletes síkság található, az építőknek jelentős távolságokból kellett a helyszínre vinniük a gigantikus köveket. Ez önmagában lenyűgöző tény, ha belegondolunk, hiszen ne feledjük: az ókor kezdetén vagyunk, a fémből készült szerszámok és szállítóeszközök feltalálása előtt. (Az első kerekes járművek, szekerek ábrázolásai 5500 évesek, de mezopotámiai eredetűek.) Ma a tudósok úgy vélik, hogy a Stonehenge külső körében található riolitokat (kék köveket) 250 km –ről, a Walesben található Preseli hegységből hozták a helyszínre.

stonehenge2.jpg

A mai állapot és egy rekonstrukciós animáció a korabeli megjelenésről

Robert Ixes (Leicesteri Egyetem) és Richard Bevins (Walesi Múzeum) úgy vélik a kövek pontos lelőhelye a Pembrokeshire –i grófság északi része, a rhos-y-felin –i lelőhely. (A belső kör köveit lényegesen közelebbről, alig 32 kilométerről, Malborough Downsból szállították Salisbury közelébe.) Ami a szállítás módját illeti: az egyik álláspont szerint a köveket kézi erővel, fa görgőkkel (rönkök segítségével) szállították Milford Havenbe (százak, talán ezrek megfeszített munkájával), ahonnan aztán már tengeren vitték tovább; míg a másik elmélet azt feltételezi, hogy az előretörő gleccserek eleve félútig elgörgették a legnagyobb köveket is.

stonehenge5.jpg

Stonehenge első említése egyébként 1130-ra, I. Henrik korára tehető, amikor egy bizonyos Henry of Huntingdon nevű udvari történész írt róla egy értekezésében. Azóta rengeteg kutató foglalkozott vele, a terület tulajdonjoga pedig állandóan változott. Végül utolsó tulajdonosa, egy bizonyos Cecil Chubb 1918 október 26-án az angol államnak adományozta (tettéért később a királynő lovaggá ütötte a nagyvonalú milliomost). Az első tudományos vizsgálatokat a XIX. század második felében végezték Stonhenge kövein. A kutatók közt ott volt Charles Darwin is, aki az 1880-as években felhívta a figyelmet arra, hogy a kövek fokozódó megdőléséért a talajban élő földigiliszták a felelősek. Sokkal később 1977-ben Stonhenge –t megnyitották a nagyközönség előtt is. A leleteket megrohamozók ekkor még akár fel is mászhattak a hatalmas kövekre (ma már ez szigorúan tilos, sőt akár csak megérinteni sem engedik a riolitokat.) Alig 9 évvel később az UNESCO felvette a helyet a világ kulturális örökségének jegyzékébe.

stonehenge3.jpg

Stonehenge köveinek lenyűgöző méretei

Az építmény rendeletetéséről sokan értekeztek már, de a mai napig nincs pontosan tisztázva, hogy a korabeli társadalmak miért fektettek ennyi munkát és erőfeszítést, (ráadásul ilyen hosszú időn keresztül) a hely kiépítésébe és fenntartásába. A korszak, vagyis a Kriszrus előtti III. - IV. évezred - ami egyébként az írásbeliség megjelenésének is csak kezdete - még mindig a történettudomány "fehér foltja", kevéssé feltárt időszaka. (Főleg ha nem az egyiptomi, föníciai és mezopotámiai területeket vizsgáljuk.) A korabeli hitvilág, szokások és életmód nagyrészt az elméletek ködébe vesznek.

stonehenge7.jpg

Stonehenge -nek a leginkább általános vélekedés szerint hármas kihasználtsága volt: egyrészt a tavaszi és őszi napfordulókat különleges szertartásokkal ülhették meg itt a korabeli emberek, amit bizonyít az építmény tájolása is, hiszen az említett napokon a felkelő nap sugara pontosan a kör közepén lévő Oltárkövet világítja meg. Lásd fenti képünket, melyen a sárga vonal mutatja a nap fény irányát a heel stone és a slaughter (mészáros) kövek közt haladva, egészen az oltárkőig. A második funkciót a hely szent jellege adhatta, hiszen feltételezések szerint ezrek, sőt tízezrek jöhettek ide gyógyulást remélve a kék kövektől. A harmadik cél, amit Stonhenge szolgált, vallási szertartások és a brit szigeteken élő korabeli törzsek egyesítését szolgáló összejövetelek megtartása lehetett. Időről időre nagyszabású gyűléseket, lakomákat tartottak itt. Minderre számtalan régészeti lelet utal. De a fő kérdés: hogy miért pont ott alakították ki az egész komplexumot és mitől gondolták éppen azt a helyet szentnek, a mai napig foglalkoztatja a tudósokat.

stonehenge4.jpg

Mindenesetre Stonehenge környéke is nagy tömegek látogatására utal, hiszen a köveket egy tökéletes kör alakú gödör is körülveszi, 100 méteres átmérővel, kézi eszközökkel kialakítva. (Micsoda munka lehetett.). Ezen túlmenően pedig egy három kilométer hosszú, legalább 4 ezer éves út is vezet a kövekhez (Stonehenge Avenue), az Avon folyótól. Feltételezések szerint az úton ezrek zarándokoltak a kövekhez, ahol a szertartásokat tartották.

Stonehenge (függő kő) még biztosan sokáig foglalkoztatja a modern tudomány és történész-társadalom szakembereit, miként annyi más érdekes múltból megmaradt építmény is. Az elkövetkezőkben blogunk további ősi építményekkel tervez foglalkozni, melyekhez némi közvéleménykutatás segítségül szolgálhat az alábbiakban.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad a posztot, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

*** 

2018.05.22.(19:32) 

36 komment
süti beállítások módosítása