Egy hazátlan nép, mely hamarosan háborúra kényszerül Törökországgal

2018. január 16. 23:56 - Harmath Árpád Péter

Szíriában az arab tavasz óta, azaz 2011 márciusától kezdődően zajlanak súlyos harcok a Aszad-rezsim megdöntése miatt, illetve az egyes vallási, politikai, illetve regionális nagyhatalmi érdekszférák kiszélesítéséért. A küzdelemnek aktív részeseivé váltak, a 40 milliós népességszámuk révén Földünk egyik legnagyobb hazátlan népének tartott kurdok is. Ez az ősi indoeurópai nép (melynek zászlaja egyébként kísértetiesen hasonlít a magyar lobogóra) és melyet a történészek az ókori médekkel azonosítanak - akik még a perzsák első nagy birodalma előtti időkben (Kr.e. VI - VII. század) uralták a térséget - a törökök több évszázados főellenségei és gyakorlatilag a középkor óta küzdenek jogaikért, saját hazájuk megteremtéséért. Most, a szíriai polgárháború miatt az összesen 4-5 országban szétszórva élő kurdok helyzete a világ figyelmében fókuszába került, ugyanakkor a napokban kezdődő török katonai mozgósítás előrevetíti, hogy Erdogan óriási hadserege (mely a NATO második legnagyobbja) egy új háborúban fog lesújtani rájuk.

kurdok1.jpg

A szíriai helyzet egyébként az Iszlám Állam 2014 -es kikiáltásától vált igazán komollyá, amikor az összes környező ország, sőt a világ nagyhatalmai is érintettek lettek az ottani polgárháborúban. Már 2015 -ben megkezdődött az orosz katonai beavatkozás - elsősorban szíriai kiváltságaik, kikötőik és támaszpontjaik megtartása érdekében Aszad oldalán - illetve megjelent az amerikaiak támogatása is az SDF (Syrian Democratic Forces) előnyösebb helyzetbe hozásáért. Irán a Hezbollahon keresztül szintén erőket küldött a térségben, a siíta érdekeket és Aszadot segítve, ami viszont a nagy rivális szunnita olajmonarchiákat (pl. Szaud-Arábia) aktivizálta az ellen-oldalon. A szövevényes szituációban a kurdok következetesen az ISIS ellen harcoltak, többnyire amerikai fegyverekkel. A háborúban a 2017 -es év hozott nagy fordulatot, ugyanis az Iszlám Állam összeomlott, Aszad pedig (Oroszország és Irán támogatásával) 2011 óta most először lett a Szírián belüli térség legerősebb szereplője. 

Napjainkra viszont két új törésvonal is megjelent a Közel-Keleten: Izrael és Aszad közti összecsapás veszélyével (ami csak idő kérdése sajnos), illetve a török - kurd háború megindulásával (ami szintén a levegőben lóg). A kurdok vesztenivalója a nagyobb, hiszen ez a hányattatott sorsú nép 2017 -ben végre közel kerülhetett a saját haza megteremtéséhez, aminek esélye most a török háborúval elillanni látszik. Pedig már majdnem 100 éve annak, hogy a világ országai elismerték jogukat saját ország létrehozására. (Sevresi békeszerződés - 1920). Az elmúlt 100 esztendőben a törökországi kurdok száma 20 millióra emelkedett (ami azt is jelenti, hogy a 76 milliós Török Államban 25% feletti az arányuk) és megszületett (1970-ben) az Autonóm Kurdisztáni Régió Irakban, mely máig az egyetlen olyan terület, ahol némi önállóságot élvezhetnek. 

Törökország és leginkább annak teljhatalmú ura, Recep Tayyip Erdogan azonban veszélyesnek és elpusztítandónak tartja a kurdokat, főként a határaik közt élő óriási számuk és önállóság-követelésük miatt, mely szerintük gyengítené a török államot. Ankara úgy véli, a törökországi kurd szervezetek (pl. Kurdisztáni Munkáspárt) terrorista alakulatok és vezetőjük a 19 éve börtönben lévő Abdullah Öcalan valójában egy terrorista vezér. Elismerendő, hogy a kurdok valóban számtalan terror-akciót hajtottak már végre Törökországban, de az is igaz, hogy népüket három országban mészárolják hosszú ideje. (Irakban például Szaddam Husszein a 80-as években még tömegpusztító gázt is bevetett falvaik ellen.)

kurd_katonak.jpg

Kurd katonák Kirkukban (foto: cyprus-mail.com)

Ha valóban megindul a török hadsereg a szíriai kurdok ellen (és talán tovább haladva az iraki autonóm állam ellen is), az nagyon komoly csapást jelentene a térségre nézve, hatalmas számú áldozattal járna és a helyi hatalmi viszonyok átrendeződését is kiválthatná. Amerika kényes helyzetbe kerülhet, hiszen eddig támogatta a kurdokat, Törökország viszont hivatalos szövetségese (a NATO teljes jogú tagja). Irán és Oroszország ugyancsak kétségesen reagálna, hiszen mindketten Aszad patrónusai, akit viszont Erdogan terroristának tart.

Ugyanakkor a nagyhatalmi sakkjátszmáknál fontosabb, hogy újra kiszolgáltatott és cserbenhagyott helyzetbe kerülne egy jobb sorsra érdemes, saját hazát akaró nép, mely esélytelen háborúra kényszerül a világ egyik legnagyobb hadseregével. 

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

***

6 komment

Dobó István sorsa az egri várostrom után [47.]

2018. január 14. 16:50 - Harmath Árpád Péter

Mintegy 465 évvel ezelőtt, 1552 szeptember 9 -én vette kezdetét Eger várának 39 napon át tartó török ostroma, melynek központi kulcsfigurája és vezéralakja Dobó István, a magyar történelem egyik legnagyobb hőseként őrződött meg nemzetünk emlékezetében. A reménytelen küzdelem az egész világot meglepő módon, hatalmas magyar diadallal végződött. Kérdés azonban: mi lett a hős Dobó István sorsa a várharcot követően? 

eger_dobo.jpg

Az emlékezetes várostrom - melyről Gárdonyi Géza 1901 -ben írta meg csodálatos regényét az Egri csillagokat, és amelyről 1968 -ban Várkonyi Zoltán készített élvezetes filmet (mely honlapunk szerint egyébként a legjobb magyar filmek egyike) - eseményeiben könnyen felidézhető, hősies küzdelmet jelentett. Az oszmánok 35 - 40 ezres, óriási haddal érkeztek Szolnok várának bevételét követően Eger alá, mégpedig Kara Ahmed nagyvezír vezetésével. Az erődítményt 1803 fegyveres védelmezte, amiből 400 fő alkotta az állandó helyőrség létszámát, 357 katonát küldött a király és 300 drabant képviselte Kassát. A többi, közel 746 fegyveres (a várvédő sereg 40% -a) a környező megyék, települések és főurak segítségként tevődött össze. A török túlerő huszonkétszeres volt! A parancsnoki teendőket Dobó és Mekcsey István várnagy együtt látták el, alattuk pedig 4 főhadnagy szolgált: Pethő Gáspár, Zolthay István, Figedy János és Bornemissza Gergely. A várvédőket a harcban 4 komolyabb ágyú és 17 tarack segítette.

Az egri várostrom

A hatalmas török túlerő 1552 szeptember 8 -ra vette körbe a várat, majd másnap, azaz szeptember 9 -én, 12 oszmán ágyú, illetve 200 tarack kezdte meg a tüzelést. Ahmed egyértelműen rommá akarta lőni a falakat, így három hétig csak folyamatos ágyútűzzel próbálkozott. Ám a vár kitartott, így Szent Mihály napján, szeptember 29 -én megindult az első nagyobb gyalogsági roham is. Az első oszmán kudarcok után az ostromlók legfőbb célpontjai a bástyák (Föld bástya, Tömlöc bástya, Bolyki bástya) illetve a kapuk (pl. ókapu) lettek. Ám a törökök nem tudtak a várba jutni, még trükkökkel sem (várfalak alá alagút ásás, robbantás, éjszakai falmászás, egy egri áruló lefizetése ... stb), így az oszmán had egyre nagyobb része kezdte kudarcként megélni az eseményeket. Októberben, a hadműveletek 30. napjától kezdődően már a törökök élelme is elfogyott, sőt járvány ütötte fel fejét táborukban, ráadásul az októberi első éjszakai fagyok szokatlan próbatétel elé állították a nyári hadviseléshez szokott ázsiaiakat. Az utolsó nagy rohamok október közepén már napkeltétől napnyugtáig tartottak, de az egriek - bár alig álltak már a lábukon és szinte mindenki megsérült - Dobó biztatásának hatásárára kitartottak. Ahmed nagvezír végül október 17 -én feladta a harcot, elégedetlenkedő seregét elvezette a vár alól. Eger az elkövetkező 44 évre magyar kézen maradt (egészen 1596-ig, amikor már főleg külföldi zsoldosok szolgáltak a várban és az ő bátorságuk nem közelítette meg az egriekét, így feladták az erődítményt). 

eger1.jpg

Dobó élete az ostrom után

Az 1552 -es hatalmas magyar diadal az egri hősök, köztük Dobó István érdeme volt. De mi lett Dobó sorsa a harcot követően? Eleinte mindenki óriási tisztelettel és elismeréssel köszöntötte a várparancsnokot: I. Ferdinánd nagyra értékelte Dobó hősiességét, így bárói rangra emelte, várakkal (pl. Déva, Szamosújvár), birtokokkal jutalmazta, sőt kinevezte Erdély vajdájává (a tisztséget meg kellett osztania Kendy Ferenccel, akivel többször komoly vitába keveredett). Hat évvel az ostromot követően Dobó újra harcba szállt a törökkel, amikor Szamosújvárt védte, ám ezúttal a szerencse elpártolt tőle: a túlerő legyűrte és az erődítmény az oszmánok kezére került. Rövid időre Dobó az erdélyiek foglya lett. Ekkoriban Erdély és a Királyi Magyarország viszonya inkább ellenséges volt, hiszen a fejedelemség Izabella királyné alatt szultáni hűbérben "létezett", míg a Habsburgok uralta Magyar Királyság állandó harcokat vívott az oszmánokkal. Ám a még mindig harcias Dobó visszaszökött a Habsburg területekre, ahol újra elismerés várta: a király kinevezte a felvidéki Bars vármegye főispánjává. 

Dobó bukása

I. Ferdinánd 1564 nyarán elhalálozott, így fia I. Miksa vette át az uralkodói teendőket. Az új király új módszerekkel próbálta gyarapítani vagyonát és előszeretettel vizsgálta felül a különböző, korona által is érintett birtokügyeket. Egy ilyen birtokvita zajlott akkoriban már jó ideje a Dobó család és a Tegenyei família között. Alig egy évvel az egri várostrom előtt a Dobó testvérek erőszakkal foglaltak el, a szerintük őket illető birtokrészeket Tegenyei Tamástól, amiért a királyi bíróság fej és jószágvesztésre ítélte Dobó mindkét fivérét. Ezt az ítéletet később Ferdinánd (szerencsére) semmissé nyilvánította. A viszály azonban megmaradt és a vitatott területek Perényi Gábor gyámsága alá kerültek, így innentől a Dobók már a Perényiekkel álltak birtokvitában. Azonban a Perényi Gábor 1569 -ben meghalt, a birtokok pedig az uralkodóra szálltak. A helyzet nagyot változott: a sok éve zajló birtokperben a Dobók új "ellenfele" maga a császár, I. Miksa lett. Ez okozta Dobó vesztét, ugyanis az uralkodó úgy "oldotta meg" a helyzetet, hogy egyszerűen börtönbe vetette az egri hőst. Bár a pozsonyi várból 1568 -ban sikeresen megszökött, hamarosan újra elfogták és most már király ellenes szervezkedéssel vádolták meg. Szegény Dobó, méltatlan módon újra fogságba került, ahol egy évet töltött, nyomorúságos körülmények között, méltóságában megtörve. Egészsége megromlott, szabadulásakor 1570-ben már csak árnyéka volt hajdani önmagáénak. A halál két évvel később, 1572 -ben érte szerednyei birtokán, 70 éves korában. Fia, Ferenc, Bars megye főispánja, a 15 éves háború egyik nagy katonai vezetőjeként öregbítette a család hírnevét. 1602 -ben egyenesági leszármazott nélkül halt meg. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 ***   

7 komment

Az idei emelt történelem érettségi tételeinek alig több, mint egyharmada történelem [46.]

2018. január 12. 07:58 - Harmath Árpád Péter

A történelem, mint iskolai tantárgy, meglehetősen komplex műveltségterületnek számít, amibe beletartozik a társadalomtudomány számtalan területe, a gazdaságtudományok egy része, a pénzügyi ismeretek egész sora, illetve a demográfia, a vallástörténet, sőt eszmetörténet is (a politikai ideológiák megismerésével). Ugyanakkor, ha CSAK ilyenekből áll egy érettségi tételsor és csak ilyen témákra korlátozódik a történelem-oktatás, akkor éppen a lényeg sikkad el. Hiszen a történelem legelsősorban a régmúlt idők "TÖRTÉNÉSEIVEL" foglalkozik, áttekintve, felidézve, megtárgyalva mindazokat az eseményeket, folyamatokat, tendenciákat, melyek az őskortól napjainkig alakították az emberiség krónikáját. Az első civilizációs központok megjelenésétől napjainkig terjedő öt évezred események egész során keresztül válik áttekinthetővé és megérthetővé. A 2018 -as emelt-szintű történelem érettségi szóbeli tételsor éppen EZT az említett "alapelvet" teszi zárójelbe. Csak 36% -ban ölel fel történelmi témákat, 64% -ban társadalmi, gazdasági, pénzügyi és vallástörténeti kérdésekkel foglalkozik. Alaposabban átnézve a decemberben kiadott 30 témakört, 11 terjed ki konkrét, történelmi eseménysorokra (de még ezek egy része is inkább eszmetörténet):

  • Államalapítás
  • A rendszerváltás Magyarországon
  • Ókori államberendezkedések
  • Reformáció - ellenreformáció
  • A két világháború közti diktatúrák
  • A magyar - török küzdelmek (XV-XVIII. század)
  • Nagyhatalmi konfliktusok: 1618-1820
  • Az első világháború
  • A kétpólusú világrend
  • Magyarország a 2. világháborúban
  • Az 1956 -os forradalom és szabadságharc

A többi témakör közül 6 db gazdasági jellegű, 5 db a kultúra-vallás-életmód köréből kerül ki, 2 db a társadalom-demográfia témaköréhez tartozik, 1 db eszmetörténeti, 2 db szervezetek működésére vonatkozó (ENSZ + EU) és 3 db vitatható átgondoltsággal létrehozott tétel. Ez utóbbiakról annyit, hogy az egyik két évszázad rendi törekvéseit, a másik a komplett reformkor - neoabszolutizmus - kiegyezés politikai küzdelmeit, a harmadik pedig a földrajzi felfedezésektől kezdődően négy teljes évszázad gyarmati harcait akarja egyetlen tételbe zsúfolva az érettségizőktől elvárni. (Durva meggondolatlanság.)

A hazai történelemoktatás és érettségiztetés egyébként is több problémával küszködik: az eddigiekben említett "hígulás" mellett (vagyis, hogy ma már az érettségikben és tankönyvekben lassan több kérdés vonatkozik társadalomra, gazdaságra, pénzügyekre és vallásra, mint magára a történelemre), probléma például az is, hogy a "forrásközpontú oktatással" jócskán átestünk a ló túloldalára. A források (vagyis a tanulmányozni kívánt korszakból származó írott dokumentumok és tárgyi leletek) nyilván fontosak, hiszen a történettudomány alapjait képezik, de ismeretük, elemzésük (forráskritikai vizsgálatuk) elsősorban a történészek és kutatók feladata, nem pedig a 18 éves, érettségire váró diákoké, akik közül - valljuk meg - nem túl magas arányban kerülnek majd ki régészek és történész-professzorok. Felmerül a kérdés: valóban minden egyes érettségi feladathoz szükséges oda erőltetni egy-egy forrást (és annak elemzését)? Idézve Hahner Péter történészt, tanszékvezető egyetemi docenst (számtalan könyv szerzőjét): "Sajnos nem tudok egyetérteni a magyar középiskolai oktatással, ami a hangsúlyt a forrásközpontú történelemoktatásra helyezi. A források azoknak valók, akik történészek lesznek. Attól félek, hogy a középkori és újkori, a mai nyelvhasználattól távol álló szövegek tanulmányozásával csak elriasztjuk a fiatalokat. Mivel az általános és középiskolás tanulók többsége nem fog hivatásszerűen foglalkozni a történelemmel, ezért a tanáraiknak nem szövegeket kellene elemeztetniük velük, hanem felébreszteni az érdeklődésüket a történelem iránt."

Más gondok is akadnak, mint a szaktanárok tankönyv-választási szabadságának korlátozása, a kerettanterv témáinak megválasztása, összetétele (arányai), az érettségik javítási szabadsága és a történelem tantárgy óraszámának kérdése (melyet tovább csökkenteni lassan egyenlő saját, nemzeti múltunk teljes zárójelbe helyezésével). A problémák persze megoldhatóak, .. HA .. beszélünk róluk és elfogadjuk, hogy maguk a gyakorló tanárok is rengeteget hozzátehetnek (tudásukkal, tapasztalataikkal) a magyar történelem-oktatás és érettségiztetés jobbá és ésszerűbbé tételéhez. 

Szólj hozzá!

A történelem legmeglepőbb győzelme [45.]

2017. december 03. 13:51 - Harmath Árpád Péter

A világtörténelemben olykor előfordultak megdöbbentő győzelmek, melyekben a sokszoros fölényben lévő ellenséget a sokkal kisebb sereg győzte le, teljesen váratlanul. Ilyen ütközet zajlott 602 évvel ezelőtt Észak-Franciaországban is, Azincourt mezején, ahol az angolok és franciák küzdöttek meg egymással és az alig 9 ezer főt számláló brit sereg fényes diadalt aratott a legalább 40 ezres francia had felett.

A középkori Anglia és Franciaország az 1337 és 1453 közt zajló, úgynevezett 100 éves háborúban állandó harcokat vívtak egymással részint a francia trónért, részint bizonyos Franciaországban fekvő, angol birtokokért (Gascogne). Ennek a hosszú háborúnak volt egyik meglepő végkimenetelű ütközete az azincourti csata, 1415 október 25 –én. (Más írásmódban: agincourti csata)

azoncourt.jpg

A csatát megelőzően, már 78 éve tartott a két ország küzdelme és bár az első háborús időszakot Anglia fölényesen megnyerte, a második összecsapás-sorozatban V. (Bölcs) Károly francia király némi revansot vehetett III. Edwardon. Átmeneti francia győzelem született, amit súlyosbított, hogy közben elhunyt a háború lét legjelentősebb brit alakja: III. Edward (az utolsó igazi lovagkirály) és legidősebb fia, a legendás Fekete herceg. Ám 1415 –ben, 40 évnyi tétlenséget követően új korszak következett a két ország háborújában: Angliában trónra lépett a fiatal, alig 26 éves V. Henrik (III. Edward dédunokája), aki minden erejét és lelkesedését Franciaország legyőzésének szentelte.

Az újabb háború megindulása meglehetős zűrzavarban kezdődött, hiszen mindkét ország válságokkal küzdött: Anglia éppen ekkor heverte ki az 1381-es, Wat Tyler vezette nagy parasztlázadást, majd az 1400 –as, Skócia elleni (eredménytelen) háborút, Franciaországban pedig az uralkodásra alkalmatlan VI. Károly (ur.: 1380-1422) miatt volt belpolitikai zűrzavar, amikor az egyes pártok egymás torkának estek. Ám az 1413 –ban megkoronázott V. Henrik fontos döntésre szánta el magát: megtámadja Franciaországot, elfoglalja a normandiai (Le Havre mellett fekvő) Harfleur kikötőjét, majd megindul a francia főváros felé és végleg térdre kényszeríti Franciaországot. Tervéhez a 30 ezer legjobb katonáját fegyverezte fel és indította útnak, saját vezérlete alatt a csatorna túlpartjára.

Az elszánt brit sereg 1415 augusztus 13 –án szállt partra Normandiában és gyors diadalra számítva megkezdte Harfleur ostromát. V. Henrik abban bízott, hogy még a nyár vége előtt, alig egy-két hét alatt beveszi a kulcsfontosságú erődöt és így lesz ideje az őszi rossz időjárás beállta előtt csapást mérni a francia főseregre is. Ám elszámította magát: a vár majd másfél hónapon keresztül kitartott és csak szeptember végére került a kezébe. Ekkorra V. Henrik már jelentős veszteségeket szenvedett: járványokban meghalt több ezer katonája és az újabb hadművelet megkezdése előtt a harfeur –i várban is hagynia kellet pár ezer főt, hogy az erődítmény angol kézen maradjon. Végül alig 10 ezer hadra fogható angol katonával kezdhette volna meg támadását a francia főerők ellen. Csakhogy a létszámbeli problémák mellett az is gondot jelentett, hogy a támadó hadjárat október csak október 8 –án indulhatott meg, vagyis befejezése jócskán az őszbe nyúlt volna. A kedvezőtlen körülményeket mérlegelve V. Henrik végül úgy döntött: lefújja az egészet és inkább hazatér seregével Angliába, hogy később újult erővel térhessen vissza.

azincourt_kiraly.jpgVI. Károly francia és V. Henrik angol uralkodó    

A brit sereg hazatérése azonban nem ígérkezett egyszerű feladatnak: el kellett jutniuk a 270 km –re fekvő Calais városába mely ekkor angol kézen volt, (hogy ott hajóra szállhassanak), de úgy, hogy közben elkerüljék a több, mint négyszeres fölényben lévő 40 ezer katonát számláló óriási francia fősereget. A dolog kivitelezése afféle „fogócskának” ígérkezett: a britek 16 napon keresztül próbáltak úgy előre jutni, hogy közben kicselezik a franciákat. Végül majdnem sikerült végrehajtani tervüket: 50 km-re közelítették meg Calais –t, amikor Charles d’Albret és Le Maingre parancsot adtak a Frévent menti völgy lezárására. Az angolok csapdába estek. Henrik ekkor már tudta: mielőbb harcba kell bocsátkoznia, mert emberei kimerültek, vérhastól szenvednek és a franciák újabb erősítéséket kaphatnak. Így a britek felkészültek a csatára: október 25 –én hajnalban elhelyezkedtek egy olyan nyílt mező végében, melynek két oldalán sűrű erdőségek húzódtak. Ezek az erdősávok megnehezítették bekerítésüket. Ugyanakkor zseniális előrelátással V. Henrik kihegyezett karókat ásatott a nyílt térség több pontjára is annak érdekében, hogy megnehezítse a franciák lovasrohamait. Mindezen túl csapati elé még egy külön sáncot is emeltetett karókból. Szükség is volt az elővigyázatosságra, hiszen Henrik hadereje körülbelül 8-10 ezer katonát tett ki (a számot illetően eltérőek az egyes történészek vélekedései), míg velük szemben legalább 40 ezer francia sorakozott fel (a franciák létszámát illetően is nagyon eltérőek a becslések: 30 ezertől egészen 100 ezerig terjednek a vélemények).

Ám akármelyik számot is fogadjuk el, a legtöbb történész egyetért abban, hogy legalább négyszeres volt a francia erőfölény. Ráadásul a franciák mellett szólt a helyismeret, illetve a nagy létszámú, jól felszerelt lovasság is. Az angolok erőssége a jól kiépített védelem volt és a nagy létszámú, legendásan gyors lövésekre képes és jól célzó íjász sereg. A brit íjászok percenként 12 vesszőt tudtak kilőni híres "english longbow" (angol hosszúíj) fegyvereikkel, ami a korszakban egyedülállónak számított. (forrás: Peter McLaren: Az angol íjászat a százéves háború alatt.) Az azincourt -i csata előtt is jól felkészültek az összecsapásra: úgy helyezkedtek el, hogy az előttük fekvő nyílt térséget végig „be tudják lőni” és az azon keresztül rohamozó franciákra gyilkos nyílzáport tudjanak zúdítani.

A csata váratlanul és szervezetlenül kezdődött, ugyanis a francia lovagok nem várták meg d”Albret parancsát, hanem önhatalmúlag kezdték meg rohamukat az angol állások ellen. A nemesi lovasroham azonban feltorlódott a cölöp-akadályoknál, ráadásul az esőzések miatt felázott talajon a többség elakadt és leesett lováról. A csatatéren több ezer lovas küszködött a sártengerben, miközben a szárnyakon elhelyezett angol íjászok tízezer szám zúdították nyilaikat a francia lovagokra. Óriási volt a pusztítás, a lovak elpusztultak, a gyalogossá váló nehéz-páncélzatú fegyveresek nehézkesen kecmeregtek a sárban. Ekkor a lovagok egy része visszavonult a csatatérről, egy másik része pedig közelharcba kezdett, hogy angol nemeseket ejtsen foglyul. (Bevett szokás volt ekkoriban a csatatereken nemesi foglyok ejtése, akikért később busás váltságdíjat lehetett kérni.)  Növelte a káoszt, hogy közben lovas-támogatás nélkül megindult a francia gyalogosroham is. Az angolok azonban ekkor is kitartottak: az íjászok kardot, fejszét ragadva szálltak szembe a franciákkal. A csatának ebben a szakaszában esett el a francia connétable (főparancsnok, királyi főlovász mester) Charles d’Albret is. A parancsnok halálát látva a francia sereg végül megfutamodott, így Európa számára megdöbbentő módon az alig 8-10 ezres brit haderő ronggyá verte a legalább 40 ezres francia sereget.

Az azincourt –i csatatéren 7-8 ezer francia lovag maradt holtan (köztük legalább száz herceg, gróf és báró), míg a britek alig 3-4 száz embert vesztettek csupán. Történelmi győzelem született tehát, mely bevonulhatott a „hihetetlen diadalok” sorába. A csatát követően egy francia lovascsapat még egy elkeseredett támadást indított az angol tábor ellen, de ez is kudarcba fulladt, ráadásul Henrik bosszúból lemészároltatta a francia foglyok jelentős részét. Az angolok ezt követően akadálytalanul jutottak el Calais –ba, ahol novemberben hajóra szállva győztes seregként tértek vissza Angliába.

A hadjárat folyományaként született meg 1420 –ban a Troyes –i egyezmény, mely elismerte az angol uralkodó igényét a francia trónra, de ennek érvényesítését VI. Károly leányával, Valois Katalinnal kötött házasságból születendő gyermekére hagyta. Bár V. Henrik két évvel később, váratlanul meghalt, a százéves háború 1428 –ban, alig 13 évvel az azincourti csata után folytatódott és legvégül francia győzelemmel zárult. Ám ennek dacára örökké emlékezetes maradt az a bizonyos 600 évvel ezelőtti megdöbbentő angol győzelem, Azincourt mezején.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 ***  

9 komment

Az afganisztáni háborúk napjainkig [44.]

2017. november 14. 22:13 - Harmath Árpád Péter

Sok szó esik napjainkban Afganisztánról, ahol az Egyesült Államok és a NATO komoly erőket állomásoztat. Legutóbb az amerikai elnökválasztás kapcsán több nagy nemzetközi médium is foglalkozott az afganisztáni katona helyzettel és az esetleges csapatkivonásokkal. Donald Trump azonban végül nem rendelte el az amerikai fegyveres erők csökkentését, sőt inkább emelte az ott katonai szolgálatot teljesítők számát.

A világ figyelme már 16 éve, a 2001 –es WTC tornyok lerombolása óta vetül a Közép-ázsiai országra, még az amerikai filmgyártás is „célkeresztjébe” vonta. Leginkább "A túlélő" (Lone Survivor) című 2013 –as, valós történetet feldolgozó háborús dráma korbácsolta fel az indulatokat. (A filmnek korábban önálló posztot szántam.) Jelenleg Afganisztán nagyon komoly harcok színtere, ahol magyar katonák is szolgálnak (2017 májusi adat szerint 90 fő). A terület óriási, 6-7 ezer méter magas hegyek, hihetetlen szurdokok, döbbenetes barlangrendszerek és kihalt kősivatagok országa. Iszlamizmus, kábítószer-kereskedelem, középkori viszonyok jellemzik. Érdemes kicsit alaposabban is megismernünk ezt 7 Magyarország nagyságú, távoli és vad országot, mely most 35 millió ember hazája és történelme háborúk egész sorából áll.

afganisztan_terkep1.jpg

Afganisztán történelme röviden

Az afgán szó etimológiája ma sem pontosan tisztázott, de a kutatók szerint egy személynévből eredeztethető (mint az oszmán kifejezés). Az „afgánok” névvel jelölt etnikumok legnagyobb hányada, (az afganisztáni népesség mintegy 42% -a) iráni gyökerű pastu, jelentős a tádzsikok aránya (27%), míg össznépesség 9% -a hazara, 8-9% -a pedig üzbég. Az említett 4 legfőbb népcsoport mellett Afganisztánban nagy számban élnek még türkmének, ajmák és beludzsok is.

Az Afganisztánt utoljára teljes egészében meghódítani (és birtokolni) képes nagyhatalmat Makedóniának hívták. Nagy Sándor ugyanis Krisztus előtt 334 –ban összefogva a görögséget, megtámadta a hatalmas Perzsa Birodalmat, majd négy évvel később (Kr.e. 330-ban) meghódította a birodalom részét képező, perzsák uralta Afganisztánt is. Az ifjú makedón uralkodó azonban hamar elhalálozott így az afgán hegyvidék előbb hadvezérei kezére került, majd a Maurja-dinasztia vezette India kaparintotta meg, mintegy másfél évszázadra. Később újra a hellén gyökerű Baktria egyik tartományává vált, majd a kusánok és hunok átmeneti hódításait követően az Újperzsa Birodalom (Szászánidák állama) birtokába került.

Komolyabb változást a VII. század hozott, amikor muszlim-arab hódítók érkeztek és 642 –ben a navahandi csatában megszerezték a perzsáktól az egész térséget. A muszlimok Afganisztán területét a kora-középkorban Horaszán néven igazgatták. Később, a XIII-XV. század közt Afganisztán mongol támadásoknak volt kitéve (Dzsingisz kán, Ilhánok, Timur Lenk). Majd egy Dzsingiszida leszármazott, bizonyos Bábur 1504 –ben Kabul központtal saját fejedelemséget hozott létre, mely egyre bővülve, egy Indiát is felölelő hatalmas birodalommá nőtte ki magát (Mogul-Birodalom) A XVI. századra a mai afgán területek egy része a mogulok hatalma alá került, míg nagyobbik fele perzsa befolyási övezet maradt. (lásd lenti térkép)

afganisztan_terkep2.jpg

A Mogul Birodalom az 1700 –as évekre meggyengült és szétesett, Afganisztán teljes területe újra perzsa hadurak kezére került. A káosszal teli időkből egy perzsákat szolgáló afgán katonai vezető, bizonyos Ahmad Sah vezette ki a térséget. Ahmad 1747 –ben az abdali törzsre támaszkodva összehívta az afgán törzsi vezetőket és Kandahar városában afgán uralkodóvá választatta magát. Felvette a Durrani nevet és megalapította az Afgán Birodalmat (Durrani Birodalom). Ezt az eseményt tekintjük a modern Afganisztán megszületésének. A Durrani-dinasztia vezette Afgán Birodalom 80 éven keresztül állt fenn (1826-ig), egészen a brit gyarmatosítók megérkezéséig. Az angol gyarmati hadsereg több háborúban győzte le az afgánokat, majd nemzetközi konfliktusba került az Afganisztán iránt szintén érdeklődő Orosz Birodalommal. Végül az angol-afgán háborúkat 1893-ban egyezség zárta le: az úgynevezett Durand-vonaltól északra, Abdurrahman emír (1880-1901) önálló afgán államot hozhatott létre, ám a vonaltól délre Brit-India, már Viktória királynő irányítása alá tartozott. (Ez a vonal ma is a határ Afganisztán és Pakisztán között.)

Afganisztán a XX. században

Az önálló Afgán Királyság 1933 és 1973 közt Mohammed Zahir felvilágosult uralkodása alatt, modernizálódni kezdett. Az uralkodó alkotmányt is adott népének. Később 1973 –ban azonban felkelés söpörte el hatalmát, amíg Olaszországban tartózkodott (gyógykezelésen) így Afganisztán köztársasággá változott. Az Afgán Köztársaság első elnöke 1973 és 1978 közt Mohammed Daoud Khan lett. Az öt éves békés időszakot egy kommunista puccs zárta le, melyet a Szovjetunió által támogatott Nur Muhammad Taraki vezetett (1978 április 28 –án). A puccsot Saur-forradalom néven is emlegetik. Afganisztán ezzel szovjet-barát kommunista útra lépett, Moszkva érdekeinek megfelelően. Az új berendezkedés azonban nem volt tartós, 1979 szeptemberében Hafizullah Amin vezetésével egy politikai csoport megdöntötte, megállítva a Szovjetunióhoz való közeledést. Moszkva azonnal válaszlépéseket helyezett kilátásba.

A Szovjetunió háborúja Afganisztánban

afgan_szu_map.jpgA szovjet hadsereg a hidegháború kellős közepén, 1979. december 25-én indult meg Afganisztán elfoglalására, hogy Leonyid Brezsnyev moszkvai pártfőtitkár utasításának megfelelően biztosítsa a Szovjetunió érdekeit a területen. A körülbelül 40 ezres haderő a legfontosabb stratégiai pontokat foglalta el, de leginkább a fővárost, Kabult célozta. Az afgán lakosság eleinte csak szórványos ellenállást tanúsított a megszállókkal szemben, ám a későbbi években folyamatosan emelkedett a hegyek közt megbújó muszlim fegyveres csoportok száma. Moszkva már 1980-ban arra kényszerült, hogy 100 ezerre növelje Afganisztánban szolgáló csapatainak összlétszámát. Azonban néhány év alatt világossá vált: a Szovjetunió csak a fővárost és annak környékét tudja pacifikálni, a távolabbi területek, hegyvidékek a felkelők irányítása alatt maradnak. A Szovjetunió 1985 –ben végül 120 ezerre emelte katonái számát (ez volt a maximum) de ez sem volt elég hatalma biztosításához.

Közben a nyugati államok mélyen elítélték a szovjet agressziót, az USA az 1980 –as moszkvai olimpia bojkottját kérte a világtól. Ennek eredményeképp a XXII. nyári olimpiai játékokon csupán 81 ország vett részt (65 távol maradt). Némileg csökkentette az amerikai felháborodás hitelességét, hogy Washington csak alig pár évvel az oroszok afganisztáni bevonulása előtt szüntette be hosszú és véres háborúját Vietnamban.

Az amerikai CIA titokban már 1980 –tól támogatni kezdte (főleg fegyverekkel) a szovjet megszállók ellen küzdő afgán mudzsahedeket, akik Pakisztánon keresztül ezerszám kaptak kézifegyvereket és vállról indítható rakétákat (Stingereket) a Pentagontól. (Az amerikai beavatkozás több amerikai filmest is megihletett, 1988 –ban került az amerikai mozikba a Sylvester Stallone főszereplésével a Rambo III., mely óriási nézettséget ért el.)

A 80-as évek közepén a Pandzsír-völgyében és Salang-hágó övezetében vívott súlyos harcok már egy esetleges szovjet vereség lehetőségét vetítették előre. Pedig a Szovjetunió még az akkoriban legkorszerűbb MI-24 helikoptereit is nagy számban bevetette. Miközben a küzdelem a kabuli szovjet utánpótlási vonalak elvágásáért folyt, az afgán lakosság jelentős része inkább az elmenekülést választotta: 1979 decembere és 1983 nyara közt közel 4 millió afgán indult a szomszédos Pakisztánba a háború borzalmai elől. A szovjetek elleni gerillaharcok közben érkezett Afganisztánba a szaúdi milliomos: Oszama bin Laden, hogy egy 20 ezres iszlamista harci egységet szervezzen. A CIA kezdetben támogatta a különítményt, nem gondolva arra, hogy az egységből pár éven belül – a szovjetek kiűzését követően – Amerika és nyugat ellenes, dzsihadista terrorszervezet lesz.

afganisztan_szovjet.jpg

Szovjet csapatmozgás a szovjet-afgán határon 1988 május 21-én (forrás: britannica.com)

A Szovjetunióban közben 1985 folyamán komoly változások történtek: Mihail Gorbacsov vette át az ország vezetését és lehetővé tette a hidegháború lezárását, a Szovjetunió teljes átalakítását. Az új moszkvai pártfőtitkár 1987 –ben aztán az afganisztáni háború befejezéséről határozott. A háború 1989-ben lezárult, az utolsó orosz egységek is távoztak. A Szovjetunió mintegy 26 660 halottat veszített a 10 éves háború alatt (1979 és 1989 között), miközben hozzávetőlegesen 1.5 millió afgán halt meg, és több mint 5 millió kényszerült elmenekülni. Becslések szerint az egész háború évi 5 milliárd dollárt emésztett fel a moszkvai államkasszából.

A tálib mozgalom

Afganisztán az oroszok távozását követően az iszlamizálódás útjára lépett, megerősödtek a muszlim csoportok, majd néhány évvel később, 1994 –ben, Mohammed Oma molla vezetésével, több iszlám közösség összefogásában megszületett Tálib Mozgalom vagy röviden: Talibán. (A talib arabul diákot jelent). Az új iszlamista formáció néhány esztendő alatt egész Afganisztánra kiterjesztette hatalmát, miközben szoros kapcsolatra lépett az Oszama bin Laden által létrehozott Al-Kaida terrorszervezettel is.

Következett a 2001 –es esztendő, amikor az Al-Kaida terroristái Mohamed Atta vezetésével lerombolták a WTC New-Yorki ikertornyait, háromezer ember halálát okozva. A 2001. szeptember 11 -én megvalósult támadás után a CIA gyors nyomozásba kezdett, melynek során kiderítette: a terrorista csoport szoros kapcsolatban állt afganisztáni kiképző helyekkel és a Tálib Mozgalommal.

Az amerikaiak háborúja Afganisztánban (2001-2017)

Az egész világot sokkoló terrortámadást követően az amerikaiak azonnali megtorlást követeltek, így George W. Bush 2001 október 7 –én parancsot adott az "Operation Enduring Freedom” azaz Tartós Szabadság hadművelet megindítására, az afganisztáni terrorista bázisok felszámolására. Közben megkezdődött az a 10 évig nyúló nyomozás is, mely Oszama bin Laden elfogását célozta. (2011 május 2 –án a pakisztáni Abbotabad városában egy amerikai különleges egység megtalálta az Al-Kaida vezér búvóhelyét. Az alakulat a bevetés során elfoglalta a villát, majd megölte bin Ladent.)

afgan_amerikaiak.jpg

Amerikai katonák Afganisztánban (2017) fotó: rt.com

Az amerikai hadsereg bevonult Afganisztánba és helyi kormányzatot állított fel az amerikaiakkal együttműködni kész Hamid Karzai vezetésével. (Az új vezetés 2001 december 5-én jött létre.) 2004 –ben Afganisztánban választásokat is tartottak, ám a kialakuló törvényhozó és végrehajtó hatalom valós befolyása csupán az ország töredékében érvényesül. Az Afganisztán nagy részén tevékenykedő tálib felkelő csoportok elleni harcra az ENSZ Bt 2001 –ben létrehozta az ISAF szervezetét (International Security Assistance Force), David Petraeus tábornok vezetése alatt, mely 2003 –tól a NATO irányítása alá került. Az ISAF vezetésével 42 ország katonái harcoltak a tálibok ellen. 2015 január 1-én az ISAF megszűnt, helyébe az RSM lépett (Resolute Support Mission - Eltökélt Támogatás Művelet) 39 ország részvételével. Az ISAF fennállása alatt 3485 katonát veszített (ennyien estek el a harcokban, akik közül 2224 amerikai katona volt). 2015 január 1 után az Afganisztánban szolgáló nyugati haderő létszámát radikálisan csökkentették és a korábbi 100-140 ezres NATO hadsereg 13-14 ezer főre csökkent.

Afganisztánban 2015 -ben összesen 10 ezer amerikai katona szolgált, ám később, 2017 -re az amerikaiak számát 11 ezerre emelték. (forrás) Jelenleg az afganisztáni katonai helyzet a legkevésbé sem tekinthető nyugati szempontból sikeresnek: a Közép-ázsiai ország területének jelentős részén még mindig tálib fegyveresek uralma érvényesül. [lásd a lenti térképet] 

afganistan_zonak.jpg

Az USA részéről a közelmúltban többször megfogalmazott szándék volt a helyi, afgán kormányerők részére átadni a tálibok elleni harc feladatköreit. Az elkövetkező évek egyik kiemelkedően fontos döntése lesz, hogy a Fehér Ház miként határoz a kérdésben: csökkenti erői számát Afganisztánban, fokozatosan kivonva katonáit (átadva a harcot helyi szövetségeseinek), vagy meghatározatlan ideig fenntartja katonai kontingensét (esetleg még növelve is térségbeli haderejét)?

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 ***  

9 komment
Címkék: Afganisztán

Az I. világháború lezárulása, 99 évvel ezelőtt [43.]

2017. november 11. 20:24 - Harmath Árpád Péter

1918 november 11 -én (vagyis éppen 99 éve) ért véget az első világháború, melyet az egy évszázaddal  ezelőtti korszak lakossága csak "nagy háborúként" emlegetett, és amely közel 10 millió halálos áldozattal járt. A küzdelem több évtizedes előzményekre tekint vissza, amikor a kontinens több nemzetközi konfliktus nyomán, két egymással szemben álló táborra szakadt.

elso_vh_front.jpg

Az egyik oldalon a gyarmatbirodalmakkal régóta rendelkező országok álltak: Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másikon a gyarmatosításból nagyrészt kimaradó államok, Németország, a Monarchia és Olaszország alkotott összefogást. Az utóbbiaknak akadtak ugyan gyarmataik, de a másik csoporthoz képest elenyésző mennyiségben. A brit-francia-orosz tábor már évszázadok óta birtokolt kiterjedt területeket a világ több kontinenség is, - például Anglia kezében volt India, Ausztrália és Nigéria, míg Franciaország rendelkezett Észak-Afrika, Madagaszkár és Indokína felett, Oroszország pedig Szibériát és Közép-Ázsiát igazgatta. Velük szemben a másik tábor országai csak késve kezdtek gyarmatosításba: Németország csak néhány értéktelen övezettel bírt (pl. Afrikában Kamerun, Namíbia volt a tulajdonában és néhány más kevéssé gazdag övezet), Olaszország Líbia megtartásával próbálkozott, a Monarchia pedig messze északon a jeges Ferenc József-föld kiaknázásával kellett, hogy beérje (illetve a kínai Tiencsin egyik városrészével, mely 1902 óta volt osztrák-magyar kézen)

elsovh_gyarmatok_terkep.jpg

A két csoport közt az 1880 -as évektől több konfliktus is éleződött: például a Balkán felosztása ügyében, aztán a Németországhoz került (de részben franciák lakta) Elzász-Lotaringia hovatartozása kérdésében, Marokkó gyarmatosítása miatt (a németek és a franciák is célul tűzték ki a megszerzését), a flottaépítési versengés okán (Anglia-Németország közt) és végül a gyarmatok újraelosztása kapcsán. Így 1882-ben létrejött a Hármasszövetség (Németország, Monarchia, Olaszország részvételével), 1904 -ben pedig az antant (Anglia, Franciaország, Oroszország összefogásával). A köztük lévő viszony 1914-re pattanásig feszült.

A háborút kirobbantó szikra, a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak a meggyilkolása volt a boszniai Szarajevóban, 1914 június 28 -án. Ausztria ultimátumban követelte, hogy saját emberei vizsgálhassák ki a gyilkosságot Szerbiában, de a belgrádi kormány erre nemet mondott, mire a Monarchia hadat üzent antant-barát Szerbiának.

elso_vh_1.jpg

Az eseményeket ekkor már semmi nem állíthatta meg: a két szövetség országai sorra üzentek hadat egymásnak, miközben egy jelentős átrendeződés is megindult. A korábban a Hármasszövetséghez tartozó Olaszország és Románia átállt az antant hatalmakhoz, míg Bulgária és Törökország a német-osztrák szövetségnek fogadott hűséget. (Később a háború második szakaszában zajlik majd a második nagy átrendeződés, amikor Oroszország - az ott zajló forradalom és bolsevik államcsíny miatt - kilép a háborúból, az USA pedig belép 1917 április 6-án.)

A harcok és frontok

Az első világháborúban öt front alakult ki: nyugati front (nagyrészt Belgium - Észak-Franciaország területén), a keleti front (Oroszország - Németország, illetve  Monarchia közt), az Olasz front (az Isonzó folyónál, a Monarchiával szemben), a Balkáni-front (Szerbiában, majd Törökországban) és a mezopotámiai front (a mai Irak területén, ahol az angolok támadtak az Oszmán Birodalomra). 

elso_vh3.jpg

A harci események két, jól elhatárolható szakaszra bontották a háborút: az első szakasz az 1914 ősze és 1916 vége közti éveket, míg a második az 1917 -es év kezdete és az 1918 novemberi vég közti időszakot ölelte fel. A fordulópontot az orosz kilépés és amerikai belépés mellett Ferenc József halála és a Monarchia gazdasági kimerülése jelentette. A háború második felében, főleg az amerikai katonák nyugat-európai megjelenésével és az osztrák-magyar meggyengüléssel az antant egyre inkább fölénybe került és 1918 -ra várhatóvá vált vereségük is. Ha az egyes frontok főbb csatáit, hadműveleteit nézzük, akkor a háború első felében a legfontosabb színteret a nyugati front jelentette.

A németek 1914 augusztus 4 -én, az akkor már elhunyt Alfred von Schlieffen tábornok villámháborús tervei alapján indították támadásukat Belgiumon keresztül, közvetlenül Párizst megcélozva. A franciák azonban a főváros előtt 25 km-el képesek voltak megállítani az offenzívát, mégpedig a Marne folyónál (Marne-i csata). A szemben álló seregek közt megindult a másik bekerítését célzó hadműveletek egész sora, ami végül egészen a tengerig nyújtotta a frontvonalat és állóháborút eredményezett. Mind a németek, mind a franciák, angolok lövészárkokat ástak, melyekből aztán váltakozó sikerekkel rohamoztak, óriási véráldozatok árán. Az 1916 -os év hozta a nyugati front legnagyobb csatáit: a Somme folyónál és Verdun mellett. A két összecsapás nyomán több, mint egy millió katona maradt holtan a csatatéren (a két oldalon összesen).

elso_vh2.jpg

A keleti fronton a cári csapatok már 1914 nyarán nagy erőkkel támadták Németországot, ám augusztus végén és szeptemberben Erich Ludendorff tábornok bravúros győzelmeket aratott Tannenbergnél és a Mazúri tavaknál (Poroszországban). Az 1915 -ös év a keleti fronton a gorlicei áttöréssel német-osztrák sikerekkel indult - bár Przemysl váránál óriási veszteségeket szenvedtek - 1916 -ban az oroszok nagy támadása, a Bruszilov-offenzíva újra visszaszorította a Hármasszövetség csapatait. 

Az olasz fronton az Isonzó folyó mentén alakult ki állóháború, a Balkánon pedig a Monarchia indított a vártnál keservesebb de végül győzelemmel záruló támadást Szerbia lerohanására. A front itt 1915 -ben áthelyeződött Törökországba, amikor az antant erők Gallipolinál partra-szállva, a szorosoknál (Dardanellák) akartak stratégiai  bázisokat szerezni.

elso_vh7.jpg

A kísérlet végül kudarccal zárult: a törökök visszaverték az angol támadást, így a front visszahelyeződött a Balkánra, és az antant a görögországi Thesszalonikiből kiindulva kezdte meg offenzíváját észak felé. (Ez a támadás érte el hazánk déli határait 1918-ra.)

A háború 1917 -re fordulópontjához érkezett: Oroszország - ahol a cári hatalmat megdöntötték és a bolsevikok kezébe került az ország vezetése - megkötötte a Breszt-litovszki békét (1918 március 3.), majd egy hónappal később, 1917 április 6 -án belépett az USA és megkezdte katonái átszállítását a nyugati frontra. A háború ekkor már teljes erővel zajlott a tengereken is: Dánia partjainál, Jütland mellett 1916 júniusában döntetlen-közeli tengeri csatát vívott Anglia és Németország, majd 1917 februárjában kezdetét vette a korlátlan búvárhajó háború.

A frontokon számtalan újdonság is megjelent (az ipari forradalom nyomán), például az első harckocsik (Little Willie az angoloknál) harci célokra használt repülőgép, a géppuska, a páncélvonat, a harci gáz (mustárgáz), az aknák bevetése, a csatahajók alkalmazása a tengereken, a kézigránát és például a lángszóró.    

elso_vh8.jpg

 A háborút megelőző évtizedek iparfejlődése és említett találmányai létrehozták a XX. századi hadiipart, melynek termékei sokszorosára növelték a pusztítást az ellenség soraiban. Az első harckocsik ugyan még kevéssé befolyásolták a frontok alakulását, de a harci repülők, a géppuskák, kézigránátok és a harci gáz tömegmészárlásokká változtatta például a Somme -i csatateret. (Harci gáztól szenvedett szem sérülést a Somme -i csatában az akkoriban még csak 27 éves Adolf Hitler is, egyszerű tizedesként.)

Az új hadiipari eszközöket megelőzve a harcok igazi főszereplői természetesen az emberek voltak. A német csapatok főparancsnoka Paul von Hindenburg afféle nemzeti hős lett, miként jobbkeze Erich von Ludendorf is. Az antant csapatok körében, a francia Ferdinand Foch főparancsnok szerzett népszerűséget a nyugati fronton és Franchet d'Esperay a Balkánon. Az orosz csapatoknál Alekszej Bruszilov tábornok neve volt a legismertebb. Ami a Monarchia katonai vezetőit illeti: Franz Conrad von Hötzendorf és Arthur Arz Straussenburg neve kiemelendő, akik az osztrák-magyar haderő vezérkari főnökei voltak (előbbi 1917-ig, utóbbi a háború utolsó évében).

elso_vh_tabornokok.jpg

A háború vége

A németek összeomlása a nyugati fronton 1918 augusztus 8-án következett be (németek fekete napja), amikor Amiens közelében az angol-amerikai erők átszakították a frontvonalat. A Balkánon a bolgárok kilépésével, az olasz fronton pedig a piavei ellentámadással következett be az osztrák-magyar erők összeomlása. Következtek a fegyverszünetek: 1918 november 3 -án, Padovában IV. Károly követei írták alá a fegyvernyugvást, a nyugati fronton pedig november 11 -én egy vasúti kocsiban, a Compiegne melletti erdőben következett be a német kapituláció. Ezzel véget ért a 10 millió halálos áldozattal járó első világháború. A Párizs környéki békekötések 5 vesztes országra szabtak súlyos büntetéseket (területvesztések, jóvátételek, haderő-csökkentések): Németországra (versailles-i béke), Ausztriára (Saint-Germain -i béke), Bulgáriára (Neuilly -i béke), Magyarországra (trianoni béke) és Törökországra (sevres -i, majd lausanne -i béke). 

November 11 az értelmetlen vérontásra való emlékezés napja, az első világháború lezárulásának évfordulója és a történelem egyik kiemelkedő dátuma. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 *** 

27 komment

Az 1917 novemberi oroszországi puccs, amit sokan még ma is forradalomnak gondolnak [42.]

2017. november 07. 18:49 - Harmath Árpád Péter

A hazai történész-terminológia az 1917 -es év novemberében (pravoszlav időszámítás szerint októberben) lezajlott oroszországi eseményeket, - konkrétan a Lenin vezette bolsevikok hatalomátvételét - már jó ideje nem tartja forradalomnak (és a középiskolai tankönyvekben sem így szerepel szerencsére), pedig évtizedeken keresztül "nagy októberi szocialista forradalomként" tanították, így még napjainkban is generációk gondolnak forradalomként azokra az eseményekre. Pedig valójában államcsíny, vagy más néven puccs volt csupán.

lenin2.jpg

Trockij, Lenin, Kamenyev az 1917 -es puccs főszervezői

Az 1917-es esztendőben persze volt valódi forradalom is a cári Oroszországban, mégpedig március 12 -én (a pravoszlav naptár szerint február 27 -én), amikor a nép megdöntötte II. Miklós cár uralmát és ideiglenes kormányt hozott létre. (A 4 hónapig működő átmeneti kormányt Georgij Lvov herceg vezette, akit formailag még maga a cár nevezett ki). A forradalom Oroszország-szerte tömeges megmozdulásokkal zajlott, a nép egy emberként akarta a változást. A cárt őrizetbe vették és mintegy 7 hónapra egy többpárti, átmeneti rendszer jött létre Oroszországban. Ez az új, polgári jellegű hatalmi struktúra azonban nem tudta kezelni az általános nyomort és az első világháborús kudarcokat, még az újonnan létrejövő, Kerenszkij-kormány megalakulása után sem. Közben megerősödtek a - hol külföldön, hogy Oroszországban bujkáló - Lenin vezette bolsevikok és hatalomátvételre készültek. Az országszerte működő szovjetekben (tanácsokban) egyre nagyobb befolyást szereztek Lenin emberei. 

November 7 -én volt 100 éve annak, hogy 1917 -ben ezen a napon a jól felkészített és felfegyverzett bolsevik csoportok rajtaütésszerűen elfoglalták a moszkvai és szentpétervári középületeket, köztük a Néva parti Téli Palotát is. Ez utóbbi esemény november 7-én este zajlott, így az erről későbbiekben bemutatott nappali képek mind a marxista történetírás hamisítványai voltak; többnyire az 1905 -ös forradalom képei közül kiválogatva.

telipalota.jpg

Egyébként is alig készült kép az egész puccsról, így később, amikor Sztálinék heroikus és idealizált "népi küzdelemként" igyekeztek beállítani az eseményeket, forradalommá magasztalva november 7-i államcsínyüket, kétségbeesetten kerestek megfelelő fotókat, majd nem találva ilyeneket, nekikezdtek a "tömegképek gyártásának". Ezek a beállítások, festmények, archív felvételek hősi pozíciókban mutatják Lenint, aki óriási tömegek előtt beszél, ám valójában évekkel későbbi (vagy éppen korábbi) jeleneteket mutatnak, illetve kitalált helyzeteket "örökítenek meg". [Lásd alábbi kép]

lenin1.jpg

Lenin beszédet tart Moszkvában, 1919-ben (foto: Keystone/Getty Images)

Az egész november hetedikei eseménysor valójában államcsíny volt, vagyis NEM széles tömegek harcaként zajlott - ahogyan ez egy forradalom esetén történt volna - hanem bizonyos fegyveres csoportok ügyes taktikai bevetéseként lett megszervezve előre egyeztetett hatalmi központok (városházák, kikötők, kormányközpontok) ellen. A puccs napjának lezárását a szentpétervári Szmolnijban megtartott szovjetkongresszus jelentette, melyen kihirdették a hatalomváltást egy új szovjetkormány megalakulását és az első rendeleteket (földosztást, békekötést) a kommunista diktatúra szellemében.

lenin.jpgAz ekkor 47 éves Vlagyimir Iljics Lenin (eredeti nevén: Vlagyimir Iljics Uljanov) már 22 éve politizált, mégpedig Európa-szerte ismert marxistaként, 1903 óta pedig mint a bolsevik párt vezetője. (A bolsevik kifejezés egyébként az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903 -as kettészakadásakor jött létre, amikor a Lenin vezette többség - azaz bolsinsztvo - önálló pártot alapított; elkülönülve a szociáldemokrata, mensinsztvo-kisebbségi mensevikektől.) Lenin eredetileg jogásznak tanult, ügyvéd lett, majd alig 25 évesen a marxizmus tanulmányozásába és terjesztésébe kezdett - amiért egy évet töltött szibériai száműzetésben - nem sokkal később pedig megnősült (felesége: Nagyezsda Krupszkaja) és könyv írásba kezdett (címe: "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban"), illetve újságírásba fogott. Utóbbi tevékenységét 1900 -tól a főleg Nyugat-Európában megjelenő Iszkra (Szikra) című lap megalapításával "élte ki". Természetesen tagja volt az oroszországi szociáldemokrata pártnak (1903 -tól pártvezér), de inkább Európa nagyvárosaiban tartózkodott (sokat utazva). Az 1905 -ös orosz forradalomban még nem volt komoly szerepe (bár ekkor egy időre hazatért Oroszországba), később Finnországban és Párizsban élt. A francia fővárosban (1910 körül) lett afféle hivatalos - azaz felesége előtt sem titkolt - szeretője Inessa Armand, francia kommunista mozgalmár, aki idővel a bolsevik pártban is segítő harcostársává vált (1920 -ban bekövetkező haláláig támogatta Lenint, Oroszországban is).

Végül Lenin az első világháború alatt Svájcban telepedett le, az 1917-es forradalom hírére innen utazott vonattal - Németországon keresztül - Pétervárra, majd 7 hónappal később ő vezette a bolsevik államcsínyt az ideiglenes, Kerenszkij kormány megdöntésére. (Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij miniszterelnök egyébként a Téli Palotából előbb Finnországba, majd onnan Londonba menekült. 1970-ben hunyt el az Egyesült Államokban.)

A bolsevik hatalomátvételt követő időkben Lenin a szentpétervári Szmolnijban rendezte be irodáját, innen irányította a Népbiztosok Tanácsának megalakulását, a Vörös Hadsereg és Cseka (politikai rendőrség) létrehozását, majd Moszkva lett a központ.

5_86lenin.jpg

Megindult Szovjet-Oroszország teljes átalakítása (egypárt-rendszer, államosítás, kommunista-alkotmány ... stb) és az új berendezkedést szimbolizáló "Szovjetunió" megnevezés bevezetése (1922). Lenin kiléptette hazáját a még ekkoriban javában tartó első világháborúból (Breszt-litovszki béke - 1918 március 3.) és figyelmét a kezdődő polgárháborúra összpontosította. A régi, cári berendezkedést továbbra is fenntartani akaró tábornokok (Kolcsak, Jugyenyics, Gyenyikin) ugyanis nem fogadták el a bolsevik államcsínyt és harcot kezdtek Leninék ellen. A küzdelem 1917 és 1921 közt zajlott, kezdetben váltakozó, majd egyre inkább bolsevik sikerekkel. A harcok alatt végezték ki, 1918 július 16-án a cári családot Jekatyerinburgban (5 gyermekükkel együtt).

5_82caricsalad.jpg

Lenin közvetlen környezetét ekkoriban Trockij, Zinovjev, Kamenyev és Buharin adta, de egyre feljebb emelkedett egy 44 éves grúz fiatalember is, Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén: Ioszeb Dzsugasvili). Aztán a polgárháború véget ért, a Vörös Hadsereg sorra felszámolta a "fehérek" csapattesteit. (A Volga menti Caricin városa, ahol a polgárháborúban Sztálin szervezte meg a kommunisták ellenállását, felvette a Sztálingrád nevet, melyet hivatalosan 1925 -ben jegyeztek be.) A párton belül pedig a kegyvesztettek félreállításával 1924 januárjára Sztálin lett az egyedüli komolyabb befolyású vezető Lenin oldalán. Amikor aztán Lenin ágynak esett, Sztálin senkit sem engedett a közelébe, nehogy az utolsó napokban egy másik kommunista "harcostársra" ruházza a hatalmat. 

A bolsevik hatalomátvétel vezetője Lenin, végül 1924 január 21-én halt meg. A teljhatalom Sztálin kezébe vándorolt, aki megkezdte a történelem meghamisítását, azaz bolsevik-marxista szemléletű átírását. Ekkortól a kommunisták 1917 novemberi puccsát hősi forradalomként kezelték és az 1905 -ös forradalomból vett fényképekkel illusztrálták. Megjelent a "nagy októberi szocialista forradalom" kifejezés, melyet kötelező volt használni az oktatásban is. Később, amikor a második világháború végén szovjet csapatok szállták meg Kelet-Európát és mindenhol a kommunista berendezkedést erőltették az itt élő népekre, a sztálini történelem-hamisítást kötelezően kellett átvennie a lengyeleknek, cseheknek, magyaroknak, románoknak és bolgároknak is. 

A világtörténelem azonban 1989 -ben új fordulatot vett: november 9 -én megkezdődött a berlini fal lebontása, véget ért a hidegháború és Gorbacsov hozzájárult a rendszerváltásokhoz. Aztán 1991 karácsonyán felbomlott a Szovjetunió is, lehetővé vált a marxista történelem-szemlélet kiigazítása: a bolsevikok 1917 októberi államcsínyét végre már nem kellett "hős forradalomként" ünnepelni (és tanítani), hiszen valójában tényleg nem az volt. 

Egy államcsíny, vagy puccs zajlott azon a bizonyos napon, mely hihetetlen nyomort, éhinséget és diktatúrát hozott az oroszoknak, majd némi konszolidációt követően a Szovjetunió nagyhatalommá válását és a rendszer kiterjesztését Kelet-Európára. Ennek 100. évfordulója inkább elrettentésként jeleníti meg az 1917-es eseményeket, egy történelmi zsákutca kezdetének bemutatásával.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 ***

9 komment

Az utolsó magyar király élete és halála [41.]

2017. november 05. 00:53 - Harmath Árpád Péter

Magyarországot ezer éves történelme során, az utolsó száz esztendőt leszámítva királyok igazgatták Szent Istvántól kezdődően az Árpád-ház uralkodóin, az Anjoukon, Jagellókon, Habsburgokon és más királyok - Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás - során keresztül egészen 1918 -ig, amikor a utolsó magyar király is távozott a trónról. Érdemes visszatekintenünk IV. Károlyra: miként élte életét az az ember, aki utolsóként viselhette fején a Szent Koronát?

negyedik_karoly1.jpg

Károly főherceg 29 éves volt, amikor nagyapjának testvére, Ferenc József császár, 1916 november 21 –én, 86 évesen elhalálozott. A Habsburgok birodalma és benne Magyarország ekkor az első világháború kellős közepének harcait vívta, mégpedig Európa több frontján is. Válságos idők voltak: a katonák a frontokon véreztek, míg otthon a nincstelenségtől szenvedett a lakosság. A Monarchiának sürgősen új uralkodóra volt szüksége, hogy a dinasztia erős kézben összpontosítsa hatalmát és megüzenje a világnak: képes a háború folytatására.

Az utódlást illetően, Károly főherceg neve merült fel először, hiszen Ferenc József fia, Rudolf főherceg még 1889 –ben elhalálozott (öngyilkos lett), a császár egyik unokaöccse, Ferenc Ferdinánd merénylet áldozata lett Szarajevóban (1914 június 28 -án), másik unokaöccse Ottó Ferenc József pedig (Károly apja) 1906 –ban hunyt el szifiliszben. Így egyszerűen nem maradt más szóba jöhető örökös, mint a későbbi IV. Károly (Habsburg uralkodóként I. Károly).

1_51habsburgok.jpg

A gyenge fizikumú, de kiemelkedően művelt, több nyelven beszélő (pl. angolul és magyarul is tudó) nagyon szigorú vallásosságban nevelkedett, világlátott (Európát beutazott) és katonaviselt fiatalember ekkor már túl volt a családalapításon. Feleségével, a Bourbon-házból származó, Zita pármai hercegnővel – a korszakban szokatlan módon – szerelmi kapcsolat után kötötte össze életét 1911 október 21 –én. A párnak Károly trónra lépésekor már négy gyermeke volt (Ottó, Etelka, Róbert, Félix).

IV. Károly és Zita hercegnő esküvője a korszak legnagyobb eseményei közé tartozott. A lakodalmi ünnepségekre a gyönyörű Schwarzau kastélyban került sor (Alsó-Ausztriában) és részt vett rajta a császár, illetve számtalan európai előkelőség is. Ferenc József nászajándékként egy kivételesen szép és értékes gyémántdiadémot ajándékozott az alig 19 éves menyasszonynak. A pár szerette egymást és boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Zita királyné házastársi és gyermeknevelői teendőin túl aktívan részt vett a kormányzásban is, gyakran tárgyalt bizonyos ügyekben a miniszterekkel, birodalmi vezetőkkel. Közben a gyermekeket szigorú vallásos neveltetésben részesítették.

negyedik_karoly5.jpg

A koronázásra 1916 december 30 –án került sor Budapesten, a Mátyás-templomban. Szokatlan módon - és először a Habsburg-magyar közös történelemben - nem az osztrák, hanem a magyar himnuszt hallhatták a résztvevők. Az ünnepi szertartáson magyar királynévá koronázták Zita főhercegnőt.

Az új osztrák-magyar uralkodó nagyon nehéz időkben ülhetett a trónra, hiszen 1916 végére a háború már teljesen kimerítette birodalmát és komolyan kellett foglalkoznia egy esetleges különbéke gondolatával. Ám a lehetőséget elmulasztotta, - részben mert az antant nem szorgalmazta túlságosan ezt a lépést, részben pedig mert saját diplomatái, főleg az őt eláruló Czernin külügyminiszter megakadályozták a véghezvitelét. Ám kiemelendő: IV. Károly szinte mindent elkövetett a békéért, józan és megegyezést kereső hozzáállását még a háború utáni brit-francia diplomácia is elismerte. A különbéke esélye azonban 1918 -ra elszállt, maradt a keserves vereség és annak minden borzalmas következménye. 

negyedik_karoly2.jpg

A Monarchia elvesztette a háborút - 1918 november 3 -án aláírták a padovai fegyverszünet - majd szétesett  a birodalom, aminek egyértelmű jeleként 1918. november 12-én az Osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés kikiáltotta az Osztrák Köztársaságot. Előtte való nap IV. Károlynak alá kellett írnia nyilatkozatát a trónról való lemondásáról. Hasonló nyilatkozatot kellett aláírnia november 13 –án is (Eckartsaui nyilatkozat) uralkodói jogainak magyarországi lemondásáról.

„ … Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok, és már eleve elismerem azt a döntést, melylyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.”

Hazánk 1918 november 16 –án, független, önálló köztársaság lett. IV. Károlynak nem volt más választása, mint a visszavonulás. A koronájától megfosztott fiatalember Svájcba vonult vissza.

Ám a magyar politikai helyzet úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság és az ellenforradalom hónapjai után megerősödtek a királypárti hangok és számos magyar arisztokrata - például a köztudottan legitimista ifjabb Andrássy Gyula gróf (a korábbi miniszterelnök fia) - követelni kezdte az utolsó törvényes uralkodó visszatérését. A hangok elhallatszottak IV. Károlyig is, aki örömmel és tettre készen vállalkozott a magyar trón elfoglalására.

Első hatalomátvételi kísérletére - mely első királypuccs néven vonult be történelmünkbe - 1921 tavaszán kerül sor, amikor IV. Károly svájci kastélyából Budapestre repült, ahol Horthyval találkozott. A békés hangvételű megbeszélésen a kormányzó elutasította a király trónra lépését, tekintettel a nemzetközi helyzetre és az antant ezen lépést tiltó utasítására. IV. Károly azonban a megbeszélést követően nem hagyta el az országot, csupán Szombathelyre távozott, ahol már várták hívei és a mellé állt magyar katonák. Támogatóit látva, Károlyon újra optimizmus vett erőt és ezúttal levélben szólította fel Horthyt, hogy tegye lehetővé trónra lépését. A kormányzó azonban újra elutasította a királyt és ezúttal antant katonákat küldött IV. Károly határon kívül "segítésére". A király akkor még óvakodott az erőszaktól, így végül békésen tért vissza svájci birtokaira. 

negyedik_karoly7.jpg

A királyi pár és mögöttük, középen Rakovszky István

A második visszatérési kísérletre fél évvel később, 1921 október 20 -án került sor. Ezen a napon IV. Károly és felesége repülővel Dénesfára érkeztek, ahol azonnal találkoztak legfőbb támogatójukkal, a nyugat-magyarországi felkelés egyik vezetőjével, Ostenburg-Moravek Gyula őrnaggyal. A magyar katonatiszt egy egész csendőr-zászlóaljat sorakoztatott fel a király fogadására. A katonai egységet másnap Sopronban "gárda vadászezreddé" nyilvánították, Ostenburg-Moravek Gyula pedig megkapta a királytól az ezredesi rendfokozatot. Közben csatlakozott hozzájuk Lehár Antal ezredes is (Lehár Ferenc zeneszerző öccse), illetve Rakovszky István, aki korábban (1921 júliusáig) a nemzetgyűlés elnöke volt. Lehár az összesen 6 ezer fős királyi haderő élére állhatott, Rakovszkyt pedig IV. Károly kinevezte Magyarország miniszterelnökévé. Ezzel egyidejűleg árnyékkormány alakult, melyet számos egyházi főméltóság és a magyar arisztokrácia jelentős része is támogatott. (Legitimistaként volt ismert gróf Teleki Pál miniszterelnök is, akinek éppen emiatt kellett lemondania 1921 április 14-én.)

negyedik_karoly3.jpg

Misézés a vonat mellett, útban Budára, 1921 október 22 -én

A hatalomátvételre készülő királyi pár ezt követően, saját seregével vonaton indult Budára. Közben október 22-én Horthy Miklós hűségre szólította fel a magyar hadsereget. A kormányzó félelme nem volt alaptalan, a magyar katonák nagyobbik része ugyanis nehezen lett volna harcra bírható Magyarország utolsó királya ellen. A kialakult furcsa helyzetet végül Gömbös Gyula oldotta meg, aki megbízható és kormányhű polgári lakosokból, fiatalokból, egyetemistákból szervezett hadsereget a királyi csapatok megállítására. A részben reguláris erőkből, részben egyszerű egyetemistákból álló szedett-vetett "hadsereg" október 22-én harcra készen indult a nyugatról érkező "királyi vonat" elé. 

A budaörsi csata október 23 -án hajnalban kezdődött, amikor a kormányhű erők első százada tűz alá vette a Buda felé közeledő vonatot. A vonatról leszálló királypártiak Ostenburg-Moravek Gyula vezetésével felvették a harcot a fiatalokkal, miközben elfoglalták Budafokot. Ám a Nagy Pál altábornagy vezette horthysta alakulatok létszámfölényüket kihasználva október 24 -ére körbekerítették a királypártiakat. A IV. Károlyhoz hű parancsnokok azonban el akarták kerülni a vérontást és az első 16 halálos áldozat után felhagytak az egyetemisták lemészárlásával. Elhatározták, hogy megvárják a király parancsait. (Érdemes megjegyezni, hogy bár a sokkal képzettebb királyi csapatok győzhettek volna Budaörsnél, ám csak nagy vérontás árán, ami ráadásul hiábavaló lett volna, a Budánál már ekkor felsorakozó jóval nagyobb reguláris magyar hadsereg miatt.)

negyedik_karoly4.jpg

IV. Károly fő támogató: Ostenburg-Moravek Gyula, ifjabb Andrássy Gyula és Rakovszky István

IV. Károly megdöbbenve konstatálta az összecsapás hírét, mert lelke mélyén úgy hitte: csapatai előtt és közeledésének hírére sorra átáll majd minden magyar katonai egység. (Ami egyébként részben meg is valósult, hiszen két napos utazása során több magyar településen is csatlakoztak erőihez magyar honvédek.) Végül mikor megtudta, hogy erőit bekerítették, és Horthy komoly reguláris csapatokat vont össze Buda előtt, parancsot adott a visszavonulásra. A visszavonulásból azonban lefegyverzés lett, csapatai megadták magukat. Az uralkodó október 25 -én került a kormányerők kezére, akik a tatai Esterházy-kastélyba vitték, házi-őrizetbe. Másnap Horthy úgy döntött: a tihanyi apátság jól védhető termeiben szállásolja el a királyi párt, amíg az antant nem dönt sorsukról. 

IV. Károly és Zita királyné csak pár napot "vendégeskedett" Tihanyban, október 31 -én, Lord Selby ezredes vezetésével antant tisztek vitték őket az aszófői vasútállomásra, majd onnan vasúton Bajára. Itt már várta őket egy brit hadihajó, a Glowworm, melyre november elsején átszállva a Dunán hajóztak le egészen a vaskapuig.

negyedik_karoly6.jpg

Az utolsó magyar király és felesége, Zita királyné

Az út később a Fekete-tengeren folytatódott a Cardiff hadihajón, mely egyenesen Madeirára szállította a királyi családot. A legvégső uticélt, a Portugáliához tartozó gyönyörű szigetcsoport legszebb városát, Funchal -t, 1921 november 19 -én érték el, ami után megkezdődött IV. Károly száműzetése. Közben Magyarországon, 1921 november 6-án - történelmünk során negyedszer (1620, 1707 és 1849 után) - az országgyűlés kimondta a Habsburg-Ház trónfosztását, és megszületett az ezt rögzítő 1921/XLVII törvénycikk.  

negyedik_karoly8.jpg

A Glowworm Baján, IV. Károly hajóraszállásával / a kép forrása: Johann Eilingsfeld kapitány fotóhagyatéka/

Az ifjú, alig 34 éves uralkodó száműzetése azonban nem nyúlt hosszúra, ugyanis szervezetét alig fél évve Madeirára való érkezése után megtámadta a Spanyolnátha kórokozója. IV. Károly, az utolsó magyar király 1922 április elsején hunyt el Funchalban, a Quinta do Monte-villában. Egy gyászoló özvegyet és nyolc (!) gyermeket hagyott hátra. Boldoggá avatására 2004 október 3-án került sor a Vatikánban, II. János Pál pápa által. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

 ***

13 komment

A világ 12 legősibb városa [40.]

2017. október 31. 20:18 - Harmath Árpád Péter

Földünkön több település is "versenyezhet" a világ legősibb települése "címért", mely települések nagy része ma már nem lakott - csak régészeti területként és műemlék együttesként látogatható - viszont néhány esetben még napjainkban is városi élet folyik az ódon falak között. A legelső városok 5-10 ezer évvel ezelőtt létesültek, az őskor végén és az ókor kezdetén. Legtöbbjük spontán alakult ki fontos útvonalak, kikötők, bányák, folyami átkelőhelyek, jó adottságú, földrajzi pontok mentén, jellemzően az emberi civilizáció bölcsőjének tekintett Közel-Keleten, Mezopotámiában és Fönícia partjain. 

varosok_map2.jpg

De nézzük sorban - a fenti térképet is felhasználva - mely városokról is van szó, melyek voltak a legősibbek Földünkön:

12. Babilon. Krisztus előtt 2500 óta lakott település, a mai Irak területén. Ma már nem létező település, de hosszú évszázadokon keresztül Babilon volt az emberiség legfontosabb városa. Az Óbabiloni Birodalom Krisztus előtt 1728 és 1600 közt virágzott. Jelentős uralkodója Hammurapi, a világ első, megmaradt törvénykönyvéről híres, mely egy diorit oszlopon maradt fenn. Híresek voltak Babilon falai és a lenyűgöző Istár-kapu, mely a város második virágzása idején épült, az Újbabiloni Birodalom korában, Krisztus előtt 600 körül. Itt volt az ókori kelet egyik legnagyobb vallását közvetítő Marduk-papságnak is a központja.

varosok_babilon.jpg

11. Mohendzsodaro. Krisztus előtt 2500 körül épült az Indus folyó partján, az Arab-tengertől kb ezer kilométerre, mely ma Pakisztánhoz tartozik. A települést a híres ókor Indus-völgyi civilizáció, vagy Harappá-kultúra népe hozta létre. A város utcái megdöbbentően fejlett geometriai érzékkel lettek megtervezve és az eredetileg 5 km hosszú, 6 méter magas, helyenként tornyokkal megerősített ősi városfal is bámulatos. A település ma már nem lakott és gazdag látnivalót nyújtanak romjai.

10. Trója. Krisztus előtt 3000 óta, azaz 5 évezrede lakott település a törökországi Trója városa, ahol napjainkban is élnek emberek. A város neve ma: Truva. Trója egykoron legendásan hatalmas falai hosszú évszázadokon keresztül álltak ellen minden támadónak és Agamemnón görög serege is csak csellel tudta bevenni. Az ókori Trója sokak számára erről a bizonyos háborúról ismert, mely a Krisztus előtt 1200 körül zajlott. Ebben a harcban a mitológia szerint a mükénei görögök egy faló segítségével jutottak a várba. Ezt a történetet írta meg Homérosz is az Íliászban. Trója ősi romjai máig tartogatnak meglepetéseket.

varosok_troja.jpg

9. Szidón. Kr.e. 3500 -ban már létezett Szidón városa a mai Libanon déli részén, mely az ókori időktől Fönícia egyik legjelentősebb és leggazdagabb kereskedővárosa volt. A kezdetektől magas szintű üveggyártás és arany-ezüst művesség jellemezte. Szidón a Bibliában is többször szerepel. Ma virágzó arab város, körülbelül 200 ezer lakossal. 

8. Szúza. Kr.e. 4000 körül jött létre az ókori Elam, később Perzsia, ma Irán virágzó városa a Perzsa-öböl közelében. Története kezdetén Elam fővárosaként Babilónia legfőbb riválisa volt a sumérek lakta területeken. Később ugyan az asszírok lerombolták, a perzsák idején újra felemelkedett és a hatalmassá váló Perzsa Birodalom fővárosává vált. Innen indult a Föld első kövezett országútja a ma már Törökországhoz tartozó Szardeisz híres kikötőjéhez. (Az út 2700 km hosszan haladt.) Ma már nem lakják. 

7. Damaszkusz. Szintén Krisztus előtt 4000 körülire tehető a szíriai Damaszkusz városának alapítása. Az ókori kelet nagy birodalmai egymással versenyezve akarták meghódítani a gazdag városállamot, mely hol Egyiptom, hogy Mitanni, hol a Hettita Állam igazgatása alá tartozott. A középkor nagy részében az arabok majd oszmánok igazgatták, miközben világszerte híressé vált acélgyártása. A damaszkuszi kardokat mindenütt sokra tartották. Damaszkusz, ma Szíria fővárosa, ahol 1,7 millió ember él.

varosok_damaszkusz.jpg

6. Aleppo. Krisztus előtt 5000 óta virágzó város a szíriai Aleppo. A települést eleinte az amoriták lakták, jelentős kereskedőállammá téve a várost környékével együtt. Később hettita, majd perzsa, makedón, római végül bizánci és oszmán fennhatóság alá került. Mindvégig jelentős település maradt, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal és helyi kézműves iparral. Napjainkban a szíriai polgárháború jelentősen lerombolta házait és visszavetette az 1,8 milliós nagyváros fejlődését.

5. Athén. Krisztus előtt 5000 óta Európa legjelentősebb városai közt említhető a Pallasz Athéné istennőről elnevezett görög település. A Hellasz fénykorában, Krisztus előtti VI. és IV. század közt a Föld vezető kulturális, kereskedelmi és tudományos központja volt. az athéni Akropolisz a világ egyik legismertebb fellegvára. Ma Görögország fővárosa, ahol a teljes agglomerációban három millió ember él.

4. Büblosz. Krisztus előtt 5000 óta létező föníciai település a mai Libanonban. Neve az ógörög biblion, egyiptomi biblosz könyvek-papírok szóból ered, mely arra utál, hogy az ókori kelet nagyvárosaiba innen szállították az írásra használt papiruszt. Egy időben a világ legforgalmasabb kikötőjét birtokolta. Ma, Libanon egyik jelentős városa 30 km távolságra a fővárostól, Bejrúttól. 

varosok_bublosz.jpg

3. Uruk. Krisztus előtt 6000 óta lakott település a mai Irak területén fekvő, egykori sumér városállam. Uruk Kr.e. 3000 -ben már 50 ezer lakossal és 11 kilométernyi városfallal büszkélkedett az Eufrátesz partján. Az Ábrahám mondakör szerint Ábrahám Krisztus előtt 1800 körül, innen indulva ment Kánaánba az első sémi (zsidó) közösségeket megalapítani. A világtörténelem első írott anyaga, a Gilgames-eposz is Urukhoz köthető, itt uralkodott ugyanis a történet főhőse, Gilgames király. Krisztus előtt 3000 -től Krisztus előtt 1739 -ig (amikor először rombolták le a babilóniaiak) vezető szerepet betöltő fontos sumér városállam volt. 

2. Catal Hüyük. Krisztus előtt 7500 -ra teszik az ősi törökországi romváros alapítását. Alig ezer évvel később, már 5000 lakosa volt, mára rendkívül gazdag régészeti területként tartják számon. Lakói az ókor kezdetének rejtélyes népei közé tartoztak, akik földet műveltek, háziasított állatokat tartottak és vadásztak, szentélyeket, szobrokat, domborműveket hagyva maguk után.

varosok_catal.jpg

1. Jerikó. A világtörténelem legrégibb városát valamikor Krisztus előtt 9-10 ezer körül hozhatták létre, Jeruzsálemtől 35 kilométerrel északkeletre, a Jordán folyótól 8 km -el nyugatra. Mintegy 250 méterrel a tengerszint alatt fekszik, ami egyben a Föld legmélyebb lakott településévé teszi. Első lakóiról keveset tudunk, valamiféle pre kánaáni népesség lehetett. Az emberiség itt emelt először falakat, melyek egy része még ma is látható (5,75 m magasságú). Jerikó megszületését elsősorban kedvező fekvésének köszönhette, hiszen itt cserélt gazdát a Holt-tengertől érkező só, szurok és a Földközi-tenger felől érkező türkiz, porceláncsiga illetve obszidián. Mindezeken túl a Jordán folyón való átkelés is itt valósulhatott meg legkönnyebben. Kr.e 2300 körül lakói már amoriták. Később, Kr.e. 1200 körül a betelepülő első zsidó csoportok Józsué vezetésével lerombolták Jerikó falait és elfoglalták a települést (legalábbis a Biblia szerint). A várost ezután már zsidók építették újjá.

varosok_jeriko.jpg

Jézus korában már virágzó kereskedelmi központ lett. A várost a perzsák idején újra lerombolták és elnéptelenedésnek indult. A VII. században arab lakosság telepedett le Jerikó környékén. A XIX - XX. században az arab lakosság száma megnövekedett és Izrael megalakulását követően fontos plaesztin várossá vált. Ma Palesztina része, mintegy 23 ezer lakossal. 

Természetesen az ősi, több ezer éves városok sora folytatható - itt van például a törökországi Göbekli Tepe, az egyiptomi Memphis, a Közel-keleti Jeruzsálem, a Krétán fekvő, Knósszosz és a görögországi Argos illetve Mükéne - komoly feladat a történészek és régészek számára annak megállapítása, hogy ezek az egykoron lakott területek, mikor váltak valódi városokká. Az emberiség legrégibb településeinek kutatása még ma is rejt új felfedezéseket és a történész szakma egyik legizgalmasabb kihívását jelenti.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

25 komment

Katalónia érdekes történelme [39.]

2017. október 29. 21:09 - Harmath Árpád Péter

Tele vannak manapság a hírek a spanyolországi Katalóniával, melyről valójában nem sokat tudunk és amelynek történelme - legalábbis az átlag magyar polgár számára - kicsit az ismeretlenség ködébe veszik. Nézzük tehát, melyek a legfontosabb dolgok, melyeket illik és érdemes is tudni erről a tartományról?

  • Fekvése: Spanyolország ÉK -i része, a francia határ mentén
  • Területe: 32 114 km2
  • Lakosságszáma: 7,5 millió fő
  • Központja: Barcelona városa, 1,6 millió lakossal
  • Legmagasabb pontja: 2910 m (Puigmal d'Err)
  • GDP: 200 milliárd € (27 ezer/fő), Magyarországé: 119 milliárd € (12 ezer/fő) 

katalonia_terkep.jpg

És most nézzük Katalónia történelmét, mely egészen a VI. századig nyúlik vissza. A területen a Nyugat-Római Birodalom bukását követően germán eredetű gót törzsek telepedtek meg és alapítottak saját államot Amalarik (507-531) vezetésével. Az állam központja, a délen fekvő Sevilla volt és a Gothalonia (Katalonia, Catalunya) nevet viselte. A gót uralom 200 éven keresztül állt fenn. Ez időszak alatt a lakosság római rítusú kereszténnyé vált. A 700 körüli évekre az ország polgárháborús helyzetbe került, mely alatt - a zűrzavart és trónharcokat kihasználva - Afrika felől, a Gibraltáron keresztül arabok törtek az országba és 711 -ben a Jerez de la Frontera melletti csatában legyőzték a félsziget haderejét. Ezzel kezdetét vette az arab uralom korszaka, mely Katalónia esetében majdnem egy teljes évszázadon keresztül, egészen 801 -ig tartott. (Hispánia többi része felett még hosszú évszázadokig uralkodtak az arabok.) Katalóniát 801 -ben az északról érkező, hódító frankok szerezték meg, így Barcelona környéke 801 -től 847 -ig a Frank Birodalomhoz tartozott. Később, 847 -ben a város grófja, I. Wilfred (Szőrös Wilfred) csapataival elűzte a frankokat. (Wilfred az angol nyelvű történeti terminológiában egyébként Wilfred the Hairy néven szerepel.) Ez a hősies harc megteremtette a független, középkori Katalóniát.

Egy katalán legenda szerint a tartomány zászlajának kialakulása is Wilfredhez kötődik, ugyanis a városért folyó csatában a gróf arany páncélt viselt, ám  mikor súlyosan megsérült és sebének vérzését próbálták elállítani, vércsíkok jelentek meg arany mellvértjén. Mintegy három évszázaddal később, 1159 -re az arany mezőben megjelenő négy piros sáv (csík) Katalónia "hivatalos" zászlaja és jelképe lett. A zászló "Senyera estelada" (azaz csillagozott zászló) mai, végső formáját 1918 -ban nyerte el, amikor a katalánok a spanyolokkal küzdő (vagyis hozzájuk hasonló helyzetben lévő) kubai szabadságharcok iránti szolidaritásból egy csillagot helyeztek el zászlajukon (mely csillag pontosan ugyanúgy szerepel a kubai zászlón is). Az estelada egyébként 1906 -ban már jelen volt Katalónia szimbólum-rendszerében. A gót és arab időkben egyébként kialakult Katalónia saját nyelve is. 

katalonia_flag.jpg

Wilfred hozta tehát létre a független Barcelonai Grófságot, (Katalónia magját) melynek 878 és 897 közt első uralkodója is ő lett. Az ország trónján fia, majd leszármazottai követték, létrehozva az Urgell-házat. Ezt az időszakot, 878 és 1137 közt a szuverenitás jellemezte. Idővel azonban Katalónia újra egy közeli nagyhatalom függésébe került: 1137 -ben IV. Rajmund Berengár, barcelonai uralkodó feleségül vette a szomszédos spanyol királyság, Aragónia királynőjét, Petronilát, mely lépés a két állam egyesülését is jelentette.

A létrejövő új állam hódításokba kezdett és megszerezte például Dél-Itáliát, melynek szigetei - Korzika, Szicília, Szardínia - is a birtokába kerültek. Aragónia sikereiben nagy szerepet játszott, a már ekkor is gazdagnak számító Katalónia (és annak központja, a virágzásnak induló Barcelona)

katalonia_wilfred.jpg

I. Wilfred a katalán történelem legnagyobb alakja (szobor Barcelonában)

Katalónia történetében fontos fordulópontot jelentett az egységes Spanyol Királyság megszületése 1479 -ben, ami egy dinasztikus házasságkötéssel valósult meg: II. Aragóniai Ferdinánd feleségül vette a Kasztília királynőjét, I. Izabellát. Ezzel az Aragónia részét képező Katalónia is Spanyolország részévé vált, a madridi (kasztíliai) királyi központ irányítása alá kerülve. Az erős és hatalmas Spanyol Állam idővel magába olvasztott minden hispán területet, majd kiűzte a mórok - arabok maradékát is és nekikezdett a gyarmatosításoknak (Amerika megszerzésének) is. 

Katalónia a madridi uralom alatt fokozatosan elvesztette önálló arculatát, betiltották saját nyelvének és jelképeinek (zászlajának) használatát. A katalánok már a XVII. századtól lázadások sorában tiltakoztak a spanyol elnyomás ellen. (A legnagyobb ilyen felkelés 1640 és 1652 közt zajlott, IV. Fülöp hatalmas adói miatt.) Komolyabb javulást csak a XX. század hozott: 1977 -ben a madridi kormány autonómiát adott a területnek és engedélyezte saját helyi (barcelonai) kormány és parlament működését. (Legelső kormányfő: Josep Tarradellas)

katalonia2.jpg

kép forrása: morpheusz.blog.hu

Katalónia teljes függetlenedésének törekvése 1977 után rendszeresen felbukkanó téma lett Barcelonában, ám Madrid erről hallani sem akarta, tekintve, hogy a terület Spanyolország legfejlettebb tartományává vált. 2014 november 9 -én a katalán lakosság először szavazott a függetlenségről és 85% -ban a Spanyolországtól való elszakadást támogatták. Később, a 2015 -ös helyi választásokat a függetlenségi pártok nyerték meg, majd 2016 -ban Carles Puigdemont kijelentette: mindent megtesz egy függetlenséget legitimáló népszavazásért. 2017 október 1-én Madrid heves tiltakozása ellenére a katalánok megszavazták a tartomány önállóságát, melyet október 27 -én a katalán parlament egyoldalúan ki is kiáltott. 

A lépés felbolygatta az Európai Unió országait, több országban megerősödtek a területi autonómiát követelő hangok, például Észak-Itáliában, Skóciában és Székelyföldön. Katalónia viszont nehéz idők elé néz, szinte egyáltalán nem számíthat külső segítségre. 

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

jegyzet_tcikkek_1.jpg

7 komment