Idén július 20. körül került a magyar mozikba Chrisopher Nolan, angol rendező legújabb háborús filmje, a Dunkirk. Az azóta eltelt 26 napban rengeteg filmes blog, filmszakértő, hétköznapi elemző és egyszerű rajongó foglalkozott az alkotással és becslésem szerint 10 -ből 7 vélemény egyértelműen pozitív kritikát fogalmazott meg, sőt ebből 4 dicshimnuszokat zengett róla. Dramaturgiai szempontból nem is vállalkozom most részletes elemzésre, részint mert ezúttal a történelmi vonatkozásokra fókuszálnék inkább, részint pedig mert július 28 -án a Filmtress blog készített már a műről egy szerintem nagyon korrekt elemzést. Ebben kiemelésre kerültek a legfőbb filmes problémák, például a karakterek hiánya, a természetellenesen viselkedő katonák személytelensége, a zenei effektek idegesítő túladagolása, az emberi érzések, egyéni sorsok, emberközeli jelenetek hiánya és a számtalan látványbeli hiányosság: a 400 ezres valódi tömeg és a sok száz hajó, illetve tucatszám cirkáló vadászgépek meg NEM jelenítése. 

A filmtechnikai problémákon túllépve nézzük Nolan alkotását történelmi vonatkozásokban. A helyszín és helyzet, meglehetősen ismert: Adolf Hitler 1939 szeptember 1-én lerohanja Lengyelországot, mely lépése maga után vonja Nagy-Britannia és Franciaország hadüzenetét Németország számára. Már ekkor, beáll tehát a hadiállapot a németek és angolok között. Aztán a Führer 8 hónappal később, 1940 május 10 -én valójában is megtámadja Nyugat-Európát, amikor a Wehrmacht csapatait a Benelux államok és Franciaország lerohanására utasítja. A németek innentől számítva gyakorlatilag 4 hét alatt térdre kényszerítik 4 állam haderejét: a holland, belga, francia hadsereget és a Franciaországban állomásozó Brit Expedíciós Haderőt (British Expeditionary Force, BEF), mely 320 ezres létszámmal már 1939 ősze óta állomásozott francia földön. 

A német támadás Erich von Mannstein "sarlóvágás" koncepciójára épült, azaz páncélos erőkkel, erős légi-támogatással, ejtőernyősök bevetésével a La Manche csatorna felé kell törni és ezzel kettévágni a szövetséges csapatokat. A Fall Gelb és Fall Rot hadműveletek teljes sikert értek el: a Wehrmacht villámgyors előretöréssel, a német páncélosok mesteri alkalmazásával fölényes győzelmet arattak. A sarlószerű, gyors német támadás a dunkerki tengerpartra szorította, a tüzérségét vesztett brit expedíciós erőket és francia sereg egy részét. Körülbelül 400 ezer szövetséges katona szorult a parti fövenyre, a közeledő német páncélosokkal szemben teljesen védtelenül (csupán kézifegyverekkel rendelkeztek). Úgy tűnt, hogy ütött haláluk órája.

Ekkor azonban csoda történt: 1940 május 24 -án a német páncélosok egyszer csak megálltak és 4 napig nem is mozdultak, pedig könnyedén lemészárolhatták, vagy fogságba ejthették volna az angol-francia erőket. A szövetségesek bár nem értették mi történt, azonnal kihasználták a helyzetet és megkezdték katonáik átmenekítését a 43 km széles La Manche csatorna túlpartjára, Angliába. Ez volt a híres Dinamo hadművelet, május 24 és június 4 között. Ennek során mintegy 300 ezer angol-francia katonát menekítettek ki a katlanból, mégpedig a brit lakosság segítségével. Az angolok jachtokkal, halászhajókkal, csónakokkal, kirándulóhajókkal indultak ezerszám a katonák megmentésére, amikor erre a hadvezetés kérte őket. Önfeláldozó módon megmentették a csapdába esett harcosok 75 százalékát. Ez volt a modernkori hadtörténelem egyik legmegindítóbb hadművelete, mert a teljes összefogásról szólt.

Itt kell megjegyezzem: számomra a film legnagyobb hibája (sőt bűne), hogy ebből az elképesztő és megható, páratlan eseményből semmit nem adott át nézőinek. Nem látjuk a látóhatárig terjedő polgári hajók sorát (pedig Spielberg bebizonyította már, hogy az ilyen monumentális képek igenis megjeleníthetőek a filmvásznon) és nem látjuk az összefogás megrendítő erejét. Szinte már gúnyos, az, hogy Nolan 10 hajóval szúrja ki a szemünket és azt akarja elhitetni velünk, hogy ez a 10 hajó mentette ki a 300 ezer katonát. Illúzió-romboló és bántó ez a slendriánság. 

Történeti szempontból felvetődik a kérdés: miért torpantak meg a német harckocsik 1940 május 24 -én, ahelyett, hogy fogságba ejtették volna az angolokat? Az az igazság, hogy máig nem tudjuk teljes bizonyossággal a választ. Annyi tudható, hogy az említett napon Adolf Hitler hadműveleti értekezletet tartott parancsnokaival Charleville -ben berendezett főhadiszállásán és miután áttekintette a fronthelyzetet, kiadta 13 -as számú hadműveleti utasítását a német páncélosok azonnali megállításáról. A német vezérkar tábornokai azonnal tiltakoztak a döntés ellen, főleg mert a harckocsik megállítása mellett a Luftwaffe vadászgépeit és bombázóit viszont a parton rekedtek elleni támadásra utasította. A történészeket ma is megosztja, hogy mi állhatott Hitler parancsának hátterében, ugyanis maga a Führer nem indokolta meg tisztjei előtt döntését (ez mondjuk egyébként sem volt rá jellemző). 

Az egyik elképzelés szerint Hitler főként  Göringre hallgatott, aki a Luftwaffe parancsnokaként ígéretet tett neki arra, hogy a német vadászgépek majd elintézik a Dunkirk partjaira szorult briteket. Azonban Göring mint annyiszor most is megtévesztette a Führert, mert a Luftwaffe 1940 májusában egyáltalán nem állt azon a szinten, hogy az angol partokhoz ennyire közel, a francia partvidék teljes birtoklása nélkül nagyszabású bevetéseket hajtson végre. A második számú teória szerint Hitler azért állította meg a harckocsikat, mert megnyúltak az utánpótlási vonalak és nem akarta kockáztatni a páncélosait egy szárnyak nélküli előretörésben. A harmadik elképzelés szerint Hitler vagy nem tudta, hogy szinte az egész brit expedíciós haderő a partra szorult, vagy tudta, de nem volt számára "tétel" a fogságba ejtésük, hiszen tüzérség és felszerelés híján csak bajlódást jelentett volna ekkora számú hadifogoly elhelyezése, fogva-tartása. (Ha lettek volna ágyúik, harckocsijaik, akkor "zsírosabb fogást" jelentettek volna.) Végül a negyedik teória szerint Hitler direkt engedte az angolok kimenekítését, mert bízott egy német-brit különbéke lehetőségében. Ezt én nem tartom valószínűnek, lévén hogy éppen a brit szigetek elözönlését tervezgette, másrészt, ha ez lett volna a célja, nem küldi a parton rekedtekre a német vadászgépeket. Inkább az említett három ok együttesen ösztönözhették furcsa döntésére.

Nolan az eddig leírt okokra egyáltalán nem utal filmjében, a németeket nem is mutatja, mindvégig arctalanok és láthatatlanok a nézők számára. Ugyanakkor amit a németekből érzékelünk, az is teljesen nélkülözi a realitást. Gondolok itt például arra, hogy mindig csak egy-egy német vadászgép bukkan fel az égen, mintha a Luftwaffe 1940 tavaszán csak alig néhány vadászgépből állt volna. Ez nyilván messze nem így volt. Összehasonlításul egy adat Ránki György: A második világháború története című könyvéből: "a Luftwaffe 900 vadászgépet és 1300 bombázót indított Anglia ellen 1940 nyarán". Vagyis bár feljebb azt írtam: a Luftwaffe nem állt azon a szinten, hogy nagyszabású akciókat hajtson végre (úgy, hogy nem volt kezében a partvidék egésze), de nyilván nem 1-2 repülőt tudott bevetni a parton tömörülők ellen.

Ugyancsak nagyon illúzióromboló és hiteltelen a parton állomásozók látványa. A filmben pár ezer embert látunk, míg a valóságban 400 ezren tolongtak a tengerparton. Szintén megdöbbentően művi a katonák viselkedése is, hiszen teljes apátiában, csöndbe burkolózva várakoznak a halálra vagy megmenekülésre, mintha mindegy volna nekik, hogy melyik következik be. Ilyen megnyilvánulásokra nem nagyon akadt példa a valóságban, legalábbis a korabeli beszámolók, források, visszaemlékezések, levelek és jegyzőkönyvek tanúsága szerint.

Összességében az embernek az az érzése támad a Dunkirk kapcsán, hogy Nolan egy nagyon nagyot akart "rendezni", székhez szegezve nézőit. És el kell ismerni: ez részben sikerült is neki. Csak jó lett volna, ha a történethűség sokkal nagyobb szerepet kap ebben az egyébként színvonalas produkcióban. 

Harmat Árpád Péter

2017.08.14.17:10