A hazai történész-terminológia az 1917 -es év novemberében (pravoszlav időszámítás szerint októberben) lezajlott oroszországi eseményeket, - konkrétan a Lenin vezette bolsevikok hatalomátvételét - már jó ideje nem tartja forradalomnak (és a középiskolai tankönyvekben sem így szerepel szerencsére), pedig évtizedeken keresztül "nagy októberi szocialista forradalomként" tanították, így még napjainkban is generációk gondolnak forradalomként azokra az eseményekre. Pedig valójában államcsíny, vagy más néven puccs volt csupán.

Trockij, Lenin, Kamenyev az 1917 -es puccs főszervezői

Az 1917-es esztendőben persze volt valódi forradalom is a cári Oroszországban, mégpedig március 12 -én (a pravoszlav naptár szerint február 27 -én), amikor a nép megdöntötte II. Miklós cár uralmát és ideiglenes kormányt hozott létre. (A 4 hónapig működő átmeneti kormányt Georgij Lvov herceg vezette, akit formailag még maga a cár nevezett ki). A forradalom Oroszország-szerte tömeges megmozdulásokkal zajlott, a nép egy emberként akarta a változást. A cárt őrizetbe vették és mintegy 7 hónapra egy többpárti, átmeneti rendszer jött létre Oroszországban. Ez az új, polgári jellegű hatalmi struktúra azonban nem tudta kezelni az általános nyomort és az első világháborús kudarcokat, még az újonnan létrejövő, Kerenszkij-kormány megalakulása után sem. Közben megerősödtek a - hol külföldön, hogy Oroszországban bujkáló - Lenin vezette bolsevikok és hatalomátvételre készültek. Az országszerte működő szovjetekben (tanácsokban) egyre nagyobb befolyást szereztek Lenin emberei. 

November 7 -én volt 100 éve annak, hogy 1917 -ben ezen a napon a jól felkészített és felfegyverzett bolsevik csoportok rajtaütésszerűen elfoglalták a moszkvai és szentpétervári középületeket, köztük a Néva parti Téli Palotát is. Ez utóbbi esemény november 7-én este zajlott, így az erről későbbiekben bemutatott nappali képek mind a marxista történetírás hamisítványai voltak; többnyire az 1905 -ös forradalom képei közül kiválogatva.

Egyébként is alig készült kép az egész puccsról, így később, amikor Sztálinék heroikus és idealizált "népi küzdelemként" igyekeztek beállítani az eseményeket, forradalommá magasztalva november 7-i államcsínyüket, kétségbeesetten kerestek megfelelő fotókat, majd nem találva ilyeneket, nekikezdtek a "tömegképek gyártásának". Ezek a beállítások, festmények, archív felvételek hősi pozíciókban mutatják Lenint, aki óriási tömegek előtt beszél, ám valójában évekkel későbbi (vagy éppen korábbi) jeleneteket mutatnak, illetve kitalált helyzeteket "örökítenek meg". [Lásd alábbi kép]

Lenin beszédet tart Moszkvában, 1919-ben (foto: Keystone/Getty Images)

Az egész november hetedikei eseménysor valójában államcsíny volt, vagyis NEM széles tömegek harcaként zajlott - ahogyan ez egy forradalom esetén történt volna - hanem bizonyos fegyveres csoportok ügyes taktikai bevetéseként lett megszervezve előre egyeztetett hatalmi központok (városházák, kikötők, kormányközpontok) ellen. A puccs napjának lezárását a szentpétervári Szmolnijban megtartott szovjetkongresszus jelentette, melyen kihirdették a hatalomváltást egy új szovjetkormány megalakulását és az első rendeleteket (földosztást, békekötést) a kommunista diktatúra szellemében.

Az ekkor 47 éves Vlagyimir Iljics Lenin (eredeti nevén: Vlagyimir Iljics Uljanov) már 22 éve politizált, mégpedig Európa-szerte ismert marxistaként, 1903 óta pedig mint a bolsevik párt vezetője. (A bolsevik kifejezés egyébként az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903 -as kettészakadásakor jött létre, amikor a Lenin vezette többség - azaz bolsinsztvo - önálló pártot alapított; elkülönülve a szociáldemokrata, mensinsztvo-kisebbségi mensevikektől.) Lenin eredetileg jogásznak tanult, ügyvéd lett, majd alig 25 évesen a marxizmus tanulmányozásába és terjesztésébe kezdett - amiért egy évet töltött szibériai száműzetésben - nem sokkal később pedig megnősült (felesége: Nagyezsda Krupszkaja) és könyv írásba kezdett (címe: "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban"), illetve újságírásba fogott. Utóbbi tevékenységét 1900 -tól a főleg Nyugat-Európában megjelenő Iszkra (Szikra) című lap megalapításával "élte ki". Természetesen tagja volt az oroszországi szociáldemokrata pártnak (1903 -tól pártvezér), de inkább Európa nagyvárosaiban tartózkodott (sokat utazva). Az 1905 -ös orosz forradalomban még nem volt komoly szerepe (bár ekkor egy időre hazatért Oroszországba), később Finnországban és Párizsban élt. A francia fővárosban (1910 körül) lett afféle hivatalos - azaz felesége előtt sem titkolt - szeretője Inessa Armand, francia kommunista mozgalmár, aki idővel a bolsevik pártban is segítő harcostársává vált (1920 -ban bekövetkező haláláig támogatta Lenint, Oroszországban is).

Végül Lenin az első világháború alatt Svájcban telepedett le, az 1917-es forradalom hírére innen utazott vonattal - Németországon keresztül - Pétervárra, majd 7 hónappal később ő vezette a bolsevik államcsínyt az ideiglenes, Kerenszkij kormány megdöntésére. (Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij miniszterelnök egyébként a Téli Palotából előbb Finnországba, majd onnan Londonba menekült. 1970-ben hunyt el az Egyesült Államokban.)

A bolsevik hatalomátvételt követő időkben Lenin a szentpétervári Szmolnijban rendezte be irodáját, innen irányította a Népbiztosok Tanácsának megalakulását, a Vörös Hadsereg és Cseka (politikai rendőrség) létrehozását, majd Moszkva lett a központ.

Megindult Szovjet-Oroszország teljes átalakítása (egypárt-rendszer, államosítás, kommunista-alkotmány ... stb) és az új berendezkedést szimbolizáló "Szovjetunió" megnevezés bevezetése (1922). Lenin kiléptette hazáját a még ekkoriban javában tartó első világháborúból (Breszt-litovszki béke - 1918 március 3.) és figyelmét a kezdődő polgárháborúra összpontosította. A régi, cári berendezkedést továbbra is fenntartani akaró tábornokok (Kolcsak, Jugyenyics, Gyenyikin) ugyanis nem fogadták el a bolsevik államcsínyt és harcot kezdtek Leninék ellen. A küzdelem 1917 és 1921 közt zajlott, kezdetben váltakozó, majd egyre inkább bolsevik sikerekkel. A harcok alatt végezték ki, 1918 július 16-án a cári családot Jekatyerinburgban (5 gyermekükkel együtt).

Lenin közvetlen környezetét ekkoriban Trockij, Zinovjev, Kamenyev és Buharin adta, de egyre feljebb emelkedett egy 44 éves grúz fiatalember is, Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén: Ioszeb Dzsugasvili). Aztán a polgárháború véget ért, a Vörös Hadsereg sorra felszámolta a "fehérek" csapattesteit. (A Volga menti Caricin városa, ahol a polgárháborúban Sztálin szervezte meg a kommunisták ellenállását, felvette a Sztálingrád nevet, melyet hivatalosan 1925 -ben jegyeztek be.) A párton belül pedig a kegyvesztettek félreállításával 1924 januárjára Sztálin lett az egyedüli komolyabb befolyású vezető Lenin oldalán. Amikor aztán Lenin ágynak esett, Sztálin senkit sem engedett a közelébe, nehogy az utolsó napokban egy másik kommunista "harcostársra" ruházza a hatalmat. 

A bolsevik hatalomátvétel vezetője Lenin, végül 1924 január 21-én halt meg. A teljhatalom Sztálin kezébe vándorolt, aki megkezdte a történelem meghamisítását, azaz bolsevik-marxista szemléletű átírását. Ekkortól a kommunisták 1917 novemberi puccsát hősi forradalomként kezelték és az 1905 -ös forradalomból vett fényképekkel illusztrálták. Megjelent a "nagy októberi szocialista forradalom" kifejezés, melyet kötelező volt használni az oktatásban is. Később, amikor a második világháború végén szovjet csapatok szállták meg Kelet-Európát és mindenhol a kommunista berendezkedést erőltették az itt élő népekre, a sztálini történelem-hamisítást kötelezően kellett átvennie a lengyeleknek, cseheknek, magyaroknak, románoknak és bolgároknak is. 

A világtörténelem azonban 1989 -ben új fordulatot vett: november 9 -én megkezdődött a berlini fal lebontása, véget ért a hidegháború és Gorbacsov hozzájárult a rendszerváltásokhoz. Aztán 1991 karácsonyán felbomlott a Szovjetunió is, lehetővé vált a marxista történelem-szemlélet kiigazítása: a bolsevikok 1917 októberi államcsínyét végre már nem kellett "hős forradalomként" ünnepelni (és tanítani), hiszen valójában tényleg nem az volt. 

Egy államcsíny, vagy puccs zajlott azon a bizonyos napon, mely hihetetlen nyomort, éhinséget és diktatúrát hozott az oroszoknak, majd némi konszolidációt követően a Szovjetunió nagyhatalommá válását és a rendszer kiterjesztését Kelet-Európára. Ennek 100. évfordulója inkább elrettentésként jeleníti meg az 1917-es eseményeket, egy történelmi zsákutca kezdetének bemutatásával.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, keresd fel Facebook oldalunkat is!

 ***